Satira si umorul

Nem mondanám, hogy egy elborult állatrajongó lennék, azt vallom, hogy mindent kezeljünk a helyén. Macskát simán farba rúgom, ha bejön a lakásba.
Nem véletlenül kezdtem a macskával.
Tanyán nőttem fel, az állatokhoz való viszonyomat onnan hoztam. Volt tehenünk, bikánk, kecskénk, rengeteg pulyka, gyöngyös, kacsa, liba, nyúl, malac, ami egy tanyán megfordul. A haszonállatok mellett volt kutya is, macska is.
Az első kutyámat a vadászoktól kaptam, Lilla volt a neve, meglőtték véletlenül és utána már nem tudták munkára fogni. A tanyánkon épült és lábadozott, majd szerzett nekem sok örömet.
Kormi és Princz a két fekete tacskó, az egyiket lemérgezték a szomszéd cigányok, mert állandóan jelzett, ha jöttek át tyúkot lopni. Kormi az hülye volt, csak a farkát csóválta nekik, ennek köszönhette az életét.
Az első macskám neve Piros volt, nagy marha kandúr, ha kifeküdt a gangra napozni két gerendaközt simán betöltött, fene a száját. Ha párzási időszak volt, nem láttuk egy hétig.
A következő macskám Részeg volt, nem ivott, de úgy járt, a neve is az lett. Elcsapta egy autó és túlélte, megsérült az agya. Egy métert sem tudott menni egyenesen. A szénaboglyában bújtattam a balesete után, hordtam neki a tehenektől tejet és egyszer csak lábra állt. A mozgáskoordinációs problémák ellenére rendre megfogta az egeret. Nem csinálta bonyolultan, alkalmazkodott a megváltozott képességeihez, odaült a lyuk mellé és várt, ha kidugta a fejét rárabolt, ha elvétette, nem üldözte.
Később jött egy foxterrier, kóbor kutya volt, letáborozott a tanyánkon, bírta az életet. Néha két méter magasra is felugrott. Emlékezetes eset volt, amikor levittem fürdetni a megáradt kőrösre, bedobtam egy ágat, hogy hozd vissza, nem találta, de belekapaszkodott egy kidőlt fába, amit sodort a víz. Úgy kellett kérlelni, hogy jöjjön ki a vízből, mert abban a hitben élt, hogy Ő húzza a fát, nem a fa őt.
Anyám kapott ajándékba egy zsemleszínű, korcs kutyát, Eszünk lett a neve. Ha ebédeltünk, akkor a rántott csirke csontját ledobáltuk neki a földre és hálás, csillogó szemekkel ropogtatta el. Nem is akart anyám nevet adni neki, egyszer, ahogy ültünk a gangon az asztalnál, elkiabálta magát, hogy eszüüünkkk…!!!
A kutya előbújt a vackából és utána mindig erre jött elő. Tanyán élni azért jó, mert minden hétvégén sült hús, rántott hús van az asztalon. A telkünk egy kilométer hosszú volt és majdnem olyan széles, bizonyos pontokon a lucernás miatt nyitott. A végében akkora domb, mint a városligeti, széltében patak és akácerdő.
Mostoha apám mindig mondta, hogy mire körbe nézi megéhezik, szerette is a hasát, fene a czafrangját, nem vetette meg a jót. A kamrában rengeteg disznóság lógott és demizsonban házi bor.

Hosszú szünet, elköltöztem Budapestre, a fővárosban merőben más célból és módon tartanak állatokat. Nem rúgják farba, ha bemegy a lakásba, mert együtt élnek velük, egy légtérben, nem ritkán egy ágyban. Mikor albérletben laktam a Ria néninél, aki a második anyámként viseltetett irántam, vettem neki egy kis Labrador terriert, a Nérót.
Néró átlagos kutya éveket élt, rengeteget vittem sétálni a hegyekbe és rajongott értem, Ria néniért, Robiért és Rudiért, de mindenkiért, aki betért.

Hosszú szünet, elköltöztem a Ria nénitől. Megnősültem, házat vettünk Szigetszentmártonban és az egyetlen állat, ami kötődött hozzánk, az egy féllábú rigó volt. Iszonyat szemtelen és közvetlen volt. Ültem a teraszon és simán beidétlenkedett, majd kérdőn rám nézett. Mindent megevett, amit odadobtam neki. Megváltozott képességeihez alkalmazkodva elfogadta tőlem az élelmet. Direkt vettem neki madáreledelt.

Megint szünet, beköltöztünk újra Budapestre a Gizellába. Hát az valami rohadás, most mondjam azt, hogy igénytelenek? Nem elég, hogy bokáig ér és bűzlik az utca a kutyaszartól, de még puszilgatják is Őket. Hja, ezt muszáj elmesélnem, van egy piás öregasszony, a Döme néni. Senki nem tudja miért ez a neve, de nem is ez a lényeg.
Döme néninek van egy öreg kutyája a Friki, én csak hordónak becéztem, mert levegőt alig kapott, olyan kövér volt és centiseket lépett. Nahhh, ez a Friki hordó, míg a gazdája trécselt és tartotta pórázon, addig felfalta a valaki szarát, amit aznap éjjel odatermelt az egyik fa tövébe.
Mit van mit? Rájött a szükség, oszt elvégezte, Friki hordó meg ingerenciát érzett az emberi ürülékre és szépen benyalta, ahogy az ösztön diktálta neki.
Döme néni meg éppen szapult valakit sűrűn, hogy fene a grabanczát, a disznaja, nem fizeti se a közöst, se a többi számlát, csak iszik egész nap, dolgozni se.
Majd odahajolt s magához ölelte az elégedett bajszú Friki hordót, és azonnal eltolta magától, sűrű szitkokat szórva irányába, hogy mitől vagy te ilyen büdös? Mondtam volna neki, hogy hááá de kérem a kutya szart evett, nem is keveset, de a Döme néni engem valamiért nem bírt és ezt a tudtomra is adta, így csak magamban vihogtam, hogy azzal a puszival, amit a Friki szájára adott, Ő is belenyalt a trágyába.

Budapesten nem tartottunk állatot, a nejem nem tűr semmit a lakásban, ezt vallom én is, ha nincs meg a feltétele, akkor inkább ne.
Vagy sündörög szabadon az udvarban és ugat kedvére, vagy nélkülözzük a kutyát. Nem leszünk önzőek, hogy a magunk öröme miatt bezárjuk egy előszobába, és szárazeledellel tömjük, amíg gücsörtök nem lesznek rajta, és el kell altatni a fájdalom miatt.
Társasházban amúgy sem kifizetődő kutyát tartani, mondok egy példát. Volt a szomszéd házban egy kaukázusi juhász. Hajnalban vitték le sétálni a negyedikről és már a lépcsőházban fegyelmezni kellett hangosan, hogy Morgó!!!, Mooorgóóó!!! Lassan, ne ugasss!
Nem elég, hogy a kutya csaholt örömében, hogy végre lemehet az utcára szagokat érezni, mások kutyák pisijét, kakiját és emberi ürüléket szaglászni vígan, ahogy az ösztön diktálja, még a gazdája is kiabált vele, hogy ne csaholjon és azt is lassabban.
Nos, ennek az lett a vége, hogy Morgót megmérgezték, valaki a házból, aki hajnalban pihenni kívánt és nem egy éles női hangra ébredni, aki fegyelmezi a vinnyogó kutyát.
Nem kívánok állást foglalni, elég volt ábrázolni. Sosem az állat a felelős.

Hja [Gucska], a Gyurlacitól kaptuk ajándékba, kiterült volt egy méter is, annyira szép volt és játékos meg eleven, hogy szerintem ellopták, mert nyomtalanul felszívódott.

2007 augusztusában elköltöztünk Budapestről Bánkra. Bánk egy falu, kedves, aranyos, Nógrád megyében a legszebb hely, aki nem így gondolja, az velem találja magát szemben :)

A második nap bejött az udvarunkra két éhező és büdös kiscica. Lehettek vagy két hónaposak, ciki is volt, mert előtte már megegyeztünk a Gyurlacival, hogy kapunk tőle macsekot, de közben ide ette a fene ezt a két macskát és így lemondtuk a Gyurlaciét.
Gyerekek rajongtak érte, reggel, ahogy kiléptünk a teraszra már vártak, a szőnyegre kuporodva aludtak és belopták magukat a szívünkbe.
Ahol lakunk, az két kilométeres utca, víkend terület, hét közben nincs senki, péntektől vasárnapig van élet, után csend, télen meg senki. Az utca másik végében lakik a Garas Dezső, de olyan messze, hogy köszönni sem tudunk egymásnak.
A két cica sok örömet szerzett nekünk az első pár hónapban. Az egyik teljesen fekete és Noddy lett a neve, a másik foltos és sokat zabál, ezért elneveztem Degesznek.
Degesz az első olyan macska volt, aki nem félt a víztől. Fiamnak (Levente 11) van horgászengedélye és lejárunk a tóra halászni. Kis keszegeket, naphalat, sügért szoktunk fogni, direkt a macskáknak. Degesz egyszer olyan falánk volt és ideges, hogy miután a lábával nem tudta kivenni a vederből a halat, bedugta a fejét a víz alá és a fogával marta meg, majd kiemelte és jóízűen elfogyasztotta.
Csak egy gondolat erejéig, az állatok egymás iránt szolidárisak (vagy félreértettem), eddig az összes macska a fejét leharapta a halnak, azonnal és gyorsan, hogy ne szenvedjen.
Elmondtam a bánki lelkésznek is ezt, azt mondta, hogy szerinte azért, mert a hal legfinomabb része, azért.

Augusztustól januárig nem volt semmi gond, a telkünkre bejött rengeteg macska, nem túlzok, napi 20-25 néha több. Mert ugye a pesti, ha eljön három, vagy több napra, akkor hozza a macskát is, de a macska nem kutya, nem hallgat a parancsszóra, hogy gyere ide. Lófaszt megy oda, elindul kíváncsiskodni, azt sem tudja hol van, nem eszik ugyan szart, de miután magára hagyták, megtalálja az embert, aki én vagyok, mert én itt lakok. Megáll az ajtóban, mert érzi, hogy élünk, eszünk, lakunk, és jut neki is. Sorban állnak a bánki víkendes macskák a teraszon és várják a falatot.

Egészen addig, amíg meg nem jelent [Zvolenszki Pupák], a kideríthetetlen fajtájú, eredetű kutya. Januárban kirakták egy autóból és lelkesen futott utána, mert a gazdája ugye…
Egy-két nap elteltével azonban kétségbeesetten és riadtan kutatott élelem után. Szétszedte az utcára kirakott szemetes zsákokat, majd kikötött a házunk előtt, mert mi emberek vagyunk és élünk. Jut maradék. Félve fogadta el, evett bele, de ide szokott s végül a nagyobbik fiam, Levente csalta be a házunkhoz.
Nahhh, január óta nincs macskánk, vagy is egy darabig nem volt.
A kutya jelenléte automatikusan elüldözte a macskákat.
Egy ideig aggódtam Noddy és Degesz miatt, de naponta láttam őket, jöttek, jelentkeztek, ettek és a lábukat a nyakukba kapva inaltak ha Zvolenszki Pupák megjelent.

A tél magával hozta Hógolyót is. Hógolyó egy igen hülye macska, kirakom neki a csirkecsontot és megszaglássza, ott hagyja. A többi macska egymás elől, morogva falja fel, vagy a kutya vakkant rájuk és sietve, krákogva tömi magába, de Hógolyó ügyet sem vet rá. Képes éheztetni magát napokig, hozzá van szokva a jóhoz. Ani tanár néni cicája, csak Ani Vácon lakik, a macskája meg itt ragadt a hétvégi házában. Hógolyó hétvégenként a legdrágább macskakajákat kapja eledelül, mert Ani szereti kényeztetni, de hét közben nehezen fogja fel, hogy ha éhes vagy eszel, ha nem, akkor lehet arrébb sündörögni.
A harmadik nap után jut el a tudatáig, hogy én nem Ani vagyok, sőt farba is billentem, ha bemerészkedik a lakásba, mert érzi a rántott csirke illatát. Szeretem a vastag prézlit, lemajszolom a húsról, aztán ügyelve, hogy a csonton maradjon még hús és a porcogó, kirakom a teraszra, de a szám még zsíros, csak utána törlöm a konyharuhába.
Nejem mindig mondja, hogy menjek lemosakodni, ne a konyharuhába töröljem az arcom, nem lehet kimosni, fene a sündörgőmet.
Hógolyó kerülgeti, szaglássza, a többi macska meg kiéhezve, morogva nekiesik és felfalja.
A harmadik, negyedik nap után azonban Hógolyó megkegyelmez nekünk és bármit megeszik, amit elérakok.

Kis szünet, nem sok, csak egy hónap, talán kettő. Az utcánkból még kora tavasszal elköltözött egy házaspár, akihez tartozott vagy harminc macska. Ők itt éltek, emberek voltak és a macskák odaszoktak. Elhozták őket Pestről, nem hallgattak a vezényszóra, hogy gyere ide, nem falták az emberi ürüléket és a mai napig ott sündörögnek a ház körül.
Van köztük egy sárga, nincs farka, és a teste feléről hiányzik a szőr, mikor megláttam azt hittem beteg. A tulaj, később mondta, hogy véletlenül rácsukta a motorháztetőt, és az lecsapta a farkát, leégette a forró motor a szőrét.

Pici szünet és azt vettük észre, hogy Zvolenszki Pupák mellé szegődött Hógolyó.
Hógolyó kutya mellett nevelkedett és hozzá volt szokva, nem ijedt meg tőle, az Ő példáját követte Olajos, aki, ami Hógolyó fia, kandúr. Három alakalommal esett bele a fáradt olajba. Ezért olajos, a nejem dührohamot kap ha elmesélem neki, mert már több alaklommal halotta.
A nejem amúgy sem egy macskarajongó, szó szerint rühelli, ha valaki macskákról beszél órákon át a jelenlétében. Szerinte az az ember nem beszámítható, aki képes csicseregni hosszú ideig a házi kedvencéről. Egyszer sem láttam Őt, macskát, vagy kutyát megsimogatni, ösztönösen irtózik tőlük. A jelenlétüket elviseli, de hozzájuk érni nem tudna.

Aztán van a kedvencem, az a macska (maradvány), ami idősebb, mint én. Azért nem, aki, mert már csak váz. Csak röviden írom le a történetét, mert egy másik posztban megtettem részletesen. A [döglött macska], ami hasonlít egy alienre, kifőzve, kilakkozva.

Gyulán a várfürdőben van a lovarda, aminek a fűtését télen úgy oldják meg, hogy két üvegfal közé szorítják vákuummal a hőt. Előttünk 1937-ben jártak a lovarda tetejében, ezt egy jegyzőkönyvben olvastam, láttam. Én medenceőr voltam 1987-ben a gyulai várfürdőben, s kíváncsi alkatként felmerészkedtem az éppen felújításban lévő üvegtetőre.
Előttem utoljára 50 éve jártak a tetőn, azóta plomba, légüres tér és egy mumifikálódott macska tetem járt.
A macskát én találtam meg és a bal oldali díszzsebkendő helyére a szívem fölé helyeztem.
Az üvegtető féloldalas, lefelé lejtős, a párától csúszós, meg is csúsztam és páros lábbal ütöttem át az ablakkeretet.
Az üveg drótos volt, és a keretén nem fért át a derekam, az acél keret megfogott.
De a lehulló üvegszilánkok eltalálták a kalocsai tanácselnök fejét, aki amúgy is szenvedett az üldözéstől, pszichiátria való alkat volt.

Elővezettek a várfürdő igazgatósága elé, (bal zsebemben döglött macska) ott volt a vörösödő fejű, kalocsai tanácselnök is és felelősségre vont. Szerinte ez merénylet és Kalocsán laktanya is van, így érthető, én börtönbe, de azonnal és véglegesen. A fürdő igazgatója szerencsére észnél volt és kiengesztelte a kalocsai tanácselnököt, aki súlyos pánikrohamokkal küszködött.

A döglött macskát hazavittem, egy nagy leveses edényben kifőztem, majd lelakkoztam, hogy az utókornak. Napokban a Helga (tőle és Pézétől kaptam ajándékba a Nikon CP 5700-ast) kérdezte, hogy a gyermekeim mit szólnak hozzá?
Semmit, még nem tudatosult bennük, hogy lakik velünk egy döglött macska is, egyelőre az élő macskákért rajonganak.
Hja, egy érdekesség. Amikor sorállományú voltam, rengeteg szekrényt feltörtek és elvittek értékeket. Kivéve az enyémet, rettegtek a döglött macskától, amit a cuccaim között tartottam. A cigányok erősen babonásak, nem is hallgatták el előttem, hogy megver az Isten, hogy ilyet művelek.

Itt kell megjegyeznem, hogy mióta kertes házban lakunk, osztoznunk kell más élőlényekkel is. Néha baszom nagy pókokkal, franc se tudja, honnan kerülnek elő, de a vége halál.
Vannak két centis darazsak, nem méh és a csípése, mint lórúgás, gyerekkoromban volt benne részem. Nők lapjával ütöm le, félbe hajtva és gyorsan, nem bírom, ha szenved.
Van egy rigónk is, a kapunkon szokott reklamálni reggelente, hogy kevés a giliszta.
Próbáltam lefotózni, hogy legalább a megtűrésért cserébe kapjunk valamit, de szemtelen volt, nem állt meg a lencse előtt egy másodpercre sem. Erről jut eszembe, a macskák, az olajos pl. kiváló fotó alany, tud [modellt állni], nem beszélve a döglött macskáról, azt oda és úgy állítom, ahogy nekem tetszik. De Hógolyó az nagyon hülye, szerettem volna lefotózni természetes közegben, ahogy mozog, ahogy él, de mint ha tudná, hogy fotózom, [direkt félrenéz].

A madárcsicsergés az fantasztikus, hajnal négykor kezdik, ötkor már én sem bírom tovább, a nappal együtt kelek, mindegy, hogy mikor fekszem le, ahogy felsejlik a horizonton a fénye, én is pislákolok. 5h után már kapcsolom a számítógépet, és sűrűn hátranézek a néha horkantó nejemre, hogy mikor ébred végre. Te se aludjál!
Ez a „te se aludjál” az öcsém találmánya. Miután felébredt elkezdte lökdösni a nejét, hogy ébredjen fel és főzzön kávét. A génjeimben hordozom ezt a jó kis találmányt, mert tudok úgy verni billentyűzetet és fészkelődni a széken, hogy hamarosan érzem a forró kávégőzt a levegőben. Nem instant, szeretem a természetes dolgokat.

Szerintem a sztori macskával fog végződni, ahogy azzal kezdődött. Van egy film, a macska a kalap alatt. Nejem rühelli, mert felforgatják benne az egész kéglit, és egy másodperc alatt rendet raknak. A film elején van egy jelenet, amikor a két gyerek menekül a macska elől, és az mindig felbukkan mögöttük, hogy ugyan árulják el, ki elől bujdosunk?
A macska nem túl cicás, mesterségesen hat és olyan, mint ha gyártósoron készült volna.
Már egy évvel ezelőtt eszembe jutott, hogy filmre veszem az „instant macskát”.
Macskapor, most akciósan, választható színben és méretben. Bemész a bótba és leveszed a polcról, mint a tasakos levest. Hazamész, oda teszed a vizet forrni, lassú tűzön, dunsztolva, óvatosan kavargatva, a feketét néha csak késhegynyit hozzáadva. Az illata pont megfelelő, leemeled a fedőt, beleszagolsz és [kidugja a fejét egy macska]. Pont jó, méteres, dorombol, kipipálhatod az igényeidet, hogy mit tudjon. Pl. ne jöjjön be a lakásba, mert farba billentem, a fene a sündörgőjét.

Noddy egy éves, állapotos (volt) pár napja megszülettek a kiscicái. Először azt hittem valaki elásta a cicáit, mert ugyan futott enni hozzánk, de evés után kifeküdt az útra napozni, és akárhányszor lestem ki a hasát süttette, nem anyai teendőket látott el. Ma végre jött a tulaj, akinél kitelelt a macska Zvolenszki Pupák miatt, hogy a cicák nála vannak, nézzem meg. Az egyik Hógolyó vérvonala, kettő foltos, mint az Instant macska és egy fekete.
Még két hét és átköltöznek hozzánk, addig előkészítem a helyet nekik.
Ha kutya jelenlétében nőnek fel, akkor nem fognak tőle félni. Muszáj átköltözniük, mert mi emberek vagyunk, élünk és maradék.
A cicák nálunk [biztonságban] vannak.
Mások csak hétvégén vannak kint, és hiába vezényelnek.

Hja, ezt muszáj elmesélnem. Olajos kedvenc időtöltése, ha betemetik [földdel]. Látszik a szemén, hogy élvezi, és hatalmasakat dorombol hozzá. Miután a fiam betakarta vastagon földdel és ott hagyta, a macska még egy fél óráig marad az iszappakolás alatt és kéjeleg, fene a sündörgőjét. Olajos csak egy dologra ideges, ha oldalt fekszik, és a hasát vakargatják, véletlenül vettem észre, meg is karmolt. Lelki indíttatása lehet a dolognak.

Hja, panaszkodni is szeretnék, méghozzá Zvolenszki Pupákra. Nyolc éves kutya lehet, őszülő halántékkal, fürge lábbal. Nem hallgat a vezényszóra, hiába mondom neki, gyere ide. Nem jön, sőt sandán hátrapillant és fut tovább.
Ezzel csak egy a gond, ha összekap a pesti embör kutyájával.
Napokban jött valaki a házunk elé és a kezét lóbálva ordított, hogy miért nem kötik meg, miért nem zárják be? Nekiment a kutyulimnak.
Mondtam neki, hogy majd ha lesz kutyám meg fogom kötni. Ez a kutya csak itt alszik, itt eszik, de nem a miénk, kidobták egy autóból, és nem hallgat ránk.
Ha gondja van, keresse meg a gazdáját, aki így elbánt vele.
Na faszt se lehetett volna a szájába tömni, úgy elhallgatott a nő, aztán tovább állt.

A nagyobbik fiam szokta mondogatni, hogy Pupákot mindenképpen tartsuk meg, mert aranyos. A nagyobbik fiam 11 éves, nincs tisztában a törvényekkel, ösztönösen rajong a kutyáért. Mondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó felvállalni Pupákot, mert nem ismer el gazdájának. Ahhoz, hogy halgasson rám, először a szart ki kell verni belőle, és utána elismer falkavezérnek.
De ha nekiállnék ütlegelni, valaki meglát és feljelent állatkínzásért.
Nehéz vele, mert makacs, önfejű, még azt sem engedi meg, hogy a kullancsot kiszedjem belőle, támadásnak veszi. Többször megharapott, vagy csak vicsorgott rám, nem érzi, hogy jót akarok neki, hiába tőlem kapja az élelmet, bizalmatlan. Öreg kutya már és nem is fog változni. Ne adjatok tanácsot :D

A mókusokat majdnem elfelejtettem, megáll az ablakpárkányon és stíröl befelé érdeklődően, hogy mi a hézag? Csodával határos módon tudják túlélni a macskákat, és szinte viccet űznek a kandúrok próbálkozásaiból és kivárják az utolsó pillanatot, csak utána ugranak el a készülődő karmok elől.

A nejem nem Columbo felesége, nem szeretném magam úgy beállítani, mint a filmbéli hős, akinek a feleségét sosem látni, csak megemlíti. A nejem valós személy, élő, ható :D
www.fuvolatanoda.hu
Szóval napokban mondja, hogy a budapesti emberek nem tudják mit hagynak ki.
Ami körbevesz bennünket pótolhatatlan, varázslatos, meseszép és lenyűgöző.
Már mondtam, hogy Bánk Nógrád megye legszebb települése.
Bánk úgy kezdődik, hogy bejössz a faluba és azt érzed, hogy hazaérkeztél, nem kell tovább menni, nem kell sündörögni, emberek laknak, akik porból vétettek.

A nagyobbik fiam Levente rajong a régi fegyverekért. Kardok, tőrök, pajzsok, és mellette megnézi a történelmi jellegű filmeket, amikben ezek az eszközök fellelhetőek.
Amíg Budapesten éltünk nem volt lehetősége saját birodalmat létrehozni, mert a lakásunk egyszobás volt és abból volt leszeparálva egy kisebb terület nekik.
Most kétszobás kertes házban lakunk, csodálatos környezetben és remélhetőleg hamar építkezni is fogunk, kapnak mindketten külön szobát a tetőtérben.
A kertben Levente magától kiépített egy sarkot magának, ahová elvonul, s ha vendégek jönnek, meginvitálja Őket, hogy csodálják meg a fegyvereit, a sátrat és a fából készült pajzsot.
A fegyvertára jobbára vékony botokból áll és azokkal kardozik. Van két pajzs is, egy kisebb a Benjáminnak és egy nagyobb neki.
Egy nap azzal állt elő, hogy szeretne rendes fémkardot magának, olyan igazit, nehezet, amelyiknek szép markolata van.
Először elhárítottam, mert elég szeleburdi, figyelmetlen és egy rossz pillanatban megsérül vagy Ő vagy, akivel éppen játszik, harcol.
De nagyon akaratoskodott, hogy bizony neki szüksége van egy kardra, bevinné az iskolába, és kölcsön adná a barátainak, hogy felnézzenek rá.
Teeeeee! Miért akarsz 11 éves létedre dicsőséget magadnak? Mivel vívtad ki, hogy felnézzenek rád? Annyira jó tanuló vagy, esetleg a példás magaviseleted? Vagy csak az önérzeted igényli, hogy mindenki hasra essen előtted?
Hogyan vihetnéd be az iskolába a kardot? Hamar rendőrségi ügy lenne belőle, a mai szülők egyáltalán nem úgy gondolkodnak, ahogy elvárható lenne tőlük. A nevelésben, fegyelmezésben nem partnereik a tanárnak, inkább megnehezítik a dolgát, és ahol tudnak keresztbe tesznek nekik, s elvárják, hogy maximálisan végezze a feladatát.
Egy ilyen kis kardügyet úgy meghurcolnának, hogy életünk végéig bujdokolhatnánk az ocsmány média elől.
Beszéltem neki arról, hogy mit gondol Isten az ember dicsőségéről, Isten az emberi alázatot tartja dicsőségesnek, ami nem egyenértékű a köztudatban élő hülye hívővel, aki mindent elhisz és meg lehet vezetni.
A téma elült, de napokkal később eszembe jutott egy cikk kapcsán, amit a neten olvastam.

Egyre hazudósabbak az álláskeresők
Világgazdaság 2008. április 16., szerda 07:41
Egyre több tisztességtelen önéletrajzzal találkoznak a személyzeti tanácsadók, főleg a 36-40 évesek tüntetnek fel hazugságokat a CV-jükben (curriculum vitae).

Nahhh, ezzel a latin szavas idézettel egész jól feldobtam az írást, tisztára olyan, mint ha értelmiségi írta volna.
2007-ben sok hülye ötletemet megvalósítottam, amiből ugyan nem lett semmi, de a környezetemnek egy kis időre sikerült derültséget okoznom. Ilyen volt a mailriport sorozat, aminek keretében az összes nagybanknak elküldtem egy levelet, hogy akkor ez most egy bankrablás mailon keresztül. Megadtam a nevemet, lakcímemet, telefonszámomat, számlaszámomat és kértem, hogy utaljanak rá minél nagyobb összeget. Kisebb botrányt sikerült kirobbantanom, mert felhívott a Magyar Nemzeti bank biztonsági főnöke, ugyanis merő tudatlanságból a bank vezérigazgatójának is küldtem egy felszólítást.
Nem tehettek semmit, mert a levél ugyan elég határozott volt, de fenyegetést nem tartalmazott. Elővigyázatosságból mielőtt a bankoknak elküldtem volna, megvizsgáltattam egy rendőrnyomozóval és egy ügyvéddel. Jót röhögtek rajta, de azt mondták nem lehet belőle bajom.
Egy kisebb vidéki bankfiók azonban feljelentést tett a rendőrségen ellenem és kiszámláztak 30.000 Forintot, a számlát ki is küldték a nevemre azzal a címszóval, hogy nekik egy biztonsági szakembert kellett igénybe venni a levél átvizsgálásához. A pénzt természetesen nem fizettem ki és megírtam nekik, hogy a levelet egy delete gombbal is átvizsgálhatták volna ingyen. Volt több olyan bankfiók is, ahonnan frappáns, humoros választ kaptam, de nem járultak hozzá, hogy közzétegyem.
Akkoriban gondolkodtam azon, hogy a nagy újságok hasábjain megjelenő állások pályázati kiírására jelentkezem az elküldött önéletrajzommal. Teljesen komolyan, hivatalosan, minden feltételnek megfelelően megpályázok nagyon magas beosztású állásokat. Semmit le nem tagadva a múltamból és a képességeimre nagy hangsúlyt fektetve.
Elképzeltem, ahogy nagy A4-es borítékban feladom a postán ajánlva a pályázati anyagot.
Ringbe szállok mondjuk az ELMŰ vezérigazgatói posztjáért, vagy a BKV, Gázművek, Vízművek csúcsvezetői állásáért.
A következőképpen gondoltam megírni a motivációs levelet.
A személyi adatok vázolásába most nem mennék bele csak tömören, hogy:

Zvolenszki Zoltán
Gyula 1967 12 01
Bajnok Katalin
4 testvér, ebből egy édes, 3 fél, de Ők is épségben vannak.
2-3 anya, megszámlálhatatlan apamennyiség, meg nevelőszülők

Gyulán kezdtem meg tanulmányaimat a 2.sz. általános iskolában.
De már előtte is megcsillant az ambiciózus tehetségem, mert sok gyerek közül engem választottak ki az aratók mellé vízhordónak és a nap végén 10 Forint keresményre tettem szert minden nap. A kombájnokkal aratták a búzatáblákat, én meg kantával hordtam a vezetőknek a friss, hűs vizet az artézi kútról. Például azt is tudom mit jelent az artezi, mert már akkor nagyon nagy volt az információ éhségem és rendkívüli tájékozottságra tettem szert.
Tanyáról jártam iskolába egyedül, kíséret nélkül szálltam fel a dobozi buszra és hazafelé is egyedül mentem. A buszsofőr rokonunk volt és megállt a tanyánk előtt. Az önérzetemnek ugyan nem tett jót, hogy egy raklapnyi ember nézi végig, ahogy a buszról leszállva elém rohan két tacskó, egy vizsla és két kecske, hogy üdvözöljön, de már akkor tudtam uralkodni az érzelmeimen, később még jól jöhet a fegyelmezett magatartás.
Az általános iskolai tanulmányaim mellett rendszeresen részt vettem önképzéseken. Az osztálytársaim kivétel nélkül jó körülményekből kerültek ki, semmi elvált szülő, meg szűkös költségvetés. Mindegyik járt külön angolra, zenei képzésre, sporttevékenységre.
Ezt a hátrányomat igyekeztem behozni a helyi Kőröstáj MGTSZ tehenészetében az Inszeminátor mellett, aki megtanított minden szükséges dologra, ami az állattenyésztésben fontos. Szakszerűen tudok tehenet mesterségesen megtermékenyíteni, elletni, fejni, és tudom, mit kell tennem, ha bemegy a szomszéd lucernásába és felfúvódik.
Az első lépés, hogy meghívom a szomszédot egy sörre, hogy kibékítsem, utána jöhet a tehén. Tudok bánni a lovakkal, például, ha magas a vérnyomása a lónak, akkor a nyaki ütőérbe szúrva egy vastag injekciós tűt, lavórba vagy vederbe lecsapolva a vérét segíthetünk rajta. A tsz-ben volt egy öreg muraközi a Laci, a trágyát húzta ki láncos tolólappal a tehenek mögül. Neki többször is lecsapoltuk a vérét, aztán elvitték a vágóhídra és lókolbászt csináltak belőle. A lóhúsból készült kolbász édesebb, mint a sertéskolbász. Ezt onnan tudom, hogy dolgoztam húskombinátban több alkalommal, mint karbantartó és volt alkalmam megfigyelni, megízlelni.
Ismerem a sertésvágás és szarvasmarha feldolgozás folyamatait. Csalóka ám az áruházak és hentes pultok polcain sorakozó sonkafinomság és felvágott Kánaán, ismerem a mondást, hogy aki szereti a lecsókolbászt, az ne tudjon róla, hogy miből készül. Esetünkben inkább a hogyan készül a domináns. A sertéseket leterelik a teherautóról. A felterelés is szép mutatvány, de arra most nem térnék ki. Pedig segédkeztem sertésátvevő telepen. Meg az anyai nagyapám is sertésgondozó volt hosszú ideig.
Miután leterelték a malacokat, egy futószalagra kerülnek egyenként, és vízzel permetezik be a testüket, hogy ha az áram hozzájuk ér, akkor biztosan elkábuljanak. Utána egy csigát akasztanak a lábukra, ami a levegőbe emeli a hátsó lábánál fogva és az első ember, akivel találkozik, az a böllér. Ha egy sertés nem kábul el az áramütés után, s a futószalagról elszalad, arra az esetre oda van készítve egy vascső, azzal kétszer, esetleg háromszor fejbe kólintják és utána visszatér minden a szokott mederbe. A hentesek láthatólag nagy odaadással és figyelemmel csapják fejbe, mert jó mulatság.

A böllér egy szép, hegyes, hosszú késsel, amit folyamatosan fen a fenőjével, nyakon szúrja. Arra nem emlékszem pontosan, hogy a sertés vére hova folyik, lehet valami csatornába és onnan egy másik feldolgozóba, ahol készül a vérliszt. Voltam a vérlisztkészítő részlegben is, nagyon büdös és egyszer szétrobbant egy nagy tartály a túlnyomástól. Inkább nem vázolnám, ami utána keletkezett.
A sertés miután szépen meghalt, bemegy a csigával egy perzselőbe, két oldalról lángnyelvek nyalábolják körül és leégetik róla a szőrt. Utána vesz egy jó fürdőt, és egy ember a hasát felvágja, s a belsőségeit kitolja egy asztalra, amit asszonyok szétválogatnak ehetőre és olyanra, amibe majd ehetőt töltenek, ha eltávolították belőle a már megevett részeket.
Utána a malacból mindenféle szépséget készítenek gyakorlott hentesek. Darabolják szorgosan, meg osztályozzák és kötözik, kisütik, lesütik, olvasztják, füstölik, előfőzik és hopp, már is kész a sonkafinomság, szalámi nyalánkság. Volt szerencsém olyan szalámikat enni, amit akkoriban magyar ember nem engedhetett meg magának, mert exportra készült minden.
El tudom mesélni a szarvasmarha feldolgozását is. Leterelés után fejbe lövik egy szöggel, ami visszahúzódik lövés után a csőbe. Általában mindegyik tehénnek elég egy lövés, de láttam olyat, hogy 15 lövés után még próbált koncentrálni, tájékozódni és kideríteni dolgokat.
Miután a tehén meghalt, a fejlevágó gép felé veszi az útját. Az a gép bárminek levágná a fejét, fejlevágásra lett tervezve. Fejlevágás után a teheneket ugyanúgy kezelik, mint a sertéseket és szépen kisorakoznak a polcra a finomságok.

Visszatérnék az általános iskolai tanulmányaimra. 8 osztályt végeztem el bukás nélkül.
Végig ugyanabba az iskolába jártam, kivéve 4 napot, amikor Apám beíratott az 1.sz. általános iskolába, mert összejött az Irénnel és az közelebb volt a Hajós utcához. De sajnos az odaköltözésem kisebb botrányt váltott ki, az Irén lánya például szintén az egyes iskolába járt és megkért, hogy ne mondjam el senkinek, hogy ismerem és a testvérem (lesz?).
Nem lett az, Irén sem az Apám felesége és mehettem vissza a 2.sz. általános iskolába, ahol kiröhögtek, hogy 4 napig tanultam Eszperantó nyelvet.
Az általános iskola felső tagozatában „B” osztályból, ahová a bunkók jártak, átkerültem az „A” osztályba. Az „A” osztályba jártak a tehetősebb szülők gyermekei és azok, akiknek a tehetsége, tanulmányi eredményei révén várható, hogy magasabb szintű iskolákba kerülnek, mint középiskola és főiskola, egyetem.
Nahhh, hát erre én alaposan rácáfoltam, mert Anyámék szobafestő tanoncnak adtak, mondván, hogy az egy jó szakma, és egy jó szakmával a kezében az ember élete végéig megél, vagy életben marad.
Az általános iskola felső tagozatát kapcsolatépítésre használtam. Márkás cigiket és piákat loptam a Super Marketből és a híd alatt megvendégeltem az osztály menő arcait, hogy tiszteletet és megbecsülést vívjak ki magamnak ill., hogy felnézzenek rám.
A bolti lopások útján ha nem is sikerült elismerést és az azt megillető figyelmet kivívnom magamnak, színészi képességekre azonban szert tettem, mert soha nem kaptak el.
3-4 éven keresztül fosztogattam az üzletet, a legdrágább cigiket vittem ki és a legmárkásabb piákat, amit egy jómódú is ritkán engedhetett meg magának. A gyermekbűnözés eme vállfaja különös kreativitást igényelt, hogy mindig elhiggyék a 2db 2 forintos Melba kockán kívül más nincs nálam. Naponta kellett új ötleteket gyártanom, hogy miként vigyem ki az üzletből a terméket. Egyik nap vettem 10dkg párizsit, a papírját eltettem és másnap kértem 20dkg Pick szalámit és a párizsis papírjába csomagolva vittem a pénztárhoz. Ugyanezt eljátszottam extra sajtokkal is és nagyon drága sonkafinomságokkal.

Szakmunkásképző a következő állomás. Nekem szerencsém volt, mert már az első nap kiemeltek a tömegből. Mindenki mehetett gyakorlati képzésre az Állami Építési Vállalathoz, ami nem állt másból, mint glettelésből és alapmeszelésből.
Én Czene Ferenc festőmester segédje voltam. Úgy esett rám a választás, hogy én voltam a legmagasabb. A Doba Laci is magas volt, de csak pipiskedve tudott akkora lenni, mint én. A Czene Ferenc megtanított minden fogásra, ami a festő szakmához szükségeltetik.
Czene mester nagyon jól tudott bánni a tanoncokkal is, a helyzetfelismerő képessége és, ahogy azt kezelte kiváló volt. Remek pedagógiai érzékkel hozta a tudomásunkra, hogy tud arról, hogy a wc-ben cigizünk és arról is, hogy suli után sört iszunk.
Czene festőmester olyanokra is megtanított, amit szinte alig ismer valaki. Régebben, amikor nem volt még gumihenger a frissen festett fal mintázására, akkor az asszonyok használt harisznyát göngyöltek össze, színezékbe mártották és kézzel görgették a falon, így amorf mintákat voltak képesek létrehozni.
Megtanított a faerezésre, márványozásra, enyves festésre, ritz ecsettel csíkot húzni, gyantát kiégetni fából. A kedvenc színe a barackvirág volt.

Szobafestőként helyezkedtem el a gyulai Kertészeti vállalatnál, majd később letartóztattak, előzetesbe kerültem és elítéltek egy év börtönre, amit két évre felfüggesztettek.
Csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, birtokháborítás.
Így kerültem Budapestre (1987), mert Gyulán többet nem volt maradásom. 17 évesen, egyedül, önállóan vágtam neki a nagyvilágnak. Kiírtam anyám ajtajára, hogy Budapestre mentem, többet nem jövök haza.
Aznap elhelyezkedtem a Középület Építő Vállalatnál és kaptam szállást is a Poscher János utcai munkásszállón. 2 évet dolgoztam, mint szobafestő, de betanítottak az üveges műhelybe is furcsa gépek kezelésére, amikkel hőszigetelt ablakokat gyártottunk.

Ezt az állásomat szó nélkül hagytam ott egy januári napon, mert össze szólalkoztam egy volt munkásőrrel és az a fiával együtt letepert a földre, majd megrugdosott. Teljesen egyértelmű, hogy nekem volt igazam, így nem tudtam volna elviselni, hogy még egyszer bemenjek oda dolgozni.
1989-ben rikkancsként dolgoztam. De gyors egymásutánban lett belőlem kerékpáros futár, fánkárus, pénzváltó, könyvárus, újságárus, környezettanulmányos, raktáros, nyomdai segédmunkás, szórólapterjesztő, plakátragasztó, nagy tételben pornófilm másoló, villanyszámlás, alkalmi mikulás, színész, költöztető, állás ügynök, úszómester, péksegéd, ezermester, utazó ügynök, társalkodónő, leporelló reklám arc, szőrtüsző és szalontüdő s a végére számítástechnikus, informatikus, szervizes, ami most is vagyok.

Ezt írd és mondd, mind így egyben. Rendkívül sokoldalú vagyok, kipróbáltam magam már szinte minden élethelyzetben és még idegen nyelveket sem beszélek.
Jól tűröm a megaláztatásokat, jó emberismerő vagyok, könnyen teremtek kapcsolatot és a közvetlen környezetem, hamar feloldódik a társaságomban. Baráti összejöveteleken szeretek a középpontban lenni, nagy mesemondó hírében állok, a hangomat már adtam szinkron alanynak is, és többen állítják, hogy nagyon kedves, megnyerő és meggyőző telefonhangom van. Tudok önállóan dolgozni, döntést hozni, felelősséget vállalni. Céltudatos és következetlen vagyok, merek harcolni az elgondolásaimért, de soha nem vittem még semmire.
Nincs nagy autóm, luxus villám, évente nyaralás, vastag bankszámlám.
De simán meg tudom állapítani és elfogadni, hogy ezen nem tudok változtatni.

Motivációnak ennyi elég?

Semmi akadálya, hogy egy ilyen önéletrajzzal megpályázzam az ELMŰ vezérigazgatói székét. Csípőből hatékonnyá tenném a vállalatot. Mert, hogy a csudába ne lenne nyereséges egy olyan szolgáltató vállalat, ami függőségi rendszert alkot?
Ettől függetlenül lehet hatékonyabb. Például minek az ELMŰ üzemegységein belül villanyórákat felszerelni? Tessék leszerelni és eladni. Minek mérni és munkaerőt fizetni azért, amit mi árulunk?
Figyelik? Óvatosan odacserkésztem a „mi” szócskát, ezzel befolyásolva az olvasót, hogy szinte már kézpénznek vegye, hogy az állást meg is nyertem.

Nyahhh, tök mindegy, rájöttem, hogy az egyetlen fegyver, ami a kezembe adatott, az a jó íráskészség. Nemrég elhatároztam, hogy híres, nagyon híres, nevezetes író leszek.
Kicsit elkeserített az a tény, hogy nagyon sok könyvet írtak már és igen kockázatos vállalkozás ehhez a mennyiséghez úgy hozzátenni, hogy felemelkedjek a víz színére.
Elmesélem, hogyan fogtam hozzá a megvalósításhoz és miként vittem sikerre.

A tehetség önmagában nulla, ha nem párosul kitartással és áldozatos munkával. Alázat és hit szükségeltetik a kitűzött cél eléréséhez. Mindezt csak azok kedvéért írom le, akik ugyanolyan cipőben járnak, jártak, mint én és még is híresek akarnak lenni.
A recept a következő, nyugodtan lehet lazáskodni, meg iskolát kerülni, én is lógtam a nyelvtan órákról, még is itt vagyok. A magyar tanárom rendszeresen kiküldött a Kis Zsoltival együtt az órákról, adott pénzt, hogy hozzunk neki cigarettát és úgy számolta ki, hogy jusson nekünk is cigire meg sörre. Mert így legalább meg tudta tartani az órákat. Ha bent voltunk, akkor az egész osztály rajtunk röhögött, mert viccesek voltunk és senki sem figyelt a tanárra. Bebújtunk a padok alá és lestünk a lányok szoknyája alá.

Nyahhh, azt akarom mondani, hogy még is itt vagyok és el tudom mondani, amit akarok.
Ki lehet hagyni az érettségit is meg a főiskolát. Én például akkoriban külföldre jártam a Kiss Tamással. Rengeteg európai országban jártam, akár egy kamionos. Egyszer majdnem megtanultam angolul, de utána Olaszországba kerültem két hónapra és sokat stoppoltam autópályákon. Ott majdnem megtanultam olaszul, de haza kellett jönnöm, mert minden út Magyarország felé lejt.
Hja, nem kell vigyáznod az alakodra sem, nem kell megtanulni viselkedni sem. Minek? Negyvenes kopasz pocakos vagyok borostásan, két gyerekkel a hónom alatt és még a feleségem is elvisel, még is tudtam híres lenni.

A lelkészünk mindig azt tanította, hogy ne a helyzetre nézzünk, hanem lépjünk ki hittel, ahogy Ábrahám is elindult a fiát feláldozni a hegyre, nem tudhatta előre, hogy a kos szarva beakad egy bokorba és nem kell feláldozni a fiát. A hittel kilépéshez elég az Istenbe vetett bizalom, hogy nem hagy el, figyel és gondoskodik, akár egy szerető szülő.

Nos, én a következőképpen lettem tanulatlan, bugris parasztból elismert, közkedvelt és töretlen lendülettel felívelő karriert építeni tudó, nagyon híres író.
Egyszerű, mikor még nem voltam az, elkezdtem úgy viselkedni, mint ha már az lennék.
Ez a hittel kilépés, a blöffölés, ami nem biztonságos, de sokan repültek a csillagokig így.
Kerestem 10 nagyon híres írót, mint amilyenné én is váltam és elkezdtem olvasni a könyveiket, a szokásaikat, a gondolataikat, jellemvonásaikat és azt, ami nagyon szembeötlő volt magamra öltöttem.

Elkezdtem szórakozottan viselkedni, megengedhettem magamnak, mert eleve rendelkeztem ilyen magammal hozott álnaiv, infantilis dolgokkal, mint hogy nem tudom megjegyezni a dátumokat, és nem tudom leírni a nevemet kétszer ugyanúgy. Nem is tudok folyamatos írással írni, csak nagybetűkkel, ákom-bákomokkal. A dátumokról annyit, hogy igazi hímsoviniszta állat vagyok, vezérigazgatónak teremtett az ég is. Rendszeresen elfelejtem a házassági évfordulónkat, anyák napján, ha lehet magamat köszöntöm fel, nem tudom a saját születésem napját sem, úgy szól a nejem, hogy Isten éltessen. Hja, ma van?
OTP-ben nem merek aláírni, mert soha nem egyezik az aláírás mintával. Mikor közjegyzőnél voltam a Guga Bt. aláírási címpéldányát elkészíteni, megírtam vagy 30 példányt, mire tudott választani két egyformát, ami egy kicsit hasonlított egymásra.

Vettem magamnak egy csodálatos pipát, szép ívelt rózsagyökér, mély bordó színe van és vettem bele finom, illatos dohányt. Mikor a falusi emberek munkába igyekeznek, vagy dolgoznak a földeken, én lassan és ráérősen sétálgatok Bánk utcáin, hogy szokják.
Fekete cowboy kalapot viselek és hozzá fekete bársony nadrágot, fehér inget, barna bőr övtáskát, amin egy nyúlfarok lóg, és rajta kulcs csomó. Zsebemben zsebóra, pöfékelem a pipám és mosolygósan, mint a nagy és híres írók, mindent észreveszek.
Lemegyek a tópartra és hol az egyik stégen ücsörgök félórát, hol a másikon. Etetem a kacsákat, lapozgatok egy könyvet. Filmekben is láttam, olvastam is róla, hogy így szokták. Sétapálcám az nincs, mert biztos kiröhögnének, túlzásokba nem szeretnék esni.

Napokban éppen délutáni sétámat ejtettem meg a pipa mögött, amikor rám szól egy nénike, hogy aranyosak a gyermekei, a szülő igazi büszkesége, ha jól neveltek a fiai. Odaköszöntem mosolygósan és teljesen másról kezdtem el beszélni, mint aki nem is hallotta az iméntit, majd a végén megkérdeztem tőle, hogy itt tetszik lakni a faluban?
Jaj ne vicceljen már velem aranyom, hát a szomszédja vagyok.
Magam is meglepődtem rajta, hogy ennyire nem lehetek szórakozott. Hiába, hatással vannak rám a nagy író egyéniségek, nem tudok kivetkőzni magamból. Hogy is festene egy ily ábrándos lelkű ember a kapa végén? Kinevetnének.

Bár én azt mondom, hogy AKI OLYAN NAGGYÁ NŐTTE KI MAGÁT, MINT ÉN írói környezetben, az mindent megengedhet magának, még azt is, hogy tehetség és elvégzett komoly munka nélkül tiszteletet és elismerést vívjon ki magának és mesterkélt sztárallűrökkel éljen.
Az emberek úgy is isszák, fogyasztják a tartalom nélküli bálványokat, akiknek minden hozadéka a mellnagyobbítás és az életük a foncsor mögött nem szól másról, mint elhagyott férjek, megcsalt feleségek, felnagyított sérelmek. Minden héten be kell dobniuk a köztudatba magukról egy üres, fogyaszthatatlan álhírt, mert perc és kikopnak.

Elárulok egy nagy titkot. A mellemet ugyan nem nagyobbítottam meg, de süvölvény Casanova koromban, amikor még divat volt a jelvény, kitűző használata a kedvenc zenekaroddal, akkor nekem is volt egy a polivinilklorid dzsekimen.
Az állt rajta, hogy 23cm.
Sokak elismerése mellett azonban a hölgyek rávilágítottak a férfiak parkolási és erősen túlzó szokásain alapuló lényegre.
A 23cm nem volt igaz, mert 24 volt, de nem mertem kiírni, féltem, hogy elriadnak a potenciális áldozatok. Aztán, mikor a helyzet keményebbé vált, kiderült, hogy jó az húsznak is.

Az egyik kedvenc sztárallűröm, hogy nincs kulcsom semmihez. Ez valóban így van. Budapesten a nagyobbik fiam pontosan tudta, hogy ha hazaérkeztem, mert a lépcsőházban forgattam a kulcsaimat az ujjam körül, senki sem csörgött csak én.
De itt Bánkon nincs szükségem kulcsokra, egy kulcsra sem. A kapu állandóan nyitva van, bárki bejöhet, a lakás ajtajában meg van kulcs, de nem használjuk. Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki be akar jönni, azt nem az ajtó fogja megállítani. Az emberek amúgy is szeretnek bezárkózni, és ezt most nem fizikailag értem. Nálunk tárt ajtó vár mindenkit. Ellopni meg nem lehet semmit. Van egy tv készülékünk, nem mai gyerek. Tetőantennával nézzük a három fogható adást, mind mákos. Pénzt sosem tartunk itthon, kártyával fizetünk, vagy kivesszük. Kis fogyasztású, belsőégésű emberek vagyunk, nem kell sok a fenntartásunkhoz.

Van, hogy felveszem a kalap alá, pipa mögé az értelmiségi szemüvegem, olyan kerek, dioptriamentes, csak sima üveg, de úgy nézek ki benne, mint ha értelmes lennék. Eregetem az illatos pipafüstöt, néha eszembe jut valami, a tó vize jelzés értékűen megcsillan a szemüvegemen. A pipaszárat a szájam egyik szegletéből átrakom a másikba, gondolkodom, majd előveszek egy gyűrött papírlapost, és jegyzetelni kezdek, ha valaki lát, akkor látványosan áthúzom, gondterhelt arcot és összeráncolt homlokot vágok.
Majd, mint akinek villámcsapás a derítőből, a ráncok kisimulnak, London szikrázó napsütés, Berlin szakadó eső, Róma a hajam még is égnek áll.

Kedvenc felvett sztárallűröm, ami nem alaptalan a látványos, minden ok nélküli, réveteg , mozdulatlan bambulás. Olyan helyen szeretem művelni, ahol sok ember lát. Kár, hogy nem tehetek ki magam mellé egy táblát, hogy nagyon híres író áll itt, éppen bambul, de építő jellegű bambulás, mit sem von le az értékéből, hogy közben csorog a nyála, mert világmegváltó gondolatok cikáznak a koponyáján belül.
Épp egy ilyen pillanatom volt Rétságon az újságos stand mellett állva. Eszembe jutott egy évekkel ezelőtti baleset, amikor több ember meghalt ott, ahol éppen álltam. Kamion túl gyorsan jött és nem bírta bevenni a kanyart, belerohant a buszmegállóba.
Ahogy belül átéreztem a feszültséget és a szörnyűséget és megjelent előttem a rémült emberek meglepődött arca és halálsikolya, a levegő vibrálni kezdett körülöttem és éreztem valami szörnyűség fog bekövetkezni hamarosan.
Perc elteltével az OTP bank melletti parkolóban egy autó nekitolatott egy elbambult nőnek, aki úgy ment előre, hogy közben felém nézett a válla fölött. Az autó a parkoló helyéről tolatott ki, öttel sem ment talán, de a nő koponyája akkorát koppant a betonon és a két szatyor, ahogy a földhöz csapódott, hogy rögtön letöröltem a nyálam.

Mi van velem? Már olyan sztárallűröket veszek fel, hogy befolyásolom a körülöttem zajló eseményeket? Napokban beszéltem öcsémmel, aki kamionsofőr. Apám is vágyik rá és én is, hogy elkísérjem Őt egy két hetes kamiontúrára a kontinensen. Úgy tartják rólam, hogy körülöttem zajlanak az események, akármerre megyek, valami mindig történik velem. Negyven éves korom létemre annyit láttam, mint más 120 év alatt, ha meg valami kimaradt, akkor elolvastam a nagyon híres írók könyveiből és utána olyan volt, mint ha velem történt volna meg.
Szegény öcsém, már előre sajnálom, meredek két hét lesz ha vele megyek. Igazi hagyjuk el az ő haját alkalom. Abba bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne hármasban menni. Apám, én és öcsém.

Másik nagyon kedvenc sztárallűröm, hogy a faluban pipa mögött sétálva ismeretleneket szólítok meg, mint ha összetéveszteném valakivel. Látok valakit kerékpárt letámasztani a bolthoz és megveregetem a vállát, hogy szia Imre, tegnap ott maradt a fiad tolltartója a konyhaasztalunkon, nejem eltette, majd leviszi, vagy érte jön.
Fickó néz elkerekedett, értetlen szemekkel és alig bírja kinyögni, hogy izé…András vagyok, maga… mag kicsoda maga?
Hja, bocsánat, Zvolenszki Zoltán vagyok, elnézést, összetévesztettem valakivel, Tudja nemrég költöztünk, és még nem mozgok valami otthonosan az arcmemóriákban.
Bemutatkozik, elmondja mi a neve, hol él, ki a rokona, mennyi gyereke van, hol dolgozik, már megbántam, hogy sztárallűrösdit játszottam vele.
Erre megkérdezi, hogy maga?
Tessék?
Maga mit dolgozik?
Áááhhh, nem komoly, semmi fontos, író vagyok.
Iiigeeen? Teljesen elképed és megkérdezi, hogy mi a nevem.
Már mondtam, hogy Zvolenszki Zoltán.
Milyen könyveket ír?
Hmmm, nem is tudom, nem lehet ezt így célirányosan megfogalmazni, olyan gugás könyveket.
Gugás? Az mi?
Hááát, az olyan gugás, mert guga az én vagyok és ezek rólam szólnak.
Hány könyve jelent meg már eddig?

Izzééé, most szívesen megcsörgetném a saját mobiltelefonomat, ha tudnám, hogy elnézést egy fontos hívás és a senkivel beszélve lopva eltávolodnék tőle, a vállam fölött visszanézve még intenék egyet neki, hogy viszlát, majd egyre indulatosabban társalognék a néma telefonnal, hogy ne legyen mersze utánam jönni.
Helyette imitáltam a telefon csörgését, belenyúltam a zsebembe, elővettem a semmit, úgy tettem, mint ha Nokia 3310 lenne és belehallóztam. Igen, tessék,… az vagyok. Hja értem, a kiadóval ezt már letárgyaltam. Lopva távolodni kezdtem és a vállam fölött elnézést kérve, hogy ez most fontos, még intettem neki egy viszlátot és egyre indulatosabbá váltam a nem létező telefonnal, nehogy Imre András kiszedje belőlem az igazságot, miszerint még egyetlen könyvem sem jelent meg.

Egyik éjjel, amikor már akkora híres nagyon író voltam, hogy elfelejtettem sztárallűrökkel élni, becsöngetett hozzám egy fiatal polgárőr. Piros Lada kombival közlekedett és az autójában ülve hallotta, hogy szól a Suzuki Swift riasztója. Miután kiszállt már nem hallotta, de azért ha már megállt gondolta nem árt körbenézni. A benzinsapka fedlapja nyitva volt félig és a festék is kopott volt a környékén. Arra gondolt hátha a cigányok felfeszítették, mert aznap lomtalanítás volt és egész karéj cigányok suhantak el megrakott autókkal öt percenként.
Fémet gyűjtöttek. A polgárőr, miután erre rájött hívta a rétsági rendőröket és utána hozzánk is becsöngetett.
A nejem ébresztett fel, hogy valaki csenget. Azt sem tudtam melyik bolygón vagyok és először a konyhába mentem, utána vissza akartam feküdni, mert még nem ébredtem fel. Majd átsétáltam a gyerekek szobájába hátha ott a baj. Az ablakon keresztül vettem észre, hogy valaki zseblámpázik a házunk előtt. Egy szál gatyában és egy félrecsúszott pólóban, kitaposott sarkú cipőben mentem ki a kapuhoz és próbáltam tudatomra ébredni, hogy kommunikálni tudjak.

Nagy íróhoz méltóan köszöntem, hogy jó estét és köszöntem neki. Nahhh, erről beszélek, az ilyesmi, hogy nem szándékosan ismétlek ez hozadék, nem felvett sztárallűr.
Ahogy a nagy írók ilyenkor szokták, én is megkérdeztem, hogy miben segíthetek. Érted, mint ha egy félrészeg ember bárkin is segíteni tudna, azt sem tudtam melyik nap van, vagy hány óra.
Mondja a srác, hogy szólt az autó riasztója és megállt, majd látta, hogy kifeszítették a benzinsapka fedlapját.

Francokat, legyintettem. A riasztó évek óta nem jó, a benzin sapka zárja meg rég elromlott, rég nyitva lifeg.

Dehhh a festék is meg van kopva ott, mint ha kifeszítették volna…várta, hogy talán még is inkább neki lesz igaza, megrémült, hogy feleslegesen hívta a rendőröket.
Mutattam neki az ajtókat, hogy mind nyitva van, sosem zárjuk be, mert ha valaki fel akarja törni, az csak az autó sérüléséhez vezet. Hát ne törje fel, nyissa ki, üljön be, és utána majd rájön, hogy nem tudja elindítani.
A srác értetlenkedett és zavarban volt, mellette igazán nagy írónak érezhettem magam. Tárcsázta a rendőrséget, hogy ne jöjjenek, mert nincs semmi gond, de véletlenül valaki mást hívott fel, aki neheztelt rá és magyarázkodott, hogy a rendőrséget akarta, mert a Jázmin utcában…Körülöttem mindig zajlanak az események, nem úgy van, mint szegényeknél.

Hja, az egyik legkedvencebb felvett, mesterkélt sztárallűröm, hogy nem veszem fel a telefont.
A decemberi hónapban közel 50.000 Ft számlát hoztunk össze ketten a nejemmel és már vagy hatodjára korlátozták a kimenő hívásunkat.
Ekkor elhatároztam, hogy ez így sok, van élet a mobiltelefonon túl is, meg nélkül.
Itt egy alanyesetű szó hiányzik, vagy az egyik szót hibásan írtam.
Kifizettük a sarat és áttértünk feltöltősre.
Azóta én nem hívtam fel senkit és mások is leszoktak róla, hogy hívogassanak.
Minek hívna fel ha nem veszem fel a telefont? Jótékony, internaiv sztárallűr, megbocsátható, mint a koszos, de még hordható. Hülye, de megbocsátható, másik világban él.
Ha sok ilyet halmozok egymásra, akkor az emberek összesúgnak a hátam mögött, és a vállukon hordoznak. Megértően bólogatnak, bazsalyognak, és szívük mélyén irigyelnek, hogy híres nagyon író vagyok, aki ezt megteszi, és az életéhez hozzátartozik.

Mondok egy kőkemény példát, amit az élet hozott létre.
Van a Garas Dezső, aki nem annyira híres író, mint én, viszont színész, ismert. Egy utcában lakok vele itt Bánkon. Vasárnap délben lement kenyérért a helyi kisközértbe. Kiverte a happot, mert nem volt. Az alak mazottak jól leszidták, hogy azért, mert Ő a Garas Dezső, még a kenyér nem terem magától, örüljön, hogy vasárnap is nyitva a bolt, rendelje meg, ha kell neki, vagy menjen be Budapestre, ott van nagyáruház, éjt nappallá téve.
Például ha én megyek be, nekem elnézik. Az átkosban volt szokás a pult alól vásárlás, de nekem a föld alól is előkerítik a kenyeret. Ha kell, elmegy haza és elhozza azt, amit Ő megszegett. Tudod mi a titka ennek? A mosoly.
Az ELMŰ, ahol villanyszámlásként dolgoztam, nahhh ott az igazgató egyszer azt mondta, hogy mosolyogni semmibe sem kerül, de rengeteget lehet vele keresni, emberi szíveket megnyitni, megnyerni.

Hja, majdnem elfelejtettem, rengeteget iszom. Ahogy a színészek egy szerep kedvéért leborotválják a hajukat, meghíznak, vagy éppen lefogynak, én a cél érdekében egész nap iszom. Az emberekkel nem sokat törődöm, hogy mit gondolnak rólam, mert tapasztalatból már tudom, hogy nagyon híres embereknél ez erényként tűnik fel, így nekem is muszáj.
A nagyon híres írók, festők is az alkotás és az érzelmi kilengés érdekében sokszor nyúlnak alkoholhoz, droghoz.
A szalagcímek naponta hozzák, hogy ez meg az iszik, elvonóra került, de a rajongók ezért nem megvetik, hanem szó szerint a vállukon hordozzák.
Akkor én is iszom. Az utca ahol lakom néptelen, nyaraló övezet, télen senki, tavasszal néha idősek, nyáron népesül be csak.
Ha azt szeretném elérni, hogy bárki is a vállán hordozzon minimum templomba kell járnom.
A lelkésznek már próbáltam jelezni, hogy mekkora egy istenséggel van dolga, hátha a vállára kap, de nem vette az adást. A többiek meg idősek hozzá, hajlott hátúak, nem várhatom el tőlük, meg kell várnom a nyarat.

Van a családon belüli sztárallűr. Az úgy fest, hogy minden apró zajra látványosan megrezdülök, és idegesen hátra fordulok. A híres nagyon íróknak dolgozó szobájuk van tölgyfa asztallal és szivardobozzal, rezesen csillogó pohár borral. Tudom, mert láttam filmben, hogy milyen.
Ha híresen nagyon nyomozó szeretnék lenni, akkor autóban ébrednék, cigire gyújtanék, és kávét hozatnék fánkkal, majd gyűrött arccal tolnám a képembe a fánkot és csak utána nyúlnék a másnapos távcső után.
Nekem dolgozó sarok jutott műmárvány lappal, balra tőlem a 72cm képátlójú Panasonic, jobbra tőlem a néha berohangáló Benjámin és Levente, alapértéken konyhaszag, felső határértéken fejhallgató és még így is behallatszódik minden. Ilyen inger gazdag környezetben próbálok alkotni a jövőnek megmaradandót.
Ha az ingerküszöböm eléri a maximális terhelhetőséget, akkor látványosan elkezdek ciccegni, csapkodni, és ha nagyon hisztériás rohamot kapok, akkor kirántom a számítógép hátuljából a tápkábelt és elveszik a kilencoldalnyi gépelt anyag, mert vagyok olyan rutinos adatmentő, hogy előtte egyszer sem kattintok a save másképp gombra.
Utána az egész család bevonul a belső szobába és imádkozik, hogy nehogy felingereljen.

Mivel már annyira híres és nagyon író lettem, rájöttem, hogy nem is kell írnom.
Akár azt is írhatom, hogy höbblá höwöff és a népek isszák, mert én írtam. Mindegy, hogy mit.
Úgy döntöttem bérírókat alkalmazok, legalább látják az emberek, hogy milyen sokszínű, sokrétű és szerteágazó vagyok. Isten például mennyi virágot alkotott? Mind a földből növi ki magát, és akkor érzi magát a legjobban, ha állati ürülékkel tápláljuk. A disznószar, vagy a tyúkszar pont megfelel erre a célra.
Pályázatot írtam ki sikertelen írók részére, hogy küldjenek be pályaműveket. Felnéztek rám, izgultak és várakozással teli, hogy miként döntök, mert én a nagy a híres, akinek a nevét már mindenki ismeri.
Én meg találomra választottam, mivel azt sem tudtam milyen szempont alapján válasszak, hogy melyik lehetne a jó és híres író.
Rájuk mutattam, hogy te! Te! Te, és Te is!
Az ötödik megkérdezte, hogy és én?
Nahhh jó, te is. Mindannyian menjetek a picsába!
Aztán vártam három napot és a harmadik nap hajnalán feltámadtam őket.
Egyenként értesítettem mindegyiket, hogy megnyerték a pályázatot. Hát komolyan mondom, madarat lehetett volna fogatni velük, pedig háttal nem kezdünk mondatot.

A bérírók írásait feltöltöttem a blogomba is a saját nevem alatt, hogy guga írásai. Utána regisztráltam vagy tíz nicket és sűrűn dicsérgettem magamat, hogy guga jól írsz.
Guga ez fantasztikus, nem gondolkodtál még azon, hogy könyvet adjál ki? Vennék belőle, szólj, ha megjelenik. Guga szereztél nekem egy jó napot, köszönöm. Guga, hogy találod ki a sztorikat? Guga! Egyszer elmehetnénk együtt sörözni, én fizetem.
Guga megint csodálatosat alkottál, szóval kicsit megdobáltam magam a saját vállamon és utána kinek lenne bátorsága beírni, hogy guga ez szar volt?
A fikázó tábort is megelőzve begépelem, hogy guga de hülye vagy, de jól áll.

Nahhh, nem nagy ötlet? Könyvkiadók is felfigyeltek rám, kérték, hogy küldjek motivációs mailt. Mondtam, hogy bocsánat, de nem szeretnék újat írni. Nemrég pályáztam meg az ELMŰ vezérigazgatói posztját, ha megfelel az, akkor fénymásolom. S láss csodát, nem ellenkeztek, a lábaim előtt hever a világ.

Hjajj a legkedvencebb híres íróhoz méltó nagy szokás az az, hogy ha valaki becsenget hozzánk, nem veszek róla tudomást. A kutya veszettül ugat, én ugyan a fejhallgató mögül hallom, de kit érdekel? Ha nem megyek ki, az élet akkor is megy tovább.
Ha nagyon erőszakos, akkor egy szál gatyában és letaposott sarkú cipőben bóklászok ki, mint aki nem is itt lakik, hogy igen…tessék?
Apaaa! Levente vagyok! Engedj már be!
Miért, nincs nyitva az ajtó?
Hja, de, csak elfelejtettem.

Szóval megvan az utánpótlás, meg azt is észrevettem, hogy a falubeliek másolják a felvett és nagyon híres íróktól ellesett sztárallűrjeimet.
Bambulnak egy irányba, majd ha köszönök, visszaköszönnek, hogy szervusz Imre.
De nem jövök zavarba, tudom, hogy nagy vagyok, csak azt nem, hogy miben.
Nahhh, már látom előre, hogy ebből aranyköpés, graffiti lesz, kőbe vésik.
Mint az örök punk, aki tudta, hogy mit akar, csak azt nem, hogy hogyan. Vagy nem így volt?
Akár hibásan is emlékezhetek rá, jótékony sztárallűr, belefér, elnézik, koszos de még hordható. Hülye, de még érthető. Guga, de még olvasható.

Gyerekkoromban Gyulán a Petőfi moziban vetítettek egy orosz filmet. Egy fiúról szólt, aki bokszolónak adta ki magát és a saját arcképét híres kivágta, s híres bokszolók feje helyére ragasztotta, albumot készített belőle és benevezett egy híres bokszmeccsre.
Tudta kezelni a fejlevágó gépet, tudta mire való és motivációt érzett, volt tehetsége, de még soha nem bokszolt, nem is edzett.
A lányok körbe rajongták, ahogy az egy méltán híres bokszolónak kijár.
Sajnos az első menetben kiütötték és padlót fogott, idegen tollakkal ékeskedett és megbánta.

Miért mondom mindezt el és fektetek nagy hangsúlyt arra, milyen híres vagyok?

FLEHO

Nemrég megismerkedtem [Pézével]. Pézé vadászrepülőt vezetett egész életében és lehet látta is ezt az orosz filmet,. Mert oroszhonban képezték őt ki vadászrepülőre.
Pézé arról híres, hogy szerinte nem élet az élet Zvolenszki nélkül.
Mielőtt engem a szándékosság elvét követve megismert, előtte az unokanővérem országos cimborája volt, aki a Zvolenszki Edit. Teltek, múltak az évek és Pézé élete egyre üresebb lett, rájött, hogy valami, valaki hiányzik az életéből.
Így aztán megismerkedett velem a híres nagyon íróval, aki a Zvolenszki Edit unakaöccse és szintén Zvolenszki. Pézének enyhültek az elvonási tünetei Zvolenszkileg, s az arca is kisimult.
Miközben rájöttünk, hogy a gyerekeink egy óvodába járnak, elmesélte, hogy mi az a FLEHO.

Fellengzős, nagyképűsködő.

Kegyetlen dolog, olyan embert a levegőbe dobálva ünnepeli, akinek hiányzik deréktól a lába, mondhatni könnyű eset. A könnyű eset címnek se rossz, nem túl flehós.

Az flehó ha észreveszem a szövegben az elütést és szándékosan nem szedem vissza? Megsebzett vad látszatát keltem, az esetlen, jámbor emberét, aki valójában nagyon is számító és akár a csatorna az esőnek megvezet?
Az flehó vagy sztárallűr, ha becsengetek családostul hajnalban idegenekhez, hogy rokon vagyok s most érkeztünk?
Ha értetlenkedik, hivatkozok Imrére, aki akadozó András és már nyúlok is a zsebembe, ahol nincs Nokia 3310, nem hív rajta senki, vállam fölött jelzem, hogy bocs de ez most fontos.
Ellentmondást nem tűrően csillan meg a tó vize az értelmiségi szemüvegen és, ahogy bepárásodik, s megtörlöm, világossá válik:
Teeeeee! Miért akarsz 11 éves létedre dicsőséget magadnak? Mivel vívtad ki, hogy felnézzenek rád? Annyira jó tanuló vagy, esetleg a példás magaviseleted? Vagy csak az önérzeted igényli, hogy mindenki hasra essen előtted te Flehoszki Levente!!!?

Hja, tudom, mostanában kicsit elmaradtam, mint híresen nagy író, de csak azért, mert dolgozom az [első regényemen]. Kicsit levegőbe dobálhatnátok ha már így rajongtok értem

[Valami belement a fogam közé ] és nem tudom kipiszkálni, fáj vagy éppen fordítva, jáf .
Talán hagymaszár, na de azt már napok óta nem ettem.
Kutyaláb, asse ettem emberemlékezet óta, nem tudom járt-e valaha kutyaláb a számban.
Sok hülye dolog megfordult már a számban és ezek közül az elébb egy beszorult, méretre kicsi és nem utolsó sorban nemtommi. Abban bízok, hátha szerves és reggelre lebomlik, lehet büdös lesz a képem, mint döglött hal yóól, de legalább nem irritál.
Az is problémát jelent, hogy megosztja a figyelmemet.
Nem tudok odaadó lenni semmilyen irányban, mert ez a hagymaszár vagy kutyaláb, ami miatt jáf vagy éppen fordítva fáj, 50%-nyi agytevékenységet követel magának.
Továbbmegyek, amikor átlendül az lcd kijelzőn a led 60% irányába, akkor az azt jelenti, hogy azon töprengek éppen, hogy a hagymaszáron és a kutyalábon kívül mi okozhatja még? Jelenleg 70-80%-ot szentelek annak kiderítésére, hogy vajon mi is lehet az, mert még írnom is kell róla. Valamint a lejegyzetelt információkat meózni is kell, hogy szalonképes-e és, hogy alkalmas-e nagy nyilvánosság előtt elkövetett mijisaznára mondjad már, itt van a nyelvemen, valami izgatás vagy bujtogatás kisebb közösség ellen. Itt van a számban és szeretném ha kigyünne.
Vegyem igénybe a közönség segítségét?

Pillanat...hadd gondolkodjak, ... megvan, miért is a hagymaszárra asszociáltam. Úgy szeretem a mögöttes tartalmakat, amik a fennmaradt 20-30%-nyi agytevékenységemen túl munkálkodnak.
Mertugyebár: adott 50% fogfájás és 10% töprengés a kiváltó okon s tényezőn.
További 10-20% az információ lejegyzetelésére és meózására. 10% agytekervény folyamatosan figyelmeztet, hogy guga pisilned kell, és a jobb szemem sarkától nem régre ott lapul egy láda piros alma, arra is figyelmeztet, hogy ne egyél fájni fog.
Nem is teszem, nem is eszem. Hja a tudatalattinál tartottunk az elébb, ezt adta ki így elsőre:

Híres tudatalattim van, apám mondta, vagy a tudatalattija sugallotta az enyimének, biztos kedvezni akart, há méne tenné, én vagyok a legidősebb elfajzása.

Tessék itt van:

Érik a szőlő...

Érik a szőlő, hajlik a vessző,
Bodor a levele.
Két szegénylegény szántani menne,
De nincsen kenyere.

Van vereshagyma a tarisznyába',
Keserű magába'.
Szolgalegénynek, hej a szegénynek.
De kevés vacsora.

Ott tartottam, hogy fáj a fogam, ráadásul egyre népszerűbben, mert már te is tudsz róla.
Sok év múlva más is elolvassa, ha ez még itt áll. Nem is lesz meg az a fogam, ami most éppen erre fáj és te majd akkor, mégis átérzed ill. emancipád. Dehogy, emóciód.
A hagymát már kibogoztam, hogy miért az ugrott be elsőnek. A kutyalábon még gondolkodnom kell, mert nem egyértelmű. A hagymaszár sem volt az, de a felett könnyen elsiklik az ember, mert hagymát szokott tenni a szájába, semmi különös, ha beszorul egy incifinci hagymaszár. De ha kutyalábat akar tenni az ember a szájába, akkor le kell menni kutyába, vagy el kell menni Kínába.

Az egyik lelki cselekmény, a másik testi. Nem arra gondoltam, hogy idd le magad, és másnap kutyául érzed magad. Van lelki kutyaság, jó is az és dicséretes. Nem a Barbie szalonban tanítják, hanem megvetett helyen, ami nem az ágy. De nem tudom neked most megmutatni, mert nincsen Bibliád.

Yuy hol is tartottam? Kezdjük azzal, hogy mit kezd az ember a szájában egy kutyalábbal? Négykézlábon, nem a fényes padlón, sárban és nem csillogó várban.
Hideg is van, szél is fúj. A szájában egy kutyaláb, van hozzá kutya is és vonszolja az embert a sárban vagy abból kifelé, furcsa ez a tudatalatti, nem tanítják az iskolában, egyszer csak rájössz.

Tudod mit? Nem kertelek, megmondom őszintén, nem kedvelem a kétértelmű dolgokat, sem azt, amin vitázni lehet. Szeretem az egyenes beszédet, ami után kérdés nem marad.
Minden száj hallgat és minden szem, csak figyel, mint amikor felmosod a koszos padlót és látod, ahogy a huzat felszárítja, tiszta. Nem okoskodik, mert érzi annak éppen most járt le az ideje, éppen kidobtad az érveidet, mert felismerted, hogy ezen a helyen ezzel nem fizethetsz, sem az érdemeiddel. Itt kutyának kell lenned, hogy utána a lábát a szájába vegyed, és Ő gyöngéden kivezet. Meg tudod tenni, hogy egyszer, csak egyszer úgy gondolj magadra, mint aki nem tud nőni másnál nagyobbra? Persze ehhez nem kell tudás és pénz, meg lexikon, meg fény és pompa, csillogás. Elég hozzá egy inas kutyaláb, szőrös, éppen ki tudja hol járt, és mit vagy, kit talált. Sok szájban megfordult már, ez a szőrös, inas kutyaláb.

Pisilnem kell, nemhiába jelez a maradék 10%. Egy darabig visszatartom, mert melegen tart, a fogfájásom is enyhült, a kutyaláb is feledésbe merült, ezt a számot még meghallgatom, nő nyávog, elviselhető, de nem hoz tűzbe, még háttérzajnak is rossz.

Mt 15,22 És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.
23. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált.
24. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.
25. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!
26. Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.
27. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.
28. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.

Lány: Óóóh Rómeó! Ne legyél már ilyen lusta, csak egy kicsit mentsél már meg, na lécci-lécci.

Fiú: Figyelj Júlia! Bocsáss meg nekem de ma nem érek rá, mert edzés lesz és készülünk a holnapi meccsre.

Lány: Jó rendben, értem, akkor legalább mesélj valamit magadról!Beszélgessünk egy kicsit!

Fiú: A helyezéssel, és a szerepléssel, tulajdonképpen elégedett vagyok, hisz újoncként bennmaradó helyen állunk. Hat ponttal előztük meg a tizenhatodik Tatabányát. Igaz, a rutintalanságunk miatt 5-6 pontunk elveszett, de ezt még pótolhatjuk. Fiatal csapatunk egyelőre, ennyire képes, de Szegeden egyébként is csak az NB I számít. A bajnokság végeztével ezért megpróbáljuk visszahozni eligazolt értékeinket, s akkor merészebb terveket is szövögethetünk. Persze ehhez az anyagi feltételeinken is javítani kell.
Dunaújváros-FC Szeged 0-2 (0-0)

Lány: Nem erre gondoltam, hogy őszinte legyek. Kettőnkről beszéljünk!

Fiú: A labdarúgó NB I/B utolsó őszi fordulójában a dunaújvárosiak hazai pályán kaptak ki a Szegedtől 2-0-ra, ráadásul a Hévíz 2-1-ra megverte a Pápát, így Lengyel Ferenc fiatal játékosai már hat pontra vannak az utolsó előtti pozíciótól. A további vasárnapi eredmények: REAC-Bodajk 1-0, BKV Előre-Dabas 2-0.

Lány: Izé...valami gondod van? Rosszul vagy, mert olyan sápadt vagy és nem is hallod, hogy miről beszélek.

Fiú: SÁRGA LAP
Barics (Bozorit sodorta el) a 19., Mile (Csehit rúgta fel) a 35., Nyúl (műesésért) a 43., Mile (letalpalta Vaskót) a 64., Lajtos (Zachart rúgta meg) a 70., Rompos (nem engedte elvégezni a szabadrúgást) a 72., Szabó G. és Micskó (lökdösődésért) a 91. percben

KIÁLLÍTVA
Mile a 64. percben

Lány: Bazz te köcsög lemerült az elemed? Tegnap is idejöttél és helyettem az erkélyajtót mentetted meg.
Az eszem megáll ezektől a hibás klónoktól, mikor készítenek már egy végleges verziót? Amelyik idejön és megment engem kedvesen, minden este ha úgy tartja kedvem?

Fiú: Az előző fordulóban Tatabányán megszerezte első NB I B-s győzelmét a Dunaújváros FC, és a fiatalok arra készültek, hogy most az első hazai sikert is elkönyvelik. A középmezőny elejéhez tartozó váciak ellen ez nem ígérkezett kis feladatnak. Egy remek szöglet után nagyszerű fejessel mégis korán vezetést szerzett a DFC, sőt Vaskó József újabb fejesénél a felső kapufán csattant a labda. Nem tudta növelni előnyét a hazai csapat, pedig a második játékrészben létszámfölénybe is került. A váciak emberhátrányban is mezőnyfölényt harcoltak ki, majd az egyenlítést is megszerezték.

Lány: Ok elegem van, elfogyott a türelmem, nem szórakozok veled, te programhibás köcsög, menj vissza a gyártósorra és szereltesd magad szét. Inkább hallgatom a Kossuth rádión a vízállásjelentést, még az is sokkal szórakoztatóbb, mint ez a süketelés a fociról.

Végeztem egy felmérést, miszerint a legbonyolultabb szín a prizma.
Meg egy másikat is, hogy aki képes avatart cserélni az a való életben is hűtlen, azaz úgy éli az életét, hogy vannak neki olyan szakaszok, amikor rájön, hogy nem is az kell neki.
Apám háromszor nősült és már volt két élettársa.
Na várjunk csak, prizma, avatar, apám elvált, hogy jön ez ide?
Mindjárt összekapcsolom.

Egyik barátom kedvenc mutatványa, amivel én is szívesen villogok társaságban, hogy egy papírra ráír két szót: piros, kalapács és lefordítja, hogy mások ne lássák. Majd felkér valakit, hogy kezdje el sorolni 7, 77, 777, 7.777 és így tovább. Megvárja, amíg az alany 777 millión túl jut, és hirtelen közbevág: mondj egy színt!

Piros.....!?

Mondj egy kéziszerszámot!

Kalapács..........??

Aztán megmutatja neki a papíron mi áll. Ez a mutatvány általában férfiaknál jön be és 90%-osan megjósolható, hogy ezt fogják válaszolni. Ugyanis az emberi agy így működik, ez a lustasági elv. Ha valami megterhelő számára, koncentrál, akkor minden esetben a lehető legegyszerűbbet választja.

A legegyszerűbb szín a piros. De akkor melyik szín a legbonyolultabb?
Vannak a főszínek, mint piros, sárga, kék. Ebből a háromból mindent ki lehet keverni, kivéve a semleges színeket, ami fehér, fekete, arany, ezüst, stb.
Aztán vannak a hátralépő színek, a hidegek. Zöld, kék, lila és árnyalatai.
Meleg színek előrelépők.
Nem bonyolult ez, csak keresni kell. Melyik akkor a legbonyolultabb szín?
Szerintem azt le sem lehet írni.

Gyerekkoromban olvastam egy sci-fi novellát, amelyik egy ember által nem ismert színt próbált bemutatni.
Mivel ember írta a sci-fit és biztos voltam benne, hogy csak egy számára létező elv, amit a valóságban soha nem látott így mindig volt egy olyan csalóka érzésem, ahogy magyarázta, hogy végig a pirosról volt szó.
Pedig próbáltam figyelni, hogy mire utalgat, és hogy igyekszik velem megértetni, az a baj hogy ennyit kellett neki magyarázni, mert ha azt mondja piros azt értem. De ez a kürba, ez milyen vonogattam magamban a vállam.
Minden hasonlat meleg volt, ahogy mondta, mesélte. Hogy tavasszal, mint a falevelek, de amolyan üveges, homályosabb annál, de mégis éles. Kürba na érted, a füstje is olyan színű, ha égeted, mint a tejüveg, mint az üvegtenger, kietlen, sós és forró érzést kelt, olyan végtelent, mint amikor lázad van, és még nem alszol, csak izzad a hátad, a takarót sem mered mozdítani, mert egy centin keresztül megfagysz. De végül csak ki kell bújnod a takaró alól, mert feszít a húgyhólyagod.
Na az, amikor felkelsz és megcsap a levegő, az milyen szín?
Olyan kürbás.

Nem tudom, nekem végig az az érzetem volt, hogy a prizmáról van szó.

„A prizmán áthaladó fénysugár kétszer törik meg, a kilépõ és a belépõ sugár által bezárt szög az eltérítés szöge”

Azt hiszem elfogadhatjuk, hogy ez nem sci-fi, hanem egy tézis.
A legbonyolultabb szín a prizma.

Apámnak is voltak ilyen tézisei. Ezekre a dolgokra elég nagy hangsúlyt fektetett.
Védte a maga igazát és érveket hozott fel. Hiába nem érdekelte a másikat és perelt vele, hogy jóvan már azzal az elmélkedéssel. Eredj vedd le a ruhád, mert mindjárt mosok, fürödj meg és vegyél fel tisztát.
Miért, hát nem éééééééééértedddddddd? S közben mindkét kezével gesztikulált, ahogy talált egy másik érvet és hasonlatot, majd kicsit megemelte a hangját és már nyomatékosabban mondta el.

Ott van például a Balaton, harsogja és közben kicsit vár, kezein kidagadnak az erek, már elveszítette a türelmét, kicsit idegesen mondja, acélosan, hogy évről-évre panaszkodnak a csökkenő vízszintre, hatásszünet, hogy tudjuk komoly dologról lesz szó.

S közben nem veszik észre, hogy egyre több ember megy be a vízbe, és mind vizesen jön ki, a napon megszárad, és huss, a víz elpárolog.
Egyszerűen kihordják a vizet apránként az emberek, minél több ember fürdik, annál kisebb lesz a vízszint. Meg van olyan, hogy többször is bemennek, meg ki-be rohangálnak, főleg a gyerekek.
Azt akarják ezek, hogy a Balaton elsivatagosodjon? Ki kéne onnan tiltani a gyerekeket, meg korlátozni, hogy hányan mehetnek oda. Vagy bevezetni, hogy mindenki vigyen be magával egy pohár vizet.

Fater! A férfiak pótolják azt a vizet, mert egész nap söröznek és aztán bele huggyoznak. A gyerekek meg visonganak, hogy Anyaaaaaaaaaaaaa csípi a szemem.

Szóval Fateromnak nehéz a dolga, nem tud bánni a nőkkel, mindig érvel.

Hja az avatart majdnem elfelejtettem. Azok az emberek, akik az első pillanattól kezdve ugyanazt az avatart használják, zavarban érzik magukat, ha azt látják, hogy valaki cserélt.

Megszoksz egyet, már tudod mire számíthatsz, kiismered, a szemeddel keresed, ismered a gondolatait, tudod előre, mire hogy reagál, aztán egyszer csak hopp. Mint, akit pofon vágtak, leforráztak és marad benned egy űr, nem szeretem azt a szót, hogy megszokás, mert az olyan eszközös, csak egy elem.

Ez olyan új apukás, új anyukás. Apád fogja a kezed, és tessék fiam, ismerd meg az új anyádat, vagy éppen fordítva, rohadt egy dolog.
Nekem volt benne részem többször is, atyaég még vidéki városokba is le kellett költöznöm emiatt. Nagymányok, újsághirdetésen keresztül találkoztak és elhatározták, hogy összebútoroznak.
Szerencsére gyerek az nem lett. Jöttem haza suliból és kérdeztem a Mamát (Isten nyugosztalja), hogy Apám? Az új asszonynál van kint Váriban és elkezdet mesélni, hogy mész a híd felé és a második kanyar után egy piros kőporozott ház.
Mondtam, szia Apám! Ő meg itt az új anyukád, ismerd meg. Ez volt a hideg család Nagymányokról, ideköltöztek mind ahányan voltak. Nagyszülők, gyerek, vettek egy házat és odaköltözött Apám.

S én most mit csináljak?
Mert az asszony közölte, hogy én neki nem kellek. Érdekesek ezek az új anyák, volt kettő is, amelyiktől ezt hallottam. Pedig nagyon kedves is tudok ám lenni. El tudom mondani a hideg színeket és a meleget, meg hogy 7, 77, 777 és így tovább.

Elzavart a Hideg család. Azóta Apámat is és még évekig láttam a kapun az arany színű névtáblát, hogy Zvolenszki Istvánné. De tudtam, hogy csak azért hagyta kint, hogy lássák férjezett, rendezett életet él, még hosszú évekig ott volt, megette a rozsda, és akárhányszor láttam, mindig arra gondoltam, hogy teeeeeeeeeeeeee nincs is semmi közöd a nevünkhöz, csak ott díszeleg és próbálsz mögé bújni, de mi igazi Zvolenszkik vagyunk, minket nem lehet hamisítani.

Egy Zvolenszkit még két kilométerről is széllel szemben, egy Zvolenszkitől a Balaton is kiürül.

Így cserélgesd legközelebb az avatarodat! Mindig jusson eszedbe, hogy milyen törést okozol ebben mások lelkében.

Mint a prizma, kétszer töri meg.

Guga bent ül a vécén és résnyire nyitva az ajtó, kisguga a konyhában pakol be az iskolatáskájába.

-guga: Voltál vécén fiam?

-kisguga: Igen már voltam.

-guga: Iskolában is el szoktál menni vécére? (közben visszhangzik belülről a kis helység, ahogy megreked a hang).

-kisguga: tessék?

-guga: Ááááááá süket vagy? Suliban el szoktál menni vécére, ha ott jön rád?

-kisguga: Nem ott nem szeretek, mert nem lehet bezárni belülről az ajtót, és folyamatosan feszítenem kell a kilincset, hogy a többiek be ne jöjjenek. Néha direkt benyomják az ajtót.

-guga: Nagyobbak nálad, idősebbek?

-kisguga: Igen.

-guga: Miért nem mész máshová vécére? A földszinten nincs vécé? Az nem zárható belülről?

-kisguga: De igen zárható, csak osztályfőnöki figyelmeztetést kapok, ha meglátják, hogy lemegyek az emeletről.

-guga: Miért, figyeli valaki, hogy hova mész?

-kisguga: Igen a lányok elég hülyék, meg néhány osztálytársam. Ha meglátják, hogy lemegyek, akkor szaladnak sipítozni a tanárnőhöz, hogy a Zvolenszki Levente lement az emeletről.

-guga: Na fiam, akkor csak nyugodtan menj le a földszintre, és ha bárkinek problémája lesz ezzel, velem találja magát szemben. Azokkal az árulkodó hülye gyerekekkel meg egyet se gondolj, soha nem lesz ennél nagyobb örömük az életben

A pornóipar vétlen áldozatai

Kató nénnyét már napok óta nem látni, kora reggel felbukkan szürke, kopott otthonkájában melyet elől foszlott kötényével fog össze. Térül-fordul, dob a nyúlaknak, a tyúkokat megkáráltatja, nincs neki többje, de már nem is igazán bírná, nincs neki segítője.
Amúgy napközben a szobájában kuksol, kopottas, piros zománcfazékban levest melegít, elszürcsöli a brazil sorozat mellé, néha hosszasan megáll a kanál a kezében. Két társa, akik lekövetik az egész napját és a dunyhába is beledörgölődznek, ott dorombolnak a lábánál, elszemtelenedtek vele szemben. Oszt mikor begurul rájuk, akkor eriggyééééééé nete neeeeeeee sziszegi és kiebrudalja űket a kerevetes szúnyoghálón kívül. A kerevetes szúnyoghálón nyomott hagyott az élet, minden egyes ajtónyitásnak érdeme volt. Hol csak egy fándli búzáért szaladt be a kamrába, hol mazzag kellett a sublót mélyiről, de minden tapintás ott feketéllik, az az ajtó mesélni tudna.
Kató nénnyinek volt egy 19 éves unokája a kis Esztike, én még meztélábas korában láttam, ahogy nyaranként a gyerekhaddal sereglett a patakparton és szömörcét, papsajtot vizslattak a kövérre hízott lapulevelek tövében. Tiszta vizű patak volt, lehetett benne feredőzni a lurkóknak.
Esztike nagylány lett, sokáig ott sündörgött a Kató nénnye körül, nem volt rá panasz. De minél nagyobb lett, annál inkább nem találta a helyét, sűrűn kint álldogált a kapualjban és izgatott volt ha egy idegen autót látott végigmenni a főúton.
Aztán egy napon búcsú volt a faluban és a fölső szomszédék rokona Zsomi, mert így hítták Őtet hazalátogatott, egy nagy fekete autóval. Aszondják hiába a nagy meleg, az autójában hűvös volt és hozott magával lányokat, akik illetlenül voltak öltözve.
Nincs szokva ez a falusi nép ezekhő a finom dolgokhoz, meg a finom fehérnépekhez, ezek hajnalban kelnek oszt már a szántáson, meg a tarlón találja űket a kakasszó. Lefitymálják ezek az ilyen városi némbereket, aszondják ha a paraszt nem szarik, akkor az uraság nem falatozik. Ilyenek ezek mondom én.
Az Esztike sokáig forgolódott a sokaságban, ösmerte mindenki űt, őgyelgett meg forgatta magát, amíg egyszer csak oda nem libbent a nagy fekete autó mellé és eltátotta a száját. Rácsodálkozott a Zsomira és a lányokra, hogy milyen zene szól és ital az autóban puccos. Nem hallotta senki miről folyt a diskurzus, de sokáig incselkedett a lány a Zsomival, egyszer be is ülhetett és huncutkodott pajkosan az ülésen.
Másnap reggel összeszedte a holmiját és elköszönt az értetlenkedő Kató nénnyétől. Az sokáig küszködött a könnyeivel, hogy ilyen hirtelen, meg mi lesz veled lányom és egyáltalán hová mész? Pestre nénnye, vetette oda szökdelve és majd kiugrott a bőréből.
Elteltek hónapok, mire hallatott magáról és telefonált a községházára, hogy üzenjék meg a Kató nénnyének, jól van és amint teheti hazalátogat.
Nem látogatott haza többet, azaz jött, de nem úgy, ahogy gondolta és nem is biztos, hogy tudott róla.
A főtéren volt a posta és ott bévül az újságos stand. Ott méltatta magát férfiak társaságában a kisasszony, pajzán, kéjenc és illetlenül. Zacskóba volt csomagolva az újság és el is volt bújtatva a többi alá, hogy a Kató nénnye meg ne lássa. Szemlesütve köszönt neki a Bodoki Feri, ha látta jönni, Ő volt a helyi postás és kerülte is a nénnye tekintetét. De már csak nem hagyta nyugodni az öregasszonyt a gondolat, hogy bizony az ű háta megett súgnak-búgnak. Összenéznek, és rosszalló megjegyzéseket tesznek rá, valami megváltozott. A Herceg Lali a kis közértben is csak húzta a száját, hogy mondta neki fiam, hadd vigyem el nyugdíjig, máskor meg örömmel adta és mosolygott. Nem értette az egész helyzetet, aztán a villanyos Sanyi, aki a templom mögött lakik az Icuval, az bökte ki neki, hogy bizony a lánya szemérmetlenkedik, széttárja, amije van, ország, világ előtt, ott az újság ne, nézze csak meg. Kató nénnye szedte a lábait a postára azon nyomban és elállt a lélegzete attól, amit látott. Sok minden eszébe jutott akkor. Egyedül nevelte föl az Esztikét kicsi kora óta, mert a szülei elmentek külföldre és itt hagyták nekijje, hogy ne legyen nekik teher, Ő pelenkázta, Ő járatta ki vele az általánost, hányszor, de hányszor kellett vele ripakodni, hogy tanuljon rendesen, mert mi lesz így belőle. Aztán ráment az egész nyugdíja a szakmunkásképzőre, varrodába járatta lányt, ide a közeli városba. Az a rengeteg buszbérlet, ebédbefizetés, ballagó ruha oszt itt van ni, tessék, ez lett belőle, falu kurvája. Eldobta az újságot és szaladt haza, potyogtak a könnyei, nem merte megállítani senki és nem volt vigasztalója.
Kató nénnyét már napok óta nem látni, kora reggel felbukkan szürke, kopott otthonkájában melyet elől foszlott kötényével fog össze. Térül-fordul, dob a nyúlaknak, a tyúkokat megkáráltatja, nincs neki többje, de már nem is igazán bírná, nincs neki segítője.
Amúgy napközben a szobájában kuksol...

 

Az első elérhető emlékem húsvéttal kapcsolatban az, ahogy egy tanya hátamegett dobáltuk unokabátyámmal a két reklámszatyornyi festett tojást, amit összegyűjtöttünk locsolkodás közben. Legfőbb vágyam volt, hogy bélásokat, öt és tíz forintosokat kapjak a locsolkodásért, de sajnos, ha nem rokonhoz tértünk be, akkor be kellett érni egy buksira nyomott barackkal, és egy „hogy van apáddal”. Markunkba nyomtak egy tojást, ami hol indigókék, hol tégla piros, hol valami szocreál sárga színben pompázott.
Na ezeket, a tojásokat kezdtük dobálni a tanya hátamegett a magasra nőtt büdös bükkönyben. A nagyanyám az önfeledt és boldog öntudatlanságban megejtett faldöngésre figyelt fel és a kíváncsiságtól hajtva kilesett a tanya megé. A feltartott mutatóujjával fenyegetett meg bennünket és még annyi, hogy futásnak eredtünk.
Az öreg Poszta Sanyi bácsi egyedül élt egy kieső tanyában, volt neki két koszlott pulija meg egy kórságos tehene. Az öreget csak húsvétkor lehetett látni széltől szegletéig, amúgy meg csak, ímmel-ámmal ha éppen arra vetődtél és kiszúrtad, ahogy kotorgál valamit a tanyája körül. De húsvétkor előszedte az ódon szekrényéből a naftalinos öltönyét, mert arra adott, hogy ünnepnapokon fess legyen. Elkezdte a Lukucz tanyán a locsolkodást, és estére befejezte valahol a Szanazug közelében. Illendőnek találta betérni mindenhová. Nagy mélységgel volt megáldva, nagy szíve volt és az mind a mutatóujjában dobogott. A hatodik feles után még futotta egy köszönésre tőle, majd bemerevedett a konyhai hokedlire, maga elé kapta a sonkás tálat egy felessel megspékelve és nemes gondolatok megszövése látszódott rajta, minek végeredménye közben nyomatékosan a levegőbe emelte a mutatóujját és úgy maradt percekig. Ilyenkor csak egy agyszkennerrel lehetett volna kiolvasni belőle a lényeget. Aztán ha a gondolatmenetnek a végére ért, akkor megemelte a kalapját, kitolta a Csepel kerékpárját és széles ívben nekifutott és egy lendülettel a nyergébe pattant, néha többször is egymás után. Már rég meghalt, mindenki csak annyit tudott róla, hogy soha nem szólt egy szót sem, de néha a levegőbe emelt mutatóujjával nyomatékosan jelezte, hogy valaminek a végére járt.

Immáron végleg.

A postán záróra előtt vagyunk. Az egyik alkalmazott jött és elköszönt attól a kolléganőjétől, akire éppen vártam, hogy elvegye a kezemből a csomagot. Futtában odahajolt és kellemes hétvégét kívánt neki, majd a mutatóujját egy kicsit kackiásan ráemelve még hozzátette, hogy minél kevesebb locsolót! Hja, mondta fáradtan a hölgy, remélem nem jön senki, majd legyintett.

Állok sorban a Tesco áruház pénztáránál, előttem széles derekú háziasszony elégedetten szemléli a hegyet, amit maga előtt tol. Férje kimért mozdulatokkal helyezi a futószalagra azt a két köbméter kötözött sonkát és dobozos sört, amit megszerezni kívánt a lelke. Pittyeg a vonalkód olvasó szorgosan. A pénztáros fiú elveszi a szalagról, forgat rajta s pitty, pitty, pitty. Mikor sorra kerültem az volt az első dolgom, hogy megkérdeztem tőle, álmodban nem szoktad hallani ezt a pittyegő hangot? Azt nem, de ha a hűtőbe benyúlok valamiért, akkor addig forgatom, amíg megtalálom rajta a vonalkódot, válaszolta.

A mutatóujjával nem csinált közben semmit, csak pittyegtette a vonalkód olvasót. Cserébe elmeséltem neki, hogy én mikor a hadseregből leszereltem, még hónapokig felvettem az utcán a lépést az előttem sétáló emberével.
Ez volt az első év, hogy nem kaptunk senkitől húsvéti képeslapot. Az előző évben még volt két darab a postaládába valamelyik ángyitól, aki még adott magára ilyen téren, de mostanra az Ő lelkesedésük vagy formalitásuk is csak a múlté.

Budapestre költözésem után, rendszeresen leveleztem a rokonaimmal. Rendes kézzel írt levél, utána a postán sorba kellett állni, bélyeget venni és várni a válaszra. Nagyon kellemes érzés volt, amikor kivehettem a postaládából a levelet, amit apám vagy nagyanyám írt, a haverok, csajok, barát s miegymás. Volt neki jellege, mosolyt és könnyet tudott csalni a szemembe, vagy percekig a térdemet fogtam, úgy röhögtem.

Időt kellett szánni a másik emberre, hogy azt a levelet megírd neki és teljesen az Ő személyére volt szabva. Ma már van mobiltelefonom, három is, de nem hívom fel apámat és Ő se engem. Ha fel is hívom nincs számára úgy mondanivalóm, mint ahogy azt levélben tettem. Inkább megvárom, amíg személyesen találkozunk, és úgy megbeszélem vele a dolgokat.

A legjobb barátomat sem szoktam telefonon hívogatni, egyszer csak beállít, és akkor tudja az ember, ugyan nem láttam több hónapja, de végig velem volt. Ehhez nem kell mobiltelefon.
Kaptunk egy húsvéti sms-t, pontosabban a nejem. Van egy rokona, aki minden nevesebb ünnepen küld egy sms-t. Utoljára azt kérdezte, hogy na milyen volt a Jézuska hozzátok?

A nejem azt válaszolta neki, hogy a Jézuska nagyon jó fej volt hozzánk.

Most azt kérdezte, hogy na milyen volt a nyuszi hozzátok?

A nyuszi is kurva jó fej volt hozzánk, válaszolta a nejem.

Olyan ez, mint egy folytatásos regény.
Jöttünk vissza Szandáról, több falun át vezetett az út. Sok helyen látható, ahogy az emberek kényszeredetten vígadnak. Odafelé még csinosan kiöltözött apuka a fiával kézen fogva, visszafelé meg szédelgő és lehányt öltönyökben, frusztrált arcok.

Úrrá lett rajtuk a hétköznapi üresség és feltartott mutatóujjával eljött közéjük az ünnep, a megváltás, majd közelebb lépett az autónkhoz és forgalmit, jogosítványt kért.

A rendőrök közre fogták a falvakat, akár valami határzárlat, annyian voltak még egy olyan névtelen falu földsánccal határolt végében is, mint Bodobács. A falu neve nem biztos, hogy stimmel.

De nem ám itt engedni a csábításnak, Lacikám igyál egy pohár sört, mielőtt indultok.
A rokonaink sehol nem voltak otthon, mindenki elmenekült a locsolkodók elől.

Tudtuk előre, meg sem kíséreltük végigkopogtatni az ajtókat, „hahó van e ott bent valaki?”.

Jó előre értesített a lányos ház minden rokont, hogy hozzájuk ugyan ne menjen senki, nekik nem hiányzik a kölni szag.
Teher ma már a rokonoknak minden, húzzák a szájukat, ha lagzi van, a temetésre is csak vonakodva mennek el, minek annyi halott, nem érünk rá. Feltartott mutatóujjával jön el a halál, talán nem tetszett neki valami, hogy így kell itt hagynunk mindent?

Lehet rám szólt mikor a tanya megett dobáltam a tojást, csak nem figyeltem.

Mikor tolod magad előtt a hegyet a pénztárhoz, csak nem figyelsz. Mindenkinek van egy hegy a szeme előtt, és kényszeredetten tolja, szenvtelen, elgyötört mosoly nélküli arccal, feltartott mutatóujjal.

Kéne egy agyszkenner.

Mindenkinek.

N/A milyen nyuszi voltam hozzátok?

Jól szituált és kellemes benyomást keltő 40-es házaspár és a tizenéves leánka, ippeg domborodó félben, odaértem melléjük és az anya mosolygósra fogva kérdezte a lánkát, hogy mit vettél Renátácskám? A kérdést azért intézte hozzá, mert a leánka ippeg a zsebébe nyúlt, hogy eldicsekedjék a bent lapulóval. Utána a lánka megrázta a fejét, hogy nem vettem semmit.....Már vagy két lépésre elhagytam Űket, amikor az anya újra kérdezte: mit loptál Renátácskám? A leánka a zsebéből mobiltelefont és pénztárcát emelt ki és adta át az anyjának. Az apa elismerően biccentett. Erre a párbeszédre rajtam kívül senki sem figyelt fel, vagy ha igen, akkor írja ide a folytatását.

Hja nem, nem abból az embercsoportból, még mielőtt szólásra nyílna a szájad. Ippeg ellenkezőleg, pont olyan, akinek átadnád az ülőhelyed és mélyen meghajolnál előtte.

...mielőtt amputálták a lábát, alaposan megmosta és levágta a körmeit, lévén pedáns ember.

 

Jó napot! A francia drazséból kérnék 10dkg-ot, mutattam rá ujjammal...

Az nem Francia drazsé! Sajnálom a férjem rossz táblát tett ki elé.
Szegény tegnap óta rosszul lát és könnyezik.
Belerepült az ''éji bogár'' a szemébe!

Á értem, akkor abból kérek 10dkg-ot, amire mutattam,
Függetlenül attól, hogy mi a neve.

Rendben, tehát nem a Francia drazséból kér, hanem a kabátgombokból?

Kabátgombokból...?! Az ott nem Francia drazsé?

Á már értem, nekünk két üzletünk van, tudja...
Az nem Francia drazsé! Sajnálom a férjem rossz táblát tett ki az üzlet elé.
Szegény tegnap óta rosszul lát és könnyezik.
Belerepült az ''éji bogár'' a szemébe!

Á már értem, akkor a másik üzletben van Francia drazsé?

Igen így van, ez a rövid áruk boltja, jöjjön, átkísérem...

Jó napot! A francia drazséból kérnék 10dkg-ot, mutattam rá ujjammal...

Az nem Francia drazsé! Sajnálom a férjem rossz táblát tett ki elé.
Szegény tegnap óta rosszul lát és könnyezik.
Belerepült az ''éji bogár'' a szemébe!

Á értem, akkor abból kérek 10dkg-ot, amire mutattam,
Függetlenül attól, hogy mi a neve.

Rendben, tehát nem a Francia drazséból kér, hanem a Duna kavicsból?

Duna kavicsból...?! ? De kérem az ott nem a Szajna?

De igen, az a Szajna, csak tudja a férjem rossz táblát tett ki elé.
Szegény tegnap óta rosszul lát és könnyezik.
Belerepült az ''éji bogár'' a szemébe!

 

A fiam fejébe vette, hogy elkezd sakk szakkörre járni. Már a második órán vannak túl, és telve buzgósággal, lelkes, s most, hogy karácsonyra egy üvegből készült sakkot kapott ajándékba, így majd ki bújt a bőréből.
Én magam sosem éreztem késztetést ehhez a játékhoz, mert ugyan a stratégiai táblás játékok híve vagyok, de mindig úgy gondoltam, hogy sosem tudnék előre átgondolni 4 lépést, hogy annak mi lenne a vonzata. A lépéseket ugyan felemásan ismerem, a szabályokat nem, a stratégiai részét még annyira sem. A fiam unszolására azonban le kellett ülnöm vele sakkozni.
Nehéz meccs, mert Ő ismeri a lépéseket, a szabályokat nem és a stratégiai érzéke nulla. (egyelőre). Már abból is látszódott, hogy általában csak az első lépésekre koncentrál, de azt nem látja, hogy mi történhet utána, az én lépéseimre nem gondol.
Szép kis játszma volt az első, mert már sokat leütöttem a figurái közül és közel álltam hozzá, hogy nyerjek, csak nem tudtuk, hogy mi alapján. Mert számomra végképp nem volt világos, hogy a királyt miért nem üthetem le, vagy ha körbevettem, akkor miért sakk az, és ha sakk, akkor miért nem veszi le a királlyal az enyémet? Két ízben történt meg, hogy hosszas töprengés után a saját figurámat ütöttem le, ez annak volt köszönhető, hogy az üveg figurák fele csiszolt, a másik fele sima üveg, és ezért ha az ember belebámul, akkor könnyen elvesztheti a fonalat és összetévesztheti az ellenfél bábúját a sajátjával.
Egyszer azt vettem észre, mint ha csapdát akarna állítani a csikómnak, szerettem volna lépni a csikóval, de láttam, hogy ha odalépek, akkor a futóval leveszi. De a következő lépésében a bástyájával belépett a futója útjába. Gondoltam most kipróbálom, hogy előre átgondolt szándékkal lépett oda vagy véletlenül és nem tudja milyen lehetőségek rejlenek a lépése mögött. Nem tudta, mert mikor a csikóval odaléptem, akkor a bástyáját nem vitte tovább, hogy a futója előtt felszabaduljon az út a csikómig. Lehet nem csikó, hanem huszár, valahonnan ködösen rémlik, hogy régen a füles újságban úgy hívták, hogy huszár.
Az egyik alkalommal véletlenül egyet előre léptem a futómmal, nem átlósan, hanem egyenesen előre. Én nem vettem észre, mert nem vagyok tisztában a szabályokkal vagy éppen elfelejtettem. A lényeg, hogy a fiam sem vette észre, ennek köszönhetően a következő lépésben sikeresen levettem a bástyáját a futómmal. Viszont furcsa volt, hogy mindkét futóm a világos mezőben álldogál. De mire észrevettem, addigra léptünk négyet-ötöt fejenként és én megvizsgáltam fejben visszafelé a futóm lépéseit és akkor döbbentem rá a szarvashibára. Szakadtunk a röhögéstől. A fiam javaslatára vissza kellett volna lépnünk addig a pozícióig az összes bábúval, de már rég elvesztettem a fonalat, hogy ki hova. Ezért újra kezdtük a játékot.
Mikor újra nyerés közelbe kerültem, akkor megint az volt a probléma, hogy a szabályok ismerete nélkül nem tudtam, hogy nyerjem meg a játékot, léptem én mindenhova, de nem tudtuk, hogy hogyan lehet befejezni, mitől sakk vagy mitől sakk-matt. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy azért vagyok én a nyertes, mert én már több figurát ütöttem le az övéi közül és különben is az apád vagyok.

Ne fáradjon azzal senki, hogy megtanít a sakk rejtelmeire, mert nem vonzódom a játékhoz továbbra sem. A lényeg azon volt, hogy borultunk a nevetéstől és folyt a könnyünk, a gyerek beszaladt az anyjához és a kezénél fogva cibálta ki, hogy nézd apát, hosszas töprengés után a saját bábúját vette le.

Bővebben: link

Kifejezetten Biblikus, gugamentes írás, csak azért szólok előre ha a téma taszít, akkor ne olvasd el. Ráadásul elég hosszú :)

A cím is rossz, mert eleve azoknak szánom, akik abban a hitben élik az életüket, hogy tudnak úszni, de valójában halottak.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen aspektusból közelítsem meg e témát, milyen szívvel írjam le a gondolataimat. A legnehezebb helyzet magukat hívőknek, lelkészeknek és papoknak valló embereknek feltárni és megmutatni, hogy gyerekek ez így nincs rendjén.
Ha magamtól írok, akkor földbedöngölős és inkább az ellenkező hatást érem el.
Hetek óta készülök rá, többször töröltem is, mert fenyegető volt és indulatos.
Sorokat visszaszedtem, mert kíméletlen és fölényeskedő hangnemben írtam, mint akinek megvétózhatatlan igazság van a birtokában.
Aztán úgy döntöttem meg sem írom, minek keresni a bajt, konfrontálódni.
De mindig történik valami, Isten nem hagy nyugodni e téren, vagy magamnak beszélem be, hogy kikívánkozik.
Egyszer a lelkészünknek panaszkodott egy frissen üdvözült idős hölgy, hogy Ő nem tud Evangéliumot hirdetni, szeretne, de amikor beszélni kell nem tud mit mondani.
A lelkész azt válaszolta, hogy Isten nem megszerzett tudások alapján üdvözít embereket. Elég ha azt elmondod, ami a szívedben van, azt a hitet, amit Istentől nyertél, mert:

Rm 1,17
Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.

Én is ebben a reménységben kezdtem neki újra, bízva benne, hogy akad ember, aki a saját vélt igazsága helyett képes elfogadni Isten igazságát és eldobni az eddigi gondolatait.

Nyisd meg a forró vizet és tedd a csap alá a kezed!

2006-ban történt tragédia: egy idős, mozgáskorlátozott néni ágya mellett kilyukadt a radiátor.
Valószínűleg nagyon régi, öntöttvas fűtőtest lehetett. A vékony vízsugár pontosan a néni testét találta el, csak olvastam a cikket. Felkelni nem tudott az ágyról, a segélykiáltását sem hallotta senki, sokat szenvedhetett, végül belehalt.

A kádban ülve kipróbáltam, felcsapott a gőz körülöttem, nem sokáig bírtam, kirántottam alóla a kezem, s a pokol még csak nem is ilyen.

1 Kor. 2.9
Hanem, a mint meg van írva: * A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.

Ez a Bibliai idézet a mennyek országát ábrázolja, de ez a szakasz:

A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített…

Ez igaz a pokolra is, nem tudhatjuk milyen lesz, s kívánom, hogy ha lehet senki lelkének ne legyen öröksége, mert a borzalmai nem csak a szenvedésben teljesednek ki, hanem az örökkévalóságban is, Isten ugyanis nem ad esélyt onnan kiszabadulni.
A pokolban Isten nincs jelen.
Tudom, most magadban felszólalsz, hogy itt a földön sincs, mert tragédiák, háborúk és fájdalmak vannak, (ezt a részét majd máskor).

Luk. 16.25
Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.

Ez nem játék, a lehető legkomolyabban mondom, sajnos millió ember van, aki azt hiszi közte és Isten közt a viszony rendezett, de a lelke ennek ellenére a pokolban végzi. A legborzalmasabb dolgok egyike, visszavonhatatlanul, mert nem csak a saját hite helytelen, de másokat tanít. Így eléri, hogy Ő maga sokkal súlyosabb büntetésben részesül, annak okán, hogy mások lelkének nem engedett szabad utat Isten felé.
Az ilyen beszédet senki sem szereti hallgatni, hisz Isten jóság és szeretet. Hogyan lehet, hogy mégis ez fog történni?
Meg egyáltalán, honnan veszem a bátorságot, hogy Isten nevében ilyesmit nyilatkozzak?
Ne ítélj, hogy ne ítéltess, lerágott csont, Bibliát olvasó, de nem ismerő emberek hamar előkapnak pajzs idézeteket.

Gal. 5.10
Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de a ki titeket megzavar, elveszi az * ítéletet, bárki legyen.

Ennek az idézetnek ismeretében okos ember inkább soha nem szólalna meg, félve attól, hogy rákövetkezik. Ki merne Istennel perbe szállni? Ki merné megkockáztatni, hogy a hiábavalóságnak szenteli az életét s a jó reményében szolgál s a vége a lelki halál?

Jak. 3.1
Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.

Aki egy kicsit is gondol a saját lelkére, arra, hogy egyszer eljön a nap, amikor már nem lehet helyes, vagy helytelen gondolata, akarata, sem semmi, csak maga az egyetemes valóság, ami minden testét itt hagyott ember lelkére vonatkozik.
Ott már nincs lehetőség sem ellenkezni, sem vitatkozni. Isten törvénye nem demokratikus.
Isten ítélete igazságos és senki nem mondhat ellent.
Elgondolkodom én is néha, hogy miért jó nekem az, hogy ezt hirdetem, s erről beszélek, hogy ti keresztények, akik gyülekezetbe jártok, adakoztok, imádkoztok, és aktívak vagytok. Isten igéjére hivatkoztok, és embereket térítgettek, ti vagytok a legrosszabb helyzetben.

Honnan veszem a bátorságot?

Én soha nem akartam Istenben hinni, nem kerestem Őt, nem határoztam el, hogy holnaptól megtérek, és jó ember leszek mások épülésére. Ma sem tartom magam olyan embernek, aki alkalmas arra, hogy Istent szóba hozza, nincs jogom hozzá, mert végtelenül romlott alak vagyok. De nem rólam van szó, hanem Istenről. 10 évvel ezelőtt Isten beleszólt az életembe és felismertette magát, az igazságát. Ennek alapján, és hogy azóta megismertem már gyülekezeteket és hívő embereket, azt mondom baj van, nagyon nagy baj.

Nem úgy élem az életemet, hogy reggel felkelek, és Bibliát veszek a kezembe, ha lehet kerülöm, mert tehetetlennek érzem magam. De Isten mindig hoz valami fordulatot az életemben, ingereket kapok a külvilágtól, és muszáj választ találnom rá, így bele olvasok, és Isten ismét felismerteti magát velem.

1 Kor. 8.2
Ha pedig valaki azt hiszi, * hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.
Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik Ő tőle.

Innen veszem a bátorságot, tudván, hogy az én hitem nem a sajátom, Isten szerinti helyes hit, amit nem kötöznek meg szabályok. A bűntől szabad vagyok, szent vagyok, igaz ember vagyok s nem a saját cselekedeteim alapján, Jézus véráldozata alapján. Isten letekintett rám és megkegyelmezett, eltörölte a bűneimet s adta a bűnös lelkem helyett cserébe a sajátját.
Elcsépelt szavak, szeretet, jóság, jó cselekedetek, ájtatosság és hit.
Az emberek szívében már nem pozitívumként jelenik meg. Ti keresztények, ti magatok értétek el, hogy az emberek gyűlölik Istent és elfordulnak, ha hallják a szavatokat, mert nem Isten szerint élitek az életeteket.
Én magam sem tudom hová soroljam magamat, ha kérdezik, nem tudok válaszolni.
Nem vagyok keresztény, mert az a szék foglalt és, akik azon ülnek képmutató emberek.
Nem vagyok vallásos ember, undorodom a külsőséges formaságoktól, amik mögött a legrosszabb lapul, a Sátántól becsapott ember, aki szigorú szemmel les és mindenkit megítél.
Nem vagyok hívő sem, mert akiket megismertem és annak vallották magukat elestek.

Akkor mi vagyok?

2Kor 5,21
Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.

Tegnap Istentiszteleten voltam a helyi templomban és nagyon mélyen lesújtott, amit ott hallottam és tapasztaltam. A lelkésszel együtt az egész gyülekezet felállt és bűnös embernek vallotta magát Isten előtt. A lelkész feloldozta a gyülekezetet a bűnei alól és eltávoztak.
Ebben a templomban van egy felirat: Igaz ember hitből él.
Mikor válnak ezek az emberek igaz emberré? Melyik az a pillanat, amikor igaz embernek vallják magukat? A feloldozás után ha megkérdezünk valakit, hogy Ön igaz ember vagy bűnös ember, akkor azt fogja válaszolni, hogy igaz ember vagyok?
Ha legközelebb a templomba jön és a lelkész rákérdez, akkor újra bűnös embernek fogja vallani magát. Ha a gyülekezetben minden ember bűnös embernek vallja magát, akkor bűnös emberek gyülekezete?

Jn 9,31
Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.

Kezdjük máshonnan, hogy érthetőbb legyen. Egyszer megkérdeztem egy református lelkésztől, hogy szerinte kik fognak részesülni az elragadtatásban? Azt válaszolta, hogy akik várják Jézust.
Ez nem igaz, a Bibliában nem ezt találjuk. Maga az elragadtatás fogja megmutatni, hogy ki tartozik Istenhez és melyik gyülekezet tartozik a Sátánhoz, melyik származik a Sátántól úgy, hogy közben Istenben hisznek. Nem titok, hogy a Sátán meghamisította az Evangéliumot, hogy minél több embert hívőnek álcázva, becsapva elszakítson Istentől. A Sátán nagyon pontosan ismeri az Evangéliumot, de Jézust nem lehet becsapni. Amikor másodjára visszajön és megtörténik az elragadtatás, akkor sok gyülekezet rájön az igazságra és sírni fognak, de akkor már nincs kegyelem. Mint, ahogy nem feszítették kétszer keresztre, úgy az elragadtatás is csak egyszer történik meg.

1Kor 15,51
  Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
52.  Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.

 Jn 14,3
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.

De kik részesülnek abban a kegyelemben, hogy nem ízlelik meg a testi halált, hanem Jézus második visszajövetelekor az angyalok elváltoztatják a romlandó testét romolhatatlan mennyei testté és elragadtatnak az égbe?
Egyértelmű kijelentést találhatunk a Bibliában:

Jn 14,16
  És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
17.  Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

Az elragadtatásban azok fognak részesülni, akikben Isten Szent lelke van, akivel közölte a lelkét és kijelentette számukra az igazságát. Nem az az Isten gyülekezete, Jézus teste, amelyik magáról azt állítja, hanem az, amelyiket Isten a sajátjának tekint.
Az elragadtatás lesz az utolsó pillanat, amikor ez végérvényesen és visszavonhatatlanul kiderül, ellentmondást és vitát nem tűrően. Mert, aki itt maradt, annak már nem lehetnek érvei. Ahogy Jézus mondaná, elvégeztetett.

Kik kaphatják meg Isten Szent lelkét? A bűnös emberek, akik az erkölcstől indíttatva, a maguk gondolatai alapján vagy egy egyházi törvénynek engedelmeskedve bűnös embereknek vallják magukat? Szerencsére Istent nem lehet sem egyházi szabályok és előírások közé szorítani, sem kisajátítani és úgy hirdetni, mint aki Istentől vette, holott a magáét hirdeti.
Hogyan zajlik a folyamat, hogy valaki megkaphassa Isten Szent lelkét és a mennyországba kerüljön?

Jn 6,44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Keressünk egy példát a Bibliából, olyan embert, akit Isten vonogatott és elismeri Őt.

 

Lk 18,13
  A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!
14.  Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Jézusnak van egy másik meghatározása is a Bibliában:

1Kor 15,45
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
 Ez ember lelke halott a bűntől, önmaga ezt képtelen felismerni, ehhez Isten munkája kell.
Az ember üdvözítése 100%-ban Isten munkája.

Nemrég beszéltem egy baptista lelkésszel és kérdeztem tőle, hogy üdvözült igaz ember ön?
A válasza az volt, hogy ez majd kiderül az utolsó ítéletkor, mert ez Istenre tartozik.
Mindenképpen igaza van, az utolsó ítéletkor minden kiderül és valóban csak Isten dolga, de van ebben valami furcsaság.
Ha Ő valóban Jézus munkájában hinne, akkor tudná, hogy Jézus eltörölte a bűnt a földről.
Mivel a lelkész a saját cselekedetében hisz és arra figyel, így a hite is bizonytalan a kimenetelét tekintve, ezért válaszolta azt, hogy majd kiderül.
Jézus a keresztfán már mondta, hogy elvégeztetett. Ezek alapján már kiderült.
Akkor mi a probléma, mi vár még megoldásra, vagy mit tehet még hozzá a lelkész ha azt válaszolja, hogy majd kiderül?

Nézzünk még példákat, hogy Isten hogyan látja ezt:

 Rm 3,24
Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
 Rm 5,1
Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
 1Kor 4,4
Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az.
 Tit 3,7
Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.

Még egy apróság kell a teljes képhez:

Lk 9,60
Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.

Jézus az egyik tanítványának, aki szerette volna tisztességgel eltemetni az édesapját, válaszolta ezt. Jézus az emberek lelkére nézve mondta, hogy halottak.

Összefoglalva:

A bűntől holt lélek, aki önmagát bűnös embernek vallja, az hiába jár gyülekezetbe, hiába adakozik, hiába vesz részt a gyülekezet munkájában, hiába imádkozik, az egész merő hiábavalóság, mert Isten mindaddig nem figyel rá és nem hallgatja meg az imáit, amíg ebben az állapotban marad.
Helyes dolog felismerni Isten előtti bűnös állapotunkat, ez is Isten munkája, de Jézusnak azért nem kellett volna meghalnia, hogy bűnös is maradjon.
A vámszedő megigazulva ment haza, Isten mondta róla, hogy Ő egy igaz ember, akinek már tudja adni kegyelemből a Szent lelket, a bűntelen lélekkel már imádkozhat.
Az a lélek, amelyik Istentől származik, az nem lehet bűnös, mert Isten a bűnt nem ismeri.

Jn 1,13
A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.

Az ember a saját szívéből, lelkéből hiába közeledik Isten felé, Isten elutasítja. Isten Szent lelke által lehet csak embertársainknak megbocsátani, jót cselekedni és Istennek tetsző életet élni, mert akiben Isten szent lelke van az nem vallhatja magát bűnös embernek, ezzel a Szent lelket káromolná.

Rm 7,14
Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

Az üdvözült, igaz ember, aki Isten szerint szent ember és Isten igazságát hordozza magában, az is követ el bűnt, de nem a lelke bűnös.
A testet Isten bűn alá rekesztette, nem tud nem vétkezni. Nap, mint nap megtapasztalhatja az az ember, aki igyekszik nem vétkezni, hogy elbukik. Ha sikerülne, nem lenne szükség Jézusra.
De mégsem kell újra bocsánatot kérni és a saját cselekedeteink alapján bűnösnek vallani magunkat, mert ez a mi gondolatunk, a mi igazságunk.
Isten igazsága és cselekedete felülír mindent.

Ézs 43,25
Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!

Ez Isten igazsága, nem emlékezik meg többet a bűneimről, bennem élő lélek van, bűntelen s igaz ember vagyok, mert Isten cselekedte ezt velem, nem magamról állítom.

 Rm 8,1
Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

Vegyük alapul azt, hogy bűnös emberként születtem, Isten szemében halott lélekkel.
Isten felismertette magát velem, megismertem az igazságát, hogy bűnös ember vagyok, Jézus eltörölte a bűneimet s így megigazultam. De pár nap múlva súlyos bűnt követek el (a test miatt) és nem kérek bocsánatot, mert úgy gondolom minek, Isten minden vétkemet eltörölte, ezt is, meg azt is, amit a jövőben fogok elkövetni.
Lehetne úgy gondolni, hogy ez vakmerőség és szemtelenség. De, aki így gondolkodik az Istent kihagyja a számításból. Isten azt ígérte, hogy az igaz és bűntelen emberek ajándékba kapják a Szent lelket, ami velük marad mindörökké ill. azt is, hogy nincs már semmi kárhoztatásom, mert Jézusban vagyok.

Kérdezem, hogy ha nem kérek bocsánatot és halmozom a vétkeimet, akkor megváltozik Isten ígérete? Természetesen nem, mert Isten munkája és ígérete nem ember cselekedetein alapul.

Ha én Istentől születtem, tőle származom, hozzá tartozom, akkor mint Isten, vállalnia kell a felelősséget minden cselekedetemért.

Zsid 12,6
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

Mikor Dávid király vétkezett Isten nem fordult el tőle, nem vonta vissza a Szent lelkét, mert azt ígérte, hogy mindörökké vele marad. Nekem is ezt ígérte, ezért nincs félnivalóm.
Teljes a szabadságom, mert nem csak, hogy bűntelen vagyok és szabad az út Jézus véráldozata által a mennyországba, de Isten a felől is biztosított, hogy ha hibázok, akkor sem vonja meg az irgalmát tőlem. Megbüntet, megtanít, megostoroz, de nem szakadok el tőle.
Természetesen nem igyekszem vétkezni és visszaélni Isten kegyelmével, de nem félek, mert ha vétkezem, akkor az is Istenre tartozik, Isten ígérete alapján.
Mi történik, ha tévedek és a vétkeimért nem kérek bocsánatot? Bizonyos emberek szerint ez is bűn, de egyben paradoxon is, mert Isten megbocsátja a vétkeinket, tehát ha azzal vétkezem, hogy nem kérek bocsánatot, akkor is nyugodt lehetek, mert Isten megígérte.

Másrészt Pál apostol egy helyen pontosan leírja ezt:

 

Gal 2,16
  Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
17.  Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.
18.  Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
19.  Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
20.  Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
21.  Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.

Isten szerint, Pál apostol szerint nem találtatunk bűnösnek s önmagunkat sem tesszük bűnössé. Jézus nem ok nélkül halt meg.

Van egy nagyon világos kijelentés a Bibliában azokról az emberekről, akik magukat hozzá tartozónak vallják s Jézus elutasítja Őket:

Mt 7,21
  Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
22.  Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
23.  És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.

A hangsúly a saját cselekedeteiken van. Nem azt mondják, hogy Uram te cselekedted általunk, hanem mi cselekedtük a te nevedben.
S Jézus válasza is igen meglepő, hogy sosem ismerte Őket.
Holott Isten egy prófétának mondja, hogy:

Jer 1,5
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.

Ez alapján Jézus nem mondhatja, hogy nem ismeri Őket, mert Istennek és önmagának mondana ellent. Isten Jézus által teremtette a földet és az embert. Ha Isten mindenkit ismert születése előtt, akkor Jézus senkinek sem mondhatja, hogy nem ismeri Őt.

Íme a feloldás, hogy mit, kit nem ismer Jézus:

2Kor 5,21
Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.

Rendkívül éles választóvonal. Jézus nem ismeri azt, aki önmagát bűnösnek vallja. Ezek a lelkészek, önjelölt próféták, gyógyítók, vezetők, tanítók, papok mind bűnös emberek.
Nem hisznek Jézus munkájában és Isten igéjében.
Isten azt mondta, hogy bűnös vagy, de eltöröltem a vétkeidet és arról többet nem emlékszik meg. Ha valaki pap, lelkész létére még is emlékezteti Istent arra, hogy Ő bűnös ember és így hirdeti az Evangéliumot az hazudik és önmaga cselekszik Isten nevében. Nem Isten eszköze, nem Isten gyülekezete.

Isten gyülekezete, Jézus teste, akik részesülnek az elragadtatásban, azok bűntelenek és Szentek, mert Istennek nincs közössége a bűnnel, a mennyországba sem kerülhet be a bűnös ember lelke. Mi Isten igazsága vagyunk Jézusban, nem bűnös emberek.

Mt 12,37
Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.

A Biblia alapján a következő dolog, ami bekövetkezik, az az elragadtatás. Természetesen nem lehet tudni a pontos napját, de lehet következtetni rá.

Thessalonikabeliekhez írt I. levél 5. rész
1.  Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek;
2.  Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
3.  Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.
4.  De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.
5.  Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!

Ez bizony így van, eme ige hely alapján is tudhatod magadról, hogy melyik táborba tartozol.
A világosság gyermekei tudják pontosan, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy Jézus visszajöjjön.
Akkor jön el, ha már nem hirdetik és nem fogadják az Evangéliumot.
Ne tévesszen meg a sok táncikáló és éneklő, hallelujázó tömeg és gyülekezet, a gyógyulások és csodák. A Sátán bőven tud ennél hatalmasabb dolgokat is cselekedni annak érdekében, hogy embereket becsapjon és elválasszon az igaz Evangéliumtól.

A kegyelmi időszak addig tart, amíg van, aki üdvözüljön, utána felesleges, Isten tovább nem vár. Ha nincs, ember, aki fogadná Isten igazságát, akkor vége.
S mindazok, akik itt maradnak, már nem Jézus véráldozata által üdvözülnek, hanem a saját véráldozatuk által.
A műholdról követhető és bőr alá ültethető chip nem újdonság. A pecsét, amit mindenkinek hordania kell majd. Akit a Sátán elpecsétel magának az vele is tart.
Ezért tudnod kell, ha képtelen vagy elengedni a gondolataidat és Isten igazságát fogadni, maradt még egy menekülő útvonal.
Az elragadtatás után mindenkit megölnek, aki nem veszi fel a kézfejére vagy a homlokára a pecsétet.
Viszont, aki így hal meg, az is a mennyországba kerül, csak nem kegyelemből, hanem a saját butasága árán.

Részemről az Evangélium hirdetése befejezettnek tekinthető.
Soha többet nem írok már erről. 10 év áll mögöttem, rengeteget közöltem abból, amit Isten rám bízott, visszakereshető.
A mai naptól már csak azoknak az embereknek írok, akik az elragadtatásban nem részesülnek, itt maradnak.
Arról írok, hogy mi következik rájuk, honnan tudhatják, hogy megtörtént és mi a teendőjük.
Mivel elég gyorsan közeleg ez az idő, a terrorizmusnak köszönhetően a kormányok egyre szűkítik a kört az egyén körül.
Maga az elragadtatás is terror cselekménynek lesz beállítva s mivel a föld minden pontján tapasztalható lesz, így nem csak egy országot fog érinteni, globális probléma lesz.
A Sátán közvetlenül utána kiűzetik a földre, és csodákat tesz, Isten fiának állítja be magát és mivel minden itt maradt vallás és gyülekezet, hazugság és ellentét tőle származik, ami az emberek között volt, így hamar békét teremt.
S valljuk be, nagyon nehéz időkben, ha van egy „jótevő” ki ne hinne neki?

Világkormányt alakít, békét köt a zsidókkal, és kötelezővé teszi a pecsétet.

13.  És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.
14.  És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.
15.  És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
16.  Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17.  És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
18.  Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.

Ha valaki nem hajlandó felvenni a pecsétet, azt terroristának fogják titulálni és kivégzik.

Kívánom nektek, hogy minél több ember részesüljön Isten kegyelmében és fogadja az igazságát, váljon bűntelen s Szent emberré, legyen részese az elragadtatásnak és üdvözüljön Jézus véráldozata által.

Ha mégis azt látod, hogy körülötted megbojdult a föld és sokan eltűntek, bár félelmetes, rettenetes, de tudnod kell mi a dolgod. Az örökkévalóságban nem mindegy, hogy hol köt ki a lelked.

Ésa. 57.1
Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől * ragadtatik el az igaz;

 

 

A vidámpark felüljárójáról fordultunk be gyalog a Reitter Ferenc utcába.
Kopott, fekete Opel Astra húzódott félre az úton, pár lépéssel előttünk. A sofőr kiszállt és felénk fordult, a kocsiban súlyos szatyrok, megtömött zsákok és fáradt emberek alvó gyerekkel. Látszott messziről jönnek, hosszú út áll mögöttük.
Mosdatlanok, fésületlenek, ápolatlanok.
A sofőr orosz nyelven kérdezte, hogy merre van az M3, Ukrajnába mennének.
Futó pillantást vetettem a rendszámra és tényleg, oda tartanak, bár a por és a sár belepte, de kivehető volt a felségjelzés.
Zsoltra néztem, aki a jobb oldalamon állt felhúzott szemöldökkel és gondolkozott, hogy miként fordíthatjuk őket vissza, túljöttek a bevezető szakaszon.
Németül kezdte elmagyarázni, hogy hány hundert méter rechts és utána zurück, majd ecsetelte, hogy a felüljáró és figyeljék a táblát.
A sofőr behajolt az utastérbe és beszélt, nem hallottuk mit. Közben az anyósülésen ülő kócos, gyűrött arcú nő letekerte az ablakot, hogy jobban lássa, ki adja az útbaigazítást.
Erősen tanakodtak, látszott nem értették, amit Zsolt mondott.
Have on a map on you? Kérdeztem tőle gyenge angolommal, ám de annál bizakodóbban és segítőkészen.
Ingatta a fejét és nyepányimáju…
Mutattam neki, hogy melyik utcán ha tovább megy és back majd onnan rá a highway és végül Ukrajna a heaven.
Sofőrünk erősen zavarban volt és vakarta a fejét némi korpa kíséretében, majd újra az utastérbe hajolva egyeztettek. Láthatólag senki nem találtatott alkalmasabbnak nála a kommunikációs szakra, ezért újra hozzánk fordult és kérdezett valamit oroszul.
Ingatta Zsolt is a fejét, hogy nyepanyimáju s próbáltunk hevesen gesztikulálni továbbra is.
A sofőr megköszönte és dászvidányijával behúzódott az ülésre, akkor már a kocsi mellett álltunk meglehetősen tehetetlenül és még hallottuk az elhalkuló szövegfoszlányt a lehúzott ablak mögül, ahogy a hátsó ülésen ülő borostás férfi előre kérdezett: nem tudták megmondani?
Sajnos nem, válaszolta a sofőr és elhúztak a jelzett irányba.

Kecskehűs a háztetőn

1985

A dobozi úti tanyán laktam, 5700 Gyula Nagyfenék 9. (link)
Békési László mostoha apám a kőröstály mgtsz tehenészetében aplikált, anyám ugyanott csak a csirke lovardában, napos csibéket neveltek kilósig, aztán bevagonírozták.
A tanyánk széle s hossza is egy kilométer volt. Akácerdő, patak, lucernás, magas domb, fácánzat, ugra-bugra nyuszik és egy vadászaton megsebesült vizsla a Lilla, meg két tacskó, a Kormi és a Princ.
Életünk szerves részét képezte a gazdálkodás, hely és takarmány volt, csak korán kellett kelni.
Hajnal 5h-kor már lapátoltam a disznószart, a tehéntrágyát. Volt húsz bikánk, négy tehenünk, libák, kacsák, tyúkok, disznók, gyöngyösök, pulykák.
S még valami, a tanyánk éke, dísze, játékos mozgatórugói, a négy darab kecske.
Normál esetben egy kecskének Gizi lenne a neve, de ezek olyan hülye kecskék voltak, hogy nem érdemelték ki.
Három leányzó és egy bak, veszélyesek, csintalanok, örökmozgók, fűnyírók.
Előttük nem volt titok, kifürkésztek mindent, ha nyitva maradt a konyhaajtó, akkor észrevét titkosan beballagtak és már csak arra lettünk figyelmesek, hogy lerámolják az asztalt.
Anyám egyszer vadászoknak szerezett vendégséget. Hajnalban mentek ki az erdőre és kora reggel jöttek vissza a dűlőn. Hozzánk mindig betértek házi pálinkára, áldomásra, jó szóra, pár falatra, ejtőzésre a befűtött sparhelt mellett. A vadászoktól kaptam a Lillát is a vizslát, mert véletlenül meglőtték, onnantól nem lehetett vezényelni neki.
Anyám megterített az asztalon. Dobozról hoztuk a házi kenyeret, vekni, kemencében sült, hatalmas karéjokat lehetett szelni belőle és egy hétig friss volt.
Kávét főzött, tojást sütött, házi szalámit rakott ki az asztalra, megadta a módját.
A konyha ajtaja véletlenül nyitva maradt vagy szellőztetett nem tudom, a kecskékre figyeltünk fel, ahogy a mellső lábaikkal az asztalon felgyűrték az abroszt és fejükkel féloldalasan szürcsölték a kávét, morzsálták a vekni kenyeret és lerántották a tojásrántottát.
Nahhh, anyám adott nekik a sodrófával, kikergette őket, emíssztek ám a jó anyátokba, rühes kecskék. De azért sajnálta is őket.
Az udvarban nem csinálhattam semmit, állandóan körülöttem sziszlettek, megrágták a villa nyelét, meghúzkodták a nadrágomat, böködték a szarvukkal a combomat, próbáltak játékosan provokálni.
Ha vendégek jöttek, elsőnek köszöntötték, minden új, idegen embert körberajongtak, aztán mikor látták, hogy nem kapnak semmit, elandalogtak. Lukucz Pista tehet az egészről, Ő szoktatta rá őket a háztartási kekszre meg a kockacukorra. Lukucz Pista állatorvos volt, sokat járt hozzánk az állataink miatt, mert néha felfúvódott a tehen ha bement a lucernába, disznók ha ellettek, kecskék száj és köröm fájás…
Szóval Ő rontotta el, elkényeztette mindet.
Azt hitték jön valaki, mindjárt a csőrükbe tol valami finomságot.
A Kozel reklám nem vicc, a bakkecske tényleg öklel, számtalanszor megtapasztaltam, hogy játékosan, ám de fájdalmasan bepróbálkozik.
A tanyánk hosszú, sátortetős, a végében disznó ólak, amelynek teteje a sátortetőhöz csatlakozott és az ólak melletti trágyadomb olyan magas volt, hogy kényelmesen felsétáltam az ólak lapos tetejére, onnan a ház sátortetőjére és a gerincére.
A tanyánk előtt öreg gesztenyefa biztosította az árnyékot nyáron.
A gesztenyefa lelógó lombja csemegének számított a kecskék szemében, az ágakat és a leveleket, rügyeket egészen addig lerágták, amíg fel tudtak ágaskodni vagy ugrani.
Miután lelegelték a lombot, kétségbeesetten ugráltak és sétáltak a fa alatt, de hiába.

Egyik reggelre azonban nyoma veszett a kecskéknek, eltűntek szőrén-szálán.

A tanya közút felőli oldala kerítés, a másik oldala nyílt, lucernás de a kutyák értik a dolgukat, mi nem értettünk csak az egészből semmit.
Hol lehetnek a kecskék? Elkóboroltak éjjel a kutyák tudta nélkül? Soha nem tettek ilyet, takarmány is van előttük bőven, nem éheztek. Átkutattuk a tanyának minden zegét s zugát, de a kecskéket nem leltük meg.
Eltelt egy nap és megint egy éjjel, a tanya üres volt az ugrándozó kecskék látványa nélkül.
Szomorú volt mostoha apám és anyám is, de én sem találtam a helyem. Megszokott dolog volt, hogy rendetlenkednek, incselkednek és olykor jótékonyan az ember odasózott nekik egyet, hogy tudják hol a helyük. De most semmi, csend van a tanyán, a fű is megnől.
Megkérdeztük a szomszédokat nem e látták, Lukucz Pistánál is érdeklődtünk, Ő bejáratos más tanyákra is. Kecskéknek se híre.
Eljött a harmadik nap és leszegett fejjel végezte a dolgát mindenki. Anyám is zord arccal kanyarintotta le magát a bicikliről, mostoha apám is ízetlennek találta a zöldszilvánit és csak forgatta maga előtt a poharat.
Négy kecske nagy veszteség, nem a hús miatt, lelkileg. Az életünk része volt, hogy mindig lábatlankodtak, és úgy kuncsorogtak finom falatokért, mint ha éheztettük volna őket.
Egyszer faternak megették a cigarettáját, kint hagyta a gangon a hokedlin. Odaszimatolta őket az ösztön, először csak tologatták az orrukkal, de utána nekiestek, és darabokra cincálták a dobozos Románcot.

Hiányoztak nagyon.

Negyedik nap délelőttjén arra lettünk figyelmesek, hogy akik a Szanazugba kerékpároztak családok, asszonyok, gyerekek, azok érdeklődő pillantást vetnek a tanyánk felé és mindenki nevet, meg ujjal mutogatnak menet közben.
Már a többedik eset után szóltam faternak, hogy valami gond van, a népek rajzunk vihognak.
Kiült a gangra és várta a hatást, rágyújtott egy cigarettára és figyelte a fürödni készülő népeket, ahogy bikiniben és lengén öltözve, komótosan kerékpároztak a folyó fele.
Az egyik menet szintén felnevetett, hogy nézd már, kecskék a háztetőn, ni csak gyerekek, ott vannak a kecskék.
Faterral mi is kimentünk a ház elé az udvarra, hogy szemügyre vegyük a házunk tetejét, és lám, négy kecske horpasztott kényelmesen elfeküdve és jóllakva a gesztenyefa tetőre lógó lombja alatt. A trágyadombról felkapaszkodtak a lapos tetőre, onnan a tanya sátortetőjére és megbújtak a sűrű lomb alatt csendben. Mit sem számított nekik, hogy mindenki őket keresi, rá sem hederítettek. Befalták a gesztenyefa lombját és hűsöltek.
Nekem kellett felmenni a tetőre és a mellső lábuknál fogva egyenként leadogatni apámnak.
Erősen mekegtek, és hangot adtak nem tetszésüknek, hogy micsoda ilyen dolog történik velük.

A kecskékben az igazi öröm a kis kecske, mikor ott vagy és segítesz világra hozni, drukkolsz és utána látod, hogy remegő lábakkal talpra áll és később böködi az anyját a tejért.
Volt szerencsénk hozzá, részesültünk belőle, jött a kecske áldás. Lukucz Pista infrázta őket éjjel. Beguggolt az ólba, maga mellé vett és mondta, hogy tartsam a lámpát, azzal melegítettük őket.

Apám egyszer megharagudott rám, hol vagy te kölyök, szíjat hasítok a hátadból, gyere elő de azonnal, fújtatott, mint a bika.
A gesztenyefa lobja alatt hűsöltem, lábamat magam alá húzva és vártam, hogy elvonuljon a vihar.

 

 

 

Bánk, a világ vezetőfülkéje

Kies vasárnap délután, elindultunk a nagyobbikkal tüzet rakni a hegyekbe, Bánk-Délre.
Bánknak ez a része fenyves, hosszú kilométereken át fenyőerdő és hegyek.
Bánk eleve az a hely, ahová nem hat el a király szava és nem sikít a villamos.
Ha akarsz látni mókusokat, kergetőző madarakat, vaddisznót, ahogy élelem után koslat, megriadt őzet, akkor Bánk-Délen van a helyed.
A völgyben patak fut, eredetileg itt „volna” a Szalajka kép, de Isten mikor teremtette a világot, megijedt és kiesett a kezéből, így Szilvásvárad örül most. Isten nem hagyta annyiban, ide kép,  patakot tervezett s mondta, hogy akkor legyen Lókos kép, .
Ha leülsz a partjára, rőzsét gyűjtesz, lángra lobbantod, a pattogó, recsegő hangok összeolvadnak a vízcsobogással. Csendesen szemlélődve átúszik rajtunk a világ.
A hegyre felfelé menet Levente észrevett egy elhagyott viskót kép, . A helyiek beszélnek mindenfélét, hogy méhész lakott benne, de aztán …és mindenki megvonja a vállát.
Soha nem látta senki, csak beszélnek róla. A bánkiak becsületes emberek, nem bántják mások tulajdonát, nem néznek zárt ajtók mögé. Mi sem tettük volna, ha az ajtó nem lett volna nyitva.
Különleges hangulata volt a méhész viskónak. Elhagyatott, kikezdte az enyészet, olyan, amit emberi kéz száz éve sem érintett. Levente kérte, hogy csak egy pillanatra nézzünk be.

Nem lehet fiam, ez nem a mienk, mi sem örülnénk, ha távollétünkben idegenek vizslatnák a házunkat. De a nyitott ajtó vonzotta a lábunkat. A viskón belüli félhomályban egy mézpergető és polcok. Először csak óvatosan megálltunk az ajtó előtt és bekémleltünk.
Egy rozzant ágy az ajtó mögött, szögre akasztott kabát. Ennyi elég is volt, megfogtam a fiam vállát, hogy menjünk. Levente azonban belépett és beljebb dugta a fejét. Apa nézd, üvegben méz és szerszámok. Akkorra már bent is volt. Muszáj volt utána mennem, nehogy baj érje.
Agyagpadlós helység, poros polcok és üres edények, amik a méhész kellékei. A falon hatalmas tükör, porlepte, repedezett. De valami nem stimmelt vele, Levente is észrevette, hogy olyan, mint egy ajtó. Felhúztam a kézfejemre a pulóverem és megdörzsöltem a tükröt.
A tenyérnyi folt mögött egy kék hidat láttam és egy hegyoldalt. Megdörzsöltem még jobban, nagyobb felületen és feltárult előttem a teljes kilátás, egy lomha patak, nesztelen folyam.
Ahogy dörzsöltem átért a kezem a tükrön túl, és a levegőt hadonásztam.
A felsőtestem már odaát volt, Levente megijedt és riadtan a kabátomhoz kapott.
Apaaa neee, vigyázz! Tudom, én is látom, egyelőre nincs semmi baj.
Visszahúzódtam és csak a kezemet dugtam át, a tükör sehol, odaát egy folytatás, másik világ.

Átléptünk, mint egy alacsony kerítés fölött és megálltunk. A fiamat magam mellett tartva körbe néztem. Nem mertem mozdulni, ilyen élményben sosem volt még részem, felfoghatatlan, olyan akár a szürrealisztikus éjszakai álmok. Jobb oldalamra fordulok és egy másik álmot látok, visszaút már nincsen csak átfedés az álmok között.
Ami végtelenül furcsa volt, hogy nem voltak hangok. Tökéletes csend. Langy szellő, zizegtek a falevelek, madár is libbent, de nem volt hangja semminek, a pataknak sem. Ez egy néma világ.
Még mindig nem mertünk mozdulni, egy lépésre voltunk az ajtótól, ha bármi baj történik, azonnal visszalépünk a viskóba. A fiam felém fordult kép,  és mondott valamit, de nem hallottam.
Ezt ő is észrevette és némán hahotázni kezdett, én is nevetőgörcsöt kaptam s nem jött ki egy hang sem a torkomból. Kivörösödtünk, annyira nevettünk. Így bajban leszünk, mert csak mutogatni tudunk. Levente hevesen gesztikulált a kék híd felé és a tudomásomra akarta hozni, hogy nézzük meg. Csak pár lépés, nincs nagy vész, ha baj van még vissza futhatunk.
Első ránézésre semmi probléma, minden ugyanaz csak nincsenek hangok, vagy mi nem halljuk. Más frekvencia lenne?
Levente elindult a híd felé és rálépett, a híd megingott, kilengett, óvatosan átlépkedett rajta, majd vissza kép,  Én is ráléptem, fantasztikus látvány volt, egy öreg függőhíd, amilyen a kanyonok felett, alatta meg egy mini kanyon. A híd közepén megálltam és próbáltam felfedezni valami hangot, leguggoltam kép, és füleltem, semmi. Ahogy a vak ember nem lát csak sötétséget, én sem hallottam semmit, még a saját szívverésemet sem.  A hídról visszanézve azt gondoltam, hogy a méhész viskóját fogom látni, de eltűnt. A helyén egy rogyadozott ház volt, lehullott cserepekkel, abból jöttünk ki. Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy most mi lesz velünk, hogyan jutunk vissza a hangos világba, de az ajtó, ahol kijöttünk még ott volt, emlékeztem a keret színére. Intettem Leventének, hogy maradjon a hídon, visszalépek és ellenőrzöm a visszautat. A kezemet dugtam be elsőnek, áthatolt gond nélkül, utána a fejemet is, és azonnal hallottam. Nem is akármit. Kutya ugatást, Zvolenszki Pupák csaholt megkeseredetten a méhész viskó előtt. Zvolenszki Pupák ravasz kutya, számtalanszor eljátszotta már, hogy hallgatott a vezényszóra, mondtam neki, hogy menj a helyedre s farkát behúzva a vackába kotródott. De alig, hogy elhagytuk a házat, csak párszáz méter és vigyorogva megjelenik, utánunk szökik. Csavarja a valagát minden irányba gömbölyödik, csóválja a farkát és baromira örül, hogy túljárt az eszünkön és kibújt a kerítés alatt.
Most is, csak nem talált ránk, a nyomot követte a viskóig, aztán kétségbeesett.
Füttyentettem neki, magamhoz szólítottam és futott. Az ölembe vettem és átléptem vele a nem is tudom pontosan hova, abba a másik világba. A kuytát ahogy a földre raktam észrevette Leventét és feléje futott. Levente a patakkal párhuzamosan futó, öreg vasúti sínek között guggolt. Köveket dobált és a meggörbült síneken egyensúlyozott. A kutya némán csaholva és kitörő örömmel futott Leventéhez s akkor, amikor pont odaért, akkor nagyon furcsa dolog történt.
Megállt minden, pause, mint ahogy a magnóban megáll a szalag egy pillanat alatt.
Minden merev és mozdulatlan lett, akár egy fotó. Láttam, észleltem, csak …semmi.
Se hangok, se mozdulatok. A bensőm izzott. Levente és a kutyakép,  egy elmosódott pózban, lemerevedve a sínek között. Magatehetetlenül szemléltem egy irányba a mozdulatlan, néma csendet. Ólom súllyal nehezedett rám az idő, ami megállt, bebetonozódtam, akár a bogár, amely évezredek óta a borostyánban honol mozdulatlan.

A messzeségből feltűnt egy vonat, ódon, túlvilági vonat, araszolt és lustán vonszolta magát. Jeges rémület lett rajtam úrrá, ha tudtam volna verejtékezni, akkor a gerincem most végig izzadt lenne. A vonat egyre közeledett és Levente meg Zvolenszki Pupák a sínek között.
A vonatnak hangja volt, egy mozdonyból állt és mögötte egy utastér, akár az erdei vonatok, csak robosztus és olyan, mint amit egyszer álmomban láttam. Ezüst volt, horpadozott és szivar alakú, vastag, mint a léghajó. Az idegszálaim pattanásig feszültek és robbanásra készek. Befalaztak, kész s most a fiamat a szemem láttára elgázolja egy vonat.
Már olyan közel volt, hogy a homályos üveg mögött látni véltem a vezetőt. Nem ember volt, sosem láttam ilyen lényt. A szeme helyén láng, tiszta, kristály, végtelen, gyémánt. Ezek jutottak eszembe és az, hogy látja a fiamat? Továbbra is jött, zakatolt és sikoltozott a sín a vén sín alatta, szikrák pattogzottak a rozsdán, ahogy szelte a métereket az ezüst mozdony.
A vonat megállt és az izzó szempár felém nézett, rajtam tartotta a szemét hosszan. Majd kinyílt az utastér és négy áttetsző, fényes ruhás lény szállt le. A medúzáknak van ilyen teste, de ezek hatalmasok voltak, háromszor akkorák, mint én. Megvan, vízoszlopok, ez a legmegfelelőbb jelző, mert ahogy egymással társalogtak olyan volt, mint a tenger zúgása. Felém mutattak és utána a fiamra. Elindultak a fiam felé lassú mozgással, ketten felemelték Őt, másik kettő a kutyát. A fiamat felrakták egy vasúti pózna kép,  oldalára, ott kapaszkodott mozdulatlanul és közben mosolygott. Zvolenszki Pupákot meg a pózna mellé a kövekre. S utána ugyanolyan áttetsző és lassú mozgással visszaültek az ezüst vonat utasterébe. A vonat tovarobogott, ahogy elhaladt még láttam a lényeket, ahogy felém néznek.
Hatalmas, fantasztikus, intergugasztikus, Bánkra eljöttek az angyalok.
Itt járt maga Isten, vagy mi volt ez?

A vonat elhalkult, eltűnt a látómezőmből és újra megéledt minden, meglódult a súlyát visszanyert testem. Leventéhez mentem, levettem Őt az oszlopról, miközben hangtalanul kacagott, felpezsdítették a történtek. Mutogatott, hogy onnan erre, aztán megálltak, felemelték, apa láttad? Az arcára kiült a kíváncsi értetlenség, de nem hallottam semmit abból, amit beszélt. Zvolenszki Pupák is némán csaholt s körbeugrált bennünket.
Abba az irányba néztem, amerre az ezüst színű, ütött-vert mozdony elment, de csak a berozsdált sínt láttam, ahogy összeért.
Kipirosodott arccal kacagtam, s mint a gyermekkoromban nekiálltam egyensúlyozni a síneken, Levente meg ült a sínen velem szemben, s akkor megállt minden, pause…
Ismét lemerevedtem kép, , Levente sem mozdult, a levegőben maradt a keze kép, , valamit biztos mutatni akart. Megint csak egy fényképnek éreztem magam. A sín, ahol összeért ismét felbukkant a titokzatos vonat és a tüzes szempár, lomhán, lustán közeledett, nyomában felszisszent a vágány, Isten lépkedett.

A szerelvény megállt előttem, a kristály szempár ismét rám szegeződött, benne a végtelen, időtlen űr. Én meg bambán vigyorogtam fél lábbal a sínen, másikkal meg a levegőben.
Megvallom Őszintén nem így terveztem Istennel a találkozást, ez a groteszk jelenet csöppet sem méltó hozzá. Mindig is azt hittem, hogy mély, dörgő, atyai hangon szól hozzám, hogy Zoltááánnn! De nem, mint egy félnótás, egy udvari bolond a levegőben kifeszítve.
Az utastérből kiszálltak az angyalok és felém indultak. Nem volt arcuk, ott ahol a fejük volt mint az örvény, a víz kavargott és csak a szemük volt látható, jégből volt, mély, végtelen jég, sima, akár az üveg. Az érintésük hideg volt, megemeltek és ugyanarra az oszlopra tettek kép, , ahová az előbb Leventét. Továbbra is festményként éltem meg a helyzetet, a szám fülig ért és szótlanul bámultam a csillogó szerelvény után a messzeségbe. Amint eltűnt minden megéledt újra, egy kevés ideig vártam, hogy feldolgozzam a történteket, majd lemásztam Leventéhez. Zvolenszki Pupák a vonat után futott, majd egy idő után feladta és visszajött.

Intergalaktikus, fantagugasztikus, szavakkal el nem mondható, ez olyasmi, amit emberi szem sohasem látott. Körülöttünk tombolt a megrendült csend, elindultunk a méhész viskója felé, ami innen nézve nem az, majd ha átmegyünk rajta. Menet közben sűrűn hátranéztünk, hogy nem jön e a vonat. Kapkodtuk a talpfákon a lábunkat, Zvolenszki Pupák is megszaporázta a lépteit. Nem akartam, hogy megint kiállító teremben találjam magam, ahogy angyalok szemeznek velem.
A roggyant viskóhoz érve először Leventét emeltem át, utána Zvolenszki Pupákot. Majd magam is átléptem és újra élveztük a hangot.
Hallod?
Te is hallod?
Csicseregnek a madarak, jaj de jó, hogy halljuk, egek, káprázatos, ahogy dalolnak
A patak csobog, van hangja, ezernyi hang jutott hirtelen a fülünkbe, a fák beszélnek, rólunk mondanak regéket és vigadoznak amerre járunk, lépteink előtt meghajolnak, tisztességet tesznek, akár a királynak.
Hallom a szél hangját, messze viszi hírem, a falun túl is tudják, Bánkon kívül, hogy Zoltán merre jártál.
Aztán az jutott eszembe, hogy ezt kinek mondjam el és hogyan?
Mit lehet erről mondani, hogyan lehet szavakba önteni?
Isten volt, angyalok?
Egyáltalán nem biztos, csak különlegesek, megfoghatatlanok.
Ezek a lények innen Bánkról irányítják a világot, ez a vezető fülke.

Eszembe jutott nagyapám, aki már régen meghalt. Mesélte egyszer, hogy kint a földeken, kapálás közben hallott valami furcsa zajt és elindult feléje. Szürke alakot látott, az arca fényes volt és a levegőben mozgott. Megpróbálta utolérni, de eltűnt a horizonton, nagyon gyors volt.
Először a haveroknak mesélte, de legyintettek rá, hogy ejj öreg sok volt a kapás bor, máskor ne igyál annyit, mert nem haladsz a dolgod végére és kinevették. Aztán elment a paphoz, aki meghallgatta és annyit mondott neki, hogy bizonyára vannak Istennek olyan teremtményei, amire az ember nem találja a magyarázatot és jobb ha elfelejti, mert csak felzaklatja magát vele s ezzel elengedte.

Ez az. Menjünk a paphoz mondtam Leventének. Gyere menjünk be a bánki templomba és kérdezzük meg a lelkészt, mondjuk el neki mi történt.
A kutyát nehezen tudtuk a kerítésen kívül tartani de muszáj volt, mert össze marakodtak volna a lelkész kutyájával. Levente beosont és magamra rántottam a kiskaput. Zvolenszki Pupák kívül szűkölt és kereste a lyukat, hogy hol tudna utánunk jönni.
Benyitottam a templomba és a lelkész az oltárnál imádkozott. A zajra megfordult és kíváncsian elindult felénk.
Kezet fogtunk, köszöntem és belefogtam volna a mondókámba ha…
A lelkész elkezdett mutogatni, hogy nem hall semmit, nem hallja amit mondok.
Mozgott a szája, de nem hallottam, hogy mit mondott.
Én hallottam a saját hangomat és nyilván Ő is a sajátját
Így nehéz lesz előadni, ezer évig is mutogathatok, akkor sem ért meg belőle semmit

 

2Tim 4
3.  Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
4.  És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

Hatástanulmány my apám    

BEFORE KORTY SÖR



AFTER KORTY SÖR

 

POLICIUM

Aquila non captat muscas.

Úgy volt, hogy én megyek az óvodába a gyerekért, a nejem ma tovább dolgozott.
Előtte ki akartam szellőztetni a fejemet, már amennyire ezt a fővárosi levegőn megtehetem.
Sétáltam egyet a Tabánban, s utána a Gellért hegy oldalában, majd a lábam levitt a vízeséshez, kicsit élveztem a hőségben a felcsapó vízpárát, ami hűsítette az arcomat.
Elindultam a híd jobb oldalán gyalog, nem akartam buszra szállni, mert volt még 30 perc, sokkal korábban nem szeretek érte menni, nem tudja megenni az uzsonnát kényelmesen.

A pesti hídfőnél jártam, alattam parkoló autók sokasága, a március 15. tér amúgy is nyüzsis, éhes voltam és szomjas, pásztáztam a környéket, hogy hol lehet egy büfé.
Közvetlenül mellettem 3 gépkocsiból álló konvoj lassított, hogy jobbra forduljon. Erőszakosan dudáltak a dugóban megrekedt autósoknak, hogy húzzanak félre.
Lassan mozgolódtak, nem volt hely, az első autó sofőrje ütemesen, szaggatottan nyomta a dudát s egyben szirénázott is. Már eleve a villogó fény tolakodó volt, és meghátrálásra kényszerítette az araszoló autósokat, de erre még rátett a sziréna és a duda.
Ösztönösen emeltem fel a karomat és lendítettem feléjük FUCK YOU-t, mit képzelsz te nagyon marha? Ordítottam magamból kikelve.
Hogy nyomorodnál meg a fekete autódban te állat és nyomatékosan a levegőben hagytam a kezem, hogy jó alaposan szemügyre vehessék.

Abban a pillanatban kinyílt az első és utolsó autók ajtaja és rám rohantak többen. Valakinek a térde a nyakamon volt, a kezemet is feszítették hátra és közben hallottam a hangját annak, aki rám térdelt.

Ismerős hang volt, gyorsan cselekedtek, mint a villám, az arcát nem láttam, mert hátulról jött, de felismertem a hangját és nyögve, kényszeredetten hátraszóltam. Imre! Tudom, hogy te vagy az…
Mit csinálsz velem te marha? Normális vagy?

Maradj már csendben…sziszegte alig érthetően a fogai közül. Kussolj te barom, csak hagyd, hogy végezzék a dolgukat.

Kifordítottam magam nagy nehezen, hogy lássam az arcát, a megbilincselt kezem sajgott és belehasított a csontig a műanyag. Nem sokáig forgolódhattam, Imre szólt, hogy ne ellenkezz, mert úgy is te húzod a rövidebbet, maradj nyugton.
A lábammal belerúgtam valakinek a lábába kétszer is, egyszerűen fájdalmat akartam okozni.
A szorítás a nyakamon erősebb lett és valaki szentségelt, talán akit megrúgtam.
Az autóból egy mentőláda került elő és már mondták előre, hogy ne izegjek-mozogjak, csak rosszabb lesz, fájdalmasabb. Beinjekcióznak…

A vállamba kaptam az injekciót, erős döfés, életemben nem éreztem még ilyen fájdalmat.
A kocsiba vonszoltak és a hátsó ülésen a filmekben szokásos leosztás, két fekete ruhás között vonaglottam. A látásom elhomályosodott, az izmaim lebénultak, akár egy zsák, az ujjaim forróak voltak, a lábam, mint ha ólomból. Beszélni sem tudtam, a gondolkodás is nehezen ment.
A gyerek…
Már ott kéne, hogy legyek lassan.
Hova visznek most? De nem tudtam megkérdezni, az ajkaim elernyedtek zsibbadtan.
Egyáltalán kik ezek és mit akarnak tőlem?
Ha a titkos szolgálat, az eleve meg sem állhatott volna csak, mert beintettem nekik.
Rendőrök? Az kizárt. Kik ezek és hova visznek?
Az idő elhomályosodott, cseppfolyóssá vált és minden gondom, problémám egy pillanat alatt jótékony takaró alá bújt, éreztem a gondoskodást. Jó helyen vagyok ebben az autóban, ezek az emberek vigyáznak rám, nem fognak megölni, s ha meg is ölnek legalább vége, mindennek vége, egy vonal, végtelen vonal, félkör alakban. Milyen fény, meg alagút? Micsoda hülyeség.
Vagy én más helyre kerültem? Mi kéne, hogy jöjjön? A gondolataim olyan lassan kerültek elő és eszméltem rájuk, mint a homokóra…

Egy cellában tértem magamhoz, földön fekve, a csuklóm véres, mozogni nem bírtam, a térdeimet magam alá húztam.
Na mi van te féreg? Többen is álltak kint és szitkozódtak velem. Élvezték, hogy ki vagyok terítve, mint a disznó, amit vágnak. Most legyen nagy a szád baromarc!

Atya ég, kik ezek, hogy ilyen szánalmas elégtételt vesznek rajtam? Ennyire kicsi az ingerküszöbük? Hol képezték ezeket ki és egyáltalán mire?
Melyik rendszerben élnek ezek és kik asszisztálnak hozzá a háttérben?
Melyik évet írják egyáltalán? A falat bámultam, régen volt festve az olajlábazat, világoszöld, salétromos, bűzlött és koszos is volt. Nincs takarítónő itt? Végül is mindegy.
Mennyi ideje lehetek itt? Meg miért és mit akarnak tőlem?

Imre tudom, hogy rendőr, legalább is annak adta ki magát (eddig). Jó nagy balfék, sokszor vigyáztam a két gyerekére, ha a felesége nem ért időben haza és neki már szolgálatba kellett állni. Úgy látszik kevés volt, vagy neki is parancsra jár az ökle, ész nélkül.
Miért nem hajtottak tovább?
Mit akarnak ezek tőlem?

Valaki léptei, határozott, szerintem szándékosan nyomja oda a padlóhoz a cipőjét, hogy ezzel is megfélemlítsen. Megállt a rács előtt és azt mondja, Önt hatóság elleni erőszakkal vádolják.
Több rendőrünk is tanúsítja, hogy Ön ellenállt a hatósági intézkedésnek, ezért kényszerintézkedést alkalmaztak Ön ellen.
A papírt itt írhatja alá…
Várt, de nem mozdultam, még az arcát sem láttam. Nem tudom, mit adtak be, de képtelen voltam a legkisebb mozgásra is.
Elment…az idő is, cseppfolyóssá vált ez a délután, légy zümmögött a cellában, magamra hagytak. Vizelnem kellett, de azt sem tudtam, hogy álljak fel.
Szólni sem bírtam, hogy vizelnem kell, a jobb oldalam fázott a padlótól, amin feküdtem.
Minden mindegy, feladtam, csak legyen vége.

Elcsitultak a kedélyek körülöttem, elhalkultak a telefonok és a zajból ítélve megnőtt a kinti forgalom, elindultak az emberek haza.
Jó lenne tudni, hol vagyok, merre lehet a városban ez az épület?

Csend van az épületben, meddig tartanak vajon bent?

Egy kulcs zörren egy asztalon, pohárcsörgés, fiók vagy ajtó.
Hosszan csöng egy vonalas készülék, de nem veszi fel senki, egy ajtó csukódik.
Lépések, elhalkul, elment.

A húgyhólyagom már nagyon tele, végső esetben magam alá vizelek, nem tragédia.
Mi történhetett a fiammal, az asszony megtudta, hogy nem mentem érte?
Biztos felhívták az óvónők, Ő meg engem, de a telefonomat elvették.
Azt se tudja, mi történhetett velem, kétségbe van esve.

Ajtó csapódás.
Megint léptek a folyósón.
Kopogás…

- szervusz, bejöhetek, köszönöm.
- ülj csak le…

A párbeszédet alig hallom, valami szobából jön, csukott ajtó mögül, és a szellőző vezeti a hangot, tompán, de tisztán.

- kezdek aggódni…
- ugyan miért? Nincs miért aggódnod, kérvényezd a nyugdíjazásod!
- szerinted elengednek ilyen korán? Van még két évem.
- majd úgy intézzük, elmehetsz ideiglenesen pihenni is, hivatkozhatunk a leterheltségedre, a stressz, közben végkielégítés.
- ennyi év szolgálat után hallod…, s mi van ha ezek megbuknak?
- amiatt se fájjon a fejed, csinálsz egy céget, bevisszük tanácsadónak és megalapozhatod belőle a nyugdíjadat, még akkor is ha buknak.
- látsz erre reális esélyt? Van kapcsolatod?
- csak ne aggódj, maradj a háttérben, én mindent elintézek.
- nem veszélyes ez a mai időkben? A média harap az ilyesmire…
- kockázat nélkül nincs nyeremény, megtesszük a megfelelő óvintézkedéseket.

Telefon cseng, halló, igen? XY tábornok, tudok róla, intézkedem, a jelentés…reggelre elkészül.
Köszönöm, viszont hallásra.

-    nos, figyelj Gábor! Térjünk erre vissza később, elindítom az ügyedet. Most mennem kell…
-    Elköszöntek, léptek és újra csend.


Hahó! Imre állt a rácsnál. Hát hallod jó nagy állat vagy. Minek kötekedtél az embereinkkel? Tudhattad volna, hogy ez lesz a vége. Ezek a srácok hamar bevadulnak, nem szeretik, ha beszólnak nekik.

Mindegy, ez van. Segíts kimenni vécére, alig bírok járni.

Ki se szállhattatok volna az autóból, maradjunk ennyiben.

Az egy dolog, de itt mindenkinek pattanásig feszül az idege, nem egy nyugdíjas állás.
Elborult az agyuk.

Tudom, per lesz belőle, mert feljelentenek.

Tényleg? Ezt nem tudtam, miután behoztunk, azt mondták, hogy kicsit pihensz aztán elengednek.

Nyilván tartanak tőle, hogy feljelentem Őket, ezért megelőztek, óvintézkedés.

De azért remélem nincs harag?

Hát nem tudom a nejemnek ezt, hogy fogod beadni, szerintem jobb ha nem jössz hozzánk többet.

Kiszakadt belőlem a vizelet, megalázó volt, hogy közben támasztott és hallgatnia kellett a csobogást, a sóhajaimat, embertelen. Egyedül szoktam intézni.

Imre elköszönt, rosszkedvű volt.
Az éjszaka lassan telt el, vánszorogva, aludtam egy félórát, de inkább ájultam, mint aludtam.

Reggel megéledt az iroda. Hangos röhögések, káromkodások, telefon minden irodából, kávé illat.
Jól esne egy kávé…
Vécére is kéne mennem, de inkább hallgatok, nem akarok szóba állni senkivel.

Egy tiszt jött a cellához és egy Népszabadságot vágott be a rácson keresztül.
Nesze hülye gyerek, szerencséd van.

A címlapon a 3 autó és fekete ruhás emberek, ahogy rajtam térdelnek.
A Népszabadság fotó riportere egy parkoló autóban ült és várt valakire.
Az egészet lefotózta, szinte másodpercről másodpercre.
A belső oldalon egy fotósorozat és a cikk, jogellenesen, túlkapás.

A feleségem a tévéből értesült. Amíg a bemondó beszélt, csak egy képet mutattak végig, ahogy a kezemmel mutattam FUCK YOU !!!

A sas nem kapkod legyeket!

A bánki indián temető

Ennek kicsi az esélye, de azt hiszem a valamikori őseim navahó vagy hopi indiánok lehettek.

Ma jártunk a fiammal Bánk-északon.
Ez a tájegység Bánk kiemelkedő része, belátni Bánk lankáit, völgyeit s egyéb szemnek kívánatos szegmensét, még a kicsike kis zugokat is.
Egy idős úr nemrég mesélte, hogy 20-30 évvel ezelőtt ezt a területet még művelték a lakosok, virágoskert volt mindenütt, de mára felverte a gaz és a susnyó.
Elhagyatott földterületek, gazdátlan viskók, az enyészet rabja e tájék.

Csak pár fotót lőni mentünk fel, meg elfogyasztani suttyomban egy tábla szalonnát, nem sejtettük, hogy ez milyen felfedezéssel jár.
Gondos előkészületek előzték meg a félnapos túrát.
Kutya letilt. Nem jöhet velünk, mert nincs póráz és ráront a fél ebkészlet út közben, tegnap is átszakította a kerítést egy borjú és marakodtak, alig lehetett őket szétválasztani.
Tábla szalonna természetesen. Erősen szalonna párti vagyok, szinte befolyásolható.
Két fej lilahagyma, fokhagyma, karaj kenyér, abrosz és kés. Nyársat majd vágok a helyszínen.
Kicsit szemerkélt az eső és párás is volt a levegő, de ha szalonnáról van szó ez nem visszatartó erő. A fiamon is megmutatkozta a szalonnasütési láz jelei, cipőt húzott és kinyitotta a bejárati ajtót.
Már a hegyről lefelé menet jutott eszünkbe, hogy nem hoztunk vizet. Kérdeztem is a fiamat, visszaforduljunk? Áhhh nem, rázta meg a fejét, mint függő, aki már nagyon szeretne szalonnát sütni. A Bánk-észak elég magasan van, esőáztatta földút, megragadt a sár a cipőnk talpán és úgy jártunk, mint az első űrturisták. Enyhe terpeszben és nehezen emelve.
A bánki fennsíkra felérve felhívtam telefonon a nejemet. Nokia, connect people, 3310 vs 3310.

Látsz anya? Figyelj, megpörgetem a kabátomat, nézd…hja, hőőőjjj. Kiabáltam is egyet hosszan, hogy a hang irányából következtetni tudjon.
Nem látlak benneteket, merre vagytok kb.?
A veled szemben lévő piros háztető jobb oldalán nézz át és meglátsz.
Pont takarja a hegyoldalt a tuja, nem látlak.

A bánki müezzin elengedett még egy hosszú hőőőjjj-t és a neje visszahívta a müezzint, hogy ezt tisztán hallotta.

Egy tisztáson megálltunk a fiammal és, amíg nyársat vágtam a szalonnához, addig a fiam apró tűzifát gyűjtött és egy kupacba hordta egy kivágott fa törzse mellé.
Megterítettem, a szalonnát előkészítettem, beirdaltam s felhúztam a nyársra.
Nem tudom, most hogy leírtam a szalonna szót, még így is örömérzetet kelt bennem.
Leírom még egyszer, hogy …
Szalonna háhhh tényleg, beleborzong a szó leírásába a hátam.
Szaloooooooooooonnnnnnnnaaaaaaaaa há-hááá ez jó

Na mindegy, rá kellett döbbennem, hogy sem öngyújtót, sem gyufát nem hoztunk magunkkal.
Így ugrott a szalonna party ma délután. Mondom a fiamnak, hogy ha van kedved, akkor sétáljunk egyet, de a sütés most elmarad. Bocs, figyelmetlen voltam, se víz, se gyufa.
Egy valamit magára adó szalonnafüggő ember ilyen súlyos hibát vétsen

Ahogy nyúltam az abrosz felé, hogy elpakoljam vissza a terítéket, valami morajló nesz ütötte meg a fülemet és egyre erősödött. Kellemes hang volt, felkeltette a figyelmemet és kizárta a külvilágot azonnal. Olyasmi, hogy ummajaaa-hééjjóóó, umahhhaaa-hőjjjéjóóó, de halkan, áthatóan és mégis jól kivehetően.
Nyahhh mondom, kellett neked hőőőjjj-özni, teleordítani a bánki nőnapot. Kiszabadult a szellem a palackból vagy mi?
A spirituális, szertartásos hang behatolt a zsigereim közé és önkéntelenül is ütemes indián táncba kezdtem.
Egyik láb ummajaaa-hééjjóóó, másik láb umahhhaaa-hőjjjéjóóó.
Egyre gyorsabban és ritmusosabban, ahogy a hang diktálta.
Lopva a fiamra néztem, aki szintén ropta és Ő is tanácstalanul nézett vissza a válla fölött, hogy mi ez apa? Összenéztünk és megvontuk a vállunk, táncoltunk tovább, ahogy jött a rigmus.
Rájöttem, hogy ez egy indián éneke, egy vén varázsló imája őseihez. Az élelem, a tűz és a víz imája és a hálaadásé, hogy mindig volt bivaly bőségesen. Azt senki ne kérdezze, hogy honnan, de tudtam, ennyi, átjött és kész.
Egyik láb héjjjéjóóó, másik láb ummmámááá, leguggol hőjjjéjóóó, kéz kinyújt háhhhágóóó.
Éreztem a lángot a tenyeremben, izzot, égetett belülről. A földre tenyereltem azonnal, hogy lehűtsem, de megperzselte az elszáradt füvet és füst csapott fel. Nagyon megijedtem, a fiam is teljesen elképedt. De az öreg indián megnyugtató hangon elénekelte, hogy a tenyerem tartsam a gallyak fölé és azok lángra kapnak. S így is lett, azonnal belobbant a sok száraz gally.
Levente csillogó szemmel nézett rám, hogy apaaa, ilyet még sosem láttam.
Én sem éltem át még csak hasonlót sem. Mindegy süssünk, ha már így alakult.
Befaltuk a finom szalonnát, zsírja a szánk szélén, lila hagymát, mint az almát.
Friss, omlós kenyér, nem úgy van, mint szegényeknél.

Közben az indián hangja elhalkult, csak a szél járt és a madarak sipogtak.
Furcsálltam az egészet, rendkívüli volt, szerettem volna megköszönni neki a tűzimáját és az éneket, meg valami infót kérni, hogy valójában ki Ő, ha egyáltalán létezik.
Forgolódtam össze-vissza, ahogy szedelőzködtünk, nem tudtam hol keressem, honnan jött a hangja.
Mint, ha érezte volna, hogy keresem, megszólalt az öreg hangja.

-Egészségetekre az ételt.

Csak szerettem volna megköszönni…válaszoltam zavarodottan.
S még annyi, hogy nem tudnál intézni egy kis vizet? Magam miatt nem kérném, de Levente elég szomjas, tudod a szalonna nehéz étel és kicsit sós is, na meg a hagyma…

Deeeeehhhhh suttogta túlvilági hangon. Meeenjeeeteeek leee a Harcsaaa kooocsmááábaaahhh!

Hjó, rendben…
Akkor menjünk le a Harcsa kocsmába, mondtam bizonytalanul Leventének, mert nem tudhattam hallotta, amit én vagy teljesen hülyének néz.
Út közben le a hegyről nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, elég nehéz volt feldolgozni a történteket.
A kocsmába belépve már ismét visszacsöppentünk a valóságba. Asztaloknál kedélyesen csevegő helyiek, félhangos tévé, cigaretta füst, villódzó játék automata, kellemes a hely.
Nem sűrűn járunk be, 2-3 hetente s főleg hétvégén.
Most is csak, amiatt mert az indián mondta. Nem számítottam rá, hogy megkérdezik tőlem, de készültem a válasszal s valakivel szerettem volna sürgősen megosztani a tapasztaltakat.
Ha megkérdezik minek jöttünk be, akkor simán ráfogtam volna az indiánra.
Tudod, kérj még egy sört és fogd rá a nyuszira. De nem, csak azt kérdezték, mit adhatok?
Sört és…te mit iszol fiam? Narancsot.
Nem volt szabad asztal, egy idős bácsi mellé ültünk le, akinek az arcát nem láthattuk az újság miatt, amit olvasott. A kiterített Népszabadság lapjai fölött átnézve intett, hogy nyugodtan üljenek le.
Kortyolgattuk az italt s kerültem a fiammal a szóváltást, nehogy szóba hozza az indiánt az asztalnál és lejáratva magam hülyének nézzenek. Majd megbeszéljük otthon…
De a Levente izgatott volt és ide-oda jártatta a szemét, s végül csak kibukott belőle a kérdés.
Apa! Az a hang…tudod, az indián, az ki volt?
Megrebbentek a Népszabadság lapjai és égető szempár jelent meg fölötte.

Szúrós kérdés: maguk találkoztak Tatanka Ijotakeval?

Mihhh? Néztem rá hitetlenkedve s értetlenkedést színlelve.
Nem tudom miről beszél.

Ülő Bika Bánk-északon élt valaha, Ő volt az utolsó indián.
Az egész Tildy Zoltán miniszterelnökhöz köthető, Ő adott 1946-ban letelepedési engedélyt és földet az Észak-Amerikából menekülő navahó és hopi indiánoknak.
Bánk-északon telepedtek meg a hegytetőn és ott kezdtek állattenyésztésbe, Ők látták el a régiót kecskehússal, kecsketejjel.
De volt egy kis incidens is, diplomáciai konfliktus.
Gyarmatosítók, telepesek jöttek utánuk, kiszimatolták, hogy Bánkra menekültek az indiánok.
Elfogták a hegyekben mindet, egytől egyig s faggatták a többi elmenekült indiánok holléte felől Őket. Miután nem tudtak használható információt kiszedni belőlük, elengedték mindet, s újra elfogták, de most még jobban.
Tanakodtak a telepesek, hogy mitévők legyenek, úgy döntöttek, hogy ennél jobban már nem tudják az indiánokat elfogni, így addig ölték mindet, amíg meg nem haltak.

Kivéve egyet, Ülő Bika kecskét fejt mindeközben s arra ment haza, hogy a sátrak előtt fekszenek holtan kiterítve a testvérei.
Eltemette a holtakat tisztességgel és fogadást tett, hogy bosszúja utoléri a bűnösöket.
Ülő Bika hosszú évekig élt a kecskéivel s magányosan, egyszer aztán feltűnt a helyieknek, hogy nem jön a tej, nem hozza. Felmentek a hegyre megnézni az öreg indiánt, hát a sátrában feküdt holtan, a kecskék meg jajgattak, mert napok óta nem fejte meg őket senki.
Az öreg indiánt a társai mellé temették és feledésbe merült.

Azonban néha az a hír járja, hogy az öreg szelleme visszajár és énekel.
Főleg akkor, ha a helybéliek közül valaki segítségre szorul vagy olyan hülye, mint maga, hogy szalonnasütéshez nem visz gyufát.

Mihhh? Szakadt fel belőlem a kérdés, honnan tud maga erről?
Az izzó szempár a Népszabadság lapjai fölött rezzenéstelenül szegeződött rám és túlvilági hangon bemutatkozott: Buffalo Bill vagyok pehhheheee

Elfogytak a lehetőségek, kimerültek a tartalékok, megüresedtem.
Pedig bíztam benne, hogy jó év lesz ez a 2000. Mindenki várakozással teli, szimbolikus év.
Talán túlzó elvárásaim voltak.
A napjaim egyhangúan teltek, tébláboltam, ha nagyon unatkoztam, akkor kerékpárra ültem s bezárkóztam a fejhallgatóba.
Esténként kannás bor a pincében, annyira, hogy már szúrt a homlokom.
Minden reggel zsibbadt a vádlim és a vállam, tudtam, hogy a pia miatt.
Az ágyból kikelve lépni alig tudtam, időbe telt, mire bejáratódtak az izületeim.
Nem adtam magamnak még 2 évet. Ugyanarra a sorsra jutok, mint a sarki bolt előtt ácsorgó alkoholisták. Már értettem, hogy mi vonzza Őket oda és azt is amiről beszéltek. Beavatott voltam, nyitás előtt pár perccel már sorban álltunk és vihogtunk egymás elesettségén, nyomorán. Egyik lábról a másikra, egyik cigiről a másikra. Elég volt két hétig egyhuzamban az olcsó kannás bort venni és már rám kacsintottak, fél szavakból értettük egymást.
A borral behúzódtam a pincébe és próbáltam enyhíteni a tűszúrásokat. 5 liter, ennyi volt a napi adag. Éhgyomorra nem tudtam inni fél liternél többet, arra elég volt, hogy megtanuljak tőle járni. Ritkán hánytam tőle, erre büszke voltam.
A pince hűvös volt, lustán dőltem el egy büdös ágyon, amit az egyik lakó hagyott ott költözés után és félig részegen beleröhögtem az ágyhuzatba.
A fal mellett 1 méteres magasságban bontott csempék, fene se tudja ki és mikor hagyta ott. Már nagyon zavart a látványa. Utcára nem vihettem ki a kukába, ha meg sittes konténert rendelek, akkor mire mindet kihordom nem marad hely, mert a környékbeliek megneszelik és azonnal telehordják szeméttel.
Ezt egyébként nagy csodálattal figyeltem mindig.
Eleve nagyon sok szemetet termelnek a társasházak, egy-egy hosszú hétvége után a kukák mellett is tele dobozok árválkodnak, amit aztán a köztisztaságiak mi majd megmutatjuk alapon, jól ott hagynak. Kicsit jogos, de nem visz előre.
Hiányzik a közös nevező.
Ha valaki lakást újít fel és a törmeléknek konténert rendel, akkor mire lehordaná már ágy és széklábak kandikálnak ki a konténerből és sűrűn basszamegozik, hogy nincs gazdája, a törmeléket meg nem tudja hova tenni. Rendelj még egyet és fogd rá a nyuszira.
Nahhh, szóval ezt elkerülendő inkább a gondolkodási fázisba megrekedt ez a csempe dolog. Egyik délelőtt vettem egy csinos kis képet a bolhapiacon s hazafelé a kerékpárról leejtettem s az üveg összetört a keretben.
Jobb lábam mellett az 5 literes marmon kanna, poharat már nem is használtam, minek mosogatni...
Ölemben a képkeret és latolgattam mi legyen vele.
Az ötlet magától jött. 15 liter diszperzit, színezékek, csempék és egy törött képkeret. Az élet a legfurcsább helyzetekből enged startolni.
Először csak heccből próbáltam a képkeretbe a csempét. Teljesen, milliméter pontosan passzolt bele és még elfért mögötte a kis ék is, ami megtartja.
Három csempe fért egymás mellé a keretbe.
Az első kép, amit készítettem egy önarckép gyűjtemény volt. A címe: Nagymamám falán és Robi.
Egy tapétázott előszoba falat próbáltam ábrázolni, képek az unokákról különböző keretekben, na és a Robi, a barátom.
Ennyi.
Jött a haverom Böce és büszkén újdonságoltam neki, hogy nézd...

Hogy te mekkora barom vagy öcsém, és röhögött
Kimentünk még kannás borért és úgy döntöttünk elgondolkodunk az élet nagy dolgairól. Menet közben én már tovább gondoltam a dolgot és nagy terveket szövögettem.
Másnap reggel az asztalos műhelyben kezdtem a kisbolt helyett. Teljesen fel voltam lelkesülve az ötletemtől. Átvittem a képkeretet és rendeltem belőle 50 darabot, szerencsére nagyon olcsón csinálták és már aznap este elhozhattam, ami kész volt. A recept a következő: 1db képkeret, 3db csempe, alaposan szétmázgálva fehér diszperzit, utána színezékkel dolgoztam bele különböző formákat és mintákat. Majd ha megszáradt lelakkoztam és úgy nézett ki, mint ha olajfestmény lenne. A hátuljára ráírtam a címét és aláírtam.
Meg sem álltam 200db-ig. Egyre jobb ötleteim és témáim voltak. Például mikor festettem egy képet, belerepült egy szúnyog, jó nagy kanszúnyog. Nem vettem észre, mikor megláttam már késő volt, belekötött. Köré festettem egy gyönyörű női szemet és tisztán kivehető volt, hogy szúnyog ment a szemébe.

Volt egy bevásárló kocsim, a képeket kivittem a Petőfi csarnokba és nagy reményeket tápláltam a fogadtatást illetően.
Semmi, meg sem álltak előttem. Nem érezték át azt a katarzist, amit a képekbe fektetett munkával beleöltem. Csillogó szemmel néztem mindenkire, hogy én, én, én. Megvalósítottam, kész, marha nagy ötlet. Nem kell a csempéknek konténert rendelni, s mégis eltűnik a pinyóból. Nahhh meg már elgondoltam, hogy én mekkora művészlélek vagyok, és ebből fogok megélni.
Képkeret 200ft, bontott csempe ingyen, vödör diszpi meg a lakk nem téma, egy képet 3-4000 Ft-ért árultam.

Aztán semmi. Hazatoltam úgy, ahogy reggel bepakoltam.
Este ülök a büdös ágyon, jobb lábamnál kannás bor, a nejem kijön a lakásból.
Látja, hogy reményvesztetten. Apóc nem jössz be?
Csak ingattam a fejem és kigördült egy könnycsepp is, sokat ittam és elérzékenyültem irányomban. A nejem átölelte a fejem és megsimogatta a fejem, semmi baj apóc, majd rendeződik.
Reggel szúrt a homlokom megint, ismerős érzés volt, még jobban kívántam, hogy legyen vége, elengedtem. A többiek menetrend szerint a kisbolt előtt, fázósan dideregnek. Megkínálnak egy cigivel és örömmel konstatálták, hogy én sem vittem semmire, vissza csúsztam, pedig már napok óta nem láttak.
Hamar kiközösítenek ha nem jársz, rosszabbak, mint a hívők, nincs megbocsátás.
Egyik lábról a másikra, remeg minden porcikám. Már az utcán beleiszok a borba, felmelegíti az ereimet, okádhatnékom van tőle. Gyorsan behúzódok a büdös ágyra és a lábam mellé húzom. A pinyó terítve félkész képekkel, festetlen keretekkel.
Ennyi volt a fellelkesülés?

Begubóztam, miután eleget ittam kerékpárra ültem és elrejtőztem az én kis világomban a fejhallgató mögött.
A Fiumei úton befordultam a nyugdíjfolyósító felé a szerviz útra, mondhatni céltalanul.
Balra tőlem kisbusz parkolt, egy nő valami hatalmasat cipelt és az út közepén kicsúszott a kezéből, a csomagolópapír is megsérült rajta, egy hatalmas festmény.
Megálltam és segítettem neki. Felajánlottam, hogy segítek felvinni az épületbe is.
Közben szabadkozott, hogy ezt tulajdonképpen a férjének kéne vinni, mert Ő csak könyvel, az üzleti ügyeket a férje...közben zihált a lépcsőkön, nehéz kép volt. Ő ment elől és én csak csöndben figyeltem.
A kisbuszban volt még 8db kép, amit fel kellett vinni az emeletre.
Bemutatkoztam neki, megköszönte a segítségemet és...nehezen de végül elárultam neki, hogy az a helyzet én is ebből élek.
Magának is galériája van? S a szeme egyből felcsillant miközben végignézett a ruházatomon. Eddig nem volt neki fontos, hogy mi van rajtam, fifikás.
Nem, nincs galériám, én festő vagyok, képeket készítek.
S milyen témájúakat?
Nahhh, itt el is akadtam. Mit mondhattam volna, hogy a kannás bor ihlette mámorban 3db csempe, egy vödör diszperzit és némi feszengés után átléptem a szürrealizmus kapuját?
Motyogtam neki bizonytalanul valamit, hogy címszavakban nehéz ezt leírni, mindenképpen látnia kell.
Adott egy névjegykártyát, a galéria, hívjam fel a férjét és egyeztessünk időpontot.
Madarat lehetett volna fogatni velem, hazáig kissé a föld felett kerékpároztam.
A maradék bort már meg sem ittam. Megfürödtem, kiglancoltam magam, és telefon. Jó napot, kimérten és magabiztosan fogalmaztam, árnyalva a pici kis lólábat, ami kilógott, hogy életemben nem láttam képzőművészeti iskolát és ecsetet. Amivel festettem az a diszperzites vödörbe félig beleszáradt kinai piacos ecset volt, alaposan kitisztítva és mókusszőrnek kinevezve. Meg az ujjaimat is használtam, főleg ha lecseppent.
Megkértem a nejemet, hogy általam kiválasztott 5db képet kultúráltan csomagoljon be. Hoztam a hentestől zsírpapírt, a fejembe csaptam egy sztrájktörő sapkát, kerek Lennon napszemüveg és mindjárt úgy festettem, mint aki világ életében a festővászon előtt ült.
Az budai várban volt a galéria, nehezen de megtaláltam a macskaköves kis utcát, illett is hozzám a környék. Telve önbizalommal határozottan becsöngettem.
Egy minden hájjal megkent köpcös cigány ember nyitott ajtót. Ujjain vastag arany pecsétgyűrűk, vastag lánc a nyakában is, pazar a berendezés.
Há fáraggyá be édes öcsém, tessékelt beljebb.
A galériában önámulatba esett vásárlók, szájukat a kezük elé kapva suttogtak egy kép előtt.
Engem betessékelt egy hátsó kishelységbe.
Na mit hoztál barátom, mutassad csak. Egy kést kértem, hogy a zsírpapírról levágjam a hurkakötöző madzagot. S íme, a világot jelentő deszka előtt feltárult a művem és megtette az első, esetlen lépéseket a falnak támaszkodva.
Emberünknek elkerekedett a szeme, há tee, emmi a csuda?

Azt tanultam ha az ember ismeretlen helyzetbe találja magát, akkor a legtöbb, amit tehet, hogy okosan és jelentőségteljesen néz.
Ez volt az utolsó fegyverem. De nem vált be, emberünk hosszú évtizedek óta foglalkozott képekkel és már azt is megbánta, hogy valaha belefogott, amikor kibontottam a zsírpapírból a képeket.
A színek jók, élvezetesek és...kis szünet után újra megkérdezte, hogy mik ezek, miről van szó?
Ismertem egy szót, aminek lehetett köze a folyamathoz.
Absztrakt...én is hatásszünetet tartottam.
Emberünk ideges lett és mérgében elkezdte lapozgatni a falnak támasztott képeket, hogy nézz ide ecsém...ez Munkácsy, ez Vasarely, Bornemisza, sorolta és sorolta, egyre vörösödött.
Nézd fiam, őszintén megmondom neked, hogy ezeket otthon rakd ki a falra a magad örömére és maradjunk ennyiben, örültem a szerencsének.
Nézz körül itt a raktárban, nagyon komoly festményeim vannak s ezeket is elég nehéz eladni, nem tudok mit kezdeni a mázolmányaiddal...

Már éppen mondtam volna a feltörekvő büszkeségemnek és öntudatomnak engedve, hogy majd meglátja, fog még maga hallani rólam, csak jegyezze meg a nevem.
Inkább nem, nagyon lesújtó volt hallani a kíméletlen őszinteségét és az ajtón kívül, leforrázva már tudtam is, hogy igaza van.
Alig vártam, hogy hazaérjek, elcsigázva mentem a kisboltba egy kis lelki támaszért. Nahhh, mi van Gugánszki Albert a nagy festő? S már vihogtak is.
Leültem a félhomályban a büdös ágyra és ájultra ittam magamat, nem tudom hogyan keveredtem be a lakásba, az ágyra. Reggel, mint ha üvegszilánkokból lett volna minden sejtem, múljak el, lépni sem bírtam, a falat támasztva jutottam ki a vécéig és csavarodott ki belőlem az előző napok feszültsége.
Megmosakodtam és tudtam, kinéztem az ablakon hosszasan, kell egy új terv.
A feleségem a II. Kerületei iskolákban tanított, naponként másikban.
Mindegyik iskola igazgatójával beszéltünk és engedélyt kértünk árusításra.
Hétvégeken amúgy is vásárok és kiállítások voltak, bőven belefértem a képbe.

Hogy a repertoár teljesebb legyen, kijártam a zuglói körvasútra talpfák mellől köveket szedni, vasúti köveket, jó kis formásokat. Nem semmi meló volt hazacipelni kerékpáron s utána a pincében gyökérkefével sikálni, diszperzittel bepingálni, színezni, formákat festeni rá, de megérte.

Az ugye sima ügy, hogy a II. Kerület hegyen van? Nahhh, hát oda én felcipeltem, arra a hegyre kb. Egy kisebb teherautónyi talpfa követ. Szépek voltak s kívánatosak, a gyerekek vitték, mint a cukrot. Kézügyesség híján gyereknyomdával nyomtattam rá rajzfigurákat s azokat festettem ki, meg amorf alakzatokat is. 300 forintért adtam darabját, sorba álltak a gyerekek és vitték haza örömmel, szerencsére a szüleik sem problémáztak a köveken, egyedi alkotások voltak s gyerekeknek való motívumokkal.
Az első nap volt 8000 Ft. bevételem s mikor megköszöntem az igazgatónak a lehetőséget, kezet rázott velem mosolyogva, hogy nem tesz semmit, a helypénz 8000 Ft. Lesz.
A második nap már tiszta haszon volt s még csempeképet is sikerült eladnom.
2-3 hétig ingáztam Zugló és Rózsadomb között egy fabőrönddel, fejemen sztrájktörő sapkával és Lennon napszemüvegével.
Már majdnem elhittem, hogy ebből meglehet élni, amikor rájöttem, hogy már minden iskolában voltunk. Nem mehetek vissza az elsőbe, mint újdonság, valamit ki kell találni. A bolhapiacon vásároltam tonna számra kinder figurákat és társítottam a vasúti kövek mellé. Mögöttem szépen sorba rendezve a csempefestmények. Ahogy sejtettem a gyerekek csak húzták a szájukat az újabb kövek láttán, de a kinder figurák lázba hozták őket.
Egy anyuka kiválasztott 5db csempeképet és megkérdezte, hogy én vagyok e a művész, aki készítette?
Személyesen...,vettem komolyra a figurát.

Próbált belevinni a stilisztikai ábrázolás módszertanába, mert hogy Ő is valami művészféle lenne. Elturbékoltunk egy órát, de a lényeg, hogy ott hagyott 15000 Ft-ot. Mondtam is a nejemnek, hogy kevés lesz a csempe, ki kell mennem a szeméttelepre hátha lelek.
A kinder figurák váratlan sikerét kicsit lelombozta az igazgató, mert mikor meglátta, közölte, hogy ez nem zsibvásár, nem szeretné többet meglátni.

Életemnek ez egy olyan szakasza volt, amit anyósomék ha emlegetnének, akkor úgy mint Zoltán a pályaválasztó. Mert jöttek hozzánk s csillogó szemmel újságolta nekik a nejem, hogy Zoltán ír...s várta a hatást.
Ahhhammm.
Tudniillik vettem egy régi írógépet és kitaláltam, hogy én híres író vagyok. Neki is ültem gépelni egy A4-es papírt. A történet egy micsoda véletlen folytán rólam szólt, de nem tartalmazott számneveket. Kitaláltam, hogy írok egy regényt számnevek nélkül.
A lap feléig jutottam, amikor az írógép begyűrte a lapot. Nehezen de sikerült kicincálnom belőle, hogy megőrizzem az utókornak. Nahh, ezt a papírlapot adta oda a nejem anyósomnak, hogy a Zoltán.
Másik hétvégén a kannás bortól borostás szemmel nyitottam ajtót.
A nejem majdnem a nyakukba ugrott, képzeljétek Zoltán fest.
Apósom és anyósom megrettenve néztek össze, hogy micsoda művészt nősítettek be a családba s kétkedve lestek be a pince homályába, ahol a beton aljzat terítve volt összemázgált csempékkel és festetlen képkeretekkel.
Még jó, hogy hoztak magukkal rántott csirkecombot, mert nem volt időnk vasárnapi ebédet csinálni, annyira tüsténkedtünk a pincében.

Nem sok kellett hozzá fejembe vettem, hogy gitározni fogok s nagy zenész leszek, híres. Zenei előképzettség és gitár híján a kezdeti lépéseket egy dorombbal tettem meg. Dorombolni autodidakta módon tanultam meg, autentikus hangszer, azt legalább tényleg tudok, vitathatatlanul jó dorombos vagyok.
Nejemmel közösen lejártunk aluljárókba utca zenélni. Szerb, Horvát és Magyar népzenét. Ő pásztor furulyán játszott, én dorombon kísértem.
Édes Istenem micsoda dolgokra rávettem a feleségemet.
Szerencsére túl vagyunk ezen a hibbant időszakon.
Esténként, hogy lelkileg feltöltődjek úgy is kannás bor lett a vége.
Ültem azon az iszonyú büdös ágyon és azon gondolkodtam, hogyan kéne kivonszolni éjjel a ház elé, vagy messzebb. Biztos összevizelték, öregasszonyé volt. Vagy festeni rá valami absztrakt? Eladni?
A kövek és a képek elfogytak, ötletem és ihletem sem volt, hogy mihez kezdjek.
Az iskolákba már nem mehettem, alább hagyott a kezdeti varázs. Feleslegesen cipeltem fel volna a bőröndöt azzal a marha sok vasúti kővel.

Mivel nem lettem híres író, híres festő, híres gitáros zenész és az utcazenélést is meguntuk, ismét csak a büdös ágyon ülve találtam magam, ahogy a marmon kannát ölelgetve gondolkodom.
Leszállt az est, becsöngetett a haverom, Böce. Azt mondta faszorrú vagyok

Ha megtartják úgy jó…

Te szükség nem elhagy szoba. Marad ülő asztalod és figyel. Te szükség még akkor sem  figyel, egyszerűen várakozás, éppen tanul lesz nyugodt, és még, és magányos. A világ fog szabadon adódik neked hogy leleplez. Annak van nem choice az fog begördít extázis lábaid. (Kafka)

2007 januárjában álmodtam, hogy ott állok a számítástechnikai nagykereskedés bejárata előtt meztelenül és nézem, ahogy zárják be az ajtaját, mert záróra van.
A tulajdonos megkérdezte tőlem, hogy kérek e még valamit, mert akkor visszamegy és kiszolgál. Illedelmesen mondtam, hogy nem, persze nagyon zavart az is, hogy meztelenül állok előtte, úgyhogy miféle illemre lehet ilyen helyzetben gondolni?
Végül elmentek haza. Váratlanul lejött az égből egy fehér és arany mintázatos papi ruha, amit rám öltöttek és nagyon kemény, merev anyagból készült. Más nem rémlik az álomból, de nagyon emlékezetes maradt, olyan íze volt az egésznek, mint valami ígéret.

Nehéz álmot hitelesen visszaadni, mindenkinek más kép és intenzitás jön le ebből a pár sorból. Lehet rá legyinteni, hogy ez tényleg csak álom.
Az én esetemben azonban lett folytatása a való életben is. A számítástechnikai cégem tönkre ment, a gazdasági okokra most nem szeretnék kitérni, a lényeg, hogy az intenzív osztályon várja a guga bt., hogy túléli vagy elhantolják.

Mióta Bánkra költöztünk az életünk gyökeresen megváltozott.
A két gyerek hihetetlenül jól érzi magát, nagyon várják a nyarat, naponta kérdezik, hogy apa mikor jön a meleg? Hegyet mászni, tóra fürdeni, gombát szedni, kirándulni messzire gyalog, szalonnát sütni, bográcsozni az erdőkben és sokat fotózni. Gyönyörű a környék, pár lépés és két hegy találkozásánál van egy völgy, patak…csend.
Ma reggel megjegyezte a nejem, hogy milyen fantasztikus ez a madárcsicsergés, reggel 5h után feléled a környék és csivitel a madárhad. Mondtam neki, hogy majd veszünk egy légpuskát

A Benjamin 4 éves múlt, Ő Budapesten is és itt is csak egy 4 éves gyerek formáját hozta. Ott is igyekeztünk neki hangulatossá és egy gyermek számára élvezetessé tenni az életét, itt viszont erre korlátlan lehetőség nyílik. Csak egy egyszerű kutyasétáltatással is el lehet Őt kápráztatni, ha elmegyünk a fenyvesbe és a kilátóhoz. Budapesten nem volt nekik semmilyen háziállat, de itt már van kb. 10-15 macskájuk, ami a környékről hozzánk jár enni és van egy kutyánk a Pupák, akit kidobtak egy autóból és befogadtuk.
Leventének a Budapesti évek zűrösen alakultak. Veleszületett rendellenesség, hogy 30-40 másodperc múltán elveszti a figyelmét az órákon. Nem tud koncentrálni hosszasan.
A feladatokat lassan oldja meg és elkalandoznak a gondolatai.
E miatt nagyon sokat szenvedett a tanároktól és az osztálytársaitól. Ehhez hozzá jön még az is, hogy módszeresen letiltottuk az elmebajos mesékről pici kora óta. Pom-Pom meséin, Lolka Bolkán, Varázsceruzán és Kockás fülű nyúlon nőtt fel ill. hasonló mesék.
Miután iskolába került nagyon hamar szembesültünk azokkal, akik viszont nem lettek eltiltva. Nem minősíteném, de rendszeresen ütötték verték, a szemüvegét összetörték, vagy a fogát verték ki.
Eleinte azt tanácsoltam neki, hogy kérjen segítséget a tanártól. Az első ilyen után a tanár is ellene fordult, aztán már én is elég tanácstalan lettem. 4.–es volt, amikor az osztályfőnöke azt mondta neki, hogy ha ilyen hülye gyereke lenne, a belét kitaposná.
Nahh, szóval volt vele gond rendesen. Nem szeretnék elvakult szülő lenni, ismerem a saját gyerekem hibáit. Örülök neki, hogy vége a budapesti életünknek, azt kell, hogy mondjam a gyerekek és a tanárok is nagyon kifordultak magukból.
Egyszer az iskolájuk előtt elkaptam 6 gyereket, akik bicskával kiszúrták a fiam kerekét. Amelyik kezébe bicska volt, kikaptam a kupacból és a nyakánál fogva leüvöltöttem a fejét. Erre kirohant az épületből a portás, az ügyeletes tanárok és végül az igazgató.
Felelősségre vontak, hogy micsoda viselkedést tanúsítok én a gyerekek előtt, hogy én milyen durva ember vagyok, szégyelljem magam. Ennyi. A srácot még csak elő sem vették. Azt válaszolták, hogy nem kell kerékpárral járni, nem tudnak őrt állítani minden biciklihez. Kérdeztem, hogy a bicska? Mert? Maga szerint motozni kéne reggelente a diákokat? Évek óta ez az első eset, hogy probléma volt.
Az meg a másik véglet, hogy a srácok a suli parkjában füveznek, nincs itt semmi gond.

El.

Levente helyzete gyökeresen megváltozott. A napi panaszt felváltotta a napi öröm, mindig úgy jön haza, hogy apa képzeld…
Reggelente a kutya lekíséri a buszhoz, hazafelé a macskák kísérik, mert mindig félretesz egy keveset az uzsonnájából, és út közben eteti őket.
Itt vált Bánkon önállóvá, mert Budapesten elkísértem Őt reggelente iskolába és érte is mentem, de itt már mehet egyedül és haza is jön. 7:15 kor megy a busz reggel, az út 7km és pár perc alatt ott van a busz az iskola előtt.

Kicsit off, de muszáj elmesélnem a sztorit. Bánk Szlovák nemzetiségi falu, majdnem mindenki beszéli a Szlovák nyelvet és a Magyart. Levente ül a buszmegállóban, várja a buszt. Mellette egy idős bácsi a botjára támaszkodva nézi az utat. Olyan helyzet, amikor az ember érzi, hogy mondania kéne valamit a köszönésen kívül.
Megáll előttük egy autó és a sofőr a bácsihoz fordulva Szlovákul mondott valamit (talán csefácse kalapácse).
Erre a bácsi odafordult Leventéhez és megbökte a vállát.
Te! Mit akar ez?
Levente nem értett az egész jelenetből semmit, csak miután a sofőr is és a bácsi is elkezdett nevetni. A bácsi fia volt.
Folytak a könnyei, és a térdemet csapkodta Levente, úgy mesélte el itthon.

Nemrég elhatároztam, hogy írok egy rövid kis szösszenetet „Soha ne költözz Bánkra” címmel. A cím félrevezető, mert végig Bánk szépségét és érintetlenségét vázoltam volna. Jó, hogy nincsenek óriás plakátok, villamosok, dudálás és por. Embernek érzem magam, mióta itt vagyunk. De most, hogy így elmondtam a történet magvát, már nem fogom megírni

A nejem rövid időn belül talált a szomszédos faluban tanári állást. Budapesten továbbra is működik heti két alkalommal a www.fuvolatanoda.hu, amit Ő egyedül indított el és kinőtte magát. Hétfő, szerda, csütörtök a romhányi iskolában tanít, kedden és pénteken meg a Gizella úton, ahol laktunk. Kicsit feszes neki a menetrend, szokott is panaszkodni, hogy ha valaki bele offol a hétvégénkbe, hogy nincs egyetlen napja sem, amikor csak úgy bámulhatna ki az ablakon.

2007 augusztusban költöztünk Bánkra, már előtte is kaptam ígéretet egy embertől, hogy az egyik nagy multihoz beviszi a cégemet és kell mellém vagy 15 ember s országos szervizhálózatot építhetünk ki a multi alá. Nem is nagyon idegeskedtem, kicsit zavaró volt, hogy tologatták hónapról hónapra, de nyugodt voltam, mert ha elkezdődik, akkor hamar kivakarom magam az intenzívről. December elején kiderült, hogy az egészből nem lesz semmi, mert egy Rt. Beelőzött egy bőrönd pénzzel. Teljes hasonulás, ez az ország soha nem fog változni. A munkát nem én/mi kaptuk.

Januárban már kezdtem zavarba jönni és latolgatni az esélyeimet. Most még van egy kis tartalék, egy darabig kitart, de jön a tavasz. Környéken sehol számítástechnika, ilyen szempontból nyerő vagyok, mert sok település van és 2 kisebb város is.
Belelendültem a hirdetésekbe, jött is pár apró munka, de az ütőeret nem sikerült eltalálnom. Februárba már volt internetem, tudtam könnyen hirdetni, de az időm java részét inkább olvasással töltöttem és azzal, hogy egy csokorba gyűjtsem Istennek azon munkálkodásait, amelyek átlendítettek a holtpontokon.
Ezt szerettem volna másokkal is megosztani és leírni, így elengedhetetlen volt a Biblia olvasás. Régebben úgy gondoltam erre a mondatra: „Mát. 13.9 A kinek van füle a hallásra, hallja”, hogy akinek Isten adta a saját Szent lelkét, az megérti Isten igéjét.
Rá kellett jönnöm, hogy jóval több ez annál. Biblia olvasás közben eddig 3 alkalommal tapasztaltam meg azt, hogy belül megszólalt az igerész, amit olvastam, mint ha valaki szemben ülne velem és mondaná. Utána az leülepszik az emberben maradandóan, kitörölhetetlenül.

Ez volt az egyik:

Ján. 4.34
Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.
Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.
És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.
Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.

Amikor egyedül ül az ember a szobájában, egy csendes vidéken, halk zene és egyszer csak meghallod Isten szavát…
Nem hétköznapi, igyekeztem elmondani a nejemnek is, ahogy hazajött.
Ühümmm. Nejem ugyanazt a hitet vallja, mint én, de gyakorlatiasabb. Mindent megért és fogad, de jobban szereti a megvalósult dolgokat. Ő is szokott nyugtatgatni, hogy ne idegeskedj, Isten megmutatja, eddig sem hagyott magunkra.
Jó ezeket így együtt megbeszélni és visszaemlékezni olyan helyzetekre, amik szintén kilátástalanok voltak s végül Isten beavatkozott. Csak ne lenne közben az a fránya idő, hosszú idő. Isten nem szokott sietni, kapkodni.

Már két ígéret volta kezemben, az egyik egy álom, amikor lejött az égből a papi ruha és rám öltötték. A másik a Bibliából ez a szakasz.
Aztán jönnek a napok. Megint egy nap, elment egy hét, kettő, megint reggel, megint este, és én a takaró alá bújva összekuporodva.
Gondolkodom.
Mire várunk? Isten mire vár? Minek kell még megtörténnie? Ki van útban, hogy nem tud bevetni, ha egyáltalán akar? Félreértettem volna Őt? Reggel megyek és jelentkezek valami munkaügyi központban, amíg nem stabilizálódik a cégem. Elvállalok akármit. Lapátoltam már szart a tehenészetbe, nem a munkával van baj. Itt a környéken 60 ezer forint az átlagfizetés.

Este bor, leiszom magam, másnap szégyellem és …erre nem volt semmi szükség, nem változott semmi, egy állat vagyok. 3 nap böjt következik, nem eszek semmit, a kávéért is félve nyúlok, de jól esik megkegyelmezni magamnak. Alig várom a negyedik nap reggelét, kiürülve, éhesen, de könnyebb szívvel tele eszem magam. Sült tojás, sült kolbász. Megint szégyellem magam. Jobb lett volna tovább éheztetni magam, undorodom magamtól. Nem lett jobb, hogy ettem. Megint nem eszek egy napig.
Ideges vagyok, feleslegesen szívatom magam, Isten ezzel nincs előrébb és én sem.
Választ szeretnék, valaki, valami történjen. Jöjjön és mentsen meg.
„-Fiam, egy szép napon ez mind a tiéd lesz!
-Micsoda apám? A függöny?
-Nem a függöny, hülye kölyök, hanem amit itt látsz.
A hegyek, a völgyek, és a mocsárvár.”

Kiábrándultan megyek a fenyvesbe sétálni, csörög a telefon. Guga, mi tegyek?
Egyre többen hívnak ez ügyben, lelki életüket …
Többen hívnak, mint akik számítógépet szeretnének javíttatni.
Nehéz szívvel, de válaszolok. Ha valakinek segíteni kell az rajtam is dob, utólag észreveszem, hogy végig úgy beszéltem, mint ha nem is lenne semmi bajom.
A türelmem azonban egyre fogy, Istennek meg van ideje bőven.
Megint este, megint reggel. Kávét kortyolunk az asztalnál és a nejem felnevet.
Judit küldött neki egy levelet, valami Kafka idézet. Csak fél füllel voltam oda, de ahogy mondta feléledt. Rögtön utána azt gondoltam, hogy biztos csak azért, mert ezt akartad hallani te majom. Nem is szóltam róla a nejemnek, de a mondat a fülemben volt, másnap is, és még.
El is felejtettem, legalább is próbáltam. Ilyenkor makacs vagyok, ha valami abba az irányba mutat, akkor inkább dacoskodom, s nem hiszem el, nem veszek róla tudomást.

Mikor húzta Isten a rövidebbet?

Még jó, hogy kaptam egy könyvet. A bánki lelkész adta, rengeteg párhuzamra leltem benne. Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról.
Ellentétes a jellemem, Ő majdnem belehalt az önostorozásba, én helytartó lehetnék a néhai Sodomában. A lelki vívódás igen feltűnő, hogy Isten hosszú ideig nem válaszolt neki és csak gyötörte magát, végül megadta a kimenekedést. S miután azt hitte minden rendben lesz, üdvösséget kapott, még csak utána jött a neheze.
A lelkészünk is mondta, hogy Dávidot mielőtt Isten királlyá tette, előtte farkassal, medvével, oroszlánnal és végül Góliáttal küzdött meg. S miután király lett? A hitélet nem bársonyszék.
Dávidnak egyszer elrabolták a népét. Mikor férfiakkal harcba indult, az asszonyaikat, a gyerekeiket és minden ingóságukat elrabolták. A saját népe ellene fordult, meg akarták Őt ölni. De a Biblia úgy írja le, hogy akkor megerősítette magát az Úrban és Isten válaszolt neki.
Mindenkit és mindent visszakaptak hiánytalanul s még hadizsákmányt is.
Nekem ugyan nincs ilyen súlyos problémám, de azért itt is telik az idő. Március van és még sehol semmi, csak az ígéret, amire támaszkodhatok.
Tegnap este úgy kuporodtam a takaró alá, hogy választ várok. Elég sután szoktam imádkozni. Nem valami hiteles.
Mindenható mennyei atyám után már vagy alszom, vagy arra gondolok, hogy beállítottam a telefont ébresztőre? Nem emlékszem rá, de mindegy is, mert mindig megébredem előtte.
Kicsit belém állt a gyomorideg, hogy mi van ha nem és a gyereket nem tudom ébreszteni, elkési a buszt.
Még is mi lenne? Nem a lábát töri. Itthon marad és elmegyünk a fenyvesbe kirándulni.
Hja, tényleg, milyen jó is lenne ha jönne már a meleg, kisebbik folyton citál, hogy menjünk fel szembe a hegyre. Mehetnénk bármikor, de szalonnát kéne sütni, talán a jövő héten már jó idő lesz… hja ima, jól elkalandoztak a gondolataim.
Megint neki kezdek, próbálok koncentrálni. Mindenható mennyei atyám, Jézus nevében kérlek válaszolj és erősíts meg engem. Van terved velem, vagy tévedtem és mindent félreértettem? Te tudod, hogy nem vagyok egy tétlen ember, szeretnék dolgozni, de eddig pont te voltál az, aki bezárta előttem az ajtókat.
Ajtóról jut eszembe. Bezártam? Mindegy, mert van kutya, itt amúgy sem jár senki. Éber alvó vagyok, kutya vakkant felébredek, amúgy sem tudom mitől félsz. Volt valaha gondod?
Hja hát nem, de lehet az ajtó nyitva és a gyerekek ott alszanak a másik szobában.
Ne azt nézd, hanem hogy van végre külön szobájuk. Jó nagy marha vagy, akármi van mindig azt az oldalát nézed, hogy mi benne a rossz, mitől kell félni.
Jó igaz, akkor nem félek és már aludtam is, rég elfelejtve, hogy miért akartam imádkozni.
Róm. 8.24
Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?
Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a * Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
A ki pedig a * szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

A szobám szántóföld volt és valaki súlyos terheket cipelve szántotta a földet, nagyon nem bírt vele és kért, vegyem át tőle a munkát. Láttam mekkora földkupacot cipelt magával és azt, mennyire belefáradt. Kijelölte a helyet, hogy Ő még meddig tud szántani, s onnan nekem kell folytatni tovább a munkát.
Elég nyomasztó álom volt, ráadásul kiabáltak velem, hogy a házunk falán megint ott egy bibliai idézet, már többször mondták, hogy vegyük le.
Felébredtem és arra gondoltam gyorsan leírom, mert ha visszaalszom, elfelejtem. De nem aludtam vissza és eléggé felkavart az álom. Újra és újra visszatekertem, megfejtést remélve, idő van reggelig. Végül megint elaludtam.
Reggel kávé mellett mondom a nejemnek, hogy nemrég kaptál a Judittól egy levelet, amire alig figyeltem oda. Keresd már elő légy szíves.

Nem kell, hogy elhagyd a szobád. Maradj ülve az asztalodnál és figyelj. Még csak figyelned sem kell, pusztán várj, csak tanulj meg nyugodttá, csendessé, magányosság válni. A világ felfedi magát neked. Nincs más választása, extázisban a lábaid elé gurul. (Kafka).

Utána elmeséltem neki az álmomat.

Majd hozzátettem, hogy mire kijönnek nyáron a szomszédjaink, az út melletti széles részt felszántatjuk és bevetjük kukoricával. Szálnak ki családostul az autókból és méteres kukorica, benne kapirgáló tyúkok meg nagy levelű tök, ha nagyon elegánsak akarunk lenni, akkor elengedünk vagy két disznót is, hagy hízzon. Aztán kiállok az út szélére gumicsizmában, hogy hőőőjjj szomszéd, kér egy itókát? Most jött le frissen a cefre pehhheheee

Nagyon szellemes

Nyomokban Istent tartalmaz.

Megpróbálom egy csokorba gyűjteni az életemből azokat a spirituális mozzanatokat, amelyeknek a kelleténél nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget, de összefüggésük révén mindenképpen figyelemreméltóak. De szép mondat volt, még én is elgondolkoztam rajta
Főképpen álmok, éjjeli látások és azok végkövetkeztetései.
Megpróbálok egyszerűbben, világosan fogalmazni, mert már most érzem, hogy ha sokat gombolyítom a fonalat, elveszik a lényeg.

Az első élményem 7-8 éves koromban történt, rózsahimlővel feküdtem, lázasan, betegen.
A betegség közrejátszhatott az álomban, a mai napig emlékszem a borzongásra, és ha arra az érzetre gondolok, most is elfog a félelem. Elég koncentrálnom rá és újra átélem, látom.
Egyedül állok, alattam végtelen mélységben üveg, széltében akármerre nézek üveg, tiszta üveg, se por, se semmi, csak üveg, rideg és kemény. A végtelenség és az örökkévalóság érzetét kelti bennem az óta is, bár mikor álmodtam még nem tudatosult bennem, csak megmaradt egy kép.
A következő egy nagy ugrás volt életemben. Szó szerint.
Katona voltam (1988) és kapuőrségben. Kint álltam a laktanya előtti bódéban, fegyver a hátamon, egyik lábról a másikra, csípős hajnal. Gondoltam úgyse jön senki, leguggoltam és a hátammal megtámasztottam magam a bódé falán.
Elaludtam és azt álmodtam, hogy kisétálok a bódéból. Megállok az út szélén és felnézek az égre. Fekete madarakat láttam repülni szélsebesen, rengeteg volt. Majd gépeket, valószerűtlen lényeket és az űr olyan közel volt, minden szegletét átláttam. A végtelen a kezem alá esett, láttam nehéz rakétákat a levegőben, gigászi harcokat s nem lehetett sem elbújni, sem elmenekülni sehova. Tűz esett az égből, minden lángolt a nyomában, megfoghatatlan és elgondolhatatlan gépek. S ahogy ott álltam egy erő megragadott, felrepültem vele az égbe, ki az űrbe s lassan ereszkedtem vissza. Pontosan tudtam, hogy mehetnék és vágytam is rá, de a testem miatt itt kellett maradnom. Nagyon lassan ereszkedett le velem az erő.

Utána még sok elhordozhatatlan álmom volt, aminek a jelentését a mai napig nem tudom, lehet nincs is vagy csak később fogom megérteni. A gigászi űrharc és a rakéták visszatérő álom, meg a gépek is, amit nem tudok ábrázolni.

Fiatalabb koromban elég sokat piáltam és drogoztam, s emiatt nem kívánok prófécikus horderőt tulajdonítani egyetlen régebbi álmomnak sem.
De…
Párszor előfordult, hogy felkeltem az ágyból, de nem ébredtem fel. A főbérlőm mesélte, hogy éjjel a szobájában mászkáltam, arra ébredt, hogy bizonytalanul csoszogok a szőnyegén. Szerencsére nagyon jó viszonyban voltunk és nem volt gond. Viszont elmeséltem neki az okát. Éjjel azt álmodtam, hogy egy lény megállt az ágyam mögött. Egyből megébredtem rá, de ezek szerint csak álmomban. Csukva kellett, hogy legyen a szemem, de láttam a falat, ahogy befordultam és a tapéta mintáját. Szerettem volna megfordulni, megmozdulni, de nem tudtam, teljesen lebénultam a lény hatására, levegőt sem tudtam venni. Végül, miután elengedett kiment az ajtón, én meg kíváncsi voltam, hogy mi vagy ki volt az és utána mentem.
Így fordult elő, hogy aludtam s átmentem a főbérlő szobájába éjjel, közben mindent pontosan láttam. Azt is, hogy fekszik a néni az ágyon és alszik, az ágy mellett a kutyáját.

Ez a lény életemben legalább 15 alkalommal meglátogatott. Már házas ember voltam s gyerekek, mikor eléggé gyakorlott voltam ahhoz, hogy ne ijedjek meg tőle.
Eleinte teljesen kiment belőlem az erő és szó szerint, mint a szobor, moccanni sem bírtam.
De volt egy eléggé feszült éjszakánk, amikor szintén aludtam s egy pillanat alatt kinyílt a szemem s éber lettem (pedig nem, mert aludtam). Láttam az előszobánkat, a világító telefont az asztalon, aminek a fényénél éjjel közlekedtünk. Éreztem, hogy közeleg valami felém, pontosan nem láttam csak egy homályos, kivehetetlen de nagyon nagy lény volt.
Megállt az ágyam mellett és ismét megkötözött. Se mozgás, se levegő. Jeges rémület lett rajtam úrrá és már nagyon vártam, hogy elengedjen. Mikor végre eltűnt mellőlem sípolva tört a levegő a tüdőmbe, de továbbra sem tudtam mozdulni. Viszont végre felébredtem rendesen és megtapasztaltam valóságban is, hogy a nejem megfeszül mellettem az ágyban, majd mélyen, ijesztően felnyög. Még olyan kába voltam, hogy nem tudtam megmozdulni, csak a nejem hangját hallottam, ahogy szenved és tudtam, hogy fel kell ébresztenem. Nagyon nagy küzdelem árán sikerült megmozdítanom előbb a kisujjam, majd a jobb könyököm és a kezem teljesen. Rácsaptam egyet a derekára és elkezdtem Őt lökdösni, hogy ébredjen fel.
Sikerült is és nyöszörögve kérdezte a takaró alól, hogy naaaaa mi vaaaaaan?
Reggel nem emlékezett semmire, de Ő általában sem emlékszik az álmaira.
Ahogy a nejemet sikerült felébreszteni, a nagyobbik fiam Levente nyögött fel, fájdalmas volt hallgatni, ahogy megrémülve felnyögött. Szerencsére hamar vége lett az úgynevezett szellemjárásnak.

Egy igen markáns és jelképekkel teli álom, még abból az időből, amikor ateista voltam keményen s ha valaki próbált térítgetni megadtam neki, amit kellett emberesen
Az ágyról lelógott a kezem a földre, azt hittem ébren vagyok, de aludtam. A szobába bekúszott egy nagyon apró kígyó és a kezem felé közelített s egyre csak nőtt.
Felkeltem, magam elé emeltem a takarót, hogy védekezzem, de meg sem tudtam mozdulni.
A plafonról leesett egy fekete könyv és elnyelte a kígyót, majd kinyílott előttem és egy nagyobb könyv hangját hallottam, hogy ez az én fiam. S utána végtelen nyugalom szállt meg, hogy nem nekem kellett megküzdenem a kígyóval.

Később volt az életemnek egy elég zűrös időszaka, amikor Isten felismertette magát velem, ebbe most nem mennék bele, de utána is előfordult, hogy meglátogatott álmomban az a lény és megbéklyózott.
Rájöttem arra, hogy ha Isten ezt megengedi, akkor célja van vele. Valamit tanítani szeretne ez által nekem. Megkérdeztem a lelkészünket és elmondta, hogy neki ugyan nincs ilyen tapasztalata, de elmesélte egy kollégája bizonyságtételét.
Az a lelkész is többször találkozott a lénnyel, rátérdelt a mellkasára és fojtogatni kezdte.
A különbség az volt, hogy Ő látta is a lény szemét, de tehetetlen volt vele szemben. Ő is rájött arra, hogy ha Őt, mint Isten szolgáját megtámadja, akkor ez nem lehet a véletlen műve.
Arra jutott, hogy ugyan az a lény nála hatalmasabb, de Jézus sokkal hatalmasabb nála.
Ebben a hitben aludt el és a legközelebbi támadásnál nem küzdött ellene, álmában csak arra gondolt, hogy én Jézus szolgája vagyok, neki alárendelve és az neked is parancsol. Nem félt tőle egy csöppet sem és többet nem is találkozott vele.
Én magam azt nem tudtam, hogy álmomban hogyan kell arra gondolni, összpontosítani, hogy ha szembe találkozom vele, akkor a megfelelő módon, bátran tudjak reagálni. Ha ez nem is következett be, annyi változott, hogy az utolsó két alkalommal végigmosolyogtam a béklyót.
Fantasztikusan felpezsdítő érzés volt, hogy élveztem. Életemben először nem a jeges rémület lett rajtam úrrá. Ha több kontroll kerülhetett volna a kezembe, akkor folyt volna a könnyem a nevetéstől. Maximálisan élveztem, úgy mint ami kevés embernek jut ki osztályrészül. Micsoda megtiszteltetés már, hogy megtámad egy nálad sokkal erősebb lélek.
Nahh, azóta sem láttam. Pedig már várom az alkalmat nagyon.

S most jöjjenek a repülős, megjövendölős álmok. Kicsi gyermekkorom óta repülök álmomban. Csak úgy, fel a testem a levegőbe csecsemőpózban vagy úszva. Kérdeztem apámat is, Ő is szokott álmában repülni, meg a fiam is.
Némelyik repülős álmom nagyon gyors. Eleinte csak elrugaszkodom a talajtól és a fák lombja között kötök ki, egy vastagabb ágtól megint elrugaszkodom és feljebb kerülök a levegőben, s végül egy erő megragad, kiránt az űrbe nagy sebességgel és repülök a föld körül.
Lassan megállok az óceán fölött és egy hatalmas ököl sújt le rá.
Délelőtt már tele volt a média a cunamival.

Az eddigi legextrémebb előre megálmodós az volt, hogy láttam olyan jelenetet, amit másnap délután kölcsönöztem ki a videotékából. Leültem megnézni a filmet és egyszer csak beugrott, hogy éjjel ezt a képsort már láttam, pedig nem olyan film volt, aminek megnéztem volna a bemutatóját.
Lottószámok, nos álmodtam már lottószámokkal, de szerintem ezt az ember a vágyaitól vezérelve automatikusan generálja. Reggel ébredés után emlékeztem is a számokra, meg is játszottam és az óta milliomos vagyok, a pénzt jó helyre befektettem és megmilliárdosodtam.
Nektek is azt tudom javasolni, hogy álmodozzatok és lottózzatok, bármikor bejöhet. Igazából ez az írás is a Szerencsejáték Zrt. szponzorálása nyomán született, semmi értelme, csak kellett egy kerettörténet.
Egyébként a megálmodott öt számból kettőt találtam el a szelvénnyel.

Olvastam, hogy az álmok azon része, amelyek a jövőre vonatkoznak és hosszabb vagy rövidebb távon megvalósulnak, nem más, mint puszta logika.
Az agy logikailag kikövetkezteti, hogy mi fog történni.
Én erről mást gondolok. Az ember lelke Istentől származik, a lelki igényeink hasonlatosak Istenéhez. Istennek megvan az a képessége az időn kívül, hogy nem csak a múltat látja, de a jövőt is. Úgy, mint ha egy filmet oda-vissza teker az ember.
Az emberi lélek nyomokban tartalmazza Istennek ezt a képességét, a jövőbelátást, de tényleg, mint égen egy aprócska felhő, amit szempillantás alatt elfúj a szél. Felvillan egy kép, de az is csak emlék, még ha a jövőben is fog megtörténni. A jövő csak az egyén szempontjából létezik, a világegyetem szempontjából, a végtelen tér és idő szempontjából megszűnik, ezért nincs idő.
Csak egy apróság. Ma éjjel egy tejfölös dobozról álmodtam, ahogy az árokba gurul. Ez akkor jutott eszembe, amikor Rétságon bementünk vásárolni a CBA-ba.
Ahogy a nejem a kezébe vette a tejfölös dobozt és berakta a kosárba, gyorsan igyekeztem neki elmondani, amit álmodtam, még mielőtt baj lenne.
Tulajdonképpen ezt az egész írást a rétsági CBA szponzorálta, úgyhogy az egésznek innentől nincs is értelme, töltsétek le a weblapjukról a friss akciókat és ennyi, erre szerettem volna felhívni a figyelmeteket. Köszönöm.
A pénztárnál, ahogy álltunk sorba nagyon vigyáztam mindenre, óvatosan pakoltam a szalagra, nehogy kiessen a kezemből a tejföl. Szatyorba pakolásnál is hímes tojásként.
Miután beraktuk a szatyrot az autóba megnyugodtam, hogy lám-lám, nem kellett aggódni.
Beültünk, elindultunk, a körforgalom előtt van egy kis lejtő, pont ahogy befordulni Bánk felé. A nejem beletaposott a fékbe, mert a semmiből bukkant elő az úton 8-10db tejfölös doboz, egy szemetes autóról pottyant le egy kisebb zsák és az autók széttaposták.
Álmodtam meg már előre olyan balesetet, ami velem történt meg, mégsem tudtam elkerülni.

Madarak és halak.

A Bibliában a számoknak szimbolikus jelentése van.
Az ötödik napon lettek megteremtve a halak és a madarak, az ötödik nap a kegyelem jelképe.
A madarak minden akadályt átrepülnek, a halak árral szemben úsznak, egyes néphitekben a halpikkely a bőséget jelképezi, stb.
Nem szeretném túlmagyarázni, de rendszeresen megjelennek a halak és a madarak az álmaimban.
Nemrég egy galambot sikerült kézzel megfognom, majd kíváncsiságból elengedtem szabadjára és egyszerre két ragadozó madár is neki esett. A szemem előtt vájták ki a belső szerveit.
Ha álmomban madarat, halat látok, vagy sikerül megfognom, akkor örömöt érzek, de valójában nem történik semmi kiemelkedő utána az életemben. Emiatt nagyon nem is foglalkozom vele.

Apám tanyája
Rendszeresen visszatérő álmom, ha rosszat álmodok vagy nyomasztót, esetleg borzalmas dolog történik velem, az mind apám tanyájához köthető. Sokat laktam ott gyerekkoromban.
Már próbáltam megfejteni, hogy mi lehet az oka, de még nem sikerült.
A rács
Fóliasátorszerű, méhviasz színű, sűrű rács a réten, többször álmodtam már erről, sétálok benne és keresem a kiutat, de sehol sincs vége, eléggé kilátástalan helyzetre utal (szerintem).

Vannak még a szavak, amik említésre méltóak.
Pl. a RETOVELA, GUGAZIN. Úgy ébredek, hogy tudom egész éjjel ez a szó járt a fejemben, egy egész A4-est teleirkáltam már ilyenekkel.
Nemrég kicsit összekaptam a nejemmel és azt vágta a fejemhez, hogy ilyen hülye embert, tollal meg papírral alszik el
A párnám mellé van rakva készenlétbe. Éjjel ha megébredek, emlékszem az álmomra pontosan és a vázlatát leírom gyorsan. Ezért zseblámpára is szükségem van.
De a zseblámpa egy sor más előkészületet is igényel. Tölthető elem, elemtöltő.
GP-t használok. Ebből rájöhettetek, hogy az egész írásnak semmi értelme, csak a GP miatt találtam ki, hogy valamibe beleszőjem. Ők szponzorálták.

S most elég nagy bajban vagyok, mert valahogy be is kéne fejezni a történetet

Hja, megvan, a céglogónkat is álmomban láttam s másnap lerajzoltam