A nagyobbik fiam Levente rajong a régi fegyverekért. Kardok, tőrök, pajzsok, és mellette megnézi a történelmi jellegű filmeket, amikben ezek az eszközök fellelhetőek.
Amíg Budapesten éltünk nem volt lehetősége saját birodalmat létrehozni, mert a lakásunk egyszobás volt és abból volt leszeparálva egy kisebb terület nekik.
Most kétszobás kertes házban lakunk, csodálatos környezetben és remélhetőleg hamar építkezni is fogunk, kapnak mindketten külön szobát a tetőtérben.
A kertben Levente magától kiépített egy sarkot magának, ahová elvonul, s ha vendégek jönnek, meginvitálja Őket, hogy csodálják meg a fegyvereit, a sátrat és a fából készült pajzsot.
A fegyvertára jobbára vékony botokból áll és azokkal kardozik. Van két pajzs is, egy kisebb a Benjáminnak és egy nagyobb neki.
Egy nap azzal állt elő, hogy szeretne rendes fémkardot magának, olyan igazit, nehezet, amelyiknek szép markolata van.
Először elhárítottam, mert elég szeleburdi, figyelmetlen és egy rossz pillanatban megsérül vagy Ő vagy, akivel éppen játszik, harcol.
De nagyon akaratoskodott, hogy bizony neki szüksége van egy kardra, bevinné az iskolába, és kölcsön adná a barátainak, hogy felnézzenek rá.
Teeeeee! Miért akarsz 11 éves létedre dicsőséget magadnak? Mivel vívtad ki, hogy felnézzenek rád? Annyira jó tanuló vagy, esetleg a példás magaviseleted? Vagy csak az önérzeted igényli, hogy mindenki hasra essen előtted?
Hogyan vihetnéd be az iskolába a kardot? Hamar rendőrségi ügy lenne belőle, a mai szülők egyáltalán nem úgy gondolkodnak, ahogy elvárható lenne tőlük. A nevelésben, fegyelmezésben nem partnereik a tanárnak, inkább megnehezítik a dolgát, és ahol tudnak keresztbe tesznek nekik, s elvárják, hogy maximálisan végezze a feladatát.
Egy ilyen kis kardügyet úgy meghurcolnának, hogy életünk végéig bujdokolhatnánk az ocsmány média elől.
Beszéltem neki arról, hogy mit gondol Isten az ember dicsőségéről, Isten az emberi alázatot tartja dicsőségesnek, ami nem egyenértékű a köztudatban élő hülye hívővel, aki mindent elhisz és meg lehet vezetni.
A téma elült, de napokkal később eszembe jutott egy cikk kapcsán, amit a neten olvastam.
Egyre hazudósabbak az álláskeresők
Világgazdaság 2008. április 16., szerda 07:41
Egyre több tisztességtelen önéletrajzzal találkoznak a személyzeti tanácsadók, főleg a 36-40 évesek tüntetnek fel hazugságokat a CV-jükben (curriculum vitae).
Nahhh, ezzel a latin szavas idézettel egész jól feldobtam az írást, tisztára olyan, mint ha értelmiségi írta volna.
2007-ben sok hülye ötletemet megvalósítottam, amiből ugyan nem lett semmi, de a környezetemnek egy kis időre sikerült derültséget okoznom. Ilyen volt a mailriport sorozat, aminek keretében az összes nagybanknak elküldtem egy levelet, hogy akkor ez most egy bankrablás mailon keresztül. Megadtam a nevemet, lakcímemet, telefonszámomat, számlaszámomat és kértem, hogy utaljanak rá minél nagyobb összeget. Kisebb botrányt sikerült kirobbantanom, mert felhívott a Magyar Nemzeti bank biztonsági főnöke, ugyanis merő tudatlanságból a bank vezérigazgatójának is küldtem egy felszólítást.
Nem tehettek semmit, mert a levél ugyan elég határozott volt, de fenyegetést nem tartalmazott. Elővigyázatosságból mielőtt a bankoknak elküldtem volna, megvizsgáltattam egy rendőrnyomozóval és egy ügyvéddel. Jót röhögtek rajta, de azt mondták nem lehet belőle bajom.
Egy kisebb vidéki bankfiók azonban feljelentést tett a rendőrségen ellenem és kiszámláztak 30.000 Forintot, a számlát ki is küldték a nevemre azzal a címszóval, hogy nekik egy biztonsági szakembert kellett igénybe venni a levél átvizsgálásához. A pénzt természetesen nem fizettem ki és megírtam nekik, hogy a levelet egy delete gombbal is átvizsgálhatták volna ingyen. Volt több olyan bankfiók is, ahonnan frappáns, humoros választ kaptam, de nem járultak hozzá, hogy közzétegyem.
Akkoriban gondolkodtam azon, hogy a nagy újságok hasábjain megjelenő állások pályázati kiírására jelentkezem az elküldött önéletrajzommal. Teljesen komolyan, hivatalosan, minden feltételnek megfelelően megpályázok nagyon magas beosztású állásokat. Semmit le nem tagadva a múltamból és a képességeimre nagy hangsúlyt fektetve.
Elképzeltem, ahogy nagy A4-es borítékban feladom a postán ajánlva a pályázati anyagot.
Ringbe szállok mondjuk az ELMŰ vezérigazgatói posztjáért, vagy a BKV, Gázművek, Vízművek csúcsvezetői állásáért.
A következőképpen gondoltam megírni a motivációs levelet.
A személyi adatok vázolásába most nem mennék bele csak tömören, hogy:
Zvolenszki Zoltán
Gyula 1967 12 01
Bajnok Katalin
4 testvér, ebből egy édes, 3 fél, de Ők is épségben vannak.
2-3 anya, megszámlálhatatlan apamennyiség, meg nevelőszülők
Gyulán kezdtem meg tanulmányaimat a 2.sz. általános iskolában.
De már előtte is megcsillant az ambiciózus tehetségem, mert sok gyerek közül engem választottak ki az aratók mellé vízhordónak és a nap végén 10 Forint keresményre tettem szert minden nap. A kombájnokkal aratták a búzatáblákat, én meg kantával hordtam a vezetőknek a friss, hűs vizet az artézi kútról. Például azt is tudom mit jelent az artezi, mert már akkor nagyon nagy volt az információ éhségem és rendkívüli tájékozottságra tettem szert.
Tanyáról jártam iskolába egyedül, kíséret nélkül szálltam fel a dobozi buszra és hazafelé is egyedül mentem. A buszsofőr rokonunk volt és megállt a tanyánk előtt. Az önérzetemnek ugyan nem tett jót, hogy egy raklapnyi ember nézi végig, ahogy a buszról leszállva elém rohan két tacskó, egy vizsla és két kecske, hogy üdvözöljön, de már akkor tudtam uralkodni az érzelmeimen, később még jól jöhet a fegyelmezett magatartás.
Az általános iskolai tanulmányaim mellett rendszeresen részt vettem önképzéseken. Az osztálytársaim kivétel nélkül jó körülményekből kerültek ki, semmi elvált szülő, meg szűkös költségvetés. Mindegyik járt külön angolra, zenei képzésre, sporttevékenységre.
Ezt a hátrányomat igyekeztem behozni a helyi Kőröstáj MGTSZ tehenészetében az Inszeminátor mellett, aki megtanított minden szükséges dologra, ami az állattenyésztésben fontos. Szakszerűen tudok tehenet mesterségesen megtermékenyíteni, elletni, fejni, és tudom, mit kell tennem, ha bemegy a szomszéd lucernásába és felfúvódik.
Az első lépés, hogy meghívom a szomszédot egy sörre, hogy kibékítsem, utána jöhet a tehén. Tudok bánni a lovakkal, például, ha magas a vérnyomása a lónak, akkor a nyaki ütőérbe szúrva egy vastag injekciós tűt, lavórba vagy vederbe lecsapolva a vérét segíthetünk rajta. A tsz-ben volt egy öreg muraközi a Laci, a trágyát húzta ki láncos tolólappal a tehenek mögül. Neki többször is lecsapoltuk a vérét, aztán elvitték a vágóhídra és lókolbászt csináltak belőle. A lóhúsból készült kolbász édesebb, mint a sertéskolbász. Ezt onnan tudom, hogy dolgoztam húskombinátban több alkalommal, mint karbantartó és volt alkalmam megfigyelni, megízlelni.
Ismerem a sertésvágás és szarvasmarha feldolgozás folyamatait. Csalóka ám az áruházak és hentes pultok polcain sorakozó sonkafinomság és felvágott Kánaán, ismerem a mondást, hogy aki szereti a lecsókolbászt, az ne tudjon róla, hogy miből készül. Esetünkben inkább a hogyan készül a domináns. A sertéseket leterelik a teherautóról. A felterelés is szép mutatvány, de arra most nem térnék ki. Pedig segédkeztem sertésátvevő telepen. Meg az anyai nagyapám is sertésgondozó volt hosszú ideig.
Miután leterelték a malacokat, egy futószalagra kerülnek egyenként, és vízzel permetezik be a testüket, hogy ha az áram hozzájuk ér, akkor biztosan elkábuljanak. Utána egy csigát akasztanak a lábukra, ami a levegőbe emeli a hátsó lábánál fogva és az első ember, akivel találkozik, az a böllér. Ha egy sertés nem kábul el az áramütés után, s a futószalagról elszalad, arra az esetre oda van készítve egy vascső, azzal kétszer, esetleg háromszor fejbe kólintják és utána visszatér minden a szokott mederbe. A hentesek láthatólag nagy odaadással és figyelemmel csapják fejbe, mert jó mulatság.
A böllér egy szép, hegyes, hosszú késsel, amit folyamatosan fen a fenőjével, nyakon szúrja. Arra nem emlékszem pontosan, hogy a sertés vére hova folyik, lehet valami csatornába és onnan egy másik feldolgozóba, ahol készül a vérliszt. Voltam a vérlisztkészítő részlegben is, nagyon büdös és egyszer szétrobbant egy nagy tartály a túlnyomástól. Inkább nem vázolnám, ami utána keletkezett.
A sertés miután szépen meghalt, bemegy a csigával egy perzselőbe, két oldalról lángnyelvek nyalábolják körül és leégetik róla a szőrt. Utána vesz egy jó fürdőt, és egy ember a hasát felvágja, s a belsőségeit kitolja egy asztalra, amit asszonyok szétválogatnak ehetőre és olyanra, amibe majd ehetőt töltenek, ha eltávolították belőle a már megevett részeket.
Utána a malacból mindenféle szépséget készítenek gyakorlott hentesek. Darabolják szorgosan, meg osztályozzák és kötözik, kisütik, lesütik, olvasztják, füstölik, előfőzik és hopp, már is kész a sonkafinomság, szalámi nyalánkság. Volt szerencsém olyan szalámikat enni, amit akkoriban magyar ember nem engedhetett meg magának, mert exportra készült minden.
El tudom mesélni a szarvasmarha feldolgozását is. Leterelés után fejbe lövik egy szöggel, ami visszahúzódik lövés után a csőbe. Általában mindegyik tehénnek elég egy lövés, de láttam olyat, hogy 15 lövés után még próbált koncentrálni, tájékozódni és kideríteni dolgokat.
Miután a tehén meghalt, a fejlevágó gép felé veszi az útját. Az a gép bárminek levágná a fejét, fejlevágásra lett tervezve. Fejlevágás után a teheneket ugyanúgy kezelik, mint a sertéseket és szépen kisorakoznak a polcra a finomságok.
Visszatérnék az általános iskolai tanulmányaimra. 8 osztályt végeztem el bukás nélkül.
Végig ugyanabba az iskolába jártam, kivéve 4 napot, amikor Apám beíratott az 1.sz. általános iskolába, mert összejött az Irénnel és az közelebb volt a Hajós utcához. De sajnos az odaköltözésem kisebb botrányt váltott ki, az Irén lánya például szintén az egyes iskolába járt és megkért, hogy ne mondjam el senkinek, hogy ismerem és a testvérem (lesz?).
Nem lett az, Irén sem az Apám felesége és mehettem vissza a 2.sz. általános iskolába, ahol kiröhögtek, hogy 4 napig tanultam Eszperantó nyelvet.
Az általános iskola felső tagozatában „B” osztályból, ahová a bunkók jártak, átkerültem az „A” osztályba. Az „A” osztályba jártak a tehetősebb szülők gyermekei és azok, akiknek a tehetsége, tanulmányi eredményei révén várható, hogy magasabb szintű iskolákba kerülnek, mint középiskola és főiskola, egyetem.
Nahhh, hát erre én alaposan rácáfoltam, mert Anyámék szobafestő tanoncnak adtak, mondván, hogy az egy jó szakma, és egy jó szakmával a kezében az ember élete végéig megél, vagy életben marad.
Az általános iskola felső tagozatát kapcsolatépítésre használtam. Márkás cigiket és piákat loptam a Super Marketből és a híd alatt megvendégeltem az osztály menő arcait, hogy tiszteletet és megbecsülést vívjak ki magamnak ill., hogy felnézzenek rám.
A bolti lopások útján ha nem is sikerült elismerést és az azt megillető figyelmet kivívnom magamnak, színészi képességekre azonban szert tettem, mert soha nem kaptak el.
3-4 éven keresztül fosztogattam az üzletet, a legdrágább cigiket vittem ki és a legmárkásabb piákat, amit egy jómódú is ritkán engedhetett meg magának. A gyermekbűnözés eme vállfaja különös kreativitást igényelt, hogy mindig elhiggyék a 2db 2 forintos Melba kockán kívül más nincs nálam. Naponta kellett új ötleteket gyártanom, hogy miként vigyem ki az üzletből a terméket. Egyik nap vettem 10dkg párizsit, a papírját eltettem és másnap kértem 20dkg Pick szalámit és a párizsis papírjába csomagolva vittem a pénztárhoz. Ugyanezt eljátszottam extra sajtokkal is és nagyon drága sonkafinomságokkal.
Szakmunkásképző a következő állomás. Nekem szerencsém volt, mert már az első nap kiemeltek a tömegből. Mindenki mehetett gyakorlati képzésre az Állami Építési Vállalathoz, ami nem állt másból, mint glettelésből és alapmeszelésből.
Én Czene Ferenc festőmester segédje voltam. Úgy esett rám a választás, hogy én voltam a legmagasabb. A Doba Laci is magas volt, de csak pipiskedve tudott akkora lenni, mint én. A Czene Ferenc megtanított minden fogásra, ami a festő szakmához szükségeltetik.
Czene mester nagyon jól tudott bánni a tanoncokkal is, a helyzetfelismerő képessége és, ahogy azt kezelte kiváló volt. Remek pedagógiai érzékkel hozta a tudomásunkra, hogy tud arról, hogy a wc-ben cigizünk és arról is, hogy suli után sört iszunk.
Czene festőmester olyanokra is megtanított, amit szinte alig ismer valaki. Régebben, amikor nem volt még gumihenger a frissen festett fal mintázására, akkor az asszonyok használt harisznyát göngyöltek össze, színezékbe mártották és kézzel görgették a falon, így amorf mintákat voltak képesek létrehozni.
Megtanított a faerezésre, márványozásra, enyves festésre, ritz ecsettel csíkot húzni, gyantát kiégetni fából. A kedvenc színe a barackvirág volt.
Szobafestőként helyezkedtem el a gyulai Kertészeti vállalatnál, majd később letartóztattak, előzetesbe kerültem és elítéltek egy év börtönre, amit két évre felfüggesztettek.
Csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, birtokháborítás.
Így kerültem Budapestre (1987), mert Gyulán többet nem volt maradásom. 17 évesen, egyedül, önállóan vágtam neki a nagyvilágnak. Kiírtam anyám ajtajára, hogy Budapestre mentem, többet nem jövök haza.
Aznap elhelyezkedtem a Középület Építő Vállalatnál és kaptam szállást is a Poscher János utcai munkásszállón. 2 évet dolgoztam, mint szobafestő, de betanítottak az üveges műhelybe is furcsa gépek kezelésére, amikkel hőszigetelt ablakokat gyártottunk.
Ezt az állásomat szó nélkül hagytam ott egy januári napon, mert össze szólalkoztam egy volt munkásőrrel és az a fiával együtt letepert a földre, majd megrugdosott. Teljesen egyértelmű, hogy nekem volt igazam, így nem tudtam volna elviselni, hogy még egyszer bemenjek oda dolgozni.
1989-ben rikkancsként dolgoztam. De gyors egymásutánban lett belőlem kerékpáros futár, fánkárus, pénzváltó, könyvárus, újságárus, környezettanulmányos, raktáros, nyomdai segédmunkás, szórólapterjesztő, plakátragasztó, nagy tételben pornófilm másoló, villanyszámlás, alkalmi mikulás, színész, költöztető, állás ügynök, úszómester, péksegéd, ezermester, utazó ügynök, társalkodónő, leporelló reklám arc, szőrtüsző és szalontüdő s a végére számítástechnikus, informatikus, szervizes, ami most is vagyok.
Ezt írd és mondd, mind így egyben. Rendkívül sokoldalú vagyok, kipróbáltam magam már szinte minden élethelyzetben és még idegen nyelveket sem beszélek.
Jól tűröm a megaláztatásokat, jó emberismerő vagyok, könnyen teremtek kapcsolatot és a közvetlen környezetem, hamar feloldódik a társaságomban. Baráti összejöveteleken szeretek a középpontban lenni, nagy mesemondó hírében állok, a hangomat már adtam szinkron alanynak is, és többen állítják, hogy nagyon kedves, megnyerő és meggyőző telefonhangom van. Tudok önállóan dolgozni, döntést hozni, felelősséget vállalni. Céltudatos és következetlen vagyok, merek harcolni az elgondolásaimért, de soha nem vittem még semmire.
Nincs nagy autóm, luxus villám, évente nyaralás, vastag bankszámlám.
De simán meg tudom állapítani és elfogadni, hogy ezen nem tudok változtatni.
Motivációnak ennyi elég?
Semmi akadálya, hogy egy ilyen önéletrajzzal megpályázzam az ELMŰ vezérigazgatói székét. Csípőből hatékonnyá tenném a vállalatot. Mert, hogy a csudába ne lenne nyereséges egy olyan szolgáltató vállalat, ami függőségi rendszert alkot?
Ettől függetlenül lehet hatékonyabb. Például minek az ELMŰ üzemegységein belül villanyórákat felszerelni? Tessék leszerelni és eladni. Minek mérni és munkaerőt fizetni azért, amit mi árulunk?
Figyelik? Óvatosan odacserkésztem a „mi” szócskát, ezzel befolyásolva az olvasót, hogy szinte már kézpénznek vegye, hogy az állást meg is nyertem.
Nyahhh, tök mindegy, rájöttem, hogy az egyetlen fegyver, ami a kezembe adatott, az a jó íráskészség. Nemrég elhatároztam, hogy híres, nagyon híres, nevezetes író leszek.
Kicsit elkeserített az a tény, hogy nagyon sok könyvet írtak már és igen kockázatos vállalkozás ehhez a mennyiséghez úgy hozzátenni, hogy felemelkedjek a víz színére.
Elmesélem, hogyan fogtam hozzá a megvalósításhoz és miként vittem sikerre.
A tehetség önmagában nulla, ha nem párosul kitartással és áldozatos munkával. Alázat és hit szükségeltetik a kitűzött cél eléréséhez. Mindezt csak azok kedvéért írom le, akik ugyanolyan cipőben járnak, jártak, mint én és még is híresek akarnak lenni.
A recept a következő, nyugodtan lehet lazáskodni, meg iskolát kerülni, én is lógtam a nyelvtan órákról, még is itt vagyok. A magyar tanárom rendszeresen kiküldött a Kis Zsoltival együtt az órákról, adott pénzt, hogy hozzunk neki cigarettát és úgy számolta ki, hogy jusson nekünk is cigire meg sörre. Mert így legalább meg tudta tartani az órákat. Ha bent voltunk, akkor az egész osztály rajtunk röhögött, mert viccesek voltunk és senki sem figyelt a tanárra. Bebújtunk a padok alá és lestünk a lányok szoknyája alá.
Nyahhh, azt akarom mondani, hogy még is itt vagyok és el tudom mondani, amit akarok.
Ki lehet hagyni az érettségit is meg a főiskolát. Én például akkoriban külföldre jártam a Kiss Tamással. Rengeteg európai országban jártam, akár egy kamionos. Egyszer majdnem megtanultam angolul, de utána Olaszországba kerültem két hónapra és sokat stoppoltam autópályákon. Ott majdnem megtanultam olaszul, de haza kellett jönnöm, mert minden út Magyarország felé lejt.
Hja, nem kell vigyáznod az alakodra sem, nem kell megtanulni viselkedni sem. Minek? Negyvenes kopasz pocakos vagyok borostásan, két gyerekkel a hónom alatt és még a feleségem is elvisel, még is tudtam híres lenni.
A lelkészünk mindig azt tanította, hogy ne a helyzetre nézzünk, hanem lépjünk ki hittel, ahogy Ábrahám is elindult a fiát feláldozni a hegyre, nem tudhatta előre, hogy a kos szarva beakad egy bokorba és nem kell feláldozni a fiát. A hittel kilépéshez elég az Istenbe vetett bizalom, hogy nem hagy el, figyel és gondoskodik, akár egy szerető szülő.
Nos, én a következőképpen lettem tanulatlan, bugris parasztból elismert, közkedvelt és töretlen lendülettel felívelő karriert építeni tudó, nagyon híres író.
Egyszerű, mikor még nem voltam az, elkezdtem úgy viselkedni, mint ha már az lennék.
Ez a hittel kilépés, a blöffölés, ami nem biztonságos, de sokan repültek a csillagokig így.
Kerestem 10 nagyon híres írót, mint amilyenné én is váltam és elkezdtem olvasni a könyveiket, a szokásaikat, a gondolataikat, jellemvonásaikat és azt, ami nagyon szembeötlő volt magamra öltöttem.
Elkezdtem szórakozottan viselkedni, megengedhettem magamnak, mert eleve rendelkeztem ilyen magammal hozott álnaiv, infantilis dolgokkal, mint hogy nem tudom megjegyezni a dátumokat, és nem tudom leírni a nevemet kétszer ugyanúgy. Nem is tudok folyamatos írással írni, csak nagybetűkkel, ákom-bákomokkal. A dátumokról annyit, hogy igazi hímsoviniszta állat vagyok, vezérigazgatónak teremtett az ég is. Rendszeresen elfelejtem a házassági évfordulónkat, anyák napján, ha lehet magamat köszöntöm fel, nem tudom a saját születésem napját sem, úgy szól a nejem, hogy Isten éltessen. Hja, ma van?
OTP-ben nem merek aláírni, mert soha nem egyezik az aláírás mintával. Mikor közjegyzőnél voltam a Guga Bt. aláírási címpéldányát elkészíteni, megírtam vagy 30 példányt, mire tudott választani két egyformát, ami egy kicsit hasonlított egymásra.
Vettem magamnak egy csodálatos pipát, szép ívelt rózsagyökér, mély bordó színe van és vettem bele finom, illatos dohányt. Mikor a falusi emberek munkába igyekeznek, vagy dolgoznak a földeken, én lassan és ráérősen sétálgatok Bánk utcáin, hogy szokják.
Fekete cowboy kalapot viselek és hozzá fekete bársony nadrágot, fehér inget, barna bőr övtáskát, amin egy nyúlfarok lóg, és rajta kulcs csomó. Zsebemben zsebóra, pöfékelem a pipám és mosolygósan, mint a nagy és híres írók, mindent észreveszek.
Lemegyek a tópartra és hol az egyik stégen ücsörgök félórát, hol a másikon. Etetem a kacsákat, lapozgatok egy könyvet. Filmekben is láttam, olvastam is róla, hogy így szokták. Sétapálcám az nincs, mert biztos kiröhögnének, túlzásokba nem szeretnék esni.
Napokban éppen délutáni sétámat ejtettem meg a pipa mögött, amikor rám szól egy nénike, hogy aranyosak a gyermekei, a szülő igazi büszkesége, ha jól neveltek a fiai. Odaköszöntem mosolygósan és teljesen másról kezdtem el beszélni, mint aki nem is hallotta az iméntit, majd a végén megkérdeztem tőle, hogy itt tetszik lakni a faluban?
Jaj ne vicceljen már velem aranyom, hát a szomszédja vagyok.
Magam is meglepődtem rajta, hogy ennyire nem lehetek szórakozott. Hiába, hatással vannak rám a nagy író egyéniségek, nem tudok kivetkőzni magamból. Hogy is festene egy ily ábrándos lelkű ember a kapa végén? Kinevetnének.
Bár én azt mondom, hogy AKI OLYAN NAGGYÁ NŐTTE KI MAGÁT, MINT ÉN írói környezetben, az mindent megengedhet magának, még azt is, hogy tehetség és elvégzett komoly munka nélkül tiszteletet és elismerést vívjon ki magának és mesterkélt sztárallűrökkel éljen.
Az emberek úgy is isszák, fogyasztják a tartalom nélküli bálványokat, akiknek minden hozadéka a mellnagyobbítás és az életük a foncsor mögött nem szól másról, mint elhagyott férjek, megcsalt feleségek, felnagyított sérelmek. Minden héten be kell dobniuk a köztudatba magukról egy üres, fogyaszthatatlan álhírt, mert perc és kikopnak.
Elárulok egy nagy titkot. A mellemet ugyan nem nagyobbítottam meg, de süvölvény Casanova koromban, amikor még divat volt a jelvény, kitűző használata a kedvenc zenekaroddal, akkor nekem is volt egy a polivinilklorid dzsekimen.
Az állt rajta, hogy 23cm.
Sokak elismerése mellett azonban a hölgyek rávilágítottak a férfiak parkolási és erősen túlzó szokásain alapuló lényegre.
A 23cm nem volt igaz, mert 24 volt, de nem mertem kiírni, féltem, hogy elriadnak a potenciális áldozatok. Aztán, mikor a helyzet keményebbé vált, kiderült, hogy jó az húsznak is.
Az egyik kedvenc sztárallűröm, hogy nincs kulcsom semmihez. Ez valóban így van. Budapesten a nagyobbik fiam pontosan tudta, hogy ha hazaérkeztem, mert a lépcsőházban forgattam a kulcsaimat az ujjam körül, senki sem csörgött csak én.
De itt Bánkon nincs szükségem kulcsokra, egy kulcsra sem. A kapu állandóan nyitva van, bárki bejöhet, a lakás ajtajában meg van kulcs, de nem használjuk. Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki be akar jönni, azt nem az ajtó fogja megállítani. Az emberek amúgy is szeretnek bezárkózni, és ezt most nem fizikailag értem. Nálunk tárt ajtó vár mindenkit. Ellopni meg nem lehet semmit. Van egy tv készülékünk, nem mai gyerek. Tetőantennával nézzük a három fogható adást, mind mákos. Pénzt sosem tartunk itthon, kártyával fizetünk, vagy kivesszük. Kis fogyasztású, belsőégésű emberek vagyunk, nem kell sok a fenntartásunkhoz.
Van, hogy felveszem a kalap alá, pipa mögé az értelmiségi szemüvegem, olyan kerek, dioptriamentes, csak sima üveg, de úgy nézek ki benne, mint ha értelmes lennék. Eregetem az illatos pipafüstöt, néha eszembe jut valami, a tó vize jelzés értékűen megcsillan a szemüvegemen. A pipaszárat a szájam egyik szegletéből átrakom a másikba, gondolkodom, majd előveszek egy gyűrött papírlapost, és jegyzetelni kezdek, ha valaki lát, akkor látványosan áthúzom, gondterhelt arcot és összeráncolt homlokot vágok.
Majd, mint akinek villámcsapás a derítőből, a ráncok kisimulnak, London szikrázó napsütés, Berlin szakadó eső, Róma a hajam még is égnek áll.
Kedvenc felvett sztárallűröm, ami nem alaptalan a látványos, minden ok nélküli, réveteg , mozdulatlan bambulás. Olyan helyen szeretem művelni, ahol sok ember lát. Kár, hogy nem tehetek ki magam mellé egy táblát, hogy nagyon híres író áll itt, éppen bambul, de építő jellegű bambulás, mit sem von le az értékéből, hogy közben csorog a nyála, mert világmegváltó gondolatok cikáznak a koponyáján belül.
Épp egy ilyen pillanatom volt Rétságon az újságos stand mellett állva. Eszembe jutott egy évekkel ezelőtti baleset, amikor több ember meghalt ott, ahol éppen álltam. Kamion túl gyorsan jött és nem bírta bevenni a kanyart, belerohant a buszmegállóba.
Ahogy belül átéreztem a feszültséget és a szörnyűséget és megjelent előttem a rémült emberek meglepődött arca és halálsikolya, a levegő vibrálni kezdett körülöttem és éreztem valami szörnyűség fog bekövetkezni hamarosan.
Perc elteltével az OTP bank melletti parkolóban egy autó nekitolatott egy elbambult nőnek, aki úgy ment előre, hogy közben felém nézett a válla fölött. Az autó a parkoló helyéről tolatott ki, öttel sem ment talán, de a nő koponyája akkorát koppant a betonon és a két szatyor, ahogy a földhöz csapódott, hogy rögtön letöröltem a nyálam.
Mi van velem? Már olyan sztárallűröket veszek fel, hogy befolyásolom a körülöttem zajló eseményeket? Napokban beszéltem öcsémmel, aki kamionsofőr. Apám is vágyik rá és én is, hogy elkísérjem Őt egy két hetes kamiontúrára a kontinensen. Úgy tartják rólam, hogy körülöttem zajlanak az események, akármerre megyek, valami mindig történik velem. Negyven éves korom létemre annyit láttam, mint más 120 év alatt, ha meg valami kimaradt, akkor elolvastam a nagyon híres írók könyveiből és utána olyan volt, mint ha velem történt volna meg.
Szegény öcsém, már előre sajnálom, meredek két hét lesz ha vele megyek. Igazi hagyjuk el az ő haját alkalom. Abba bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne hármasban menni. Apám, én és öcsém.
Másik nagyon kedvenc sztárallűröm, hogy a faluban pipa mögött sétálva ismeretleneket szólítok meg, mint ha összetéveszteném valakivel. Látok valakit kerékpárt letámasztani a bolthoz és megveregetem a vállát, hogy szia Imre, tegnap ott maradt a fiad tolltartója a konyhaasztalunkon, nejem eltette, majd leviszi, vagy érte jön.
Fickó néz elkerekedett, értetlen szemekkel és alig bírja kinyögni, hogy izé…András vagyok, maga… mag kicsoda maga?
Hja, bocsánat, Zvolenszki Zoltán vagyok, elnézést, összetévesztettem valakivel, Tudja nemrég költöztünk, és még nem mozgok valami otthonosan az arcmemóriákban.
Bemutatkozik, elmondja mi a neve, hol él, ki a rokona, mennyi gyereke van, hol dolgozik, már megbántam, hogy sztárallűrösdit játszottam vele.
Erre megkérdezi, hogy maga?
Tessék?
Maga mit dolgozik?
Áááhhh, nem komoly, semmi fontos, író vagyok.
Iiigeeen? Teljesen elképed és megkérdezi, hogy mi a nevem.
Már mondtam, hogy Zvolenszki Zoltán.
Milyen könyveket ír?
Hmmm, nem is tudom, nem lehet ezt így célirányosan megfogalmazni, olyan gugás könyveket.
Gugás? Az mi?
Hááát, az olyan gugás, mert guga az én vagyok és ezek rólam szólnak.
Hány könyve jelent meg már eddig?
Izzééé, most szívesen megcsörgetném a saját mobiltelefonomat, ha tudnám, hogy elnézést egy fontos hívás és a senkivel beszélve lopva eltávolodnék tőle, a vállam fölött visszanézve még intenék egyet neki, hogy viszlát, majd egyre indulatosabban társalognék a néma telefonnal, hogy ne legyen mersze utánam jönni.
Helyette imitáltam a telefon csörgését, belenyúltam a zsebembe, elővettem a semmit, úgy tettem, mint ha Nokia 3310 lenne és belehallóztam. Igen, tessék,… az vagyok. Hja értem, a kiadóval ezt már letárgyaltam. Lopva távolodni kezdtem és a vállam fölött elnézést kérve, hogy ez most fontos, még intettem neki egy viszlátot és egyre indulatosabbá váltam a nem létező telefonnal, nehogy Imre András kiszedje belőlem az igazságot, miszerint még egyetlen könyvem sem jelent meg.
Egyik éjjel, amikor már akkora híres nagyon író voltam, hogy elfelejtettem sztárallűrökkel élni, becsöngetett hozzám egy fiatal polgárőr. Piros Lada kombival közlekedett és az autójában ülve hallotta, hogy szól a Suzuki Swift riasztója. Miután kiszállt már nem hallotta, de azért ha már megállt gondolta nem árt körbenézni. A benzinsapka fedlapja nyitva volt félig és a festék is kopott volt a környékén. Arra gondolt hátha a cigányok felfeszítették, mert aznap lomtalanítás volt és egész karéj cigányok suhantak el megrakott autókkal öt percenként.
Fémet gyűjtöttek. A polgárőr, miután erre rájött hívta a rétsági rendőröket és utána hozzánk is becsöngetett.
A nejem ébresztett fel, hogy valaki csenget. Azt sem tudtam melyik bolygón vagyok és először a konyhába mentem, utána vissza akartam feküdni, mert még nem ébredtem fel. Majd átsétáltam a gyerekek szobájába hátha ott a baj. Az ablakon keresztül vettem észre, hogy valaki zseblámpázik a házunk előtt. Egy szál gatyában és egy félrecsúszott pólóban, kitaposott sarkú cipőben mentem ki a kapuhoz és próbáltam tudatomra ébredni, hogy kommunikálni tudjak.
Nagy íróhoz méltóan köszöntem, hogy jó estét és köszöntem neki. Nahhh, erről beszélek, az ilyesmi, hogy nem szándékosan ismétlek ez hozadék, nem felvett sztárallűr.
Ahogy a nagy írók ilyenkor szokták, én is megkérdeztem, hogy miben segíthetek. Érted, mint ha egy félrészeg ember bárkin is segíteni tudna, azt sem tudtam melyik nap van, vagy hány óra.
Mondja a srác, hogy szólt az autó riasztója és megállt, majd látta, hogy kifeszítették a benzinsapka fedlapját.
Francokat, legyintettem. A riasztó évek óta nem jó, a benzin sapka zárja meg rég elromlott, rég nyitva lifeg.
Dehhh a festék is meg van kopva ott, mint ha kifeszítették volna…várta, hogy talán még is inkább neki lesz igaza, megrémült, hogy feleslegesen hívta a rendőröket.
Mutattam neki az ajtókat, hogy mind nyitva van, sosem zárjuk be, mert ha valaki fel akarja törni, az csak az autó sérüléséhez vezet. Hát ne törje fel, nyissa ki, üljön be, és utána majd rájön, hogy nem tudja elindítani.
A srác értetlenkedett és zavarban volt, mellette igazán nagy írónak érezhettem magam. Tárcsázta a rendőrséget, hogy ne jöjjenek, mert nincs semmi gond, de véletlenül valaki mást hívott fel, aki neheztelt rá és magyarázkodott, hogy a rendőrséget akarta, mert a Jázmin utcában…Körülöttem mindig zajlanak az események, nem úgy van, mint szegényeknél.
Hja, az egyik legkedvencebb felvett, mesterkélt sztárallűröm, hogy nem veszem fel a telefont.
A decemberi hónapban közel 50.000 Ft számlát hoztunk össze ketten a nejemmel és már vagy hatodjára korlátozták a kimenő hívásunkat.
Ekkor elhatároztam, hogy ez így sok, van élet a mobiltelefonon túl is, meg nélkül.
Itt egy alanyesetű szó hiányzik, vagy az egyik szót hibásan írtam.
Kifizettük a sarat és áttértünk feltöltősre.
Azóta én nem hívtam fel senkit és mások is leszoktak róla, hogy hívogassanak.
Minek hívna fel ha nem veszem fel a telefont? Jótékony, internaiv sztárallűr, megbocsátható, mint a koszos, de még hordható. Hülye, de megbocsátható, másik világban él.
Ha sok ilyet halmozok egymásra, akkor az emberek összesúgnak a hátam mögött, és a vállukon hordoznak. Megértően bólogatnak, bazsalyognak, és szívük mélyén irigyelnek, hogy híres nagyon író vagyok, aki ezt megteszi, és az életéhez hozzátartozik.
Mondok egy kőkemény példát, amit az élet hozott létre.
Van a Garas Dezső, aki nem annyira híres író, mint én, viszont színész, ismert. Egy utcában lakok vele itt Bánkon. Vasárnap délben lement kenyérért a helyi kisközértbe. Kiverte a happot, mert nem volt. Az alak mazottak jól leszidták, hogy azért, mert Ő a Garas Dezső, még a kenyér nem terem magától, örüljön, hogy vasárnap is nyitva a bolt, rendelje meg, ha kell neki, vagy menjen be Budapestre, ott van nagyáruház, éjt nappallá téve.
Például ha én megyek be, nekem elnézik. Az átkosban volt szokás a pult alól vásárlás, de nekem a föld alól is előkerítik a kenyeret. Ha kell, elmegy haza és elhozza azt, amit Ő megszegett. Tudod mi a titka ennek? A mosoly.
Az ELMŰ, ahol villanyszámlásként dolgoztam, nahhh ott az igazgató egyszer azt mondta, hogy mosolyogni semmibe sem kerül, de rengeteget lehet vele keresni, emberi szíveket megnyitni, megnyerni.
Hja, majdnem elfelejtettem, rengeteget iszom. Ahogy a színészek egy szerep kedvéért leborotválják a hajukat, meghíznak, vagy éppen lefogynak, én a cél érdekében egész nap iszom. Az emberekkel nem sokat törődöm, hogy mit gondolnak rólam, mert tapasztalatból már tudom, hogy nagyon híres embereknél ez erényként tűnik fel, így nekem is muszáj.
A nagyon híres írók, festők is az alkotás és az érzelmi kilengés érdekében sokszor nyúlnak alkoholhoz, droghoz.
A szalagcímek naponta hozzák, hogy ez meg az iszik, elvonóra került, de a rajongók ezért nem megvetik, hanem szó szerint a vállukon hordozzák.
Akkor én is iszom. Az utca ahol lakom néptelen, nyaraló övezet, télen senki, tavasszal néha idősek, nyáron népesül be csak.
Ha azt szeretném elérni, hogy bárki is a vállán hordozzon minimum templomba kell járnom.
A lelkésznek már próbáltam jelezni, hogy mekkora egy istenséggel van dolga, hátha a vállára kap, de nem vette az adást. A többiek meg idősek hozzá, hajlott hátúak, nem várhatom el tőlük, meg kell várnom a nyarat.
Van a családon belüli sztárallűr. Az úgy fest, hogy minden apró zajra látványosan megrezdülök, és idegesen hátra fordulok. A híres nagyon íróknak dolgozó szobájuk van tölgyfa asztallal és szivardobozzal, rezesen csillogó pohár borral. Tudom, mert láttam filmben, hogy milyen.
Ha híresen nagyon nyomozó szeretnék lenni, akkor autóban ébrednék, cigire gyújtanék, és kávét hozatnék fánkkal, majd gyűrött arccal tolnám a képembe a fánkot és csak utána nyúlnék a másnapos távcső után.
Nekem dolgozó sarok jutott műmárvány lappal, balra tőlem a 72cm képátlójú Panasonic, jobbra tőlem a néha berohangáló Benjámin és Levente, alapértéken konyhaszag, felső határértéken fejhallgató és még így is behallatszódik minden. Ilyen inger gazdag környezetben próbálok alkotni a jövőnek megmaradandót.
Ha az ingerküszöböm eléri a maximális terhelhetőséget, akkor látványosan elkezdek ciccegni, csapkodni, és ha nagyon hisztériás rohamot kapok, akkor kirántom a számítógép hátuljából a tápkábelt és elveszik a kilencoldalnyi gépelt anyag, mert vagyok olyan rutinos adatmentő, hogy előtte egyszer sem kattintok a save másképp gombra.
Utána az egész család bevonul a belső szobába és imádkozik, hogy nehogy felingereljen.
Mivel már annyira híres és nagyon író lettem, rájöttem, hogy nem is kell írnom.
Akár azt is írhatom, hogy höbblá höwöff és a népek isszák, mert én írtam. Mindegy, hogy mit.
Úgy döntöttem bérírókat alkalmazok, legalább látják az emberek, hogy milyen sokszínű, sokrétű és szerteágazó vagyok. Isten például mennyi virágot alkotott? Mind a földből növi ki magát, és akkor érzi magát a legjobban, ha állati ürülékkel tápláljuk. A disznószar, vagy a tyúkszar pont megfelel erre a célra.
Pályázatot írtam ki sikertelen írók részére, hogy küldjenek be pályaműveket. Felnéztek rám, izgultak és várakozással teli, hogy miként döntök, mert én a nagy a híres, akinek a nevét már mindenki ismeri.
Én meg találomra választottam, mivel azt sem tudtam milyen szempont alapján válasszak, hogy melyik lehetne a jó és híres író.
Rájuk mutattam, hogy te! Te! Te, és Te is!
Az ötödik megkérdezte, hogy és én?
Nahhh jó, te is. Mindannyian menjetek a picsába!
Aztán vártam három napot és a harmadik nap hajnalán feltámadtam őket.
Egyenként értesítettem mindegyiket, hogy megnyerték a pályázatot. Hát komolyan mondom, madarat lehetett volna fogatni velük, pedig háttal nem kezdünk mondatot.
A bérírók írásait feltöltöttem a blogomba is a saját nevem alatt, hogy guga írásai. Utána regisztráltam vagy tíz nicket és sűrűn dicsérgettem magamat, hogy guga jól írsz.
Guga ez fantasztikus, nem gondolkodtál még azon, hogy könyvet adjál ki? Vennék belőle, szólj, ha megjelenik. Guga szereztél nekem egy jó napot, köszönöm. Guga, hogy találod ki a sztorikat? Guga! Egyszer elmehetnénk együtt sörözni, én fizetem.
Guga megint csodálatosat alkottál, szóval kicsit megdobáltam magam a saját vállamon és utána kinek lenne bátorsága beírni, hogy guga ez szar volt?
A fikázó tábort is megelőzve begépelem, hogy guga de hülye vagy, de jól áll.
Nahhh, nem nagy ötlet? Könyvkiadók is felfigyeltek rám, kérték, hogy küldjek motivációs mailt. Mondtam, hogy bocsánat, de nem szeretnék újat írni. Nemrég pályáztam meg az ELMŰ vezérigazgatói posztját, ha megfelel az, akkor fénymásolom. S láss csodát, nem ellenkeztek, a lábaim előtt hever a világ.
Hjajj a legkedvencebb híres íróhoz méltó nagy szokás az az, hogy ha valaki becsenget hozzánk, nem veszek róla tudomást. A kutya veszettül ugat, én ugyan a fejhallgató mögül hallom, de kit érdekel? Ha nem megyek ki, az élet akkor is megy tovább.
Ha nagyon erőszakos, akkor egy szál gatyában és letaposott sarkú cipőben bóklászok ki, mint aki nem is itt lakik, hogy igen…tessék?
Apaaa! Levente vagyok! Engedj már be!
Miért, nincs nyitva az ajtó?
Hja, de, csak elfelejtettem.
Szóval megvan az utánpótlás, meg azt is észrevettem, hogy a falubeliek másolják a felvett és nagyon híres íróktól ellesett sztárallűrjeimet.
Bambulnak egy irányba, majd ha köszönök, visszaköszönnek, hogy szervusz Imre.
De nem jövök zavarba, tudom, hogy nagy vagyok, csak azt nem, hogy miben.
Nahhh, már látom előre, hogy ebből aranyköpés, graffiti lesz, kőbe vésik.
Mint az örök punk, aki tudta, hogy mit akar, csak azt nem, hogy hogyan. Vagy nem így volt?
Akár hibásan is emlékezhetek rá, jótékony sztárallűr, belefér, elnézik, koszos de még hordható. Hülye, de még érthető. Guga, de még olvasható.
Gyerekkoromban Gyulán a Petőfi moziban vetítettek egy orosz filmet. Egy fiúról szólt, aki bokszolónak adta ki magát és a saját arcképét híres kivágta, s híres bokszolók feje helyére ragasztotta, albumot készített belőle és benevezett egy híres bokszmeccsre.
Tudta kezelni a fejlevágó gépet, tudta mire való és motivációt érzett, volt tehetsége, de még soha nem bokszolt, nem is edzett.
A lányok körbe rajongták, ahogy az egy méltán híres bokszolónak kijár.
Sajnos az első menetben kiütötték és padlót fogott, idegen tollakkal ékeskedett és megbánta.
Miért mondom mindezt el és fektetek nagy hangsúlyt arra, milyen híres vagyok?
FLEHO
Nemrég megismerkedtem [Pézével]. Pézé vadászrepülőt vezetett egész életében és lehet látta is ezt az orosz filmet,. Mert oroszhonban képezték őt ki vadászrepülőre.
Pézé arról híres, hogy szerinte nem élet az élet Zvolenszki nélkül.
Mielőtt engem a szándékosság elvét követve megismert, előtte az unokanővérem országos cimborája volt, aki a Zvolenszki Edit. Teltek, múltak az évek és Pézé élete egyre üresebb lett, rájött, hogy valami, valaki hiányzik az életéből.
Így aztán megismerkedett velem a híres nagyon íróval, aki a Zvolenszki Edit unakaöccse és szintén Zvolenszki. Pézének enyhültek az elvonási tünetei Zvolenszkileg, s az arca is kisimult.
Miközben rájöttünk, hogy a gyerekeink egy óvodába járnak, elmesélte, hogy mi az a FLEHO.
Fellengzős, nagyképűsködő.
Kegyetlen dolog, olyan embert a levegőbe dobálva ünnepeli, akinek hiányzik deréktól a lába, mondhatni könnyű eset. A könnyű eset címnek se rossz, nem túl flehós.
Az flehó ha észreveszem a szövegben az elütést és szándékosan nem szedem vissza? Megsebzett vad látszatát keltem, az esetlen, jámbor emberét, aki valójában nagyon is számító és akár a csatorna az esőnek megvezet?
Az flehó vagy sztárallűr, ha becsengetek családostul hajnalban idegenekhez, hogy rokon vagyok s most érkeztünk?
Ha értetlenkedik, hivatkozok Imrére, aki akadozó András és már nyúlok is a zsebembe, ahol nincs Nokia 3310, nem hív rajta senki, vállam fölött jelzem, hogy bocs de ez most fontos.
Ellentmondást nem tűrően csillan meg a tó vize az értelmiségi szemüvegen és, ahogy bepárásodik, s megtörlöm, világossá válik:
Teeeeee! Miért akarsz 11 éves létedre dicsőséget magadnak? Mivel vívtad ki, hogy felnézzenek rád? Annyira jó tanuló vagy, esetleg a példás magaviseleted? Vagy csak az önérzeted igényli, hogy mindenki hasra essen előtted te Flehoszki Levente!!!?
Hja, tudom, mostanában kicsit elmaradtam, mint híresen nagy író, de csak azért, mert dolgozom az [első regényemen]. Kicsit levegőbe dobálhatnátok ha már így rajongtok értem 
