Az első elérhető emlékem húsvéttal kapcsolatban az, ahogy egy tanya hátamegett dobáltuk unokabátyámmal a két reklámszatyornyi festett tojást, amit összegyűjtöttünk locsolkodás közben. Legfőbb vágyam volt, hogy bélásokat, öt és tíz forintosokat kapjak a locsolkodásért, de sajnos, ha nem rokonhoz tértünk be, akkor be kellett érni egy buksira nyomott barackkal, és egy „hogy van apáddal”. Markunkba nyomtak egy tojást, ami hol indigókék, hol tégla piros, hol valami szocreál sárga színben pompázott.
Na ezeket, a tojásokat kezdtük dobálni a tanya hátamegett a magasra nőtt büdös bükkönyben. A nagyanyám az önfeledt és boldog öntudatlanságban megejtett faldöngésre figyelt fel és a kíváncsiságtól hajtva kilesett a tanya megé. A feltartott mutatóujjával fenyegetett meg bennünket és még annyi, hogy futásnak eredtünk.
Az öreg Poszta Sanyi bácsi egyedül élt egy kieső tanyában, volt neki két koszlott pulija meg egy kórságos tehene. Az öreget csak húsvétkor lehetett látni széltől szegletéig, amúgy meg csak, ímmel-ámmal ha éppen arra vetődtél és kiszúrtad, ahogy kotorgál valamit a tanyája körül. De húsvétkor előszedte az ódon szekrényéből a naftalinos öltönyét, mert arra adott, hogy ünnepnapokon fess legyen. Elkezdte a Lukucz tanyán a locsolkodást, és estére befejezte valahol a Szanazug közelében. Illendőnek találta betérni mindenhová. Nagy mélységgel volt megáldva, nagy szíve volt és az mind a mutatóujjában dobogott. A hatodik feles után még futotta egy köszönésre tőle, majd bemerevedett a konyhai hokedlire, maga elé kapta a sonkás tálat egy felessel megspékelve és nemes gondolatok megszövése látszódott rajta, minek végeredménye közben nyomatékosan a levegőbe emelte a mutatóujját és úgy maradt percekig. Ilyenkor csak egy agyszkennerrel lehetett volna kiolvasni belőle a lényeget. Aztán ha a gondolatmenetnek a végére ért, akkor megemelte a kalapját, kitolta a Csepel kerékpárját és széles ívben nekifutott és egy lendülettel a nyergébe pattant, néha többször is egymás után. Már rég meghalt, mindenki csak annyit tudott róla, hogy soha nem szólt egy szót sem, de néha a levegőbe emelt mutatóujjával nyomatékosan jelezte, hogy valaminek a végére járt.
Immáron végleg.
A postán záróra előtt vagyunk. Az egyik alkalmazott jött és elköszönt attól a kolléganőjétől, akire éppen vártam, hogy elvegye a kezemből a csomagot. Futtában odahajolt és kellemes hétvégét kívánt neki, majd a mutatóujját egy kicsit kackiásan ráemelve még hozzátette, hogy minél kevesebb locsolót! Hja, mondta fáradtan a hölgy, remélem nem jön senki, majd legyintett.
Állok sorban a Tesco áruház pénztáránál, előttem széles derekú háziasszony elégedetten szemléli a hegyet, amit maga előtt tol. Férje kimért mozdulatokkal helyezi a futószalagra azt a két köbméter kötözött sonkát és dobozos sört, amit megszerezni kívánt a lelke. Pittyeg a vonalkód olvasó szorgosan. A pénztáros fiú elveszi a szalagról, forgat rajta s pitty, pitty, pitty. Mikor sorra kerültem az volt az első dolgom, hogy megkérdeztem tőle, álmodban nem szoktad hallani ezt a pittyegő hangot? Azt nem, de ha a hűtőbe benyúlok valamiért, akkor addig forgatom, amíg megtalálom rajta a vonalkódot, válaszolta.
A mutatóujjával nem csinált közben semmit, csak pittyegtette a vonalkód olvasót. Cserébe elmeséltem neki, hogy én mikor a hadseregből leszereltem, még hónapokig felvettem az utcán a lépést az előttem sétáló emberével.
Ez volt az első év, hogy nem kaptunk senkitől húsvéti képeslapot. Az előző évben még volt két darab a postaládába valamelyik ángyitól, aki még adott magára ilyen téren, de mostanra az Ő lelkesedésük vagy formalitásuk is csak a múlté.
Budapestre költözésem után, rendszeresen leveleztem a rokonaimmal. Rendes kézzel írt levél, utána a postán sorba kellett állni, bélyeget venni és várni a válaszra. Nagyon kellemes érzés volt, amikor kivehettem a postaládából a levelet, amit apám vagy nagyanyám írt, a haverok, csajok, barát s miegymás. Volt neki jellege, mosolyt és könnyet tudott csalni a szemembe, vagy percekig a térdemet fogtam, úgy röhögtem.
Időt kellett szánni a másik emberre, hogy azt a levelet megírd neki és teljesen az Ő személyére volt szabva. Ma már van mobiltelefonom, három is, de nem hívom fel apámat és Ő se engem. Ha fel is hívom nincs számára úgy mondanivalóm, mint ahogy azt levélben tettem. Inkább megvárom, amíg személyesen találkozunk, és úgy megbeszélem vele a dolgokat.
A legjobb barátomat sem szoktam telefonon hívogatni, egyszer csak beállít, és akkor tudja az ember, ugyan nem láttam több hónapja, de végig velem volt. Ehhez nem kell mobiltelefon.
Kaptunk egy húsvéti sms-t, pontosabban a nejem. Van egy rokona, aki minden nevesebb ünnepen küld egy sms-t. Utoljára azt kérdezte, hogy na milyen volt a Jézuska hozzátok?
A nejem azt válaszolta neki, hogy a Jézuska nagyon jó fej volt hozzánk.
Most azt kérdezte, hogy na milyen volt a nyuszi hozzátok?
A nyuszi is kurva jó fej volt hozzánk, válaszolta a nejem.
Olyan ez, mint egy folytatásos regény.
Jöttünk vissza Szandáról, több falun át vezetett az út. Sok helyen látható, ahogy az emberek kényszeredetten vígadnak. Odafelé még csinosan kiöltözött apuka a fiával kézen fogva, visszafelé meg szédelgő és lehányt öltönyökben, frusztrált arcok.
Úrrá lett rajtuk a hétköznapi üresség és feltartott mutatóujjával eljött közéjük az ünnep, a megváltás, majd közelebb lépett az autónkhoz és forgalmit, jogosítványt kért.
A rendőrök közre fogták a falvakat, akár valami határzárlat, annyian voltak még egy olyan névtelen falu földsánccal határolt végében is, mint Bodobács. A falu neve nem biztos, hogy stimmel.
De nem ám itt engedni a csábításnak, Lacikám igyál egy pohár sört, mielőtt indultok.
A rokonaink sehol nem voltak otthon, mindenki elmenekült a locsolkodók elől.
Tudtuk előre, meg sem kíséreltük végigkopogtatni az ajtókat, „hahó van e ott bent valaki?”.
Jó előre értesített a lányos ház minden rokont, hogy hozzájuk ugyan ne menjen senki, nekik nem hiányzik a kölni szag.
Teher ma már a rokonoknak minden, húzzák a szájukat, ha lagzi van, a temetésre is csak vonakodva mennek el, minek annyi halott, nem érünk rá. Feltartott mutatóujjával jön el a halál, talán nem tetszett neki valami, hogy így kell itt hagynunk mindent?
Lehet rám szólt mikor a tanya megett dobáltam a tojást, csak nem figyeltem.
Mikor tolod magad előtt a hegyet a pénztárhoz, csak nem figyelsz. Mindenkinek van egy hegy a szeme előtt, és kényszeredetten tolja, szenvtelen, elgyötört mosoly nélküli arccal, feltartott mutatóujjal.
Kéne egy agyszkenner.
Mindenkinek.
N/A milyen nyuszi voltam hozzátok?
