Satira si umorul

Jövőkép 83

Egyik délután mentem az óvodába a nejemmel a kisebbik fiamért és egy magán gimnázium előtt mentünk el az utcánkban. 4-5 fős lánycsoport diskurált kiélezett hangnemben, hogy húú nekem ötös lett, azt hittem bepisilek...én is féltem végig, de jól sikerült, átengedett, aztaaaaa és kacagtak.
Mondom a nejemnek, hogy képzeld el a szandai mamát és az Erszi nénit ilyen szituban, hogy vihorásznak a kapualjban, meg csivitelnek, mint a verebek, hogy de izgi és napokig készültem.
Jót nevettünk az abszurd helyzeten, 83 éves néniknek más gondja van. Menet közben a kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás mintájára kitaláltam, hogy kevés vagy, mint vénasszonyban a vizsgadrukk muhaha.

Elteltek napok de valahogy ez a jelenet mindig visszakúszott az elmémbe és jókat derültem rajta. Volt egy szabad délutánom és úgy gondoltam itt az ideje tekerni két órát. Fel a kerékpáromra és zene, napszemüveg. Nem volt határozott célom, hogy merre menjek, csak úgy toronyiránt, széllel szembe és az óperenciáson túl, mindegy csak mesés legyen.

Egyszer volt, hol nem volt egy szűk utca. Poros, ódon házával, hűvös pincefuvallat a kapualjban, máló vakolat, büdös kukák, igazi uniós állapot. Teherautók álltak a ház előtt, emberek jöttek-mentek bútorokkal, izmok megfeszültek, fújtattak, erek kidagadtak, veres arc és fúúú, öhhh, hááá, tegyük le...
Asszonyok csiviteltek és pörö, pörö perlekedtek az emberekkel, hogy nem lesz baj, jaj.
Asszonyom, csak nyugodtan bízza ránk, mi ebből élünk, nem lesz semmi baj, kikartonozzuk.
Megáltam, félrehúzódtam egy fa árnyékába és csak lestem a történéseket, közben szólt a zene a fülemben.
Eszembe jutott egy Práter utcai jelenet, a haverommal félrészegen arra mentünk és éppen költözködött valaki. Leraktak egy szép ágyat a teherautó mellé és mentek vissza. Mi összenéztünk Böcével és azonnal a vállunkra kaptuk, befordultunk a Gólya utcába vele és iszkiri.
Kimentünk egészen az Üllői útra és ott leültünk egy kisbolt elé. Böce hozott söröket és kényelmesen hátradőltünk az ágyon, nagyon kellemes érzés volt és nagyokat vihogtunk, hogy most biztos keresik.
Később jött egy ember és kérdezte mit csinálunk itt és hogy? Nem értett semmit az egészből.
Én jelentkeztem szólásra és vázoltam neki, hogy a mama meghalt, hírét vettük, hogy a galád család széthordja a vagyont. Jöttünk mi is és csak ez maradt nekünk, elhoztuk s most leültünk kicsit pihenni, mert még messzire kell vinni.
Megkínáltuk hideg sörrel, leült Ő is az ágyra és beszélgettünk.
Sorsát panaszolta, már nem emlékszem mit, de megindító volt. Olyannyira meghatódtunk, hogy eladtuk az ágyat neki. Két láda Heineken sört vett nekünk a boltban, utána segítettünk felcipelni az ágyat a lakására.
Késő estig nyerítettünk és csapkodtuk egymás térdét Böcével. Kiültünk egy parkba s hajnalig vedeltük a sört...
De nem ez a lényeg, nem erről akartam írni, ez csak úgy eszembe jutott.

Volt ott egy nénike, nagyon öreg, nagyon lassan ment. Nem volt neki senkije, pontosan látható volt és érezhető. Vibrált a levegőben, hogy a munkások csak tessék-lássék módjára pakolták a koszos bútorait.
Azt az épületet kiürítették és lebontásra ítélték, néhány ablak bedeszkázva. Az önkormányzat nyilván mindenkinek biztosított másik lakást.
Nem ismertem a pontos helyzetét senkinek, csak megálltam a fa alatt és megpróbáltam elképzelni a néni életét.
Férje régen meghalt, talán a gyermeke is vagy külföldön él vagy az is beteg. Ha a néni kb. 80 éves, akkor a fia, lánya simán lehet 50.
Márpedig 50 éves emberek tudnak úgy lebetegedni, hogy nem tudnak többet felkelni, mondjuk agyvérzés.
Lényeg, hogy a néni körül nincs hozzátartozó, aki szeretné és gondoskodna róla. A melósokat az önkormányzat fizeti és, mint ha alantasabb lenne az egész, nem szívesen teszik, kényszerből, teher nekik, idegesek és szándékosan dobálják a bútorokat. Rossz volt nézni, legszívesebben odamentem volna, hogy jónapot, rokon vagyok, innentől átveszem az irányítást.
De eszembe jutott, hogy a természetfilmesek sem avatkoznak bele ha egyik állat lesérül és egy másik azt megeszi. Csak szemlélődők messziről.

Ezek is állatok.

Néninek volt megszokott élete, étele, amit hoztak neki minden nap. Persze ezeket csak képzelem, elképzelem és próbálom beleélni magam a helyébe. Voltak nagyon régi, kopott bútorai, azokat láttam is. Hosszú évek óta nem láttak fényt és súrolószert. Néni megszokta már, alig bírt mozogni, kevés volt benne a vizsgadrukk.
Volt tévéje és szomszédja, aki néha ránézett, hogy él e még vagy hívja a halottkémet. Jónapot ikszike, jól tetszik ma lenni?
Igen aranyom, csak ne fájna így a lábam és oldalra dől kicsit a botjára...

Régebben öcsémmel fosztottunk madárfészkeket. Este zseblámpával, bevilágítottunk és riadt tekintetek, elrepülni alig bírtak. Kivettük a tojásokat vagy a fiókákat és Apám azt is mondta, hogy szórjuk szét a fészket, hogy ne jöjjenek vissza.
Nem jó a veréb a tető alatt, teliszarja a padlást.
Másnap újraépítették a fészkeket, olyanok, mint a halak, azok is 5 percig ha emlékeznek valamire, de ragaszkodnak az élőhelyükhöz.

Belegondoltam, hogy a néni az új helyen hogy vezényli le mit hová tegyenek? Látta már előtte a lakást? Más családok biztos elmentek előtte felmérni a környéket. Néninek meg mindegy volt, bármit tehettek vele.
Volt egy megszokott élete és egyszer csak kapott egy levelet, tessék innen elmenni, más épül helyette. Ereje sem volt hozzá, hogy választ írjon rá, talán még mindig úgy hívja, hogy tanács, a lakás is tanácsi.
Ázott veréb módjára állt a teherautó mellett és némán tűrte a munkások szitkait. Megalázták a bútorai miatt, hogy a fotelnak zsíros a karfája, minden büdös és ápolatlan.
Néni! Magának már rég megkellett volna halni!!! Tudja?
Minek tetszik élni? Élet ez? Nemsokára pelenkázni fogják... csak képzeltem a melósok gondolatait. Kikartonozásra ügyet sem vetettek, vihogtak szégyentelenül.
Hangosak és szemtelenek voltak, mint ha ingyen dolgoznának.
Közben kerültem egyet, mert már felfigyeltek rám, ahogy ott állok a fa alatt és bámészok.
Később előállt egy taxi a néninek, az már óvatosabban kezelte...teherkocsival együtt el.
Nem tudom hová költözött.

Elhatároztam, hogy másnap visszajövök és bemegyek a házba körbenézni.

Délután megint szabad, órácskát tekerek, de már határozott céllal. Viszont lemerült elemmel, feledékeny vagyok, épp hogy sikerült egy fotó. Mehettem volna máskor is, de ennyi elég, nem csak az elem merült le, én is.
Megtaláltam a néni lakását, nem volt nehéz. Egy szintes udvarra néző lakások U alakban. Az övé volt az ápolatlan. Mindegyikről elvitték a bejárati ajtót és törött üvegek, szemét, dobozok, festékes dobozok, ott maradt edények.
Beléptem a lakásba és álltam ott egy kis ideig, fülemben motivációs zene szólt, kattintottam egy fotót, akartam többet is, de már késő.

Néni talán ablaknál ült és nézte a híreket, micsoda szörnyű világ, néha postás, kisnyugdíj, emlékek, Ő is volt lány, biztos udvaroltak neki, csapták a szelet, ahogy Ő mondaná.
De nem maradt neki senki, falakról süt a magány és a tehetetlenség, nem szeretném így végezni.
Hol lehet most? Milyen lehetett az első éjszakája az új helyen? Berendezték neki a lakását a melósok? Minden a helyére került vagy csak tessék-lássék módjára?
Lesz neki szomszéd, aki figyel rá, hogy mikor kell hozzá hívni a halottkémet vagy a csukott ajtó mögött egyedül fejezi be és búcsúzni is csak az fog tőle, aki betemeti pénzért?
Szereti Őt valaki?

Tervezi az életét egyáltalán a nénike? Vannak neki álmai, hogy majd így kéne és várja izgatottan, hogy beteljesüljön? Lelkesedik? Van neki jövője?

Kérdések, amire soha nem fog válaszolni senki sem, valós helyzet de csak a képzeletem játszik velem, néni mit sem tud róla, hogy kattog rajta az agyam.
Csak messziről szemlélem, nem avatkozom bele.
Az ágyát sem loptuk volna el Böcével, talán majd jövőre.

Ma délután itt járt a Didyman, mindenki tápdoktora. Már az első pillanatban láttam rajta, hogy kivan, mint a szódás lova. Kérdezem mi?
Meleg van...
Meg barátnőjével is, volt egy kis frontátvonulás.
Nem úgy lépett be az ajtón, hogy na mi van vén buzi, csak leomlott a székre, hogy áhhh.
Éppen csak a fejét nem temette a karjába.
Boromból is kért, rögtön mondta, mentegette magát, hogy mindjárt hoz másikat ha kell.
Miért ne kéne?

Nem bírom ezt a meleget.
Tényleg lassúak a mozdulatai.
Bortól sem élénkül, barátnőjével telefonál, hangja elhalkul, pedig szívesen érteném.
Inkább megragadom az alkalmat és kiszaladok még egy üveg borért, de biztos, ami biztos hozok kétfélét. Ki tudja miféle gusztusa van, fene a belét, de közben vigyorgok a hülye fején.
Szemére vetettem, hogy ilyen kis piszlicsáré problémákon kiakad? Tudod te mi miken mentünk keresztül a nejemmel 12 év alatt?

Előzmény:

Aztán még volt az is, hogy ma délben én főztem ebédet. Vettem csirkét, fokhagymát, vöröset és friss kenyeret. Tényleg áldásos csirkepörköltet rittyentettem, megnyaltam utána...
Kacsazsíron pergeltem a fokhagymát jó bőven, adtam hozzá rengeteg vöröset, darált paprikapépet, amit szandáról hoztunk, mama csinálta. Tengeri só, lestyán, majoranna, bors, paradicsom.
Főzni azt szeretek, tényleg jó végigcsinálni, a bogrács a gyengém, ha lehetne egész nap mellette állnék.
Tehénpásztoroktól és birkapásztoroktól tanultam főzni.

Mégelőzményebb, vagyis sokkal:

Gyerekkoromban lejártam nyaranta Vésztőre, az Okányi utcába Kovács Endréhez. A helyi tsz birkapásztora volt, nemes lelkű ember. A kolbásznak mindig a nehezebb végét fogta.
Ő tanított meg főzni bográcsban, kint a legelőn késő délután, alkonyodott. Gyűjtöttük a fát, szedett gombát, szelte a szalonnát, csípte a szemem a hagyma. Megvárta, amíg nem lángol csak magas hőt ad a parázs és fölé rakta a bográcsot. Sercegett benne a zsír, demizsonból bor, kutya a lábnál lihegett és várta a falatot.
Csillagos éjszaka volt, kint aludtunk a fűben és a hajnal pacsirtákkal keltett. Ilyen gyermekkorom volt.
Utózmány:

Kész lettem az ebéddel, rákóstoltam és úgy véltem még egy csipet ételízesítő, inkább adok hozzá, mint túlsózzam. Tényleg remek lett, illatára szomszéd is lejött és beköszönt. Kérdezte leves vagy pörkölt? Pörkőőőőőőőőlt válaszoltam gurgulázva, én mindig pörköltözök.
Megjött a nejem és asztalhoz ültünk, finom és nyalogatja a szája szélét.
A szívemet tettem ebbe a pörköltbe, lélekben jártam a legelőt s közben pucultam a hagymát.

Mégutózmányabb:

Kérdezem Didyman-t, hogy éhes vagy babám? Egyébként büdimennek hívom csak van, aki nem tudja kiről van szó. Nagy hórihorgas, ha elindul feltöri a betonyt, akkora lába van. Lányok ránéznek már az orrhosszból levágják, hogy van alatta lelet.
No de nem ez a lényeg, mármint nekem.
Éhes volt a szentem, hát melegítettem neki csirkét és vágtam hozzá egy kenyér sarkot, jó friss.

Elérakom, hogy ne, egyél. Addig, amíg forró...
Telefonál, súg, búg a barátnőjével.
Ejjh fiatalság.
Közben elmentem a kisebbik fiammal sétálni és idő múlva jöttünk csak meg. Büdimen már éppen készülődött elmenni.
Ott hagyott egy települő gépet az asztalon és a csirkepörit, amiből lehet evett, de csak keveset. Kenyér is beleharapva figyel.

Kérdem nem ízlett? Délben főztem és én, tudás van benne, finom?
Aszongya meleg van nagyon, elvan telve a gyomra. Mindegy nem firtattam, engettem útjára, szeva.

Egyedül maradtam a kisebbik fiammal Bendzsóval és egy települő géppel, egy fél üveg borral, egy tányér étellel, amiben benne a kanál.
Bort már ittam, most éhes vagyok.
Ránéztem a tányérre, kilógott belőle a csirke, a kanál és a tányér mellett az omlós friss kenyér beleharapva.
Gondoltam bemegyek és melegítek magamnak ételt. Előveszek egy tányért, merek bele és szelek kenyeret, töltök hozzá pohár hideg bort.
De elszégyeltem magam. Eszembe jutott nagymamám, aki átélt két világháborút.
Két világháborút átélni innen gondolva jelentéktelen dolog. Hajlamos az ember azt hinni, hogy ilyen velünk nem történhet meg. Ők is azt hitték. A nagymamámba az élet beleverte az alázatot és megbecsült minden falatot, anyit éhezett.
Ha családi ebéd volt és kínálgatták, akkor csak legyintett, hogy hagyd el Marikám, nekem jó lesz, amit az unokák meghagynak. Svalóban (Sváby?), összeöntögette a maradékokat egy tányérba, leült a sarokba és azt ette. Utólag belegondolva azt hiszem azért, mert röstelte volna kidobni az otthagyott lögyböklékeket, amit a gyerekek túrtak a levesből.
Félt, hogy megint ínséges idők jönnek?
Tesco pénztáránál sorban állva elég röhelyesnek hangzik az ilyen, de tény, hogy megesett.
Nagyapámnak nehezebb volt, Ő romániában harcolt a nemtudom miért és kik győztek, de mesélte, hogy rettentő hideg volt. Lövészárkot ásott többedmagával és lelőttek közülük párat.
Az ilyen történeteket mindig úgy kezeli a tudatom, hogy ez velem nem történhet meg, ugyaaaaaan és csak nevetek...

Nagyapám is napokig éhezett, mert nem vittek nekik élelmet. Mozdulni nem tudtak, mert azonnal lőttek rájuk, pokoli helyzet.
Végül elcsendesedett a román árok, már nem válaszoltak a puskáik, mindenkit kilőttek. Kimerészkedtek és tényleg, csend volt, mozdulatlanság, dermesztő hideg.
Emlékezett egy helyre, kilőtt egy román katonát, megakarta nézni.
A sisakja félrefordulva, a fején találta el. A fegyvere a hasa alatt, tarisznya az oldalán.
Elvette tőle a fegyvert, lőszert, lehúzta a lábáról a bakancsot és a zoknit. A tarisznyájában meg talált kenyeret jéggé fagyva, éhezett. Azt ette meg...
Nem mesélte tovább a történetet csak feküdt az ágyon és nézett rám nyomatékosan.
Ma ezt úgy mondanák, hogy öregem ez átjött.

Elfelejtettem, hogy ez volt a legeslegelőzményebb.

Nézem Büdimen tányérját a benne hagyott s kihűlt étellel, első körben undor fog el, hogy a kanállal Ő evett, a nyála a kenyéren rajta. De aztán eszembe jut, hogy mit szólna nagyanyám, nagyapám? Mire tanítanának? Ők kidobnák?
Először csak leültem a számítógép elé, amit félbe hagyott és sűrűn klikkelgettem, hogy iken akarom, tudok róla, elfogadom. De a szemem folyton a tányérra tévedt, amit ott hagyott. Ittam egy félpohárkával a finom borból és belefelejtkeztem a telepítésbe. Közben nekiálltam kényszeresen rendet rakni az asztalon, mindent a helyére.
Fiók kihúz, csavarhúzó bele, csavaros doboz oda, blá...
Nem maradt más csak a tányér az asztalon, benne a kanál, amivel evett és mellette a kenyér. Felemeltem a kezembe és a számhoz tartottam, éreztem a nyálát rajta.
De azt is, ahogy a nagyapám a szájához emelte a fagyott kenyeret, mellette a halott katona...
Közben a fiam ott nyüzsgött körülöttem, apa rajzolhatok?
Eltereltem a figyelmemet az éhségemről azzal, hogy papírt adok...
Visszaültem, mert kellett egy enter és igen, engedélyezem...újraindítja most?
Végtelennek tűnt az idő, amíg megint elindult.
Észre sem vettem, nem volt tudatos, ösztönösen vettem a kezembe a kanalat.
Előttem egy tányér megkezdett csirkepörkölt. Én meg egy éhes ember, így megy ez, tágítsuk az ingerküszöböt. Lenyeltem az első falatot, kissé fanyalogva, mert kihűlt, de azért finom. Mégis csak én főztem.
A lestyán nem túltolva, nejem párszor mondta, vigyázzak vele, mert ha túl sokat rakok bele átveszi az ízt teljesen az étel, de ez most pont jó volt.
Kellemesen édes, pont annyira sós és finom csirke, a kenyérbe már úgy haraptam bele, mint aki sohasem evett. Kipucoltam a tányért Büdimen után és úgy vigyorogtam, mint egy jóllakott óvodás.
Végig az járt az eszemben, hogy olyan vagyok, mint egy hajléktalan az önkiszolgáló étteremben, eszi meg a maradékot.

Hogy is szól a mese?

Ki aludt az ágyacskámban?
Vagy ki nézte a tévécskémet?
Ki pingelte netecskémet?
Szita-szita péntek, szerelem csütörtök,
ki ivott utópiám?

www.guga.hu/egyebek/kievetta.jpg

Kisbéka, Bulutty...

2006 áprilisában elhatároztuk a nejemmel, hogy építünk két kerti tavat a telkünkön, egyet a ház mellett, egy kicsit. S egy nagyot a telek közepén.
Kronológiai sorrendben a képek:

1.A máshol fel nem használható, ki nem dobható vasakból és betonokból csináltam a sziklakertnek merevítést.
2.Ebéd előtti ejtőzés
3.Ebéd utáni ejtőzés
4.A kerti tó alapja estére a helyére került
5.A kerti tó benépesült

[L]http://www.guga.hu/egyebek/kisbeka01.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/kisbeka02.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/kisbeka03.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/kisbeka05.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/kisbeka06.jpg[/L]



Igen ám, de olyan száraznak, üresnek tűnt a kisebbik tó. Másnap elugrottunk autóval egy helyre, egy burjánzáshoz, egy önképző tóhoz és szedtem gyökerestül sást. Beleraktam egy vederbe és az aljába vizet. Nagy örömömre találtam az árnyékos részen a fűben kis békákat. Tényleg picik voltak és kergetőztem velük mire összejött vagy 8db belőle, az is hupp bele a vödörbe, gondoltam tóba jó a béka, legalább pusztítja a szúnyogot.

Hazaértünk és nagy műgonddal ültettem el a kövek között az apró sást és végeztével szépen belehelyeztem a békácskákat is. Nem tetszett nekik a helyzet, körbe-körbe úszkáltak és kiugráltak a vízből. Egyenként paskoltam őket vissza a vízbe, de ahogy félrenéztem már a fűben varattyoltak és ugrándoztak. Órákkal később a szomszédom hangját hallottam a boros pincéből, ahogy sűrűn és cefetül káromkodik valami békák miatt, hogy tele van vele a pince. Rögtön vigyázzba álltam és elillantam, nehogy kiderüljön, hogy én hoztam a békákat de átment hozzá és beugráltak a pincéjébe.
Béka téma off, egészen másnapig. Gyerek megy le a pincébe befőttért, tettünk el körtét. Van vilmoskörte fánk kettő, macerás a befőzés, de az íze jobb, mint a teszkósé. No meg saját, de nem ez a lényeg. Levente rohan fel, hogy áááááá, Apaaaaaa ááááááá, minden tele van békákkal.

Jóvammá, ne szirénázz annyit. Lementem és egy sereg kis béka hűsölt a pincében, jóval több, mint amennyit tegnap hoztam. Ha azt veszem, hogy a szomszéd pincéjében is van, az enyémben is, akkor rengeteg kis béka van. Amellé hoztam még + 8db kis békát. Bulutty.
Összeszedtük őket a vederbe és kivittük a határba, a kukoricásba. Mikor beléptünk a magasra nőtt szárak közé a fiammal azt láttuk, hogy rengeteg béka menekül minden felé. Hozzáadtunk még egy fél vederrel és nyugtával dícsértük a napot. Békás év ez, esővel jönnek vagy a földből bújnak fene tudja de eltelt egy év.

Megyek le a pincébe gombáért és borért. Bográcsolok kacsát gombával és meglocsolom kevés borral, de közben én is belenyalok az üvegbe.
Veszem le a polcról az üveg bort és a szemem sarkában megmozdult valami, éppen csak ugrott egyet hanyagul. Lehet jelezni akarta, hogy ott van, ha nem megyek le meg sem mozdul. Nem volt rémült csak tenyérnyi.
Hogy..., hogy a fenébe nőtt ekkorára???
Mit evett ez a béka itt a pincében, hogy ekkorára nőtt egy év alatt? Látom vakolat megbontva, de homokot csak nem evett, ez nem a Dűne.
Akkor látom, hogy a megbomlott vakolat alatt még négy béka lapul, összebújva. Az anyátok nyálkás kurutty mindenit. Büdös dögök, nem vagyok kibékülve velük ebben a szituációban, ezeknek egy tóban lenne a helyük, vagy legalább kettőnek dísznek a kerti tóban. De nem itt a pincében, ahová az ember fia ínycsiklandó dolgokért jár le.
Találtam 12db-ot és szintén veder, kivittem mindet a határba és szélnek eresztettem Őket.

Kerti tó közben benépesedett. Macskák oda járnak inni, szomszédban van vagy 10. Halak már nincsenek benne, mert a macskák kifogták, nem haragszom rájuk, ez a dolguk.
Sás is benőtte emberesen, le is kellett vágnom ollóval, mert már nem látszott a tó.
Ahogy húztam szét a sást benne az egyik kőről beugrott egy béka a vízbe és lent maradt, láttam is hogy hol. Elkezdtem vakarni a fejemet, hogy ez meg milyen béka, biztos nem én hoztam ide, ez magától telepedett le.
Nem bántottam csak filóztam rajta és meglestem, ahogy újra kiült arra a kőre és napozott. Szép nagy kecske béka.
Este kiültem inni egy pohár bort és közben nekiállt hangosan vartyogni, gondolom valami párzási nótát döngölt de eléggé idegesítő volt az esti csöndben.

Eszembe jutott Apám meg a tanya, ahol gyerekkoromban laktunk. Volt egy nagy eső és a tanya mögött megállt a víz. Gyönyörű volt, egy méter magas víz és vagy 100m hosszan, mert beszivárgott a környékről is, a területünk alacsonyan feküdt.
A magasra nőtt füvet ellepte a víz és három nap múlva megmelegedett. Gázoltam a kristály tiszta vízben és pocsoltam sikítozva, jöttek a szomszéd lányok is és meztelenül ugráltuk a fejeseket egész délután. Egy hét múlva apró kis pöttyök jelentek meg a fűszálakon, majd ebihalak s később békák lettek, a víz viszont nem vonult le, maradt.
Apám esténként a partján ült és egy légpuskát tartott a térdén, emelt, célzott, bulutty s tölt. Emelt, célzott, bulutty s tölt. Fejébe vette, hogy kilövi az összes békát a vízből, mert éjjelente olyan kóruspróbát tartottak, hogy fater őrjöngött a dühtől, nem bírt aludni. Másnap meg hajnalban ment dolgozni.

Reggel raktam a tüzet a nyársaláshoz és odavetődött a pillantásom a kis tóra, a kövön 2db béka ült. Mondtam is magamban, hogy fene a zsírod csak becserkésztél egy nyőstényt magadnak, de nem marad ez így.
Megfogtam mindkettőt és kivittem a határba, jó messze, hogy nehogy visszataláljanak.
Ebéd után lefeküdtem a fűbe hortyogni egyet, de nem bírtam, mert folyton brekegett valami. Felkeltem kelletlenül és odamentem a tóhoz, mindkét béka ott napozott nagy lelki nyugalomban és várták a nirvanát.
Felrémlett Apám eltorzult arca, emel, céloz, bulutty és tölt.
Nekem viszont nincs puskám. Viszont a szomszédban van macska bőven.
Körbepakoltam a kis tó környékét csirkecsontokkal, ami bogrács után megmaradt és nagy elégedettséggel ledőltem egy fa alá aludni.

Ahogy viselkedem a telken a szomszédokkal szemben néha fura de tolerálják.
Mások már reggel ötkor kapálnak és ha lépek ki az ajtón egy félkörös féllábasra már tolják át a kerítésen, hogy itt van szomszéd igyon, ne sajnálja magától ezt a kis szíverősítőt. Pálinkákkal nincs is baj, nagyon nem lehet elrontani de a bor az valami cefet. Hajnaltól késő mikulásig gürcölnek a szőlőben, befektetett idő és energia kijön literenként 2500 forintra és olyan mosogatólevet gyártanak belőle, hogy az embert kerülgeti a szapora.

Nejem egyik délelőtt feküdt mellettem a fűben és a lába az égben egy fa törzsének támasztva, ilyet a szomszédok sosem láttak és nem is értik. Az egyik kínjában mikor arra jött megkérdezte, hogy van munka bőven, mi??? S nézett a nejemre kérdőn.
Nem, nekünk nincs semmi, vágta oda a nejem keményen és még jobban elkényelmesedett a fűben. Én közben meg nem tudtam hova fordulni úgy vihogtam.
Nagyon nem kedvelnek bennünket, mert mi szeretünk élni és élvezzük a telkünket.
Dolgozunk mi is, de mellette lazítunk ahogy a csövön kifér s a lazításunk sokkal látványosabb, mint az elvégzett munkánk. Viszont nem nekik élünk, nem nekik dolgozunk és pihenünk s nem is tartozunk beszámolóval, hogy miért.
Csak fura, nem tudják értelmezni, mert Ők állandóan a kapa végén lógnak, mint ha valaki szünet nélkül vesszőzné Őket.

Ezt nem lenézésből írom, tény, tényleg nem tudnak kikapcsolódni, folyton aggódnak valami miatt. Valami mindig baj és mondják is, hogy az a baj, meg valami mindig drága. Megint felemelték az árát, aztán mondják az embereket, meg hogy ma ilyen a világ. Könnyen feldolgozható sztereotípiák.

A számításom bejött, a macskák kifigyelték a békákat is a csirkecsontok mellől és csönd lett. Kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy a két békának annyi, hisz olyan kecsesek voltak és nagyok, meg a nevük is. De aztán elhessegettem az önvádló gondolatokat.

Tudod mire emlékeztet engem ez a sztori? A húsvétkor ne vegyél a gyerekednek kis állatot c. epizódra, akárhogy is visít.

1990-ben megláttam a helyi kis állat kereskedésben a kacsákat. Kicsik voltak és aranyosan sipogtak.
Vettem kettőt hirtelen felindulásból.
Eleinte babusgattam őket, hogy patyi-patyi-patyi. De később elég sok sört meg kellett inni, hogy tudjak tőlük aludni a szobakonyhás albérletben. Hajnalban meló, de előtte emel, céloz és blutty, csak nem a sörét, hanem a sörét s nem habosan.
Pár nap múlva rájuk untam és elvittem őket a Kosztolányira, a feneketlen tóhoz.
Hajnalban mentem, hogy senki se lásson és elengedtem a kis kacsákat a vízen.
Még el sem tudtam menni a partjától és mindkettő elpusztult, harcsa, harcsák ették meg. Megérezték, ahogy kapálódznak a víz tetején és sipákolnak. Fene tudta, hogy van benne harcsa.
Persze gyerekkoromban volt ismerősöm, aki kis kacsával fogott a kettős kőrösön harcsát. Rákötötte a lábára a hármas horgot és elengedte a folyón.
Egyszer csak eltűnt a kacsa, lenyelte egy hatalmas harcsa. Ültem a tűz mellett, forgatták a nyárson, locsolták olajjal és fűszerezték, nagy anekdotákat meséltek egymásnak és fogyott a bor, emel, céloz, bulutty.

A fekete macska

Tisztelt XY!

A nevem Zvolenszki Zoltán, 40 éves vagyok, házas és két gyermek apja.
Egy barátom ajánlotta, hogy forduljak Önhöz segítségért.

A probléma, hogy van a szomszédom, a K.J.
Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, milyen kategóriát merít ki az eset, minden esetre én zaklatásként élem meg.
Az egész 2005 nyarán kezdődött egy parkolóhellyel. Akkor költöztünk ide és nem tudva az íratlan szabályokról elfoglaltam a parkolóhelyét. Mivel nem szólt érte így nem tudtam róla s többször is előfordult, amikor munkából megjöttem. Ő meg gondolom magában őrlődött és a felgyülemlett feszültségek odáig vezettek, hogy rákiabált a gyerekeimre, amikor azok felszedték a gyümölcsöt a földről és megették. Telekszomszédok vagyunk és az egyik fájának a lombja benyúlik a telkünkre. Gyerekek meg boldogan szedték fel és falták a lehullott gyümölcsöt.
Én szóvá tettem neki, hogy talán mégsem így kellene hangot adnia az esetnek, ha szükséges megtérítem a kárát.
Csak legyintett mérgesen és bement a házba. Ezt követően már csak az alkalmakat kereste a kirohanásra, volt rá példa, hogy átkutatta az utcára kirakott kukánkat és feljelentett az önkormányzatnál, hogy mi elhullott állatot raktunk a szemetesbe. Persze azt gondosan elfelejtette megjelölni, hogy miféle állatról van szó. Az Ő macskája ejtett el a mi udvarunkban egy egeret és még láttam is, ahogy játszott vele a fűben.
A jegyző kiküldött egy férfit és csak a karomat tártam szét értetlenül, mert ha nem is tehénre, de legalább kutyára számított.
Kerestem a kompromisszumokat K.J-vel szemben de hajthatatlan volt. Egyedül élő, zsörtölődős és mások életét is megnehezíti.
Az első év nyarán, mikor nem voltunk itthon az ablakunk alá állította az automata öntözőjét, amivel a gyepet locsolta. Mire megjöttünk teljesen szétázott az ablakkeret, Ő meg tagadott mindent, mert eltüntette az öntöző berendezést, másnap meg a kert másik végében állította fel.
Igazából nem lenne vele gond, tudom/tudnám kezelni a helyzetet, de lassan az őrületbe kerget azzal, amit csinál.
Eleinte nem figyeltem fel rá, de később nagyon gyanús lett. Azt vettem észre, hogy mikor dolgozni indultam reggel, átszaladt előttem egy fekete macska. Magamban meg is jegyeztem bár babonás nem vagyok. Ez előfordult másnap is, harmadnap is és rendre minden reggel, ahogy mentem a parkoló felé. Kiléptem a kapun, elindultam a járdán és már jött is a macska a  sövény alól és futott át keresztben.
Persze magamban jót nevettem rajta, mulatságosnak tartottam egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy a szomszédom áll az eset mögött.
Egyik reggel a sokadik „fekete macska szaladt át előttem” után megálltam a helynél, ahol kiszaladt és vártam csendben. Egyszer csak meghallottam a szomszédom lélegzetvételét a buxus mögül, ahogy ott lapul.
Akkor jöttem rá, hogy módszeresen kifigyelte mikor indulok dolgozni és fogta a macskáját, lelapult a bokor mögött és ahogy elindultam Ő is indította a macskát. Szegény pára nagyon megkönnyebbült, ahogy átszaladt előttem és visszanyerte a szabadságát.
Úgy tettem, mint ha nem vettem volna észre semmit.
Másnap reggel azonban a másik irányba indultam el és kerültem egy utcát, úgy mentem az autóhoz.
Ez így ment néhány napig, de ráuntam. Gondoltam egészséges a reggeli séta, de minek kerüljek egy fekete macska miatt kilométereket. Bíztam benne, hogy közben felhagyott a próbálkozásaival, de amint elindultam a járdán átfutott előttem a macska. Ideges lettem tőle, nem azért mert hinnék benne, hogy bármi is történhet, nem vagyok babonás, de maga a tudat, ahogy ott lapul a bokor mögött és várja, hogy kilépek a kapun.
Másnap reggel egy félórával korábban indultam el otthonról, majd az után is. Egészen megnyugodtam és már kezdtem is túltenni magam a dolgon, de egyik reggel ismét, ahogy kulcsra zártam a kaput a macska átszaladt előttem.
Nem bírtam tovább és bekiabáltam a kerítésen, hogy tudom mit csinál, azt is tudom, hogy ott van.
Aztán már egy órával korábban indultam, de csak két napig működött. Hiába a korai kelés a macska megint átszaladt előttem. Erre nekiálltam utána futni az utcán és kergetni, beszaladt egy autó alá és onnan fújt rám.
A szomszéd természetesen feljelentett az önkormányzatnál, hogy zaklatom a macskáját. A jegyző napokkal később kiküldte ugyanazt a férfit s miközben próbáltam vázolni a történteket rendesen összebarátkoztunk és megbeszéltünk egy délutáni sörözést.
Ám a helyzet ezzel még nem oldódott meg, ugyan visszatért minden a régi kerékvágásba, a megszokott időben indultam el és a megszokott helyen a macska átszaladt előttem. Megálltam és elkezdtem széthúzni a bokrot, hogy megnézzem a szomszéd ott van e mögötte. Természetesen ott volt és azonnal lefényképezett, hogy én leskelődöm a bokrokon keresztül a telkére és zaklatom Őt. Szintén feljelentett az önkormányzatnál és mellékelte hozzá a fotót is. A jegyző kiküldte a férfit, én behűtöttem a sört és jókat nevettünk a fényképen, amit elhozott magával.
Az udvaron ültünk a kerti asztalnál és természetesen K.J. Ezt is megörökítette ill. továbbította az önkormányzat jegyzőjének egy kis kommentárral, hogy én megvesztegettem a hatóság emberét, az pedig munkaidőben alkoholt fogyaszt.

Tudtak róla az önkormányzatnál, hogy kivel állnak szemben, Ők sem szívlelték, de muszáj volt hivatalból eljárni az alkoholfogyasztás miatt. Így a barátom kapott egy fegyelmit, de dolgozhatott tovább.
Napok, fekete macska, belefásultam és szűnni nem akar.
Amiért leírni kényszerültem az egészet az a tegnapi nap reggele. Kiléptem a kapun és a macska átszaladt előttem. Mentem az autóhoz és végig kattogott az agyam, hogy mit lehetne kitalálni, hogyan lehetne megoldást találni a kialakult helyzetre, hogy elejét vegyem ennek a nem is tudom minek.

Csak a csattanásra eszméltem fel és tértem vissza a jelenbe, nem adtam meg az elsőbbséget, figyelmetlen voltam és összekoccantam egy másik autóval. Szerencsére megúsztuk sérülés nélkül, de alaposan elgondolkodtam, hogy mi értelme ennek az egésznek. Nyilván a fekete macska az oka az egésznek, ehhez már nem kell hit, pontosan tudom és azt is, hogy a szomszédom most elégedetten hátradől a foteljében, összekulcsolja a kezét a hasán és kitalál valami mást, amivel bosszanthat.

Meghirdessem a házat, elköltözzünk másik városba, új munkahely, új iskola, új élet? Vagy egyszerűen csak lőjem le a szomszédomat?
Kérem segítsen rajtam, adjon valami tanácsot, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben.
Próbáltam már vele beszélni, de csak gúnyosan nevet rajtam, meg sem hallgat, megy be a házba. A gyerekek már rendesen félnek tőle és utálják a macskákat.

A történet, akár igaz is lehetne :)

Tekerünk a szuzukival a frissen megnyílt M6-os ótópályán. Nejemmel megbeszéltük, hogy minek 5 percenként szívrohamot kapni a 6-os úton a szabálytalanul előzők és gyorshajtók miatt. 1500 Ft-ot megér a nyugalom.
Már hazafelé jöttünk a telekről, mögöttünk 3 csodálatos nap, mindenki ajakig koszos, mosdatlan. Levente zenét hallgat, Benjamin szuszékol és folyik a nyála a nyakára, nem nyúlok hozzá, nehogy felébredjen csak lopva nézek hátra.
Nekem is nyúlik az állam, de nem merek elengedni egyetlen ásítást sem a nejem miatt, mert vezet. Régebben a 200 kilós Zsuzsi anyakocán teszteltem, hogy odamentem az ólajtóhoz és szünet nélkül ásítoztam. Egyszer csak a koca is és az oldalára dőlt, elkezdtem vakarni a hátát és elaludt.
Mikor a hentes nyakonszúrta Anyám sírt, a hentes meg is jegyezte, hogy nagyon nehezen döglik meg, mert szerették.
Kolbásza azért finom volt.
Mondom a nejemnek vigyázz!!
Egy kanyar után, a felüljáró aljában távolabb egy autós lengette a karját. Összenéztünk, hogy most mi legyen? Megálljunk?
A kocsiját nem láttuk még pontosan, mert egy utánfutó volt rákötve és rajta befóliázott bútorok. Sötétkék WW kombi, aztán kimondtam a varázsszót, álljunk meg neki.
Pedig hátul a két gyerek és mit ne mondjak, más sem hiányzott csak a mások nyűgje. De az ótópályán a forgalom gyér, hátha tényleg bajban van.
Tudtam, hogy az M6 bevan kamerázva, mert egyszer a nagyobbik fiam elkezdett sipítozni, hogy hasmenés. Kiugrott a kocsiból, papír és mire végzett ott villogott egy rendőr autó mögöttünk kérdőn, hogy segíthetünk?

Már tekertem le az ablakot jó előre és a férfi ingatta a fejét mosolyogva és azt még sikerült elcsípnem, hogy zines.
Tessék? De akkor már kiszálltam.
Köszönöm, hogy megálltak, de nem tudnak segíteni és én sem láttam messziről, hogy Suzuki. Az én autóm diesel üzemű, nagyon messziről jövök és bíztam benne, hogy elérem a következő benzinkutat, de kifogyott.
Felajánlottam neki, hogy használhatja a mobilomat ha kell, de mondta, hogy az van neki is.
A legjobb az lenne ha valaki elvinné egy kútig meg vissza, megfizetné.
Mutattam az alvó gyereket hátul, hogy ez az egyedüli akadály, de amúgy nagyon szívesen.
Beszálltunk és tekertünk tovább s kíváncsian néztük a visszapillantótükörben, hogy megáll e valaki más.

Nem állt meg senki, amíg mi láttuk.

Közben eltelt egy év, újra nyár.
Ücsüküé szokta mondani, fene a frakkját, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
Fillérre pontosan kiszámoltuk a hétvégét, hogy mennyit kell tankolni oda-vissza. Gyerekeknek 3L tej, bográcsoláshoz hús, hagyma, fűszerek, egy üveg finom bor.
5000 Ft ment a kasszába és azt otthon is hagytuk a Pünkösd utáni hétre kezdésnek s még kenyér is kell.
Kis pénz sütizni meg üdítőre a gyerekeknek, haláli ahogy majszolják a süteményt és a kicsi tele szájjal megjegyzi, hogy fim, fiom... és közben a szájához emeli az üveget és ott marad a száján a nyoma, nem törli le.
Ez is érdekes. Gyermekeket és idős embereket nem zavar a szájuk széléhez tapadt morzsa vagy nedvesség. Simán megvannak vele, csak akkor törlik le ha szólsz nekik, hogy Papa ott egy morzsa a szája szegletén. Pedig nyilván ugyanúgy érzi, mint én, csak nem jut rá ideje, vagy már nem annyira fontos.
A lényeg az, hogy a pénztárcánkban nem maradt csak 380 Ft hazafelé és a benzint is sikeresen kifurikáztuk a környéken, kis kirándulás.
Hazafelé indulva nem elég, hogy a friss cseresznyétől olyan hasmenést kaptam, hogy csak vigyorogva ültem a fajanszon és kínomban már röhögtem, hogy épp felálltam de már ülhetek is vissza s mindezt egy órán át.
Mindezek tetejébe még nem biztos, hogy hazajutunk, nincs elég benzin az ótóban.
Súlyos gyomorgörccsel szálltam be az autóba és zártam be a kaput, majd gó.

Magamban végig gondoltam, hogy az első benzinkútnál kiállunk és a nálunk lévő 380 forintot beletankoljuk az autóba sűrű bocsánatkérések közepette, de ahogy készítettem ki a pénzt 100 Ft elgurult és beesett a kézifék mellé elérhetetlen helyre, később még biztos fog problémát okozni.
Nagyot röhögtünk a nejemmel, hogy ennyire szerencsétlenek nem lehetünk, pedig de.

Jött egy Esso és kimondtam a varázsszót, álljunk meg!!

Kiszállok, srác leszáll az árnyékos hokkegyliről és mondom szia, az a gondom, hogy nincs elég benzinünk, de a pénzünk is elfogyot, nem jutunk haza. Viszont...(s itt már elkezdte ingatni a fejét) itt a személyi igazolványom és odaadom a fiam telefonját (14E Ft.) s 4 nap múlva újra erre jövünk s kifizetem az ezrest, amit beletankolnék.
Gondoltam hátha átmegy bólogatásba, de nem, könyörtelen, még rávágja hogy próbáljuk meg egy másik benzinkútnál, nem messze nyílt egy új...
Nejem közben lehúzta az ablakát és nyújtotta ki a pénztárcát, hogy van még benne 280 Ft, azt tankoljuk bele. Srác mindjárt pattant és jelezte, hogy azt lehet.
275 forintnál megállt és hálásan megköszöntem. S még elmenőben rákérdeztem, hogy ennyire visszaélnek? Micsodaaaaaaaaaaaaaaaaaa? Nyújtotta el, ha azt a pénzt, amit elloptak most a kezembe kaphatnám boldog ember lennék.


Nejem meg rám vigyorgott, hogy na mi van, lement a gyomrodról a lelki teher?
Az le, de a cseresznye még mindig dolgozik...
1L benzin az 20km, hazaértünk és még azon vihogtunk, hogy elfogyott a tej, sebaj, eladjuk a maradék benzint.

16. Lk 6,31
És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.


Keserűség van a lelkemben, mert még ha szem előtt is tartom Isten kérését és természetesnek is veszem, nem találok viszonzásra. Olyan érzésem van, mint ha itt Magyarországon indult volna el az ítélet és mindenki:

1. Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
2. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
3. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
4. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
5. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.

De csak hessegetem magamtól a gondolatot, hogy áááá dehogy. Biztos máshol is rossz és ott is zord az emberek lelke. Aztán eszembe jutnak az erdélyi rokonaink, hogy milyen szegények és kilátástalanok, nincs semmilyük csak a nyagy szívük s a határtalan kedvesség, amivel fogadnak, mindenüket megosztják velünk.

Én például beengedem a szórólapost a házba. Hozzám csenget, mert enyém a bal felső, első. Ha nem vagyunk itthon, akkor egyel lejjebb nyomja, de oda már kiírták, hogy ide ne csengess, mert magánlakás?
Má nem azért, de melyik nem az?
Tudom, hogy jönnek haza a lakók és egy laza mozdulattal kiszórják a ládából a nem oda valót. Reggelente lemegyek és összeszedem az eldobott csikkekkel együtt, megfogom a taknyos papírzsebkendőt is a lépcsőn.

Egyszer az egyik lakó megkérdezte, hogy magának fizetnek ezért és közben kérdőn csodálkozott rám...???
Nem, én itt lakom, válaszoltam.
S tényleg, egyszerűen kellemetlen ha jön valaki hozzám és látja ezt a sok szemetet a lépcsőházban, a kertben a csikkeket, szélfújta újságokat.
Napi 5 perc és minden tiszta. A ház takarítója meg hetente csak kétszer jön, a maradék napokon nincs kötelessége.
Hogy is mondja Vonnegut? Ha magyar a barátod nincs szükséged ellenségre.
Vajon mire alapozta ezt egy második generációs amerikai író?

Apám tanyája

Mostanában tudatosult bennem, hogy akárhányszor álmodom Apám tanyájáról mindig a félelemről szól. Apám tanyája Gyula mellett van és a vonat is megáll, Biczere a neve a környéknek.
Az első kép, ami megmaradt bennem az öregember, akitől Apám megvette a tanyát. A második Anyám, ahogy sipítozik, mert meglátott egy összegöngyölődött siklót a faágakon, amint napozott. Szaladjak szomszédokért, kapta a szája elé a kezét és sikított ahogy a torkán kifért.
A harmadik egy rajzlap, én rajzoltam. Rózsaszín fák, kerek lombokkal és gyöngyökkel a szélén, mind feküdt csak némelyik állt a lábán.
Aztán már csak élmények, ahogy járom a környékbeli erdőt. A tanyától úgy egy kilométerre volt egy beton építmény, ami beszakadt és benőtte a gaz, sehogy sem illett oda, na az félelmetes volt. A látványa, az érzés mikor megláttam, mindig sietve mentem el mellette, moha nőtte be az oldalát, baljós hangulata volt. Soha nem hittem megérzésekben, de az a valami sugallta, hogy nem jó dolgok történtek ott.
Aztán az orosz katona, egyenruhások mindenhol, valakit kerestek és végül megtalálták, láttam, ahogy lelövik egy dobtáras géppisztollyal, nagyon hangos volt a fegyver, mondhatni filmbéli hangok, de áthatolt mindenen, még most is beleborzongok, utána a szag.
Kati néni galamblevese, beteg voltam és állt az ágyam felett. Jótékony és törődő homályba burkolózva, idd meg fiam, ettől erőre kapsz.
Apámat már messziről láttam, ahogy jön a motorján, befordult a földútra, el a vasút mentén és át a kicsi dombon, egy pillanatig úgy tűnt az égen jár, aztán befordult a tanyánk felé és kikászálódtam az ablakból s elébe szaladtam. Mindig az ablakban ülve vártam.
Egy nagy vihar és én öcsémmel összekapaszkodva és egymásba bújva a kamrában didergünk, nem volt velünk senki csak az ég szakadt ránk.
Egy kiságyba ülök az udvaron, egyedül vagyok egy szelet zsíros kenyérrel és egy hatalmas robbanás. Meglebbentek a diófák, Anyám csak késő este jött haza, egész nap magamra hagyott a kiságyban az udvaron. Emlékszem is rá egy kicsit, a szele megmaradt, de rokonok is mesélték, hogy sűrűn megesett. Mégis itt vagyok.
Mostanában egyre sűrűbben álmodom Apám tanyájáról. Bent vagyok a házon belül és eleinte csak figyelek, de lehet, hogy az elkezdett figyelemnek köszönhetően mindig történik valami. Ma éjszaka egy cigány ember jött és kérdezte, hogy az udvaron lévő rozzant hűtőgépet viheti e? Majd jött az egész pereputtya és akkor vettem észre, hogy a lakás összes berendezése kint van az udvaron és a cigányok megállíthatatlanul húzkodják a fiókokat, mindent átnéznek és közben próbálják elterelni a figyelmemet valami aprósággal, hogy alaposan átkutathassák a fiókokat és a szekrényeket. Mondjuk ez a való életben is megtörtént velem egyszer. Egy másik tanyánkon, ahol vagy 6 cigány család lakott a szomszédságban. Egyszer csak megjelent az ajtóban egy dürhő asszony és rekedten rám rivallt: hé kölyök! Van kölcsön cukrotok? Azzal se szó se beszéd benyomult a konyhánkba és kinyitotta a szekrényt, majd lebecsmérlően fintorgott s nyomában még vagy nyolcan asszonyok és gyerekek. Felforgatták a lakásunkat, félelmetes volt. Nem tudtam tenni semmit csak ledermedten álltam a konyha közepén. Percekig tartott, amíg eltűntek. A szekrény ajtókat nyitva hagyták, a fiókok kihúzgálva. Nem tudtam eltüntetni a nyomokat mire Apám hazajött. Felelősségre vont, hogy mit csináltam, azt hitte játszottam.
Aztán elküldött borért, pontosabban Zöldszilvániért. Este aztán átment és rendet rakott az egyik családnál, ahonnan a dürhőné áthjött cukorért. Volt ám sivalkodás, csak álltunk Anyámmal a sötétben a kapunál és hallgattuk, ahogy apám egy bottal végigveri mindet.
Sajnos nagyon hamar megbánta, mert egyik este hiába vártuk nem jött haza, tőlünk nem messze az árokban feküdt eszméletlenül, egy IFA sofőrje látta meg a teherautó lámpájának a fényében a kerékpárját és megállt, majd szólt nekünk, mert tudta ki az. Na mindegy, nem gondolom azonban, hogy emiatt álmodnék Apám tanyájáról félelmeteseket.
Még annyit a dologhoz, hogy nem bírom ha valaki zaftosra kürtöli a médiát a kisebbségek jogaiért úgy, hogy még egyet sem látott élve, szemtől szemben. Tessék kérem tapasztalatot szerezni, odaköltözni a szomszédságukba minimum egy évre és az alapján objektíven hozni a döntéseket, köszönöm
De a minden alapot nélkülöző gyülölködést sem veszi be a gyomrom, ugyanis olyan cigány emberrel is éltem közelségben, aki Apámként viselkedett mikor magam voltam a nagyvilágban felügyelet nélkül.
Apámnak volt egy felesége a Mari. Azon a bizonyos tanyán laktunk, a Mari rengeteg Vodkát vagy Rumot ivott és a félliteres üvegeket ha kiürült rendre elásta a tanya körül. Én a friss ásónyomok alapján találtam rájuk és eleinte odavittem neki, de ez nagyon nem váltotta ki a tetszését, mert sokat kiabált. Próbáltam valahogy Apámnak jelezni, de nem volt vevő a témára, sőt engem vont felelősségre, hogy biztos nem bírom, mert mostoha. Mari sok üzenetet írt a könyveimbe és a füzeteimbe. Dögölj meg te rohadék és takaródj a háztól csak útban vagy, stb.
Apámnak nem mutattam meg egyiket sem, valahogy természetesnek vettem, úgy véltem ez az élet vele járója és el kell viselni, nem vettem komolyan, eldobáltam mindet.
Aztán egyszer kiborult a bili, a Mari megevett egy zacskónyi patkánymérget. Apám mikor hazajött azzal kezdte, hogy alaposan megverte és kitörtek egy ablakot is, én a kamrában összekucorodva vártam a végét.
Napokig kórházban volt és miután kiengedtek Apám maga elé állított, hogy fiam el kell menned a háztól. Választanom kell közületek, te már nagy vagy és megállsz a saját lábadon, kérlek menj el.
Életében egyszer szembesítettem ezekkel a mondatokkal, s csak akkor mikor már álltam a saját lábamon, Gyulától messze és a saját családom melegében. Nem emlékezett rá és nem is volt hajlandó elhinni, hogy Ő ilyeneket mondott volna nekem. Persze valami miatt elkerültem otthonról s a tény az Ő figyelmét.
Persze a Maritól hamarosan elvált, sőt a Mari elhagyta Apám két gyerekét napokra és Apám erről mit sem tudott, a két gyerek azonnal állami gondozásba került a szomszédok feljelentése nyomán és hosszas utánajárást igényelt, hogy elengedjék Őket hozzánk.
Mindezek tükrében nem gondolnám azt, hogy Apám tanyája ezért bukkan fel az álmaimban rendszeresen és ezért járja át a félelem minden egyes álmomat, amit ott töltök. Jeges izzadság a gerincemen végig. Állok bent a házban egyedül, valaki mindig jön, de illetéktelenül. Elvileg nem jöhetne oda, de csak odakoslat mint egy hiéna és mondja rögtön az okát. Én nehezen de kimegyek az ajtó mögül, néha a kilincset szorítva, néha csak kilesve, végül nem történik semmi az igaz, mert általában megszakad az álom, de ami megelőzi az szörnyű.
Lesek a függöny mögül és látom, hogy jön egy piros autó a ház felé a föld úton nagy robajjal. Elvileg nem jöhetne, mert nincs út tőlünk tovább és nem is hozzánk jön, érzem, hogy csak áthaladna, de nincs út és belerohan a házba, a ház végébe és az leszakad rá az autóra. Félve kilesek az ajtó mögül és látom a ledőlt házat.
Pszichológus kéne ehhez vagy valami regresszió de félek csak halandzsa lenne, nem tudják átérezni a szaktekintélyek azt, mikor gyöngyözik a gerincemen az izzadság és mint a híd úgy vagyok megfeszülve az ágyamon, erő az nincs bennem, elernyedek, lesem a mennyezetet és átélem az álmot újra percről percre, minden képkockát megint és keresem az értelmét.
Ma először döntöttem úgy, hogy írni fogok róla, mert akkor gondolkodnom is kell rajta amúgy gépiesen és keresve a pillanatokat, a képeket, hátha betudok nyúlni oda, ahol van a gócpont és megtalálom az okát és tálalom.

Akár hogy is gondolom végig racionálisan, sehogy sem találok olyasmit, ami félelmetes lett volna, pedig biztos van valami a lelkem bugyrában, hogy a mély félelmeket oda Apám tanyájára vetíti ki és azzal hozza kapcsolatba.
Azóta jártam már ott többször is, bár megváltozott és sokkal kisebbnek is tűnt, de semmit nem találtam, ami félelmetes lett volna.
A tudatalattival meg hagyjatok, valahogy oda került ha egyáltalán van olyan, de a való életből került oda, az pedig nappal van és ha újra elmegyek oda, akkor észlelnem kéne a nyomát.

Apám tanyája kedves hely, mégis az álmaimban úgy jön elő, mint a legnagyobb borzalom. Minden belső félelme oda vetül ki. Egyszer csak ülök az ablakában és a fekete égen gépek repülnek százával, nem repülőgépek, hanem mindenféle, amiknek nem is lenne szabad repülniük. Ismeretlen és életidegen technológia, ami beteríti az égboltot és rendületlenül mennek a céljuk felé, tiszta apokalipszis feeling.

Máskor meg tenger a szántóföld és nem tudok odaúszni a tanyához, a hullámok egyre távolabb sodornak, vagy megyek haza vonattal de sehogy sem sikerül leszállni, mert elém tolakodnak emberek s mire lejutnék a vonat újra elindul és az ablakból nézem a tanyát, ahogy elsuhan, kétségbeesett érzés, hogy talán soha nem jutok haza. Máskor meg felszállni nem tudok a vonatra, hatalmas parton kell felkapaszkodnom, de lemaradok, pedig minden erőmet bevetettem s mikor feljutottam a tetejére, akkor vettem észre, hogy az iskolatáskám otthon maradt a tanyán, a vonat ismét nélkülem indult el. Szürreális képek és érzések, folyamatos s nehéz küzdelem a valójában jelentéktelen dolgokkal, de a gyökere valami mély és elmozdíthatatlan fájdalom és félelem, ami minden reggel ha ott kötök ki, akkor nyomot hagy a lepedőn, jeges félelem csapódik ki a gerincemből. Valakinek megkéne bocsájtanom, kiereszteni az öklöm, magamhoz ölelnem s talán vége lesz.
Ha egy darabig nem is megy, azért most már résen leszek, tudom ha Apám tanyájáról álmodom, akkor felesleges küzdenem, talán jobb lenne oda sem menni.

Persona non grata.

Akkor meg minek, ez a vonat elment, eleve nem nekem indult, no meg a tanyát is eladta azóta Apám.
Azért akárhányszor megyek haza vonattal, mindig felállok s lehúzom az ablakot, kilesek a résen, hagyom, hogy a menetszél beleborzoljon az arcomba és nézem, ahogy elsuhan a tanya.