Satira si umorul

Apám tanyája

Mostanában tudatosult bennem, hogy akárhányszor álmodom Apám tanyájáról mindig a félelemről szól. Apám tanyája Gyula mellett van és a vonat is megáll, Biczere a neve a környéknek.
Az első kép, ami megmaradt bennem az öregember, akitől Apám megvette a tanyát. A második Anyám, ahogy sipítozik, mert meglátott egy összegöngyölődött siklót a faágakon, amint napozott. Szaladjak szomszédokért, kapta a szája elé a kezét és sikított ahogy a torkán kifért.
A harmadik egy rajzlap, én rajzoltam. Rózsaszín fák, kerek lombokkal és gyöngyökkel a szélén, mind feküdt csak némelyik állt a lábán.
Aztán már csak élmények, ahogy járom a környékbeli erdőt. A tanyától úgy egy kilométerre volt egy beton építmény, ami beszakadt és benőtte a gaz, sehogy sem illett oda, na az félelmetes volt. A látványa, az érzés mikor megláttam, mindig sietve mentem el mellette, moha nőtte be az oldalát, baljós hangulata volt. Soha nem hittem megérzésekben, de az a valami sugallta, hogy nem jó dolgok történtek ott.
Aztán az orosz katona, egyenruhások mindenhol, valakit kerestek és végül megtalálták, láttam, ahogy lelövik egy dobtáras géppisztollyal, nagyon hangos volt a fegyver, mondhatni filmbéli hangok, de áthatolt mindenen, még most is beleborzongok, utána a szag.
Kati néni galamblevese, beteg voltam és állt az ágyam felett. Jótékony és törődő homályba burkolózva, idd meg fiam, ettől erőre kapsz.
Apámat már messziről láttam, ahogy jön a motorján, befordult a földútra, el a vasút mentén és át a kicsi dombon, egy pillanatig úgy tűnt az égen jár, aztán befordult a tanyánk felé és kikászálódtam az ablakból s elébe szaladtam. Mindig az ablakban ülve vártam.
Egy nagy vihar és én öcsémmel összekapaszkodva és egymásba bújva a kamrában didergünk, nem volt velünk senki csak az ég szakadt ránk.
Egy kiságyba ülök az udvaron, egyedül vagyok egy szelet zsíros kenyérrel és egy hatalmas robbanás. Meglebbentek a diófák, Anyám csak késő este jött haza, egész nap magamra hagyott a kiságyban az udvaron. Emlékszem is rá egy kicsit, a szele megmaradt, de rokonok is mesélték, hogy sűrűn megesett. Mégis itt vagyok.
Mostanában egyre sűrűbben álmodom Apám tanyájáról. Bent vagyok a házon belül és eleinte csak figyelek, de lehet, hogy az elkezdett figyelemnek köszönhetően mindig történik valami. Ma éjszaka egy cigány ember jött és kérdezte, hogy az udvaron lévő rozzant hűtőgépet viheti e? Majd jött az egész pereputtya és akkor vettem észre, hogy a lakás összes berendezése kint van az udvaron és a cigányok megállíthatatlanul húzkodják a fiókokat, mindent átnéznek és közben próbálják elterelni a figyelmemet valami aprósággal, hogy alaposan átkutathassák a fiókokat és a szekrényeket. Mondjuk ez a való életben is megtörtént velem egyszer. Egy másik tanyánkon, ahol vagy 6 cigány család lakott a szomszédságban. Egyszer csak megjelent az ajtóban egy dürhő asszony és rekedten rám rivallt: hé kölyök! Van kölcsön cukrotok? Azzal se szó se beszéd benyomult a konyhánkba és kinyitotta a szekrényt, majd lebecsmérlően fintorgott s nyomában még vagy nyolcan asszonyok és gyerekek. Felforgatták a lakásunkat, félelmetes volt. Nem tudtam tenni semmit csak ledermedten álltam a konyha közepén. Percekig tartott, amíg eltűntek. A szekrény ajtókat nyitva hagyták, a fiókok kihúzgálva. Nem tudtam eltüntetni a nyomokat mire Apám hazajött. Felelősségre vont, hogy mit csináltam, azt hitte játszottam.
Aztán elküldött borért, pontosabban Zöldszilvániért. Este aztán átment és rendet rakott az egyik családnál, ahonnan a dürhőné áthjött cukorért. Volt ám sivalkodás, csak álltunk Anyámmal a sötétben a kapunál és hallgattuk, ahogy apám egy bottal végigveri mindet.
Sajnos nagyon hamar megbánta, mert egyik este hiába vártuk nem jött haza, tőlünk nem messze az árokban feküdt eszméletlenül, egy IFA sofőrje látta meg a teherautó lámpájának a fényében a kerékpárját és megállt, majd szólt nekünk, mert tudta ki az. Na mindegy, nem gondolom azonban, hogy emiatt álmodnék Apám tanyájáról félelmeteseket.
Még annyit a dologhoz, hogy nem bírom ha valaki zaftosra kürtöli a médiát a kisebbségek jogaiért úgy, hogy még egyet sem látott élve, szemtől szemben. Tessék kérem tapasztalatot szerezni, odaköltözni a szomszédságukba minimum egy évre és az alapján objektíven hozni a döntéseket, köszönöm
De a minden alapot nélkülöző gyülölködést sem veszi be a gyomrom, ugyanis olyan cigány emberrel is éltem közelségben, aki Apámként viselkedett mikor magam voltam a nagyvilágban felügyelet nélkül.
Apámnak volt egy felesége a Mari. Azon a bizonyos tanyán laktunk, a Mari rengeteg Vodkát vagy Rumot ivott és a félliteres üvegeket ha kiürült rendre elásta a tanya körül. Én a friss ásónyomok alapján találtam rájuk és eleinte odavittem neki, de ez nagyon nem váltotta ki a tetszését, mert sokat kiabált. Próbáltam valahogy Apámnak jelezni, de nem volt vevő a témára, sőt engem vont felelősségre, hogy biztos nem bírom, mert mostoha. Mari sok üzenetet írt a könyveimbe és a füzeteimbe. Dögölj meg te rohadék és takaródj a háztól csak útban vagy, stb.
Apámnak nem mutattam meg egyiket sem, valahogy természetesnek vettem, úgy véltem ez az élet vele járója és el kell viselni, nem vettem komolyan, eldobáltam mindet.
Aztán egyszer kiborult a bili, a Mari megevett egy zacskónyi patkánymérget. Apám mikor hazajött azzal kezdte, hogy alaposan megverte és kitörtek egy ablakot is, én a kamrában összekucorodva vártam a végét.
Napokig kórházban volt és miután kiengedtek Apám maga elé állított, hogy fiam el kell menned a háztól. Választanom kell közületek, te már nagy vagy és megállsz a saját lábadon, kérlek menj el.
Életében egyszer szembesítettem ezekkel a mondatokkal, s csak akkor mikor már álltam a saját lábamon, Gyulától messze és a saját családom melegében. Nem emlékezett rá és nem is volt hajlandó elhinni, hogy Ő ilyeneket mondott volna nekem. Persze valami miatt elkerültem otthonról s a tény az Ő figyelmét.
Persze a Maritól hamarosan elvált, sőt a Mari elhagyta Apám két gyerekét napokra és Apám erről mit sem tudott, a két gyerek azonnal állami gondozásba került a szomszédok feljelentése nyomán és hosszas utánajárást igényelt, hogy elengedjék Őket hozzánk.
Mindezek tükrében nem gondolnám azt, hogy Apám tanyája ezért bukkan fel az álmaimban rendszeresen és ezért járja át a félelem minden egyes álmomat, amit ott töltök. Jeges izzadság a gerincemen végig. Állok bent a házban egyedül, valaki mindig jön, de illetéktelenül. Elvileg nem jöhetne oda, de csak odakoslat mint egy hiéna és mondja rögtön az okát. Én nehezen de kimegyek az ajtó mögül, néha a kilincset szorítva, néha csak kilesve, végül nem történik semmi az igaz, mert általában megszakad az álom, de ami megelőzi az szörnyű.
Lesek a függöny mögül és látom, hogy jön egy piros autó a ház felé a föld úton nagy robajjal. Elvileg nem jöhetne, mert nincs út tőlünk tovább és nem is hozzánk jön, érzem, hogy csak áthaladna, de nincs út és belerohan a házba, a ház végébe és az leszakad rá az autóra. Félve kilesek az ajtó mögül és látom a ledőlt házat.
Pszichológus kéne ehhez vagy valami regresszió de félek csak halandzsa lenne, nem tudják átérezni a szaktekintélyek azt, mikor gyöngyözik a gerincemen az izzadság és mint a híd úgy vagyok megfeszülve az ágyamon, erő az nincs bennem, elernyedek, lesem a mennyezetet és átélem az álmot újra percről percre, minden képkockát megint és keresem az értelmét.
Ma először döntöttem úgy, hogy írni fogok róla, mert akkor gondolkodnom is kell rajta amúgy gépiesen és keresve a pillanatokat, a képeket, hátha betudok nyúlni oda, ahol van a gócpont és megtalálom az okát és tálalom.

Akár hogy is gondolom végig racionálisan, sehogy sem találok olyasmit, ami félelmetes lett volna, pedig biztos van valami a lelkem bugyrában, hogy a mély félelmeket oda Apám tanyájára vetíti ki és azzal hozza kapcsolatba.
Azóta jártam már ott többször is, bár megváltozott és sokkal kisebbnek is tűnt, de semmit nem találtam, ami félelmetes lett volna.
A tudatalattival meg hagyjatok, valahogy oda került ha egyáltalán van olyan, de a való életből került oda, az pedig nappal van és ha újra elmegyek oda, akkor észlelnem kéne a nyomát.

Apám tanyája kedves hely, mégis az álmaimban úgy jön elő, mint a legnagyobb borzalom. Minden belső félelme oda vetül ki. Egyszer csak ülök az ablakában és a fekete égen gépek repülnek százával, nem repülőgépek, hanem mindenféle, amiknek nem is lenne szabad repülniük. Ismeretlen és életidegen technológia, ami beteríti az égboltot és rendületlenül mennek a céljuk felé, tiszta apokalipszis feeling.

Máskor meg tenger a szántóföld és nem tudok odaúszni a tanyához, a hullámok egyre távolabb sodornak, vagy megyek haza vonattal de sehogy sem sikerül leszállni, mert elém tolakodnak emberek s mire lejutnék a vonat újra elindul és az ablakból nézem a tanyát, ahogy elsuhan, kétségbeesett érzés, hogy talán soha nem jutok haza. Máskor meg felszállni nem tudok a vonatra, hatalmas parton kell felkapaszkodnom, de lemaradok, pedig minden erőmet bevetettem s mikor feljutottam a tetejére, akkor vettem észre, hogy az iskolatáskám otthon maradt a tanyán, a vonat ismét nélkülem indult el. Szürreális képek és érzések, folyamatos s nehéz küzdelem a valójában jelentéktelen dolgokkal, de a gyökere valami mély és elmozdíthatatlan fájdalom és félelem, ami minden reggel ha ott kötök ki, akkor nyomot hagy a lepedőn, jeges félelem csapódik ki a gerincemből. Valakinek megkéne bocsájtanom, kiereszteni az öklöm, magamhoz ölelnem s talán vége lesz.
Ha egy darabig nem is megy, azért most már résen leszek, tudom ha Apám tanyájáról álmodom, akkor felesleges küzdenem, talán jobb lenne oda sem menni.

Persona non grata.

Akkor meg minek, ez a vonat elment, eleve nem nekem indult, no meg a tanyát is eladta azóta Apám.
Azért akárhányszor megyek haza vonattal, mindig felállok s lehúzom az ablakot, kilesek a résen, hagyom, hogy a menetszél beleborzoljon az arcomba és nézem, ahogy elsuhan a tanya.