Váci szimfonikus pillanatok (2011.07.09. Bánk vízi színpad)

Tudjátok, hogy kezdődik el egy komolyzenei koncert? A technikusok seggest ugranak a tóba a színpadról, aki meg vonakodna, azt közös erővel bedobják. Mondtam is nekik, hogy nem úgy viselkedtek, mintha komolyzenére számíthatnánk az est folyamán. Aztán megnyugtattak, hogy Bánkon lenni nyár, javában zajlik a bánki nyár, megdőlt a hőségrekord, a Tó strand is dugulásig.

Volt eddig Jazz fesztiválunk, Neoton koncertünk, s most a váci szimfonikusok, ettől féltem a legjobban, meg is mondom miért. Én ifjonti koromban punk koncertekre jártam, meg Hobo Blues Band, Takács Tamás, és minden, ami csupa death metál, meg zúzós cucc, oszt lehet hajat lobogtatni, pogózni az első sorban. Nem láttam én ott egyetlen hárfát sem, úgyhogy jogosan tartottam tőle, hogy a szimfonikusokkal kapcsolatban elvérzek. Azt hozzá kell, hogy tegyem, hogy legyen szó bármilyen zenéről, én nagyon lelkes, és hálás közönség vagyok. Beatrice koncerten leestem a színpadról, mert alig fértünk fel, annyian tomboltunk ott fent, a zenészeket nem zavarta, buli volt. Szétrepedt a könyökömön a bőr, tiszta vér lett a bőrdzsekim és a babos kendőm, amivel próbáltam bekötni. Az orvosnak azt mondták, hogy koncert közben leestem a színpadról, végig tisztelettel kezelt, mint ha én lettem volna az énekes. Azt elfelejtették vele közölni, hogy én tombolni mentem fel.

Szóval jöttek ezek a váci szimfonikus emberek, s már az első pillanatban eloszlott minden kételyem, nem lesz itt baj. Ugyanaz a technikus csapat volt, amelyik a Neoton koncerten, a vezetőjük félmeztelen, kisgatyában, törölköző a fején. Meglátta, hogy ott sandítok a színpad sarkában, s őket filmezem. Odajött nagy határozottan, s rám szólt erélyesen: nem gondolod, hogy itt fogsz minket filmezni??? Sörrel a kezedben, oszt nekünk nem is hozol? Harsány röhögésben tört ki, szakadt róluk a víz, aztán berakták hangításnak a Thunderstruck c. számot az Észitől.
Na, az volt még nagyon muris, amikor megérkeztek a zenészek és cipelték fel a színpadra az üstdobot, nagybőgőt, meg ilyen brutál rézfúvósokat. Tök kulturáltan felöltözve, megadva az illemet a zenének, fess öltönyök, estélyi ruhák. Oszt a technikusok meg ott sasszéztak köztük vizes felsőtesttel, akkor jöttek ki a tóból, s kérdezték a fellépőket, hogy itt jó lesz a szék? A mikrofon ebben a magasságban? Ennyi hangszerre elég ez az egy? Kábelekkel rohangáltak, dugdosták a rackekbe, a keverővel tanakodtak, mert, hogy a kontroll még mindig sípol, és kevés. Az énekesnő Pándy Piroska még nem volt felöltözve, pontosabban volt rajta ruha, de nem ilyen fellépő. Akkorát sikított, hogy egy pillanatra megállt a tóban az élet, a labdák a levegőben maradtak, a vízcseppek megfagytak, s úgy hullottak alá. Hangpróba, kb. ilyen hangja van a hölgynek. Közreműködött még Xavier Rivadeneira, Tremi Trixi, Bozsó József és egy nem tudom a nevét tánccsoport. De a szimfonikusok majd úgy is keresnek, mert fogják olvasni, és elküldik. Akkor majd kijavítom.

A Váci szimfonikus zenekarhoz van némi közöm, nagyon sok zenész közülük a feleségem kollégája. A feleségem zenetanár, fuvolát, furulyát oktat általános iskolásoknak, de felnőtteket is tanít, és van neki zenekara, meg játszik együtt a hárfás Emőkével, szóval csupa ilyen nem zúzdás cuccok, ami számomra idegen, de a 16 éves házasságunk alatt azért ragadt rám valami. Mivel játssza, hallgatja a komolyzenei műveket, így már felismerem a dallamok alapján, hogy mi ez a mű. Szóval mikor már a karmester hadonászott a pálcával, s rángatták a nagy vonókat, akkor én igyekeztem 5 centiméterre megközelíteni minden zenészt a kamerával. Lelapultam mögéjük, és az állványt észrevéttitkosan odatartottam, így némelyik képkocka úgy hat, mint ha közöttük ülnék. Szóval én akkor megismertem ott az ütős kollégát, aki a Nóra férje, a Nóra meg együtt tanít a feleségemmel, csak ő zongorát.

Hja, ezt feltétlenül el kell, hogy mondjam. Én ott, mint búvópatak fényezem a tényképeket, s hangtalanul kamerázok, erre az egyik harsonás nagyon szigorúan rám néz, azt hittem zavarok. Erre odasúgja nekem, hogy szollóóó, s utána félig felállt, nehogy észrevegye a közönség, egyet belefújt a harsonába, s leült a helyére, s elkezdett röhögni.
Ez az egyetlen hang volt a kottában neki az egész lapon. Közben valahol messze mulatós zenét játszottak, s a szelídebb részeknél hozta a hangot a lágy esti szellő a víz fölött. Elég zavaró volt, mert a közönség is hallotta, s műsorvezető hölgy ki is vágta magát nagy biztonsággal, és humorosan. Miszerint operaestre készültek, nem zenei vetélkedőre.
De mind ez nem volt elég, a harsonás úriember, akinek ott és akkor nem volt alkalmam megtudni a nevét, mert nem tudtunk bemutatkozni egymásnak, szóval odadugta a harsonája végét közvetlenül mellém, és nagyon halkan, csak nekem elkezdte lekísérni a mulatós zenét. Közben meg rendesen ment a koncert, én nem akartam őket zavarni, s egyszer csak látom, hogy minden zenész azon a poénon röhög ott hátul, akik hallották.

Odakucorodtam a másik ütős mellé, akinek éppen nem volt semmi dolga, csak a zenéhez illő komoly képpel nézett előre, és nem a Nóra férje. Ahogy elkezdtem őt kockázni, odahajol hozzám halkan, hogy: nem tudod, ki szervezi a bánki nyár programját?
Nézek rá kérdőn, hogy de igen, miért? Valami baj van vele? Van egy együttesünk, keress rá a youtub-on, Nagyon Ütősök, s odanyújtott egy névjegykártyát.

Utána jött egy kis szünet és szóba elegyedtem az ütőssel, aki nem a Nóra férje, de most már itt van nálam a névjegykártyája, mindjárt meg is nézem. Szép lakmuszkék, Fazekas László szakfordító/translator/übersetzer. El is mesélte, hogy hogyan lett az, de annál sokkal érdekesebbet is mesélt. Mentek Svájcba koncertezni, azt mondták Scorpions számokat fognak előadni. A helyszínen már azt mondták, hogy a Scorpions a közelben fog fellépni, egy másik színpadon. Aztán fellépéskor kiderült, hogy a Scorpions-al együtt lépnek fel, és teljesen meglepődött, hogy őket fogják kísérni.

A második felvonás látványokban és bogarakban bővelkedett. A műsorvezető hölgy felkonferálta a következő művet, s megjegyezte, hogy a kottákban egyre több idegen hangjegy szerepel, mert jönnek a fényre. De bízik kollégáiban, hogy nem fogják elrontani, mert már fejből ismerik a dallamokat. Az operett egy színpadi, zenei műfaj. Mozart nevezte el operettnek. Szó szerinti jelentése: „kis opera” vagy „operácska”.
Könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki, vidám, komikus, gúnyos elemeket egyaránt tartalmazhat. Magyarországon Lehár Ferenc, és Kálmán Imre által vált fogalommá. Lehár Víg özvegy c. darabja Amerikát is meghódította. Kálmán Imre Csárdáskirálynője még azok számára is ismerősen cseng, akik olyan távol vannak ettől a zenei világtól, mint a guga. Én operettet utoljára 10 éve hallgattam, akkor is véletlenül, mert a szomszéd elment otthonról, és elfelejtette kikapcsolni a zenét, Hajmási Péter egész délután beugrott a nagybőgőbe, Hajmási Pál meg jobban él, mint a kínai császár, szóval el lehet képzelni.

Profi táncosok pörögtek, némelyiknek az arca ismerős a tévéből, forgatták a hölgyeket, erotikus látványt nyújtottak a szép hölgyek, ahogy a magasba lendítették őket, és kilátszott a fehér selyem nemű. S, akkor megtörtént a baj, battery empty. Egész éjjel töltöttem, csak sok volt neki az éppen zajló hajómodell világbajnokság és Váci szimfonikusok előkészületei. Kétszer mentem haza kártyát üríteni, hiába hoztam magammal tartalék elemet, az is lemerült. Két napomba került, mire kikockáztam a bánki nyár aktuális pillanatait, megcsináltam a filmes utómunkálatokat, s megírtam ezt a hosszúnak nem mondható cikket. Tőlem nem ezt szoktátok meg, minimum 10 oldalassal szoktam jelentkezni.

Bánkot hallottátok gugáról, Isten veletek, és ha jöttök, ne hagyjátok otthon a fürdőruhát.
S, hogy mire számíthattok?

2011. július 15. péntek 21.00
Kárpátia koncert, én ott leszek.

Hja, majdnem elfelejtettem, az írás film nélkül egy fabatkát sem ér, és vissza, de ezt már tudjátok. Nézzétek meg, és adjatok rá HANGERŐT 

[SCREEN] 

Hja, még valami, összehaverkodtam a technikusokkal, és a koncert végén mondták, hogy a fejlámpával, az a nagy reflektor, ami a nézőtér tetején állt, néha engem követtek. Mikor látták, hogy lebújok a zenekar mögé, és úgy mozgok, akkor szépen ráállították a sárga baseball sapkámra.

 Bánk, hajómodell Gombócartúrosan, vigyázat, nagyon gugás!

Az előző részek tartalmából:
[Láttál-e már Bánkon hajót?]
[Hajómodell világbajnokság Bánk (az ébredés)]

Arra a kérdésre, hogy milyen egy bánki hajómodell világbajnokság, csak is Gombócartúrosan lehet válaszolni. Volt itt kerek hajómodell, szögletes naszád, hosszú fregatt, rövid csónak, gömbölyű ladik, lapos uszály, tömör vitorlás, lyukas tutaj, csomagolt bárka, meztelen komp, egész cirkáló, megkezdett gálya, édes dereglye, keserű sajka, csöves kajak, mogyorós kenu, tejanyahajó, likőrös lélekvesztő, tavalyi gumicsónak, idei vízi bicikli, és minden olyan hajó, amit csak készítenek a világon. Hja, a gugásat nem mondtam, van nagy kedvenc, egy kínai fazon építette, egy bitang nagy repülőgép hordozó, de olyan részletesen kidolgozva, gondosan kisecsettel tisztogatva, hogy muszáj volt összehaverkodnom vele. Én kínaiul nem beszélek, magyarul meg ő nem. Koreai nyelven tudnék neki mesélni Istenről, meg azt, hogy tyúk gyere ide, és köszönöm a tojást. Maradtunk az angolnál, Sanghai-ból jött, mérnök, a hobbija szorosan kapcsolódik a munkájához, mert egy hajógyárban dolgozik, hajókat tervez.
Mint, ha én itthon nekiállnék miniatűr számítógépeket építeni, biztos volna rá kereslet, csak legyen csendes, meg tudjon mindent, legyen benne sok guga memória, nagy tárhely, de legyen még is inkább kicsi, vagy még kisebb. Hja, volt papírhajó is, olyan, mint a csákó, frankón az a hajtogatott, mert, hogy ilyen úszik a dunán is, oszt a bírók tanakodtak rajta, hogy versenyezhet e. Ez milyen hülyeség, rendesen összeültek megvitatni, meg vakargatták a fejüket, hát nincs ezeknek ennél nagyobb problémájuk?

Persze engedték, a srác is megörült, nem tudom hanyadik helyezett lett, mert magyarul soha sem mondtak semmit, mindig vagy németül, vagy oroszul beszéltek a mikrofonba. Én már fejből tudtam, hogy mit jelent a cváncig, a fünfcig, meg a Crna Gora, mert, hogy onnan is delegáltak egy csapatot. Nem elég, hogy kimondhatatlan a neve, még csak nem is néger, hanem montenegrói. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy mond te Negró! Snájdig a séróm?
A fickó engedte, hogy filmezzem, nem jött zavarba, úgy viselkedett, mint egy kézmodell, nagyon szép mozdulat volt, ahogy bemutatta a hajóját. Tele volt rajongással, és egy ilyen gyermekded boldogsággal, hogy mindjárt kiugrik a bőréből, szóval volt min röhögni. Pedig azt hittem egy ilyen hajómodell világbajnokság tök unalmas dolog. Ül a parton csöndben a tömeg, és lélegzetvisszafojtva kapják a szájukat a tenyerük elé, amikor az egyik hajó zátonyra fut. Megfeneklik, vagy léket kap, a bánat tudja, tapintani lehetett a feszültséget. Iszonyúan elkeseredtek, mellettem földhöz vágtak egy sapkát, olyan nyugiba voltam, hogy rendesen megrémültem. Azt hittem valami baj van, és azért szentségel, mert beütötte valamijét, vagy langyos a sör, elfogyott a sajtos tejfölös a Harcsa kocsmában, vagy valami ilyesmi. Erre dehogy, tisztára kikészült, hogy a csapat kedvence, a reménység, amiről azt hitték, hogy sima befutó, az most cserben hagyta őket. Meg sem mozdul, hiába utasítják a távirányítóval, hogy menj, menj, mennyé, mennyémá, indujjááá má meg!!! Nem tudom milyen nyelven beszéltek, talán hollandusul, mert se nem angol, se nem német, és nem is nugát, mint ahogy a kövér gyerek mondaná a Willie Vonkából.

Hja, azt feltétlenül el kell, hogy mondjam, hogy volt ott egy német. A fiammal, aki polgárőrtanonc, és az öreg Valkóval felügyelték a rendet, fel is vihogott, hogy tőle aztán meg lehetne kérdezni, hogy: maga német? Ez az Ötödik elem c. filmben volt. A fickónak pödrött bajsza volt, természetellenesen felfelé pödörve, stájerosan, mint, aki hajnal négykor nekiáll jódlizni a domboldalon másnaposan, a falusiak, meg a frászt kapják tőle, de elnézik neki, mert teljesen hülye, vicces figura, akin mindig lehet nevetni. Muhaha 

Szóval a fickó valami pöttöm hajót hozott, afelett vigyorgott. Nem elég, hogy élethű hajómodellek, meg ilyen kicsik, az övé még kisebb. Német az ilyen? Eddig azt hittem normálisak, meg nagy ország, erre idejön egy kackiás bajszú, tudja, hogy megbámulják, de nem érdekli, ő köszöni szépen marad gyerek, jól elvan, nem zavarja semmi a gyermekded világát. Simán tűri, hogy az emberek összevihognak, amikor meglátják. Tisztára olyan, mint guga. Lehet, hogy osztrák? Melyikben jódliznak? A németeknél nem márka volt? Jó kis márka. Azt milyen jól lehetett váltani. Nahhh, mindegy, arról majd írok máskor, mert a Váci utcáról is lenne mit mesélnem. Abból az időszakból, amikor nyakba akasztható tábláról árultam a külföldieknek a márkás cigiket, ilyen Dunhill különlegességek, meg mentolos Eve, mindenféle Camel, amiket a boltokban nem lehetett még kapni. Uhhh, volt vagy 8 féle Marlboro, már akkor. Hja, és valutáztunk, mert ugye az árat forintban mondtuk, de az soha nem volt náluk. Na mi aztán nem voltunk restek, ha nem akar elmenni pénzt váltani, akkor ennyi meg ennyi, majd mi beváltjuk. Aztán dehogy, eladtuk magyaroknak, mert akkor még csak 50 dollár volt a valutakeret. Erről majd tényleg később, mert hosszabb téma. Nem, mint ha a hajómodell világbajnokságról nem tudnék annyit írni, hisz kereken egy hétig tart. S addig végig itt lesznek Bánkon. Belakják a szállásokat, kifosztják a boltosokat, alig tudtam magamnak megmenteni egy rekesz sört. Mikor mentem le a tópartra nálam volt, mert letettem az árnyékba, a kocsi túl forró volt. Erre megkérdezték tőlem oroszul, hogy ezt nekik hoztam?
Uhhh, teljesen ledermedtem, ezek mindjárt legéppisztolyoznak, ha azt mondom nekik, hogy nyet. Ezek ukránok, biztos kemény csávók, már veszik is elő az AK47-et. Muhaha 

Dehogy, ezek az ukránok úgy viselkedtek, mint a gyerekek, sőt volt is velük egy, aki akkurátusan emelte ki a hordozó dobozból a hajót. Látszott, hogy köze van hozzá, a családja csak elkísérte, úgy csillogott a szemük, mint, ha cukrot bontanának. A gyekőc rajthoz készült, illedelmesen elengedte a versenybírót, aki a stégről jött felfelé. Na asse semmi arc, tipikus német. Van pocak, meg ilyen hajókapitányos egyenruha rajta, mint ha tényleg igazi hajót vezetne, oszt közben egy fagyit nyal. Muris fickó volt, nem is tudom mikor jártam utoljára óvodában, ezek meg tök komolyan veszik az egészet, még, hogy versenybíró.

Hja, ezt nagyon muszáj elmesélnem, végre láttam olyat, amitől nekem is tátva maradt a szám. Vitorlás hajókat vizsgáztattak, a katonai sátor telítve volt ilyen vízre bocsátod, oszt cucc dolgokkal. Kérdeztem a kishölgytől, hogy be lehet menni? Ingatta a fejét, hogy nem, mert ez nagyon szigorú műszaki vizsga. Mondtam neki, hogy tegnap ezt már hallottam egy másik embertől, de végül még is csak beengedett. Ismételten megígértem, hogy a légynek sem fogok ártani, csak a kamerával csippantok egyet. Áhhhzta, hogy milyen arcok voltak ott, tisztára japánok, meg hadarós fajták, akik rizzsel táplálkoznak. Volt ott lengyel, meg román, szlovák, aki bizonygatta egy másik komolyképűnek, hogy én fele részben szlovák vagyok, felében meg magyar, nincs bajom senkivel. Oszt hiába settenkedtem, csak kiszúrtak, s az egyik versenybíró kitessékelt onnan, hogy no, no, nem lehet.

A lényeg, hogy sikerült elhappolnom pár értékes pillanatot, amikor egy kékpólós srácnak azt mondták, hogy finis, kész. A srác teljesen leengedett, hogy átment a műszaki vizsgán a hajó.
Atya ég, mi ez a világ? Idejönnek Bánkra a világ minden tájáról, bebújnak egy katonai sátorba arról értekezni, hogy egy két éven át épített modellhajó átmehet e a vizsgán, és még a gugát is kizavarják. Na ezért költöztem én ebbe a faluba, tudtam, hogy falun lakni mulatságos, de hogy ennyire? Újra gyerek lehetek, muhaha 

Hja, és egy kis kontraszt, mert betévedtük. Azt hittük ezek bulis figurák, s szeretnek tombolni. Csizi kérte, hogy legyen már kempinges videó is, csak néhány kocka, mert teltház van nála, és ilyenkor érdemes. Na lementünk, hót nagy csend, mindenki kukába van, és némán bütyköli a hajóját. Kérdeztem Csizit, hogy nem kell dj? A nagyobbik fiam mondta, hogy szívesen zenélne itt délutánonként, csak úgy halkan, hogy a kempingen kívül ne zavarjon senkit, de ha valakinek kedve támad, akkor lazuljon el rá, és táncoljon.
Erre azt mondja Csizi, hogy most vannak itt a haverjai, megengedte nekik, hogy sátorozzanak nála, de mikor meglátta a nagy hifit, hogy pakolják ki, és távolabbra viszik a két hangfalat, akkor leintette őket, hogy csak óvatosan. Ezek nem szeretik a ricsajt, csendben vannak, arra tombolnak. Szóval tényleg ez van, élnek ezek meg minden, de olyan csendben, hogy észre sem veszed, úgy kell felfigyelni rájuk.

Hja, Bánkon nyílt egy élménypark, eleinte azt hittem gyerekeknek, ilyen felmászós, meg himbálódzós oszlopról oszlopra. Egyelőre még nincs sok vendég, akár a strandon, mert fúj a szél, sok a felhő, és néha esik az eső, mint ha nem akarna nyár lenni már soha. Szóval abba az élményparkba nem gyerekek járnak, hanem felnőtt emberek, és úgy viselkednek, mint egy gyerek. Érdemes őket megnézni, képesek oda felmászni, és szerencsétlenkedni, pedig megbecsült emberek, tök komoly autókkal jöttek, az én gugás Suzukimmal elbújhatok mellettük. Erre kapaszkodnak, meg azt sem tudják hova lépjenek, remeg a deszka a lábuk alatt. Bánkra mindenki azért jár, hogy újra átélje a gyermekkorát, én meg itt élek, minden nap gyerek lehetek. Bánkról röviden írni nehéz feladat, de ezt már tudjátok, aki meg nem, az olvasson utána. www.guga.hu
Napi ezer ember látogatja (egyelőre, de, ahogy melegszik az idő, a létszám is növekszik, mert mindenki szeretné viszontlátni, hogy itt járt Bánkon), ennyien kíváncsiak Bánkra, ahogy guga látja. Ez nem túl nagy szám, és nem karrier, mert 2003-ban gugának 1.3 millió olvasója volt, a webalizer megőrizte a számokat, szép korszak, de arról megint csak máskor, mert volt nyereményjáték, meg open your kolbász, minden nap másik repülő, és minden nap every day. Na, ezt tényleg csak kevesen ismerik, akár a piros hokedlit, ami szintén fogalommá vált.

Tisztelt bíróság! Azt tudom elmondani az utolsó szó jogán, hogy a hajómodell nem egy olcsó hobbi. Ide kell utazni másik országból, szállást foglalni, enni, röhögve sörözni a Harcsában, s gondolom maga a hajó sem olcsó mulatság. Első olvasatban úgy gondolná az ember, hogy ezt nem magyaroknak találták ki. Pedig, amikor bevonultak a magyarok a népviseletbe öltözött asszonnyal az élen, akkor az egész lelátó felállva tapsolt. Mint, ha valami történne, pedig semmi, ők csak bevonultak, megérkeztek, honfoglalás.
Még nekem is végigfutott valami a gerincemen, ahogy láttam a zöld pólókon, hogy Hungary.

Holnap a vitorlások mérkőznek, az látványosabb lesz, mert nagyobbak, jobban lehet követni, amikor filmre veszem, és nem kell rázoomolni, mert bitang hatalmas. De ezt majd látjátok.

Bánkot hallottátok gugáról, Isten veletek, hja és az erő legyen veletek, meg 42. Muhaha 
Ha kedvet kapnátok hozzá, hogy elgyertek Bánkra hétvégén a világbajnokságra, akkor kössétek fel a gatyátokat, mert kemény lesz. Találkozhattok Istennel, úgy érzed magad, mint, ha egy Star Wars-os buliba csöppentél volna, s a végén megtudod, hogy miről szól az élet. Muhaha 

Én már tudom 

S, akkor most jöjjön a nagyfilm, ez is gugás, premier, vászon meg minden ilyenek 
Előrebocsátom, hogy az írás film nélkül fabatkát sem ér, és vissza.[nézése 

 Gyalázzuk együtt Istent!

Svédasztal. Az idős házaspár befizetett a horvát tengerpartra, ilyen lesz reggeli, meg vacsora. Az ebédet úgy oldották meg, hogy többet szedtek a svédasztalról, szendvicset csináltak belőle, és elrejtették a zsebükbe. A szomszéd még pajkosan rájuk is nevetett, hogy de nagy az étkük maguknak, utána kacsintott, hogy náluk is így megy. Az idős házaspár az elején megpróbálta előkelően végigpásztázni az asztalt, hogy milyen falat illik az ajkukra, s miután rájöttek, hogy a marhacsorda sáska módjára mindent azonnal lerabol, már nem pazarolták arra az idejüket, hogy a kést és a villát a tányérjuk fölé finoman emelgetve meresszék a szemüket. Senki sem hitte el róluk, hogy előkelő emberek, muszáj volt tömeggé válniuk, s együtt rá rohanni a koncra. Elmarták mások elől a legfinomabb falatokat, ugyanolyan állatot lettek, és még többet is vettek, hogy a parton el tudjanak majszolni drága ebéd helyett egy szendót.

Arra szeretném kérni maximális tisztellettel minden hasonlóan gondolkodó embert, mint én, aki tiszteletben tartja a törvényeket, családja van, dolgozik, nem segélyből él, nem a napot lopja. S, így jogot formálhat arra, hogy önálló véleménye legyen, szavazhasson, s szabad vallásgyakorlásban vehessen részt, hogy csatlakozzatok hozzám, mindenki, aki úgy gondolja, hogy egy nem létező dolgot, személyt, akármilyen csúfosan lehet gyalázni, természetesen tiszteletben tartva azt, hogy ezzel másokat ne sértsünk meg. Aki tudja hol a határ, az tegye le mellettünk a voksát és hirdesse, alapítsunk mi is egy új vallást, ami ugyanúgy a megfoghatatlanra épül, amibe mindent bele lehet magyarázni.

Szóval embertársaim! Aki hisz benne, hogy Isten nem létezik, s ezt ki tudja nyilvánítani úgy, hogy egy hívő azonnal levegőért kapkod, s törvény mégsem bünteti, akkor kapaszkodjon meg.
Nem vagy egyedül! Hidd el nagyon sokan vagyunk, többen, mint gondolnád, vagy mások gondolnák. A média mindegy, hogy mit ír, csak is azért írja, hogy kisebbnek tüntessen fel bennünket, mint amekkorák valójában vagyunk. Hidd el én tudom, hogy Istenre semmi szükség, nem létezik, sohasem volt, az emberek csak azért hisznek benne, hogy megnyugodjanak, van aki megbocsássa neki a sok szemétséget, amit minden nap, minden percében elkövetnek. Nem Isten oldozza fel őket, hanem ők önmagukat. Beülnek a templomba zsolozsmázni, utána a férfiak a kocsmába, az asszonyaik meg rakott szoknyában fújják egymás fülébe a sustorgásokat. Ha nem hajtaná haza őket az éhség, akkor napestig káromolnának egymás fülébe, mert az erkölcsöt azt szeretik, s szeretnek úgy kinézni, hogy valaki tartsa őket valamire, de minden apró hibájukat rejtekezik. Sőt, ha lehet erényt faragnak belőle, hangosan hirdetik, hogy ők milyenek nem, bezzeg mások, mint ha Isten, aki megbocsátó ebben lelné örömét. Hiszen miért szeretne egy olyan embert, akinek nincs miért megbocsátania, aki magasztos, aki erkölcsös, hibátlan, s van mire büszkének lennie? Mi dolga az ilyennel Istennek?

Az ilyen embernek, aki büszke, nem mosolyog, a szája, mint a kés pengéje, s ritkán néz csak másra, annak nem Istenre van szüksége, hanem elismerésre.
Ez vagyok én, én szabadon vallom, hogy Isten csak kitaláció, ha Isten létezne, azonnal véget vetne a karácsonyi ünnepeknek, ahol mindenki csak azt nézi, hogy mit vegyek annak, akit soha nem is szerettek, s mennyibe kerüljön. De Isten, aki nem létezik, hagyja, miért ne hagyná, ha nem tud közbe avatkozni, hisz nem létezik. Szóval ne hidd, hogy egyedül vagy!
Ha Isten létezne, akkor minden hívő jól járna, s nem csak abban bízna, hogy a túlvilágon, ahonnan még senki sem jött vissza, ott majd jó lesz. Mi erre a bizonyíték? Ilyet én is mondhatok, hogy aki nem hisz Istenben, annak jobb dolga lesz a másvilágon, mert ehhez a csoporthoz tartozott. Bizonyíték nincs rá, úgyhogy marad a tudat, hogy közénk tartozott, ezt hitte el. Ha elhitte, senki sem fogja neki bebizonyítani az ellenkezőjét, mert ebben fog hinni.

Csatlakozzatok hozzám minél többen, mert szeretnék egyházat alapítani, szerintem nem reménytelen, biztos van egy csomó ember, aki keresi a hitét, de egyetlen Istenben hívő egyház sem felel meg neki, mert mindegyik álságos és átlátszó. Alázatnak, bibliai életmódnak nyoma sincs, mindegyik pap csak az egójára ügyel, hogy ő sérthetetlen, támadhatatlan, mert Isten embere, elöljáró. Anyád picsája!
Csak azért, mert eljártál egy iskolába, meg levizsgáztál Istenből?
Na, derék, ha már mindjárt az összes hibbant életképtelen, aki a való életben képtelen érvényesülni, és csak az jár az eszébe, hogy az emberek nyakán élősködjön, s sápítozzon, hogy kevés az egyháznak a pénz, már mind papírt kapna róla, hogy Isten embere, hát szépen mondom, hogy hányadán vagyunk. Nem kéne inkább Istenhez fordulni, ha valami probléma van? Hja, hogy Isten nem hallgat meg benneteket, csak is az állam segíthet rajtatok, ti is az adófizetők pénzén élősködtök, meg néhány hittérített 1%-án. Hát ez lenne Isten, erről szól?

Na ezért alapítok én is egy szabadegyházat. A nap 24 órájában szeretném gyalázni azt az Istent, aki nem létezik, s nem is szorulsz sem a kegyelmére, sem a védelmére, hiszen a fizetést ugyanonnan kapod, ahonnan a rendőr, csak te nem állítasz ki csekket, hanem felállsz a gyertyagyújtott pulpitusra, és elmagyarázod, hogy adják oda neked szívből, mert Isten majd megbocsájt. S aztán a sok legyalult agyú dobálja az offetóriumot, mint ha Isten is számlálná a csengést, hogy mennyit dobott. Sőt, nem is nagyon bíznak Istenben, hogy megszámolja, bemondatják veled a hangosbemondóba, hogy ez meg ez ennyit és ennyit adakozott. Isten most biztos tapsikol.

Nem akarok idézni a Bibliából pont én, aki fikarcnyit sem hisz Isten létében, de nem az van benne, hogy ne tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? Ciki ez pont egy olyan ember szájából, aki páros lábbal tesz Istenre. Nekem nincs szükségem Istenre, nem én hívom segítségül, mert hazug életet élek. Én azt mondom, ami van, őszinte vagyok, nincs szükségem Istenre ahhoz, hogy vasárnaponként gyászba öltözzem és megbocsássa a vétkeimet. Én nem bántok senkit, teljesen ártalmatlan vagyok, senkinek sem akarok rosszat. Nem én súsárlok a négy falaim között falubelieket, hogy milyen alávaló emberek. Nincsenek olyan tetteim, amit a nem létező Istennek kéne bizonyítanom, hogy tulajdonképpen én erkölcsös ember vagyok, mert hozzám képest mások milyenek.
Én tiszta vagyok, nem bántok senkit, csak annyi a bűnöm, hogy nem hiszek abban az Istenben, aki szüntelenül megbocsátja a szemétségeidet.

De menjünk tovább, rájöttem, hogy nem is hülyeség, amit csinálsz, mert az emberek hitét a végtelenségig ki lehet használni, s ha már úgy is csak egyszer élünk, akkor ellopom a mintát, ala franchise, és én is használom, hisz Isten nem létezik, így nincs, aki megbüntessen. Én is elhitetem magamról, hogy lelkész vagyok, a lelkeken segítek, elég, ha egy hülye elhiszi, utána magától terjeszti, ez olyan, mint a ragály, egymásnak adják át, szájról szájra terjed, csak azt veszed észre, hogy szaporodik a nyáj. Neked semmi dolgod, piramis rendszer, egyre többen lesznek, hozzák be maguk alá, tök mindegy miről hablatyolsz, tisztelnek téged, mert valami Istenséget keresnek, s nálad kötöttek ki. Mindent elhisznek, vagy ha kétségeik is lennének, az erkölcseik nem engednék, hogy szóvá tegyék neked. Mert még megszólnák őtet, ezért inkább csöndben marad. Micsoda üzletág, s van mire építeni, egy csomó ember hisz abban, hogy Isten nem létezik, és szeretné korlátlanul káromolni, meggyalázni, csak nem merik kimondani mások előtt. Egyszerűen meg kell őket tanítani hogyan kell megtagadni úgy Istent, hogy másokban ne keltsen megütközést, csak is higgadt érvekkel, érzelmek nélkül, mert mindig az érzelmekkel van a baj.

Arra gondoltam, hogy lemegyek a faluba, és minden embert megkérdezek, hogy szerinted létezik Isten? Elsöprő nem, sőt már a sablonos érveiket is ismerem, hogy miért nem. Szerencsére pont ez a téma, ami senkit sem hagy hidegen. Nem kerülne sokba rábeszélni, hogy nincs Isten, mert sokkal könnyebb vele elhitetni, mint azt, hogy van. Ennyi, én is egy Isten leszek, a nem létező Istent fogom ezen a földön képviselni, ami nincs. Azt meg nem nehéz megindokolni, nem kell hozzá egy egész Biblia. Nincs és kész, az én vallásom egyetlen mondatra épül. Jöhetsz itt most a sok száz éven keresztül íródott Bibliáddal, hogy az Isten szava. Emberek írták és kész. Miért, szerinted az egész könyvet találták vagy mi?
Az embereknek meg sok a bűne, és a fantáziája, kitalálták, hogy az elkövetett bűneik az semmi, mert van egy mindenható, aki az összes mocsokságot egyetlen kattintással helyre rakta, sőt, a világ elejétől erre készült. Hippp, hippp, hoppp, barba trükk, s mindjárt keresztre feszítette a fiát, sőt még valami leplet is őriznek egy templomban, hogy jobban elhiggyed. Érted, tök mindegy milyen geci vagy, lényegtelen, hogy egész életedben a szomszédodat káromoltad, lejártál panaszra a polgármesterhez, feljelentetted az adóhatóságnál, ráhívtad a rendőröket, a híd alá szartál, pótossal kivitted az erdőbe a sittet, loptál, gyaláztál, másokon átgázoltál, a svédasztalról is hazavittél a gelebedben. Tök mindegy mekkora geci seggfej voltál, van Isten, aki mindezt megbocsátja. Vasárnap elmész, illárom haj, mondj egy miatyánkot, meg vessél két szűzmárját, oszt jóccaka, már is jobb ember vagy, az összes bűnödtől megszabadultál.

Hétfő reggel lehet megint előröl kezdeni, olyan menetrendszerű, mint az étkezés. Már hajnalban a boltban kezded, mikor az előtted levő csak két zsemlét és 10dkg párizsit kér. Te meg hangosan mondod, hogy az egész bolt hallja, kérek vagy 20dkg picket, ha nem túl száraz. Egyáltalán friss? Na adja, majd megkóstolom, aztán van e valami tarja? Mert a férjem azt szereti, aztán lesel körben a boltban, hogy hallotta e mindenki. Na, hát erre való Isten, nincs ezzel semmi gond, egész héten át ilyen buta becsődölt vagy, s utána vasárnap kiöltözöl, s elballagsz feloldozásért, majd megvitatod a templom előtt, amíg a férjed a kocsmádban aláírja a jelenlétit, hogy valaki, aki éppen nem fizette be a villanyszámlát, mert a postás mondta, hogy hozott neki egy felszólítást, hogy az tulajdonképpen milyen ember. Ítéletet alkotsz róla, hirdeted, s nem csak mondod, hanem besértődsz, ha mások nem bólogatnak rá. Te is annak a nem létező Istennek képzeled magad, akinek soha nem volnál hajlandó alárendelni magad. Miért is tennéd, ha nem létezik? Rájöttem.
Valójában te is abban hiszel, hogy Isten nem létezik, mivel nem félsz a büntetéstől.
Bemagyarázod magadnak, hogy vasárnaponként én vétkem, én bűnöm, szűzmária meg ilyenek, s mivel a nem létező Isten így soha sem büntet meg, elhiszed, hogy létezik.

Én pl. létezem, s ha ezért a sok elkövetett bűnödért hozzám könyörögnél, már rég pofán rúgtalak volna, és reggeltől estig éheztetnélek, hogy még egy kukába kidobott falatnak is örvendezz. S soha többet eszedbe ne jusson úgy illetgetni magad mások előtt, a szemedet is úriasan, nagyokat pillázva, hogy az eléd rakott asztal szolgál e olyannal, ami a te beledbe való. Ha Isten létezne, akkor ezt nem engedné, mert te nem alázatos vagy, hanem elvárod, hogy mindenki neked hajbókoljon. Isten te magad vagy, nincs szükséged rá, neked csak desktop.

[Húsvétojás, nagyon brutálisan vallásos, nagyon gugás, nagyon szubjektív, nagyon jutubos és nagyon prezentációs, szóval zsíratomkirály, rajűbercool ]  

Üdv néktek  aki ismeri a Beparipa c. könyvemet, annak felesleges bemutatnom, kaptam elég visszajelzést a fogadtatásáról, és a blogom látogatottsága rá a garancia, hogy életképes mű. Mélységeiben szántja fel a társadalmi együttélés hiányosságait, és a szülő-gyermek kapcsolat egymástól eltávolodó, elidegenedő jelenségeit.

Aki nem tudja miről van szó, annak egy kis ízelítő, a könyv első [11 fejezete] abból az időszakból, amikor még nem tudtam, hogy könyv lesz belőle, majd később mások tanácsára hallgatva megkerestem vele néhány kiadót. Ahogy ilyenkor ez lenni szokott, válaszra sem méltattak sokáig. S mikor már végleg feladtam, de az írást folytattam, derült égből ért a villámcsapás. Egyelőre üzleti titok, hogy ki és miért, de felfigyelt rá, s megkért, hogy többet ne publikáljak belőle, mert nagyon egyedi, nagyon eredeti, s értéket képvisel.

Amit viszont kérni szeretnék, ha olvastál belőle, megszólítva érzed magad, akkor légy szíves támogass. [Guga angyal szeretne lenni].

Előre is köszönöm. A könyv a végéhez közelít, lassan 4. éve dolgozom rajta, család, munka, intenzív blogolás és egyéb közösségi tevékenységek mellett nem csoda, hogy így elhúzódott.
De megérte, az oldalamnak (www.guga.hu) havi szinten [10-65000] látogatója van 

1. TextPhoto
   
   

    

   Rétság városközpontjában, főútvonal mellett étterem, kávézó, zenés szórakozóhely 300nm + 150nm terasz, teljes berendezéssel hosszú távra bérbeadó.

   6 hónapig ingyen!

   Az üzemeltetésre alkalmas pályázónak, a feltételek elfogadása és teljesítése esetén, az első hat havi bérleti díjat nem kell kifizetni.

   További információ: 0620339843

 Bánkon lenni nyár

Jutubos, prezentációs [előétel]  [ és pillanatképek a majálisról].

Kivételezett szerencsés helyzetben voltunk, amikor elindultunk Budapestről lakhelyet keresni, és éppen nyár volt. Megfordultunk a Dunakanyarban több helyen is, mindegyik település varázslatos volt, de mindig volt egy kis hiányérzetünk, hogy nem tökéletes.
A nejem javasolta, hogy, ha már vidék, s legyenek közel a rokonok. Ő Érsekvadkerten született, anyósom ott volt egész életében pedagógus. A nejem mondta, hogy lessük meg Bánkot, Vadkertről sokat jártak át bulizni, a Tengerszembe kajálni, nosza lessük.
Internetről kinyomtattam néhány olyan hirdetést, ami belefért a költségvetésünkbe.
Lent voltak ezek a házak a faluban, egyik sem volt ránk túl nagy hatással, ki sem szálltunk a kocsiból, de ha már itt vagyunk, nézzünk körül. Nem is tudtuk, hogy van üdülőövezete, a postánál befordultunk, s láttuk, hogy feljebb, az út tetején van valami furcsa terület. Utcáról utcára lestük az eladó táblákat, hívogattuk a számokat és ámultunk, bámultunk. A Jázmin utcában megálltunk egy háznál, megfakult papírlapon eladó felirat, a telefonszám is alig kivehető. Az első olyan hely volt, ahol kiszálltunk az autóból. Elvarázsolt bennünket a rengeteg égig érő gyertyatuja, meg a többi fenyőfa. Árnyékos, napos, különleges ház, igazi gugás megoldás.
Elindultunk sétálni a környéken, s minden kertből finom illatok áradtak. Bográcsolás, sütés, sörözés, fürdőgatyában, strandpapucsban, hőség, udvaron gyerekmedence, könnyed slágerek a rádióból. Ha télen kerestünk volna házat, akkor valószínűleg valami gleccser mellett kötünk ki.

Szóval azóta itt vagyunk, itt élünk az üdülőterületen. Ősztől-tavaszig itt nincs ember, mondhatnám azt is, hogy miénk az utca, miénk a ház, nulla szomszéd, csak a pöpecre rendbe rakott telkek, amit maguk mögött hagytak. Ha megdermednek a mínuszok, az egész utcában csak egy kémény fisteleg, naponta egy autó megy el, az is a mienk.
Nem tagadom, fog összeszorítva várom a tavaszt, nem szeretek fázni, fagyoskodni, ha tehetném, melegebb éghajlatra költöznék, ahol ismeretlen fogalom a télikabát.
Na de, ha eljön a tavasz, guga kiderül és megevé Robin kobzosát.
Tényleg jól szokott kezdődni, először is fűnyírás, meg virágzik az aranyvessző, lehet menni végre kirándulni a Kemence patak mellé és sütkérezni valami disznóságot, mint pl. mangalica kolbász, vagy ilyen hentestől sebtében vásárolt friss húsok.
Megjönnek az első szomszédok, udvariasan érdeklődnek, hogy miként telt a tél? Nagy hidegek voltak? Kifogják az első halakat a tóból és már szólítanak is, hogy fogadjam el, mert nem akarják hazavinni. Szép a pénteki nap, amikor megérkeznek, sörökkel köszönik, hogy levágtam előttük is a füvet, meg vigyáztam, hogy nehogy betörjenek. Áthívnak egy finom házi pálinkára, mesélnek rokonról, egészségről, politikáról, gyerekeknek hoznak csokit. Szép a vasárnapi nap, amikor szedelőzködnek, nyitják az autó csomagtartóját, bepakolják a táskákat, s mentünkben még dudálnak egyet a ház előtt. Késő este kimegyünk az útra, üres az utca, sehol egy lélek, mind a négyen kifekszünk az úton és röhögünk. Miénk az utca, miénk a ház, ezért költöztünk mi ilyen helyre, hogy vasárnap délben ne kelljen hazamenni és araszolni a dugóban a főváros felé. Van az a mondás, hogy költözz oda, ahová mások pihenni járnak, s te mindig jól fogod érezni magad.

Én nem csak a falu miatt szeretem ezt a helyet, meg a folyamatos nyári programok miatt, hanem a munkám miatt is. 1998-óta vagyok szabadúszó informatikus, Budapesten is élveztem, mert pont az én vérkeringésemnek való a sok lótás-futás önkormányzatokhoz, iskolákhoz, hadsereg, meg nagyobb cégek. Ez Bánk és vonzáskörzetére is igaz, csak lazább, kötetlenebb. A felelősség ugyanaz, de az emberek valahogy mások. Szeretik a közvetlenséget és a kapcsolattartást a munkán túlmenően is.
Mindig kapok a cégektől ajándékokat, ha mást nem egy üveg bort, hogy megköszönjék a munkámat, és azt, hogy milyen gyors vagyok, nem kell rám várni, stb.
Jó a bánki strand, mert a rekkenő hőségben minden településről ideözönlenek az emberek. Furi látni az ügyfeleimet és a nagy cégek vezetőit egy szál fürdőruhában kiterülve az árnyékban, meg ahogy a gyerekeikkel pancsolnak a tóban, s röppen a pöttyös labda, sikítva kapnak utána.

Visszatérve a nyári programokra, itt minden év a majálissal kezdődik el, az előtte való hónapokat nem számoljuk. A majális kora hajnalban indul, az asszonyok lemennek a polgármesteri hivatalba zöldséget, hagymát, fokhagymát pucolni.
A férfiak kicsit utánuk felállítani a sátrakat, és csatarendbe állítani az üstöket. Utána a közös csipetkézés jön, meg sörök sziszegnek, ahogy sorban bontogatják. Versenyeznek az üstök körül, egymást oltogatják, leszólják, hogy nem addig a, maga azt nem tudhatja.
Mikor elkészül a 7-8 üst babgulyás, akkor friss kenyérrel osztogatják a kiéhezett falubélieknek, meg a nyaralótulajdonosoknak, akik szintén aktívan részt vesznek a munkába. Jó ebédhez szól a nóta, minden tányér kiürül, gyerekek az asztal körül rohangálnak, s amíg az ebéd után mindenki bont egy sört, addig a polgármester kisorsolja a tombolát. A polgármester megérne egy külön posztot a letörölhetetlen vigyorával és a rózsaszín biciklijével együtt, de ebbe most ne menjünk bele, persze már ezért is megérte ide költözni.

[Csipetkézés Bánkon].

Hétvégenként mozi, szabadtéri, lent a tószínpadnál. Legalább ezért sem kell Pestre menni, ha az ember szeretné elvinni a gyerekét egy neki való filmre. Aztán ott a jazz fesztivál, én magam nem kedvelem a jazz zenét, és azokat sem, akik a jazz zenét szeretik. S egyáltalán nem szeretek egyetlen embert sem, aki ki tudja mondani a száján azt a szót, hogy jazz, s mellé mindjárt elkezd dudorászni, mint az a betömött trombita, amin felesleges játszani, ha már egyszer hatástalanították. Szóval az évente visszatérő jazz fesztiválról, Loui Amstrong-ról, és a Tó Motel teraszán kedélyesen pezsgőt kezében tartó, svéd asztalnál türelmesen egymás válla fölött átleső tömegről majd ír valaki más.
Elég sokan vannak, jó verdákkal parkolnak, késő éjjelig tapsolnak, úgy hogy aki a fejébe veszi, hogy róluk ír, az kösse fel a gatyáját.

Bánkon színház, a tavalyi évben kétszer is volt Bánkon színház. Jönnek Pestről a színészek, mi gyerkőcökkel leülünk a földre, a tömeg akkora, hogy a színpad elejéig betöltjük a teret, mindenki fészkelődik, nyugtatja a gyerekeket, hogy mindjárt kezdődik.
S egyszer csak ott van az orrod előtt, teljes életnagyságban az, akit csak a tévében láthattál eddig. Pesten soha nem mentem színházba, kizárólag csak akkor, ha én léptem fel. Mivel jártam színi tanodába, s találkoztam színészekkel, így erre már nem volt külön igényem. De itt Bánkon erre nincs lehetőség, jár ide rengeteg színész, de üdülni, még sem ronthatok rá a kertjében, amikor valami bogrács körül sündörög kisgatyában és bort iszogat. Ezért, ha van színházi előadás, természetes, hogy lemegyek, nincs más dolgom, mint lesétálni a tópartra, amit amúgy is nagyon szeretek.

Koncertek, ez is egy jó téma, mert Pesten rengeteg koncertre jártam. Hobo, Deák Bill, az összes nagyobb rock megmozdulás, amikor nagy külföldi zenekarok jöttek, de megfordultam a Fekete Lyuktól az összes olyan lebujban, ahol valami olyan rétegzene ment, amire minimum elhagyhattam a hajam. Hja, az is sikerült, mert régen nagy loboncom volt, most meg kopaszra nyírom a hajam. De azt nem Bánk miatt, hanem a loboncos korszakomban egyszer berasztásodott a hajam, hordtam egy fél évig, úgy néztem ki, mint a pulikutya, de állandóan viszketett. Azóta kopasz vagyok.
Hja, Bánk, és koncertek, végül is ki a fenét érdekel, hogy száraz a fejbőröm.
Életemben először voltam Neoton koncerten, utoljára anyám mono Tesla lemezjátszóján hallgattam őket, erre most itt lépnek fel a tószínpadon. Persze, hogy lementem egész családdal, úgy kell nekünk. Érted, én, mint punk rocker, kiccsaláddal lesétálok, megnézem már mit penget Végvári Ádám, és hogy dobja ki a magas cét Csepregi Éva, amikor elénekli a tinilányt. Van egyáltalán abba magas cé? Na mindegy, nem ez a lényeg, nagyon lendületes koncert volt, az egész zenekar úszott a boldogságban és az izzadtságban, beleadtak apait, anyait és a tömeget úgy megmozgatták, hogy még, aki berendezkedett plédekkel a nézőtérre, azok is állva tapsoltak. A többiek meg lihegve mentek haza, szóval nagyon emlékezetes volt, annak ellenére, hogy eleve fenntartásaim voltak.

Szokott lenni mulatós zene is, de arra ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a Jazz zenére, nagyon nem is tudok hozzászólni a témához, bárki el tudja képzelni, hogy mi a tömegvonzás. A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt. Na most akkor képzeljük el, hogy megérkezik ez a rengeteg ember már délután, olyan szépen magyarra hízták magukat, hogy csak szuszogva bírnak kiszállni az autóból. Azonnal letámadják a harcsakocsmát, s amíg a széles derekú asszony sorban áll a büfénél sült kolbászért, sült hurkáért, finom oldalasért, savanyúsággal, mustárral és foszlós helybéli kenyérrel, addig az ember a kocsma teraszán feltűri a hóna aljáig a pólóját, hogy phűű de milyen meleg van, és gyorsan bedob vagy még két sört. Ezek a testek egyre elnehezülnek a bevitt szénhidrátoktól, s a melegtől, sörtől megszédülve elimbolyognak a színpad tájékára. Kitörő örömmel fogadják, amikor az előadó megérkezik a limuzinnal, körbeállják, ünneplik, a sztár lépni sem tud. Valami kisebb embergyűrű kíséretében felmegy a színpadra, át sem öltözik, eleve fellépő ruhába érkezett, és beraknak neki egy cd lemezt. Ez a tömeg aztán kölcsönhatásba lép vele, megindulnak egy irányba, mint amikor nagyanyám szórja a tyúkoknak a kukoricát, és egymást letapossák. Úgy elkezdenek vidáman kurjongva énekelni, hogy utána sűrűn kapnak a szívük tájékára, hogy jaj nekem. Ilyesmi tömegvonzása van a mulatós zenének. A Neoton legalább egy fél napig lőtte be a színpadon a hangtechnikát, és külön sátor volt nekik átöltözni. A Csepregi Éva finoman, pajkosan mosolyogva megfenyegetett, amikor látta, hogy mackó alsóban fényképezem le. Megígértem neki, hogy törlöm a gépről.

Érdemes szót ejteni az Amatőr Kamarazenei Fesztiválról. Most mondhatnám megint ezt a Jazz szabályt, hogy erre is érvényes, de szerencsére ebben nyakig benne vagyok. Szó szerint. Merültünk a nejemmel a fürdőkádba, és azt hiszem ott hozta először szóba, mint minden mást, mert mi mindent a fürdőkádban beszélünk meg. Zuhany alatt elég hülyén néznénk ki, ahogy egymást túlkiabálva lökdössük arrébb a másikat, hogy én is odaférjek a víz alá. Szóval ezért is sokkal jobb a fürdőkád.
Hja, hogy Kamarazenei Fesztivál. Nejem jelentkezett a zenekarával egy fesztiválra, hogy szeretnének fellépést vállalni. Komolyzenei rendezvény volt, s azt hiszem a nejemet elutasították, hogy itt csak is nagyon magasan képzett komolyzenészek léphetnek fel. Nejem felkapta a vizet, hogy ugyan mitől lennének jobbak a profi zenészek, az amatőröknél? Nejem különben is zenetanár, a Liszt Ferenc zeneművészetin végzett, tán csak megtalálja, hogy hol a villáskulcs a kottán. Na ezzel mérgében bele is vágott egy nagy fejszébe. Megírt egy kész programtervezetet, eljuttatta újságokhoz, médiához, zenei tanintézményekbe, művelődési házakba, s meghirdette a bánki Amatőr Kamarazenei Fesztivált.
Elég sokáig nem jelentkezett senki, majdnem letett róla, amikor a fürdőkádban közölte, hogy jelentkezett egy amatőr kamaraegyüttes. Vissza is írt neki, s utána jöttek sorban. Én az egészet nem vettem komolyan, azt hittem ilyen laza hétvégi kornyikálás lesz, nekiállnak a templomban csellózni, hegedülni, meg kardoznak a fuvolával, s egyszer csak mutatja a cikket a Nógrád Megyei Hírlapban, hogy már írnak is róla. Jesszum Pepi asszony, hát te mit csináltál? Tudod te mennyi ember fog idejönni? Végig gondoltad? Mi lesz, ha menet közben elszúrsz valamit? Mérgükben az oltár előtt törik ketté a nagybőgőt és elmennek haza úgy, hogy soha többé nem kívánkoznak ide vissza. Szóval peregtek a homokszemek, s egyre közeledett a nap, már csak egyet kell aludni. Előtte már napokkal folyamatosan égtek a telefonok. Egyeztetni minden zenekarnak szállást, étkezést. Jönni fog egy hangmérnök, aki az egészet rögzíti, lemezfelvétel, s azt minden zenekarnak eljuttatni. Jön egy ember, aki mindent filmre vesz, jön egy másik, aki kérdéseket tesz fel, meg nyomtatványokat töltünk ki, mivel ez egy zenei rendezvény, vannak itten jogszabályok. Bakker ez ilyen komoly cucc?
Ahogy érkeztek sorban az autókkal, kisbuszokkal összesen nyolcvan ember, akkor tudatosult bennem, hogy ez nem egy elhívunk négy embert a kertbe bográcsozni typ. találkozás.
Minden ilyen első bálozásnak megvan a maga gyermekbetegsége, kezdve azzal, hogy azon kívül, aki szívvel-lélekkel szervezi, nem hisz benne senki, nem is nagyon támogatják. Polgármester bácsi elmesélte, hogy a Jazz fesztivál is így indult az elején, nem nagyon akart tudomást venni róla senki.
Oszt még is itt vannak, rangos esemény. A Kamarazenei Fesztivállal kapcsolatban is ez a megérzésem. Mert láttam itt körülöttem megmozdulni akadémiai rektort, átadva a musica dilecta díjat, meg jött felkapott vonósnégyes, csupa orvosok, csattogtak a vakuk, egymást váltották a zenekarok, komoly befolyásos emberek hangoltak be a templomban. S utána vendégül láttuk őket ebédre, vacsorára és volt örömzenélés is. A végén a nejemet felállva tapsolták a templomban, s sűrűn hálálkodtak neki, hogy megszervezte ezt az egészet. Hja, lesz ebben az évben is, onnan tudom, hogy a nejem kérdezte, hogy van e már meleg víz, szeretne mondani valami fontosat.

Akkor most csak így fejből néhány dolog, amiken vagy azért nem vettem részt, mert épp másik 3-4 napos rendezvényen voltam hopp mester, vagy azért nem írok róla, mert mindjárt kész az ebéd, s ebéd után le kell nyírni a füvet. Utána hanyagul lesétálok a tóra lefürdeni és utána a harcsában összekócolok néhány üveg sört.

Nemzetiségi fesztivál, ennek már nagy hagyománya van, többtíz éve itt tartják Bánkon.
Tekerjatóra, ebben az évben harmadjára jönnek összenyarazni magukat.
Lovas nap, nem tudom pontosan, lovakat eddig csak hátulról láttam, és nagyon messziről, azt is véletlen. Szóval a lényeg, hogy van, díjugratás, meg sok ló, aki szereti az ilyesmit úgy is megtalálja a falu honlapján.
Szüreti bál, elég belterjes, én még egyetlen szüreti bálon sem vettem részt pedig negyedik éve élünk a faluban. Ennek az oka egyszerű, a faluban se szőlője, se bora senkinek. Na jó túloztam, talán 4-5 embernek van bora, az egyiktől szoktam is venni, nagyon finom rozé. Szerintem én csak akkor megyek el szüreti bálra, ha majd a saját hordómat verem csapra.
Idősek napja, erről sem tudok sokat mondani, nyárvégi estén, talán a szüreti bál környékén összehívják az idős embereket, megvendégelik őket ebéddel, jönnek ilyen fellépők, meg énekelnek, elég szolid buli, ha eljutok ebbe a korba ki nem hagyom semmi pénzért.
Mást nem tudok elmondani, kérem kaccsojja ki 

[Lake like].

 Beertok

Vodival [(dj.vodi)] az első közös bulit Zebegényben csináltuk, Breakmajális címén 2009-ben. Felhívott, hogy guga kéne egy kis segítség, lesz egy három napos megmozdulás, felügyelni kéne a jövés-menést meg színpadot, hangtechnikát építeni. Kérdeztem tőle, hogy reneszánszát éli a break zene és tánc, hogy pont ezzel rukkol elő a nagyközönségnek? Kiröhögött, hogy ez nem olyan break, ez break. Hja, már értem, mindegy, biztos megöregedtem, majd hozzájuk fiatalodom.
Egy sípályát bérelt ki, mindentől távol, lehet küldeni hangerőt, szólni nem fog érte senki.
Szép hegyoldal, felettünk kék az ég, fű zöldít, így rám akasztották a benzines fűkaszát, hogy taroljak táncteret a gazban. Majd raklapokból ácsoltunk színpadot, eső ellen levédtük, befedtük, összeszereltük a dj pultot, a 4 nagy hangfalat összeszíjaztuk, hogy ha a kidörgéstől megindulnának, akkor ne boruljon rá senkire. S eljő az este, nem lett hirdetve, csak haveroknak sms-ben, mondván úgy is tovább adják egymás között.
Erre azért volt szükség, mert a 2008-as buli ki lett plakátozva az egész Dunakanyarban, s betoppantak a norvég vendégmunkások. Úgy leoltották a bulit kötözködéssel, beszólással, hogy mindenki elment haza, csak a norvégok maradtak. Vodiék meg kénytelenek voltak összepakolni a cuccokat, elbuktak egy csomó pénzt.

Na ebből tanulva 2009-ben nem volt plakátragasztás, csak szájról-szájra meg sms.
Így viszont alig jött el ember. Az a pénz sem jött vissza, amennyiért a hangtechnikát bérelték. Ellenben nagyon jó buli volt, a nagyobbik fiam végig velem. Ő gondoskodott arról, hogy állandóan lobogjon a tűz. Reggel hatig ropták a táncot, aztán elszelelt mindenki. Hárman maradtunk. Vodi, én és a fiam. Vodi lefeküdt egy fa tövébe aludni, s megkért, hogy ha bárki fel akarja ébreszteni, azt öljem meg, csak csendben.
Ez egy teljes napsütötte szombati nap volt, felelősség nélkül. Az ilyen bulikban ezt az időszakot szeretem a legjobban. Guga minden következmény nélkül bedönthet pár sört, és beállhat a dj pult mögé raggamuffint játszani. Ha megunta, akkor alágyújt a bográcsnak, és kerít egy remek paprikás krumplit. Tapasztalat, hogy olyan buliba, ahol sokáig leszünk hűtés nélkül, csak is szalonnát, kolbászt, hagymákokat, krumplit és kenyeret lehet vinni. Az egész nap laza sörözéssel, és a helyszínen talált fotelekben tespedéssel telt. A fiam közben rendületlenül rakta a tüzet.
Eljött az este ismét, a buli 22h-ra lett meghirdetve, szerencsére többen jöttek, mint előző este, rendesen kapkodni kellett a fejemet, akkora tömeg kerekedett. Porolt az egész környék tőlük, ahogy talajlazító gyakorlatokkal táncoltak a lézerfényben. Füstgép, dübörgő hangerő, éles bevetés, itt már hajnalig nincs megállás.
Éjfél körül megpróbáltam aludni egy keveset a Suzukiban, az anyós ülésre bevackolt a fiam. De ekkora hangerő mellett lehetetlen volt aludni, csak néztünk egymásra, s miután meguntuk, kimentünk rakni a tüzet, meg beszélgetni ismerősökkel. Sörözni már nem lehetett, mert másnap délelőtt lebontottuk a színpadot, s mint minden bulin, itt is beütött néhány előre nem látható fejlemény.

Megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt, de már profin meghirdetve, célirányosan, nem követi el ugyanazokat a hibákat. 2010 nem tudom mikorján aztán megint hívott, hogy guga kellesz a bulihoz. Ugyanaz a menetrend, felügyelni, hogy minden rendben menjen, színpadtákolás, hangtechnika összeröffentése.
Zebegény?
Francokat, Törökmező, találtunk egy nagyon brutális helyet, egy völgykatlan, embertelen messze mindentől, 5 színpad, lesz goa, breakbeat, techno, drámenbéz, és chill sátor.
Hirdetve van? Hülye vagy? Van weblapunk, nézd meg a bírtokot. Milyen bírtok? Hát a www.beertok.hu, rengeteg dj fog fellépni, ez nem olyan lesz, mint a tavalyi móka.
Nulladik napon megérkeztem a fiammal, a chill sátort építették fent a hegyen, ott táboroztunk le a sátorral. Az ég kék felettünk, és a fű is zöldült. A nyakamba akasztották a fűkaszát, hogy taroljak táncteret. Kicsit nagyobb kellett, mint tavaly, mert sokan vettek előre a rendezvényre jegyet, s már sátort is vertek.
Késő délután jött egy kisebb kamion, ami előre összeszerelt hang és fénytechnikát hozott.
Miután minden színpad kellékét kipakoltuk a fűre, eleredt az eső, dörgött, villámlott, felhőszakadás. Találtam fóliákat és lefedtem az összes cuccot.
4-5 kisebb csapat alakult, szétosztottuk, hogy melyik színpadhoz melyik hangtechnika dukál, aztán nekiálltunk sodorni a kábeleket. A dj pultokkal nem volt sok probléma, alu rack-be ágyazva érkeztek, bekábelezve. Csak levettem a fedelét, eligazítottam a pulton, bekötöttem a végfokba, s hangpróba. Ilyenkor minden úgy fest, mintha később is minden rendben lenne. Tapasztalatból tudom, hogy ennyi ember, ennyi színpad, ennyi dj mindig hoz magával váratlan dolgokat. Az első este kis sistergéssel indult, mert a techno színpadot a katonai sátor alá nem építette be senki. A hangtechnika és a bakelit játszók, dj keverők ott álltak egy kupacban. Akkor érkezett meg vodi legénybúcsúból, és azonnal tiszta ideg lett, kiabált mindenkivel. Nagy nehezen rám talált a területen: guga te meg hol a faszban vagy? A techno színpad miért nem üzemel? Mindjárt jönnek az emberek bulizni, és ott van letakarva az összes cucc.
Épp egy bogrács kaján ügyködtem a chill sátornál, lementünk a hegyről, és sebtében összeraktuk pár ott lévő emberrel. Skuli! Utólag is köszönet a gyorsreagálású habtestedért 

Beertok, első este, közel az éjfél, ültünk egy magas dombon a fiammal, és azon tanakodtunk, hogy itt évmilliók óta csak madarak és vadak vannak a környéken éjjel. Az első alkalom, hogy itt egyszerre 5 színpad szól, s nem is akármilyen hangerővel, rendesen visszhangzik a környék. Szegény madarak csak lesnek a fákon, hogy vattafakk.
Mondtam a fiamnak, hogy járjuk körbe a színpadokat egyenként, vak sötét, csak tapogatódzunk, felkapcsoltuk a zseblámpát, de így is borultunk néhányat a hegyről lefelé menet. A goa sátor volt legmesszebb, a bejárattól közvetlenül balra, egy földúton kellett bemenni vagy 100 métert. Iszonyat sártenger, ahogy a rengeteg ember letapicskolta eső után az utat. Szép fehér ruhákban érkeztek, csajok döglesztően kiöltözve, a goa sátor előtt azonban láthattuk, hogy mindenki tiszta sár, mert a sötétben többen is elcsúsztak, elestek. A cikázó fényekben sárosan táncoltak, nem zavarta őket, lézerfények cikáztak, rágógumi illatú füstöt tolt a tánctérre a füstgép, és dübörgött a goa, pattogó ritmusok. Próbáltam a színpad mögé kerülni, hogy megnézzem ki van ott egyáltalán, de olyan hangerő volt, hogy alig láttam tőle, a stroboszkóp is elvakított.
Hátul néhány srác, lányokat ölelgetve álldogált egyik lábról a másikra, nagyokat röhögtek, sörösüvegeket szorongattak. Egyiket sem ismertem, még a dj-t sem, aki játszott. De azért megkérdeztem tőle, hogy minden rendben, nincs szüksége valamire?

A breakbeat színpad már egy tisztáson volt, messziről bevilágította két reflektor, könnyű volt haladni, az út is szilárd, az emberek meg egyre csak jöttek, vették a karszalagot és elvegyültek a tömegben. A színpad oldalában visual dj tevénykedett laptopról, projektorról. Az erdő oldalába vetített ki valamit a fákra, nem tudtam kivenni, hogy pontosan miről van szó. Mellém szegült Gyula haverom, festőművész, azzal szoktam csesztetni, hogy egyszer festhetne már tehenet is, nem csak ilyen sületlen ábrákat. Cefetül haragszik érte, de azért bírom a fejét, nagy életművész.
Egész ropogós dallamok mentek, Gyula hívta fel rá a figyelmemet, hogy a sátorban a dj mellett áll egy srác, énekel. Először azt hittem a zenében van, frenetikus volt a srác, a dj-vel össze voltak szokva, a dj tudta, hogy milyen zene kell az énekesnek, s milyen ritmusban. Nem szoktam táncolni csak az üres fázisokban, amikor bedobhatok egy raggamuffint néhány sörrel, és nekiállok egyedül táncolni a réten, a fűkaszával lenyírt tánctéren. De itt non-stop buli volt, megállás nélkül szólt a zene 3 napig. Muszáj volt törzsi táncot lejteni Gyulával, máskor nem lesz alkalom. Otthon Bánkon a harcsa kocsmában csak akkor táncolunk, ha kiborul a sör.
A sátor mögött a dj haverjai, barátnők, egész kellemes kis baráti társaság verődött össze, alig bírtam magam befészkelni a pulthoz. A dj azt sem tudta ki vagyok, nem is nagyon figyelt rám, pörgött, izzadott, tekerte a gombokat, villódző lézerfények, hangorkán és füst. Kérdeztem minden oké? Nincs szükséged valamire?

Az egyik színpadot, amin nem tudom milyen zene szólt, s már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy drámenbézz, kihagytuk. Akkora tömeg tolongott körülötte, hogy semmi kedvem sem volt átverekedni magam rajtuk, és a zene sem tetszett, de ez láthatólag másokat nem zavart, mert eléggé csápoltak.
A techno sátor egy katonai objektum, igazi szocreal gulyáságyú fílinggel.
Üres, gyűrött sörös dobozokon és cigarettás dobozokon keresztül jutottam be a sátorba.
Amekkora tömeg egy nagy katonai sátorban elfér, az maradéktalanul ott ropta a táncot a dj háta mögött. Katonás ritmust játszott, feszült a sátorlap a hangfalaktól, a füstgéptől alig lehetett valamit látni, a sátor előtt irdatlan nagy tömeg dagonyázott a sárban ütemre, üvöltöttek a boldogságtól egy-egy kiállásnál, s ahogy újra ráadta a pörgést.
Kihívás volt odakerülni a dj közvetlen közelébe, de megtettem. Fel sem figyelt rám, akkora volt a hangerő, hogy meg sem hallotta a hangom. Legyintettem, bólintottam, hogy biztos minden rendben van, nincs szükséged semmire.

A chill sátornál viszonylag halk zene, nem kellett a fejemet fogni. Középen szalmabálákon elheveredtek a hippik és punkok, meg mindenféle jól öltözött nép. Leültem a boglya közepére egy hideg sörrel, a fiam is lehuppant mellém, s figyeltük az embereket. Lehetett hallani, hogy angolul beszélnek, még egy néger is volt köztük.
Egyszer csak leállt a zene, kialudt a díszkivilágítás, és sötétségbe borult a környék, a madarak nyeltek egyet ijedtükben, hogy vattafakk. Már kezdték megszokni a ritmust meg a hangerőt, s hogy hullanak a falevelek, s zizegve táncolnak.
Az erdő mélyén volt az agregátor, jó messze, hogy ne zavarjon bele a zenébe.
A lenti színpadokat egy nagy, vontatható dízel agregátor szolgálta ki, de ide elég volt egy kisebb is, ami benzines. A fiammal zseblámpára pattantunk, s az ágakat félretolva, félig gugolva haladtunk az erdőben.
Kifogyott a benzin, senki sem figyelt rá, órák óta hempereg a kiszolgáló személyzet is a szalmabálákon, senkit sem zavart, hogy az agregátor elpöfékeli az üzemanyagot. Percek alatt megtankoltam újra, ez még legalább négy órára elég.
Mire visszamentem már táncoltak, tetszett nekik és örültek, hogy visszajött az áram.

Éjjel próbáltunk aludni a sátorban, lehetetlen volt, az éjjel kellős közepén a sötétben meg nem volt kedvem összepakolni és elköltözni a világ másik végére.
Forgolódtunk egy darabig, kintről a zenei aláfestésre nyers ordítások és röhögések hallatszódtak be. Egy óra múlva eleredt az eső, szakadt, dörgött, villámlott.
Magunkra húztuk a hálózsákot, mire elcsitult elaludtunk kényszeredetten. Félálomban éreztem, hogy vízbe lóg a lábfejem, tiszta víz lett a zoknim, a sátor eleje beázott, s beömlött a víz. Próbáltam nem tudomást venni róla, de sehogy sem tudtam kipihenni magamat. Hajnal hasadtáig bírtam, utána kimentem és tüzet raktam, közelebb húztam hozzá két szalmabálát és végig feküdtem rajta. A fejem alá párnát, s talán tudtam még aludni a parázs mellett egy órát. A chill zenében az a jó, hogy tényleg pihentető. Lágy és lassú dallamok, nincs benne őrjöngés. A szombati napban azt szeretem, hogy már összeállt a csapat minden sátornál, van egy kialakult nexus, mert órák óta együtt vannak, egymásra utalva. Így én nyugodtan bambára ihatom magam, mert ha bármi gond van, és nem tudják mi a dolguk, akkor én amellett észnél vagyok, és megmondom mit kell csinálni. Ha nagyon kell megcsinálok én is bármit, de jobb szeretem inkább megmondani. De a legjobb az, ha nincs semmi probléma, s a tű megy ugrás nélkül a barázdában. A nappalokban az a jó, hogy látom az emberek arcát is. Szól a zene ugyanúgy, s nincs füstgép meg lézerfény, de a napsütésben táncolni, kezedben egy doboz jegesre deresedett sörrel, asse kutya. Félmeztelenre vetkőztem, a zsebembe dugtam két doboz sört, felmarkoltam egy csomó szemetes zsákot, s elindultam a fiammal szemetet szedni. Közben táncoltam, belekortyoltam a sörbe, mentem be a sátrak közé, néhol még aludtak, s gyűrötten néztek ki, hogy ki ez a barom, aki szemeteszsákkal a kezében táncol? Megszórtam magam konfettivel, meg farsangos szalaggal, az egyik sátor mellett találtam szétrúgva. Mire végeztünk a chill környékén a szemétszedéssel, egész bazsajgós arcom lett. Ideje volt valami reggeli étek után nézni, meg lefürdeni, mert az éjszaka igen csak ragadt rám sár és por. Lementünk a jéghideg, ám de kristálytiszta patak partjára.
Meztelenre vetkőztem, s térdig bementem a vízbe. Fájós volt a fejemre lögybölni a hideg vizet, de megérte. Azonnal felfrissültem, kijózanodtam, már nem számított, hogy éjszaka alig aludtam egy keveset. A büfénél kértem kávét, a fiamnak csokit, s kitaláltuk, hogy mit együnk. A környéken semmi kaja, be kéne menni a faluba. Ezért inkább Sprotni, jóféle halkonzerv kenyérrel, vöröshagymával, fokhagymával. A hátizsákban halkonzerveket, szalonnát, kolbászt és paradicsomot, meg paprikát hoztunk.

A büfé sátor alatt áldogalva egyszer csak hallom, hogy: szia guga!
Vodi haverjai, a nagymarosi arcok, évekkel ezelőtt jártak le hozzám a Gizellai pinyóba számítógép alkatrészekért. Volt, hogy hétvégén zaklattak a melóval, direkt miattam autóba ültek, jöttek Pestre, vasárnap délelőtt, oszt csöngettek be, hogy guga ne izélj már! Légyszi, nem leszünk hálátlanok. Ami általában azt jelentette, hogy hoztak egy rekesz sört. Valami ilyesmi volt itt is készülőben, mert noszogtattak a pult irányába, hogy kérjed, ne izéljél már velünk, igyál egy sört.
Szorongattuk ott a jegesre deresedett sörös dobozokat ilyen tölgy asztaloknál, meséltek haverokról, meg a tegnapi esküvőről, de igazából nem volt mondanivalójuk. Kitombolták magukat éjjel, és most fáradtak, enerváltak. Egymás után nyelték a kávékat, kettőt, hármat. Az összes cigis dobos egyszerre ürült ki, akkor hozzál kékmultit, nekem márlborót légyszi!
Ott felejtettem magam köztük, Levente a fiam elment magának reggelizni, ügyes gyerek, nem kell már fogni a kezét. Főleg, ha beáll a dj pult mögé. A beertokon volt is rá alkalma, hatalmasat tombolt rá a tömeg, jó volt látni, ahogy élvezte. Dj.lecso, jó hülye név, mondtam neki, hogy legyen dj.kisguga, mert az legalább eredeti név. Érted, dj.kisguga. Na jó hagyjuk, ez is eléggé hülye név. Az osztálytársai elnevezték Lecsónak. Hiába kértem tőle, hogy mindig mondja azt, hogy ő a kisguga. Mondta ő mindig, de az osztálytársai akkor is Lecsónak hívták. Mondtam neki azt is, hogy emiatt nem kell dj.lecsónak lennie, lehet dj. Akármi is lazán, hisz mindjárt vége a nyolcadik osztálynak, sok kis hülyegyerek meg zörögjön meg ott ahol van. Mit foglalkozol velük?
De apa, engem már így ismer mindenki, nem lehet nevet változtatni. Jóvan, akkor legyél dj.lecso, bánom is én. Akkor is hülye név és kész. Az apád vagyok, amíg az én asztalomnál eszel, addig. Na izé, tényleg hagyjuk, ez csak poén volt.

A délután a helyzetnek megfelelően főztem a bográcsban egy lecsót. Nem spóroltam semmivel, így a végén teljesen tele lett a bogrács. Elkezdtünk enni a fiammal, szépen tányér, meg merőkanál, sejtettem, hogy a chillben heverő emberek érzik az illatokat, s sűrűn pilláztak irányunkban, hogy vajon mi készül. De amikor elkezdtünk enni, nagyobb lett a kíváncsiságuk. Sorjáztak oda óvatosan, mint a rokkoncerteken, ahogy a csövesek vonaglanak, hogy: szia, nincs egy kis apród? Csak ezek az emberek itt az értelmiség krémje, nem kezdenek el tarhálni bunkón, hanem odailleg, mint a kiscica a gombolyaghoz, aztán a gazdi lábához dörgölődzik, úgy jelzi, hogy éhes.
Értelmesnek értelmesek, de ők is csak éhesek, közel s távol sehol egy falu, de egy büfé sem, ahol szendvicseket készítenének. A srácok valahonnan szereztek műanyag tányérokat, kenyeret és kanalat, aztán körbeülték a bográcsot. Elismerően, mosolyogva bólogattak, hogy nagyon finom, épp csak enyhén csípős, pont ahogy szeretem, meg ilyenek. Evés után meg úgy körbepakoltak sörökkel, hogy ha valahová menni akartam, akkor kaput kellett inni magamnak. Se hiba ebbe, egy helyben ülve söröztem, lábammal doboltam a chillre, és sűrűn vizeltem az erdő mélyére.

Estére összeszedtem magam, nem szeretem a sötétet, észnél kell lenni, éjjelre jön ki a legtöbb ember, s ilyenkor mindig történik valami. Ahogy vártam a chill sátor elhallgatott megint, és sötétbe borult a környék, madarak néztek, hogy vattafakk, miért hagytátok abba? A fák tövében madártoll hegyek, ahogy a fákon ritmusra illegtek.
Behatoltam az ágak között az agregátorhoz. Nem a benzin fogyott ki, hiába próbáltam újra indítani, nem ment. Talán beköpte a gyertyát, de ebben a sötétben gyertyát cserélni, vagy tisztítani esélytelen. Tudtam, hogy van egy tartalék agregátor a teherautón. Vaddisznóként csörtettem ki az erdőből, kitéptem a furgon hátulját, elkezdtem kutatni a felfordulásban, és igen, jól emlékeztem. Az agregátor ott lapult a hangfalkábelek alatt. Talán 5 perc sem volt az egész, hamar megoldottam. Átkábeleztem őket, elindítottam, s mire kiértem már vadul táncoltak.

Hajnalban volt egy kis probléma, azaz a srácnak annál nagyobb. Tánc közben leharapta a nyelvét, és úgy megijedt, úgy bepánikolt, hogy elájult. Mikor ez történt nem voltam ott, akkor értem oda, mikor jöttek a mentők. A srác nem magyar volt, hanem francia. Ébresztgették, angolul tudott, mondta, hogy egyedül jött és ott van a patakparton a sátra, az összes cucca. Megígértük neki, hogy utána küldjük, ne aggódjon. Szegény pára nem tudom miben, vagy kiben bízott, mikor idegen földön éppen elviszi a mentő és a nyelve egy zacskóban a polcon. A cuccai, ruhái, sátra, meg a személyes dolgok meg egy patakparton, s olyan emberekre bízta, akiket életében még sohasem látott.
Megkérdeztük a mentőket, hogy hova viszik. Vác nincs messze, délelőtt bevitetem neki a kórházba.

A többnapos bulik végén mindenki fáradt és használhatatlan. A vendégek közül még bőven lézengtek a környéken, d e 90%-a hazament, vége. Rendben lezajlott, ki lehet jelenteni, hogy mindenki jól érezte magát.
Amikor kezdődik egy buli, annak a hangulata varázslatos, ismeretlenül vonzó és izgató.
A kamionon a hangfalak rendszerezve, sorba rakva, a kábelek szépen összehajtogatva, bebőröndözve, minden patent. Úgy is mondhatnám track1, track2, track3, és így tovább.
A vége meg random, ugyanoda vissza semmi sem kerül. A kábelek már nincsenek olyan szépen összehajtogatva, hanem egymás hátára bedobálva a kamionba, mindegy, csak haladjunk, nincs idő legózni, három napja ébren van mindenki, éhes, és álmos, meg zuhanyozna egy jót. A kamionban iszonyat rumli volt, de a bérbe adó, valami hangmánia, ezt már rég tudja, pontosan tudja, hogy az ilyen bulik hogy végződnek. Lényegtelen, csak darabra meglegyen és ne keletkezzen benne kár.

Gyula vitt bennünket haza Bánkra a kékszínű Aro terepjáróval. A hegyről végig üresben mentünk le, azt a kocsit olyan nehéz kormányozni, mint egy tankot.
Az otthonunk idegenül hatott, ráadásul vendégeink is voltak, alig vártam, hogy elmenjek. Míg a nejemmel beszéltem az elmúlt napok történéseit, addig a fiam lefürdött. Evett egy pár falatot és lefeküdt szunyókálni, egy teljes napot aludt.

2011-ben ismét beertok, de már ütősebb csapattal, keményebb reklámmal, és remélhetőleg buli ezerrel. Na hányat kell még aludni addig?

[Annak, aki végigolvasta: kockacukor]

 A kékcsajos bugyi

I. rész: Drink Drive
II. rész: Guga pornófilm forgatáson
III. rész: A kékcsajos bugyi

Ültünk a Harcsa kocsma teraszán a kékcsajossal, kortyolgatta, kavargatta a kávéját és hozzá vörösbort ivott, érdekes kombó. Ott tartottunk valahol a beszélgetésben, hogy képmutatás és önzetlenség, a kettőt viszonyítottuk egymáshoz. Már akkor megfordult a fejemben, hogy a csaj rendkívül éles eszű, nagyon bonyolult összefüggéseket boncolgatott, nem egy átlagos pornószínésznő. Azt vesézte, hogy ha a rendkívül segítőkész emberek alakítanának egy Önzetlen Emberek Egyesületét, ahol egymást licitálnák túl az odaadó önzetlenségükkel, akkor nem kellene nekik két hónap és két részre szakadnának. Menne a vita, hogy ki volt önzetlenebb. Nem tudnának rajta megegyezni, mindegyik ragaszkodna a saját verziójához puszta önzetlenségből.
Szóval én már akkor tudtam, hogy szívesen beszélgetnék ezzel a kékcsajos bugyival többet is, pedig még meg sem adta a telefonszámát. Később arra is sor került. Amíg az autóban ültünk és hozott haza Bánkra, nem nyílt meg így, s nem engedte el magát szabadon. Bánk ezt hozta ki belőle.

Az utolsó korty bor előtt kezdett bele az öntudat jellemzésébe, miszerint kevés embernek van. Nagyon kevés ember teszi azt, amit szeret, mondja ki, amit gondol, és vállalja önmagát. Kommersz légy, aki vagy, tárta szét a műkörmös ujjait, és a szája gödröcskéje nevetett. Az öntudatlan tömeg gúnyosan nevet rajta, pl. egy celeb. De abba nem gondolnak bele, hogy az a celeb az ő gúnyolódásukból él százszor jobb életkörülmények között, s pusztán azért, mert felvállalta magát, s jó pénzért eladta a tömegeknek, megengedte nekik, hogy a jólétért cserébe hülyének nézhetik.

Elváltunk, megvártam, amíg a postánál kikanyarodik a főútra, intettem neki, s elindultam fel a hegyre, ahol lakunk. Nejem már aggódott, a teraszon várt. Leléptünk a gyerkőcök elől a bungiba, na mesélj, milyen volt? Hja, az ember fiam nem minden nap jön haza pornófilm forgatásról. A szemében ott volt a kutakodás, ismer már, mint a rossz pénzt, neki még a szememmel sem tudok hazudni, nem hogy a számmal. Látta, hogy van valami plussz, amit el akarok mondani, ami nem a naphoz tartozik, nem a történésekhez, hanem olyan külön.
Nahhh, tehát megérkeztél, egyáltalán hol találkoztál velük? Mindent mesélj el részletesen. Nem is tudom, talán az ingerszegény falusi környezet hozta ki belőlünk, hogy a nap végén leültetjük egymást, töltünk egy pohár bort, ami azonnal becsusszan, s mindjárt hívogatja az üveget, hogy gyere csak közelebb. Szóval alapos részletességgel megbeszéljük a napot, a legjelentéktelenebb dolgokat is kinagyítjuk és konklúziót vonogatunk. A pornófilm forgatást elmeséltem egészen addig, hogy hazaindultunk abból az étteremből, s a kékcsajos bugyi felajánlotta, hogy kivisz Újpestre a buszhoz. Megpróbáltam úgy mesélni a történetet, mint akinek egy csöppnyi bűntudata sincs, mint aki nem elszámol éppen a tetteivel. Mert valójában tényleg nem történt semmi, de folyamatosan cikázik a szeme, vannak gondolatai, csak nem mondja ki. Amikor már azt ecsetelem, hogy a csaj utána inkább hazahozott Bánkra, már teljesen beborult a nejemnek, fekete fellegek úsztak a szemén. Biztos azt gondolja, hogy félreálltunk a csajjal valami lejtős kis ösvényen, amit áthidaltunk. Leráncigáltam róla a fehérneműt, haraptam a vállát, a nyelvemmel a fülcimpáját izgattam, hosszan és forrón csókolgattam a nyakát, belemarkoltam a fenekébe, néha rá is paskoltam, hogy legyen apás. A nyelvemet a fülébe dugtam, a két tenyeremmel a mellbimbóit dörzsölgettem, utána egyenként a számba vettem, s addig izgattam a nyelvemmel, amíg meg nem keményedett. A nejemnek a fejében lezajlott egy komplett pornófilm, pont ahogy szoktuk. Ő sem tudta előttem titkolni, hogy gyanakodott, pedig ismer, mint a rossz pénzt, pontosan tudja, hogy soha nem nyúlnék máshoz, csak férfiból vagyok, s néha eljátszadozok a gondolattal, talán többször is, mint kellene.
Csak hazahozott, nem történt semmi, ne nézzél már ilyen értetlenül rám!
Hja, csak hazahozott. Vége a pornófilm forgatásnak, leint, hogy hapikám nem kéne egy fuvar? Először csak egy rövid, de aztán eszébe jut, hogy miért ne mehetnénk el egy nagyobb kanyarra?
Hjaj, anya ne csináld már, ne féltékenykedj, semmi értelme. Gondolom csak beszélgetni akart valakivel, pontosan tudod milyen hülye fejem van, az első szembe jövő vadidegen 3 perc múlva rám zúdítja a legféltettebb titkait is. Valahogy mágnesként vonzom magamhoz a kitárulkozni kívánó embereket. Tényleg nem akart semmit, lejött Bánkra, körbesétáltuk a tavat, ittunk a Harcsában valamit, aztán viszonhall. Megadta a telefonszámát, hogy majd hívni fog.
Iiigeeen? Körbesétáltátok a tavat, s megadta a telefonszámát? Egyrészt hallgathatom a faluban, hogy a férjedet egy csinos csajjal láttuk a tó körül, megy majd a találgatás, gugáék biztos válnak, guga becsajozott, a két gyereke meg otthon.
Másrészt a csaj tuti nálad akarja elsütni a felcsinálásból született gyerekét. Látta, hogy a kutya nem marad meg mellette, mert egy elviselhetetlen ribanc, mindig van valami rákfenéje, akaratja, aztán rövid időn belül lelép mellőle mindenki. Látta késésben van, beüttette magát, aztán most apát keres. Te meg amilyen hülye vagy koslatsz utána.

Erről szó sincs, aztán ledaráltam neki, hogy a csaj hogyan lett pornós, meg az apját, anyját, satöbbi. Nejemben megszólalt a nővel együtt érző nő, vagy hogy hívják ezt, valami nőmozgalom is van ilyen. Utána már ő kérdezett a kékcsajos bugyiról, egészen megszánta, s miután mondtam, hogy a csaj tök értelmes, csak ezeket a lapokat húzta, ebből próbálja meg kihozni a számára legjobbat, nincs is gyereke.
Akkor minek akar hívogatni, hogy csinálj neki?
Nem, dehogy, mondtam neki, hogy nekünk van két fiunk, felajánlotta, hogy menjünk fel hozzá Pestre, vigyük a két gyereket is, főz valami finomat ebédre, megiszunk valamit, kimegyünk a vidámparkba, vagy ahova szeretnénk, jön velünk mindenhová, csak látni szeretné, hogy milyenek vagyunk négyen.
Ne hülyülj már, beteg a csaj vagy mi?
Magányos, én néha megpróbáltam neki elkapni a szemét, csak kicsit, hogy ne legyen neki zavaró, egy-egy tizedmásodperc. Az is elég rémísztő volt neki eleinte. Nincs hozzászokva, hogy az emberek a szemébe néznek, amikor hozzá beszélnek.
Szóval néha sikerült meglesnem, hogy betyárul ki van égve, szenved, mint a kutya.

Mire leigazoltunk egy üveg bort a bungiban, ránk sötétedett. Bebuja a paplan alá, anya hozzábújik apához és úgy gügyög, mint egy gyerek. Mindenhová be akar bújni, később már egyenletesen szuszog, én túl zaklatott vagyok, nem tudok elaludni, sokáig kattog az agyam, egészen addig, amíg teljesen ki nem merülök. Eltelnek órák és fáradtan ébredem, kitámolygok a sötétben a vécébe, van világítótornyunk. Egy színét váltó rózsa mutatja az utat éjjel. Különböző színű ledek váltakoznak. Néha olyan érzésem van, mint ha egy rendőrautó parkolna a fürdőszobában. Nem tolakodó, diszkrét a fénye, de ha korom sötét éjjel felébredek, s kiszűrődik a szobánkba, akkor tűzijátéknak hat.

Próbálok hunyorogva visszaemlékezni, hogy mit álmodtam, absztrakt, soha meg nem történhet. Valami nővel szeretkeztem nyilvánosan, az ölembe ült és nyögdécselt, közben emberek jöttek-mentek körülöttünk, irodaépület lehetett, több emeletes, nagy, fényvédő ablakokkal. Az a nő egyszer csak megöregedett az ölemben, ijedtemben felpattantam, s kirohantam. Fonnyadt és ráncos volt, a bőre olyan, mint az almának a fa alatt, ami két hete pottyant oda. Visszafeküdtem, s próbáltam visszaaludni, amíg próbáltam, akartam, nem ment. Szünet nélkül tódultak az álombéli képek s a végén az undor. Felhagytam vele, a telefonra ébredtem, 5:50-kor ébreszt, felijedtem, szélsebesen kinyomtam és vettem egy nagy levegőt, azt sem tudtam ki és hol vagyok.
Oldalra néztem a nejemre, már ébredezett, addig forgolódtam, amíg magamra nem vontam a figyelmet. Na? Aztán lestem rá, nekem már kipattant a csipám, ébredés után egy perccel már bármire képes vagyok, akár futni is. De inkább egy kávé, addig mozgolódtam, amíg a nejem meg nem ígérte, hogy kimegy kávét főzni. Én addig visszaalszom, még álmodni is képes vagyok az alatt a pár perc alatt. A köntöse suhogására ébredtem, s a kávé illatára, ágyba szokta hozni, egy perc alatt bedöntök két pohár kávét, s pillanatok alatt kikászálódom. Felöltözöm, irány a bungi, a nejem bekapcsolja a laptopját, elindult a nap. Kossuth rádió, hírek, félig figyelek oda. Beérkező levelek nulla, spam annál több. Van 5 standard oldalam, amit mindig látogatok, sehol semmi változás. Unalmas keksz, az emberek már az internetet sem használják. A régi pörgős, napi több ezer hozzászólós fórumokon most, mint ha gyászolnának valakit. Óvatosan, titkosan egy-két hozzászólás, elnéptelenedett. Évekkel ezelőtt még az iwiw is pörgött, most max. a virtuális halakat etetik, meg valami farmot nevelnek, arról ad hírt. Én is csak kényszerűségből nézek rá, nem várok semmit.
A szakmai fórumokon egymást anyázzák, jobb híján én is.
Az ingyenes hirdetőfelületeken már én sem hirdetek. 10 évvel ezelőtt napi 20 mailt kaptam és sok telefonhívást, igaz akkor még Budapesten laktóz, de nyilván nem azért csöndesedett el, mert elköltöztünk.
Egyedül a Facebook pörög, de az meg elég igénytelen, tele van életcélmentes emberekkel, akik még csak ezután fogják megkapni az élettől a pofonokat.
Kár belém az internet, nem kapok semmit, csak is adni tudok. Az index cikkeit sem olvasom, csak a vastagon szedett címeket, egy mondat elég, mindent értek.

Bemegyek a lakásba, gyerkőcök sürge pörge, egymást váltják a vécén, fogmosás, az anyjuk unszolja őket, hogy még nem pakoltál be? Mikor akarsz, ha már késésben vagyunk? Mindig van egy olyan érzésem, hogy mi nem egy rendezett család vagyunk, de lehet ez csak tévképzet, hogy másnál minden rendben van, aztán mindig kiderül, hogy nem cserélnék senkivel. Végre bepattannak a gyerkőcök a Suzukiba, anya leviszi őket a buszhoz, utána még belép a Torma ábécébe reggeliért. Azt sem szoktuk túlzásba vinni, nincsenek elvárások. Valami legyen, aztán kész, nem vagyunk egy kulináris család.
Én képes vagyok hetekig olajos halkonzervet enni, csak legyen hozzá citrom.
Egyedül vagyok, van kb. 20 percem egyedüllétre. Rutinszerűen nyúlok magamhoz, szertartás, hozzátartozik az egyedülléthez. Rövidre fogom, öncélú, szégyenteljes, de amíg tart felemelő, csak a végkifejlet utáni másodperc ne létezne, állatias, nem is én vagyok.
Utána leülök a gép elé, mint ha minden rendben lenne, ártatlanul netezek, zavarban vagyok, fogalmam sincs, hogy miket nyitok meg, egyik sem érdekel, az egészért kár volt, mindig megfogadom, hogy erre többet nem fog sor kerülni. Aztán nyugtatgatom magam, hogy testi kényszer, tesztoszteron, két perc és kezd halványulni, 5 perc múlva le sem szarom, jöhet a következő teendő. Leseprem a teraszt, konyhából kiviszem a szemetet, a nejem érkezik a Suzukival. Kérdezem volt valami lent? Mint már említettem ingerszegény környezetben élünk, faluban, Bánkon. Gyönyörű hely, én is gyönyörű vagyok, a nejem előtt is próbálom elleplezni, hogy valóban ki vagyok.
Bendzso 5 percnek szoktuk hívni, amikor a legmélyebb titkainkról beszélünk egymásnak. Bendzso a kisebbik egyszer kijött a bungiba, belevetette magát egy fotelbe, s azzal kezdte, hogy apa…! Tulajdonképpen én ki vagyok? Na ebből aztán kerekedett egy jó kis beszélgetés. Gyereknyelven elmagyaráztam neki, hogy ahhoz, hogy ő legyen valaki, előbb én és anya kellek. Utána ő megszületik, s ezt folytattuk 5 percen keresztül. Majd fellelkesülve felpattant, hogy ahha. Már értem, s elrohant.
Már rég átkeresztelhettem volna bungi 5 percre, mert azóta már járt itt néhány ember, s tudtam meg olyan dolgokat, ami elvileg nem rám tartozna. Súlyos, sokáig hordozott titkokat, azt is említettem már, hogy elég hülye fejem van. Mindenkiből ezt hozom ki, Bánk csak rátesz, ez a falu eleve egy lazulós, könnyed hely.

A nejem elmegy finom reggelit készíteni, eszünk, amit találunk, a legfinomabb fogás. Nem is tudom mi volt a legextrémebb kaja, amit ilyen felfogással ettünk meg. Talán Pesten, olyannyira nem volt napokig pénzünk, hogy tanácstalanul lestünk egymásra, s mint ilyenkor szokás, a nyakunkba vettük a világot. Nehogy már, mi általában víg kedélyűek vagyunk. Elrobogtunk egy mocsárhoz hasonlító halastóhoz. Akkoriban még csak Levente volt meg. Vittem a narancssárga gyerekülésben, leparkoltunk árnyékos fa tövébe, vittem valami pecához hasonlót, fogni valamit esély sem volt. De a fiam jól érezte magát, s inkább futkorászott. Ebédre dióbelet ettünk, csak az maradt a lakásban, semmi más. A dióbélről köztudott, hogy csökkenti az étvágyat.

Na, hát az a reggeli, amit mi le szoktunk művelni az kész sorozat, több van benne, mint a Barátok Köztbe. A nejem akkurátus mozdulatokkal, kicsiket mozogva, mert, ami nekünk van azt konyhának nevezni hangos röhögés kíséretében, nagy jó indulattal lehet nevezni. Bírom benne, amikor úgy kommentálja a reggelit, mint ha magatehetetlen lennék, és nem lennék képes felismerni, hogy ott van az asztalon az előre megpucolt hagyma, fokhagyma. Apa! Ott van hagyma, fokhagyma, vegyél. Nem szólok semmit, ezer éve rossz pénz vagyok, ismer, csak az orrom alá bazsajgok. Elveszem a hagymát, úgy eszem meg, mint az almát, a fokhagymát is gerezdenként elrágcsálom. Nem érdekel, hogy ma kivel állok szóba, ha nem tetszik neki a fokhagyma, akkor dolgoztasson mással.

Reggeli közben is szoktunk beszélgetni, főleg családtagok jönnek szóba. Minden beszélgetésnek az a vége, hogy csak ketten vagyunk, mindenből kettőnknek kell kimásznia. Senkire sem számíthatunk. Megbeszéljük, hogy ki merre megy aznap. Nekem általában néhány telefonhívás keresztül húzza a napomat és a számításaimat.
De az is, ha nem hív senki. Azt szeretem, ha az előre eltervezetthez képest még sok helyre elrángatnak. Folyamatosan zaklatnak, oldjam meg. Nekem az az adrenalin, ha van feladatom. Minél reménytelenebbnek látszik megoldani, annál izgatóbb. Mindig én vagyok a nyertes, azt szeretem, ha a nap végén úgy esek be az ágyba, hogy na ma aztán mindenki kihasznált alaposan, teljesen lemerültem. Ahhoz sincs kedvem, hogy a nejem bugyiját megnézzem, hogy mi van rajta.

Reggeli után szana-széjjel megyünk. Ő hegedűl, gyakorol, fuvolázik gyakorol, mosogat gyakorol, ebédet főz gyakorol, s ha nagyon rámenős vagyok, akkor rajtam is gyakorol.
Felemelő érzés hétköznap délelőtt bemászni a kádba, leforró fürdőzni, aztán az ágyban összebújni, akkorákat szoktunk szexelni, mint egy hegyoldal. Mikor megismerkedtünk, még négyszer, ötször is szexeltünk egy nap. Most 15 éve vagyunk házasok, még mindig forró a hangulat, van egymásra igényünk, de az elég ritka, hogy egymás után kétszer. Viszont nem szoktuk egymást napokig hanyagolni. Ez is egy olyan téma, amire 15 év múltán ismét érdemes lesz visszatérni. 15 év múlva 58 éves leszek, lehet arról fogok beszámolni, hogy most jövök az urológiáról, s megyek prosztata műtétre.
A nejem évekig kereken elutasította a szépészeti beavatkozást, mint olyat, hogy a természetes adottság az alap. Mostanában meg mindig úgy nyalogatja a fülcimpámat, hogy szívesen mellplasztikáztatna. Én meg azzal szoktam nyugtatgatni, hogy nekem nagyon is megfelel. Amikor elköszön, s megy munkába, akkor megmutatja. Olyan melltartót vett fel, gusztálom egy darabig, aztán beindul a féltékenységi hadművelet. Ezt azonnal…vagy gombold be, vagy nem is tudom, vegyél fel egy magas nyakú garbót, egész nap mindenki a melleidet fogja bámulni!
Aztán valami hülye perverz rád ugrik, megerőszakol, mert azt hiszi azért öltöztél ilyen kihívóan. Vagy tök mindegy, rád néz akárki, és azt hiszi azért ilyen szép gömbölyded a melled, mert én nem vagyok jó neked. Mindegy, egyébként meg öltözz, ahogy akarsz, ha neked így esik jól. Biztos imponálni fog, ahogy a sok vén kujon legelteti rajtad a szemét.

Nahhh, nagy kegyelmében begombolt egy gombot, s kajánul vigyorgott, úgy szállt be a Suzukiba. Forró fürdőkádban ketten ülve már többször megbeszéltük, hogy nem volt túlságosan pozsgás pubertáskorunk. Engem mellőztek a csajok, amolyan rút kiskacsa voltam. Nem is nagyon szóltak hozzám. 16 éves korom után volt az első csajom. Hazakísértem a művelődési házból, egész este diszkó volt, de csak a végén jöttünk össze, mert nem talált mást. A kapujuk előtt felajánlotta, hogy belenyúlhatok a bugyijába. Kövér csaj volt, én örültem a lehetőségnek, már az arcára sem emlékszem. Csak arra, hogy igen belemelegedtünk. Felültettem a kerítés talapzatára, kicsit zavart ez a szokványos kockaház, s az utcára, kerítésre néző két nagy ablak, de gondoltam, már rég alszanak. Rosszul. A lány apja kapával rohant ki az utcára, hogy mit merészelek én csinálni a lányával? Letolt gatyával rohantam előle, sikerült felrángatnom szájszélig, valahogy nagy igyekezetemben begombolni, hogy ne hulljon le rólam, s azóta sem láttam őket. Mindenből tanul az ember, ha nincs ló, jó a szamár is.

A nejem is ezt a konklúziót vonta le. 1995 tájékán ismerkedtünk össze, neki is lezajlott, aminek le kellett, ahhoz, hogy pont velem találkozzon. Úgy találtunk egymásra, mint akik mindig is összetartoztak. Bennem még most is, és végig kétségek voltak, hogy tényleg összetartozunk egy életen át? Tényleg ez a sírig tartó? Természetes félelem, s a félelmünk igazolja azt, hogy ez ásó, kapa, nagyharang. Ezt persze havonta meg kell erősítenünk egymás számára, amikor érzelmileg bezavar egy ilyen pornófilm forgatás, vagy legyen bármi más, amikor a másik életében feltűnik egy nő, vagy egy férfi.

Nekem speciel most ez a kékcsajos bugyi jutott. De voltam már én is féltékeny, rendeztem már jelenetet, emlékszem, hogy eléggé kiszáradt a szám, és kiszaladt belőlem az erő, pedig alaptalan volt. De a tudat, hogy rajtam kívül bárki más hozzáérne. Uhhh, eléggé lehangoló, inkább meghalnék, elindulnék a világba, addig mennék, amíg éhen nem halnék, addig gyalogolnék feldúlva, megüresedve, megsemmisülve, amíg csak össze nem rogynék, és utána elkotornák a hamvaimat az útból.
Ilyen ez. Pedig nem szoktunk Valentin napot tartani, páros lábbal röhögünk a hülyéken.

Reggeli után kiültem a bungiba, eszembe jutott, hogy a kékcsajos bugyira rejszoltam.
Nem tudom letagadni, a csaj nagy hatással volt rám. Kezembe vettem a telefont, s megelőztem a végzetet. Megcsörgettem a csajt. Megadta a számát, akár hívhatott volna ő is, mert még az étteremben elkérte a számomat OC-től. Igyekeztek sustorogni, de leolvastam a szájáról, hogy: meg tudod nekem adni guga számát?
Én a helyében sms-t küldtem volna OC-nak, hogy küldd át a számát!
Innentől vált nekem paranoiával fűszerezett kérdéssé, bonyolulttá a dolog. Miért kérte el a kékcsajos bugyi a számomat? Miért ajánlotta fel, hogy elvisz a buszhoz. Miért gondolta meg magát, s miért fuvarozott le egy ilyen hülyegyereket, mint én Bánkra, ami 60 kilométerre van a fővárostól? Én a szomszédba sem mennék át egy másik ember miatt. Lehet igaza van a nejemnek, és el akarja sütni nálam a felcsináltatott gyerekét, amit eddig titkolt? Azért furakodik, hogy elcsábítson? Hogy megigézzen? Így bejövök neki, vagy ha nincs ló, akkor jó a szamár is? Na ez utóbbi gondolatom kijózanított, szerencsém volt, hogy közben meglepődve, s mosolyogva belehalózott a telefonba. Már el volt neki mentve a számom.

Szia guga! De hamar hívsz, azt hittem el fogsz felejteni!
Téged? Próbáltam neki imponálni, bár nem volt természetes. Csajoknak nagy dumát lenyomni sosem volt erősségem. Másoktól elirigyelt klisékkel dolgoztam, amik hallatán a lányok bugyija megnedvesedik, de sohasem éreztem ezeket a szövegeket sajátomnak.
Téged nem lehet elfelejteni! Olyan vagy, mint a béklyó, beégeted magad az ember agyába, aztán folyton csak rajtad gondolkodik, amíg csapdába nem esik. Olyan vagy, mint egy húsevő növény, megragadod az áldozatot, aztán elfogyasztod.
A kékcsajosnak jólesett a bók, gurgulázott a telefonba, hogy jaj guga ne csináld már, nem vagyok én olyan nagy szám.

Azért hívlak, hogy hogyan tovább. Meg elég hülyén festett volna, ha te hívsz fel engem, mint ha én lennék a lány. Érted, szia, hogy vagy guga, mit csinálsz most? Ez eléggé, hogy is mondjam, az ilyen üres dumákat a fészbukon nyomják a céltalan emberek, amikor egymást kérdezgetik, hogy: micsima?
Na ezen begőzölt a kékbugyis, igazad van guga, de tulajdonképpen miért is hívtál?
Azért hívtalak, mert a Harcsában megígérted, hogy majd hívni fogsz.
Hjaaa? De akkor most mi is vaaan? Affektálósra vette.
Az van, hogy…nahhh, mindegy. Jó lenne megint találkozni.
Hol? Bánkon? Nem érek mindig rá, elég sok forgatás van. De holnap például szabad vagyok.

Ez de hülye szöveg volt, ezzel elárulta, hogy hetek óta nincs semmi dolga, és örül, ha néha napján valaki felhívja, kap valami összeget, ami még egy csekkre sem futja, de legalább egyedül betódul valami olcsósított nagyáruházba, hogy fog összeszorítva vásároljon. Lehet, hogy ráparázok a csajra, és csupa negatív gondolataim vannak, de lefixáltuk a holnapi napot. Kérdezte, hogy egyedül, vagy családdal jössz? Ebbe megint csak belegondoltam azt, hogy biztos azt szeretné, ha egyedül mennék. Aztán a fejemben másodpercek alatt leforgott egy komplett, Oszkár díjra érdemes jelenet, pedig még le sem tettük a telefont.
Nem egyedül megyek, jön velem az asszony is, meg a két gyerek.
Reméltem, hogy csalódottságának fog hangot adni, s méltatlankodni fog, de nem. Kitörő örömmel fogadta, ujjongott, hogy jaqj de jó. Gondoltam meg van ez húzatva? Volt ennek a lakásában már valaha is két gyerek?

Másnap reggel álmok nélkül ébredtem. Hiába kutattam, nyomát sem találtam, hogy valamit is álmodtam volna. Se nem szexeltem idegen nővel, nem is küzdöttem senkivel, rokonokkal sem álmodtam, és hullákkal sem, meg apám tanyájával sem.
Nejem behozta a kávét, a szememet dörgöltem, s néztünk egymásra kérdően, hogy kávé után mi lesz? Mi lenne, gyerekek még alszanak, ugorjunk be a fürdőkádba, és adjunk az érzésnek. Csak reméltük, hogy egyik gyerek sem ébred fel közben, s nem kezd el azon gondolkodni, hogy vajon mit csinál apa és anya a fürdőkádban, hogy ilyen hangokat adnak ki? Bántják egymást?
Nejem idegenkedik minden új dologtól, nem szereti az új dolgokat, nem szeret ismerkedni, s nem szereti azt, ha bármi is változik. Én pontosan az ellenkezője vagyok. Én imádok ismerkedni, kezdeményezni, nyitott vagyok, pörgök, folyamatosan én vagyok a társaság középpontjában. Ha nem úgy van, akkor teszek róla, hogy így legyen, egy igazi egoista faszkalap vagyok. Ráadásul nincs rá semmilyen alapom. Szakmunkásképzőt végeztem, szobafestő és mázoló vagyok, ha megkérdezik a számítástechnikával kapcsolatban, hogy melyik egyetemre jártam, akkor nagyokat hallgatok. Olyan szakmában dolgozom, amit sohasem tanultam, de azok, akik egyetemen tanulták, nálam állnak sorban, hogy oldjam meg a problémáikat.
Természetes a túlméretezett önbizalom, pedig igyekszem senkit sem lekezelni, annál fogva, hogy életképtelen, mint egy falhoz nyomott sperma.

Megígértem a kékcsajosnak, hogy megyünk. Ne készüljön se vidámparkba, se állatkertbe, se városligetbe, se ilyen tököm léggömbös megoldások. Az én gyerekeim normálisak, nem ilyesmire vágynak, hogy: látod kicsikém, ott a zsiráf, az meg víziló, ez meg kecske, meg tyúk, az ott pedig nyuszi, az meg házi sertés, füstölt szalonna, szalámi, és konyhakész.
Fúúú bocsi, kicsit elragadtattam magam.
Semmi baj, én is így gondolkodom. Mondta a kékbugyi.
Nahhh, pont ezért szeretnék veled beszélni, mert nem sok olyan embert ismerek, aki megérti, hogy mit akarok mondani.

Úton családdal a kékbugyis felé énekeltünk az autóban, aztán jót röhögtünk magunkon, hogy milyen ciki. Mások sokkal komolyabb emberek nálunk, nem ilyen hülyék.
Kékbugyis lakótelepi csaj, egyszerű lépcsőház, ha ismered a címet becsengetni sem kell. Benyomod az ajtót, bagószagú lépcsőház, leszakadt postaládák, összefirkált lift, a zöld lámpát is alig látni, hogy jön lefelé, mert azon nyomták el a csikket.
Kiszállunk VIII. emelet, kisebbik gyereket úgy kellett visszafogni, hogy ne dörömböljön az ajtón. Ő még tényleg gyerek, simán megtenné, annyira rajong az ismeretlenér, annyira szeret új emberekkel megismerkedni, neki még nincsenek gátjai.

Kékbugyis úgy tett, mint aki meglepődik, ahogy ajtót nyitott.
Nahát, itt vagytok, megjöttetek? Íme a guga család, na hadd nézzelek benneteket?
Elsőnek a nejemnek mutatkozott be, megölelte, gyere, kerülj beljebb. Aztán a két gyerek jött. Te vagy a Bendzsi? Láttam tegnap este rólad egy videót a youtube-on. Nagyon aranyos kisfiú vagy, ügyes vagy. Te, te meg Levente vagy! Levente most van változó korban. Szégyenlős, elhúzódik zavarában, kínosan mosolyog.
Levente mostanában zárkózott és dühös, a nejemmel addig diskuráltunk a fürdőkádban, amíg rá nem jöttünk, hogy Levente szerelmes egy csajba. Kicsit molesztáltuk kérdésekkel, hogy mi a baja, nem árulta el. Aztán studéroztunk, és rájöttünk.
Dolgoznak a srácban a hormonok, nőknél ezt úgy hívják, hogy menstruációs időszak.

Kékcsajos rögtön bemutatta, hogy dobjátok le magatokat, érezzétek otthon magatokat. Nejem kérdezte hol a vécé, szeretne kimenni, mert már egy órája jövünk. Kékbugyi mutatta, hogy a második ajtó balra. Kékbugyinak legalább külön van a budija a fürdőszobától. Na mindjárt elkezdtem magamban kiértékelni a látottakat. Hiába jócsaj, nincs neki senkije. Hiába van jó kéglije, sehol egy fotel alatt rejtőzködő büdös zokni, amit a férje vetett le. Ez a lakás patent, érintetlen, akár a csaj.
Az ebédet megfőzte előre, látszott, hogy nagyon készült, finom illatok voltak a levegőben, csak melegíteni kellett.
A két gyerekünk hisztiben kitett magáért. Bendzsó kérte, hogy vágja le neki a kenyér héját, Levente meg nem kért húst. Nem szereti, ha a csonton van a hús, nem bír enni belőle, taszítja a csont látványa. Otthon is, ha csirkepöri van, le kell neki szednem a húst a csontról, különben nem eszi meg. Szóval a kékcsajos bugyinál is előadták magukat.

Kerestem a kékbugyi pillantásait, biztos már rég megbánta, hogy idehívott bennünket, a háta közepére sem kíván bennünket. De nem, körberajongott bennünket, oda sem figyelt a hisztire, leste a gyerekek kívánságait. S miután megettek mindent, mondta, hogy: nahhh, van egy kis meglepim nektek. Sütíííí! Én csináltam, egyszerű kis málnás torta.
A két gyerek kivirult, majdnem a nyakába ugrottak, pedig a nejem is szokott eléjük adni. Azt bezzeg nem becsülik olyan nagyra, úgy kell tőlük megkérdezni, hogy: na gyerekek ízlett? Ahhhammm…, na akkor mit kell ilyenkor mondani?
Hjaaa? Köszönjük anya, köszi, tényleg finom volt.

Kékbugyit meg lerohanták, nem győzték dicsérni, hogy milyen finomat sütött. Nejem húzta a szemöldökét, mint aki ilyet még nem látott. Kékbugyi megkérdezte tőle, hogy mi a gond, valami rosszat mondtak?
Nejemnek se kellett több, rögtön kifakadt, hogy én kitehetem nekik a lelkemet, süthetek nekik akármilyen finomat, bekérik a számítógép elé, aztán felfalják, még a tányért is nekem kell kihozni, észre sem vesznek, hogy bemegyek. Úgy kell rájuk szólnom, hogy gyerekek ízlett? Kékbugyi megszánta, és magával vonta a konyhába beszélgetni, ami nekem inkább diskurálásnak hatott, mert úgy igyekeztek, hogy ne halljam meg. Kihagytak a játékból, becsapottnak érzetem magam. A kékbugyissal én ismerkedtem meg, erre a nejem lepasszolja. Volt ilyen élményem még a pubertás kellős közepén. Pénteken elutaztam a haverommal meg egy csajjal Miskolcra. Zötykölődtünk a vonaton, s a csajtól nem is reméltem akkor még semmit. Aztán amilyen hülye fejem van, koncerten, a hajunkat csápolva belém csimpaszkodott. Én meg úgy értettem, hogy valamit biztos akar, bejövök neki. Visszacsimpaszkodtam, néha célzatosan a melleibe, engedte. Este együtt aludtunk, egy hálózsákba. Úgy adódott, hogy valami melegségre vágytam, megkérdeztem, hogy belenyúlhatok e a bugyijába? Nem ellenkezett, forró volt, megtörtént, elég állatias volt, meg sem beszéltük. Reggel úgy keltünk fel, mint két idegen. Haverom meg morcos volt, éjjel hallotta a hangokat, nem tudott tőle sokáig aludni, de nem mondta. A szemei villámokat szórtak. A csaj próbálta kiengesztelni. Mentünk megint koncertre, s már az ő nyakába borult, csókolgatta, próbálta őt enyhíteni. Vége volt a koncertnek, igyekeztünk elhúzódni, pihenni. A csaj összebújt a sráccal egy hálózsákba. Alig tértem észhez, szedtem a cókmókomat és felültem az első postavonatra, ami Pest felé ment.

Most is ilyesmi érzés fogott el, elhívnak egy partira, ami leszbipartivá fajul, és még ki is hagynak belőle, foglalkozhatok kínomban a két gyerekkel.
A nejem meg jókat csicsereg a kékbugyival a konyhában.
A két gyerek hozta a formáját, Bendzsó mindent kinyitott, vagy felemelt, hogy apa nézd. Levente meg jókat röhögött rajtam, hogy igyekeztem őket kordában tartani.
Azt a pillanatot várta,m, hogy a nejem feje egyszer csak felbukkanjon, és átadjam neki a kormányrudat, a felelősséget.
Helyette a kékbugyi jött, hogy minden rendben? Ő is vécére ment, a nejemmel boroztak, hallottam, hogy koccintanak, aztán összekacsintanak.
A nejemben szólalt meg valami, mert amíg kékbugyi elment könnyíteni magán, addig átvette a stafétát, én meg úgy intéztem, hogy nála is maradjon. Felálltam és kimentem tüntetőleg a konyhába.

Kékbugyi jött és nagyokat nézett, de nem mondott semmit. Magában konstatálta a szerepcserét, én meg megvetőleg gondoltam rá, hogy ha forgatás közben valaki más férfi áll mögé, akkor a szeme sem rebben. Utáltam őt, dühös voltam rá, hogy nem velem foglalkozik csak, nem nekem jár ki a figyelem. Meg egyáltalán mit akar tőlem? Ő ajánlotta fel, hogy elvisz a buszhoz, aztán egészen elvitt Bánkig, körbesétáltuk a tavat, beültünk a Harcsába, most meg nem is foglalkozik velem.
Leült velem szemben, látta rajtam, hogy feszült vagyok, és próbált enyhíteni a helyzeten. Kérsz sütit? Már csak ilyen gyerekeim által meghagyott majszalék maradt, elfogadtam, végre szóba áll velem, nem akartam azonnal gátat szabni a rám irányuló figyelemnek.
Majszoltam a morzsalékokat, még krém és málna is maradt a tányéron, mind befaltam, s megdicsértem, hogy nagyon finom.

Nagyon aranyos a feleséged, tudod? Persze, hogy tudom, azért a feleségem, másképp sosem mondtam volna neki igent. De gondolom nem ezért kezdtél bele a mondandódba.
Ne velem, és a feleségemmel törődj, s azzal, hogy nekünk mi a jó.
Túl sokáig nem leszünk, ha valamit akarsz mondani, akkor mondjad.
A nejemmel úgy hívjuk a szex most és de azonnalt, hogy mostimumu. Ha bárkinél vagyunk vendégségben, és halkan odasúgjuk egymásnak, akkor tudjuk, miről van szó.
Amerikai filmekben láttuk, pl. Kaliforgia. Először nem értettük, hogy hülyék ezek az emberek? Elmennek vendégségbe, s nincs jobb dolguk, mint a háziak szobájában szexelni és szétrúgni az ágyneműt? Aztán rájöttünk, hogy ez frenetikus élmény.
Nem kell elhinni, kipróbálni kell, elég veszélyes, de házastársaknak nincs miért magyarázkodniuk, ha rajtakapják őket.

Kékbugyi próbált kibújni, de mindvégig csak arra vágyott, hogy kiöntse, ami belül van, hogy megnyíljon. A nejemmel tudtak beszélgetni női dolgokról, de velem csak őszinte lehetett, kierőszakoltam. Vagy lesz valami, vagy nem lesz. Velem csak is nyílt lapokkal játszhatott. Előre közöltem vele, amikor a Harcsa teraszán naivan megkért, hogy írjak róla is, csak is egy személyben, olyan, amilyen ő, ahogyan én látom. Szóltam neki, hogy valami eseményről, ami tömeges, és egyetlen személyről írni nem ugyanaz. A tömeget lehet maszatolni, ha nagyon kell, olyanná lehet tenni, ami soha meg nem történt, csak kitaláció, a saját képzeletem szüleménye. Legalább is, ha bíróság elé citálnának, akkor ezt mondanám, igyekszem úgy írni, hogy ne lehessen konkrétumokat találni benne, s még is benne legyen minden konkrétum.
Na ezt nem értette. Elmagyaráztam neki, hogy egy hangulat, amiről írok, vagy egy személyiség, az teljesen más. Hangulatba minden belefér, bármit leírhatok, hogy hogy éreztem magam. De egy személlyel kapcsolatban csak is hazudhatok, ha nem akarom, hogy kiderüljön, kiről van szó.

Meg kell változtatnom a nevét, a helyszínt, és az embereket, akiket ismer, csak is a legbensőségesebb dolgairól írhatok, ami emberi.
Akkor írj arról, változtass meg mindent! Nem számít semmi, nincsenek elvárásaim, csak írd le, mert nekem fontos az, ahogy…
Nem mondta ki.
A konyhában ülve is ez volt a szemében, kereste önmagát, talán abba reménykedett, hogy ha leírom, akkor megtudja, hogy kicsoda, és magára talál.
Narancslével kínált, kérdeztem, hogy söröd nincs?
Széttárta a karját, itt nem lakik férfi, ugyan kinek tárazna be?
Jó lesz a narancslé, csak valamivel üssük fel, mert nehezen indul ez a nap. Vodkád van?
Hja, az talán van, két évvel ezelőtt kaptam egy üveggel, még fel sem bontottam.
Ittam egy deci Finlandiát tisztán, aztán egy decit a narancslébe, s utána meghúztam az üveget is. Nahhh, most már rendben vagyunk, mit akarsz ebből az egészből kihozni?
Kékbugyi hosszan hallgatott, nehéz ügy ez, mondta.
Biztos másnak is vannak problémái, sőt sokkal súlyosabbak is, de az enyém is elég megoldhatatlannak látszik. Válaszút előtt állok, kemény döntést kell, hogy meghozzak hamarosan.

Hallgatlak! Közben a gyerekek bent ricsajoztak valamin, az asszony csitította őket, de nem volt zavaró. Kékbugyi belefogott. Most kéne gyereket szülnie, kicsi lányként családról álmodozott, elképzelte, hogy oltárhoz vezetik, szép esküvő, a rokonság tapsol és csillog a szemük. Rá egy évre közli a férjével az örömhírt, hogy babát vár, s aztán szép életük lesz. De semmi nem így alakult. Hiába kattogott, gondolkodott, érettségi után mehetett volna egyetemre, de akkor már egyedül élt, nem bírt megmaradni a szülei mellett. Az apja ivott, üvöltözött, az anyját rendszeresen elpüfölte, néha ő is kapott, lehetetlennek bizonyult maradnia. Hiába szeretett volna az anyján segíteni, annak megfelelt így is. Az apja jól keresett, legalább az egzisztenciájuk megvolt, biztonságba érezte magát, hiába mondta neki, hogy váljanak el. Az anyja maradt, közönyösen fogadta, hogy elköltözött otthonról, az apját is hidegen hagyta.
Elhelyezkedett egy magáncégnél, irodákat adtak bérbe, papírmunkát végzett, a főnök kikezdett vele, alányúlt, belemarkolt a fenekébe, elhívta vacsorázni, nem ment vele, de addig hajszolta, kérlelte, egyszer csak igent mondott. Bízott benne, hogy magasabb pozícióba kerül, nagyobb fizetés, valamiből fizetni kell az albérletet.
A fickó egy hájas disznó volt, undorító, és vonyítva élvezett. Azt meg kell hagyni, hogy bőkezű volt, mert extra helyre vitte el, ahová bárki nem mehet be.
Négyszer vitte el vacsorázni, de nem történt utána semmi, maradt irodista, a pénze elég kevés.

Mikor utoljára voltak abban az extra étteremben, a toalettben megismerkedett egy lánnyal, nagyon kacarászós és ismerkedős hangulatban volt, szenvtelenül szívta fel a kokaint a szeme előtt, s megkínálta őt is, hogy: kérsz egy kicsit?
Még sohasem próbált kábítószert, ezért elutasította, félt tőle.
A csaj meg erősködött, hogy hidd el sokkal érdekesebb lesz minden és a szorongásaidat bedobhatod a kukába. Akkor és ott nem vállalta fel, de telefonszámot cseréltek, elröhögcséltek vagy tíz percet, amíg a sminket igazították magukon.
Hetekkel később nagyon maga alatt volt, és felhívta a lányt. Megbeszéltek egy találkozót a Duna parti korzón, kiültek egy elegáns hotel teraszára kávézni, trécselni, a csaj nagyon fel volt dobva, s utána elhívta a lakására. Megmutatta az összes dvd filmet, amiben szerepelt. A csaj igazi kemény pornós volt, mindent bevállalt, ismerte azt a világot töviről hegyire. Elhívta egy forgatásra, hogy csak nézze meg, nem olyan szörnyű, főleg, ha okos emberekkel van körbevéve.
Akkor ismerkedett meg OC-vel, OC értett a nők nyelvén, látta, hogy kékbugyi bajban van, akár egy ázott veréb, úgy festett.

Forgatás után beültek az Arany János utcában egy étterembe, ahová mindig jártak, s onnantól nem volt kérdéses, a pénz, amiről beszéltek, ami eddig elérhetetlennek tűnt, ott volt karnyújtásnyira, csak igent kellett mondania. Az első forgatás gyalázatos volt, nem tudott feloldódni, zavarban volt, kényszeredetten hajtotta végre az utasításokat.
Megkínálták egy kis kokainnal, elfogadta, s mind közül az lett a legjobb filmje, legalább is szerinte, mert akkor még ismeretlen volt neki a világ. Később már nem voltak problémák, élvezte az összes forgatást, a csajok, a srácok, OC rendkívül segítőkészek voltak, s jó fejek.

Természetesen azonnal kilépett az állásából, bankszámlát nyitott, pénze volt bőven, meg bulik, haverok, a pornós világ elég pezsgő élet, de nincsenek igazi barátok, csak ilyen felszínes kapcsolatok, a röhögés megy ezerrel, de komoly dolgokról nem lehet beszélni senkivel. Esélyed sincs ebben a szakmában arra, hogy férjhez menj.
Úgyhogy most kell döntenem. Vagy szakítok a filmezéssel és keresek valami embert, akivel családot alapíthatok, vagy örökre bent ragadok a mókuskerékben.
Ha abbahagyom a filmezést, akkor elkezdem felélni a pénzemet, évek múlva elfogy. Mennyi az esélye, hogy rövid időn belül találok olyan embert magam mellé, akivel érdemes? Pénzem van bőven, akár indíthatnék egy vállalkozást is, de mit? Nyissak butikot, mint minden hülye picsa? Aztán egy év múlva a rezsi elvitte azt a kevés hasznot, ami nem jött be, és becsődölök? Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal, pont abban a korban vagyok, amikor gyereket kéne szülnöm. Akárkit megkérhetek, hogy legyen az apja, van ebben a szakmában bőven férfi, vagy ha abbahagyom a fogamzásgátló szedését, úgysem tudja meg senki. De annak mi értelme van, neveljek egyedül egy gyereket? S mit mondjak majd neki, ha megkérdezi, hogy apa hol van?

Kékbugyi kipakolt, kifordította magát teljesen, láthatóvá vált a keserűsége, és a kétségbeesése. Egyelőre nem tudtam neki használható tanáccsal szolgálni, nem mertem biztatni, hogy fel a fejjel, majd így meg úgy lesz. Elnémultam, egyetlen szavam sem volt hozzá, neki meg bőven elég volt, hogy valakinek végre elmondhatta, hogy mi nyomja a lelkét, és nem kell tartania attól, hogy világgá kürtölöm. Azaz még is, mert ugye azért voltam/voltunk ott. Azért hívott, hogy palackpostázzon.
Nem csak egy jó segg, nem csak egy bugyi, egy jó mell, hanem mögötte egy megalázott ember. Kár, hogy a pornófilmek hátsó borítóján nincsenek ilyen kiegészítő szövegek, vagy benne egy melléklet.

Kérdezte, hogy hová menjünk a gyerekekkel?
Nekem mindig vannak jó ötleteim. Javasoltam a repülőteret, menjünk ki Ferihegyre.
Az integető peronra, vagy hová?
Francokat, dehogy, van egy brutál jó hely a másik oldalon. Ha a Pesti úton megyünk ki, van utána egy régi téesz, portán nem kell mondani semmit, csak bemész, és a hátsó bejáratán ki. Utána egy hosszú földúton a repülőtér oldalához jutsz ki, pont a kerítéséhez, tőled 100 méterre szállnak fel a repülők. Iszonyatos dübörgéssel, szenzációs látvány, remeg az egész gyomrod közben, ahogy elszakad a földtől.
Behuppantunk autóba, nagyobbik fiam beült mellé, irigykedve néztük a minőségi Toyotát, hogy nekünk ilyen sohasem lesz. Nejem rám nézett, hogy ne is törődj vele, látod ő meg minket irigyel. Forgalmi dugó, hőség, piros lámpa, nagyjából egy óra alatt értünk ki. Út közben megbeszéltük a nejemmel, hogy hazafelé M0-ás, ezt a félóránként 100 métert meghagyjuk a budapestieknek. Bánkon szerencsére se forgalmi dugó, se piros lámpa, ott mindig zöld van.

Az első repülőről lemaradtunk, ki sem szálltunk az autóból, már felemelkedett.
Gyerkőcök élvezték, ujjaikkal mutogattak az égre, hogy nézd, de így távolról is nagyon hangos volt. A következő repcsi kb. 5 perc múlva gördült ki a kifutóra. Megállt egy helyben, engedélyre várt, valahol a toronyban engedélyezték neki, és az a nagy test olyan szempillantás alatt nekilódult, és olyan hangerővel, hogy be kellett dugnunk a füleinket. Teljes extázisban ordítoztunk, ahogy szélvészre váltott. Jobb, mint a vidámpark, ilyet nem minden nap láthat az ember, főleg nem ilyen közelről.

Két órát maradtunk, gyerkőcök közben elunták a repcsizést bámulni, fel s alá rohangáltak. Nejem félrevonult kékcsajossal beszélgetni, de a repülőktől nem lehetett.
Én is türelmetlen lettem, szememmel intettem a nejemnek, hogy indulás van.
Puszi, puszi, elköszöntünk, a földúton még együtt mentünk, aztán mi jobbra, ő balra indexelt. Még dudáltunk egyet.
Megkérdeztem a nejemtől, hogy miről beszélgettetek?
Arra volt kíváncsi, hogy hol és mikor ismerkedtünk össze, meg milyen, hogy lehet, hogy 15 éve együtt vagyunk?

 guga pornófilm forgatáson

A nejemmel már régóta tervezzük, hogy egyszer videóra vesszük magunkat, volt egy esetlen próbálkozásunk, amikor kettesben elutaztunk két napra Parádfürdőre. Miután visszanéztük jót röhögtünk és azonnal töröltük. Láttam már jó amatőr pornófilmet, ez nem volt az, elég kiábrándító volt látni magunkat.
Van egy országos cimborám, mindig is tudtam, hogy rosszban sántikál, látszott a szemén már az első alkalommal, de nem mertem rákérdezni, hogy miből él. Teltek s múltak az évek, még Budapesten rendszeresen lejárt hozzám a Gizellai pinyóba. Hozta a számítógépet karbantartásra, meg a haverjaiét is. Nagy dérrel-dúrral közlekedtek, a lépcsőfordulóban tolták maguk előtt a huzatot olyan szélesek voltak, vihogtak, nyerítettek. Nahhh, mi van guga, még mindig itt rohadsz a pinyóba? Nem akarsz egy kicsit kimenni a napra? Ki kéne mozdulnod, állandóan csak a billentyűzetet püfölöd, elhájasodsz és nem fog felállni a farkad…aztán összenéztek, és hatalmasat röhögtek.
Megint elgurult pár hónap, egyik reggel hív, hogy délután jó vagyok nálad egy körre? Néztem, mint a légy, hogy miről beszél ez?
Guga! Hallod? Vinnék egy gépet, kéne helyette egy másik, számítsd be, amennyiért tudod és rakj össze valamit másnapra. Az egyik csajomnak megadta magát a gépe, minden indulás után megjelenik egy kék képernyő, nem megy tovább, valamit kiír fehér betűkkel, és csak úgy lehet kikapcsolni, hogy kihúzom a konnektorból.
Becsöngettek, ment a vihogás azonnal, cipők csattogtak, vagy magas sarkú cipők? De hány?
Több csaj is nyihogott, meg kuncogott, hogy ez már milyen hely? Meddig kell még lefelé menni? 3 manöken alkatú csajjal érkezett, azonnal, kérdés nélkül belevetették magukat a napozóágyba a napernyő alá, és megállás nélkül nevettek, meg kacarásztak. Egyik belecsípett a másikba, az meg oldalba bökte, hogy ne legyél már ilyen hülye, viselkedjél!

Bekapcsoltam a gépet, a rendszer problémát talált, és a windows a számítógép károsodásának megelőzése érdekében leállt. Nyomtam a power gombot pár másodpercig, s elcsendesedett.
Oké, holnapra megoldom, meg sem néztem a gépet belülről, hogy milyen alkatrészekből épül fel. Srácnak volt pénze bőven, mindig lazán kezelte a kiadásokat. Mondtam összegeket, ő meg biccentett, oké, el van intézve. Sohasem aprózta, 17.000 Forintos számlára letette a 20.000-est és elköszönt, köszi guga, legközelebb is hozzád jövök!
S most is itt van 3 csajjal a nyakán, láthatólag egyikhez sem kötődik túlságosan, mert, ha valamelyik a barátnője lenne, akkor már a hátát cirógatná, és játszaná az ostobát, miközben végighallgatja, hogy miről beszélünk. Jártak már a pinyóban többször fiatal párok. A csajok, feleségek, asszonyok, ilyenkor mindig barbisan vigyorognak, nem szólnak, csak jelzésértékű sóhajokat engednek el, hogy ne mondjak sokat.
Mindennek megvan az ára, nem szoktam alulértékelni magam, engem is meg kell fizetni, de próbálom úgy intézni, hogy örömmel adják a kezembe.
Országos cimborámnak mondtam, hogy holnap felhívom, ha összeállt az új masina és elkerüli a kékhalál. Na, csajok söprés innen, gyertek cicáim! S egyenként a fenekükre paskolt, azok meg néztek rám kacéran, nem sokat értettem az egészből, de azért próbáltam elképzelni, hogy vajon milyen rendezvényre mennek ezek ilyen virgoncon? Házibuli, vagy Neoton koncert? Úgy vigyorogtak, mint akit … visznek.

Világi idő szerint eltelt vagy 3 év mire újra találkoztunk, pedig nem tűnt annyinak. Leittasodva, lealjasodva egyensúlyoztam a Drink Drive-on, tűző nap, rallye verseny részegen, metal koncert, rotyogó üstök, sistereg a kolbász a zsírban, forró halászlé, mérhetetlen mennyiségű sör, és dögös csajok.
OC (országos cimbim) Egy kiállító stand vagy sátor előtt ült műanyag asztalnál, műanyag széken. Kezében whiskey-is üveg, néha belekortyolt a napszemüvege mögül. Előtte pohárban jég, belemarkolászott, egy darab jeget a szájába vett és újra meghúzta az üveget.
Meglátott, és felragyogott. Gugaaa! Az anyád mindenit, ezer éve nem láttalak, na, rakd le ide a segged, aztán igyál velem egyet! Én egy dobozos sört szorongattam, s hárítottam a szíves whiskey invitálást, mondtam, hogy már megittam elég sok pálinkát, meg sört is, nem szeretnék letérdelni, mert melózom.
Teee! Itt? Mit csinálsz, csak nem számítógépeket javítasz?
Nem dehogy, csak nézelődöm, magamba szívom a hangulatokat, hazamegyek, s utána eszenciázom, blogot írok belőle.
Hülye vagy te guga? Ezt megírod, ami itt van? Már csak azért kérdezem, mert nem sokan szeretik a nyilvánosságot.
Elmagyaráztam neki, hogy milyen írni egy hangulatról, vagy arról, hogy miként érzem magam, úgy, hogy nincs érintve senki, és még is fel van sorolva mindenki.
Felcsillant a szeme. Nem is tudtam, hogy te ilyen ügyes gyerek vagy, mióta írsz?
Iskolában én voltam az üzenő fal felelős, stimmel?
Miután benyakaltam a sört, kért nekem még egyet, s aztán elkezdte veregetni a vállamat, hogy ha már itt vagy írhatnál a csajaimról is. Van egy sex shopom, kellékek, élénkítő szerek, vágyébresztők, füstölők, meg néha forgatunk filmeket.
Milyen filmeket forgattok?

Hát ilyen, tudod, ahol a fickó megdugja a csajt, pornófilmeket. Nagyon durvákat nem vállalunk be, pedig volna rá igény. Ha a csajokat összeveretném, milliókat kaszálhatnék, de többet nem jönnének forgatni. Nekem elég az aprópénz is, ami eltartja a valagamat.
Sima erotikus filmek. Persze ez már akkor egyértelművé vált, amikor megláttam, mert a sátorban félmeztelen csajok csábító bikinikben, ernyedt mellbimbóval, nem akadt senki, aki megnyalja őket. DVD filmeket osztogattak, s természetesen ingyen, mert aki megvette a belépőt, annak all inclusive. Étel, ital mind ránk vár, te jó Isten együnk már. Asztali áldás.
Te guga! Vedd már bele a csajokat is az írásba, ha kell, fizetek is érte.
Maxi thx, hogy felkértél, de ez a Drink Drive, ez csak erről fog szólni. De szívesen írok a csajaidról, külön, egy másik posztot, nem tisztességesebb? Csak a csajaidról fog szólni.
Erre megint nagyot nézett, guga nem is vagy te olyan hülye gyerek, okos dolgot mondasz.
De hol fog ez megjelenni, mennyit kell fizetni érte?
Semmit, nem pénzért vagyok itt, a Drink Drive szervezője bírja a búrámat, tetszik neki, hogy mekkora állat vagyok, s hogy gátlástalanul írok.
Mondta, hogy jöjjek el, egyek, igyak, érezzem jól magam, nézelődjek, s szeretné elolvasni, hogy éreztem magam. Mert olvasta a régebbi írásaimat, és teljesen kikészült tőle.
Azt mondta ilyen nincs, guga neked már rég könyvet kellett volna kiadnod!

OC töprengett, közben belekortyolt a whiskey-be, s aztán megcsillantotta. Volna kedved eljönni egy forgatásra? Szoktál nézni pornófilmeket? Elhiheted nekem, hogy élőben nem ugyanaz. Elég sok vesződséggel jár, meg néha le kell állítani őket, de ha jól összeszokott csapat dolgozik, akkor olajozott, gördül a bicó. Összeszedek neked egy pár embert, úgy is van egy ötletem, amit már régóta szeretnék leforgatni, gyere el, és írjál róla, én is szeretném elolvasni. Elolvasva még is más, mint megnézni dvd lemezen.
Ott leszek!
Még dumáltunk csajokról, politikáról, bármi másról, máshol járt az eszem.
Elköszöntem, s elnézést kértem, hogy tovább állok, de látnom kell mindent, mert a Drink Drive nem pornófilm forgatás lesz.
Csaptunk egy orrtörlőt, hogy majd legközelebb, és mentemben még odaszóltam, hogy majd hívlak ez ügyben.

Izgatta a fantáziámat napokig a dolog, milyen lehet egy pornófilm forgatáson élőben? Ott rendesen levetkőznek, meg beleadnak apait, anyait kamerák előtt. Láttam már olyan pornófilmet, ahol tejfölt spricceltek az öregasszony hátára. Lehet a srácnak nem jött össze, mert a nyanya túl öreg volt, vagy valami ilyesmi. Bíztam benne, hogy nem ilyesmit fogok látni. Nálam van tempó, nem szoktam a dolgokat ülepíteni, hamarjában, amíg még forró.
Szép napos hétvége volt, szikrázott, bekészítettem a kerti munkához egy rekesz sört, még a kocsit is kiporszívóztam, járdát lesepertem, közben szólt a Kossuth rádió.
Eszembe jutott OC, meg a csajai, utólag összeraktam, hogy azért paskolt a fenekükre.
Felhívtam, majdnem elküldött az anyámba, akkor ébredt fel, azt sem tudta ki vagyok, pedig már javában főtt az ebéd, nejem ki is szólt a teraszról, hogy apa mindjárt eszünk!
Próbáltam OC-re hatni, hogy kicsit szedd össze magad, guga vagyok, pár másodperc, aztán eszedbe jutok.
Bocsi, ne haragudj, reggel hatkor jöttem haza, teljesen be vagyok drogozva, azt sem tudom mit nyomtam, pusztító éjszakán vagyok túl.
Lassan kezdett neki összeállni a kép, hogy miért hívom, tudod, pornófilm forgatás, te mondtad, hogy menjek el veled, és írjam le.
Jó van már, nem kell ismételgetni, teljesen szét vagyok csúszva, mikor tudsz jönni?
Én bármikor, alkalmazkodni szoktam, te mondj időpontot!
Se vége, se hossza diskurálás, nem bírta kinyögni, kerülte a témát. Abban maradtunk, hogy este újra hívom, addig megpróbál észhez térni, addig is takarodjak a fenébe, s ezzel letette.

Engem nem olyan fából faragtak, aki önérzeti kérdést csinál egy fenébe elküldésből. Pontosan tudom, hogy miért küldött el a fenébe, egyedül akart lenni, az időpont nem alkalmas, fárasztó, csak érteni kell. Este újra hívtam, kinyomta azonnal. Próbálkoztam még néhány alkalommal, vagy nem vette fel, vagy kinyomta. Kezdett gyanússá válni a dolog, hogy egyáltalán mit akar tőlem? Mire kellek én neki? Visszahívott, szépen sárgállott a Nokia 3310 kijelzője a nevével.
OC elnézést kért, sűrűn meakulpázott, hogy ilyen tahó volt, de voltak nála. Megbeszélés volt egész délután, s nem is pihente ki magát. De legalább már képben van, tudja, hogy mit akar.
Gugám! Legszebbik guga, a fene a sündörgődet, szombaton ráérsz?
Ezek szerint igen, szombaton szabaddá teszem magam, kikapcsolom a telefonom, és rendezek egy alibi temetést fejfával, koszorúkkal. Ennyire szabad leszek. Hol s, mikor?
Gyere az Astoria-ra, felveszlek!
Nem egyedül jött, anyóson egy bögyös, mellettem egy bögyös, aki szerintem azt hitte én vagyok az új partnere, mert igen furcsán nézett rám, hogy vajon fürödtem e, meg mekkora a szerszám. OC röhögve, a visszapillantóba mondta neki, hogy nyugi, a csávó nem kandúr, csak írni fog, te meg elolvasod, ha egyáltalán ismered a betűket. A homlokára csapott, s befordultunk egy cukrászdás utcába, halvány penész, doh a lépcsőházban. Eldobott csikkek és üdítős flakonok közt lépdeltünk. Rács már résnyire nyitva, OC kihajtotta, vészesen nyikorgott, bent már várt a forgatócsoport.

Azonnal lerohanták OC-t, látszott, hogy ő a központi figura, mindenki őt akarta.
Hárman kérdeztek tőle egyszerre, és szimultán válaszolt, miközben a csajokat terelgette a fürdőszoba irányába, s instruálta őket, hogy melyik fehérneműt vegyék fel.
Te a sárgát, te a kéket, te meg a fehéret, az a csipkés vadító, borotválkoztál?
Ahha, friss vagyok, mint a szamóca, s a csaj elnevette magát.
Ő volt az első menet, gruppen sex lett a vége, egyszerű történet, mindennapos.
Egy pár megismerkedésük után elkezd szexelni, vadul markolásszák egymást és csöngetnek. Régi barátnő egy új haverrel. Észlelik, hogy valami nem stimmel, ezek sebtében magukra kapkodott ruhák. Felajánlkoznak, hogy nem tudjuk mit zavartunk meg éppen, de szívesen beszállnánk. A srácnak a volt barátnője ínyére volt, párszor már körbeszaglászta és adott neki, rendesen ellátta a baját. Miért ne?
Lazán belefogtak, először eljátszották, hogy idegenek, és zavarban vannak, de aztán adtak a testnek, harapdálták egymást, a csaj morzsolta a mogyoróját, és a szájába vette. Cserélgették, felváltva tartották egymás szájához, és kéjesen nyaldosták.
Őszintén bevallom, hogy eléggé nyers volt, mint egy disznóvágás, gyakorlatias, képernyőn biztos más, de így élőben elég savós, érzelem nélküli, és megjátszós.

A történet azzal folytatódott, hogy bekínálták a két csajt, mindenhonnan megközelítették őket, s ismét csöngettek, jött egy harmadik páros. Nekem már akkor elég kemény volt, próbáltam rejteni minden irányban a dudorodást, de nem ment. OC csak vigyorgott, hogy na ügye megmondtam, remélem ezt is megírod és nem hagysz ki semmit belőle.
Update fiatal pár alkalmi ismerős, valami étteremben találkoztak, névjegykártya csere, és megígérték, hogy majd benéznek. Éppen erre jártak. A szerep nagyon szarul hatott, ha filmen nézném, nem hinném el, így inkább elhittem, kötelező volt.
Milyen érdekes, s milyen csavar a történetben, ezek is szexre jöttek, mint méhecske a virágsziromra. Kicsit terelgették a témát, amíg nem veszélyes, de hamar felajánlották, hogy nem szeretnének kimaradni semmiből. Én nem is értem, az emberek zöme alapjában ilyen? Benyitnak valahová, ahol négyen már vannak, s mindjárt ágyba kívánkoznak velük?

Ez a hat ember alaposan nyüstölte egymást, rendesen verejtékeztek, még szerencse, hogy a csajokon volt fehérnemű, és úgy rakták rendbe őket, mert, ha a csupasz testüket látnám, akkor lehangoló lenne, ahogy izzadnak. Nem tudtam eldönteni, hogy a szexet tényleg élvezik, vagy csak megjátsszák. Beleképzeltem magam az egyik férfi helyébe, aki félrehúzta a citromsárga bugyit és odaköpött, majd elkente. Elég állatias volt, de beismerem, hogy szükséges, mert ha a csaj nem nedves, akkor kellemetlen.
Ráhajolt a csajra, megmarkolta a melleit, szorongatta, az ujjai közé csíptette a mellbimbóit, és ütemesen mozgatta a farát. Néha erősebben, mélyebben, lassabban, aztán gyorsított, a csaj meg a mozdulatoknak megfelelően nyögött a kamerába. Na, ettől volt hiteltelen, persze értem, el kell adni. Az emberek, amikor rejszolnak, szeretik, ha a csaj a kamerába néz úgy, hogy azonnal beájul tőle.

Csak az egyik csajon láttam, hogy rendesen elélvez, azt nem lehet megjátszani, görcsbe rándult a teste, és úgy vonyított, mint kutya a holdra. Elengedte magát, tetszett is a jelenet, ilyet nem minden nap láthat az ember, ezért megérte eljönni.
Volt egy másik országos cimborám, a mai napig tartom vele a kapcsolatot. Évente legalább egyszer találkozunk, forralt bor verseny meg ilyenek. A srác mikor pelyhedző volt, csak bojtorján nőtt a farkán, eljött hozzám a nyaralóba a csajával. A csaj nagyon beivott a kocsmába, és végig azt hangoztatta, hogy velem sohasem feküdne le. Príma csaj volt, kemény fenék, hegyes mellbimbó, pörgő ajkak, nem állt le a szidalmazásommal.
Rendesen becsiccsentettünk, s elindultunk a nyaralóba.
Felkapcsoltam a szobában a villanyt, a csaj azonnal végig dőlt az ágyon. Magára húzta másik OC-t, és elkezdte verni a farkát, s közben engem nézett.
OC kért, hogy ha, lehet, menjek ki. Mondtam nem, ez az én házam, én is sokat ittam, pihenni, aludni szeretnék, csak egy ágy van.
OC megkérdezte, hogy végig akarod nézni?
Nem szándékozom, mert szánalmas vagy, de nem megyek ki, csak is aludni szeretnék.
Akkor lehántotta a csajról a farmert, és belemarkolt a fehér bugyijába, harapdálta a nyakát és belé hatolt. A csaj végig engem nézett, félúton megkérdezte, hogy nem akarsz beszállni?
Undorodtam tőle, ráadásul telehányta a szobát, mert, ahogy OC döngölte, felkavarta a gyomrát. Letolt bugyival rohangált fejvesztve, jajveszékelve.

Hatan egymáson, egymást váltva, én meg azt hittem olyan pornófilm lesz, ahol egy férfi és egy nő. Vagy egy férfi, s két eset, mert az még belefér a fantáziámba, hogy egy férfi két nővel. OC megnyugtatott, hogy ez már unalmas, azt senki nem nézi, ha egy férfi megdug egy nőt, különleges dolgokra vágynak, amit az életükben soha nem érhetnek el. Szeretik a túlzásokat. Csak akkor vesznek meg egy filmet, ha túllépünk a saját határaikon. Amíg az asszony akciós sajtot vesz, és a leértékelt hústermékeket böngészi, addig az ember óvatosan bocsánatot kérve félremegy. Átlapozza a címlapokat, a csajokat, az is sokat mond, de a cím, az mindig meghatározó. Minden azon múlik, hogy mi a címe, és ilyen kommerszek kellenek, ami könnyen emészthető, azonnal kitűnik a sok film közül, mint pl. Hárman párban, s alcímnek az, hogy engedd az ánuszod.
Sok férj csak álmodozik róla, hogy altájékon kínálja a saját feleségét, nem is meri mondani neki, amikor élvez, gondol rá, s aztán elmegy megmosni, lenyugszik.
Ezért jók ezek a filmek, kicsit felszabadítjuk őket, megmutatjuk, miről maradnak le.
Ezért veszik.

Kérdeztem, hogy le szoktál feküdni a csajokkal?
Eleinte, mert az elején mindenki azért kezdi el, tudod te milyen naponta négy-öt csajt?
Látta a pillantásomból, hogy nem tudom.
Elkezded szopatni, a mellét addig gyúrod, amíg hegyes nem lesz, aztán bevágod neki, amíg nem kezd el sikoltozni, s utána fokozod. Ha egy csaj be van gerjedve, már mindegy honnan állsz neki. Ribancosra veszik a figurát, teljesen kész vannak tőle, ha ügyes vagy, akkor meghálálják.

Guga kicsit meglepődött a naturális tálaláson, de nem szaladt el, titkon erre vágyott, hogy végre nem képmutató emberek, hanem valami nyers, mint a bacon. Jó az illata, számhoz emelni, belefalni. A pornófilm egyre keményebb volt, hatan ingáztak egymáson, egy perc pihenő sem volt, a három fickó sziromról sziromra, akár egy lepke, tövig.
A csajok hátra nyúltak a lábaik között, és mogyorót morzsolgattak az ujjaik között.
OC felhívta rá a figyelmemet, hogy most. Ezt nézd, egyszerre hárman élveznek el, ez már rutin. A fickók megfordították a csajokat, a szájukba hatoltak, és vadul rángatni kezdték a saját farkukat. Közben markolászták a csajok melleit. Beleélveztek a szájukba, a csajok meg egymás szájába csorgatták a spermát. Ez már gusztustalan volt, szerintem ilyen nincs, ilyet egyetlen nő sem szeretne, ilyesmit csak férfi szeretne látni a képernyőn.

OC a vállamat veregette, hogy látod? Ezért fizetnek, ezért veszik meg, mert otthon ilyen velük soha nem történik. Titokban kikölcsönzik, vagy megrendelik a filmet, behúzzák a függönyt, és papír zsebkendőbe ürítenek. Szégyenlősen lehúzzák a vécén, eldugják a filmet, hogy senki ne találjon rá, s utána keresik, hogy van e új, mi a forgatókönyv?
Aztán vázoltam neki, hátha mérvadó, nekem is vannak igényeim. Lehet elég korlátozott vagyok, de soha nem nézek meg olyan pornófilmet, amiben két fickó dug egy nőt. Nem nézek négereset, a néger csajok sem jönnek be, de az sem, ha japán diákoknak álcázottakkal dugnak.
Azt sem nézem meg, ha van benne vibrátor, vagy bármilyen segédeszköz, azonnal scrolloozok. A leszbi pornó sem érdekel, csak is az érzékiség, szeretem látni, ha egy férfi megcsókolja a nő nyakát és úgy izgatja, nyalogatja a fülcimpáját, azt szeretem nézni. Meg azt, ha van rajta bugyi, vagy melltartó, és finoman lehámozzák, fontosak a lassú, és csábító mozdulatok.

Guga! Akkor neked leforgatunk egy külön pornófilmet, amire kiverheted, lehet, csak te kapod meg a felvételt. Valamelyik csajt bevállalnád?
Naná, mindet, de házas vagyok, így marad a fantáziám.
Hjaj guga ne csináld már, ha oda mész egy maca mögé nem tudja meg senki, nem hangulatosabb lesz tőle a blogod?
Nem tudnék hozzájuk érni, nekem elég az ábránd, nem szeretnék melléjük temetkezni.
Hja, és a szőkéket sem szeretem, csak is fekete hajú lányok jönnek be, addig kattintgatok, amíg be nem jön egy fekete, aki végig csinál minden pozíciót, és közben nem úgy néz a kamerába, hogy, hű de jó neki. Egyáltalán nem szeretem, ha a kamerába néznek, viselkedjen természetesen. Szeretem, ha törékeny, ha incselkedik, ha szándékosan provokálva lehúzza a bugyiját, de csak kissé, s aztán egyre vadabb dolgok történnek. Kifejti a melleit a tartójából, de magán hagyja, az izgató, meg a félig lehúzott bugyi, és ahogy masszírozza a zacskómat.
Ilyesmit szeretek nézni, nem ilyen kapkodóst, hogy rángatják a kamerát, azt sem tudod, mi hol van. A rajzfilmeket sem szeretem, el van túlozva, nincs benne erotika. Azt sem szeretem, ha egy nő sokáig mutogatja magát. Rázza a farát, aztán az eltakart melleit, majd fellebbenti a fátylat, állatias, eladja magát, mint egy boncolt sertés.

Guga bazzeg te teljesen hülye vagy! Azt hiszed ilyen szép a világ? Vedd már észre, hogy kikkel vagy körülvéve. Jön szembe, vigyorog, este meg arra húzogatja, hogy egy csajnak kiverik a fogát. Nem olvastad az indexen a riportot? Terhes nő volt az áldozat, szüksége volt pénzre a baba miatt, azért vállalta, Újpesten. Még mentősök is voltak készenlétben, ha valami baj lenne, de nem léptek közbe, ők is meg voltak fizetve. Leadta az M1 este, csajt félholtra verték, még a kamerásoknak sem tetszett, amit műveltek, de kussolt mindenki, ilyen a világ. Ilyen hülye emberek vannak, jön veled szembe, és a hülye fejében ez van, holott megbecsült emberek, kikezdhetetlenek. Belemehetnék én is, átverhetném a csajokat, hogy csak egyszerű pornófilm, de nem szeretnék a yardon kikötni. Na inkább gyere ebédelni velünk! Minden forgatás után beülünk a kedvenc helyünkre és meghívom a bandát. Hidd el nem csak pornó lesz a téma, bár a fene tudja, sosem tudjuk kikerülni.

Bepattantunk autókba és irány az Arany János utca. Borozónak kikiáltott kajálda, sürge, hegyes mellű pincérnőkkel, mosolyogtak hozzá, és behajoltak az asztalhoz keményen.
OC bemutatta a csajokat, srácokat, ismerjétek meg gugát, írni fog rólunk.
Guga, milyen hülye név ez? Anikó kérdezte, dvd borítókról, film előzetesekből már ismerős volt az arca, nem vettem sértésnek.
Elmeséltem neki a guga történetet, mindannyian jót nevettek, kezdetnek jó, legalább oldódik a feszültség. Csajok rendeltek elsőnek, kértek egy kancsó bort, mellé ásványvizet és könnyű ételeket. Lefutott a kör, a pincérnő kérdőn nézett rám, mondtam hozzon két korsó sört és rántott sajtot. OC keményen rám szólt, hogy ne bolondozz, nem számít a pénz, kérhetsz bármit, akár a legdrágábbat is, ugyan nem fizetek a blogodért, de ennyi bőven belefér.
Elmeséltem neki, hogy nekem a rántott sajt az, ami. Ha étterembe megyek, akkor mindig azt rendelek, mert otthon nem tudom elkészíteni, sem én, sem a nejem.
Van feleséged? A fekete hajú Szilvia kérdezte. S jó az ágyban?
Mert? Te férjnél vagy? Jó vagy neki az ágyban?
Jaj de érzékeny itt valaki, inkább a kérdésre felelj!
A csajok nem kíméltek, záporoztak a kérdések, én meg, még ha álságosan is, de szemérmes voltam, kitérő válaszokat adtam nekik. A srácok közben egymás közt diskuráltak, hagyták, hogy a csajok hadd koncoljanak fel kedvükre.

Vártam a pillanatot, hogy mikor válik oldottá a hangulat, kell hozzá gurítani egy két sört és hagyni őket borozni, talán a második kancsó után megered a nyelvük. Falták a salátát, amit az ételhez hoztak, vihogtak, de nem hatott idétlenül, sőt inkább kaján gödröcskék bukkantak fel az arcukon. Zavarban voltak miattam, kiríttam a társaságból. A srácok rám se néztek, semmit sem kérdeztek, nem odavaló voltam. Egyszer csak a számítógépekre terelődött a téma, nem én voltam, csak úgy jött. Az egyik srác, talán Péter, nem voltam benne biztos, a bemutatkozás gyors volt, panaszolta, hogy elég drága gépet vett, de nem járt vele jól. Folyamatosan újraindul és van, hogy sokáig be sem kapcsol. Hagyja pihenni egy fél órát, ismét bekapcsolja, kifagy, vagy újraindul. Teljesen használhatatlan, csak nincs ideje szervizbe vinni, meg nem is ismer senkit, hogy hová vihetné.
OC-nek felcsillant a szeme, hogy mit izélsz itt? Guga országos cimborám, számítógép szervize van, amióta az eszemet tudom, hozzá járok, még soha nem baszta át a fejemet.

Tényleg? S szerinted mi lehet a baja?
Ezt így nem tudom megmondani, orvos sem szokott hallomásból diagnosztizálni, megvizsgálja a beteget. Odaülök a gép elé, és nekem elmeséli, hogy mi a baja. Itt fáj, ott fáj, én meg felírom a gyógyszereket.
Hangos röhögésben törtek ki, hogy guga te milyen hülye vagy.
S mióta szerelsz számítógépeket?
12 éve nyomulok, eleinte voltak alkalmazottak még Pesten a Gizella úton, jó haverok, szuper volt minden, de vidékre vágytunk a családdal. Elköltöztünk Bánkra, a hely adta magát. Nejem érsekvadkerti, kb. 10 kilométer, anyós ne tudjon átslattyogni papucsban, de még is a közelben legyenek. Azóta egyedül melózom, nem is 40 négyzetméteren, mint a Gizellában, csak egy kis bungim van, egyszemélyes műhely, én látom el a környéket. Cégek, önkormányzatok, iskolák, meg kisebb ügyes-bajos dolgok.
Az szép lehet. Hol van Bánk?
Rétságot tudod, hol van? Vagy a kettes út, ahogy megy északon Szlovákia felé?
Valami rémlik, Bánkon nincs egy tó?
Hja, van, mindenki arról ismeri.
Egyszer, mintha jártam volna ott egy étteremben, valami tengerrel kapcsolatos, óceán, vagy valami ilyesmi.
S jó számítógépeket szerelni? Hogy fogsz neki, mi az első mese, amit egy számítógép elregél?

Azzal kezdem, hogy kiveszem belőle a winchestert, berakom a saját gépembe, rákeresek az összes zenére és filmre, átmásolom a gépemre, s később leválogatom. Utána megvizsgálom a beteget, hadd panaszkodjon kedvére.
Pornó filmek szoktak lenni a gépeken?
Naná, de csak a férfiak gépén. Néha jól elrejtve, de nem előlem. Elrejtik olyan mappákba, hogy megrendelések, leadott munkák, stb. Nagyon gazdag fantáziával vannak megáldva.
Látom a böngészési előzményeket, a temp mappában a letöltött oldalak képeit, tele van pucér csajokkal, meg vad dolgokkal. Csajok nem néznek pornófilmeket, nem tudom miért.
Erre Szilvia felkapta a vizet, hogy nem elég forgatni? Még nézzem is? A férfiak dolga az lenne, hogy ne nézzék, csinálják, de ők is és az asszonyaik is olyan prűdék, hogy életük végéig képesek elhallgatni még maguk előtt is, hogy néha bevadulnának. A többi csaj is kontrázott, hogy hja, így van, mindegyik nő elismerésre vágyik.

Belépett egy cigány ürge rózsákkal celofánban. Kínos csöndben vártunk, mire hozzánk is odaért. Azt hittem a csajok majd csöndben várják, hogy valaki kedvez nekik, de ők küldték el. Köszönjük, mi már túl vagyunk a romantikán, aztán összevihogtak.
Nekem közben megérkezett a rántott sajt tartármártással, a csaj nem sajnált semmit, belógatta a kebleit a rántott sajt fölé. Kértem, hogy hozzon még egy sört, de inkább kettőt, mert szomjas vagyok, s ha már így belendült, akkor hozzon még egy rántott sajtot, mert mire kihozza, csak éhesebb leszek. A sült burgonya forró volt, és nem is tudom. Ezeknek az éttermi szalma krumpliknak nincsen párja. Az utcára kiérződik az illata, már a miatt betér az ember, enni egy jót. A sajt, ahogy vágom, nyúlik, cérnavékonyodik. Még gyerek voltam, mostoha apám felállt az asztaltól, azt mondta undorító, ahogy a számhoz emelem és nyúlik, olyan, mint a takony. Mostoha apám nem szerette a rántott sajtot, és engem sem.
A cigány ürge kiment a bejáraton, a nagy üvegablak előtt még láttuk, hogy csalódott volt, egyetlen rózsát sem sikerült elsütnie, ez a bolt nem a szerelmesekről szólt.

Guga te szoktál pornófilmeket nézni?
Ezt a kék bugyis csaj kérdezte, nem emlékszem a nevére, de ő volt, aki maximálisan elélvezett forgatás közben, és az ő szájába csorgatta utoljára a spermát a másik két csaj.
Hja, szoktam, nem tagadom, téged már biztosan láttalak valamelyik filmben.
S a feleséged mit szól hozzá? Tudja?
Nálunk nincs probléma, ő is szokott pornófilmeket nézni. Évekig nem tudtunk arról, hogy mindketten nézünk, aztán volt egy fordulópont. Azóta együtt nézzük, az első alkalom elég kellemetlen volt, de elkezdtünk röhögni azon, hogy mitől nem jó. Mondtam neki keressen amatőr filmeket, mert a profik visszataszítóak, csak megjátsszák.
Kikérem magamnak, én sohasem játszom meg, én mindig élvezem a munkát.
Hjó, nem úgy értettem, nem rád. Megnéztük az amatőr filmeket, ott a csajok franc se tudja, talán exhibicionizmus, vagy bármi, de szeretik magukat mutogatni, nem pénzért csinálják.
Mert te elítéled, hogy mi pénzért csináljuk, szerinted nincs értelme, nem hasznos?
Dehogy ítélem el, a pornó hasznos, feszültség levezetés mogorva apukáknak. De nem szeretem, ha úgy van megrendezve, hogy tudjak róla. Szeretem, ha minden természetes, magától jön, pont arra gondolok, hogy nem ilyen megrendezett, a szexet nem megrendezni szoktuk, rólunk szól, amilyen én vagyok, meg a párom. Ha megmondják, mit kell csinálni az rendezés. Ha a valaki beleszólna, hogy miként szexeljek, az nem természetes.

A kék bugyis elhúzta a száját, furcsa volt nekem őt látni, ahogy előkelően a szájához emeli a villát egy falat csirkehússal, és az előbb abba a szájba, hát hogy is mondjam. Nehéz ezt szavakba önteni, nemrég még valaki a melleit markolászta és a szájába tolta. Pont az a helyzet, ami elvileg nem rám tartozna, pedig nem is vagyok szemérmes, mert jó volt látni.
Egy pornófilm forgatás olyan, ami nem nyilvános, titokban csinálják, nem egy sima asztalos munka, hogy beépít egy konyhaszekrényt.
A kék bugyis megkérdezte, hogy: mit fogok róla írni?
Még nem tudom, nem azonnal szoktam. Kell hozzá olyan, hogy nahh most jön, az írás is olyan, mint a szex. Nem szoktam erőltetni, ha van késztetésem, mert belülről fakad, akkor nem tartom vissza. Leülök, elkezdem csépelni a billentyűzetet, nem gondolkodok. Megy előttem, akár egy film, azt írok, amit látok magam előtt. Nem szoktam kozmetikázni, őszinte vagyok, néha durva, alattomos, vagy éppen csak utalok rá, de abból is lehet érteni. Nem szoktam személyeket megcélozni, így rólad sem fogok írni, de ígérem, benne leszel. Tövig.
Ezen aztán mindenki megint jót röhögött.

Egy darabig még ment a csivit, aztán hazafelé készülődtek. OC megkérdezte, hogy mész haza guga? Busszal jöttem, azzal is megyek, metróval kimegyek a városház kapuig, ott felszállok a buszra, ami Salgótarjánba megy.
Kékcsajos bugyi felajánlotta, hogy városháza kapuig elvisz. Felhúztam a szemöldököm, hogy ittasan akarsz vezetni?
Nem ittam, csak néhány pohár bort, észnél vagyok, ne aggódj, nem esik semmi bajod.
Ezt akár sértésnek is vehettem volna, hogy furikázni szeretne, de semmi mást, nem mondtam ellent neki. Hadd szóljon.
OC mindenkivel kezet fogott, nekem még odabökte, hogy ne húzd túl sokáig, s a kékcsajos bugyira nézve meg kacsintott, hogy ne aggódj, asszony nem fogja megtudni soha, húzd meg.
Hja, eszembe jutott, hogy vajon így ismeretlenül miért akar a csaj elvinni a buszig? Biztos nem önzetlenül, lehet bejövök neki. Aztán eszembe jutott egy régebbi történet, még Wartburggal utaztunk a Balatonra. A nyaralót összehányós csaj, aki velem soha sem feküdne le haverom, a másik OC hívott le, hogy csobbanjunk. Ő vezetett, én a hátsó ülésen két csajjal. A középső végig csivitelte az utat, már fogtam a fejem, a másik nem szólt egy szót sem, csak méregetett. Aztán megérkeztünk, mindenki izzadt volt a Wartburg kárpitjától, ledobálták a ruháikat, előbukkantak a melleik. Térdig gázoltunk a vízbe, sima homokos talaj, igyekeztünk beljebb, hogy nyakig érjen, fröcsköltük egymást. A hozzám nem szóló, csak méregető csajjal egyszer csak egyedül maradtam, a többiek távol kerültek.
Tetszem neked? Kicsit kijjebb emelkedett a vízből, hogy megmutassa magát.
Szerintem jó vagy, nincs mit szégyellned, mert önértékelési problémákkal küzdesz?
A férjem nem mond soha semmit, csak úgy van, 12 éve vagyunk házasok, de elég sekélyes. Dőlt belőle a szó, elmesélte, hogy a szembe panelba lakik egy srác, egyel feljebb, mint ahogy ők laknak, azzal csalja. Hónapokkal ezelőtt kezdődött a közértben, a srác végignyalta a pillantásaival, ő meg hamar odaadta magát, azóta tart. Én csak pilláztam, hogy miért mondja ezt el nekem, egész úton egy szót sem szólt.

Szóval lehet a kékcsajos bugyi is csak lelki szemetesládának fuvaroz, mert nekem el lehet mondani azt, amit másnak sohasem tenne, nem is akar tőlem semmit. Kicsit csalódott voltam, nem is tudtam hova tenni a dolgokat, érzelmileg teljesen összezavarodtam, akartam is meg nem is. Az eszem azt mondta, hogy ez helytelen, de egyébként…
Elképzeltem, hogy egy csendes helyen félreáll, s pajkosan rám néz, hogy naaaa?
A pillantásában benne volt minden. Félve nyúltam a vállához, magamhoz vontam, benyúltam óvatosan a pólója alá, tudtam, hogy nincs rajta melltartó, megérintettem a bimbóját, addig köröztem felette, amíg nyílhegyes nem lett és utána a farmerja következett. Azt már ő gombolta ki, teljesen benedvesedett, ezen nincs mit nyalni. Ő is benyúlt a lábam közé és a kezével végigsimította, hogy jó hosszú. Én csak vigyorogtam, tudtam, hogy meg fog lepődni, én el vagyok látva szerszámmal. Lehúzta a zipzárt és a szájába vette.

Mehetünk?
Akkor tértem magamhoz, a fejemben leforgattam egy kész pornófilmet, már mindenki elment, a kék csaj rágyújtott egy cigire, úgy szállt be az autóba. Kérsz?
Nem köszi, ez női cigi, túl vékony, behorpad a homlokom, mire érzek belőle valamit, amúgy sem dohányzom. Csak akkor szoktam cigizni, ha nyáron sok a vendég nálunk, egymást váltják, és úgy telnek el éjszakák, hogy miattuk nem alszom. Csak hajnalban kifekszem egy órára a fűbe, utána megyek a dolgomra.
A kék csaj mondta, hogy vannak itt keményebb cuccok is ám, nyúlj be a kesztyűtartóba!
Bánk amúgy milyen messze van?
60km, egy óra az út, nagyon szép, és hangulatos hely, ahogy rajtad végignézek, a wellness szállodában kötnél ki, úgy nézel ki. Illenél a miliőbe. Ott csak extravagáns autók parkolnak, nagyon sok pénzt költenek, magukra rántják a szobaajtót, ki sem jönnek, azt sem tudják miből áll a falu.

Teljesen félreismersz engem! Élesen villant a kék bugyis csaj szeme, fekete haját félretolta, hogy, jobban lásson az anyóson. Kackiás volt a szeme, azt hittem valamit akar tőlem, de nem tudtam eldönteni. Azt sem, hogy benne lennék e vagy sem.
Elvigyelek Bánkra? Nincs semmi dolgom, mutasd meg azt a szép helyet, bebizonyítom neked, hogy engem nem vonz a luxus, teljesen átlagos nő vagyok. Jó, mondjuk pornófilmekben szerepelek, de az csak meló, ne értsd félre, jó, de nem az, amire vágyom.

Mert? Mire vágysz? Mire kifejtette, hogy nincs igazi férfi az életében, meg hogy elég depressziós szokott lenni, addigra az M2-őn voltunk, lehúzódott a jobboldali sávba, tényleg nem sietett, betartotta a sebesség korlátozást, pedig az autó bírt volna többet is. Mellettünk 130-al suhantak el nyálcsorgató verdák.
Nem akarsz gyereket?
Kitől? 35 éves vagyok, van még 5-8 évem, hogy valaki befusson, akire lehet számítani, s nem lécel le egy éven belül. Nekem nincs tapasztalatom, de ebben a szakmában az ember megtapasztalja a sarat, másokon látom, hogy milyen pofonokat kapnak. Keményen melóznak, jól élnek, mindent megkapnak, amire vágynak, csak egy dolgot nem, soha nincs mellettük senki. Nem ismerek olyan csajt, aki mellett lenne valaki, aki egy évnél tovább bírná mellette. Először beadják, hogy együtt tudnak élni vele, tudják, hogy pornózik, tudja, nem azért szexel, csak meló. Aztán lekiabálja a fejét, hogy te rohadt büdös kurva, mindig ez a vége.
Valahol Vác környékén jártunk, amikor elsírta magát, hogy minden férfi ugyanaz, teljesen kiszámíthatóak, én meg attól féltem, hogy bekönnyesedik a szeme, s majd nem tud vezetni.

Szendehelynél már a gyerekkoráról mesélt, intettem neki, hogy 60-as tábla, nem nyomja a gázt, mert még miattam fizethet. Nekem volt megalázó, hogy először testileg tárulkozott ki előttem, rendesen megrakták, félrehúzták a bugyiját, a végén meg olyan ocsmányságokat művelt, amiket el szoktam tekerni, nem szívesen nézem, mert nem méltó egy nőhöz. Most meg lelkileg fordul ki önmagából. Nem tudtam mit mondjak neki vigasztalót, zavarba jöttem, nem készültem fel egy könnyeit potyogtató pornófilmesre, hogy mondjak neki valami biztatót. Szívesen mondtam volna neki, hogy neked van sunád, nekem farkam, hol itt a probléma?

Rétságra beérve mondtam a kékcsajos bugyinak, hogy mindjárt, még három kilométer és Bánk. Bánk a nyugalom szigete, belassulás, relax, teljesen leszedálja az embert a környezet, önmaga lehet, erről szól. Nem értette, kérdőn nézett rám, hogy ez mit jelent?
Körforgalom után első kijárat, indexelt, aztán mondtam, hogy én ha erre jövök, akkor le szoktam húzni az ablakot, szeretem érezni a levegőt, hogy hazajövök.
A kék csaj megnyomta a gombot, próbálta elképzelni, ahogy legördült az ablaküveg, hogy milyen Bánk. Bánk felejthetetlen, függőséget okoz, aki egyszer beteszi a lábát visszavágyik.
Mondtam, hogy parkoljon le a Harcsa kocsma előtt, s körbesétáljuk a tavat, beszélgetünk.
Feleséged nem fog hiányolni? Mit szólnak majd a falusiak, meglátnak egy ilyen nővel?

Mert? Milyen nő vagy? Hogy mi a munkád, azt csak te tudod, ha bárki felismerne a dvd borítókról, úgysem hinné el, hogy valóban téged lát. A nejem egyszer látta Nórát a barátok köztből, valami gyerekkel sétált a strandon. Utána teljesen lefitymálva mesélte, hogy milyen alacsony nő, filmen sokkal nagyobbnak tűnik. Ne foglalkozz senkivel, csak élvezd, Bánkon sétálni nem semmi, különleges.
A színpadnál jártunk, amikor eszébe jutott, hogy neki pisilnie kell. Visszament a vécéhez, s nekem végig a bugyija színe járt az eszemben, hogy most le fogja húzni magáról, leül, csurgat, aztán finoman vissza.
Valamit láthatott a szemembe, mert megkérdezte, hogy mit nézel rajtam?
Semmit, csak elgondolkodtam, nem rád néztem. Vágta, hogy hazudtam, mert huncutul elmosolyodott, s aztán megjegyezte, hogy minden férfi ilyen, csak te ábrándozol.
Nem akartam bizonygatni neki a nem létezőt, inkább kézen fogtam, s körbesétáltuk a tavat.
Elmesélte, hogy nehéz volt a gyermekkora, az apja rendszeresen verte, hiányzik is egy foga, de arra úgy tekint, mint szexepil. Az anyukája igazi kispolgári életet élt, el sem meri neki árulni, hogy miből él, teljesen összeomlana, nem fér bele a világképébe. Az apjával egyszer beszélt erről, már tudta, látta, vett egy filmet, s látta. Csak annyit mondott, hogy azonnal eltette, lekókadt, ahogy meglátta a saját lányát, nem is mert róla beszélni. De nem haragszik rá. Apám és anyám külön világ, két külön világ, egymással sem nagyon beszélnek, közösen csak bevásárló listát készítenek, aztán vigyorogva, mint a gyerekek bedobják a százast a kosárba, bevonulnak délcegen az áruházba és mindent megvesznek, ami akciós.

Javasoltam, hogy üljünk be a Harcsába, ki a teraszra, igyon egy kávét, kér két deci vörösbort is mellé, aztán incselkedett velem, hogy: mit fognak szólni a helyi emberek, hogy ilyen nővel látnak?
Nem mindegy, kit érdekel? Vágtam vissza, te akartad látni Bánkot, Bánk ilyen, érezd jól magad, amíg itt vagy.
Hosszasan beszélgettünk, s aztán eszébe jutott, hogy valami dolga van, pedig szívesen maradna, Bánk olyan hely, ahová szeretne költözni.
Elment, elszaladt. Kábán sétáltam fel az emelkedőn a nyaralóterületre, ahol lakunk. A helyiek úgy hívnak, hogy víkendesek, vagy hegyi emberek. A nejem kijött a teraszra, hallotta, ahogy nyitom a kaput, egész nap hívtalak, de ki voltál kapcsolva!

 Stimmel-zumm

Néhány példa a kerek dolgokra: Eötvös inga, pitypang, az emberi fej, dinnye, varázsgömb, Egri János nyeremény hangszórója, diszkó gömb, labda, egyhalas akvárium, strandlabda, erőbajnokságon kőgolyó, víztározó torony gömbje, hőlégballon, a hold, és a föld, a földünk is. A legtöbb dolog a létező világban kerek, nem is értem min problémáztok, vegyétek úgy, hogy el van intézve 

Csendet! És mondjátok meg nekem: mi lebeg még a vízen?
- A kenyér!
- ... alma is!
- Picike szikmag!
- Hulla!
- Hasas bankó...
- Na, na... nem... nem... - rázta a fejét az elöljáró, de óvatosságból ezúttal már sisakrostélyát megtámasztva.
- Olaj!
- A szöcske, a szöcske!
- Nem, nem, nem! - intett végre türelmetlenül az emelvényen álló.
- A kacsa!
Az elöljáró az utoljára szólóra pillantott, aki nem volt más, mint Arthur.
- Öömm... ez az! - biccentett elismerően - Vonjuk le a logikus következtetést! No! - fordult újra a csőcselékhez.

A történet úgy folytatódik, hogy egy darabig kéretik magukat, meg bekiabálják, hogy boszorkány, mindenképpen az, s biztos fából van, meg, ha így van, akkor ugyanannyit nyom, mint egy kacsa, s mérjük meg. Az elöljáró hozatja a legszebb ünnep és vásárnapi mérlegét, megmérik, s tényleg nem nehezebb a kacsánál, ugyanannyit nyomott. A boszorkány már csak az orra alá zümmögi, hogy: a fene egye meg lebuktam, s aztán bedobják a mocsárba.

Vegyük sorba, hogy mi az, ami még kerek, vagy nincs utána hiányérzetünk: pénztárnál sorban állva az, hogy haladunk, s nem molyol senki, egyszer csak kitisztulnak a gondolataid, és beütik a gépbe azt, ami, aki szíved választottja, vágyaid netovábbja. Pakolod be a csomagtartódba, és slusszkulcs, majd rece-fice bumm bumm bumm. Így kerek.
Vagy büfé, rendelsz, kapod, megeszed, törlöd a zsírt a szájad széléről, visszafogott büfi, még egy korty üccsi rá, aztán nyiha, ez is kerek.
Vagy valami elromlott, hívod a szerelőt, udvarias, mosolyog, sürge megoldja, kevés küvecsekbe kerül, futva elköszön, a nyomába sem érnél, működik újra, elégedett vagy, húú de kerek. Vagy, hogy legyen valami lélek is, szerelmes vagy, izzik a szemed, elepedsz érte, tombol benned egy vihar, felrobban egy bomba belül, zaklatott vagy, s egyszer csak viszont csókol, s egy helyre temetnek benneteket. Ez is kerek, minden érző emberi lény szeme előtt ez a példa lebeg, a többit már csak megmagyarázza. Ha nem stimmel-zumm, akkor szüksége van ideológiákra, hogy saját magát megnyugtassa.

Vegyük sorra, hogy mi az, ami nem kerek: kockás füzet, kockás fülű nyúl, postán fizetendő csekkek, keksz, néha a szex, mézes zserbó, nemzeti zászló, birodalmi lépegető, bűvös kocka, építési terv, kigyúrt hasizom, a templomon a kereszt, dobókocka (még is gurul), útjelző táblák, sebesség korlátozás, meg hogy település, ahova éppen megérkeztél. A kocka Rama sem kerek, nem vaj, nem tej, nem semmi, még is keresett cikk, bár ez itt nem a reklám helye.
Az sem kerek, ha valaki úgy fekszik a férje ágyába, s puszit lehelve a homlokára, ha előtte valaki más faszát szopta, egyáltalán nem kerek. Vagy rakjunk ki az üzenőfalra egy olyan férjet, aki szélesre tárt karokkal öleli magához a családját, és előtte tövig nyomta valakibe, akiről vehemensen lerángatta a bugyit, hogy te vagy a mindenem. Ez sem kerek, inkább amorf, s nem is kocka, alaktalan, jellemtelen, de nem, nincs kész, hiába a történet.

Ki az, aki nem szereti, ha a dolgok rendben mennek, s nincs min agyalni, nincs mitől kifordulni emberileg? Életemben megvolt néhányszor, hogy úgy alakult, kihúzták a talajt a lábam alól. Nem stimmelt semmi, a munkámat nem tudtam végezni, ha szóltak hozzám, csak legyintettem, hogy ne most, még egy buszjegyet sem tudtam volna megvenni hibátlanul, annyira zaklatott voltam. Ilyenkor az ember keresi a kapaszkodókat, minden hely foglalt, a terem zsúfolásig megtelt, a személyes szférád sérülékeny, bárki bekopoghat az ablakon, hogy hahó. Erre szokták mondani, hogy a bili kiborult. Közhelyes, de ha belegondolsz, hogyan fest egy kiborult bili? Kapkodsz fűhöz-fához?

A mese sem szép, ha félig van elmondva, s nem kerek, még ha ott is játszódik a kerekerdőben. A félbe hagyott dolgaink, az eltitkolt gondolataink jövedelme előbb-utóbb a nyomunkba ér. A leplezés magában hordozza a hibázás lehetőségét. Az ember nem tökéletes, hiába nézi hülyének azt, akinek a puszit a homlokára lehelte, hiába tárja szélesre a karját, hogy gyertek kicsikéim, ha a fejében lévő gondolatok nem stimmelnek. Ő is tudja, hogy, amit a száján kimond, az nem őszinte, színtiszta hazugság. Ha még is felmerül valami kétség önmagában, azonnal gyárt egy ideológiát, ami csak és kizárólag önmaga számára megnyugtató. Fából van, boszorkányság, dobjuk be a mocsárba.

Én másik kérdést teszek fel a: mi lebeg még a vízen helyett.
A lelkészünk egyszer azt mondta, hogy az emberi lélek egy folyóhoz hasonlatos, a felszíne lehet tiszta, s néha kellemesen, csobajosan hullámzó, de a hordalékok lent vannak, a folyó nem szereti felszínre hozni a hordalékait, mert akkora teher neki, hogy nem is tudná megtenni.
Mi az, ami nem a víz felszínén lebeg? Hogy tudsz úgy élni, hogy a hordalékoknak gyártasz ideológiát? Rád férne egy alapos kotrás! Neked is, és a folyónak is könnyebb, s utána nagyobb a sodrás.

Van egy ismerősöm, egy hölgy, lány, vagy asszony, anya, nő, de a lényeg az, hogy a szemembe nézett, s sokáig hallgatott, s végül kinyögte, hogy valami nem stimmel.
Csalja a férjét, nem tudom miért nekem mondta el, de részletezte.
Van két közös gyermekük, egy fiú, egy lány, mindkettő kirepül lassan a szülői házból.
Egyszer csak azon kapta magát, hogy valaki csak rá figyel, egy férfi, ő pedig egy nő, nem sok kellett hozzá. Unalmas házas évek voltak mögöttük, szinte az egész csak megszokásokra épült. Reggeli kávéfőzés, hajtépés, hogy a gyerekek időben a suliban legyenek, megint egy korty kávé, de már hidegen. Valami reggeli hirtelenjében és az üres pénztárcából, valami szennyeseket is kimosni, valami mosogatás, valami munka, valami hazatérés, valami hirtelen ötlettől vezérelt üres vacsora. Ízlett? Ühmm, jó volt, valami tv sorozat. Kikapcsolnád? Aztán alvás, és a mókuskerék, színes kavalkád az álmaiban, nem tud szabadulni.

S végre egy férfi, aki kérdéseket tett fel, csak is neki, az ő személyének címezte, rá volt kíváncsi. Persze, hogy a nyakába ugrott, s egy pillanat múlva le is szopta, le is nyelte.
A férje hiába kérlelte évekig, hogy mindent nyeljél le, nem ment neki, öklendezett tőle.
De ez, de EZ, EZ valami más volt, örömmel megtette, kérés nélkül. Miközben öltözködött, vádolta magát, hogy nem helyes, amit tesz, egyáltalán nem kerek, hazamegy és megsimogatja a férje vállát, hogy minden rendben volt ma? Persze drágám, mi a vacsora? Kérdés itt is elhangzott, de nem róla szólt, hanem a faszi beléről.

Van egy ismerősöm, férfi, fiú, vagy éppen pubertás, már bajszos, egyszer szakálla is volt kender, de soha nem lett bölcs, csak ember. A szemembe nézett, megnedvesedett a pupillája, valami nyomta a szívét, hogy semmi sincs rendben, az ő története sem volt kerek. Nem stimmel-zumm, és nem is ugrált boldogan, hogy rece-fice bummm, bummm, bummm.
Úgy kezdődött, hogy a belét kidolgozta, hogy valamire jussanak, s hiába gürcölt, hiába erőltette, hiába másodállás, egyre lejjebb kerültek, egyre több a kocka alakú sárga csekk, egyre többet problémáztak, s vágtak egymás fejéhez meggondolatlanul. Este morcosan feküdtek az ágyba, egymásnak hátat fordítva, csak azt figyelte, hogy a neje mikor alszik el, ha hallotta, hogy egyenletesen szuszog, majd horkolásba csapott át, akkor engedett fel. Lassan az ágyékához nyúlt, a farka megmerevedett, lassan, érzékiesen húzogatta rajta a bőrt, egyre jobban beleélte magát a titkon kikölcsönzött pornófilmekbe. Azok a csajok csak azt akarták, csak a FÉRFIT, lökd, keményen told belém, élvezz ahová akarsz, bele a számba, a szememre, csücsörített hozzá, és a hajára is ráspriccelt. A bal kezében előre elkészített papír zsebkendőt tartotta oda az utolsó pillanatban, hogy a neje ne vesse a szemére, hogy milyen lett az ágynemű, ne kérdezzen semmit.
Munka után ment haza, s az út szélén kurvák kellették magukat, gondolta, ha megáll, és kérdez, abból nem lehet baj. Lehúzta az ablakot, s megérdeklődte, hogy mennyi egy fuvar, meg egyáltalán, hogy megy ez? Mit tartalmaz az ár? Szórólapot éppen nem kapott, de az egyik bögyös, bájosan kerekded fenekekkel miniszoknyában, még a világoskék bugyiját is látta, behajolt az ablakon, hogy apukám, neked 3000, van benne szaxi, és bármi, de csak is gumival. A te autódban, rendszám felírva, és ide visszahozol. Ha itt leparkolsz, akkor két lány vesz kezelésbe, és csak 5000.

A fickó elköszönt, a pénzt félrerakta, s egy délután a munkahelyi zuhany után félreállt. Ugyanazt a lányt választotta, mert már ismerte a hangját és kívánatos, kerek mellbimbói voltak, titkon bízott benne, hogy egy halovány kék bugyit talál rajta, indexelt, és a lány mutatta az utat. Nem kell messzire menni, itt mindjárt jobbra van egy erdei út, ha ott befordulsz, akkor van egy sétány, és parkoló, oda nem jön senki, még egy kamion is simán leparkol, már ha érted. A fickó nem volt kíváncsi semmire, nem is értett semmit, az ösztönei hajtották, csak belemarkolni a fenekébe, letépni róla a bugyit, behatolni, beleélvezni a picsájába úgy, hogy közben jajong kéjesen. A kurva értette a dolgát, 60 másodperc múlva egy durung ágaskodott a farmerében, s a lány simogatta, becézgette, olyat hallott, mint még soha.
Húú de fickós vagy, ez aztán kemény kémény, régen voltál nővel? Alig várom, hogy belém döfd és az ujjaiddal megmarkold a fenekem, s hozzá olyan volt a mosolya, hogy azonnal a szájába durrantott volna, hisz ezért fizetett. A kurva félrehúzta a fehér melltartóját és gyöngéden nyögdécselve a szájába adta a bal mellbimbóját. Nem tudta eldönteni, hogy élvezi vagy megjátssza, de nem is volt rá ideje, hogy végig gondolja, a lányt akarta, de nagyon, azonnal a magáévá akarta tenni.

Úton hazafelé mélységes szégyen fogta el, teljesen megsemmisült, vagy a titkon kielégülés, de súlyos volt, komor, és nyomasztó önvádlás. Kereste a szavakat, hogy szabadítsa magát önmaga előtt, hogy képes volt erre, de volt egy húzó erő, jó volt, édes, és mámorító.
Hazaért, átölelte a családját, mindenki a karjaiba ugrott, főleg a gyerekek, örömteli, s nem hagyta nyugodni a gondolat. A kurva azt mondta, hogy két lány 5000. Életében nem volt még két nővel. Kiszorította a pénzt, meló után zuhany, és azonnal index jobbra, a lány ott állt, s már ismerősként üdvözölte, a nevén szólította, s bizalmasan közölte, hogy nagyon remélte, hogy visszavágyik hozzá. Már nem voltak fenntartásai, pénzen vett szex nem különb egy hamburgernél, amit a büfében kikér, s önfeledten elfalatoz. A két lány beült a hátsó ülésre, mentek előre száz métert, szóltak, hogy itt már jó lesz. A bugyijaik elővillantak, neki azonnal ágaskodott, nem beszéltek semmit, egyik után a másik vette a szájába, a golyóját szopogatták önfeledten, a combját markolászták, amíg az egyiket dugta, a másiknak a melleit szorongatta és nyaldosta, mint húsvéti sonkát. Azt latolgatta, hogy melyiknek élvezzen bele a szájába, s azt a lányt választotta, akivel először kefélt, köztük már volt egy bensőséges kapocs. Gyere, gyere, most vedd a szádba, hadd élvezzek a nyelvedre, beletúrt a hajába, az ölébe húzta, s izgatóan hatottak, ahogy a makkjára burkolta a rúzsos száját vigyázva, hogy a fogaival nehogy megsértse. Átadta magát, elfeledett mindent, teljesen kerek a világ, beleélvezett a kurva szájába, egy darabig még tartotta a fejét, amíg lenyugodott, a másik visszahúzódva úgy tett, mint aki asszisztál, s ugyanúgy élvezi, kiváló színész volt.
A pénzt leszámolta nekik, s elköszönt tőlük, hazafelé vette az irányt, valamivel könnyebb volt, már nem vádolta önmagát, bármikor képes lenne megtenni újra.
Elhatározta, hogy legközelebb mindkét lány szájába beleélvez, felváltva, és hangosan kimondja a száján, hogy kurva, kurva vagy, egy orbitális ribanc, nyiss ki a szád, te kurva, ribanc, s aztán elengedi magát. Már csak erre vágyott a pénzéért, az, hogy egyszerre két lánnyal lehetett, nem téma, nem nagy dolog, szolgáltatás.

- Gyerünk, mérjük meg... megégetjük valahára! - özönlött ki a tömeg a rétre.
- Ide a lányt! - rendelkezett az elöljáró.
- Na, ülj csak be... így! - tuszkolták be a nőt az egyik kalitkába.

- Csendet! Pöcköt kiverni... rajta!
Egy pillanatnyi néma csend, aztán kitörő öröm, ahogy a némber kalitkája
mozdulatlanul egy szintben maradt a kacsáéval.
- Boszorkány! Boszorkány! - hangzott a megfellebbezhetetlen ítélet.

- A fene egye meg, lebuktam - suttogta maga elé a halálraítélt.

- A mocsárba vele!... Véged van!... Ugyanannyit nyomott! - kiabálták a népek, ahogy a borsipkás és a koszosképű elvezették a nőt. A nyurga a nyomukban, utána az egész falu. Csak az elöljáró maradt a mérleg mellett és Arthur, a koronás fő.

Péld 20,9
Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én bűnömtől?
Ef 5,13
Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a minapvilágra jő, világosság.

A férfi is hazament a családjához, hazament a nő is, magokban hordozván az nehéz terhet, melyet kibeszélniök terhes lőn. S a folyó hordaléka egyre nehezebb lett, az élet is egyre kívánta, hogy szabaduljanak tőle, mert hordozni valamit. Minek önmagunkat terhelni?
A biblia is mondja egy helyen, hogy a leprás akkor tekinthető tisztának, ha az egész testét elborította a lepra. Ha van még egy csöppnyi reményed, hogy jó ember vagy, s magadat tisztogatod, akkor van mire várnod, a folyód csak akkor adja ki terhét, ha a saját terheid alatt összerogysz, nem tudod tovább cipelni, s legszívesebben üvöltenél.

A nő ült a karácsonyi asztalnál, megterítve, finom illatok, már túl vannak az ajándékokon, s egyre csak a férfi járt az eszében, ha most vele lehetne.
A férfi ült a karácsonyi asztalnál, akár egy gondosan elkészített díszlet, mosolygott, s folyamatosan az járt a fejében, hogy vajon azzal a két kurvával mi lehet?
A két kurva is ült a karácsonyi asztalnál, az egyik gyereket nevelt, a férje verte, s elváltak, nem talált magának munkahelyet, a kényszer vitte rá, s nem is esett nehezére, megpróbálta élvezni a napjait. A másik kurva bejglit szeletelt, örült az ajándéknak, amit a stricijétől kapott, bár pontosan tudta, hogy naponta a százszorosát leadja ennek az értéknek, és még el is tesz magának öregebb napjaira.
A férfi, aki megkapta a nőt, csak sóvárgott utána, egyedül ült az asztalnál, gondolt rá, hogy rendel egy pizzát, karácsonyfája sem volt, ajándéka igen, de mikor adja oda annak, akiért a szíve dobog?

Ember! Asszony! Hol járt az eszed, s egyáltalán ki vagy te, aki velem szemben leült ugyanahhoz az asztalhoz?
Nem ismerjük önmagunkat, vagy ideológiákat gyártunk hozzá, hogy nyugalmunk legyen.
Elmarad a kérdezz, s felelek. Nem is szívesen válaszolunk, nem őszintén, csak azt, amit a másik hallani akar, s megannyi fifika, egy csipetnyi ideológia.
Képzeld el magad, hogy meztelen jársz az utcán, ahol mások a kirakatot bámulják, nincs lepleznivalód, meztelenül jársz, nincs, ami eltakarjon, nincs rajtad ruha. Te vagy, ahogy.
Megalázó, kiábrándító, az ember teljes lénye kipakolva, hogy bárki szemügyre vehesse, és felháborodjon rajta. Nincs abban semmi felháborító, amilyenek vagyunk, csak a kérdések hiányoznak, s hozzá a válaszok. Soha nem kérdezi senki, hogy ki vagy te, miről szól az életed, mit leplezel? Képmutató sablonok, hogy ezt vettem, azt vettem, s ebből nekünk már kettő is van, hogy érezd valamivel több nálad, de semmiképpen sem meztelen, nem akar annak látszani. Mindent megtesz annak érdekében, hogy látszódjon valaminek, fontos, életmentő, az utolsó szalmaszálba is.

S, hogy miért? A választ mindenki önmagában hordozza, csak ő tudja, hogy miért ül le kényszeresen vigyorogva a karácsonyi asztallaphoz, s miért lehel puszit apu, anyu homlokára, miközben előtte más faszát szopta, más pináját nyalta rojtosra, s sikongatott, hogy még, még, ez most nagyon jó, ne hagyd abba.

Mt 12,36
De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Lehet előbb is, nem kell megvárni. Meztelenkedni jó, levetkőzni azokat a ruhákat, amik…

 Drink Drive

Nahhh, ez elég kemény hétvége volt, szép napsütéses, langy szellő, már reggelről feltüzelték a bográcsot valami disznósággal, és sűrűn itták az áldomásokat.
Szigorúan zártkörű rendezvény, az Isten háta mögött. Volt belépő a részvevőknek, a versenyzőknek nevezési díj, kivéve engem, azért hívtak, hogy írjam le, viszont nem fényképezhettem személyiségi jogok miatt. A helyszínről természetesen nem írhatok semmit, csak is olyat, ami félrevezető, tehát egy tehenészet oldalában voltunk, átható trágyaszag, kósza tehenek, mert a tulajdonos a csőd szélén állt, sáros traktor az épület oldalában, nagyon irigykedve, hogy micsoda pezsgő élet folyik a karám túloldalán.

A Drink Drive hasonlatos az amerikai roncsderbihez, azzal a különbséggel, hogy itt szigorúan inni kell. Körmérkőzés, hatalmas, erdőkkel övezett földterület, kb. 2km hosszúságú kör, amin versenyeznek, s egy-egy kör után mindenki megáll, a kör nyertese kiszáll az autóból, átnyújtanak neki egy deci töményet egy hajtásra, és újra elstartolják őket. Különösebb szabályok nincsenek, sem köbcenti, sem kaszni kivitel. Láttam két dobozos UAZ-t, nem sok esélyük volt, mert mire elindultak, addigra a Ladák, Trabantok, tuningolt Wartburgok már a kör felét megtették. A verseny elején 48 autó indult, a végére csak 5 maradt versenyben. A kihullásnak sokféle oka volt, főleg, hogy nem lévén szabályok, hisz elvileg mindenki ittas, mert nincs megtiltva, hogy a vesztes is igyon, főleg bánatában. Egyetlen előírás van, hogy a nyertes hajtson fel egy deci kupicát, ami kedvére való. A behűtött bárpultból bármit kérhetett, nem szeretném felsorolni még a különösen ostoba ínyencek kedvéért sem. Szem s szájnak ingere alapján tárazták be.

Négy házi pálinka után összehaverkodtam egy spirituális személyiséggel, aki kezet fogott velem, s rögtön elkezdte darálni, hogy milyen betegségekben szenvedek. Ezek közül egyedül a gerincsérv stimmelt, amit betudtam annak, hogy mikor koccintottunk, közben a derekamat simogattam. Meginvitált, hogy üljek be a Skodájába, Elvis egy körre, éppen rock&roll szólt a dj.pult felől. Mondtam neki, üsse kő, nincs félni valóm, legfeljebb az árokban kötünk ki, hisz láttam, alaposan felöntött a garatra, ez a nap erről szólt. Skoda SL 120 egyest dob, pörgött a gumija, mint a meszes, amikor eldördült a start pisztoly, brutális porfelhő, mérhetetlen mennyiségű ittas sofőr, úgy süppedtem az ülésbe, mint egy űrhajós a kilövés után, s nem győztem pillázni, figyeltem a reakció időt.
Komolyan mondom, ennyire bepiált, és felelősségteljes sofőrt még nem láttam, a szeme úgy villant, mint a meszes, tudta mit csinál, csak nehezen tudta megfogalmazni, mert folyamatosan összeakadtak a fogai. Nagyon vigyáztak egymásra, nem az volt a cél, hogy lelökjék egymást a pályáról, persze elkerülhetetlen volt néha az ütközés.
Emberem, akit nem tudom elnevezzek e a kedvetekért valakinek, mondjuk legyen Meszes, 8 kört nyert meg. S ehhez vegyük még hozzá azt, amit jó kedvében megivott.
Én valahol fél liter tömény után ültem be mellé, fantasztikus élmény volt, néha úgy tűnt, hogy kicsúsznak a dolgok a kezei közül, amikor keresztbe fordultunk, és oldalról belénk jött egy Suzuki Swift, de ezek mind külső körülmények voltak, nem rajta múlt.

Annak azért rendkívül örültem, hogy ép bőrrel megúsztam, s magamat végig tapogatva kiszálltam a Skodájából. A nagy ijedtségre unszoltak, hogy igyak még abból a háziból, s mivel meghívott vendégként nem akartam hisztizni, elfogadtam. Minél többet ittam, annál jobban elmúlt a veszély érzetem, kedvet éreztem hozzá, hogy én is versenybe szálljak, de ez lehetetlen volt, mert csak az indulhatott, aki előre regisztrált, mint futamos. Így maradt a kupica, még ha nem is bánatomban, vagy bármi veszteség ért volna. A globális hedonizmus jegyében megkínáltak, hogy egyek pörköltet, még meleg, rám fért, mert már néztem minden irányban. Ízletes volt, aki főzte, az tipikus az vagy, amit eszel, malacképű, kövérre hízott, de vitálisan kikezdhetetlen figura. Pirosan pozsgásan arccal kínálta, vigyorgott, mint a tejbetök, s traktálta, hogy ettől álljon be a szád komám. Nahhh, abba az étekbe beleadott apait, anyait, volt benne kalória, fokhagyma, vöröshagyma. Leültem a földre, ölembe vettem a műanyag tányért, s műanyag kanállal elkezdtem kanalazni a jóságot. Téptem hozzá kijózanítólag, holott nem állt szándékomban, fosztós kenyeret, dicsérték is a helyi pékséget, hogy ebben nincs tartósító, nem ilyen himi-humi szeletelt kenyér, ami másnapra zsemlemorzsa.

De térjünk vissza a versenyre, szerintem nem tudok még utólag sem objektíven tudósítani, nem vagyok sem sport riporter, de józan sem voltam, egyszerűen csak megfeleltem az elvárásoknak. Érted, kimész egy ilyen helyre, s eleve közlik, hogy inni kell. Sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy lennék e BBC háborús riporter, harci övezetben, ahol bármi megtörténhet. Valahol el kell kezdeni a háborús övezetből való jelentkezést, még, ha nem is fegyverek ropognak, hanem a tűz a bográcsosok alatt, meg autógumik szórják a göröngyöt. Mikor nagyjából észhez tértem, éppen eldördült egy pisztoly, egy Toyota nem bírt elindulni, csak füstölt, csalódottan szállt ki a sofőrje, de igyekeztek a kedvében járni egy kis itókával, hogy ne bánkódjon.
A többiek poroltak, mint a meszes, szigorúan kormányoltak, hogy az úton tartsák a járművet, nem mindenkinek sikerült. Kanyarban összetorlódtak, kicsúsztak, menthetetlen helyzet volt, s rohantak oda a segítők, hogy igyanak. Az égnek emelték az üvegeket vihogva, hogy atya ég, ez meg hogy volt? Nem esett bántódása senkinek, csak mindenki nagyon részeg volt. Ahogy ott álltam elbizonytalanodva, hogy nem ismerek senki embert a Skodáson kívül, meg, aki meghívott, esetleg a bajszost, aki séfnek adta ki magát, az inamba szállt a bátorságom. Mit keresek én itt ennyi ittas sofőr között, miért jó ez, nincs jobb dolguk? Idegenként tébláboltam, elhagyatottan, s arra készültem, hogy lelépek. Nem volt hangulatom a porfelhőhöz, amit kavartak. Vágytam valami bensőségesre, hogy ehhez, ami körülöttem történik, nekem is közöm van, részese vagyok, nem csak annyi, hogy gyere guga írjál róla.

S megtörtént a baj, a szemem előtt, mellettem borult a feje tetejére egy Dacia, szép kék, mint a komcsi időkben. Ösztönösen, nem gondolkodva futottam oda, téptem fel az autó ajtaját, s oldoztam ki a biztonsági övét egy ismeretlen embernek. Benyúltam, a derekánál fogva emeltem ki, de már közben hárított, hogy köszöni, nincs semmi baj.
A sofőrt is kiemelték, alig tudott járni a lábán, a verseny is leállt, mindenki koccintott, hogy ez jó futam volt. Engem is terelgettek a tömeg közelébe, hogy gyere, igyál velünk valamit öcsi. 43 éves vagyok, bár nem esett rosszul, hogy leöcsiztek, a pálesz meg annál jobb, pont erre volt szükségem, oldódásra, figyelemre. Kérdések záporoztak, hogy ki vagy te? Ügyes gyerek, vagy, hamar megoldottad, töltöttek, ittam, s egyre barátságosabb közegbe kerültem. A verseny közben újra eldördült, nincs megállás, csak egy pohárka itókára, ha valaki megnyerte a futamot, a többit nem nézi senki, hogy a sebességváltó mellett is van egy üveg itóka. Rendőr nem állít meg, fanatikus ittasan vezetőkről beszélünk, jól szervezett móka, ide akárki nem teheti be a lábát, vagy messziről lelövik a vigyázók, s másnap a hírlapban már úgy tálalják, mint véletlen vadászbaleset.

Összevillant a szemem egy vékonydongájú sráccal, kapucnisban ült, napszemüveg, piros Wolksvagen Passat, és dübörgött a Motörhead. Egy tálca sör volt a hátsó ülésen, néhány töltény már hiányzott belőle. Első látásra szimpik voltunk egymásnak, van ilyen. Mutatott az anyósülésre, hogy pattanjak be. Miért ne alapon behuppantam az ülésbe, megkínált egy tölténnyel, hogy öblítsek, elfogadtam, s nem is beszéltünk, csak a versenyt figyeltük. Magas domboldal, azért állt oda, mert jó a rálátás mindenre. A minden jelen esetben egy kavargó porfelhőt jelentett, amiből néha itt-ott felbukkant egy színes kavalkád. A srác kocsija mögött egy fekete sátor állt, oda szánta magát éjszakára.
A kocsiján láttam, hogy rendesen leharcolt állapotban van, annyit kérdeztem tőle, hogy ezzel jöttél ide, s messziről? Mivel eszembe jutott, ha én rendőr volnék, akkor azonnal lemeszelném az autó állapota miatt.
Elmesélte, hogy többen jöttek, s trélerrel szállítják az autókat. Ő csak szerelő, szenvedélye az autó, de nem szokott versenyezni. Több autót is hoztak, de mindnek ugyanaz a sofőrje, Ő csak technikailag felügyeli, ha probléma van, akkor egy furgonban vannak szerszámok, alkatrészek.
Elpukkantottunk még egy töltényt, s ha már ilyen bizalmasba fogtunk, rákérdeztem, hogy volt e már sérült a versenyeken?
Úgy fogalmazott, hogy visszatetsző a dolog, mert normál esetben is egy sima autó versenyen is lehetnek sérültek, itt sokkal óvatosabbak, annak ellenére, hogy ittasan vezetnek. Szerinte sokkal jobban észnél vannak, mint az átlag bambuló sofőr. Nem kifejezetten azért jönnek ide, hogy ittasan vezessenek, nem a lerészegedés a cél, s közúton sohasem szokott inni senki. Ez egy hobby, valaki kigondolta, s voltak követői, s most ahogy áll, már eléggé kiforrott.
De igen, volt már sérült, mentőt nem is kellett hívni, mert jelen van napi 50.000 Forintért, a szervezők itt sokkal jobban ügyelnek a biztonságra, mert kényes helyzet.
Az egyik sofőrnek eltört a keze ütközés után, nyílt törése volt. Volt más enyhe is, ami nem igényelt orvosi ellátást, csak vállveregetést, hogy majd rendbe fogsz jönni, gyere, igyunk egyet.

Van az a székely mondás, hogy: a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék. Ennek jegyében köszöntem el tőle, a negyedik töltény szisszent, s még beszélgettünk másról is. Szóba jött Isten, a politika, hogy nagy ívben lexarja, sohasem megy szavazni, hülyéknek való, meg természetesen csajokról is. Csaptam neki egy orrtörlőt, hogy Amerika, s vettem egy nagy levegőt, jól esett mozogni, kinyújtóztatni magam, mentem újabb ingerek után. Nem is váratott sokáig magára, egy 30 év körüli srác fogta meg a vállam, hogy: guga te vagy az? Hja, fordultam meg vigyorogva, mert itt senki sem ismer, csak az, aki meghívott. Bemutatkozott, s mondta, hogy régen járt nálam a Gizellában vagy kétszer, vett számítógép alkatrészeket, meg szokta olvasni a blogomat, Ő is régi PH-s. Már hetek óta beszélgették a nejével, hogy eljönnének hozzám Bánkra, levelet is akart írni, csak közben elkezdtek építkezni, stb.
S intett, hogy menjek, mutat valamit. Egy árnyékos völgybe vezetett, ahol valami 20 vagy több kispolák parkírozott. Mindenféle komcsi időkből megszokott színek, téglapiros, mogyoró, narancs, stb. Szépen felrajtszámozva, azt mondta ez a holnapi záró esemény fő eseménye, csak akkor már nem isznak, mert utána mindenki megy haza.
Szombaton kemény piázás megy, dönti magába mindenki, tövig tolja a gázpedált, s vasárnap már csak bambiznak, meg fogják a fejüket a sátorból kimászva, s támolyognak ásványvízért.

Egy csupa szív szakács állt az üst mellett, halászlét főzött, már kész volt vele, csak a kiszolgálás volt hátra, merte széles mosollyal mindenkinek, hogy ettől majd kinyílik a csipád. Mi is sorba álltunk, vettünk tálcát, friss kenyeret, kanalat, s közben hallgattuk az előadást, hogy mitől halászlé a halászlé. Apróhalakat tett az alapba, de az óriás tésztaszűrőt csak belelógatta, hogy szálka ne kerüljön bele. Ecsetelte, hogy miért kell bele répa, s hogy miért nem jó a sűrített paradicsom, meg a halászlékocka. Két bitang harcsát, egy csukát, egy süllőt és négy pontyot rotyogtatott az üstben, éppen csak csípős, hogy ne szaladj ki a világból, de gyerekeknek már nem ajánlja. S, hogy addig egyétek, amíg forró. Ki is loccsant az öblös műanyag tányérból, úgy megmérte. Leültünk árnyékba ritkán szólni, kanalazni, s mi tagadás észhez is tértem tőle.
Egy csaj, akinek a számba lógott a melle megkínált csilivel, hogy ne aprózzam, engedetem a csábításnak, ha nem is a mellei miatt, de tényleg nem akartam neki csalódást okozni. Ha már meghívtak, s etetnek, itatnak, akkor alávetem magam mindennek.

A PH-s srác kaja után invitált, hogy mutat még valamit, átszeltünk egy nagy dombot, messziről már hallottam, hogy Ramones, meg, más bográcsok illatai, s egyszer csak elénk tárult egy mini színpad, ahol csajok lejtettek Bikiniben. A szponzorok sátrai. Csillogó verdák, logókkal zászlók, közelebb érve szórólapot nyomtak a kezembe, és sört is csapoltak céglogóval csak úgy. Itt nem szarral gurítanak, kicsit feszélyezve is éreztem magam, hogy valaki rám förmed, hogy: tedd le azonnal, mit képzelsz???
Semmi ilyen, aki átlépte a kordont, az all inclusive, mindent lehet, engedd el magad.
Ha csajokról van szó, akkor mindent a szemnek, van mit látni, cicák domborítanak a színpadon, szól a rákkenró. Ha a testről van szó, akkor bárhova lépsz étellel, itallal kínálnak vigyorogva, hogy: ne csináld ember, ne vidd el az álmomat, ne szaladj el, csak ezt a kicsit kóstold meg! Budapestről kitelepült étterem felszolgálója fehér kötényben, a kezembe nyomott egy kis papír tálcán tzatzikit pittába csomagolva. Illett a zenéhez, a hangulathoz, olyan finom volt, hogy majdnem letérdeltem előtte. Folyt a szám szélén a fokhagymás joghurt, s úgy léptem oda egy hangszerbolt sátrához. Szakállas, tokás ember pengetett egy elektromos gitáron, kellemes blues zene, néhányan ácsorogtak körülötte, Jimi Hendrix-ről volt szó. Állványon színes, nem fogom elárulni milyen márkájú gitárok, de ellenállhatatlanul vonzott, hogy egyet kézbe vegyek. Valamikor szerettem volna punk zenekarban játszani, nem azért nem jött össze, mert tudok gitározni, de elő tudom magam adni, s bevadulni, megtépni a húrokat igazi punk módjára. Egy csitri kölyökképű megelőzött, és simán lenyomta Iron Maiden Sun and Steel című számát, el is ment a kedvem attól, hogy mágnesként vonzzam magamhoz a helyi érdekeltségű, sörösdobozokat szorongató, lábukat ütemre mozgató érdeklődőket.
S, ha kéznyújtásra is volt tőlem a pillanatnyi siker, lemondtam róla, beálltam egy újabb pohár sörért, és bezsebeltem az elismerő kérdéseket újra, hogy: guga te vagy az?

Köszönhetően a Bánkitó fesztiválnak, aminek a reklám spotjában szerepeltem egyszer Élő Józsival, s annak házában, udvarán, pitvarában a Valkó Gyulával patvarban, rendszeresen szembesülök azzal a kérdéssel, hogy: te vagy az a guga?
Hja, igen, guga csak egy van, s azon sincs szalámi, gőzöm sincs ez, hogy jön ide, valami bugyuta közmondóka, vagy vicc. De az elfogyasztott házipák és sörök után kifejezetten részegítően hatott rám, az hogy felismertek (nem az utcán), hanem a kordonon belül (Drink Drive), ahol életemben először jártam. Majd köszönhetően a szíves invitálásoknak, sűrű koccintásoknak, boldog áldomásoknak, eljutottam arra a pontra, hogy próbára tett minden léptem, és mondatom. Összeragadt a nyelvem a szájpadlásommal, teljesen szétestem. Úgy közlekedtem, mint aki a pszichiátrián kezelt, furcsán, darabosan, és nagyokat léptem. Eszemnél voltam, tudtam, hogy mit gondolok, csak nem bírtam megfogalmazni. Sűrűn néztem akaratlagosan, okosan, szótlan.
A jótétemény részegség első jele, hogy némán vigyorogsz. Ilyenkor érdemes lebólintani magad, eldőlni, nem megzavarni mások mijét? Már azt sem tudtam, vízszintesre vágytam, nagyokat szuszékolva, hőség elől bujdokolva elbóbiskolni valami nyugodt helyen. Önző módon már arra sem figyeltem, hogy ki az, aki hozzám szól, csak legyintettem, hogy értem, elnehezültem, akár a lépteim. Azt még tudtam, s felfogtam, hogy milyen helyen vagyok, a verseny javában zajlott, s minden lefutott kör után áldomás állomás. Én csak azt szerettem volna, ha sikerül félrevonulnom.
Behúzódtam egy terebélyes tölgy alá, ahol azt hittem egyedül lehetek a sok ember között, s a két kezemet a fejem alá téve próbáltam úgy tenni, mint aki romantikus.
Egy óra múlva ébredtem, azaz ébresztettek, hogy: guga kelj már fel! Addigra nagyjából kipihentem a zsibbadtságomat, hunytam egy kellemeset, biztonságban éreztem magam a döngicsélő méhek társaságában, amik néha lekörözték a fejemet az alkohol illata miatt.

A meghívóm keltegetett négy bikinis csajjal, hogy mindjárt kezdődik egy koncert, menjek velük, mert erről fontos lenne írni, a szponzorok miatt. Elszégyelltem magam, hogy meghívnak ide, etetnek, itatnak, nekem csak a szememet kellene nyitva tartani, s még az sem megy. Nem is tudom hirtelen álomittasan, mit kezdtem el követni, a négy ringó csípőt, s telt kebelt, vagy a felelősségtudat, vagy az illatok, vagy egy újabb korsó sör reményében. Mind bejött, színpadon egy nyolcvanas évekbeli rockbanda, annak idején full műbőrben nyomták, kiszegecselve, s torokhangon. Nahát, ti még éltek?
Miközben sörért álltam sorba, az énekes eléggé elcigarettázott hangon belefogott egy régi számba, rá sem lehetett ismerni. Talán ezt nem kéne, annyi büszkeség még Szűcs Juditban is van, hogy ha nem jön össze a ráncfelvarrás, akkor nem megy ki a színpadra, bakkecske módjára ugrálni. A zenészek közül csak a dobos volt ismerős, egyedül Ő nem menekült el a hosszú évek alatt a kiégett énekes mellől, aki utolsó szalmaszálként élt meg minden felkérést. Már abból tudhatná, hogy ők az előzenekar, s nincsenek a színpad előtt zsíros hajú, headbangelő tinédzserek. Csak is sört szürcsölő, pocakos negyvenesek, akik az első fejmozdulattól agyrázkódást kapnának. Gyenge taps telik tőlük, azt is csak úgy, ha a sört leteszik a fűbe, s a miatt is fáziskésésben vannak, mert meg kell találni a tapsolás idejére az egyensúlyt, nehogy kiboruljon. Fáradtak ezek a lázadó diákdalok, ami meg újabb nem hiteles az énekes szájából, csak olyan langyos sör. Az életben maradáshoz, kitöréshez kevés, élménynek meg sok, vagy inkább sokk.

Tapogattam a bőr oldaltáskámat a pipám után, hogy tömök bele borkumot, de a pipát nem leltem, lehet a tölgyfa alatti pihengőzésem közben maradt el, helyette sült kolbászt nyomtak a képembe papírtálcán mustárral és omlós kenyérrel. Egy tipikus az vagy, amit eszel gazda kínálgatta, odahozták, hogy guga egyél, ne legyél ilyen vékony dongájú, kilátszódnak a bordáid. Kérdeztem, hogy van cigid? Itt minden van öcsém, mint Rozi a moziban, s odavezetett egy sátorhoz, ahol herbal termékeket mutattak be. Illatgyertyák, füstölők és egyéb ellazulós, relax, chill out témák. Mondtam, hogy nincs meg a pipám, nincs mibe tömni a mit. Darázsderekú lány mosolygott vissza, hogy ezzel ne törődjek, ezerféle pipát tartanak, fogadjak el egyet ajándékba. De mondom ez mi ez? Miféle pipa? Kínaiak használnak ilyen gyűszűnyi szipkát, amibe egy tömet kecskeszar fér, és azzal elbájolognak egész nap a szájukban, miközben a nádból készült kenut vezetik.
Megkínált egy kis zen light nevezetű fűszerköménnyel, hogy ezt szíjja kend, kigyelmednek ettől majd borvirágos jókedve lesz. Legális ez? Hol lehet kapni? Akkor már a harmadik slukkot melleztem, s éreztem, hogy valami nincs rendben.
Az elvetélt rockzenekar egyre érdekesebb lett, elmúlt ez a: de szar zene hangulatom.
Elmondta a bolt nevét, s hogy hol, meg teljesen legális, amolyan fűpótló, jobbára külföldiek keresik, ha hazánkba érkeznek, hogy ne kerüljenek bajba.
Engem már kerülgetett a röhögés, csak még nem tudtam, hogy pontosan min szeretnék röhögni, de elég térdcsapkodós hangulatom kerekedett, meg az is eszembe jutott, hogy: hol a söröm? Úgy voltam vele, hogy carpe diem, meg C'est la vie, csak honnan fogjak neki, nem vagyok én egy neoluxos punk, aki nem tudja mit akar, csak azt, hogy miként fogjon neki. Semmit sem tudtam, az idő megállt, kiestem a galaxisból, zsebre dugtam a kezem és stoppra vártam, hátha valaki felvesz.

Álltam ott bambán, mint elsőbálozó, akit kikosaraztak, a metal banda szigorúan ropta, a közönség szigorúan szopta, hozzá tepertős pogácsát, zsíron futtatott hurkát és gitárszólamra sercegő kolbászt majszolt, néha jobb lábbal ütemesen egyengették a gyepet. Az énekes megköszönte, mindenki letette a sörét, tapsolt, s nem kértek ráadást. Dr.Bubó módjára jöhet a következő. Se pillanat múlva fiatalos lendülettel egy szintén metálnak álcázott, de már lendületesebb zene. Farmer, póló, lila gitár, gyakorlott mozdulatok, ezek pont a sűrűjében vannak, a népek is közelebb csődültek és megmozdultak a levegőben csápoló kezek.
Hja, ez utóbbi paradoxon, de egy ilyen napba bármennyi paradoxon jelentkezik motivációs levéllel, mind elfér, nincsenek aggályaim, csak egy sört kérek. Újra sorba álltam a felmatricázott csapos lányhoz, szintén mosolygott, direkt kibuggyanó keblek, nehogy le tudjuk venni róla a szemünket, ki van ez találva, s nem is csinálja habosra. Elhatároztam, hogy szalonspiccre iszom magam, nem leszek tökfej, mindent bevállalok, nem érdekel, hogy milyen szerep vár, mi lesz velem. S utána olyat írok róla, olyat rittyentek, hogy megnyalod utána mind a tíz ujjadat. Ehhez viszont élni kell, nem kimaradni semmiből, elég nagy a terület mire körbejárom, mindenhol pezseg az élet, a szexualitás, a pia és a drog.

Első lépésként megpróbáltam magamra találni sörrel a kezemben, elképzeltem, hogy ki vagyok. Guga vagyok, guga teljesen kivagy, azt sem tudod melyik bolygón vagy, és hány óra van. Hja, sejtelmesen bazsalyogtam az orrom alá s, ingó-bingó léptekkel elindultam, hogy megtaláljam a helyem. Sátorról-sátorra, mint méhecske, majd csak valaki leszólít, ahogy ott árválkodom, s majd csak akar tőlem valamit. Egyik sátor előtt szponzor autóját fotós kémkedte, előtte szőke csaj bikiniben, szélesre gesztikulálva pózolt. Eszembe jutott, hogy az ilyen csajok mindig szőkék, mindig borotváltak, mert sehol egy integető fanszőrzet, hogy hahó itt vagyok, s ha már szponzorok autója, akkor a lehető legtermészetesebb, hogy szexuálisan túlfűtött. A bánatba, a csajnak akkora mellei voltak, hogy érdemes lett volna koccolni vele, lemertem fogadni, hogy a bámészkodó tömeg telítve volt nyálait csorgató férfiakkal, s féltékeny asszonyaikkal, hogy: veszed le róla a szemed!

A fejemben egy pornófilm kész forgatókönyvével próbáltam arrébb billegni egy kovácsműhely sátra elé, ábszolúte nem illett a képbe. Mit keres itt ez a kötényes, aki nehéz kalapáccsal püföli az izzó vasat? Se nem szexuális, se nem étel, se nem szponzor csapos, s nem is gyárt elméleteket a felpörgő motorokról, kipörgő gumikról, szerintem valakinek a haverja, aki beadta neki, hogy ez kézműves vásár. Aztán megláttam a sarokban a jégbe hűtött pálinkát, a nap hevétől rejtette el, lehet, csak vonzódik a sportághoz, s ha már itt van, akkor meggyurmáz valami kakasüllőt, szélkakast, vagy tűzről pattant menyecskét, esetleg acélos kertitörpét, mert hogy az elkészült dolgaiból elég széles volt a skála. Bemegyek, kijövök, de milyen jól kijövök, ha bemegyek alapon.

Sürgére vettem a figurát, szaporára, mindent látni akarok, de azonnal, nincs idő a billegésre, bár még maradt egy korty söröm. A zen light beütött, minél többet mozogtam, annál jobban felvette a vérkeringésem. Elérkeztem a fegyverek sátrához, kések, csillogó pengék, matt fekete élek, kétsávos vérvonal vezetők, hogy ha megcsiklandoz vele, akkor legyen hol kifolynia a bensődnek. Géppuskaropogás videón, a háttérben egy tv, a szerelmes predátor című adás ment, amint valakinek kitépte a gerincét és nyalogatta. Pont ez hiányzott, vagy ezért menekültem ide, a földbe gyökeredzett a lábam. Fickó nagyon bőrmellényben érdeklődött, hogy, fogtál már valami férfiast a kezedbe? Én? Hja, bólogatott bátorítólag, hogy gyere, csak gyere. Lepleztem, hogy ez nem az én világom, s titkon bíztam benne, hogy hamarosan úgy belevon, olyan átéléssel, hogy vigyort csal az arcomra és széttüzelem az agyamat. Nem csalódtam benne, belefogott hadarva a műszaki paraméterekbe egy fegyver láttán, s simogatta, meg kattintgatott a ravaszra közben. Majd letette, felkapott a fekete terítőről egy másikat, hogy ez francia, a légióban használatos, de végig sem mondta. Talált egy hülyét, aki faarccal néz és egyszerre öt géppityut tarthat a kezében, betáraz, alkatrészeire szedi, s mondja, hogy mi a rekord, hány másodperc, de összerakni ugyanannyi idő, meg az olajzás.

Skip, még, ha kótyagosan is, a nagyon bőrmellényes észre sem veszi, hogy elfújt a szél a sátra elől, mint gyönge pillangót egy másik sziromra, csak mondta a magáét tovább, és valami láthatatlan célpontra tüzelt. A gyermekmegőrző sátor elé értem, bévül zöld versenypálya szőnyeg volt szürke utakkal kacskaringósan, megőrzésre beadott gyerkőcök brümmögtek kisautókkal, s igen, én is lőttem volna valamire. Bögyös macák vigyáztak rájuk bikiniben, erre nem tudom mi szükség volt, de én is szerelmes voltam az óvó nénibe. Gyorsan arrébb is álltam, nehogy bevonjanak valami kiselőadásba a gyermeknevelésről. Pedig a behajoló látvány miatt marasztaltam volna még magam. A következő sátor megint a testről szólt, égetett cukrok, medvecukor, mazsolák, drazsék, nugátok, zselék. Vehettem volna kedvemre, de a sültkolbász után, amit fokhagymásan felbüfögtem, már csak a szemem kívánta, még ha fizetni nem is kell semmiért, minden számlát a cég áll. Újra csak skip, hogy minél többet lássak a kavargó porfelhőben, amit a verseny emelkedett hangulata keltett a levegőben. Időközben a drink drive-ról meg is feledkeztem, pedig javában tartott, s azon voltam, hogy figyeljem is, ki fogja megnyerni. De azt már előre közölték, hogy nincs nyertese, lehetetlen, mert ha valaki sokat nyer, akkor sokat iszik, így automatikusan hátrébb kerül azokkal szemben, akik még megtalálják a kormányt. Ide nem nyerni járnak az emberek, hanem ittasan vezetni.

Púpos talpaimmal elindultam a porfelhő irányába, s megint szégyenérzet fogott el. Eszembe jutott Diusnus, aki kétségbe vonta írói tehetségemet, s akkor jöttem rá, hogy teljes mértékben igaza volt: Diurnus így jellemzi önmagát:

diurnusblog blogger.
Email: (titkos)
Dolgoztam napi- és hetilapnál, könyvkiadóban, rádióban, TV-ben. Voltam MÚOSZ-elnök stb. Több verses-, esszé-, publisztikai kötetem jelent meg, hat regényem, sok műfordításom. Idén a Saxumnál adták ki Búcsúlevél nincs c. álkrimimet, (első kiadásai 60 000 példányban keltek el.)

S utána, ahogy engem jellemez:

Barátaim szerint nem írok igazi blogokat. Mások bezzeg első személyben andalító, vérforraló, kacagtató-dühítő élményeikről szólnak, és szeretkeznek.
Lám, Guga mester fordulatos pikareszk történeteket mesél, igazi naturbursch-ot játszik. A (tán képzeletbeli?) Trabantban, árok szélén, vidám, furcsa esküvőkön, kocsmákban, talán régi, Solt-Tételhegyi tanyám környékén, ahol még tolvajokat is fogtam, hamis arany gyűrűiket stikában rögtön kiszórták a zsebükből, s oly ártatlan szenvedőket mímeltek (magyarul nem tudtak), mintha nem ők fenyegették volna meg azt a nőt a Klebesberg-i, immár romos tanyasi sulinál. És nem ezt beszélem el, hanem nagyképűen (sokszor) politizálok.

Diurnus-nak abban igaza van, hogy sokszor, többet a fantáziám kel életre, mint a tények. Az enyém annyira amatőr, tanulatlan, bugris, és még is életszerű szemlélet, hogy nem értem miért irigykedik rám, hogy többen olvasnak. A népszerűséget nem lehet a sírba vinni, az életét mindenki maga éli. Elismerem, hogy nincs közöm sem újságíráshoz, sem tudósításhoz, nem is sajátítottam el híres műhelyekben a szakma csínját-bínját, s néha ennek érzem is a hiányát. De kérdem én: ki vagyok, én, hogy így nekem ront? Azt sem tudom mi az a pikareszk.

Minden irányból szólt a zene, illatok, bikinis csajok, szünet nélkül csapolt sörök, drink és drive. Telítődtem testileg, lelkileg, bár éreztem, hogy pár sör még legurulna, mire talajt fognék, s homályosan fogalmaznék. Szerencsére nem azért hívtak, hogy valaminek, valakinek eleget tegyek, hanem azért, mert én vagyok guga. Nem kellett erőlködnöm, jött, ami jött, aki meghívott már pontosan ismert, hogy milyen vagyok, s milyen színben fogom tálalni a történteket. Nem szokásom finomkodni, az politikusok asztala, ahol a presztízs és a protokoll megköveteli a hazugságokat. Én jól éreztem magam, mindig jól érzem magam, csak valaki vigyen is haza, mert ittasan nem szeretnék autóba ülni. A nap azzal zárult, hogy a terület elcsendesült, a kispókok futottak egy díszkört, mindenki éljenzett, senki sem sérült, nem borult meg. Minden bogrács kiürült, az üstöket eltörölték, a szponzorok felcuccoltak a kamionokra, a bikinis csajok felöltöztek, mert hűvösre váltott a tűző nap.

Tőlem azzal búcsúztak, hogy: guga, holnap szeretném olvasni!
Nem tudtam a kérésnek ellenállni

                                           Presztízs és protokoll

Van az a csontig lerágott sablon, hogy légy önmagad.
Na ebben nincs hiba. Figyelj, előadom magam!
Vegyünk egy céget, ahol jó ideig egy hullazsák szintjén lógatta a lábát valami rendszergéza. Azt hitte System Hotel, vagy nem volt megfizetve, vagy nem érdekelte, a lényeg, hogy lajhár módjára eltrehánykodta a munkát. Kiadták neki a szekere rúdját, lopja a napot máshol, s pályázatot írtak ki, valaki felügyelje a gépparkot. Jelentkezett nekik cég, szépen felvázolták, hogy mi a szolgáltatásuk habostorta. Ügyvezető igazgató nevezetű alákanyarintotta, s jött az öltönyös rendszergéza, hogy Ő lenne az emberük. Ez már régi történet, nyugodtan leírhatom, az történt, hogy alaposan túlszámlázták a Mercury tápokat, és Maxtor slim vinyókat, ahogy illik. Cégtulajdonos nem volt hülye, látta mire megy ki a játék, lehúzás. Szerződésbontás, óbégatás, hogy majd találkozunk a bíróságon. Aztán már nem írtak ki pályázatot, elkezdtek kutakodni valami környékbeli épeszű ember után, s a tulaj megkérdezte a titkárnőjét, hogy: te titkárnő! Nem tudsz valami embert?

Guga a legkisebb királyfi

Hát éppen volna valaki, félve mondta ki, mert ismert, s tudta jól, hogy nehezen összeegyeztethető a jelenségem a marketing világával, ahol adnak a látszatra.
Nohhh, derült fel a cégvezető arca, ki lenne az?
Csirren-csörren a citromsárga Nokia 3310-esem, titkárnő, akit régről ismertem mondja, hogy guga! Gyere már be hozzánk légy szíves, mert a cég tulajdonosa látni szeretne.
Engem? Ráncoltam össze, miért mi a baja neki? Ha engem akar látni, akkor tényleg nagy bajban lehet, több információt nem adott. Gondoltam üsse kő, reggelire elkoptattam egy fej vöröshagymát, meg néhány gerezd fokhagymát, sebtiben fogat mostam, s végig néztem magamon, hogy jól leszek így. Szépen borostás, már rég leszoktam a borotválkozásról, nejem levágja a hajam nullásra, utána a hajvágót végig tolom a képemen is. A ruházatom egyszerű, lezser, nem szoktam túlzásba vinni, nincs öltönyöm, csak sportcipő, farmer és póló. Meg zöld Suzuki, bepattanok, porolok, megérkezem a helyszínre, már látom, hogy rossz helyre jöttem, itt viselkedni kell.

Portás feltartóztat, hogy kihez jöttem, bejelentkeztem e? A túróba, legszívesebben visszaültem volna az autóba, hát hiányzik ez nekem, a bánat se fog itt magyarázkodni neki, fogalmam sincs, hogy kinek mi a problémája, ami miatt ide kérettek, de nem nekem van szükségem rájuk. S ezt, hogy magyarázzam el a portásnak?
Mondtam neki, hogy csekkoljon le a tulajnál, majd Ő elmagyarázza, hogy mi a dörgés, engem meg vegyen tartalék lángra. Sűrűn telefonálgat, értem, értem, s bólogat hozzá, aztán elmagyarázza, hogy….
Azaz csak elmagyarázná, mert meg sem hallgatom, nincs időm az életrajzára, majd megtalálom magam is, megyek a félelem szaga után.
Nem túl nagy cég, 20-30 autó a parkolóban + aki gyalog, vagy busszal, van kerékpártárazó is, meg segédmotor. Saccperkábé 20-30db számítógépük lehet, jó ezt tudni előre, hogy mi a tárgyalási alap. A félelem szaga egy irányba tendál, amerre a madár sem jár. Ahol virgoncok a melósok, ott nincs főnök, tehát másik irányba megyek, benyitok egy műhelybe, s körbenézek, nem túl főnökös hely. Irodaépület, nagyon ki van glancolva, üvegfalak, palackos vízadagolóval, sok egyszerű, de tiszta és fehér ajtó. Miniszoknyás irodisták komor képpel, hiába vigyorgok, mint a tejbetök, hogy kézcsókom. Nahhh, aztán végre egy kárpitozott, plüss ajtó, még kopogni sem lehet rajta, dörömbölni meg nem fogok. Már éppen nyomnám le a kilincset, mikor valaki lélegzet visszafojtva mondja, hogy jajj ne. Aztán rohan oda hozzám, hogy ide nem lehet csak úgy benyitni. Kérdem, mér? Sugárveszély van, vagy mi a bánat?
Dehogy, ez a főnök szobája. Na ugye, helyben vagyunk, tudtam én, a csinos didkós hölgyike teljesen halálra vált. Mondtam neki, vegyen egy nagy levegőt, aztán kerítse nekem elő a titkárnőjét, hátha egyszer az életben bejutok.
Titkárnő már ismert, jött, mosolygott, hogy szia guga! Egy másik szobában leültetett, hogy várjak, majd betelefonált a FŐNÖK szobájába, ami néhány méterre volt. Tiszta egészséges erotika, abban a filmben rendeltek kávét a szomszéd szobából, úgy, hogy felhívták a megyeközpontot.

Tiszteletem, guga vagyok…

Kicsit még várni kellett, mert éppen tárgyalt. Engem a várakozás az, ami megvisel, és feszélyez, valamit bámulnom kell, vagy pótcselekvés. Nem a FŐNÖK-től leszek zsibbadt, hanem az eseménytelenségtől. Valami valahára egyszer csak szól a titkárnő, hogy menjünk, mert elment a tárgyaló partner, ilyen szavakat használt. Ezek szerint most én is tárgyaló partner leszek, pedig a francokat, én guga vagyok, a jó gugának nem kell cégér, eladja magát, rühellem a tartalmatlan, hatásvadász marketing szöveget.
Titkárnő gyakorlott mozdulatokkal nyúl a kilincsért, mint akinek szabad, nem okoz neki epegörcsöt. Benyit, hogy főnök: itt van az informatikus srác.
Aztán magunkra hagy, én meg a másodperc tört része alatt megpróbálok kinyerni a külsejéből a lehető legtöbb információt. Házas e, milyen ótója van, ápolt e a keze, a szeme villan e, vagy lassan mozog, stb. Két lépésről már látom a gyűrűjét, igényes öltöny, ez a pozíció megkívánja a külsőt, a tölgyfa íróasztal sem egy tucat gyártmány.
Feláll, egyenesen a szemembe néz, ezt már szeretem, nyújtja a kezét, és végig szúrós tekintettel figyel, bemutatkozik, hellyel kínál, s a másodperc tört része alatt Ő is végigmér. Ismerem ezt a pillantást: ki ez a hülye?
Tiszteletem, guga vagyok…
Hatásszünet, ráncolja a homlokát, azt hiszi, észbe fogok kapni, és bemutatkozok a polgári nevemen.
Hogy, hogy mondta? Kicsoda maga?
Guga vagyok, engem hívott, itt vagyok. Mi a probléma?
Hjó, de hogy hívják, mi a rendes neve?
Na ezen a ponton szokott eldőlni minden, minek menjek bele? A nevem kimondhatatlan, senki sem jegyzi meg, ha még is sikerülne összeszednie magát, akkor mire lebetűzi, összenyálazza az íróasztalt, szóval erőltettem, hogy skip, lépjünk ezen túl.
Láttam, nem tetszik neki, de próbáltam rávenni, hogy koncentráljunk a problémára.

A megoldások embere

12 éve élek abból, hogy számítógépeket dédelgetek, olyan vagyok, mint egy tyúkanyó, a hónom alá veszem, be a Suzukiba, be a bungiba, és hopp. Számtalanszor találtam magam szembe azzal, hogy megpróbálták elmagyarázni, hogy mi a probléma.
Ez azért nem szokott összejönni, mert, aki ért hozzá annak nincs probléma, aki meg nem ért hozzá, az próbálja megfogalmazni a lehetetlent.
Ez néha nagyon nevetséges, és ha sikerülne összevágni belőle egy filmet, akkor az kasszasiker lenne. Szóval nem is nagyon szoktam időt hagyni rá, mert teljesen felesleges, a probléma felderítéséhez én kellek. Benne van a lábamban a boogie, elég leülnöm a gép elé és vetni rá néhány pillantást. Szóval álljon akármilyen értelmi szinten egy ember, ha nem járatos a kondenzátorok világában, s nincs elé kiterítve egy bontási térkép, mint a hentesnek a malacról, akkor botlik a nyelv és sűrűn néz a mennyezet irányába, ahogy próbálja összeszedni a gondolatait.
Ember, hagyd, majd én összeszedem, aztán haladjunk.
Szóval a főnök is belevágott, hogy volna itt négy gép egyszerre, ami beadta a kulcsot, s hogy ez meg ez a probléma, de a közelébe sem járt. Leintettem, hogy oké, lekábelezem, s holnapra itt vannak teljes menetfelszerelésben, harcra készen. Mielőtt bármibe fognék, felhívom, és tájékoztatom. Ennyi.

Csak természetesen

A főnök csak pillázott, nem hitt a szemének, hogy ez tényleg így működik, ilyen emberrel még nem találkozott. Kért egy névjegyet, hülyén néztem rá, hogy tőlem?
Sosem volt névjegykártyám, azoknak való, akik el akarnak magukról valamit hitetni.
Hja, guga nem szarral gurít, adtak egy kis kézi toszit, azzal toltam ki a kocsihoz a négy gépet. Ott hagytam a portásnak, aztán GO.
Bungiba betérve leparkoltam őket, citromsárga Nokia 3310 tüzelőállásba, töltőre, már ráférne egy új akkumulátor, mert egy napot sem bír, de jó ez így.
Kossuth rádió ON, szeretem, informatív, nem röhigcsélnek benne egyszerre négyen a saját ürülékükön, konzervatív, félóránként más a téma, kitűnő háttérzaj.
Belelesek az első gépbe, Mercury táp, Maxtor slim vinyó, több nem is kell, kész öngyilkosság. A tápegység természetesen könnyezik, úgy felpúposodott benne két kondi, mint ha disznótáppal mentek volna edzőterembe. A vinyó visít, felszállásra készen, a pilóta köszönti az utasokat, külső hőmérséklet ennyi meg ennyi, landolás ki tudja mikor.
Ez a gép megy még egy hetet és letérdel, épp jókor hívtak.
Egy óra alatt tüzetesen átvizsgáltam a négy gépet és készítettem költségvetést.
Aszongya, hogy szünetmentes tápegységek, a gépbe Chieftec vagy FSP, két Western Digital tükrözve, amelyik memória hibázik, annak helyére új, + az én gázsim. Nem lesz olcsó mulatság, lepapíroztam, összeadtam, és csiri-csöri a titkárnő, hogy a főnökkel szeretnék beszélni.
Kapcsolás.
Hja, emlékszel, hogy régen külföldi foci meccsek előtt volt egy hosszú szünet, az volt írva a képernyőre, hogy kapcsolás. Aztán jött a kép a mexikói világbajnokságról, de nem a magyar kommentárt potizták be, hanem a mexikóit. Erre Hofi abban az évben szilveszterkor kiparodizálta a szitut. Kiírták a képernyőre, hogy kapcsolás, majd jött Hofi hadarva, folytak a könnyei, a térdét csapkodta, hogy: ás stubásznye, bováce, zmrzlina, zapodnyíj, hoderác, bunyevác, jedna nulá 

Fönök felveszi, bemutatkozik. Tiszteletem, guga vagyok, számítógép. Hja, ilyen hamar?
Erre nem válaszoltam, térjünk a lényegre testvérem.
Vázoltam neki előre, hogy tudom, nem kérek keveset, de ez ultimátum. Amennyiben ezt az összeget nem költi a számítógépekre, akkor nem vállalom sem rövidtávon, sem hosszú távon a felügyeletet.
Egyszer volt egy főzőműsor, két angliai idős hölgy, valami sertés zsíron futtatott krumplit, szalonnát pirítottak papoknak, akik a tíz ujjukat megnyalták utána.
S a végén mondta a két idős hölgy, hogy ha nincs otthon sertészsír, akkor főzzenek valami mást, ne ezt.
Erre próbáltam rávezetni a főnököt, hogy ha az elvárásaim nem megfelelőek számára, akkor keressen valaki mást.
Gépenként elég sok küvecset kellett elkölteni, de figyelembe véve, hogy nem pasziánszra használják, hanem bérszámfejtés, adóbevallás, NYENYI, számlázás, raktárkészlet, meg a bánat tudja mik, bankolós szarságok, szóval elég nagy felelősség.
Mondtam egy összeget + az én fellépti díjamat, nézett egy nagyot, hogy most biztos le akarom húzni, nincs munkám, s végre egy balek.
Sikerült vele megértetnem, hogy ez nem nekem fontos, hanem neki, megértette, bólintott, hadd szóljon. Beszereztem mindent, adatmentés, reinstall, gondosan ügyelve, hogy az összes használt program induljon, és ugyanonnan.

Hja, ez külön téma, de elmesélem, mert beleszaladtam egy pofonba, s ha az oprendszert nem sikerül életre pofozni, akkor szinte lehetetlen. Szóval van ez a NYENYI, tök hülye neve van, nem ez a lényeg. Csak is úgy lehetséges az adatok visszaállítása, hogy program elindít, export, majd reinstall után program újratelepít és import, más mód nincs. Ezért néha küzdök egy fél napot is mire életet lehelek egy kifeküdt oprendszerbe. Muszáj elindítani a NYENYI-t és exportálni, különben esélyem sincs az adatok visszaállítására.
Persze a könyvtár megvan hibátlanul, csak felülírás után nem használja az adatokat.
Itt és most megragadnám az alkalmat, hogy finoman beszóljak a program alkotóinak.
Gyermekeim az úrban! 2011. van, ha az Abevjava működik az adatok felülírásával, akkor titeket miért fizetnek? Hogy nyomna a falhoz benneteket a tehén (by killhates).

Guga éjfélig a bungiban pörköli a cédét. Jó este a neje kihoz egy kedves szendvicset, hogy: apa meddig maradsz? Néztem rá vigyorogva, hogy élek, virulok, nem lesz csipa egy darabig. Szól a jó zene, mint a méhecske virágról virágra, szimultán fórumozok, blogolok, telepítek, mailra válaszolok, fórumozok, szól a jó zene, bespájzoltam néhány literes palóc sört és ennyi. Kész, elfáradtam, vak sötétben tapogatódzom a korlátot.
Fejem alá húzom a vánkost, mélyeket szusszantok, jókat álmodok, s jó hajnalban hopp, már talpon is vagyok. Reggel a hónom alá terelem tyúkanyó módjára a négy gépet meg a szünetmenteseket. Sorban állok a portán a melósokkal, megy a motozás, műszakváltás. Türelmesen megvárom, mint borjú az új kapunál. Másik portás néz rám kérdőn, hogy maga kicsoda? Be van jelentve?
Guga vagyok, és azonnal engedj be, vagy kiütlek a cipődből, s földkörülire állsz.
Persze nem így adtam elő magam, de ezt gondoltam. Kezdődött a tegnapi móka előröl. Hogy van itt egy guga nevezetű, bebocsátásra vár. Mondtam neki, hogy ha már így benne van a szervezésben, akkor tolja már ki nekem azt a kis toszit a portáról, amit tegnap ott hagytam, hadd pakoljam meg az arcát.
Sürge bent vagyok, titkárnő fogad, megint várni kell, mert a főnök éppen tárgyal.

Nyitja a nehéz plüss ajtót, ki tudja hol áll meg, már nem szükséges bemutatkoznom, tudja, hogy ki vagyok, lenyomozta. Áhhh, Zvolenszki úr! Provokatív, hogy a polgári nevemen nevez. Ez olyan tudd, hogy tudd helyzet. Tudjak róla, hogy kinyomozta, s belevágja az arcomba, teniszezik, nem fog gugának hívni, mert nem illik a pozícijójáhó.
Ezen is túl vagyunk, eldarálom neki a tényeket, kérek egy nap megfigyelési időt a betegeknek, mert lehetnek lokális problémák is, mint ahogy az egyik gépnél mondták, hogy, ha a lan kábel be van dugva, nem indul.
Bekábeleztem a négy gépet a titkárnők szoknyája alatt, hülye helyzet, de már megszoktam. Gép tényleg nem kapcsolt be, ha a lan be volt dugva.
Sürge megold, mert dolgoznának. Elporoltam új routerért és lan kábelért, lecserélve, megoldva, édes boot. Titkárnők kéz összecsapva, hogy hála az égnek.
Főnöknek mondtam, hogy másnap keresem, addig stand by az ügy, viszonhall, portásnak még nyomtam egy barackot, hogy ne búslakodjon, az élet szép, csak meg kell csiklandozni. Főnököt másnap megint hívom, hogy tiszteletem, guga vagyok, számítógép. Hja, Zvolenszki úr. Már megint teniszezik velem, mindegy, skip. Kérdezem, hogy minden rendben? Gurulhatok a számlával? Készpénz, vagy átutalás? Naná, hogy átutalás, ezeknél van protokoll, pedig meg kéne itatnom a Suzukit, mert porzik a veséje, sebaj, majd lesz küvecs más helyről.

A tekintély elv

Sok energiába kerül fenntartani a látszatot, ügyelni rá, hogy ne essen folt, aztán ha még is becsúszik egy paksi mogyoró, alapos kínban van a páciens. Láttam már néhány cég tulajdonosát, hogy miként igyekszik kialakítani magáról olyan képet, ami nincs.
Ő is tudja, hogy nem hiszik el róla, Ő maga sem hiszi el, csak a pozíció az, ami megköveteli, egyáltalán nem természetes, hosszútávon nem kifizetődő, betegségekhez vezet. Nagyvilági diktátorok étke a látszat, de élnek vele a kiskirályok is.
Van az a típus, aki eléd áll, beszél folyamatosan a semmiről, abban a tudatban, hogy elterelheti a figyelmedet a lényegről. Hja, ezért fizetik, pénzért bármit lehet mondani, sokkal fontosabb, s ami engem igazán érdekel, hogy mit gondol magában.
A közös nevező az, hogy te is egy ember vagy, hibákkal, sok hibával, s hibázol.
Te is ember vagy, egyszer csak földet görgetnek rád, és elfelednek, az értékrend, amit létrehoztál, amin ügyködtél, kinevetik, félrevetik, minden más lesz utánad. Királyok problémája ez, bölcs Salamon egyszer így kutakodott:

Prédikátor könyve 2. rész

18. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
19. Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz.
20. És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és mégis uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
21. Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtől az én szívemet minden munkám felől, melylyel munkálódtam a nap alatt.
22. Mert van oly ember, a kinek munkája elvégeztetett bölcseséggel, tudománynyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, a ki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!
23. Mert micsoda marad meg az embernek minden ő munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, melylyel ő munkálódott a nap alatt?
24. Holott minden napja bánat, és búsulás az ő foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az ő elméje. Ez is hiábavalóság!
25. Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.
26. Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörűségére rajtam kivül?

Letettem arról, hogy olyasmit hozzak létre, ami örökkévaló. Régebben voltak ilyen gondolataim, de látván, hogy sok százéves, híres épületek váltak a földdel egyenlővé valami katasztrófa nyomán, meg elméletek, tézisek, ami mementóként állt az emberiség előtt, porba hulltak egy pillantás alatt. Kérdeztem magamtól, hogy ki vagyok én, hogy a nyomukba szegődjek?
Én csak guga vagyok, szeretem magam jól érezni a bőrömben, és teszek rá, hogy erről ki mit gondol. Számomra nem létezik presztízs és protokoll. Ha nem tetszik, főzessél mással, én köszönöm szépen, jól elvagyok. Egy ideig még abban is hittem, hogy híres író leszek, s látván a háború és békét a bolhapiacon 20 Forintért, amit senki sem vett meg, majd az eladó egy konténerbe dobta, gondoltam erre a hírnévre nem vágyom.
Írok magamnak, azért mert nekem jól esik, aztán olvassa, aki olvassa, ha lecsapódik benne valami, s hordozza tovább magában a gondolataimat, májóljártam. Ha vissza is jelez, akkor feszes, maxi thx.

Harcra fel, légy önmagad.

Celebek szokták nyilatkozni ezt, elhányom tőlük magam, a pillanatnyi sikerükön, meg az álompár. Két hónap múlva a pszichiátrián kezelik, és tele van vele a bulvár, hogy nem tudja feldolgozni. Ellopták autóját, becsődölt, elhagyta a csődör, romokban az élete, öngyilkossági kísérlet, nagy Ő. Elmentek a faxba, miről szól ez az egész, mit akartok eladni, mi ez a süket marketing szöveg, amikor kivirult arccal vigyorognak, mint tejbetök? Ti sem hiszitek el, rosszabbak vagytok, mint a politikusok.
Nahhh, azok tényleg nagy kínban leledzenek, ha valamit el akarnak adni, hogy higgyük el. Ha ők sem hisznek benne, mi miért tennénk?
Szóval légy bárki, vagy akárki, akár egy névtelen, nekem is van egy üzenetem.
Van egyensúly, létezik az az út, hogy böcsülettel élheted az életed, élvezheted is, mosolyoghatsz is, meg amit szeretsz. Ha nem így éled, akkor főzz valami mást, amire senki sem kötelez, s nincs aggódás.
Tudom nehéz döntés, nehéz váltás, egyszer átéltem. Elkoptatott sablon szöveg a kitartás, de nekem bejött, guga lehetek.

 Tempó

Szokták tőlem kérdezni, hogy hová ilyen hétmérföldes léptekkel?
Hitem szerint két pont között a legrövidebb út, az egyenes, annak tartom magam, s őszintének. Viszont igyekszem megtenni a lehető legrövidebb idő alatt, mert eljutni A-ból B-be, egyrészt unalmas, megterhelő, s időt igénylő feladat.
Nejem drága mindig mondja, hogy Apa ne rohanj, lassíts, mert nem tudunk követni.
Elindulunk két kinderpulyával sétálni itt Bánkon, s azt veszem észre, hogy már megint lemaradtak mögöttem.

A benzinkút egy tökéletes példa. Villámgyorsan beállok, kipattanok, tankol, köszönöm nem kérek semmi segítséget, pontszámokat sem, adom pénzetet, kapom visszajáró, és már füstöl is a gumi. Gugának se híre, se hamva.
Ezzel szemben rühellem, ha valaki tutyimutyi, s várni kell rá. Nagy komótosan kikászálódik a kocsijából, próbál észhez térni az imént hallott zene hatása alól, tapogatja magát, felfigyel rá, hogy ott állok mögötte, nagy nehezen, s valami kínosan lassan eljut arra a szintre, hogy lecsavarja a tanksapkát. Természetesen fullra tankol, majd kidolgozott, s akkurátus mozdulatokkal, az alaposság mindenhatójaként visszatekeri a tanksapkát. Ballag, beballag a pénztárhoz, s eszébe jut, hogy asszonynak kéne valami lepi, mert előző este köcsög volt vele, és leordította a haját. Körbejárja a pultokat, elemez, grafikonokat épít fel a fejében, hogy vajh melyik lenne áldásos, s mitől nem hányja el magát az asszonya. S egyáltalán mi az, ami miatt úgy tüntetheti fel magát a szemében, hogy figyel rá. Ezen hosszasan elgondolkozik, aztán valami eszébe jut, egyszer látott a kezében egy csokit, majszolta, még rajta volt a papírja is.
Hirtelen örömében felkapja, beáll a sorba, s toporog egyik lábáról.
Miért is ne alapon kártyával fizet, van neki pontgyűjtője is.
Igénybe is veszi, valamibe még beleköt, mert értetlenkedésből diplomázott.
Én már ott tartok, hogy tolatok és gázt neki, majd tankolok éjfélkor, amikor az ilyen debilek úgy horkolnak, hogy másnap az asszonya orvoshoz küldi, mert annyira elviselhetetlen.
Egyszer csak kilép, végre, nagy levegő. Megáll, s nézi a blokkot, amit kapott, basszer tételesen átnézi. Egyszer csak várakozásomnak megfelelően magára húzza az ajtót, biztonsági, kotorászik, indít, s nem. Nem megy el, megszólal a telefonja, kihasználja, hogy áll, elkezd beszélni, nincs annyi gógyija, nem verték belé, hogy menjen arrébb, álljon félre, s ott kitrákotty.

Szóval mostanában, aki lát, meglepődik rajtam, mert futok, futva közlekedek. Megpróbálom lerövidíteni az időt két pont közt, s a lehető legrövidebben. Nem sietek, csak haszontalannak tartom az időt, amíg eljutok. Eddig is nagyokat léptem, tempót váltottam, a léptek maradtak, csak gyorsabban, nincs időm a menésre.
Apámnak voltak japán fútó egerei egy ketrecben, azok ritkán aludtak, keveset, s ha felébredtek azonnal szaporodtak, azt is sietve, hopp, gyerünkmá alapon.
Hamar leélték az életüket, s gyorsan kifeküdtek. Ugyanaz, csak valaki megnyomta nekik az F FWD button-t. Tisztában vagyok vele, hogy ez rám is érvényes, gyorsan élek, hama, hama, ahogy Erzsi néni mondaná Szandaváralján. Zenében is szeretem a pörgős ritmusokat, s kinevetem magam, amikor autóban ülve félreállok átgondolni, hogy hova is megyek, mert elfelejtettem. Pezseg az agyam, ezernyi buborék, zizegés, információkban gazdag, sistergő, színes, nyughatatlan, add már Uram, de azonnal.

A lelkészem egyszer mesélt egy példázatot. Aki nálam gyorsabban megy az autópályán, az hülye, aki nálam lassabban megy az autópályán, az hülye. Ennyi.
Ezt bárki átérezheti, aki már ült autóban, s tekergette a kormányt, hogy kedve teljen benne.
Megyek emelkedőn, közel a csúcshoz, és úgy előz egy multimédiás autó, hogy beláthatatlan következményekkel járhat. Bevállalja, én nem fékezek, csak leveszem a pedálról, épp időben, mert alig tud behúzódni elém, hogy beférjen. A kamion nem válogat, főleg, ha szembe jön.
Nem szeretnék fejfát az út mellett magamnak, ahová évente egyszer kimegy a családom gyertyát gyújtani, jó nekem párnák közt, még ha futva is, de minden sietség nélkül.
Aztán megyek vagy 100 kilométert, és a multimédiás autót még mindig látom előttem párszáz méterrel. Meg is jegyzem magamban, hogy az állatja, ezért kockáztatta az életét, s másokét is kockára téve?

A lelkészem mesélt egy másik példázatot is, a rögtönzésről szólt. Valakinek megválaszolni a feltett kérdésekre, s humorosan, gyakorlat kérdése. A zenészek mielőtt színpadra lépnek próbára járnak, azért olyan profik. Én állandóan színpadon vagyok, folyamatosan kérdeznek, és én válaszolok, s nevetnek a válaszaimon. Nem azért, mert nevetséges, hanem azért, mert folyamatosan színpadon vagyok, nem színészkedem, önmagamat adom, csak gyorsan reagálva. A lelkészem azt is mondta, hogy, ha az esküdtszék nevet, akkor nyert ügyed van.
Ennél hosszabban magyarázta, de a lényege az volt, ha Isten velünk, ki ellenünk?

Sört is gyorsan iszom, Harcsában egyszerre kettőt kérek, pedig egyedül.
Egyszer egy kedves ismerősöm meghívott magához délutánra vendégségbe, takaros lakótelepi. Mondom neki, mit akarsz ezzel a négy sörrel, amit gondosan behűtött, s mellé ropogtatni valót is kikészített? Gyorsan szaladjunk le a kis közértbe egy tálcáért.
Ráncolta a homlokát, értetlenkedésből diplomázott Ő is, de nem hagytam rá időt, megmutattam neki a kijáratot, ahol lakott.
Alig beszélgettünk pár szót, s már is legurítottam, amit gondosan.
A többit csak úgy játszásiból, mert szomjas voltam, japán futóegér módjára.
A végén a térdét csapkodta. Folytak a könnyei, hogy guga, te mekkora egy állat vagy.

Szia van.

Összehasonlítva a régi magyar filmeket, s a mai kereskedelmi rádióadókat, ahol négyen visítoznak egyszerre a saját baromságaikon, azt kell mondjam, régen még arra is volt idő, hogy a szavakat ízesen megformálják. Ma már arra sincs, hogy megértsd, ezerrel zúdítják rád, hogy miként kellene élned, s mitől vagy nyomorult lélek, ha nem követed.
A szádba adják, csak egy hajszál választ el attól, hogy nem mondják ki: vedd be!

Zsák a foltját.

Sok házban megfordulok a munkám során, s mindig elcsodálkozom, hogy: az emberek mi alapján találnak egymásra? Olyan jól elvannak egymással, ugyanaz a sebesség. Szeretik a rendet, a némaságot, csendben szürcsölik, nem kommentálják a híreket, csak néha egymásra pillantanak. Vagy, olyan rendetlenség uralja a környezetüket, hogy akárhová lépek sírva hányok. De az is két ember, s ugyanaz az elvárás, nem zavartatják magukat, bömböl a tévé, taknya lóg a gyereknek, miközben hisztizik, rá sem bagóznak, hamutál is csordultig az asztalon. Végletek, reggeli ébredés, nem mindegy, hogy ki mikor. Egy délig alvó ember sosem tudna együtt élni olyannal, aki hajnalban sűrűn rikkant. Tudom, mert volt próbálkozásom, én hajnali rigó vagyok. Kipróbáltam egy lányt, még ifjonti koromban, az a lány delelő előtt nem tért magához, én meg reggel ötkor toporogtam a konyhában, kávézni vágytam, semmit sem találtam. Irány a kocsma, ott van lefőzve, s mellé rum, egy feles.
Miután visszamentem, akkor fordult a másik oldalára, s én meg tétlenkedtem, irány a kocsma, még egy feles, mire a lány felébredt, tutaj részeg voltam, alig bírtam bemenni a házba, Ő meg értetlenkedett, pedig nem abból diplomázott.

A nejemmel közös nevezőn vagyunk, ugyanaz a tempó, ugyanaz a rend, fél szavakból is, elég egy pillantás. A vágyaink is azonosak, én rá vágyom, Ő meg énrám. Így könnyű, de azt vettem észre, hogy zsebre gyűrtem az elmúlt éveket, s amikor elővettem, ujjaim közt homokszemek. Ujjaim végével megérintettem a gyermekkorom, pocsolyában ülve örültem a napfénynek, madarak nyelvén értettem, sárgolyót pálcával dobáltam, papsajtot szüreteltem, tyúkokkal háltam, kakaskukorékolásra ébredtem, lassabb volt, vagy annak tűnt.
Kérdeztem is a nejemtől a napokban, hogy a régiek, hogyan tudtak korán kelni, állatokat tartani, kertet művelni, dolgozni munkahelyen, gyereket nevelni, s mellette még nevetni is?
Hosszabbak voltak a napok?

Én hiába futok két pont közt a legrövidebb, hiába egyenes a derekam, hiába övezem fel magam, még is azt látom a napjaim végén, hogy valami elmaradt, s másnap próbálom bepótolni. Gyorsan felkelek, sürge átgondolok, kályhába begyújtok, kávét egy hörpintésre, gyereket elzavarom a vécéről, hogy engedj, dolgom van, menésem.
Azt is alig bírom kivárni, amíg a linux felébred, addig is pótcselekvés, valamit a kezembe veszek, bütykölöm, katt a beérkezett üzenetekre, egyszerre próbálok válaszolni mindre. Amíg írok az egyiknek, már a másikon jár az eszem. Meg is kapom még aznap, hogy ezt biztos nem nekem akartad írni guga! Viszek még be fát, nejem mondja kész a reggeli.
Tyúkom mondja kitrákotty. Köszi regge. Így szoktam megköszönni a reggelit a nejemnek. Az ebédet meg úgy, hogy: köszibéd.
S úgy köszönök el tőle, hogy: én elmentem a vásárba.
Sietve magamra rántom a Suzuki ajtaját, hopp, s gugának se híre, se hamva.

Vok.

Netes ifjúság, szlengbeszéd, gyorsbeszéd, gépelni sincs idejük. A vagyok helyett vok, pont az agy az, ami hiányzik belőle. Lájkold, vagy is köszcsi, hogy lájkoltad, puszcsi, hogy az első vagy az ismerőseid közül, aki nem lép egyszerre. Kilógni a sorból index nélkül, előzni a kocsisort, megmutatni, hogy ki vagyok, 100 kilométer múlva ugyanott vagyok.
Gyerkőcként elkötöttem Apám Verhovináját. Nagyon messzire mentem, kifogyott a benzin, betoltam a kútra, azt sem tudtam, hogy kell tankolni. Megkérdeztem a kutast, megmutatta, letekerte a tanksapkát, s értetlenkedett, hogy: vajon engem honnan menekítettek? Benzinkutasnak nem kell diploma, csak pénz, de nem volt nálam.
Késő bánat, benzin már a motorban volt. Azt mondta, egyet se aggódjak, ismeri Apámat, majd vele kifizetteti. Ennyi volt a lebukásom története, nem volt menekvés, hazajutottam a motorral, rendőr sem állított meg, pedig épp, hogy pelyhedzettem.
Nesze neked ifjúság, Apám, s Anyám többet járt miattam a rendőrségre, mint szülői értekezletre, volt bennem kraft bőven, nincs mit bepótolni, jó hering módjára beilleszkedni.

Gyors.

Életemben egyszer kipróbáltam a speed-et, Deni haverom hozta, papír ezressel szívtuk fel, azt mondta olyan az íze, mint az almának, s kis idő múlva jeges borzongás fut végig a gerinceden. A maradékot eldörgöltük ujjunkkal az ínyünkön, s vártuk a hatást. Azt is mondta, hogy nem kell tőle megijedni, nem veszted el az eszed, a tudatod kitisztul tőle. Két napig voltunk ébren, közben elmentünk a Széchenyibe gőzfürdőbe. Folyamatosan beszélgettünk, pörgött a nyelvünk, nem ettünk egy falatot sem, elnyomtuk a maradék speed-et, és amikor eljött a lecsengő fázis, átkoztam a napot, hogy hozzányúltam.
Minden idegszálam megfeszült, mint ha műanyagból lettem volna, megmacskásodott még a szar is bennem, nem volt jó élni, totális lehangoltság lett úrrá rajtam. Deni végig velem volt, s nevetett rajtam, hogy na látod, akik rászoknak, pont ezért szoktak ilyenkor még tolni egy kicsit, hogy elkerüljék ezt az állapotot. Utána napokig nem alszanak, mennek, mint a futóegér. Szerencsére nem volt több anyagunk, és az a nap is elmúlt kétszeresen, többszörösen.

Kétszer ad, ki gyorsan ad.

Kérdeztem a nejemet, hogy: szerinte ez mit jelent? Közmondás, nem Bibliai.
Azt válaszolta, hogy aki beleteszi szívét lelkét. Bennem is van egy kialakult kép erről a közmondásról, azon alapszik, ha sürgős segítséget igényel valaki, s megkapja tőled, akkor olyan, mint ha kétszer adtad volna. Vannak ilyen élethelyzetek, szorultunk már mi is sürgős segítségre, s nagy kő esett le, hogy gyorsan megkaptuk. Itt most nem kifejezetten pénzről van szó. Van egy kedves ismerősöm, aranykezű autószerelő, gombokért megcsinálja, ha gondom van, természetesen a számítástechnikai parkját én felügyelem, így vice versa.
Nagy megkönnyebbülés újra menni az autóval, mert engem is sürge-pörge várnak valamelyik cégnél, ahol elakadt a munka.
De adtam már én is gyorsan, futva, önzetlenül, s megköszönték. Hosszútávon bejött a dolog, nem méltatlankodtam, hogy nincs miből kifizetniük. Minden ember mögött másik kettő áll, s azok mögött is emberek, problémák, amik megoldásra várnak, rám.
A megoldások embere vagyok, ezerrel zsizsegek, minden érdekel, mindennel foglalkozom.
Még azt is szeretem, ha bajba sodor a futásom.

Zöld Suzukiból ki, zöld Suzukiba be.

Hívtak Érsekvadkertre, sürge oldjam meg. A gödörben bababolt, fél szemmel láttam én, hogy parkol ott egy zöld Suzuki, arrébb álltam vagy 20 méterrel, mert pont sarok.
Dolgom végeztével futok ki, nyitom az autó ajtaját, s feltűnt, hogy a lábtörlő nem ugyanaz.
Vagy is az a gumi izé, ami a lábad alatt van, s nekem 100 kilométer után már keresztben áll.
Hirtelen átfutott rajtam, hogy biztos a nejem lecserélte, vett egy újat, de ez nem tűnik újnak.
Sőt, nagyon is használt, a kárpit sem ugyanaz, sem a műszerfal, atya ég, hol vagyok, ez egy másik Suzuki. Kipattanás, derült égből villámcsapás, a tulaj ott állt az autó mellett, észre sem vette, hogy bévül kerültem az autójába, és be akartam indítani.
Sebaj, se bú, se bánat, villanás alatt pattantam be a sajátomba, s gugának se hire, se hamva.

Minden út a bungiba vezet.

Nem szeretem bámulni a mennyezetet hajnalban. Van, hogy már négy órakor ébren vagyok, s azon diózom, hogy: előző este, amit abba hagytam, miért nem sikerült?
Van egy különleges képességem, éjjeli látásokban kapok válaszokat, s élesen, prófécikusan.
Néha nekem is félelmetes, de veszem a hasznát.
Apám tanyáján, ahol gyermekkoromban éltünk, visszatérő álom, nehéz, fajsúlyos, emlékezetes, s szinte rémálom. De már megszoktam, megszerettem, tudatosan készülök rá, és elemzem. Egyik este úgy feküdtem le, hogy elegem van abból, hogy úgy ébredek, mint, akit ölnek, zihálva, levegő után kapkodva, fuldokolva.
Választ szerettem volna, hogy miért?
Megkaptam.
Apám tanyájáról álmodtam, a falakon vörös betűkkel, hogy takaródj a háztól!
Faternak volt egy felesége, nem anyám.
Alkesz volt, sokat balhéztak, megtaláltam a kertben az elásott rumos üvegeket. Mondtam faternak, hogy gáz van, nem nagyon vett róla tudomást. A nő egyszer nagyon kapatos volt, és kikezdett velem, szépeket mondott, meg próbált közeledni, simogatott.
Elmenekültem előle, akkor még egy éretlen gyerek voltam, ösztönösen cselekedtem. Volt ott egy ásott kút, és részegen kergetett, hogy akkor is megfoglak az anyád Istenit!
Nem mondtam el faternak soha, lehet most szerez róla tudomást. A nő utána ki nem állhatott, üzeneteket írt az iskolás könyveimbe, hogy takaródj el a háztól! Én apádat szeretem, nem kellesz koloncnak!
Aztán egy szép napon megmérgezte magát patkányméreggel. Ráivott, apám mentőt hívott, oltári balhé volt, meg üvöltözés, elvitte a mentő.
Fater meg félre hívott a tyúkólhoz, hogy: fiam te már nagy vagy, megállsz a saját lábadon is, nekem fontos ez a nő, szeretnék rendet és nyugalmat magam körül. Kristály tisztán emlékszem a szavaira, azóta egyszer már rákérdeztem, és nem emlékezett rá. Utána költöztem Budapestre egy munkásszállóra.
A nő ideje korán ott hagyta Őt, később a két közös gyerekük is állami gondozásba került hanyagság, és alkohol miatt. Fater erről sem tudott semmit, a háta mögött történt. Anita és Joci nálam kötöttek ki, faterral közösen elértük, hogy hozzám kerüljenek Szigetszentmártonba, ahol a feleségemmel, és az akkor egy éves Levente fiunkkal laktunk.
Mari később meghalt, nem voltam a temetésén, apám sem, talán a két gyerek sem.

Még Gyulán történt, amikor szobafestő, mázoló és tapétázó szakmunkástanuló voltam. Páfrány brigádjában, aki az óta szintén meghalt, s szintén alkohol vitte el, de a fél brigádod is, egyiknek sem voltam a temetésén, holott akkor, és ott közel álltunk egymáshoz, s a mai napig tartom, hogy Páfrány nagyszerű ember volt. De az élet bárkivel elbánik. Szóval lakótelepi lakást tapétáztunk. Siettem a munkával, hogy tudjak fürödni, és elérjem a buszt. Éjjeli látásomban láttam, hogy a radiátor mögött nem tapétáztam le a falat. Reggel bementem, s már az ajtóban mondtam Páfránynak, hogy képzeld, azt álmodtam, hogy. Majd oda vezettem, s mutattam neki, hogy tényleg kimaradt a fal a radiátor mögött. Akkor még nem guga volt a becenevem, hanem culi, s mondta, hogy: culi, te beteg vagy. Miért nem alszol, még éjjel is dolgozol?

Rendszeresen álmodom, szépeket, érdekeseket, különlegeseket, csak e miatt élvezetes az alvás, amúgy ki nem állhatom, haszontalan dolognak tartom. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy megtámadt egy bika, kis bika volt, nemrég született. Simán legyűrtem a földre, izomból, a nyakánál fogva, és fuldoklott. De jött az apja, s néztem körbe, hogy hova menekülhetnék? Csak egy gyér fácska volt, amire, ha felmásztam volna, bajba kerültem volna. S, jött a kérdés. Miért nem ébredsz fel? Logikus. Így hát azonnal felébredtem, a szívem hevesen vert. Reggel utána olvastam az álmos könyvben. Magamra erőltetett cinizmus.

S ki az, aki képes átlépni a saját korlátait, vagy akárcsak feszegetni is?
Az, aki gondolkodik, pörög, sürög, pezseg, vagy az, akinek szólnak, hogy ez nem jól van így.
Nehéz az emberi lélek, egész életében nem vesz tudomást arról, hogy, amit tett, gondolt, vagy akár ösztönösen, beáll a sorba, toporog egyik lábáról, majd blokkolnak, és ki kell fizetni.
Nem vicces ez, túl komplex rendszerben létezünk, ami csak, s csupán véletleneken, természeten nem alapul. Mert pl. evéshez, nem kell a látás, de van. Sőt, ha nekiülsz egy tányér ételnek, nem bírod ki, hogy közben ne nézzél fel, ne nézz körbe.
Ez az állatias éned, az ösztön, a veszélyérzet, amit a vadon diktál. Próbáld ki, erőltesd magadra, ha egyedül vagy otthon, s falatozol, ne nézzél fel.
Megígérem, hogy nem fog menni, mert egy állat vagy.
Szóval tempó.

Jó dolognak tartom a rögtönzést, a hirtelen felismerést, ami nélkülözi a kérdéseket, az értetlenkedést. Bármiből le lehet diplomázni, de annak, akinek lassú a felfogása, még a Mcdonalds-ba sem kell. Sokszor kerültem már nehéz helyzetbe, amikor úgy éreztem, ez nem az én asztalom, de mindig kivágtam magam határozottan. Ha kérdezel, az negatív, nem kell kérdezni semmit, csak csináld, majd alakul. Akinek ennek kapcsán aggályai vannak, az képes egy pontgyűjtő kártyát is igénybe venni. Hozzátenném, az is időbe kerül, amíg hozzájut, majd a kérdésre válaszolni, hogy van pontgyűjtő kártyája? S még igénybe is veszi.

 Na futás.

[jutubos, prezentációs] 

 A bánki varázsvíz legendája

Levéltári Szemle, Kisnógrád megye történeti néprajza: 1686
Bánk: Isten dombja "hasonlitván azt a nép azon hegyhöz,
mellyről üdvözítőnket a kisértő Sátán" megkísértette.

Az öreg Kracsim Samu egy langy hajnalon a hóna alá kanyarintotta a butykosát és holmi majszalék, madárlátta kenyeret, amit előzőnap hagyott maga után a szőlősben.
Szelt a kamrából sonkát, szalonnát, s a hegynek vette az irányt. Napfelkelte előtt igyekezett kiérni a szőlősbe, mert, ha a nap sugarai meg találják csiklandozni a tarkóját, akkor kövér izzadság cseppek. A kidőlt, bedőlt kapuk mögül álmos gazdák biztatták teheneiket, eriggyé má, indujjá má meg, azoknak sem akaródzott terelődni. A gazda rápaskolt egyet a farára gyengéden, s útjára bocsátotta. A tehenek nagy port vertek fel a főúton, csordába verődve szimatoltak a legelő irányába, bodros puli igazgatta őket csaholva, nyomukban legényke pálcával, meztéláb szedte a lábát. Inni a tóra hajtotta őket.

Az öreg Samu erre is, arra is intett egy karéjjal, miszerint jó reggelt gazduram, nem állt meg velük szóra, a lábában bizsergés volt, loholt a szőlősorokba. Az erdő éjszakai hűvös levegője eltelítette, s az újra megvirradt napra erőt adott, elkelt a kaptatóra, mire felért már embereseket szuszogott. Terebélyes akác árnyékába ágyazta az elemózsiát, és a butykost, meghúzta a pálinkáját, mindig is vallotta, hogy az első feles felér egy seggberúgással. Széthajtott egy bodzást, s benyúlt az elrejtett kapájáért, kiszemelte hol hagyta el tegnap az ereje, beállt újra a sorba, és kimérte az első kapavágást.
Úgy számolta, hogy kell vagy négy sor, és még legalább egy nyelet pálinka mire belefeledkezik a munkába, s máshol kezd járni az esze.
Szerette azt a pillanatot, akár az esti elalvás, keze göcsörtös a kapálástól, lavórban lemosdik, feje alá húzza a vánkost, és még röpködnek a gondolatai.
Mikor azon kapja magát, hogy kapál, kapál, belemélyeszti a földbe, és egy pillanat múlva összefüggéstelen, értelmezhetetlen dolgokat lát, akkor elmosolyodik, ez már az álomhatár. A következő gondolatai már csak reggel kopognak be kintről az ablakon, s lassan magához tér.

Befordult a következő közbe, gyík inalt el előle a fűbe, s még visszakémlelt pihegve, egy hosszúra nyúlt szőlőindát letépett, ne szívja el a nektárt a drága szemek elől. Kapája nyele fényes, könnyen csusszant a tenyerébe, hosszú évek vannak kettejük mögött, gondosan ügyelt rá. Mire a sor végére ért, összefutott a szájában a nyál, ha a következő végére ér, iszik egy vastag nyeletet, olyan csípős pálinkája van, hogy prüszkölne tőle a mesebeli sárkány, olyan tüzeset tüsszentene, hogy egész télen meleg lenne a faluban, s mindenki gatyára vetkőzve járna fürödni a tóra.
Az utolsó kapavágást már türelmetlenül mérte a gaz gyökeréhez, megállt, megsimogatta sajgó derekát. Nem mai gyerek, tartalmas bánki évek vannak mögötte, elszálkásodott a munkától, bőrét kicserzette a nap. Belehúzott a pálinkás üvegbe, hosszan ízlelgette a szájában, egészen addig, amíg szederjes lett tőle a gerince mente. Körbekémlelt a hegyről, gyönyörű tájék, el nem tudna innen bolondulni semmiért, senkiért. A falu épp, hogy ásított és pára szállt a tó fölött.

Szerette a hegyet, a hegy zamatát, a földet túrni, álmélkodni, ábrándozni, kedvelte az egyedüllétet, amit néha egy vaddisznó csörte zavart meg, vagy színes, dalos madárka kurjantott rá a fáról. Az ő földje volt a legtávolabb a falutól, és a legmagasabban. Ha délben leült a fa tövébe magához venni étkét, a nyüzsgő falu elterült a lábai előtt, elnyújtózott, a szemébe húzta a kalapját, és elszenderedett egy órácskára.
Megnyalta még utoljára a pálinkáját, nem volt mohó ember, csínján bánt az itókával, hogy ne vegye el az erejét a munka elől. Délig már az volt számításba, hogy minden fordulónál egy nyelet hűvös fehérbor. Jobb lett tőle a kedve, mosolygósra fogta a napot.

Hívogatta a kapanyél, gyere már ember, a nap mindjárt kél, belekapaszkodott a végébe, hadd végezze a dolgát. Vastag tücskök szerenádjára, ritmusra lóbálta, egyh, na még egyh, na itt is egy kis bozont, egyh, ez az, egy kis tövises. Mint, ha a kapa nógatta volna őt. Kikerült egy levendulát, annak jó az illatja, elfér a szőlősorok között.
Majd leviszi az asszonyoknak délután, kis zsákokba szokták kötni, s párnába dugják, úgy tartják pihentető, hamarjában hozza az álmot. Na de az ő asszonya, az pont hogy viszi, úgy van az, mint a verebek. Összeakad a faluban valakivel, már hajol is a füléhez sugdolkózni, hogy hallja e… viszi a híreket, akár a verebek. Hamar egy kupacban talál vagy tizet, pöröl a nyelvük, csicseregnek, berzenkednek a tollaikkal, mindenkit a szájukra vesznek. Este, ha leül az asztalhoz vacsorára, s magához húzza a bort, akkor vele kezd el csipkedni csivitelve, s mindenbe beleüti a csőrét.
Hadd el mán asszony, ne szólj senki ellen, mert meglásd, megütöd egyszer a bokád.
De csak mondta a magáét, hogy a Pecznik Zsuzsa állandóan a Sándor báró nyomában lohol, sustorog a fülébe, beárul mindent az, csak, hogy a férjének a Simon Gyurinak nagyobb legyen a fődje. Mesterkedik az álló nap, már reggelről fésülködik, lemosdik a kútnál és fut a hintó elé, ahogy a báró lelép, már fújja is a követ, be sem áll a szája.
Hadd el mán asszony, ne avatkozz a más dolgába, nincs elég bajod neked?

Így megy ez napról napra, javíthatatlan az asszonya, nagy szív bánatja ez neki, akár csak az, hogy nem született fia. Lányuk az kettő is, derék, szemre való mindkettő, díszes kacsicájukkal, ha elindulnak, a férfiakban megáll az ütő. Azoknak is csípős a nyelvük, az anyjuktól örökölték. Dübörgött a halántéka az öreg Samunak a gondolataitól, zakatolt a szíve a munkától, hajtotta magát, bemelegedtek az izmai, törölgette koszos zsebkendőjével a homlokát. Fel felnézett a sorok között, elhessegette a rigót, hogy ne szokjon rá a szőlőszemre, ha seregély raj lepte el a közeli fát, akkor úgy lendítette a kapát, mint valami furkósbot. Az Isten a szőlőt bornak teremtette, nem a ti begyetekbe, haszontalan jószágok. Rakott ki egy madárijesztőt, rossz molyrágta télikabát, de a madarak hamar megszokták, nem félnek tőle, csak a szél béleli porral.

Lábai ujja közé beköltözött a langyos föld, ahogy tapodta a sorokat, körmei félkörben megszégyenültek. Nem gondolt vele, hétvégén majd templomba menet előtt kitisztálkodik, tiszta gúnyát ölt magára, és úgy megy az Isten házába.
Imádság után a férfiakkal volt dolga, leültek a tó partjára pipázni, megbeszélni az elmúlt hét dolgait. Jó emberek voltak, dolgosak, nem kímélték magukat, szerették a hasukat, meg a jó bort. Ha úgy adódott, akkor végig kóstolták egymás szüretelését, a tizedik ejjha után már derékig voltak a tóban, visongtak, akár a gyerekek.
Bekérették a butykost a tóba, kézről-kézre adták, csettintettek a nyelvükkel, hogy az áldóját. Egy dolog bántotta az öreg Samut, holott ő is nyakig benne volt a tóban, és somolygott a bajsza alá. Ezekkel nem lehetett beszélni Istenről, pedig néhány dolog fúrta az oldalát, kapálás közben studérozott rajta körbe-körbe, de sohasem ért a végére.
Miért van az, hogy Ádám és Éva, és hogyan lett ennyi ember? Mert, ha született Káin és Ábel, akkor az csak négy ember, többet meg nem említ az írás. Később már igen, hogy benépesítették a földet, meg Isten szünet nélkül büntet, mert megbánta, hogy teremtette az embert. Ilyeneken diózott, meg néha bonyolult kérdéseken, emberi szándékokon.

A végére ért megint egy sornak, a nap már kibukott a hegyek mögül és megelőlegezett neki egy kis pihenőt. Lehuppant az akác tövébe, aminek már ismerte minden barázdáját, sok délutánt töltött ott ülve, s a hátát neki támasztva. Magához húzta a butykost, az égre emelte, s hagyta, hogy lehűtse a torkát. Édeskés, savanykás, nyomában mindjárt falatért követelőzött a gyomra. Elemózsiája kendőbe csomagolva, finom füstölt sonka és szalonna. Csak néhány falás a reggeli hűvösben, ami emberére talál, a szájához emeli a bicskát, szel, megrágja, csiklandozza a bajszát az illatja. Madarak lesik kíváncsian, hátha elhullajt egy morzsát. Félúton még belekortyol a butykosba, jó súlyban van, késő délutánig elkopik, az tartja benne a lelket, azért fordul be minden sorba. A maradékot elcsomagolta ebédre, és még megengedett magának néhány pillantást a lábainál heverő falura.

Délig elröpült az idő, leste a harangszót, s közben zubogott a vér a halántéka mögött, cikáztak a gondolatai erre is, arra is. Nem számolta a sorokat, gördülékenyen haladt, minden fordulónál az égre emelte a butykost, koccintott az Úrral, s utána lehajolt a földre, vontatta őt a kapanyél. Egyszer csak azt vette észre, hogy beborul felette az ég. Morajlik, mint ha vihar készülődne, pedig az imént sehol egy felhő, nagy zúgások, hatalmas szél kerekedett, tépte a fákat, meghajoltak, s aztán minden elcsendesedett.
Állt ott rémülten, a földbe gyökerezett a lába, az egész nem volt több egy percnél.
Nézett minden irányba, megfeszültek az izmai úgy figyelt, minden apró neszre megrezdült, annyit csak nem ihattam, hogy rémeket lássak.

Majd halk, kellemes, lassú, és végtelenbe nyúló zene szólt. Mint, ha angyalok pengetnék a hárfát, de ő ilyet még nem hallott. A velejéig hatolt, újra átélte egy szempillantás alatt, hogy gyerek volt, aztán, ahogy udvarolt, és elköszönt a szülői háztól, jöttek sorban elé az évek, s könny szökött a szemébe. Megfordult, s az akác tövében, ahová a butykost rakta, egy alak várt csendben. Fehér, csillogó lepel borította, úgy szikrázott rajta, mint a friss hó a fagyban, s magához intette. Lábaiból már elillant a félelem, nem remegett, óvatosan indult meg az alak irányába, aki egy aranyszínű serleget tartott a kezében.
Csak annyit szólt, hogy: ezt igya kend, ettől majd látni fog.
Átnyújtotta a serleget, benne ezüstös, aranyszínű ital, mielőtt belekortyolt megszagolta az illatát, ami semmihez sem hasonlítható volt. Olyannyira idegen, távoli és ismeretlen, még is vonzó és valahonnan ismerős, hogy nem volt bizalmatlan.
Az első kortyot megforgatta a szájában, s szinte azonnal elkékült előtte a világ, először mélykék, egészen sötét, mint az éjszaka, majd folyamatosan világosodott, s az egész világ olyan lett előtte, mint a hullámzó tenger felszíne.

Az alak várt türelmesen, hogy igya ki mindet. Két kézzel fogta a serleget, akár egy gyermek, s ismét belekortyolt. Az íze, mint a méz és minden gyümölcs zamata, amihez valaha hozzáért, ez az ital magában hordozta a mindenséget, az összes emberi könnyet, csalódást, érzelmet, boldogságot, születést, és halált. A világ immáron szivárványszínben játszott előtte, s elárasztotta valami megfoghatatlan belső nyugalom, ami után már nincsenek kérdések, nincsenek válaszok, csak a teljesség, ahová az ember mindig is vágyott. Miután megitta a maradékot, minden szikrázott, mindennek élénk színe volt, pezsgett, túlcsordult és burjánzott a harmónia. Egy fűszálon is sok ezernyi csillag, s hol rózsaszínben tündökölt, hol lilában pompázott szikrázva.
Megkérdezte az alakot, hogy elmúlik ez, meddig tart ez az állapot?
Az alak nem válaszolt, csak intett, hogy majd meglátod, aztán felemelkedett, mint egy hulló csillag, nézett utána a magas égre, hosszan bámulta az üres, pulzáló eget.

Miután magához tért, már ha ezt lehet annak nevezni, megpróbálta helyre tenni fejében a dolgokat. Így nem dolgozhat tovább, ez nem természetes, minden olyanná vált, mint a hétvégi vásár, színes forgatag, és zajos. Azonnal beszélnie kell a pappal, elmondja neki, hogy mit látott. Széthajtotta a bodzást, sietve eldugta a kapáját, a hóna alá kanyarintotta a butykost és a vállára vetette a vászont, amiben az ebédje várta a sorát. Madarak csalódottan legyintettek, s ő értette, ez hihetetlen, ilyet még sosem élt át. Kibontotta nekik, a kenyér sarkából letört egy darabkát és az akác tövébe morzsolta. A madarak odaszoktak csipegetni a morzsát. S ő megértette a madarak gondolatát, hogy ők is várták a harangszót, tudták, ha megkondul, akkor ő leül az akác tövébe, elhullajtja a morzsát, majd álomba szenderül. S ők odasettenkednek mellé, csőrükbe csippentik a piciny falatokat, s gyorsan elillannak vele.

Ballagott le a hegyről, szedte a lábát, mint akit a hasmars kerget, s jött vele szembe az öreg Keviczky János, nézett nagyokat. Hova lesz a séta Samukám, de sudár a tekinteted, csak nem felöntöttél a garatra? Aztán vihogott nagyokat, az öreg Samu meg látta, hogy Keviczky mit gondol magában, kiterültek előtte azok a fránya gondolatok, akár egy térkép. Fájt neki a foga a Samu szőlőjére, mert az övé a hegy aljában volt és felette a Kralik Bandi gyümölcsöse, ami estig nyúló árnyékot vetett rá, s így savanyú volt a bora, vicsorgott tőle az ínye, nem is merte kínálni senkinek. Irigyelte a Samu borát, ami miatt szívesen vendégeskedett nála a falu tehetősebb népe. Sosem felejtettek el betérni a kapuján, s kedvesen köszöntötték, hogy: adj Isten gazduram, eltelt a nap felettünk?
De Samu tudta, hogy csak a bora miatt lestek be hozzá, orruk alatt huncutul remélték, hogy mindjárt belehörpinthetnek.

Samu megértette hirtelen, hogy így, s ilyen kerek a világ, ilyen összetett, belefonódik a minden a mindenségbe, majd vissza, és a holnapi nap is ettől ugyanez.
Futott is a paphoz, út közben meg sem állt, nem beszélt, nem nézett senkire, nehogy eltereljék a mondanivalóját, ami annyira kikívánkozott belőle, már úgy mondta volna.
A pap nem volt otthon, az asszonyok szoknyáját leste a tó partján, ahogy mostak, s oktatta őket, hogy lányom így, lányom úgy, de oda sem hederítettek rá, összekuncogtak, hogy nézd már a vén kujont, s aztán incselkedtek vele, domborítottak neki, mélyen behajoltak a tóba. A pap meg hüledezett, alig kapott levegőt, mire Samu odaért, hogy Atyám, Atyám! Azonnal beszélnünk kell.
Na, nézd már a Samu, hát mi ilyen sürgős?
Ne itt atyám az asszonyok előtt, mert ez valami csuda, ilyet még nem éltem, jöjjön velem, járjunk egyet!
A pap teljesen belepirult a fehérneműkbe, akkora pocakja volt, mint egy hordó, szaporán szuszogva próbálta követni a Samut, de hiába, a Samu meg vonszolta magával, hogy jöjjön már, jöjjön. Ilyet még maga sem hallott.
Aztán elmesélte töviről hegyire, hogy mint máskor is mindig, ment ki a szőlőbe.
Na, és aztán? Mindjárt mondom.
Szóval térülök, fordulok, nem tagadom sűrűn emelgettem az ég irányába a butykost, de munka mellett ennyi még sohasem ártott meg.
Nahh, és azután?
Aztán nagy zúgás támadt, a fákról söpörtek a zöld levelek, engem meg megszállt a félelem, mert reggel sem láttam felhőt. Majd végül minden elcsendesedett, s egy hófehér lepelbe burkolt alak jelent meg, aki átnyújtott egy aranyszínű kelyhet, hogy igyam ki.
És az után, mondjad fiam, utána mi történt?
Mindjárt Atyám, csak nagyon izgatott vagyok.
Utána megittam, s rám tört ilyen szivárvány világ, minden pezsgett körülöttem, még az is sokkal színesebb lett, ami eddig is nagyon színes volt, s engem megszállt valami értelem, meg nyugalom, s most is itt szikrázik körülöttem minden, mint millió tűszúrás, Atyám a ruhája is olyan, mint a fekete éjelen sokezer csillag. Érti Atyám, ez történt velem. S aztán az alak elrepült az égbe, ahogy augusztusban a hulló csillagok, s én azóta mindent értek, mindent átlátok.
Maga szerint mi lehetett ez Atyám, valami Isteni küldött?

Mutasd magad fiam! Megtapogatta a Samu arcát, a papnak a háta közepére sem hiányzott ez az egész, jól kezdődött a napja, leszaladt a tópartra mustrálni az asszonyokat, ebéd előtt meg félrevonult volna könnyítenie magán, ennyi csak jár neki is.
Erre itt ez a Samu, na mindegy, gyorsan helyre teszem.
Nem úgy Atyám! Látom, ám mit gondol. Eddig is tudtuk, hogy nem az igét hinti a tóparton, hanem a szoknyák látványa vonzza, de ezért soha nem bántotta senki, ne is vádolja magát.
Hanem már ez ami a hegyen történt, megtörtént, nem hiába loholtam le a faluba.
Maga is tudja, hogy estig le nem jönnék onnan, az utolsó madárfüttyöt én hallom meg, csak utána botorkálok a akpunkig, még a tehenek is hamarabb térnek haza.
A pap elképedt, hogy a Samu tudja mire gondol magában, s nagyon zavarta, igyekezett szabadulni tőle, valami kifogással, mert neki erre nincsen ideje, különben is mindjárt ebédidő, a sekrestyés valakitől kapott egy fél disznót, hogy ezt a tiszteletes úrnak, már előre csorgott a nyála. A sekrestyés nagyon jól főz, ismeri a fűszereket, fokhagymát gazdagon, hú hogy eljárt az idő, s törölgette a reverendája ujjával a homlokát.

Fiam! Megmondom én neked, mi van. De aztán hallgass rám.
Az ember életében néha előfordul ilyen, amit nem tud hova tenni. Magam is átéltem már hasonlót, amikor alaposabban a fenekére néztem a misebornak. De aztán jött a következő nap, s az már ugyanúgy kezdődött. Épp ezért, amit ma átélsz, holnapra elillan, csak az érzet marad meg benned, keresed, mint valami álmot, de nem találod még a nyomát sem. Lehet erősebb volt a borod, bevallom magam is szívesen fogyasztok a pincéd terméséből, mert különlegesen ízletes, nem olyan ihatatlan lőre, amit néha elém hoznak, s a templom kertjében öntözöm szét.
Szóval gratulálok neked fiam, élvezd ki ezt a gyönyörű napot, s hidd el nekem, hogy Istennek ehhez semmi köze, Ő is csak azt mondaná, hogy egészségedre, s menj, aludd ki magad!

Atyám! Pontosan tudom, hogy mit gondol magában, magának ez csak munka, ez a hivatása, de valójában teher, nem szereti Istent, s valójában semmit sem tud róla. Jobban szereti a hasát, mint az írás bármelyik sorát.
Fiam! Hogy merészelsz így beszélni egy pappal? Én itt a gyülekezet feje vagyok, Isten földi helytartója…
Akkor miért menekül Isten elől? Miért nem tud róla semmit, csak, amit megtanult? Miért nem Istennel járja az útját, miért a hasa után megy, ha az delet kongat?
Na de, de ezzz, ez mindennél több, mit képzelsz magadról, milyen hangot engedsz meg magadnak? Meglásd, ha nem hagyod abba, akkor…
Akkor mi lesz Atyám?
Akkor, megver fiam téged az Isten, meglásd, súlyosan, amiért tiszteletlenül beszéltél egy pappal. Nem fog kegyelmezni neked az ég!

Atyám! Maga egy igen gyönge ember, maga nem Isten embere, csak az tartja életben, hogy tisztelendőnek hívják, és megetetik, akár egy disznót! Mert nem több annál, amikor asztalhoz ül, és túrja a tányérjáról a falatot, s magában méltatlankodik, hogy most csak krumpli tésztával, mikor van a faluban bőven hús. Maga egy élősködő, akit már rég el kellett volna kergetni, s a helyébe olyan embert hozni, aki valóban ismeri Istent, s minden szavával azt közvetíti. Nem a saját méltóságát hordozza körbe.

Eriggy innen el te Sátán, téged megszállt az ördög! Hadonászott fújtatott a pap, kis gömböc, elvörösödött, akár a tűzhányó úgy szórta a füstöt és a kénköves szitkot, amíg el nem tűnt a tó partján a templom irányában. Az asszonyok meg hüledezve néztek, Samu is meglepődött magán. Soha nem merte volna kimondani azt, amit gondol a papról, s most tessék, ez történik vele, meg is ijedt, hogy ennek nem lesz jó vége, jobb lesz, ha hazamegy. De otthon sem jó, majd magyarázkodhat a cserfes szájú asszonyának, hogy miért jött le a hegyről, s hogy mit merészelt mondani a papnak.
Még sincs ez így jól, én vagyok az ember, majd megfelelek neki, ahogy megérdemli.

Ment a széles utcán, minden más lett, nem találta a helyét, kutatott a fejében valaki után, akivel megoszthatná élményét, tanácsot kérhetne tőle, hogy miféle ital volt ez, s mire való…lábai nyomában aranyló csillámpor, a patak vize akár egy fényjáték, a templom orma is hol zöld, majd égszínkék.
Jött vele szembe Skrenyo Ádám az ökrös szekérrel, ganéjt vitt ki a földekre, hogy ne terhelje az udvart. Intett az ostorral felé, nagyívű ember, őszinte, és dolgos. Mi van komám? Elég szarul fest az ábrázatod, csak nem megsuhintott a házi áldás? Aztán röhögött egy nagyot a saját faragatlanságán, de nem váltott szót vele, látta a gondolatait, Skrenyo Ádám jómódú ember volt, nem volt baja senkivel, nem volt irigy senkire, végezte a dolgát, s élvezte az életét. Ha kértek tőle adott, jó szándékú, s gondolkodó.
Az öreg Samu felett elnézett, tudta Samuról, hogy kicsoda, micsoda, de jelentéktelen.

Adamovné Klárika a tyúkoknak hintett szemet, szúrós szemmel nézett a Samura, már eljutott hozzá a hír, hogy illetlenül beszélt a pappal, de Adamovné más olyat is gondolt magában, amit ő nem mondott a papnak, s már alig várta, hogy átmehessen a szomszédba Szikoránéhoz, s elmondja neki, némileg kiegészítve, hogy nem csak azt mondta neki disznó, hanem azt is, hogy a falubéliek moslékkal étetik. Most mondd meg Marikám. Mikor a lelkünket kitesszük a tisztelendő úrér, erre egy ilyen Samu csak úgy leszólja a falubéliek főztjét. Meghiszem azt Klárika, megnézném én az Ő asszonyát, hogy mit rak az asztalra, vagy talán ezeknél minden aranyból, meg ezüstből van?

Szikora Marika rátapintott a lényegre. Térült be a kapuján, lenyomta az arany kilincset, ezer éve nyikorog, de végzi a dolgát. Színjátszó vizslája futott eléje és csóválta a szivárvány farkát, akár egy páva úgy kellette magát és csaholt.
Az asszonya térült ki a gangra, hogy megnézze mi ez a nagy riadalom ideje korán, csak nem valaki meghalt, hogy csahol így az a jószág. Meglátta az emberét, elkerekedett a szeme, hát te meg, rosszul vagy, eltört valamid, hogy hazakeveredtél?
Aranyló mátkám, gyémántos galambom, mondhatta volna neki, de az asszonya csak a tekintetét leste. Mi bajod neked Samu? Olyan fura az ábrázatod, csak nem megittad az egész butykost? Vagy talán aranyat leltél a földbe, hogy így sugárzol, mér ilyen a képed?

Eridjél be asszony, beszédem van veled. Jóvammá no, megyek mán kend, csak ne terelgessen, nem vagyok én holmi fejőstehén.
Samu leült a csillámló asztalhoz, az asszony noszogtatta, hogy igyon egy kis bort, csak nyugodjon le, mert úgy látszik zaklatott, pedig nincs titkolni valója. Nem olyan, mint más asszony, hogy alig várja, ne legyen otthon az ura, aztán szalad más ölébe, azoknak mond szépet, meg odaadja magát, vasárnap meg beül az első sorba misézni, hogy a fene egye ki a gyetráját.
Asszony! Hadd el mán ezt, hogy mindig másokkal foglalkozol, nincs neked elég bajod?
Az asszonya elképedt, honnan tudja ez az ember, hogy mire gondoltam? Sehogy se fért a fejébe, ő maga nyúlt az üveg után, aztán meghúzta, gyorsan, hogy lecsillapodjon.
Na ugye, hogy van titkolnivalód? Tudom, hogy suttyomban rájársz az üvegre, mert szereted a bort, attól olyan piros pozsgás a képed, csak minek titkolod? Igyad nyíltan, előttem, ha megkívánod, jól esik, akkor nyejjé egyet!
De mit fognak szólni az emberek? He, erre nem gondolt? Ha a falu a szájára vesz?
Asszony! Hamarébb veszed te a falut a szádra, mint ahogy az téged megszólna.
Maradj most, beszélnem kell. S kivel beszéljem meg, ha nem a feleségemmel?
Elmesélte neki, hogy történt a napja, hogy ez esett vele, hogy megitta, azóta minden csillog, meg rendkívül érdekes, s hogy elküldte a papot, meg látja, mit gondolnak az emberek, mert az is valóság, ahogy gondolják, csak úgy élnek, hogy minden pillanatban leplezik a gondolataikat, és soha nem azt mondják ki, amire gondolnak.

Hirtelen értelmes lettem, ez nekem a bajom, ha lehetne újra Samu lennék, mennék vissza a hegyre az akác alá, s nem töprengenék állandóan megfoghatatlan dolgokon.
Annak az átka ez, hogy mindig keresek, kutatok, felnézek, sóhajtok, soha nem járok a végire. Erre most, hogy ennyire nagyon értelmes lettem, most, hogy mindent értek, már hiányzik az a régi, buta Samu állapotom.
Az asszonya sóhajtott egy nagyot, hjaj te ember, hogy tudnék rajtad segíteni, nem nagyon értem, hogy mi történt veled. Nem vagy éhes?
Hjaj mán asszony, te mindent, ami történik lerángatod a konyhaasztalra. Ha valami nem fakanál, vagy nem kell hozzá egy kis só, esetleg nem egy marék fokhagyma, akkor nem megy be az agyadba. Értsed már meg asszony, hogy itt valami nagyon nagy dolog van, lehet, hogy Isten szállt le oda a dombra.

Iiissteeen, ugyan már, hol van az Isten? Vagy talán te láttad már?
Úgy beszélsz asszony, mint aki vasárnap nem glancolja ki magát és nem seper még előttem a templomba, ott aztán kezdi méregetni, hogy ki van ott, meg ki nincs, és kivel, meg mit sutyorog. Aztán, ha végképp nem bír a belével, odahajol valakihez sustorogni, meg int a szemével, hogy a másik tudja kiről beszél. Na akkor hol is van az Isten? Azt hiszi nem látja, hogy mit művelsz a hátsó padokban? Egyáltalán minek mész a templomba, ha nem is hiszel Istenben?
Mert megszólnának az emberek, muszáj elmenni, mert utána kibeszélnek minden háznál. Asszony! Ne ezért járj a templomba én mondom neked, ezért felesleges.
Ha mész, menj azért, mert Istent akarod hallgatni, s az ő szavára figyelni.
Ha azt mondja ne légy képmutató, akkor ne légy az. Ha meg képmutató akarsz lenni, azt megteheted itthon is. A templom nem sutyorgásra való, te csak szítod a haragot, életedben nem dicsértél meg senkit, a szemeid villámot szórnak.

Jóvammá no, hagyjon éngimet békibe, nem ártottam soha senkinek, ez itt egy rendes ház, nem lehet szava senkinek. Egész álló nap dolgozok, térülök, fordulok, itt nem veri fel a gaz a veteményest, minden fehérre van meszelve, ragyog.
Hajjaj, nekem mondod asszony, ha te tudnád, amit én, még hogy ragyog, ez már régen nem az. Szikrázik az egész ház, gyémánt udvar, még az ól is drágakőből van, a malacok szemei, mint a smaragd, vérvörösen tündöklő rubin a kútágas, búzavirágkék zafír a létra, kristálykő a padlásunk, opálos a tetőcserép, türkiszben tombol a tisztaszobánk, és a kaszálónk olyan, mint a kvarc.
Ember! Te vagy már most a mennybe mentél, vagy tényleg nagyon beteg vagy, ennyi marhaságot összehordani, hogy lehet?
Még, hogy topáz, meg mit is mondott? Hogy vér folyik a kútból? Meg borostyánkőből vannak a galambok a dúcban? Hallod e ember! Menj aludd ki magad, mert reggel, ha nem kelsz időben, s nem mész a dolgodra, nem állok jót magamért!

Az öreg Samu beletörődött, eloldalgott a hátsó szobába, leste a csillogó falakat, a jáde kő gerendát, elunta magát, s magára húzta a lazúr fényben játszó dunnyhát. Szépeket álmodott aznap éjjel, mint még soha, az égen repült, kész csoda, átszelte a bánki földeket, átrepült a hegy felett, ismeretlen helyeken járt, amilyen messze még sohasem merészkedett. Reggel miután felébredt tapogatta az arcát, hogy él e még? Lesett ki az ablakon, hogy mi van aranyból, mi ezüstből, s mi drágakőből.
Minden a helyén volt, de az emberek gondolatait továbbra is látta, s megtanult így is szót érteni velük, nevelni őket, s esténként a bánki gyerekekkel felment a dombra.
Leült velük az akácos lombja alá, s elmesélte, hogy itt, ezen a helyen járt egyszer Isten. Megkínálta őt egy itallal, csillámló varázsvízzel. S a gyerekek szájtátva hallgatták, úgy is nőttek fel a nyomdokában, mindenki úgy tudta, hogy az ott Isten dombja.

Egy 1871-ből származó térkép már úgy ábrázolja, hogy ISTEN PARTJÁN FELÜL.

[01]

[02]

[03]

 Öcsém facsiga

Öcsémnek tisztelettel, ha már egyszer ugyanonnan buggyantunk.
Szevasz öcsém, Szpöcsi, ahogy régen hívtalak, s mivel én voltam az idősebb, ebből eredően automatikusan megaláztalak, alaptalanul.
Most nem jut eszembe a haverod neve, aki a szeszfőzdénél lakott, és egy buli alkalmával a szekrénybe pisilt, mert azt hitte toalet, de amikor a fejetekre húztuk a vedret, és csigákat tettünk a gatyátokba, akkor ő is ott volt. Bevallom őszintén nagy gecik voltunk, Böce, Csiga, Robi és én, négyes fogat. Ráadásul van egy fotó, a Jókai hajó a Szanazugban, Böce éppen lehántja az arcod a helyéről. Nem védtelek meg, pedig az lett volna a dolgom, inkább fotóztalak, mint valami pornó filmben.

Amikor utánam költöztél Budapestre, akkor sem voltam veled kíméletes. Együtt éltem egy lánnyal, egy szoba-konyha albérlet. Jöttél te és az Endre, mi szívesen fogadtunk benneteket.
Csak vadul szexelni akartunk egyet, már rég. Jöttél velünk a villamoson, én meg a csaj szó nélkül leszálltunk, néztük az értetlen arcod a bezáródó ajtók mögött, és felmentünk egy tök ismeretlen lépcsőházba a Blaha előtt, lerángattam róla a nadrágot, a bugyiját félrehúztam, és nem törődve semmivel, bepótoltam azt, amit kell.

Egyszer csak eltűntél az életemből. Eltűntél Budapestről, és azt hallottam, hogy van saját autód, vállalkozó lettél. Irigyeltelek, sőt, meg is nyugodtam, hogy végre van saját lábad.
Néha, amikor Budapesten jártál, nálunk aludtál. Sajnos egy nap nagyon rövid. Főleg beszívva, a helyzet nem alkalmas a múltra, s arra, hogy valójában mit gondolok/érzek irántad.
Hja, volt olyan, hogy a Hungária körúton a térdeinket csapkodtuk, és folyt a könny, mert láttunk egy táblát, amire nagybötűvel írták, hogy: SZIVATTYÚ.

Egyébként nem is én hívtalak Szpöcsinek, Böce és Csiga nevezett annak, és ujjal mutatva röhögtek rajtad. Persze én sem voltam különb, mert nem keltem a védelmedre. Képzeld, hogy Levente fiam pl. simán a védelmére kel az öccsének. Benjámint néha zaklatják, most első osztályos, de már gondok vannak. Levente megígérte neki, hogy bemegy, és megveri azokat, akiket már nem szabad megemlíteni, mert…

De vissza a…amikor még Budapesten dolgoztál, a szentendrei úton, kötöde, vagy valami ruhás cég. Unszoltalak, hogy menj munkásszállóra, utána Endrétől is megszabadultam, aki szintén nálunk lakott. Hja, kinti budi, emlékszel? Meg gázolajjal fűtöttünk, és olyan kábelek voltak az átnedvesedett falban, amik szövettel voltak szigetelve, és amikor álmomban hozzáértem a falhoz, megrázott az áram, s felüvöltöttem, hogy a büdös picsába, mi volt ez?

Rezsón főztük halászlékockából a halászlevet, lavórban fürödtünk, este 22h után zárták a kaput és ha később, sörtől megrészegülve kerültünk haza, akkor át kellett mászni a kőfalon.
Egyszer odajött üvöltözni velünk a házmester, Böce meg késsel zavarta el, hogy kivágom a szívét, ha még egyszer hozzánk mer szólni.

Szóval sajnálom az egészet, beérett a gyümölcs, mai fejemmel nem tenném meg veled azt, amit meggondolatlanul megtettem. Bármivel bántottalak meg, utólag is bocsánatot kérek tőled. Nem ízlik az ínyemnek, hogy csak karácsonykor beszélünk, s akkor is te hívsz fel, s rövidre fogva, aztán eltelik megint egy év. Én pl. szarok a karácsonyra, jobban szeretnék elutazni veled két hétre, amikor a kamionnal úton vagy Európában. Ez a karácsonyi telefonhívás 5 percben a képmutató és önmagán változtatni nem tudó, geci világnak való. Baszódjanak meg ők 5 percben. Szégyellem magam, hogy sosem szóltam rád, sosem hívtalak, sosem kerestelek.

Nem tudom velem kapcsolatban, milyen sérelmeket hordozol magadban, de tudnod kell, hogy szeretlek, mindig is öcsémként szerettelek, hozzám tartozol. A kommunikáció hiánya okozta fájdalmakat hordozod magadban, amit sohasem beszéltünk meg. Ha hetekig úton vagy, biztos eszedbe jutok, valamit gondolsz rólam, az is lehet nem kedveseket, ezért, amíg életben vagyok, megragadom az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek tőled így nyilvánosan a világháló előtt. Meg kellett volna védjelek.

Hosszú évek teltek el úgy, hogy nem is tudtunk egymásról. Utoljára Nagyfenék 9. szám alatt találkoztunk úgy, hogy figyeltünk egymásra. Én egy fekete krémes dobozba maszturbáltam, a szekrény tetején tároltam, fogalmam sincs kire élveztem, kire gondoltam, lehet Tokai Gyöngyire a szomszédban, vagy Kanalas Évára, aki piros bugyiban mászkált meztelenül, és a padlásról lestem. Te a fekete krémes doboz láttán úgy hívtál, hogy TUTÖ.
Túrós tökű, mert ritkán fürödtünk, akkor is lavórban. És egy ágyban aludtunk, s ingerülten rám förmedtél, hogy ne görbüljek be, mert álmodban lehúztam rólad a takarót.

Elszaladtak az évek, elmentünk egymás mellett, belenyugodtunk a karácsonyi te hívsz engem, én meg udvariasan válaszolokba. Szeretném kérni, hogy többet ne hívj. Legalább is felejtsd el a karácsonyt. Undorító egy ünnep, képmutató, visszataszító, mindenki igyekszik szeretni a másik embert ökölbe szorítva, s alig várja a január másodikát, amikor leordíthatja szabadon, mert már munkanap. Szóval inkább hívj fel, amikor eszedbe jutok, vagy írj, vagy bármi, vagy küldj el a faszba, mert éppen gyűlölsz, de felejtsd el a karácsonyi 5 perces, semmitmondó telefonhívásokat, ami nem szól másról, mint a kiszámlázott másodpercekről.

Mindkettőnk fejében más emlékek salakosodtak el. Ha valamit megemlítenél, rácsodálkoznék, hogy tényleg???
Nem! Nyáron.
A Futó utcában minden este felkapaszkodtam egy fára, a két lábamat a tűzfalnak tartva.
A Simphonia étteremből jöttünk. Böcével, s veled jártunk oda. Bögyös pincércsaj, karikára kirakva a mellei, csábító a mosolya, s érdekes módon sosem maszturbáltam rá. Viszont vastag borravalót kapott mindig. Az arca, még most is előttem van, nálunk sokkal idősebb volt, most öregasszony lehet. Kaja előtt bejártunk egy mini abc-be, Éva vermouth-ot venni, aztán egy virág nevű utcába, ahol punkok foglaltak házat. Egy Barkas volt felhúzva a mennyezetre, kötélen lehetett felmászni, részegen fárasztó volt. Egyszer szarnom kellett, kimentem a 3 emeletes épület tetejére, és ott találtam egy neolux-al színezett hajú punk csajt, aki szintén szart, mellé guggoltam és beszélgettünk. Valami baja volt a dobos sráccal, aki szétverte a zongorát a dobütőivel. Később együtt mentünk vissza és teljesen szétrúgtuk azt a zongorát.
Na erre a csajra sokáig maszturbáltam, holott együtt éltem Katival. Katinak emlékszem az arcára, nem tudnék rá maszturbálni, a csajnak csak a ruhája színe maradt meg, kék farmer és piros póló, forró nyár volt.

Emlékszel, amikor átmásztunk a Margit híd alján parttól partig?
A budai oldalon le kellett ugranunk elég magasról, s talán megsérültél, erre nem emlékszem, csak a riadt képünkre, ahogy galambok repdestek a sötét alagútban előlünk. Alattunk a mélység, rácson keresztül láttuk a Dunát, bármikor leszakadhat alattunk a fém, rezeltünk.

Eltelnek évek, s a cefre kiforrta magát. Ami régen nem volt fontos, az most ütőssé vált, erős, fontos a családi kötelék. Csak most látom át, hogy mennyire sürgős, és gyémánt keménységű az, hogy te meg én. Mennyire fontos az, hogy számíthatsz rám, szeretnélek megóvni, védeni, összetartani. A világ közhelyes szó, de kegyetlen lett körülöttünk. S bennem mélységes szomorúság van miattad, hogy úgy teltek el évtizedek, hogy csak te hívtál karácsony napján.

Apám nemrég megkért, hogy mint legidősebb fiú gyermeke.
Jocónak írtam levelet, nem is válaszolt. Apám majdnem sírt a telefonban, nyugtatgattam, hogy türelem, én sokkal keményebb dió voltam, hosszú évekbe telt, mire feltörtem.
De itt vagyok, legalább velem már nem kell törődnie. Fater sajnos nem fiatal, bírom a búráját, imádok vele együtt lenni, haver, jókat vihogunk, de az élet nem kíméletes.
Miattam ne aggódj, nem szeretnék tőled elvenni semmit. Megvan mindenem, s ezzel remélem, hogy kellőképpen diplomatikusan, megmondtam mindent.

Kéne beszélnünk egymással többet, addig, amíg életben vagyunk. Ez csak azért jutott eszembe, mert menet közben 43 éves lettem, s túl az átértékeléseken, meg a legyintek rá betegségeken, nem szeretném úgy lehunyni a szemem, hogy nem engesztelődtél ki irányomban.

Hja, Józsiról, és Ancsáról sem szeretnék megfeledkezni.
A sodrás tehet róla, hogy messze kerültünk egymástól. Nem az, hogy féltestvérek.

C'est La Vie.

 Amikor én még kissrác voltam

Tanyán laktam.
A mi tanyánk a dobozi úton volt, ez Gyula külterülete, [Nagyfenék 9]. szám alatt. Vertfalú parasztház az utca felől nagyszobával, verandáról belépve konyha, benne Salgó tűzhely, rajta 20 literes fazékban kakas levese rotyogott, s kikandikált a lába, ahogy mindig is szokott.
1982 nyara, és az azt követő évek, éppen tágult a világegyetem, ott álltam a kamránkban, ami részben magtárként szolgált, s folyt az ujjaim között a hűvös búza, akár a homokszemek.

Akkoriban nem ízlett nekem, a tanyánknak az a része, hogy hajnalban kelek, lucernát kaszálok, két veder vízzel sétálok ki a rétre, megitatni a kipányvázott teheneinket, s utána még disznót is etetek. Mondtam is anyámnak, hogy:

- Apád. Apád vagyok!

- De apám, értsd meg: ez nekem nem kell!

- Idehallgass: az egész királyság az én művem. Amikor neki kezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat: az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. De a negyedik, az megmaradt. Ez az, ami majd a tiéd lesz, fiam. A legerősebb vár közel s távolban.

- De nekem akkor sem kell, apám, Én inkább... - Inkább mit? - vágott közbe atyja türelmetlenül.

- Én inkább folyton... - tárta ki karját az ablak felé a fiú... dalolnék!

Citromsárga, fekete csíkos nadrágban jártam, szegecselt derékövvel, PVC dzsekiben, AC/DC jelvénnyel, piros műbőrborítású, mono bakelit lemezjátszóval, szólt az Iron Maiden.
Esténként a Sönné kocsmájában múlattuk az időt, feles kevertet és olcsó Kőbányai sört.
Egyszer lesérült a bokám, a haverok talicskában toltak el a kocsmáig, oda-vissza 10km, nem nagy szám. Csigával egyszer ágyat toltunk talicskán a tanyáig. Öcsémmel egy ágyban aludtunk, mert csak egy ágyunk volt, s ment a vita hogy ki milyen pózban aludjon. Ne görbülj be, mert lehúzod rólam a takarót! Te ne görbülj be! Mindketten nagy lakaj gyerekek lettünk, én 192cm, öcsém szerintem 210cm körül, akkora lába van, ha elindul, feltöri a betont.
Szóval Csiga megsajnált bennünket, volt egy ágyuk a padláson, amit nem használtak.
Azt mondanom sem kell, hogy a városban laktak, Vörösmarty utca, ott lakott két házzal arrébb a Bozó Robi, neki valamiért nem volt beceneve. Pedig az még Csicsónak is volt, aki állandóan ránk akaszkodott, s nem tartozott bele a négyes fogatba. Böce igen, de Ő megér egy külön posztot, vele Budapesten is hosszú évekig együtt lógtam.

Szóval toltuk talicskán ezt a régi sezlont, meg olcsó kőbányait, félúton a MÉH telepnél megálltunk egy akác árnyékában, és leheveredtünk az ágyra. Csak úgy az út mellett, mint ha a saját szobánkban lennénk, kezünk a fejünk alatt, ábrándosan. Jöttek a telepre ezek a traktoros meg IFA-s emberek, ráncolták azok mindenüket, hogy micsoda ilyen dolog. Kihajolt az ablakon, s kérdőre vont, hogy: hát ti meg mit csináltok itten? Nem mondtunk semmit, hangosan röhögtünk, folyt a könnyünk, bármeddig nyújtózkodhattunk, takarónk nem lévén.

A táguló világegyetemnek része volt, hogy befejeztem az általános iskolát, már épp ideje volt, mert fülig szerelmes lettem egy lányba, aki Dobozon lakott. Együtt jártunk haza a busszal, a sofőr meg rokonom volt, s mindig mondta, hogy ne szálljak le a megállóban (tanyavilág), majd megáll a házunk előtt. Ez nekem igen kellemetlen volt, mert már a nevére sem emlékszem lány ott ült az ablak mellett, látta, ahogy leszállok a buszról. Elköszönök, hogy csókolom Sanyi bácsi! Intett egyet a vastag bajsza mögül, tekerte a busz kormányát, hogy üdvözlöm apádat!

A tanyánk kapuja mindig nyitva, libák futottak elém, hogy gá-gá-gá, hangosan riszálták a farktollaikat, s mondták, hogy Zvolo liked this, liked this. Hja, igen, akkor én még Zvoló voltam, nem guga. Vizslakutyánk Lilla dörgölődzött a lábam szárához, s lelkesen csóválta.
Volt két kecskénk, azok is megindultak a kapu irányába, liked this, liked this. A bak már alig várta, hogy megvakarjam a szarva közt a fejét. Én meg, hogy a busz nagyokat szusszanva elillanjon a kanyarban, s végre magamra maradjak, elvörösödve, lemeztelenítve a táguló világegyetemnek azon a szegletén, ahol egy kecske kéjeseket nyögdécselve mekegett, rávertem még egyet a farára, a másikat is megvakartam és hessegettem a legyeket.

Szóval nagyon skizofrén állapot. Nem volt ínyemre disco előtt kukoricát morzsolni, ráadásul rocker csávó voltam, előtte meg hippi, de nem is ez volt a gond. Headbangelni csak koncerteken lehetett, az meg ritka volt, egyszer jött a Pokolgép. Ha igazán forrni akart a vérünk, akkor Budapestre kellett menni. Saxon, Helloween, Monster of Rock. De itt Gyulán az összes identitászavarral küszködő popper, punk, csöves, digo és rocker disco-ba járt, mert ott voltak a lányok. Este 20h után ment végig a főutcán a rendőrautó. Lógatta ki a gumibotot az aútó letekert ablakán és lóbálta. Na mi van Öcsi? Te mit keresel ilyenkor az utcán? Na söprés haza azonnal! S, hogy nyomatékot adjon mondandójának, rávert egyet az autó oldalára.
Később ez a rendőr öngyilkos lett, önértékelési problémákkal küszködött, s beszélték a népek, hogy kiskorúval volt viszonya. Dislike button.

Nem sokat értettem én 15-18 évesen abból, hogy miért jó egy tanyán élni, s rengeteg haszonállattal körbevenni, ólban Zsuzsi malac, már 200kg felett, nagyokat ásít és eldől, porzik nyomában a fél udvar. Pulykák rut-rut a kövérre hízott lapu levelek alatt, gyöngyösök riadtan rikácsoltak, ha patkány, vagy menyét közeledett. A tyúkokkal személyes barátságban voltunk, név szerint ismertem mindet, nem ugrottak fel a fészekről, ha tojásért nyúltam. Kitrákolva értetlenkedett egy rövidet, neheztelt rám, amiért megzavartam a délutáni sziesztában, de a simogatásra lenyugodott, percek alatt el is altattam. Kacsák, libák, ketrecben rókák, egy méteres macska a Vörös, az volt a neve, s Kormi és Princ zárta a sort a két tacskó. Később hozzánk csapódott egy foxterrier, s egy macska, amit elütött egy autó, de megmentettem, s a szénakazalba dugtam, vittem neki tejet, s felépült. Csak éppen járni nem tudott, megsérült a kisagya, úgy ment, mint egy részeg ember. Egeret nem tudta üldözni, de kiválóan tudott rá várakozni a lyuk előtt.

Amikor én még kissrác voltam, nem tudtam milyen hatalmas nagy érték egy tanya.
Most 43 évesen érzem a hiányát. Lehúztam Budapesten 20 évet, közben összeházasodtunk a nejemmel, született két kinderpulya, s szűkösnek találtuk a fővárost, ahol soha sem látni az eget teljes egészében, mert mindig eltakar belőle valamennyit a szomszéd tűzfal.
Bánk nyaralóövezetébe költöztünk, csodás hely, igényes környezet, itt még arra is ügyelnek, hogy a fűszál egyenesen nőjön. Szeptembertől áprilisig csak mi vagyunk ebben az utcában, naponta egy autó megy el, az is a mienk. Leírhatatlanul felemelő egy olyan társasház után, ahol az emberek mogorván lesték a padlót, nehogy köszönni kelljen. Egyszer kitoltam a kisudvarra a babakocsit, Levente aludt benne, s az egyik emeleti lakó rádobta a csikket. Épp időben értem ki, már jókora lyukat égetett bele.

Egyetlen hibája van ennek a helynek, hogy nem lehet állatokat tartani. Csak most értem meg mostohaapámat, hogy miért kelt jókedvűen hajnalban, s miért ült este fáradtan a konyhaasztalhoz egy üveg borral. Egy tanyán élő, gazdálkodó ember független, kineveti a világot. Csak kenyérre és villanyra költ, a többit megtermeli. Tanyán mindig van fa, amivel tüzelnek, főleg, ha erdő is tartozik hozzá. Tanyán nem gond minden nap húst enni, csak kimész a tyúkudvarba, hogy: kérek egy önként jelentkezőt, aki beleugrik a fazékba. S utána kandikál ki a lába, ahogy mindig is szokott. Zöldség, répa, paradicsom, burgonya, hagyma, fokhagyma, minden megterem. Nem csoda, ha anyám tanyasi tyúkból olyan aranysárga leveseket főzött, hogy nem győztem lájkolni.

Most is tágul a világegyetem, szerepcsere, van egy 15 éves fiam, aki húzza a száját, ha azt kérem, hozzon be fát. Ha nem szólok rá, akkor egy levegővel végigszámítógépezi az egész napot, ebédelni is csak vonakodva áll fel. Facebook, dj.mixer programok, film, zene és facebook, és megint dj.mixer, s lefekvés előtt is Facebook. Harmadjára szólunk neki, az anyja már ingerülten csördít rá. Levente meg: megyek már mindjárt, csak ezt még megnézem. Liked this button. Nincs gond, életre való, önálló, néha bepakol egy hátizsák cuccot, ami tartalmazza az összes kést, bicskát, maccsétát, s minden Ő szúró és vágó eszközét, ami számára becses.
Meg a katonai kulacsát, aztán irány a hegyek. Csak úgy egyedül, s szól a szép muzsika szó, mert MP3 lejátszó nélkül egy tapodtat sem megy. Ha ezt most olvasná, idekéretné a liked this button-t, és addig nyomkodná.

Én akkor nyomkodnám sűrűn, ha már költözhetnénk be a tanyánkra. Nejemmel elhatároztuk, hogy addig élünk, amíg meg nem halunk, s ha lehet, mindezt egy tanyán szeretnénk megtenni.
Megtartjuk a mostani házunkat, két kinderpulya majd belenő, de mi lépünk friss levegőt szívni, amint nagykorú lesz mindkettő. Kakasméltatlankodásra szeretnénk ébredni, s arra, hogy langyos moslék után molesztálja a liked this gombot a malacka. Egy tanyára vágyunk, ahol korán reggel ritkán rikkant a rigó, s kirakhatjuk a táblát, hogy: friss tojás eladó.
Kotló terelgeti csibéit, mindegyiknek nevet adok, s egyenként beregisztrálom őket a fészbukra, töltök fel csibe profilképet, hogy lájkolhasd. Arról is fogsz tudni, ha kilós korba ért, vagy, ha megtette az első szárnycsapást. És arról is rakok fel egy alaposan dokumentált sorozatot, amikor beugrik a fazékba, s kandikál ki a lába, ahogy mindig is szokott.

Egy tyúknak ez a dolga, neked meg az, hogy lájkold.

Legyél az első az ismerőseid közül, akinek ez tetszik.

 Ha nem értesz egy Zvolenszkit, csodáld!

De mi a teendő, ha 5, 10, 20, 50 vagy 100 Zvolenszkivel találod magad szembe, s mégsem cigányzenekar? Akkor ki kell rakni egy táblát: ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY!
S, majd mi egymásra csodálkozunk.

Az ötletet Zvolenszki Istvánné vetette fel, s én akadtam horogra (enyém a megtiszteltetés), s egyben kérem, hogy az ötletgazda Zvolenszki Istvánnén kívül más Zvolenszki Istvánnék ne horkanjanak fel, hogy micsoda ilyen dolog, mert nem is én voltam. A ráncolt homlok érthető, vannak ebben az országban bőven Zvolenszki Istvánok, s bárkiből lehet Zvolenszki Istvánné, ha tátva marad a szája. Utolsó mondatom erősen szexuális kisugárzással bír 
De egy Zvolenszki már csak ilyen, még ha én Zoltán is vagyok. Hozzátenném, hogy belőlem is van több. Ezt az országot rendesen össze Zvolenszkizták.

De térjünk vissza a 100 Zvolenszkire.
S, hogy miért Bánk, s miért nem fogod megbánni.
Ennyi Zvolenszkit Isten sem látott egyben, kell, hogy híre menjen.
Bánk szlovák nemzetiségi falu. Itt mindenki Valamiszki.
Andreaszki, Petyánszki, Puhovszki, Ivanicsszki, s 2007 augusztus után Zvolenszki.
Isten Hozta Bánkon! Ön haza érkezett.
Biztos találkoztatok már ti is azzal a jelenséggel, hogy háromszor kérdeztek vissza a hivatalban, hogy mi??? Zolencki? Aztán lebetűzöd, de még is helytelenül írják le.
Így lettem én kórházi zárójelentésen Bulönszki, vagy könyvtárban Zolenski.
Nem számít, aki igazán Zvolenszki, az az összes helyesírási hibát túléli.
Bánkon éltem át életemben először azt, hogy nem kérdeztek vissza, amikor bemutatkoztam.
Bánkon érdemes Zvolenszkinek lenni 
S erre biztatlak titeket is Zvolenszkik, s Zvolenszkinék, kik ennek a nagyszerű névnek viselői, hogy gyertek el Bánkra, a nagy Zvolenszki találkozásra.

Természetesen nyáron, amikor bikinire, s a bátrabb Zvolenszkinék monokinire vetkőzhetnek, s összes Zvolenszkinek tátva marad a szája. Aki pedig Zvolenszki a talpán, az a bogrács körül forgolódna. Könnyeit törölné, miközben a hagymát pucolja. De vetne egy sanda pillantást a napon sündörgő Zvolenszkinékokra, aztán a szájához emeli a fakanalat, hogy sótlan? Van még söröd? Hideg? Hűccsük le!
A Zvolenszkinékok tó partján andalogva eldiskurálnak a nehezen elviselhető Zvolenszkikről, csak egy könnyű pohár borra térnek vissza, s bele illatolnak a levegőbe, hogy mikor lesz már kész?? Majd megmártóznak a bánki tóban, gyöngyöznek rajtuk a csillámló vízcseppek, törölközik vizes hajukat. Ebéd előtt egy visszafogott házi pálinka, épp hogy a nyelvükkel érintik. S aztán hallgatnak a szóra, ne szerénykedj asszony, hajtsd fel!

Amit egy Zvolenszkiről tudni kell, de sosem merted megkérdezni  (by Woodi Allen).
Nevünk Zvolen (Szlovákia, Zólyom) városáról nevezetes. Zvolenszki magyarul annyit tesz, mint Zólyomi. Akár, ha valakinek az a neve, hogy Pesti, Vásárhelyi, Réti, vagy Zvolenszki, azaz Zólyomi. Tőlem már többen is kérték, hogy magyarosítsam a nevemet Zólyomi-ra, de apám iránti tiszteletből, aki e világra kívánt, s gyönyör által fogantam, köszönöm, de maradok Zvolenszki. Egy valamire való 
Egy Zvolenszki nem élheti le az életét, hogy nem látta, nem találkozott egy másik, sok Zvolenszkivel. A Zvolenszkik sokszínűek, van nevük e világban, s kitesznek magukért.
Orvos, író, kőműves, pék, vehemencia, és sírköves, én speciel életművész vagyok, de a köztudatba, mint Zvolenszki informatikusként vonultam be, aliasz guga.
Egy Zvolenszki előtt meghajolnak a fák, földig meghajolnak, amerre jársz, legalább is azt susogják. Földig meghajoló fák Bánkon is vannak, ha eddig ezt nem láttad máshol, már csak e-miatt érdemes eljönnöd a nagy Zvolenszki röffenésre.

Ha valakinek Zvolenszki ketyeg az ereiben, az ellenállhatatlan, egy Zvolenszki kapós, bár küzdenie kell érte, hogy Zvolenszkiként Zvolenszki legyen. Az első Zvolenszki jobbágyok az 1700-as években települtek be Magyarországra, miután a törökök egész falvakat irtottak ki, s néptelenedtek el. Szükség volt a Zvolenszkikre, tóthok előnyben, teljesen összezvolenszkiztük Békés megyét. Tótkomlós, Medgyesbodzás, Dombiratos, és Nagyszénás. Tipikus gumicsizmás települések, ahonnan a híres, neves Zvolenszkik később kirajzottak, s szerte Amerikában, s más kontinensen öregbítették a Zvolenszkikat. Még a facebookon is rajta vagyunk, van aki a Harvardon végzett, s van aki a dombiratosi szakmunkásképzőben lett sertésgondozó.

A lényeg, hogy Zvolenszki. Egy Zvolenszki addig jár a kútra, amíg el nem hiszik. Ha már elhitték nem halnak szomjan. Zvolenszkiből nem lesz szalonna, nem rajtunk fog csámcsogni a fél ország, ez nem egy hibbant show műsor, ahová betelefonálhatnak.
Ha a Zvolenszkik összejönnek, az felér egy földrengéssel, kiszámíthatatlan vulkán, túlcsorduló érzelmek, szemünk sarkából a könnyek szégyenlősen.
Sarokba elbújva, hogy de kár, előbb is ismerhettelek volna. S van olyan Zvolenszki, aki kettőt jobbra, kettőt balra, elkapja egy Zvolenszki derekát a mulatósra, csuhajja.

Éjfél körül minden Zvolenszki elcsendesedik, lopva beles a szobába, kinderpulyák szuszékolnak, mehetünk a kertbe beszélgetni. Sosem látott Zvolenszkik, van még söröd? Hideg? Belekortyol, és meséli az életét. Sajnálja, hogy eddig nem ismerte, búját-bánatát sorolja, hajnalban megölelik egymást, jövőre ugyanitt, Bánk alkalmas erre, Bánk tipikus Zvolenszki falu. Ha valaki bánki, s látott már Zvolenszkit, az nem lepődik meg semmin.
Ha Zvolenszki, akkor széles a skála, egyedül én tartom a frontot a nejemmel, s próbálom a bánkiakkal elhitetni, hogy a Zvolenszkikkel minden rendben van. Persze ez így nincsen rendjén, mert egy Zvolenszki az periférikus, nem kell csodálkozni. Vagy mégis?
Ha nem értesz egy Zvolenszkit, csodáld!

Csodálatra méltó Zvolenszki Imrék, Sándorok, Zoltánok, Istvánok, s valahány név van a naptárabn + az asszonyotok, a minden Zvolenszkinék! Ím a becsengetés hangos, zajos, idegtépő, nem hagy nyugtot. Minden ti Zvolenszkik! Nyáron gyertek el Bánkra és nyertek meg magatoknak más Zvolenszkiket.
S, hogy mi a program? Szájunk szélén csordul a zsír, előtte házi pálinka csusszan árnyékba vonulva. Sorban állunk a bogrács maradékra szemfülesen, s közben a deresre hidegedett sörös üveget szorongatjuk. Vagy akarjátok tudni miről szól Bánk röviden?

Bánkról röviden írni nehéz feladat, mert a bánkiak szerint Bánkon élni jó. Sõt, úgy tartják, hogy a világon kétféle ember van, aki Bánkon él, s aki Bánkon szeretne élni. Ha egyszer bejössz a falunkba, s betartod a sebességkorlátozást (40), akkor láthatod magad is, hogy a bánkiak szélesen gesztikulálnak, integetnek, mosolyognak, élvezik a bánki létet.
Bánkon van egy tó, minden környékbeli faluban van már tó, de itt mindig is volt.
A tengerszem, ha madártávlatból nézzük, akkor Bánk, a Cserhát bejárata egy gyönyöru kis ékszer. Télen hideg van, korcsolyázunk, vacogunk, és odakucorodunk a cserépkályhához. Nyáron meleg van, és nyakig merülünk a hûs tóba. Bánk alapvetoen a pihenésrõl szól, s arra van berendezkedve.
Van vendégházunk, motel, panzió, wellness hotel, és egy jó kocsmánk is. Három fõ nevezetesség van, a szlovák tájház, az evangélikus templom, és a polgármester rózsaszín biciklije.
A negyedik már élõ legenda, Kubi piros pozsgás arca traktoron, kihagyhatatlan.
A falu fõ jelképei a fürdõnadrág, strandpapucs, vállra vetett törölközõ, nyárson sült finomságok, egy jó bográcsos, és a szisszenõ dobozos sör.

Isten hozta Bánkon, Ön haza érkezett!

A nagy [Zvolenszkiség] 

Visszajelzést szigorúan a Zvolenszkiktől, s a dús keblű Zvolenszkinéktől várok a: guga kukac guga pont hu-ra, avagy 20/2313346.
De ha olyan Zvolenszki vagy, akinek nincs hangja, csak szemlélődik, akkor ajánlom a www.guga.hu oldalt, merítrhetsz belőle bőven Zvolenszkiságot.

 Staféta

Sokoldalú színész, rengeteg filmben láttam, sok felkérése van, a macsó szerep áll hozzá a legközelebb, az a büdös lábú, cigizős, földre köpködős, igazi ezerarcú, nincs olyan szerep, amit ne rá szabtak volna.
Az ezerarcú néző? Nagyon sokoldalú, igazi mindenevő, megnézi az összes filmjét, és még énekel is, nagy kedvenc.

S mindez én vagyok.

A férfi megállt a piros lámpánál, lehúzott ablakán beszűrődött a szomszéd autóból a rádió. Deja vu érzése támadt, kislány kelt át a zebrán, iskolás, talán alsó tagozatos, az arca ismerős. Nagyon is ismerős, megfoghatatlan, a múltbéli álmokból toppant elé, nyugtalanító érzést keltett benne, de egyben kellemes is volt. Ideges lett a tudattól, hogy nem tudja hová tenni a folyamatot, ami az agyában zajlik, épp kiesni készült a végtelenbe, de a lány arca egy beteljesült folyamat, biztonság érzetett nyújtott.
A lány felnézett egy pillanatra, ránézett a férfira, aki a szélvédő mögött ült megbabonázva, s halkan azt suttogta maga elé: neked nagyon szép életed lesz kislány…
A lámpa zöldre váltott.

A szomszéd autó indult el hamarabb, a rádióban hárman vihogtak ostobán a saját gyökértelen poénjaikon. A sofőr napszemüvegben, lezser rágógumi, kedvenc szám, hangerő, hármasba, gázfröccs. Felzaklatta az sms, amit a lánytól kapott. Igaz, hogy a csaj lakása, de már évek óta Ő tartja el, hogy jön ahhoz, hogy csak úgy sms-ben, sértődötten utasítja, hogy szedje a cókmókját? Csak kétszer csalta meg, másodjára dacból, jólesett neki, de akkor is a csajt szerette. Ez már menetrendszerű, ha hétvége, akkor sms-ben összeveszés. Utána napokig felé se néz, a telefont sem veszi fel, az üzenetekre nem válaszol, alázza. Nem fél, a csaj ragaszkodik hozzá, csak hisztis, futja a kötelező köröket, de azért bízik benne, hogy egymás mellé lesznek temetve. Hirtelen fékezni kényszerült, egy kerékpáros vágott be elé az araszoló kocsik közül, ha nincs észnél, simán felborítja. Kihajolt az ablakon, ordított, hogy: Hé szarjankó! Majd a koporsódra rajzolok szemet!

A kerékpáros a válla felett visszanézett, rá sem hederített, a közlekedési dugó ötpercenként veszélyes. Megállni tilos, a szállítmány bizalmas, jól fizet, senki sem kérdez semmit, de tudja, hogy a kilós tasak a hátizsákban, marihuána. Azok az arcok, akiktől átvette, a homlokukra van írva, hogy kertészek, nem szarral gurítanak, a lakásba belépve érezni lehetett az émelyítően édes gyanta illatot. Mi lenne, ha megdézsmálná a csomagot? Kiderülne, elbukná ezt a vastagon fizető munkát. A megkeresett pénzéből bármikor vehet magának. Vagy akár kérhetne is tőlük, de akkor felfedné, hogy tudja, mi van a csomagban, tudja, hogy a lakásban nagy mennyiséget tartanak. Biztos tudják, hogy tudja, akkor meg minek ez a szerepjátszás?
Sokat kockáztat, ha egyszer megállítják a rendőrök, igazoltatják, az már nem birtoklás lesz.
A kerékpáros lassított, megvárta, amíg az idős néni a járdaszigetre lép, várni a villamost.

A néni megállt a plakát előtt, messziről sikít a villamos. Politika, ugyan mit akarnak ezek ettől az országtól? MSZP? Hmmm, bal a tortán…
Magában nevetett, lány korában jó volt szójátékból, ragadtak rá a fiúk a bálban, harsányan kacagtak, imponált nekik, ahogy sziporkázott, gyorsan járt az esze.
De most? Sosem gondolta volna, hogy megéli a 84. évet, nincs benne semmi jó a reggeli kávén kívül. Fájós lábak, minden betegség megtalálja, naphosszat ülni a rendelőben nyafogó öregasszonyok között, mindnek meghalt a férje. Érdekesek ezek a férfiak.
Kettőt is elfogyasztott, meghaltak mellőle. Az első lángoló szerelem volt, majd összeszoktak, az anyósával sosem jött ki. Azt az embert elvitte a rák, még nem volt 50 éves.
3 évet várt, akkoriban már csapta neki a szelet egy nyugdíjas mozdonyvezető. Szép szál ember volt, tudott bánni a nőkkel, értett a nyelvükön, ismerte a szavakat, hogy mit szeret hallani a fülük. Virágcsokor nélkül sosem jött, aztán egyszer csak engedett neki. Rettegett a pillanattól, de a férfi türelmes, és gyöngéd volt. Szépen éltek, mint két öreg a teraszon, teát kortyolgatva, lenyugvó nap, a kisasztalon sajtó, hétvégén unokák, s a lakást belengi a rántott hús ínycsiklandó illata. A derűs gondolatmenetet egy fiatalember szakította félbe, nem nézett az semmit, biztos ordít a fülébe a zene, elé vágott, ahogy nyílt a villamos ajtaja.

A fiatalember kerülte az emberek tekintetét, megállt, kapaszkodott, mereven bámult ki az ablakon. Reggel letöltött a netről egy mixet, hatodjára hallgatja végig, nem győz betelni vele.
Elérzékenyült, orosz nő énekelt fájdalmas hangon, keleti pengetős, hegedű, valakit elveszített, vagy nem kapott meg, az egész életét beleénekelte egyetlen hangba. Most minden ráér, nem vesz tudomást a külvilágról, átadja magát egy eufórikus érzésnek, valaki belesírt a kitárt lelkébe, lecsorog, tócsába gyűlik, elvegyül legbelül, egyre nehezebb elviselni, hideg, mint a jég, megkövesedik. Kérjük az ajtók mellett vigyázzanak, rideg külvilág, taszító, embertelen, ennek a nőnek a hangja mindent visz, mint amikor régen szekrénybe bújt, kívül a nevelőapja neszezett, nyikordult az ajtó, az egyik cipője, fél lábbal belépett a szobába. Hallgatózott, aztán megkérdezte: Balázs!? Balázs itt vagy!??
Nem válaszolt.
Csak két pofont kapott tőle, ami lehet hogy egynek indult, aztán bevadult, nem vette észre, a gyerek szeme vérzett.
Az anyja üvöltözött az emberrel, késő estig csapkodták az ajtót, végül csend lett.
Másnap az anyja magához ölelte, nincsen baj kisfiam? Iskolába ne mondd el!
Az ajtók záródnak!

Egy lány, akibe azonnal szerelmes lenne, a villamos lépcsőjére ejtett véletlenül egy papírlapot, aztán leszállt, a szoknyája ringott, láthatóan vidám, és jókedvű volt, kacagtak a mellei.

A lánynak bizseregtek az ujja végei, a talpa, izzott körülötte a levegő, a feje már görcsölt, annyit gondolt a fiúra, hogy miről mit gondolhat. Nyíltan nem szegezheti neki a kérdést, mert a fiúnak ott a barátnője, négy éves kapcsolat, de a fiú láthatólag nem közömbös, a visszajelzései bíztatóak, vagy csak Ő akarja azt hinni róla, s minden ami történik független egy flörtnek indult, aztán egyre zavarosabbá, bonyolultabbá váló kapcsolattól.
Az elején csak játék volt, s napról napra szenvedélyesebb mondatok hangoztak el, egyre bensőségesebb gondolatok, kialakult a kettejük saját kis világa. Ha erre gondolt, beleborzongott, szikrázott a bőre, egyre nehezebben tudott koncentrálni a munkájára, minden gondolatát abba a kis kettejük világába menekítette. Még álmodott is róla, csak nem merte neki megmondani, mert félt, hogy elutasítja, hisz a másik lánnyal az a négy éves kapcsolat olyan stabilnak tűnik. Egyszer mindenképp nekiszegezi a kérdést, egy gyenge, érzelgős pillanatában, mindent egy lapra tesz fel, lesz, ami lesz, elmondja neki, hogy szereti. Sokat tépelődött rajta, marcangolta önmagát még éjjel is, ha felébredt az volt az első gondolata, görcsbe rándult a gyomra, annyira szeretett volna vele együtt lenni. Ha most itt lenne, mellé bújna, a karjába fúrná a fejét, csak érezni a bőre melegét, az illatát.
Abban a kis világban kettejük elválaszthatatlanok, mindig is egymáséi voltak.
Mi történik velem? Vagy beteg vagyok, vagy mi ez? Gombóc volt a torkában, túlcsordult benne a szerelem, a belső ragaszkodás a fiúhoz, akit talán sohasem kaphat meg.
Azon kapta magát, hogy hosszú ideje egy kirakat előtt állt. Jellegtelen kirakat, búvárfelszereléseket reklámoz, de a színe. Kék, égszínkék, tengerkék, mélykék, élettel teli kék, hatalmas energia, ez a kék süt, forró, átható, kiszalad az emberből a lélek örülni, tapsolni, olyan súlyos teher, állt előtte révetegen, letaglózva, a fiú szeme jutott eszébe róla.
Megcsapta az orrát az orrfacsaró bűz, a húgyszag, maró ammónia, forróság, lángolt az aszfalt, a kapualjban mosdatlan hajléktalan, ápolatlan és koszos, foszlik rajta a ruha, úgy fekszik a földön, mint egy féreg, minden porba beleforog. Egy félig elszívott, ferde cigarettát próbált meggyújtani, a keze kóválygott, s közben elaludt a gyufa.
Igénytelen! Vágta oda, s aztán tovább ment.

A hajléktalan saját magát mulattatta, és saját magán mulatott. Harmadik szál gyufa lobbant el, próbálta eltalálni a cigaretta végét. Már megszokta, hogy durván leszólják, elvégre állatok, s neki is vannak érzései. Nem elég, hogy 8 éve az utcán él, kukákból maradékot étkezik, keresi a még hasznosat, amit pénzzé tehet, még meg is alázzák. Fal mentén bogarászik, mindent felvesz, alaposan átvizsgál, ideje van, nem siet sehová, ennél már csak jobb lehet.
Néha egész napokat áll a gyorsétterem bejáratánál. Furcsák az emberek, ha nem kéreget tőlük pénzt, akkor hoznak neki szendvicset, menő hamburgereket. Volt olyan, hogy még forró volt, Ő meg fázott, melengette vele a tenyerét, aztán beleharapott. Jól esett a meleg a gyomrának, a zsemle édeskés íze, a mustár, a sült hús enyhén samaskás, de még is vonzó, édes, hosszan forgatta a szájában a falatot. Utána várt, elteltek órák, dörzsölgette a tenyerét, elmélkedett, belebámult a tömegbe, kiszúrt magának egy pontot, hosszan nézte, valamit keresett.
Magától bekúszott a gondolataiba, nem kellett küzdenie érte, csak nézte a pontot. Egy szürke kandeláber oldalán nagybetűs, piros szórólap: Lakást Keresek!
A világegyetem végtelen, mégsem találom a helyem.
Nincs helyem ebben a végtelen világban, nem kíváncsi rám senki, még a szarukat is sajnálják tőlem, ha tehetik, leköpnek, elvégre állatok vagyunk.
Végre meggyulladt a cigaretta, először csak belepöfékelt, de aztán sajnálta a király dekket, pazarba megy a jó dohány, leszívta a füstöt, sokáig bent tartotta, majd köhögve, krihácsolva kifújta, hogy fordulnék fel végre…
Tudta, hogy régóta beteg, csak azt nem, hogy melyik viszi el előbb.
Talált már hullát az utcán, este még beszélgettek, borral is kínálta, igaz ilyen olcsó, méreg, de hatásos, ki nézi azt ilyenkor? Addig ittak, amíg testvérek nem lettek, később már házasok, úgy beszéltek, mint akik hosszú évek óta ismerik egymást.
Még aggódott is érte, hogy nem fog e fázni azon a padon, nem tett maga alá kartont, csak az a nagy fekete kabát, oda lesz a veséje.
Reggelre odalett az egész ember, megmerevedett, a szemei felakadva, homályosan, elillant belőle az élet, koszos kezével lecsukta. Körmei alatt vastag kosz, nem is tudta hirtelen melyik zavarja jobban. A halott, hideg ember, vagy a körme alatt a kosz.
Valaki, csak a lábát látta.
Aztán a fényes nadrágját, pénzt rakott a plédjére, nem jött zavarba, nem kell megköszönnie.
Egy ezres még nem kötelez semmire.
Köszönöm!
Mert különben legközelebb nem ad…

A férfi megkönnyebbült, ébredés óta vívódott magában, próbálta jóvátenni.
Tegnap az asszonnyal összeveszett, durván, mint még soha, közben figyelte saját magát, ahogy fröcsögött a nyála. Eltorzult arccal üvöltött, a kezei megfeszültek a levegőben, ilyenkor szoktak ütni a férfiak, azt mégsem lehet. Nem tehette meg, soha nem engedhette volna meg magának, hogy megüsse az asszonyát. Azt, aki ápolta, ha beteg volt, bíztatta, ha elcsüggedt, kimosta a szennyesét, és elé rakta az ebédet, még ha egyszerű is volt, s megszülte a gyerekét.
Pedig kihozta a sodrából, eleinte próbálta békíteni, aztán mindketten egyre jobban felhergelték magukat, a gyerek magára húzta a szobaajtót, de biztos, hogy figyelt.
Reszelős, köhögős volt a torka, ahogy artikulálatlanul üvöltött, valamit szívesen összetört volna, hogy érzékeltesse indulatát. Felül akart kerekedni az asszonyán, megmutatni neki, hogy férfi a földön, de nem látta a végét, meddig mehet el?
Este összebújtak, egy ideig feküdtek egymás mellett érzéketlenül. Legalább is úgy tettek, de így nem lehet elaludni, aztán egymásba martak. A férfi megmarkolta a nő fenekét, az enyém vagy, a húst szorította, megmarkolta szenvedélyesen. Aztán a mellét, nyalogatta a bimbóját, egészen keményre, a nő felnyögött, a csípőjét rászorította a férjére, visított, mint egy malac, úgy sírt, hogy a könnyei kicsordultak.
A gyerek már alszik, szégyenlősen mentek a fürdőszobába, egy jelképes puszi, záróra, pont a végére, egyszerre nyúltak a távirányítóért.
Lelkiismeret furdalása volt, mint ha megcsalta volna, hisz sosem veszekedtek, sosem kiabált vele ilyen hangon.
Az ezres, amit előre kikészített, kivette, hogy akinek adja, ne lássa, mennyi van nála, csak…
Csak mi? Nem tudta megfogalmazni, de könnyebb lett, ahogy lerakta a mocskos plédre, oda sem nézett, nem volt kíváncsi az arcára, nem akarta hallani a hangját.
Nem akarta, hogy az ábrázatával elrontsa az adakozását, hisz nem neki adja, hanem annak, aki feloldozza. Mondjuk Istenben nem hitt, sosem bírta a hétvégén gyászba öltözött, ájtatoskodó vénembereket, vénasszonyokat. Mindig volt egy olyan érzése, hogy rosszabbak nála.
Cérnabolt, el sem olvasta volna, de hangosan puffant az ajtó, vastag derekú asszony lépett be rajta, a huzat megcsapta az arcát, ezek a nagybelű cigányasszonyok olyan tolakodóak…

Aranyom! Figyeljen csak rám, hallja! Nem zavarta, hogy álltak emberek a sorban, egyből felhívta magára a figyelmet. Olyan színes kelméjük van e? Tudja, amilyet a múltkor is vittem!
Tudja, az a selymes, az uram szereti, varrnék neki egy öltönyt, azaz a szabóval, majd megcsinálja, rábeszélem, hogy olcsón. Nincsen nekünk pénzünk…
Akkor már ciccegtek, de szólni egyik sem mert, a cigányasszony meg a sor elejére került, pontosan tudta, hogy nem mer rászólni senki, ahhoz túl illedelmesek, egyik sem akarja lejáratni magát a többi előtt, a kiszolgáló meg zavarban van.
Na, csak hallja e kend?!! Mutatott rá áthajolva a pulton egy anyagra, ebből mérjen már ki nekem, de ne cakkozza meg, mint a múltkor.
A sor egyre türelmetlenebb lett, méltatlankodtak, egymás felé fordulva keresték az igazukat, bólogattak, hogy micsoda emberek, nem sül le a képéről a bőr.
A cigányasszony csak nógatta a kiszolgálót, hogy hama, hama, nem látja mennyien várnak?
Ha lehet, hagyjon rá egy kicsit, nehogy a varró elszabja, oszt ne legyen nadrág!
De mutassa csak azt a másikat! Várjon, nehogy leszabja! Az nem márkásabb? Mi annak a neve?

A kiszolgálónak vörösödött a feje, se köpni, se nyelni nem tudott. Villámlott a szeme, ahogy végignézett a felháborodott soron.

Naphosszat húzza itt az igát, próbál kedves lenni, igyekszik mosolyogni, hogy a vevők érezzék a törődést, hogy nem személytelen, mint egy nagyáruház, ahol nincs is eladó.
De nincs megfizetve, a pénz semmire sem elég, mit kezdjen magával?
Hova menjen innen? Kislány kora óta szereti, mindig is arról álmodott, hogy esküvői ruhákat alkot. Szépen kiválasztja, megnézi magának a menyasszonyt, rákacsint a derekára, s mint ha ráöntötték volna. Emlékezetes lehetne, egy életre szólna.
Minden nap álmodozik a sok finom, színes anyag között, leméri méterre, ajánl hozzá gombot, látja hogy a vevő elégedett, vissza is jön, csak őt keresi, a pénz mégis ugyanannyi.
Mindig marad egy csekk, majd a következőből befizetem, de akkor már kettő lesz ugyanabból. Béklyó, nem lehet megfogni a pénzt, az adósság egyre csak nő.
Még jó, hogy egyedül él, ebben a korban az ember már számít a gyerekeire, hogy kisegítik.
Tessék anyám, itt van, ne gondolj vele, csak fizesd be! Nem kell megköszönnöd, én köszönöm, hogy felneveltél, vagy valami ilyesmi. Vagy legalább felköszöntenének, de ha nem szólok, hogy holnap lesz, eszükbe sem jut.
S, ha mégis felköszöntenek, kényszeredetten örülök, ők is úgy tesznek.
A férfi, aki felé nyújtotta a pénzt nem nézett a szemébe, a földre szegezte.
Dühös volt, az orrán fújtatott, hogy várnia kellett, s most őt okolta.
Hisz megtehette volna, hogy rászól a cigányasszonyra, hogy álljon a sor végére.

A férfi tajtékzott, magában őrlődött, a visszajárót sem nézte, hidegen hagyta, ahogy a pénztáros gondosan becsomagolta, nem mosolygott rá vissza, a hóna alá csapta, és kirobogott az ajtón. Magában kiszámolta, hogy ha gyorsan gyalogol, félig fut, akkor még eléri a következő buszt, persze ha nem jön közbe semmi. Mert Ő olyan szerencsétlen, mindig elbánik vele az élet, még azt sem teheti meg, hogy egy buszt elérjen.
Idegesítette a sok ember, mind előtte szédeleg, pont akkor lép a lába elé, amikor sietne.
Alszanak, olyanok, mint a birkák, jártukban lehetne őket megnyírni, fel sem szisszennének.
Sietősre vette a figurát, hit nélkül, csak szedte a lábát, s nagyokat szuszogott.
Ha elérné a buszt, találkozhatna a volt feleségével, rávenné, hogy ne jelentse fel.
Most szorult helyzetben van, nem tud gyerektartást fizetni, de keresi a megoldást.
Láthatja, hogy nem a kocsmába hordja, csak nem gondolja, hogy naphosszat ott ül. Nem kell senkinek, hiába kilincsel munkáért, ha van nála sokkal fiatalabb, annak nem is kell annyi pénz, úgy is csak elinná.
Reménytelen, most volt egy kis pénze, mert eladta az autóját, megígérte, hogy vesz ruhaanyagot a lányának, tervezett egy alkalmit, ad magára.
Próbálja bizonyítani, hogy ér valamit, hadd lássa az anyja, hogy törődik a lányával, nehéz apának lenni, évek óta nem beszélt a lányával, már kész nő. Azt sem tudja, van e pasija, hogy kérdezze meg tőle? Csak úgy álljon elé, hogy lányom, pasizol már?
Leintené, elzavarná, a lánya nem kedveli, sosem jöttek ki egymással, nem találták a hangot.
A busz éppen az ajtókat zárta, futni kezdett, dübögött az oldalán. Há várjon! Várjon meg!
Az ajtó kinyílt, Érdig lesz szíves egy egészet. Köszönöm.
Lehuppant az ülésre, maga alá húzta a lábát, magához ölelte a táskáját, sosem lehet tudni.
Hallott már olyanról, hogy valaki elaludt, s közben kirabolták.
Az autóbusz elindult, az ülésén forró a huzat, fejét az ablaknak támasztotta, a busz lámpát kapott.

Puhos, idős férfi félmeztelen locsolta a járdát, térdig érő nadrágban, a vádlija alaposan szőrös, kis papucs, élvezte, amit csinált. Néha a lábfejére locsolta a vizet, hűsölt, a járda gőzölgött a friss víz nyomán. A port, csikkeket, papír zsebkendőt az útpadkára locsolta.

Az idős férfi megtörte a slagot, hogy ne folyjék a víz, gyalogos, illedelmesen elengedte, amaz szökkent, mint egy őz, a lába alig érte a földet, még a szoknyáját is megfogta. Nem értem az embereket, arrébb áll a mocsok, kutyaszar, ott kényelmesen sétálnak, amint letisztított helyre érnek, pipiskedve járnak, mint ha óvnák magukat a tisztaságtól. A söréért nyúlt, jó hideg, még deres az üveg, a kupakját visszarakta rá, hogy ne szökjön a szénsav. A lépcsőház hűvös, vastagak a falak, jó helyen van a sör, csak nehogy felrúgják itt neki. Mert itt aztán lakik mindenféle népség, főleg kutyások, de a többi is mind hülye, nem tudnak köszönni, inkább elcsapják a fejüket. A társasház előtti járdával végzett, pedig ezek még a vízre is sajnálják a pénzüket. Nem tartozik a munkakörébe, csak szívességből csinálja, mert szereti az alapos munkát, de már szóvá tették neki, hogy ne öntözze feleslegbe a vizet. Szépen le is ordította a naccsádját, vele hiába perlekedik, inkább fizesse a közös költséget, amivel el van maradva, lassan egy éve. Na, akkor a naccsád eloldalgott, mint akire hirtelen rájött a hasmars.
A zsebében bekészítve egy kis vodka, közértbe veszi egy százasért, megbolondítani vele a sört. Ez már szertartás, egy társasház, egy sör, egy kis vodka. Dél körül már egész elviselhető a világ, a lányoknak odafütyül, csettint a nyelvével, ha egy jó segget lát. Ejjha!! Lennék a nadrágod helyében kislány! Nahhh!? Érdekel a dolog?
Majd trolibuszra száll, hazamegy, berak egy pornó filmet, de előtte alaposan kiválasztja.
Megebédel, hasára fekteti a tálcát, mellé jéghideg sör, a fagyasztóból veszi ki, szinte kásás.
Méteres hagymaszár, neki áll legelni, belekanalaz a púposra rakott tésztába, addig eszi, amíg már csak szuszogni tud, közben HírTV, méltatlankodik, tele szájjal gesztikulál, hogy: a kurva anyátokat, csak szívjátok a nép vérét, szarháziak, népnyúzó politikusok, mindig a kis embereken hajtják be az adót, a nagyok meg milliárdokat lopnak.
Miután kidühöngte magát, odakucorodik a dvd-s polc elé, s nekiáll kiválasztani egy filmet.
Hasába szorult a szénsav, elnyújtottan büfög, leemel egy filmet, majd unottan visszarakja.
Már nem bírom a nigger picsákat, azzal a hatalmas seggükkel. Igazából még nem is láttam szép néger nőt. Legyen ázsiai, vagy japán, vagy az ugyanaz? Copfos lányoknak öltöznek, hátukon iskolatáska. Sétálnak az utcán, megáll egy drága verda, s hipp-hopp már benne is ülnek, és morzsolgatják a fickó heréjét, miközben vezet, aztán az egyik lány a szájába veszi.
A fickó kéjesen megmarkolja a kormányt, szinte már nem is pornó film. Hogyan szaporodnak a japánok c. ismertető filmünket látják.
Kikészíti a papír zsebkendőt, egyiket, mert abba, a másikat meg törölni, s utána lehúzza a wc-én, meg is mossa a csapnál. Már rég máshol jár az esze, másodpercek alatt elfelejti az állatias énjét, már akkor különb embernek tartja magát, amikor a törölközőért nyúl. A felesége minden reggel tisztát készít, aztán siet a buszhoz, rohan dolgozni, szakácsnő, itthon is nagyon jól főz. Csengetnek, bosszankodik, postás jött, hogy ajánlott. Már megint egy felszólítás, magyarázkodik a postás előtt, hogy hó vége, az megértően bólogat, hogy szép napot, végül elköszön.

Van még két címe a házban, lépcsőn fellohol, csenget, ismeri a lakás illatát, az asszonyét is, mindig mosolyog, de most ajánlottat hozott. Az asszony rózsás otthonkában nyitott ajtót, a szeme csillogott. Tessék fáradjon beljebb, kér egy finom kávét? Most főztem.
Nem köszönöm, sietős a dolgom, csak ezt tessék átvenni, itt aláírni.
A nő először csodálkozott, a dekoltázsa mögül kacsingattak a mellei. Majd szabadkozni kezdett, hogy úgy emlékszik befizette. Rendes asszony lehet, a lakása pedánsan tiszta, finom illatok, növények, a falakon absztrakt képek, a szoba ablaka nyitva, kellemes huzat.
Az asszony olyan kedves volt, hogy félreértette, vágyott rá, hogy átölelje, s hosszan megcsókolja, az ajkuk egybe forrjon. Ha pénzt hozott minden alaklommal megtarthatta az aprót, akkor is csak mosolygott, először azt hitte magányos, azért olyan kedves. A végén rájött, hogy a nő valószínűleg mindenkivel így viselkedik, ilyen a természete.
Mit szólna hozzá, ha megkérdezné tőle, hogy: hölgyem, megcsókolhatom?
Undorítónak tartaná, lehet többet nem is merne levelet hozni neki, a postán átvehető.
Pedig szívesen belemarkolna a fenekébe, már mindenféléről fantáziált vele, azt is elképzelte, hogy milyen bugyi lehet rajta. Talán piros, illik hozzá ez a szín, ez a nő akárcsak a pipacs, mindenhol virágzik, pipacsszirmok a léptei nyomán. Vajon miért nem szereti a férje? Lekezelően bánik vele, hogy lehet megunni egy ilyen sugárzó nőt?
Csókolom a kezeit drága hölgyem.
Még egy emelet, a csengő is koszos, a lakás is büdös, penészes húgyszag, ápolatlanok, végtelenül ostobák, és alkoholisták. A férfi a sörösüvegek között szokott botladozni, nincs olyan, hogy ne rúgna bele vagy kettőbe, aztán nyit ajtót.
Miután csöngetett a nadrágjába törölte az ujját, forgatta, a körmét végighúzta a nadrágja korcán, aztán a foga alá illesztette. Beleillett a hangulatba, nem a férfi nyitott ajtót, hanem a táskás szemű nő. Nyomában bűzös cigaretta füst, belepte derékmagasságban a lakást.
Mondja mit akar!?
Csak ezt hoztam, itt írja alá!
Nem írok alá semmit! Csak nem gondolja, a nő hangja fáradt, borgőzös volt, cigarettától rekedt. A szemei duzzadtak, a fogai barnák, ki szeretheti ezt az embert? Ki bújik mellé, és mond neki szépeket?
Nézze, ha nem veszi át, nincs semmi gond, visszaviszem, és postán maradó. De attól még a helyzetük nem oldódik meg.
Miféle helyzetünk, mit tud maga rólunk?! He? Azt hiszi ért valamit? Nem ért maga szart sem, nem tud maga semmit, azt hiszi nekünk olyan könnyű? Vagy az a baj, hogy néha napján megisszuk a magunkét? Ennyi már csak jár, ha ezt sem engedheti meg magának az ember, akkor minek éljünk? A nő sértődötten bevágta az ajtót, még belebotlott egy sörösüvegbe, elengedett egy sűrű basszamegot, és elhalkult.

A táskás szemű nő lerogyott a székre, olcsó bort vedeltek egész nap, méreg, de nem nézi azt senki, csak azt, hogy mikor fogunk megdögleni. Ujjain kénes sárga nyomot hagyott a sok cigaretta, hamu a tálban, a tévén légy, most nincs kedve felállni, de azért zavarja.
Érlelődik benne a gondolat, hogy fel kéne állni, csak még várat magára, át kell azt gondolni.
Fel fog állni, le fogja ütni, de előtte az élettársa.
A másik székben hortyog, arra sem ébredt fel, hogy csengetnek, hulla részeg, hörögve veszi a levegőt. Nincs neki semmi haszna, a saját segélyéből tengődnek, amaz már segélyt sem kap.
A múltkor elzavarta a polgármester, itthon dühöngte ki magát, akkor meg vigyázzban állt, mint a kisangyal. Szerinte a világ a hibás, nem tud elintézni semmit, kidobni meg sajnálja.
Nem eszik semmit, hiába főz, inkább iszik, a pohárért nyúl, hamar felönt a garatra, aztán mit sem tudva magáról horkol.
A légy egy helyben forog a képernyőn, szívókorongját a bemondó homlokára tapasztotta, megint forog, tapogat, megállapodik.
Akik megállapodtak állapotosak?
Biztos most petézik a képernyőre, leszen kis légy őszire, kell is az. A tenyerével csapott oda, a szőnyegre seperte a szétlapult legyet, a képernyőn egy gyönge félkör maradt nyomában.
Esőt mond, vajon ki választotta a ruháját? Ki mondta neki, hogy eső lesz?
Honnan veszi, hogy magas nyomású légkör, milyen orvos meterológia…?
A légy forgott még egyet a szőnyegen, nem is volt dereka, a papucsával taposott rá, alig érte el. Az időjárás jelentő örömmel közölte, hogy esős hétvégénk lesz, úgy mosolygott, hogy szinte már várta az ember a zuhét.

Levette a blúzára csatolt mikrofont, sóhajtott, ezen is túl vagyunk, irány az öltöző, hogy lehet ilyen ruhában egyáltalán mutatkozni? Minél előbb ki akart bújni belőle, nem tudott vele azonosulni, a melleit is szorította, ez nem az ő egyénisége. Bugyira vetkőzött, csak remélte, hogy nem nyit rá valamelyik kéjenc rendező, aki ágyba akarja cipelni. Ezek tudják, hogy mikor öltözik. Bár csak soha sem kellett volna lefeküdni egyikkel sem.
Remélte, hogy a szerkesztőség élére kerül, öt randi, öt vacsora, ötször tépte le róla a bugyiját, hagyta neki. Egyszer kért csak elnézést, miközben húzta fel a nadrágját, lopva ránézett.
Ne haragudj, már nem az én hatásköröm, könyörgöm ne csinálj most balhét…!?
Lenyelte.
Lenyelte, ahogy kérte, most ezt is le kell nyelni, csak kihasználta, tudta ő már régen, hogy áthelyezik, s nem tud segíteni, csak egy kis ingyen szex. Szaladt is haza a nejéhez, hogy: megjöttem drágám, úgy tesz, mint ha szeretné. Érdeklődik, hogy telt a napja, de már oda sem figyel az asszonyára, tölt magának egy drága italt, belebámul a vitrinbe, gyűjti a régi kardokat, pisztolyokat, órákon át fényezi.
Másnap első útja hozzám vezet. Szépeket mond, elegáns, határozott, finoman rápaskol a fenekére, mint ha azt üzenné: ugye köztünk marad?
Eszébe jutott, hogy kellene mellé egy férfi, olyan igazi, apának való, medvés. De azt is tudta, hogy nem érte még el azt a sikert, hogy elégedett volna. Az idő is szorította, nem lesz fiatalabb, negyvenen felül a szülés, főleg, hogy első gyermek, veszélyes. Meg egyáltalán ki legyen az apja? Ezen még nem gondolkodott, van egy csomó szempont, aminek meg kell felelnie, lehet ezért nem találja. Legyen gazdag, mint ő. Legyen helyes, humoros, sármos.
Legyen….ő, hát nem egyszerű, elszorult a torka a gondolatra, hogy soha nem lehet gyereke.
Ha eljön a pillanat, s meglesz már mindene, minden feltétel adott, s mégsem találja meg azt a férfit, akire vágyik? Sok a kérdőjel, néhány ősz hajszál, a fodrásza gondoskodik róla, de egyáltalán nem nyugodt.
Éhes, eszébe jutott, hogy enni szeretne, de az is olyan körülményes. Soha nem ehet egy jót, mindig vigyáznia kell az alakjára. Saláta, gyümölcs, sovány hús, hal, de azt nem is szereti.
Az utcán találta magát, üres, sehol egy lélek, a forróság elől bemenekültek a lakásaikba.
Ezeknek nem jó semmi, ha esik az a baj, ha fúj az a baj, ha hideg van, azt sem szeretik, melegért sóhajtoznak. Bemondja nekik, hogy holnaptól végre jön a felmelegedés, majd egész héten kánikula, s izzadnak, nyögnek, legyezik magukat, hogy az Istenit, milyen meleg van, elviselhetetlen. Úgy tátogatják a csőrüket a hűvös után, mint az éhező kismadarak.

Hatalmas teherautó fékezett, későn vette észre a lámpát, füstöltek az óriási gumik, csikorgott, pattanásig feszült az összes idegszála a hangra. A sofőr is megmerevedett, kiült a rémület az arcára, hogy sikerül e megállítania időben ezt a monstrumot, vagy a gyalogosok közé hajt.

Akkor ébredt fel, általában éberen, rutinból vezet, szinte oda sem figyel. A szeme látja a forgalmat, automatikusan kezeli a pedálokat, önkéntelenül mozgatja a kormányt, hozzászokott a hosszú évek alatt. A szeme az úton, a lelke szabad, néha megriad, belényilall a félelem, hogy miken gondolkodott, milyen mélyen, nem is emlékszik rá, hogy merre járt, milyen táblák vannak mögötte. Kicsit odafigyel, megnézi az autókat, de elkalandozik újra. Egy év alatt a harmadik cég, s csak a pénz miatt. Egy hét külföld, de ha kérik, marad tovább, a leghosszabb távollét egy hónap volt. Az asszonnyal már nemigen jönnek ki, éli a saját világát. Ő is, ha teheti, a kocsira menekül, várja már a szabad hétvégét, a péntek még csak-csak. A szombat elviselhető, este már útban van az asszonyának. Vasárnap hűségesen becsomagolja neki a tiszta ruhát, élelmet, de látszik a szemén, hogy kívül tágasabb. Ő is megkönnyebbül, ha újra a volán mögé kerül. 12év van még a nyugdíjig, fogalma sincs, hogy mi lesz velük.
Egyszer csak hazamegy, az asszony várja a harmadik napot, a negyediken elege lesz, és mindent a fejére olvas, amit az elmúlt években gondolt, csak nem mondta ki.
Akkor hová fogja kívánni? A pokolba? Ezer kilométereken át, gyötörte magát, már rég nem nyúltak egymáshoz, kereste az okát, meg hogy mikor lesz vége a színjátéknak. Mikor mondják egymás szemébe, hogy semmi közük sincs egymáshoz?
Két lánya van, de egyiket sem ismeri, közel egyidősek, kollégiumban vannak, ritkán jönnek haza, élvezik a függetlenséget, csak a bankszámlát csapolják. Ez lenne a család?
Hazajön, az asszony ad neki egy kegyelem puszit, hogy érezze férfi, a családfő. Az asszonya is dolgozik, de nem hoz haza annyit, ha ő nem koptatná a gumit, nem lenne jólét. A lányok is beviharzanak a nagy előszobába. Szia apa, hogy vagy? Virulnak, másodpercek alatt eltűnnek a szobájukban. Kifestik magukat, hallatszik az ajtó mögül, hogy idétlenül vihognak, miközben próbálják egymás ruháit. Egyszer csak előbújnak, körbeforognak, megcsodálja őket, s csak utána jön a lényeg. Apa tudsz adni egy kis pénzt? Olyan könyörgően néznek rá, olyan szépek, hogy nem tud nekik ellenállni. A kezükbe nyom egy-egy ötöst, s úgy eltűnnek, mint a huzat.
Későn érnek haza, lehet már reggel van. Egész nap alszanak, ajtó mögül köszönnek tőle el, hosszan, s elnyújtva. A hangjukban benne van a nyegleség, nem kíváncsiak rá, annál inkább a pénztárcájára, körbeudvarolják.
Készül, megfürdik, az asszonya néha féltőn beszól, hogy ne vizezd le a padlót, használd a szőnyeget, azért van! Ne lépj le vizes lábbal, előtte törölközz meg! Ne nekem kelljen feltörölni utánad!
Hajtsd le a wc ülőkét! Ha végeztél, nyiss ablakot, ne maradjon párás!
Felszólító mondatok.
Mindig elrontja az indulást a szünet nélküli aggodalmaival, hogy mi az, amit nagyon nem szeretne, s hogy mire vigyázzon, hogy őkelmének meglegyen a zavartalan kényelme.
A két nagy táska már az ajtóban, szervusz drágám, jó utat, vigyázz magadra, majd hívjál.
Mint, ha papírról olvasná, mindig ugyanazok a mondatok, akár csöndben is maradhatna, vagy tátoghatna szavak nélkül. Úgy is tudja, hogy csak be akarja csukni az ajtót.
Utána leül a tv elé, valami kis édest készít ki, mindig azt szokott, a lábát felrakja, és üveges szemmel lesi a képernyőt.
25 együtt töltött évre nem lehet azt mondani, hogy tévedés történt, hisz ott a két lány.
Szuszogva emeli be az utastérbe a két hatalmas táskát, ez már otthonos, ismerősek a szagok, rálép a kuplungra. Kicsit hátradől, lehunyja a szemét, a kormány érintése végre önbizalmat ad.
Ha úton van szabad, kiszolgálja magát.
Csak egy valami hiányzik, a pina. Sosem csalta meg a feleségét, pedig lenne rá pénze, belénevelték. Eleinte magazinok, de mióta van laptopja, már mozgókép, hanggal, arra könnyít.
Csak ne felejtsen el venni matricát…

A benzinkútnál a lány rideg, és unott volt, kártyával fizetett, tehát nincs jatt, végig kerülte a tekintetét, feszült volt, kis töltött galamb, inkább golyó, mint akinek nem jutott dinnyeföld.

A lány már unta, minden nap megkapta menetrendszerűen a leszúrást a főnökétől. Ha létezik alattomos, gonosz, rosszindulatú főnök, Ő az. Azt hiszi a benzinkút a sajátja, úgy jár, kel, mint egy földesúr, osztja az észt, oszt nincs is neki. A mellein bezzeg legelteti a szemét, biztos hátravinné a raktárba, ha hagyná, csak nem meri mondani. Ma pl. azzal kezdte, hogy nem is köszönt, csak ránézett egy félig megtelt szemetes vödörre, hogy: ez az én dolgom?
Kérdőn villant a szeme, látszott, hogy rossz estéje volt, vagy nem aludt. Egyébként nőtlen, kurvázni szokott, mindenki tudja, hallgatnak róla. Ha leül enni, előbb megkérdezi, hogy egészséges e az a szervezetnek, mint ha azt is jobban tudná, majd ránéz az órájára, s int, hogy igyekezz, az idő pénz.
A lány fel sem nézett, az úr beütötte a pin kódját, majd távozott, nem érdekelte, biztos jó élete lehet, mert szép nagy hasa van, nem vonja meg a szájától a falatot.
Egész nap dohogott magában, gyűlölt mindenkit, csak akkor mosolygott kényszeredetten, ha valaki készpénzzel fizetett. A vásárlók kérdései fárasztóak. Nincs e az, nem e lehetne így?
Vagy még is inkább máshogy, de egyáltalán nem úgy, ahogy neki jó lenne. Jöjjön, lépjen oda, fizesse ki egy szó nélkül, maximum köszönöm, nincs mit, aztán többet ne is lássa.
Jó, ok, vannak helybéli lakosok, de egy ilyen kamionos, biztos ez is kurvázik.
Kamionos mind olyan, dudál, félreáll, gyere kislány! Megegyeznek, a csaj ki tudja hány faszt fogott aznap, többet, mint kilincset, sosem lennék rá képes.
Ki kéne osonni egy cigarettára, azt is szóvá teszik mindig, egyszer már le akart szokni. Elhívták bulizni, két napja rá sem gyújtott, elég volt egy pohár bor, s ahogy megkínálták, mindjárt igent mondott, el is szégyellte magát. Ha már fiúja nincsen, legalább lógjon valami a szájában, szerinte vagány, tetkót is azért csináltatott. Egy napig gondolkodott rajta, hogy mi legyen. Elment a szalonba, meggondolta magát, megijedt. Másnap megkérte a fiút, hogy olyat tetováljon a vállára, ami szerinte illik hozzá. Valójában csak arra vágyott, hogy valaki útba igazítsa, legalább arra az időre törő

 Geci dolog

Emlékül azoknak, akik meg sem születtek.

Előre, előre, legelőre, ki a levegőre,

ettől kerek a világ, ettől forog a föld.

Így nyílik ki előtted a világ,

s emlékükben őrzik lépteid nyomát.

A spermák ösztönösen elindultak a cél felé, akár egy futóverseny, győztes csak egy van, szemei előtt a célszalag, más nem számít, halálos küzdelem. Félúton a társaság nagy része lemarad, a fal mellé húzódnak, szégyenlősen emelik egymásra a tekintetüket, senki nem szól, a térdükre támaszkodva kapkodják a levegőt, s egyben megértők egymás iránt, átérzik a másik problémáját.

Maroknyi csapat a sor végén kocog, utolsó erejét összeszedve lépésről lépésre araszol, lélekben már feladták, különbnek gondolták magukat a lemaradottaktól, végül ők is a fal mellé húzódtak támaszkodni utolsó leheletükig.

Az élboly mindent beleadott, nem volt veszteni való, egymást előzték, ellökték, elgáncsolták, nem voltak szabályok, élesedett a küzdelem, a tét óriási, s csak most lett mindenki számára nyilvánvaló. Rájöttek, hogy nem figyel rájuk senki, nincsenek korlátok, mindent szabad, csak egyetlen törvény számított, az élet törvénye. Aki győz, az élni fog.

Sokan a földön maradtak, kivédhetetlen sebeket szereztek, elvéreztek.

A spermák száma a cél felé közeledve egyre zsugorodott, eszüket vesztve martak egymás sarkába, s rántották le a másikat a földre, gázoltak át rajta, tépték le a bőrét porig alázva.

Rúgták egymást ahol érték, amaz hátraütött, s vonszolta magát, alig kapott levegőt, előtte még voltak páran, de érezte, hogy lehagyhatja őket, le kell ráznia őket magáról, neki fontosabb volt, ez hajtotta előre. Nekem élnem kell, előrenyúlt és valakit megragadott, lerántotta, s attól lendületet kapott, még elért egy másikat, Az is a földre rogyott, kiadta magából a lelket.

Van még valaki, akad még jelentkező, van itt még versenyző?

Már nem is látott semmit, a tudat teljesen elvakította, vérben forgott a szeme, egyszerre kettőbe mart bele, s ez újabb erőt adott neki, őrjöngött, azt hitte, belepusztul, annyira akarta.

A küzdelem még nem ért véget, azt nem tudta mi vár még rá, nem látott maga körül senkit, öntudatlan állapotban taposta őket halálra, mint fuldokló, ahogy tör a felszínre, s mielőtt felérne, elveszti eszméletét. Aztán csönd, végtelen teremtő csönd, totális üresség, a semmi álcázza magát, akármerre nézel, csak azt látod, a végtelen üresség annyira nehéz, annyira elviselhetetlen, őrületes, s felfoghatatlan, hogy szinte érzed a lényed, attól létezel, hogy körülötted megszűnt minden lenni.

Csak te vagy, akár egy Isten.

Meglettél, akármilyen pici, apró sejt, de már vagy, s ez nem semmi, belegörbül az ember szája, hogy milyen hatalmas dolog, ejt egy könnycseppet, osztódik, megdobban a szíve, zubog, zuhog, szalad benne a vér, egyre hevesebben, jön a lejtő, szabadesés, levegőért kapkod.

Anya ez én vagyok? Ez lennék én?

Hogy én mekkora állat vagyok.

Nem baj fiam, apád híres zenész volt, nagyon szépeket tudott, kórusban énekelték utána az emberek. Az Ő génjeit örökölted, te már akkor is valaki voltál, mikor megszülettél, ismerték a neved.

Sokféleképpen megfogalmazták már, hogy az élet ilyen meg olyan, de főleg nem habos torta. Ki hogyan éli meg, de ebben már benne van a panasz.

Hiába mondod neki, mindig talál kifogást, s már mondja is, hogy de hát. Racionális érveket hoz fel, nem hülyeségeket beszél, sőt, át is érzem, de ami neki akadály, az nekem nem számít.

Bennem olyan élet van, olyan életet nyertem, hogy mindig naivan tekintek a világra, állandóan optimistán, nem számít semmi, csak a cél a fontos, nincsenek dehátok.

Én megcsinálom, van hozzá bátorságom, nekem fontos, nagyon szeretném, s az élet meghajol előttem, megadja, amit kértem.

Nem kell sokra gondolni, alacsonyra tettem a mércét.

Legyen szerető feleségem, szüljön fiúgyermeket, s éljünk boldogan.

Más számára ez elérhetetlen, nekem kettőt is adott.

Levente és Benjámin, hatalmas dolog. Mindkettő születésénél ott voltam, úgy sírtam, alig kaptam levegőt. Meg sem tudtam szólalni a telefonban, mikor anyámat hívtam, hogy fiú lett.

Ez férfias dolog. Javasoltam már ifjú apáknak szülés előtt, hogy naaa, mire vársz. Apás szülés, menj be hozzá, neki is jól fog esni, hogy foghatja a kezed a csupa idegen ember között. Ott lesz széttárva, ridegen utasítják, hogy toljon, ne kiabáljon már az ég szerelmére, mert elviszi az összes energiáját, s még a baba is köll.

Áhhh, nem vagyok én olyan, nem bírom a vért, rosszul leszek tőle, egyet legyintett s leült a váróban. Na erre mondom én, hogy nekem ez nem számított.

Bementem és kész, a feleségem a mai napig hálás érte, hisz mindkét gyermekünk csodálatos teremtés, közös, égetni való, mennek a saját fejük után, napról napra önállóbbak. Én meg csak csodálkozom, tegnap még pelenkáztam, a mellemen aludt el, becsaptam, hogy elaludjon, úgy tettem, mint aki elszenderedett, lassabban vettem a levegőt, kicsit horkoltam is hozzá. Mikor már úgy gondoltam eleget csináltam, hadd menjek a dolgomra, mert az élet mások szerint nem habos torta, akkor kinyitottam a szemem.

Néztem, ahogy alszik, már azt hittem nyertem, de neki is kipattant a csipája, helyén volt az esze, Őt nem lehet becsapni, Levente, a nagyobbik fiam nézett rám pajkosan, s végül elnevette magát, gügyögve kacagott, kapaszkodott a kiságy rácsába, el akarta érni az ujjam.

Benjámin teljesen más kategória, másképp is született, megadta a módját, az utolsó pillanatig az anyja hasában volt, úgy vártuk, mint az eperszemet, s milyen meleg volt, hőség, még az is nehezítette, de megérte kivárni. Rémisztgettek a szülészeten, hogy ha az első gyerek császár volt, akkor a második is az lesz, vagy különben szenvedhet, itt fog vajúdni vele két napig, ne kívánja magának.

Az első gyerek valóban császár volt, s még most is az. Toltuk a borítékot az orvosnak havonta, ő volt a prof. Mindenki ajánlotta. Egyébként egy nagy tahó, mert a pénzt ugyan elfogadta, s megígérte, hogy lehozza a csillagokat az égről, az utolsó pillanatban lelépett, elment a családjával nyaralni, az a pénz is kellett.

Álltunk ott elhagyatottan, a nejem már feküdt, kérdezték, hogy epidurálás?

Mer, hogy gerincbe, nem fog érezni semmit.

Valami húsz medikus, és orvos fordult meg körülöttünk, egymás után adták le a szolgálatot, s váltották egymást.

Nahhh, hogy van a baba? Várat még magára?

S az utolsó megelégelte, nem merte vállalni a kockázatot, félt a proftól, hogy ha valamilyen baj lesz, akkor az állásával játszik, s a paraszolvenciát se felejtsük el.

Műtőbe vele!

Oda már nem engedtek be, csak a kiszűrődő zajokat hallottam, egyáltalán nem voltam nyugodt. Feszült várakozás, a lengőajtó csapódott, zsúrkocsin tolták elém, viccelődve mutatta a műtős segéd a méhlepényt, az orrom alá dugta, arra számított rosszul leszek.

Utána megmutatta a gyereket is, fiú lett, látja a pisilőjét mekkora?

Csak nem az apjára ütött? Vihogva hátba vert, s elvitte a gyereket, a méhlepényt meg lefagyasztotta, azt mondta kutatás.

Benjáminnal éjjel mentünk be, előtte odahívtuk apósomat, hogy vigyázzon Leventére.

Taxival be a kórházba, vitát nem tűrve közölték, hogy ez bizony császár lesz, biztatóan csóválták a fejüket, hisz maga is láthatja, a szülés nehéz és kockázatos.

Közben fogtam a nejem kezét, hogy ne figyelj rájuk, ők mondhatnak, amit csak akarnak. Mi szülni jöttünk ide, meg is fogod szülni. Láttam rajta, hogy elgyötört volt, homlokán kövér izzadságcseppek, némán sírt, kapaszkodott, én voltam az utolsó esélye, csak bennem bízhatott. Még bejöttek a függöny mögé károgni, hogy meg fogja bánni, ha meggondolja magát, még nem késő. Ahogy rájuk néztünk nem kellett mondani semmit, értették.

Azt hozzátenném, hogy nem adtunk senkinek egy fillért sem, a rendszeres szűrésre sem járt el, mint azelőtt, csak is Istenben bíztunk, abban, ahogy elrendelte.

Fájdalommal fogsz szülni, megígérte.

Nem mi akartunk dönteni, ha Isten megígérte a fájdalmas szülést, akkor ide nem pénz kell, hanem hit. Elfogadtuk, nem figyeltünk arra, hogy mit diktálnak, s mire figyelmeztetnek.

Ez, és ilyen az élet törvénye, hogy az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor nem számít senki és semmi, egyedül csak Isten, egyedül csak Ő van, ha Ő nem lenne, mi sem léteznénk. Isten annyira nem bírta elviselni maga körül a semmit, annyira nyomasztotta, hogy létrehozott bennünket, végtelen a szerelme, a semmit nem lehet szeretni. A születésed pillanatától fogva valaki voltál, az, akit Isten azért teremtett, hogy beléd könnyezzen egy cseppnyi szerelmet a végtelenből.

Na most jöhetnek a dehátok!

Azt hiszed, érdekel?

Nekem működik, jelen van az életemben, naponta megtapasztalom a szeretetét, van már bizonyságtételem, megadta az élet, amit kértem.

Van feleségem, aki szeret, csak azért aki vagyok, s amilyen, nem kell előtte színészkednem, szerepet játszanom. Ismertem az én feleségem, s szült nekem gyermeket. Amilyen vagyok, azt tovább is adhatom, nem is egyszer, kétszer.

Más asszonyok előbb szülnek, s aztán a döbbenet, én nem is tudtam, hogy te ilyen vagy. A fejükhöz vágják, hogy milyenek, ha előbb tudtam volna, ha előbb ismertelek volna biztos, hogy nem megyek hozzád, gyerek se kéne tőled, csak magam miatt tartom meg, mert hátha olyan lesz, mint én. Elválnak, mindegyiknek van saját igazsága, de külön.

Én meg ilyen vagyok, ami igazságom van, az a nejemé is, vele osztom meg, legyetek egy akaraton.

Mit akarhatnánk, amikor már mindenünk megvan?

Van ételünk minden nap, eddig minden nap így volt, ha nem is volt, Isten úgy alakította, hogy legyen, mindegy, hogy hogy, a lényeg, hogy legyen. S volt minden nap.

Ha eddig betartotta, miért pont most változna meg?

Aludnunk is van hol, ez nagy szó, akik elvesztik az otthonukat, csak kérdezd meg, hogy mennyire vágynak rá, csak legyen hol lehajtani a fejüket, legyen otthon.

Kell ennél több?

Isteni szerencse, Isten áldása, nem számít semmi csak egyedül Isten.

Nahhh, jó. Kicsit tényleg túlspiráztam, de nekem még ez se számít, így is iszod minden szavamat, csak nem mered bevallani még magadnak sem.

Holott te is arra vágysz, amit én elértem, a büszkeséged az, ami nagyobb, azért tévedtél el ebben a rengetegben, s azért kapaszkodsz a saját igazságodba, mert nem ismered Őt.

Istent nem Dehátnak hívják, Isten olyan, akinél elszáll a harag, ha látja, hogy figyelsz rá, hisz folyton integet, küldi a jeleket.

Veled is megtörténik, megmutatja magát, nem ront neked, hagyja, hogy felismerd.

Csodálkozz rá, akár a gyermek, tipegj oda ügyetlenkedve, fogd a kezeid közé, ámulj.

Az élet nem habos torta, hanem csodálatos.

Mindent lehet, mégsem teszed, áthághatod a törvényt is, kegyelem alatt vagy. Pontosan ezért nem teszed, mert számodra a kegyelemnek nagyobb az értéke, mint maga a törvény.

Benned a kegyelem győzött, míg másokban a törvény aratott.

Ők meg azért nem teszik, igyekszenek betartani, naponta elbuknak, naponta vallanak kudarcot, naponta állnak talpra, hogy lefussák ugyanazt a kört.

Minden nap deháttal kezdődik, az Ő istenüknek az a neve, a saját igazságuk, nincs kivel megosztozniuk rajta, abba kapaszkodnak, bizonygatják.

Aki mindvégig kitart, győzni fog.

Volt már úgy, hogy nem volt igazad?

Érezted úgy, csak nem mondtad senkinek?

Ez a büszkeség.

Nekem van hitem abban, amit mondok, amit szeretnék átadni, ez a dolog él.

Épp azért mondom, azért hirdetem, mert hiszek benne, hogy igaz.

Másnak is kívánom azt az életet, amit én élek, igazi szabadság, nincsenek törvények, nincsenek akadályok. Kis dolgoktól lesz az ember boldog, elég, hogy élsz, veszed a levegőt, nem is tudsz róla, látsz a szemeddel, nézel, nem is tudsz róla. Más csak álmodozik róla, de jó lenne látni, fal mellett tapogatódzik, botjával nézi a földet, nem lát belőle semmit. Te meg jársz rajta, a saját két lábaddal, s észre sem veszed, más csak ábrándozik róla. De jó lenne futni, szaladni, megizzadni, verejtékezni, az élet nem habos torta, egyenesen csodálatos. Kérdezd csak meg azt, ki ágyhoz van kötve, futna veled egy kört, az minden álma.

Ki hogyan éli meg.

Nem igaz?

 Az első űrhajós bánki volt

2009 május
A bánki önkormányzat terjeszkedni kezdett, a meglévő épület mellé toldottak egy újat, ill. megvásárolták az önkormányzat épülete melletti régi parasztházat, hogy lebontsák, és a helyére gyönyörű parkot létesítsenek.
Eddig a történet száraz, s unalmas keksz.
Már régóta szemeztem az épülettel, visszagondolva a gyermekkoromra, amikor gátlások nélkül bebújtunk kerítések alatt az elhagyott épületekbe, s szájtátva indultunk felfedezőútra.
Egy kellemes, napsütötte délutánon arra vetett az utam, s látom, hogy a kapu tárva, s nyitva áll. Épp arra járt a polgármester, akitől már hónapokkal azelőtt hallottam, hogy tervezik megvásárolni, s elbontani.
Kérdeztem tőle, hogy bontjátok?

Megkönnyebbülten bólogatott, végre elkezdődött…
Bemehetek körülnézni (?), néztem rá kérdő tekintettel...
Ne zavartasd magad, csak nyugodtan.
Csak képek, levelek, vagy pecsétek miatt, vagy más apróság, ami fontos lehet...
Szerintem ezek költözéskor mindent elvittek, de csak menj és nézz körül, hagyta jóvá.

Dohos, régen használt épület, penészes vályogfalak, évek óta érintetlenek. A bejárat a konyhába nyílt, régi Salgó tűzhely, egyből megdobbant a szívem a látványára, s eszembe jutott, mikor gyermekkoromban mellette ültem, teát szürcsöltem, Anyám pedig 20 literes fazékban főzte a tyúkhúslevest a családnak.
Fal mellett papírdoboz, benne 20-30 évvel ezelőtti gyógyszerek, befőttes üvegek, olyan formák, amit még nem is láttam. Vastagok, zöldek. A szoba sötét, vastag fagerendás, barnára festve, a falak koszosan fehérek, s üresek. Egy korhadt ágy, rajta se matrac, se lepedő. Ha filmet forgatnék, akkor most zseblámpa fénye pásztázna, s egy patkány iszkolna. Kívülről egy hatalmas kamrába jutok, a tető lyukas, lépcső a padlásra, pókháló, és recsegő deszkák, az idő megette.
Óvatosan lépkedek fölfelé, amint felkémlelek, s magam elé képzelek egy filmet, galamb röppen fel, s a fény felé csapdos a szárnyaival. De nem, csönd van, csak a por látszódik a vékony fénysugárban, ami a sérült tetőn át beszűrődik. A padlás üres, már elszállították a hulladékot, viszont ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy körbesétáljak. Bár veszélyesnek ítélem, mert néhány helyen az eső elmélyítette a mennyezetet. Lábujjhegyen, nesztelen, minden lépést meggondolva botlottam egy összekötözött könyvkupacba. A madzag megsárgult az idők folyamán, ahogy megemeltem el is szakadt, s a lapok széjjelhulltak, vaskos port felverve. Megvártam, amíg elül a por, valamennyit el is legyintettem kézzel, az iratokat magamhoz vettem, s a motorom ülésébe rejtettem hazáig.

Mivel éppen lakásfelújítás, s minden bútorunk szanaszét, nincs egy nyugodt porcikája a lakásnak, így megfeledkeztem a papírokról, a motor ülése alatt maradtak.
Majd másnap, hogy mentem Rétságra, és hozni kellett festékpatront, optikai egeret, stb., amit az ülés alá szoktam helyezni, akkor jutott eszembe újra, s élénkült fel a kíváncsiságom a megsárgult jegyzetek láttán.
Eszembe is jutott, hogy gyönyörű napsütés van, langy meleg szellő, felmegyek a bánki hegyoldalba motorral, s zavartalanul beleolvasok.
Leállítottam a motort, forró levegő csapta meg a vádlimat, ahogy sztenderdre állítottam, felhajtottam az ülést, és felmarkoltam a vaskos, megsárgult, s poros paksamétát.
Kézzel írták, dohos illata volt, évszázados, csoda, hogy az egerek épségben hagyták, vagy a Mindenható óvta, de egyből elkerekedett a szemem azon, amit olvastam.

Címzett: Bánki Űrhajózási felügyelet
(védelmi flotta, kísérleti bázis)
Tisztelettel Lumen Ferenc
Levelem kelt: 1785 augusztus 8.

Tisztelt Felügyeleti Bizottság!

Nem tudom mérlegelni a dolgok, s történések kimenetelét, hogy a megírt levelemet valaha is kézhez kapják-e, mindenesetre én előkészültem, a tapasztalataimat és visszaemlékezéseimet megírom.
A közlendőm egy mondatba tömörítve annyi lenne, hogy a program működik, de van egy káros mellékhatása. A bumeráng csak térben tér vissza, időben azonban, nos az idővel másképp gazdálkodik.
A bumeráng elv alapvetően jó, és alkalmazható az űrhajózásban, de a sebességen változtatni kell. A mellékletben csatoltam a megfelelő matematikai, és fizikai leképezését a modellnek.
Sajnos az űrhajóm összeroncsolódott a landolás során, térben Bánkra tértem vissza, de időben nem 2062-be.
Amit eddig tengerszemnek, tónak hittünk, előttem nem is létezett. Az űrhajó hozta létre, hatalmas krátert ütött a templom melletti réten. Az űrhajó teteje még most is kilátszik a vízből. A tó közel két hónap alatt nyerte el végleges formáját. Eddig csak szivárgott belé a környező hegyek csapadéka, de mostanra megtelt, épp aratunk, a helyi emberek nem nézik jó szemmel, ha egész álló nap jegyzetelek, s ugyanúgy enni szeretnék, mint ők.
Többen kérdőre is vontak, hogy mire nézi maga a napot?
Így hajnal ötkor ébresztenek, megyünk kaszákkal aratni, asszonyok jönnek később, s gyűjtik utánunk kévékbe a búzát. Esténként közösen borozgatunk a keletkezett tó partján, ami vonzza messze távolról a kíváncsiskodókat, s azt hiszem halálom napjáig faggatni fognak, hogy honnan jöttem, de nem értik.
Nem is érthetik, ez a kor nélkülöz minden emberi találmányt, a legnagyobb vívmány a kerék feltalálása a tűz után, azt próbálják tökéletesíteni. Pl. a szekerek kerekén körben már vaspánt van, hogy ne kopjon olyan gyorsan.
Hirtelen mindenről szeretnék beszélni, és nem tudok semmiről.
Eszembe jutott szeretett feleségem, akitől a bánki űrhajózási központban vettem búcsút.
Alig 3 éves gyermekem Eszter, akiket már éltemben nem áll módomban viszontlátni.
Biztos meggyászolnak, ám értelmetlenül, hisz életben vagyok.

A bumeráng elv hibás, a sebességet alacsonyabbra kell venni.
Az elgondolás, hogy nagyon gyorsan, s messze, az jó.
Látom a múltat, de nem távolról, s nem érkezem vissza.
Egyenesen a múltban landoltam. Eleinte nehezen dolgoztam fel, de a helyi egyszerű emberek gondolkodása, s kedvessége feledtette velem a jövőben maradt múltamat.

Az első nap délelőttjét eszméletlenül töltöttem, csak a vészjelző hangjára emlékszem, s hogy az automatikus kioldó nagy sebességgel lőtte ki a mentőkabint az ernyővel.
A mentőkabin az északi hegyen landolt, a segítőkész, s megrettent bánki emberek, akik látták a templom melletti réten a kráter keletkezését, s rögtön utána a mentőkabin érkezését ejtőernyővel, eleve félelmükben a hegyre menekültek.

Másnap reggel jófajta helyi főzet körte pálinkával térítettek észhez, hatása hasonló a későbbi repülősóhoz, azonnal kinyitja az ember a szemét tőle, s észhez is tér.
A bánkiak minden betegséget eme helyi főzettel gyógyítanak, legyen az nátha, depresszió, lábtörés, vagy skizofrénia. Nincs az a beteg, aki talpra ne állt volna eme főzettől.
Nekem is hasznomra vált, akár az aznap délután felkínált füstölt sonka, s finom, húsos szalonnák, kolbászok, szinte azonnal erőre kaptam.
Első utam a kráterhez vezetett, amiben fémesen, s csillogón beékelve állt az egyszemélyes űrhajóm.
A tudós énem határozottan tiltakozott a látvány ellen, az emberi énem pedig barátkozott a gondolattal, hogy innen nincs visszaút.
Ha a bánki emberek nem lettek voltak ily segítőkészek, s barátságosak, figyelmesek, akkor percek alatt megőrültem volna a látványtól. Úgy éreztem magam képzett űrhajósként, mint akit élve eltemettek, s felébredése után a föld alatt találja magát bezárva a koporsóba, fogy az oxigén, majd évszázadok múlva találják meg a csontvázát, mindkét karja törött.
Lelkileg én is igyekeztem szabadulni, hasztalan, órák teltek el abban a reményben, hogy figyeltem az égboltot, mentőhajót kémleltem.

Vasárnap kezembe adta a lelkész a Bibliát, s nekem ajándékozta, hogy még hasznomra lesz.
Ebédelni meghívott magához a Janecskóné, meg kell hagyni takaros asszony, pedantéria övezi, finoman is főz, sajnos a férjét elveszítette 3 évvel ezelőtt. A hegyoldalban legeltette a juhokat és belé csapott a villám. Biztattak, hogy maradjak a házánál, elkel az erős ember, akad dolog mindig.
Nem volt ellenemre, mert arra, hogy valaha visszatérjek a jövőbe, esélyem sem volt.
Janecskóné finom tyúkhúslevest főzött, utána rántott csirke pirével. Degeszre ettem magam, s elindultam egy rövid sétára a frissen keletkezett tóhoz.
Leültem a partjára, s fellapoztam a könyvet.

Korinthusbeliekhez írt II. levél 12. rész

1. A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
2. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
3. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja),
4. Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
5. Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem.
6. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem.

Ahogy olvastam felismertem, rólam szól, én vagyok az, aki megjárta a harmadik eget, s olyan dolgok birtokában vagyok, amit nem mondhatok el, hisz semmit nem értenének belőle.
A bánkiak nem filozófus alkatok, sokat dolgoznak, szeretnek jókat enni, hétvégenként kiöltözve templomba mennek, esténként meg hegedülnek. Rendkívül barátságosak, kérés nélkül megtesznek bármit, első naptól fogva volt hol aludnom, etettek, itattak.
Cserébe csak annyit kértek, hogy menjek ki a kaszálóra megforgatni a lucernát, tehenekre vigyázzak, favágás, földművelés. Kemény, férfias munka, ahogy itt mondják, nem szokta a paraszt a szántást. Feltöri a tenyerem a kapanyél, izzadok a napon, mint még soha, utána az étel nagyon jólesik. Alkonyatkor lemegy mindenki a tóhoz fürdeni, a gyerekek rikoltoznak, élvezik a hirtelen jött csodát. S olyankor a férfiak is körém gyűlnek, hogy meséljek nekik, hogy honnan jöttem.
Az asszonyok kicsit távolabbról figyelnek, pajkosan összenevetnek, sugdolóznak, kiszemeltek a Janecskóné mellé.

Az egyik férfi fából készült poharakba finom bánki bort tölt, rágyújtanak egy kapadohányra, s érdeklődve figyelnek, hogy miről fogok mesélni.
Az én világom majdnem 300 év múlva fog elkezdődni. Bánkon éltem, ahogy most is itt vagyok. Ugyanilyen varázslatos hely maradt, s az űrhajóm még most is ott van a tó közepén, csak 300 év múlva, amikor a feleségemmel, és a gyermekemmel kimentem körbesétálni a tavat, nem tudtam, hogy az a múltbéli balesetem kitörölhetetlen nyoma, s nem is sejtettem, hogy a tó így keletkezett.
A férfiak elismerően bólogattak, nagy haszon számukra a tó, messziről a csodájára járnak, s van hol itatni az állatokat.
Szóval tudós ember voltam az én világomban, iskolázott, sokat tanult ember, nem csak írni és olvasni tudtam. Terveztem olyan eszközöket, amivel a levegőben lehetett közlekedni nagyon távolra, s ujjammal az égre mutattam. Majd az északi irányba kémleltem, ahol ezüstösen csillogott a mentőkabinom a lenyugvó nap fényében. Biccentettem, hogy abba az oldalba már nem lesznek szőlők és szénaboglyák, hatalmas, egymás tetejére épült lakóházak, kocka alakúak.
Ott élnek majd a bánki tudósok, akik felfedeztek valamit.

Ha egy ilyen űrhajóval, mint ami a tavat hozta létre nagyon gyorsan, és nagyon messze repülünk el egy adott útvonalon a csillagok irányába, akkor a vissza úton látni lehet a múltat.
De végzetes hiba csúszott a számításainkba, a múltat nem megláttam, hanem egyenesen ide érkeztem vissza. A tudós társaim biztos igyekeznek megfejteni, hogy mi történhetett velem és az űrhajómmal. S próbálnak felderítő, mentő flottát a nyomomba küldeni, de nem valószínű, hogy a nyomomra bukkannak.

300 év múlva a bánki tavat teljesen körbeölelik a szállodák, a partja mindenhol homokos, az éghajlatváltozás miatt végig pálmaligetek övezik. A vize kristálytiszta, égszínkék a folyamatos tisztításnak köszönhetően. Tereske és Bánk között a hegyháton van az űrközpont, onnan indulnak a turisták kisebb holdkörüli útra, ami alig 30 percig tart. Beszállnak húszan egy ilyen fémkapszulába, mint ami a tó közepébe zuhant, s felrepülnek az égbe vele.
A férfiak kezében megállt a cigaretta, tátott szájjal néztek rám, látszott, hogy nem nagyon értik hogyan lehetséges ez.

Az öreg Ivanyics viccesen megkérdezte, hogy: oszt tehenek lesznek é fiam, vagy azok is tudnak repülni? He? Aztán köpött egy izmosat a tóba, a többiek meg hangosan felnevettek, hosszan gurguláztak, az öreg bevasalta a dicsőséget, s megtörölte a száját a cserzett kézfejével.
Ivanics bácsi! Tehenek már sajnos nem lesznek, és fát sem kell vágni télire. Szinte mindent annak a távoli napnak a fényével üzemeltetnek. Azzal fűtenek, az hajtja meg az akkori szekereket.
Fényszekerek mi? Olyan, mint a Göncöl? Oszt nem gyullad ki rajta a széna, ha meg van rakodva? He? S megint sercintett egyet a pipája mellől a vízfelszínre, a férfiak ismét a térdeiket csapkodták, s nyersen nevettek az öreg élcelődő, hitetlenkedő megjegyzésein.
Persze nem ellenségesen, csak úgy játékosan, hisz egész nap a tűző napon dolgozott mindenki, elfáradtak, elkelt a jókedv a kapanyél után.

Folyt köv?

[Szakértők 2009-ben csónakból vizsgálják az űrhajó vízből kilátszó részeit.]

 A állás, a hűtő, a melegvíz

15 éves házassági évfordulónkra

1997 Szigetszentmárton, de ha nem akkor majd a nejem kijavít, Ő egy élő naptár. Mert ugye 1994-ben ismerkedtünk össze az érsekvadkerti főutcán, 1995 decemberében házasodtunk, 1996-ban született Levente, szerintem 1997-ben költöztünk le Szigetszentmártonba.
A nejemnek egyáltalán nem volt ínyére Mártonba költözni, vályogház, kinti budi, fúrott kút, fürdőszoba nincs, de évek távlatából az egyik legszebb emlékünk.
Azzal indítottunk, hogy hirdetéseket ragasztottam ki Szigetszentmiklóson, hogy albérletet keresünk, emberi körülményeket, szerencsére nem találtunk. Muszáj volt Mártonba költözni a kis parasztházunkba, mert akkor már házasok voltunk, s közösnek számított.
Előtte már levittem (HÉV) magammal néhány lányt, sex, drog, rock&roll címszó alatt, de a nejem volt az első, aki nálam korábban kelt, s azonnal kapát fogott a kezébe. A szomszéd néni meg is jegyezte, hogy: látom szeret kapirgálni.
1600nm telek, sok gyümölcsfa, szőlő, gaz, volt mit rendbe rakni, mert én évekig csak szédülni jártam oda, azt sem tudtam, hol van a kapa. Szóval a nejemnek minden jogalapja megvolt, hogy asszony lesz a lányból, s hivatalos vagyok oda én is.

A állás

Az első átugrandó mérföldkő az állás. Nekem már volt, a nagyvágóhídon egy cégnél voltam nyomdai segédmunkás, később raktáros. Gyermekkori barátom révén kerültem oda, felejthetetlen évek. Vihogás, wc falán üzengetés egymásnak, órákig álltunk befüvezve, bebélyegezve a forró zuhany alatt, meló utáni piázás, utolsó HÉV-en elalvás, végállomás, s hajnalban gyalog vissza, haza.
A nejem a miklósi zeneiskolában helyezkedett el zenetanárként, a főnöke egy szipirtyó volt, ettől függetlenül boldogok voltunk, mert végre volt állás, kiindulási alap, elkezdhettünk berendezkedni a saját életünkre. Takaros kis kunyhót faragtunk abból a parasztházból, fekete-fehét tv-n néztük a Top modellt, vajas kenyér, párizsi, szójapörkölt, lavórban fürdés, villany rezsó, de nem volt még hűtőnk.

A hűtő

Kispesten a József Attila utcában volt egy 10 emeletes, régebben villanyszámlás voltam ott, szinte mindenhez volt kulcsom. Egyik délután költöztettek egy lakót, hordták le a bútorokat, dobozokat az előtérbe, onnan egy teherautóra. Észrevettem, hogy egy hatalmas Lehel hűtőt hagytak magára, emberek rögtön utána fordultak vissza, mentek fel a lifttel.
Szegény hűtő ott árválkodott, pár méterre az elektromos helyiség, amihez volt kulcsom, nekünk meg hűtőnk nincsen. Megfogtam, s a sarkainál fogva odagörgettem az elektromos helyiséghez, kinyitottam, betuszkoltam, s rázártam az ajtót, majd angolosan távoztam.
Napokkal később mentünk érte a nejemmel, egy Trabant kombival.

A melegvíz

Ez nem volt annyira körülményes, szélsőséges, inkább csak megoldhatatlan mérföldkő. A konyhánkban volt egy bajai szivattyú, 24 méter mélyről hozta fel a vizet, abból ittunk, főztünk, s a rezsón megmelegítve lavórban fürödtünk. Vettünk szép, szürke, műkőre hajazó, legolcsóbb linóleumot a döngölt padlóra, s diadalittasan pocsoltuk ki a lavórból a vizet.
Szigethalomra jártunk piacolni, hétvégi bevásárlás, cukrászda, faliszőnyeg, házi kolbász, kokárda. Leltünk ott egy csap végére szerelhető elektromos kütyüt, ami szinte azonnal forró vizet a kopaszra, ilyen átfolyásos, volt benne spirál, ami izzott.
Konyhában szabadon 9db papagáj, egy hatalmas faág volt a sarokban, kalitka nyitva, éjjelre elültek. Reggel tojásrántotta, Misi bácsi a szomszédból pálinkával traktált, féllábú kakukk fészkelt a fenyőfán, darazsak döngték az eperfa lombját, kicsi ház, kicsi boldogság.
Ott lettem igazán guga, elneveztük magunkat gugányóknak, amiből lett gugapo, guganyo, s ott cseperedett a kisguga is, egészen gugás helyzet volt.

Közben eltelt 15 év, Benjámin a kisebbik fiunk most első osztályos, mögöttünk van sok keserűség, csalódás, öröm, és boldogság. Tegnap a nejemmel beültünk egy kád forró vízbe, s megtartottuk a szokásos évértékelőt. A végén arra jutottunk, hogy mindent elértünk, amire mások vágytak, s amire mi vágytunk, az másoknak jutott.
Kerestük azt a bizonyos három szavassal leírható, évet lezárhatót, amire még Mártonban felderült az arcunk, s oly sokat mondogattuk egymásnak, hogy: a állás, a hűtő, a melegvíz.
2010-ben megépült a bungi, apa bungija, amolyan műhelypótló, kicsi boldogság. Tudok hol dolgozni, az ajtaját magamra húzhatom, magvas gondolataimat képernyőre vethetem, rólam szól, meg a két ostoba macskáról, akik szintén beköltöztek, és soha nem hagynak békén.
Pont a legjobb gondolataim közepette ugrik fel az asztalra, s mászik rá a billentyűzetre, érdes nyelvével megnyalja a kézfejemet, kicsi macskaboldogság.
Végre lett kiskertünk, gondolom senki előtt sem titok, hogy 2007-ben Bánkra költöztünk, kicsi falu, nagy boldogság, nagyon boldog gugapo, nagyboldogasszony.
Két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere. Van vöröshagyma a tarisznyába…
Vagy is, hogy se szántani hol, se vöröshagyma. Tavasszal kikémleltünk egy parcellát a kicsi boldog telkünkből, hogy ez jó lesz veteményezni, a Járja János felrotálta, nagyboldogasszony bepalántázta sűrűn paprikával, paradicsommal, retekkel, s mindennel, ami szem s szájnak ingere, és még vetési varjúval. Nem győztük behordani a sok finom falatot, nyáron cukkínit grilleztünk saját termésű hagymával, fokhagymával. Kicsi kert, kicsi boldogság.

Aztán ott van a bedőlt cégem, a guga bt, volt rajta bőven adósság az apeh felé. Nem is tudtam sokáig dolgozni csak feketén. Végre ez is mögöttem van, letudva, kínos volt, hogy munkákat nem tudtam elvállalni, mert nincs cég, se számla. 2010 ezt hozta magával, tiszta lappal indulhatok, guga végre számlázhat, ennek is nagyon örülünk, nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára. Aztán engedtünk még forró vizet a kádba, s néztünk kérdőn egymásra, hogy ennyi?
Hja, 15 év ennél hosszabb volt, de minden év belefér három szóba. A állás, a hűtő, a melegvíz. A bungi, a kiskert, a számlázás. S, hogy mi volt közte?
Cipős dobozban őrizzük a befizetett csekkeket, felszólítások, halasztási kérelmek. Másik dobozban üres ünnepek, megfakult fényképek, halottaink, akikre úgy emlékezünk, mint ha még ma is élnének, s olyan évek, amit nem kívánunk vissza magunknak.
Egyszer verset is írtam róla részegen, de másnapra elfelejtettem, csak a hangulata maradt meg, mint a felkelő nap ragyogott. Aztán visszaváltottam az üres üvegeket, kenyérre még pont jutott. 15 évbe sok nevetés, könnyesre, térdcsapkodósra sikerült kacagás is belefért, ez tartott bennünket életben. Mindegy mennyire sikeredett szánalmasra, ki tudtuk röhögni, csak idő kellett hozzá, bassza szellő. Mindig találtunk örüljünk neki, hogy nem kezdetű mondatokat. Kis fogyasztású, belső égésű gugák. Ha most kéne költöznöm, a ruhatáram beleférne egy kisebb dobozba. 1 pár cipő, 1 nadrág, karácsonyra kapott kínai alsók, zoknik, zsebkendő, kedvenc póló, és a dolgozós mackóm. Nem tűnt még fel, hogy mindig ugyanabban a ruhában látsz? Az a titka, hogy a nejem sokszor mos.
Viszont.

Az elmúlt 15 év azzal telt, hogy ha a nejem volt magam alatt…Őőőő ez így nem jó, kezdjük újra. Az elmúlt 15 év azzal telt, hogy ha a nejem volt maga alatt s ajkát lebiggyesztve, vagy magából kikelve valamit a falhoz vágott, én támogattam, vigasztaltam. Ha rajtam volt a sor, s a keserűség kiáradt, s nem lelte gátját, akkor a nejem állt ellent neki. Ebből elég volt, tényleg elég volt abból, hogy 15 évig simogattuk egymás buksiját, hogy jól van na, ne szomorkodj.
Ez végleg megváltozott. Mostanában nem vigasztaljuk egymást, együtt kesergünk át akár egy egész napot némán. Gyerkőcök iskolában, a hűtő üres, a kocsiban egy csepp benzin sincs, a telefon sem csörög. Tévé reggeli műsorában kutyakozmetikus nyeherészik vígan, ölében lilára buzerált pudli, legszívesebben belebasznék egy csákányt. A nejem a konyhában, nem int türelemre, nem fegyelmez, mint máskor, ezen már rég túl vagyunk, csak áll némán, s bámul ki az ablakon. A meg nem valósult terveinket szürcsölgeti két cukorral, a lejárt szavatosságú álmainkat címkézi újra, azt már soha többé nem teszi hozzá, hogy van remény. 15 év ebből elég volt, megerősödtünk, mindenből jól jöttünk ki. Azt nézzük, hogy minek lehet örülni, azt a kicsi boldogságot. Van hova hazajönni, ott vár valaki, meg a két gyerek. Egészségesek vagyunk, eddig minden nap ettünk, van öltözet ruhánk, van hol aludnunk. Kell ennél több?
Viszont.

Arra is rájöttünk, hogy a keserűség csak egy viszonyítási pont. Mikor meghatározzuk, hogy a végtelen világűrben hol van a föld. Mert van a nap, sok-sok bolygó, s ott van a hold is, ez meg a föld, itt vagyunk. Ez a sok mifaszom ezünk van, meg azunk van, ebből már nekünk kettő is van zavart meg bennünket. Szeretnénk tudni, hogy 15 év után hányadán állunk, mik a hiányosságok. Félig üres, vagy félig tele? Körülnézünk, és annak nagy háza van, nagy autója, nagy vállalkozása, állandóan pörög. Hű de jó neki. De nincsen felesége, mert régen elvált, a neje vitte a fél vagyonát, s a gyerekét is. Hű de rossz neki. De még mindig a galaxison belül járunk, a bolygók kivehetők, szemmel követhetőek.
Aztán engedtünk még forró vizet a kádba, s néztünk kérdőn egymásra, hogy ennyi?
Sorra vettünk még másokat is, hogy hozzánk képest, térképen megjelöltük karikával.
Csak abban nem tudtunk megegyezni, hogy most mit keresünk, kutatunk? Azért tekintünk körbe, hogy félig üres, vagy azért, hogy félig tele?
Bezártad az ajtót?
Fölém hajol a kádban, csókolódzunk, megmarkolom a formás kis seggét, és rutinosan szexelünk, kádban mindig ugyanaz a póráz, kiforrott, lendületes, amorf strófák. A refrén is mindig ugyanaz, csak az ágyban lehet szabadjára engedni a fantáziánk, ha a gyerekek nincsenek itthon. Egyszer azt találta mondani egy fürdőkád utáni pihegés közben, hogy ezt legalább nem veheti el tőlünk senki, kicsi boldogság.

Meg lehet unni egymást? Lehet úgy gondolni a házastársunkra, hogy fárasztó, teher, kolonc, s szabadulni kéne tőle? A flipperben is vannak szabályok, minden gombnyomás egy újabb löket, csak az ásó, kapa, és a nagyharang választ el bennünket.
Jel 2,4 De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
Bolti Zsolti (Semsis) mesélte, hogy úgy szexel a nőjével, mint ha aznap látná utoljára, végig arra gondol, ettől olyan vad. Azóta már külön vannak, de a tanácsát megfogadtam.
Minden ember lelke végtelen, akár a mély világűr, gyermeki frissességgel, érdeklődéssel, kíváncsisággal lehet ébren tartani + forró víz, s kikapcsolt telefon.
Most jöhetnék ilyen elbutult, Csernus-féle ne hódolj be a világnak, álljon térden könyörögve előtted a világ, ha magam sem venném hasznát. Minek raknám ki a facebookra, iwiwre?
Csernustól éppen válik a felesége, saját dugájába dőlt, magán sem tud segíteni. Minek menne kelyhet keresni? Van már neki, igya ki azt.
1994-ben, Érsekvadkert sötét főutcáján pillantottam meg először azokat a csillogó szemeket, a barátnőivel várt rám, jön a pesti srác. Igyekeztem elkápráztatni színes tollaimmal, akár a páva. Táncház találkozóra mentünk a stadionba, s bűvöltem Őt esti egyetemmel, apám birtokával, kajaktúrával, nem volt hasztalan. Bár se esti egyetemre nem mentem (szobafestő szakmunkás vagyok), apám is eladta a tanyáját, a nagy dunai árvízre való tekintettel pedig lemondtam a túrát. Minden csalóka ábránd ellenére sikerült megtartanunk a 15. évértékelőnket a kádban.

1997: a állás, a hűtő, a melegvíz
2010: a bungi, a kiskert, a számlázás
Anno Domini: a ásó, a kapa, a nagyharang

Viszont, nem panaszkodunk, minket mindenki mosolyogva lát