Staféta

Sokoldalú színész, rengeteg filmben láttam, sok felkérése van, a macsó szerep áll hozzá a legközelebb, az a büdös lábú, cigizős, földre köpködős, igazi ezerarcú, nincs olyan szerep, amit ne rá szabtak volna.
Az ezerarcú néző? Nagyon sokoldalú, igazi mindenevő, megnézi az összes filmjét, és még énekel is, nagy kedvenc.

S mindez én vagyok.

A férfi megállt a piros lámpánál, lehúzott ablakán beszűrődött a szomszéd autóból a rádió. Deja vu érzése támadt, kislány kelt át a zebrán, iskolás, talán alsó tagozatos, az arca ismerős. Nagyon is ismerős, megfoghatatlan, a múltbéli álmokból toppant elé, nyugtalanító érzést keltett benne, de egyben kellemes is volt. Ideges lett a tudattól, hogy nem tudja hová tenni a folyamatot, ami az agyában zajlik, épp kiesni készült a végtelenbe, de a lány arca egy beteljesült folyamat, biztonság érzetett nyújtott.
A lány felnézett egy pillanatra, ránézett a férfira, aki a szélvédő mögött ült megbabonázva, s halkan azt suttogta maga elé: neked nagyon szép életed lesz kislány…
A lámpa zöldre váltott.

A szomszéd autó indult el hamarabb, a rádióban hárman vihogtak ostobán a saját gyökértelen poénjaikon. A sofőr napszemüvegben, lezser rágógumi, kedvenc szám, hangerő, hármasba, gázfröccs. Felzaklatta az sms, amit a lánytól kapott. Igaz, hogy a csaj lakása, de már évek óta Ő tartja el, hogy jön ahhoz, hogy csak úgy sms-ben, sértődötten utasítja, hogy szedje a cókmókját? Csak kétszer csalta meg, másodjára dacból, jólesett neki, de akkor is a csajt szerette. Ez már menetrendszerű, ha hétvége, akkor sms-ben összeveszés. Utána napokig felé se néz, a telefont sem veszi fel, az üzenetekre nem válaszol, alázza. Nem fél, a csaj ragaszkodik hozzá, csak hisztis, futja a kötelező köröket, de azért bízik benne, hogy egymás mellé lesznek temetve. Hirtelen fékezni kényszerült, egy kerékpáros vágott be elé az araszoló kocsik közül, ha nincs észnél, simán felborítja. Kihajolt az ablakon, ordított, hogy: Hé szarjankó! Majd a koporsódra rajzolok szemet!

A kerékpáros a válla felett visszanézett, rá sem hederített, a közlekedési dugó ötpercenként veszélyes. Megállni tilos, a szállítmány bizalmas, jól fizet, senki sem kérdez semmit, de tudja, hogy a kilós tasak a hátizsákban, marihuána. Azok az arcok, akiktől átvette, a homlokukra van írva, hogy kertészek, nem szarral gurítanak, a lakásba belépve érezni lehetett az émelyítően édes gyanta illatot. Mi lenne, ha megdézsmálná a csomagot? Kiderülne, elbukná ezt a vastagon fizető munkát. A megkeresett pénzéből bármikor vehet magának. Vagy akár kérhetne is tőlük, de akkor felfedné, hogy tudja, mi van a csomagban, tudja, hogy a lakásban nagy mennyiséget tartanak. Biztos tudják, hogy tudja, akkor meg minek ez a szerepjátszás?
Sokat kockáztat, ha egyszer megállítják a rendőrök, igazoltatják, az már nem birtoklás lesz.
A kerékpáros lassított, megvárta, amíg az idős néni a járdaszigetre lép, várni a villamost.

A néni megállt a plakát előtt, messziről sikít a villamos. Politika, ugyan mit akarnak ezek ettől az országtól? MSZP? Hmmm, bal a tortán…
Magában nevetett, lány korában jó volt szójátékból, ragadtak rá a fiúk a bálban, harsányan kacagtak, imponált nekik, ahogy sziporkázott, gyorsan járt az esze.
De most? Sosem gondolta volna, hogy megéli a 84. évet, nincs benne semmi jó a reggeli kávén kívül. Fájós lábak, minden betegség megtalálja, naphosszat ülni a rendelőben nyafogó öregasszonyok között, mindnek meghalt a férje. Érdekesek ezek a férfiak.
Kettőt is elfogyasztott, meghaltak mellőle. Az első lángoló szerelem volt, majd összeszoktak, az anyósával sosem jött ki. Azt az embert elvitte a rák, még nem volt 50 éves.
3 évet várt, akkoriban már csapta neki a szelet egy nyugdíjas mozdonyvezető. Szép szál ember volt, tudott bánni a nőkkel, értett a nyelvükön, ismerte a szavakat, hogy mit szeret hallani a fülük. Virágcsokor nélkül sosem jött, aztán egyszer csak engedett neki. Rettegett a pillanattól, de a férfi türelmes, és gyöngéd volt. Szépen éltek, mint két öreg a teraszon, teát kortyolgatva, lenyugvó nap, a kisasztalon sajtó, hétvégén unokák, s a lakást belengi a rántott hús ínycsiklandó illata. A derűs gondolatmenetet egy fiatalember szakította félbe, nem nézett az semmit, biztos ordít a fülébe a zene, elé vágott, ahogy nyílt a villamos ajtaja.

A fiatalember kerülte az emberek tekintetét, megállt, kapaszkodott, mereven bámult ki az ablakon. Reggel letöltött a netről egy mixet, hatodjára hallgatja végig, nem győz betelni vele.
Elérzékenyült, orosz nő énekelt fájdalmas hangon, keleti pengetős, hegedű, valakit elveszített, vagy nem kapott meg, az egész életét beleénekelte egyetlen hangba. Most minden ráér, nem vesz tudomást a külvilágról, átadja magát egy eufórikus érzésnek, valaki belesírt a kitárt lelkébe, lecsorog, tócsába gyűlik, elvegyül legbelül, egyre nehezebb elviselni, hideg, mint a jég, megkövesedik. Kérjük az ajtók mellett vigyázzanak, rideg külvilág, taszító, embertelen, ennek a nőnek a hangja mindent visz, mint amikor régen szekrénybe bújt, kívül a nevelőapja neszezett, nyikordult az ajtó, az egyik cipője, fél lábbal belépett a szobába. Hallgatózott, aztán megkérdezte: Balázs!? Balázs itt vagy!??
Nem válaszolt.
Csak két pofont kapott tőle, ami lehet hogy egynek indult, aztán bevadult, nem vette észre, a gyerek szeme vérzett.
Az anyja üvöltözött az emberrel, késő estig csapkodták az ajtót, végül csend lett.
Másnap az anyja magához ölelte, nincsen baj kisfiam? Iskolába ne mondd el!
Az ajtók záródnak!

Egy lány, akibe azonnal szerelmes lenne, a villamos lépcsőjére ejtett véletlenül egy papírlapot, aztán leszállt, a szoknyája ringott, láthatóan vidám, és jókedvű volt, kacagtak a mellei.

A lánynak bizseregtek az ujja végei, a talpa, izzott körülötte a levegő, a feje már görcsölt, annyit gondolt a fiúra, hogy miről mit gondolhat. Nyíltan nem szegezheti neki a kérdést, mert a fiúnak ott a barátnője, négy éves kapcsolat, de a fiú láthatólag nem közömbös, a visszajelzései bíztatóak, vagy csak Ő akarja azt hinni róla, s minden ami történik független egy flörtnek indult, aztán egyre zavarosabbá, bonyolultabbá váló kapcsolattól.
Az elején csak játék volt, s napról napra szenvedélyesebb mondatok hangoztak el, egyre bensőségesebb gondolatok, kialakult a kettejük saját kis világa. Ha erre gondolt, beleborzongott, szikrázott a bőre, egyre nehezebben tudott koncentrálni a munkájára, minden gondolatát abba a kis kettejük világába menekítette. Még álmodott is róla, csak nem merte neki megmondani, mert félt, hogy elutasítja, hisz a másik lánnyal az a négy éves kapcsolat olyan stabilnak tűnik. Egyszer mindenképp nekiszegezi a kérdést, egy gyenge, érzelgős pillanatában, mindent egy lapra tesz fel, lesz, ami lesz, elmondja neki, hogy szereti. Sokat tépelődött rajta, marcangolta önmagát még éjjel is, ha felébredt az volt az első gondolata, görcsbe rándult a gyomra, annyira szeretett volna vele együtt lenni. Ha most itt lenne, mellé bújna, a karjába fúrná a fejét, csak érezni a bőre melegét, az illatát.
Abban a kis világban kettejük elválaszthatatlanok, mindig is egymáséi voltak.
Mi történik velem? Vagy beteg vagyok, vagy mi ez? Gombóc volt a torkában, túlcsordult benne a szerelem, a belső ragaszkodás a fiúhoz, akit talán sohasem kaphat meg.
Azon kapta magát, hogy hosszú ideje egy kirakat előtt állt. Jellegtelen kirakat, búvárfelszereléseket reklámoz, de a színe. Kék, égszínkék, tengerkék, mélykék, élettel teli kék, hatalmas energia, ez a kék süt, forró, átható, kiszalad az emberből a lélek örülni, tapsolni, olyan súlyos teher, állt előtte révetegen, letaglózva, a fiú szeme jutott eszébe róla.
Megcsapta az orrát az orrfacsaró bűz, a húgyszag, maró ammónia, forróság, lángolt az aszfalt, a kapualjban mosdatlan hajléktalan, ápolatlan és koszos, foszlik rajta a ruha, úgy fekszik a földön, mint egy féreg, minden porba beleforog. Egy félig elszívott, ferde cigarettát próbált meggyújtani, a keze kóválygott, s közben elaludt a gyufa.
Igénytelen! Vágta oda, s aztán tovább ment.

A hajléktalan saját magát mulattatta, és saját magán mulatott. Harmadik szál gyufa lobbant el, próbálta eltalálni a cigaretta végét. Már megszokta, hogy durván leszólják, elvégre állatok, s neki is vannak érzései. Nem elég, hogy 8 éve az utcán él, kukákból maradékot étkezik, keresi a még hasznosat, amit pénzzé tehet, még meg is alázzák. Fal mentén bogarászik, mindent felvesz, alaposan átvizsgál, ideje van, nem siet sehová, ennél már csak jobb lehet.
Néha egész napokat áll a gyorsétterem bejáratánál. Furcsák az emberek, ha nem kéreget tőlük pénzt, akkor hoznak neki szendvicset, menő hamburgereket. Volt olyan, hogy még forró volt, Ő meg fázott, melengette vele a tenyerét, aztán beleharapott. Jól esett a meleg a gyomrának, a zsemle édeskés íze, a mustár, a sült hús enyhén samaskás, de még is vonzó, édes, hosszan forgatta a szájában a falatot. Utána várt, elteltek órák, dörzsölgette a tenyerét, elmélkedett, belebámult a tömegbe, kiszúrt magának egy pontot, hosszan nézte, valamit keresett.
Magától bekúszott a gondolataiba, nem kellett küzdenie érte, csak nézte a pontot. Egy szürke kandeláber oldalán nagybetűs, piros szórólap: Lakást Keresek!
A világegyetem végtelen, mégsem találom a helyem.
Nincs helyem ebben a végtelen világban, nem kíváncsi rám senki, még a szarukat is sajnálják tőlem, ha tehetik, leköpnek, elvégre állatok vagyunk.
Végre meggyulladt a cigaretta, először csak belepöfékelt, de aztán sajnálta a király dekket, pazarba megy a jó dohány, leszívta a füstöt, sokáig bent tartotta, majd köhögve, krihácsolva kifújta, hogy fordulnék fel végre…
Tudta, hogy régóta beteg, csak azt nem, hogy melyik viszi el előbb.
Talált már hullát az utcán, este még beszélgettek, borral is kínálta, igaz ilyen olcsó, méreg, de hatásos, ki nézi azt ilyenkor? Addig ittak, amíg testvérek nem lettek, később már házasok, úgy beszéltek, mint akik hosszú évek óta ismerik egymást.
Még aggódott is érte, hogy nem fog e fázni azon a padon, nem tett maga alá kartont, csak az a nagy fekete kabát, oda lesz a veséje.
Reggelre odalett az egész ember, megmerevedett, a szemei felakadva, homályosan, elillant belőle az élet, koszos kezével lecsukta. Körmei alatt vastag kosz, nem is tudta hirtelen melyik zavarja jobban. A halott, hideg ember, vagy a körme alatt a kosz.
Valaki, csak a lábát látta.
Aztán a fényes nadrágját, pénzt rakott a plédjére, nem jött zavarba, nem kell megköszönnie.
Egy ezres még nem kötelez semmire.
Köszönöm!
Mert különben legközelebb nem ad…

A férfi megkönnyebbült, ébredés óta vívódott magában, próbálta jóvátenni.
Tegnap az asszonnyal összeveszett, durván, mint még soha, közben figyelte saját magát, ahogy fröcsögött a nyála. Eltorzult arccal üvöltött, a kezei megfeszültek a levegőben, ilyenkor szoktak ütni a férfiak, azt mégsem lehet. Nem tehette meg, soha nem engedhette volna meg magának, hogy megüsse az asszonyát. Azt, aki ápolta, ha beteg volt, bíztatta, ha elcsüggedt, kimosta a szennyesét, és elé rakta az ebédet, még ha egyszerű is volt, s megszülte a gyerekét.
Pedig kihozta a sodrából, eleinte próbálta békíteni, aztán mindketten egyre jobban felhergelték magukat, a gyerek magára húzta a szobaajtót, de biztos, hogy figyelt.
Reszelős, köhögős volt a torka, ahogy artikulálatlanul üvöltött, valamit szívesen összetört volna, hogy érzékeltesse indulatát. Felül akart kerekedni az asszonyán, megmutatni neki, hogy férfi a földön, de nem látta a végét, meddig mehet el?
Este összebújtak, egy ideig feküdtek egymás mellett érzéketlenül. Legalább is úgy tettek, de így nem lehet elaludni, aztán egymásba martak. A férfi megmarkolta a nő fenekét, az enyém vagy, a húst szorította, megmarkolta szenvedélyesen. Aztán a mellét, nyalogatta a bimbóját, egészen keményre, a nő felnyögött, a csípőjét rászorította a férjére, visított, mint egy malac, úgy sírt, hogy a könnyei kicsordultak.
A gyerek már alszik, szégyenlősen mentek a fürdőszobába, egy jelképes puszi, záróra, pont a végére, egyszerre nyúltak a távirányítóért.
Lelkiismeret furdalása volt, mint ha megcsalta volna, hisz sosem veszekedtek, sosem kiabált vele ilyen hangon.
Az ezres, amit előre kikészített, kivette, hogy akinek adja, ne lássa, mennyi van nála, csak…
Csak mi? Nem tudta megfogalmazni, de könnyebb lett, ahogy lerakta a mocskos plédre, oda sem nézett, nem volt kíváncsi az arcára, nem akarta hallani a hangját.
Nem akarta, hogy az ábrázatával elrontsa az adakozását, hisz nem neki adja, hanem annak, aki feloldozza. Mondjuk Istenben nem hitt, sosem bírta a hétvégén gyászba öltözött, ájtatoskodó vénembereket, vénasszonyokat. Mindig volt egy olyan érzése, hogy rosszabbak nála.
Cérnabolt, el sem olvasta volna, de hangosan puffant az ajtó, vastag derekú asszony lépett be rajta, a huzat megcsapta az arcát, ezek a nagybelű cigányasszonyok olyan tolakodóak…

Aranyom! Figyeljen csak rám, hallja! Nem zavarta, hogy álltak emberek a sorban, egyből felhívta magára a figyelmet. Olyan színes kelméjük van e? Tudja, amilyet a múltkor is vittem!
Tudja, az a selymes, az uram szereti, varrnék neki egy öltönyt, azaz a szabóval, majd megcsinálja, rábeszélem, hogy olcsón. Nincsen nekünk pénzünk…
Akkor már ciccegtek, de szólni egyik sem mert, a cigányasszony meg a sor elejére került, pontosan tudta, hogy nem mer rászólni senki, ahhoz túl illedelmesek, egyik sem akarja lejáratni magát a többi előtt, a kiszolgáló meg zavarban van.
Na, csak hallja e kend?!! Mutatott rá áthajolva a pulton egy anyagra, ebből mérjen már ki nekem, de ne cakkozza meg, mint a múltkor.
A sor egyre türelmetlenebb lett, méltatlankodtak, egymás felé fordulva keresték az igazukat, bólogattak, hogy micsoda emberek, nem sül le a képéről a bőr.
A cigányasszony csak nógatta a kiszolgálót, hogy hama, hama, nem látja mennyien várnak?
Ha lehet, hagyjon rá egy kicsit, nehogy a varró elszabja, oszt ne legyen nadrág!
De mutassa csak azt a másikat! Várjon, nehogy leszabja! Az nem márkásabb? Mi annak a neve?

A kiszolgálónak vörösödött a feje, se köpni, se nyelni nem tudott. Villámlott a szeme, ahogy végignézett a felháborodott soron.

Naphosszat húzza itt az igát, próbál kedves lenni, igyekszik mosolyogni, hogy a vevők érezzék a törődést, hogy nem személytelen, mint egy nagyáruház, ahol nincs is eladó.
De nincs megfizetve, a pénz semmire sem elég, mit kezdjen magával?
Hova menjen innen? Kislány kora óta szereti, mindig is arról álmodott, hogy esküvői ruhákat alkot. Szépen kiválasztja, megnézi magának a menyasszonyt, rákacsint a derekára, s mint ha ráöntötték volna. Emlékezetes lehetne, egy életre szólna.
Minden nap álmodozik a sok finom, színes anyag között, leméri méterre, ajánl hozzá gombot, látja hogy a vevő elégedett, vissza is jön, csak őt keresi, a pénz mégis ugyanannyi.
Mindig marad egy csekk, majd a következőből befizetem, de akkor már kettő lesz ugyanabból. Béklyó, nem lehet megfogni a pénzt, az adósság egyre csak nő.
Még jó, hogy egyedül él, ebben a korban az ember már számít a gyerekeire, hogy kisegítik.
Tessék anyám, itt van, ne gondolj vele, csak fizesd be! Nem kell megköszönnöd, én köszönöm, hogy felneveltél, vagy valami ilyesmi. Vagy legalább felköszöntenének, de ha nem szólok, hogy holnap lesz, eszükbe sem jut.
S, ha mégis felköszöntenek, kényszeredetten örülök, ők is úgy tesznek.
A férfi, aki felé nyújtotta a pénzt nem nézett a szemébe, a földre szegezte.
Dühös volt, az orrán fújtatott, hogy várnia kellett, s most őt okolta.
Hisz megtehette volna, hogy rászól a cigányasszonyra, hogy álljon a sor végére.

A férfi tajtékzott, magában őrlődött, a visszajárót sem nézte, hidegen hagyta, ahogy a pénztáros gondosan becsomagolta, nem mosolygott rá vissza, a hóna alá csapta, és kirobogott az ajtón. Magában kiszámolta, hogy ha gyorsan gyalogol, félig fut, akkor még eléri a következő buszt, persze ha nem jön közbe semmi. Mert Ő olyan szerencsétlen, mindig elbánik vele az élet, még azt sem teheti meg, hogy egy buszt elérjen.
Idegesítette a sok ember, mind előtte szédeleg, pont akkor lép a lába elé, amikor sietne.
Alszanak, olyanok, mint a birkák, jártukban lehetne őket megnyírni, fel sem szisszennének.
Sietősre vette a figurát, hit nélkül, csak szedte a lábát, s nagyokat szuszogott.
Ha elérné a buszt, találkozhatna a volt feleségével, rávenné, hogy ne jelentse fel.
Most szorult helyzetben van, nem tud gyerektartást fizetni, de keresi a megoldást.
Láthatja, hogy nem a kocsmába hordja, csak nem gondolja, hogy naphosszat ott ül. Nem kell senkinek, hiába kilincsel munkáért, ha van nála sokkal fiatalabb, annak nem is kell annyi pénz, úgy is csak elinná.
Reménytelen, most volt egy kis pénze, mert eladta az autóját, megígérte, hogy vesz ruhaanyagot a lányának, tervezett egy alkalmit, ad magára.
Próbálja bizonyítani, hogy ér valamit, hadd lássa az anyja, hogy törődik a lányával, nehéz apának lenni, évek óta nem beszélt a lányával, már kész nő. Azt sem tudja, van e pasija, hogy kérdezze meg tőle? Csak úgy álljon elé, hogy lányom, pasizol már?
Leintené, elzavarná, a lánya nem kedveli, sosem jöttek ki egymással, nem találták a hangot.
A busz éppen az ajtókat zárta, futni kezdett, dübögött az oldalán. Há várjon! Várjon meg!
Az ajtó kinyílt, Érdig lesz szíves egy egészet. Köszönöm.
Lehuppant az ülésre, maga alá húzta a lábát, magához ölelte a táskáját, sosem lehet tudni.
Hallott már olyanról, hogy valaki elaludt, s közben kirabolták.
Az autóbusz elindult, az ülésén forró a huzat, fejét az ablaknak támasztotta, a busz lámpát kapott.

Puhos, idős férfi félmeztelen locsolta a járdát, térdig érő nadrágban, a vádlija alaposan szőrös, kis papucs, élvezte, amit csinált. Néha a lábfejére locsolta a vizet, hűsölt, a járda gőzölgött a friss víz nyomán. A port, csikkeket, papír zsebkendőt az útpadkára locsolta.

Az idős férfi megtörte a slagot, hogy ne folyjék a víz, gyalogos, illedelmesen elengedte, amaz szökkent, mint egy őz, a lába alig érte a földet, még a szoknyáját is megfogta. Nem értem az embereket, arrébb áll a mocsok, kutyaszar, ott kényelmesen sétálnak, amint letisztított helyre érnek, pipiskedve járnak, mint ha óvnák magukat a tisztaságtól. A söréért nyúlt, jó hideg, még deres az üveg, a kupakját visszarakta rá, hogy ne szökjön a szénsav. A lépcsőház hűvös, vastagak a falak, jó helyen van a sör, csak nehogy felrúgják itt neki. Mert itt aztán lakik mindenféle népség, főleg kutyások, de a többi is mind hülye, nem tudnak köszönni, inkább elcsapják a fejüket. A társasház előtti járdával végzett, pedig ezek még a vízre is sajnálják a pénzüket. Nem tartozik a munkakörébe, csak szívességből csinálja, mert szereti az alapos munkát, de már szóvá tették neki, hogy ne öntözze feleslegbe a vizet. Szépen le is ordította a naccsádját, vele hiába perlekedik, inkább fizesse a közös költséget, amivel el van maradva, lassan egy éve. Na, akkor a naccsád eloldalgott, mint akire hirtelen rájött a hasmars.
A zsebében bekészítve egy kis vodka, közértbe veszi egy százasért, megbolondítani vele a sört. Ez már szertartás, egy társasház, egy sör, egy kis vodka. Dél körül már egész elviselhető a világ, a lányoknak odafütyül, csettint a nyelvével, ha egy jó segget lát. Ejjha!! Lennék a nadrágod helyében kislány! Nahhh!? Érdekel a dolog?
Majd trolibuszra száll, hazamegy, berak egy pornó filmet, de előtte alaposan kiválasztja.
Megebédel, hasára fekteti a tálcát, mellé jéghideg sör, a fagyasztóból veszi ki, szinte kásás.
Méteres hagymaszár, neki áll legelni, belekanalaz a púposra rakott tésztába, addig eszi, amíg már csak szuszogni tud, közben HírTV, méltatlankodik, tele szájjal gesztikulál, hogy: a kurva anyátokat, csak szívjátok a nép vérét, szarháziak, népnyúzó politikusok, mindig a kis embereken hajtják be az adót, a nagyok meg milliárdokat lopnak.
Miután kidühöngte magát, odakucorodik a dvd-s polc elé, s nekiáll kiválasztani egy filmet.
Hasába szorult a szénsav, elnyújtottan büfög, leemel egy filmet, majd unottan visszarakja.
Már nem bírom a nigger picsákat, azzal a hatalmas seggükkel. Igazából még nem is láttam szép néger nőt. Legyen ázsiai, vagy japán, vagy az ugyanaz? Copfos lányoknak öltöznek, hátukon iskolatáska. Sétálnak az utcán, megáll egy drága verda, s hipp-hopp már benne is ülnek, és morzsolgatják a fickó heréjét, miközben vezet, aztán az egyik lány a szájába veszi.
A fickó kéjesen megmarkolja a kormányt, szinte már nem is pornó film. Hogyan szaporodnak a japánok c. ismertető filmünket látják.
Kikészíti a papír zsebkendőt, egyiket, mert abba, a másikat meg törölni, s utána lehúzza a wc-én, meg is mossa a csapnál. Már rég máshol jár az esze, másodpercek alatt elfelejti az állatias énjét, már akkor különb embernek tartja magát, amikor a törölközőért nyúl. A felesége minden reggel tisztát készít, aztán siet a buszhoz, rohan dolgozni, szakácsnő, itthon is nagyon jól főz. Csengetnek, bosszankodik, postás jött, hogy ajánlott. Már megint egy felszólítás, magyarázkodik a postás előtt, hogy hó vége, az megértően bólogat, hogy szép napot, végül elköszön.

Van még két címe a házban, lépcsőn fellohol, csenget, ismeri a lakás illatát, az asszonyét is, mindig mosolyog, de most ajánlottat hozott. Az asszony rózsás otthonkában nyitott ajtót, a szeme csillogott. Tessék fáradjon beljebb, kér egy finom kávét? Most főztem.
Nem köszönöm, sietős a dolgom, csak ezt tessék átvenni, itt aláírni.
A nő először csodálkozott, a dekoltázsa mögül kacsingattak a mellei. Majd szabadkozni kezdett, hogy úgy emlékszik befizette. Rendes asszony lehet, a lakása pedánsan tiszta, finom illatok, növények, a falakon absztrakt képek, a szoba ablaka nyitva, kellemes huzat.
Az asszony olyan kedves volt, hogy félreértette, vágyott rá, hogy átölelje, s hosszan megcsókolja, az ajkuk egybe forrjon. Ha pénzt hozott minden alaklommal megtarthatta az aprót, akkor is csak mosolygott, először azt hitte magányos, azért olyan kedves. A végén rájött, hogy a nő valószínűleg mindenkivel így viselkedik, ilyen a természete.
Mit szólna hozzá, ha megkérdezné tőle, hogy: hölgyem, megcsókolhatom?
Undorítónak tartaná, lehet többet nem is merne levelet hozni neki, a postán átvehető.
Pedig szívesen belemarkolna a fenekébe, már mindenféléről fantáziált vele, azt is elképzelte, hogy milyen bugyi lehet rajta. Talán piros, illik hozzá ez a szín, ez a nő akárcsak a pipacs, mindenhol virágzik, pipacsszirmok a léptei nyomán. Vajon miért nem szereti a férje? Lekezelően bánik vele, hogy lehet megunni egy ilyen sugárzó nőt?
Csókolom a kezeit drága hölgyem.
Még egy emelet, a csengő is koszos, a lakás is büdös, penészes húgyszag, ápolatlanok, végtelenül ostobák, és alkoholisták. A férfi a sörösüvegek között szokott botladozni, nincs olyan, hogy ne rúgna bele vagy kettőbe, aztán nyit ajtót.
Miután csöngetett a nadrágjába törölte az ujját, forgatta, a körmét végighúzta a nadrágja korcán, aztán a foga alá illesztette. Beleillett a hangulatba, nem a férfi nyitott ajtót, hanem a táskás szemű nő. Nyomában bűzös cigaretta füst, belepte derékmagasságban a lakást.
Mondja mit akar!?
Csak ezt hoztam, itt írja alá!
Nem írok alá semmit! Csak nem gondolja, a nő hangja fáradt, borgőzös volt, cigarettától rekedt. A szemei duzzadtak, a fogai barnák, ki szeretheti ezt az embert? Ki bújik mellé, és mond neki szépeket?
Nézze, ha nem veszi át, nincs semmi gond, visszaviszem, és postán maradó. De attól még a helyzetük nem oldódik meg.
Miféle helyzetünk, mit tud maga rólunk?! He? Azt hiszi ért valamit? Nem ért maga szart sem, nem tud maga semmit, azt hiszi nekünk olyan könnyű? Vagy az a baj, hogy néha napján megisszuk a magunkét? Ennyi már csak jár, ha ezt sem engedheti meg magának az ember, akkor minek éljünk? A nő sértődötten bevágta az ajtót, még belebotlott egy sörösüvegbe, elengedett egy sűrű basszamegot, és elhalkult.

A táskás szemű nő lerogyott a székre, olcsó bort vedeltek egész nap, méreg, de nem nézi azt senki, csak azt, hogy mikor fogunk megdögleni. Ujjain kénes sárga nyomot hagyott a sok cigaretta, hamu a tálban, a tévén légy, most nincs kedve felállni, de azért zavarja.
Érlelődik benne a gondolat, hogy fel kéne állni, csak még várat magára, át kell azt gondolni.
Fel fog állni, le fogja ütni, de előtte az élettársa.
A másik székben hortyog, arra sem ébredt fel, hogy csengetnek, hulla részeg, hörögve veszi a levegőt. Nincs neki semmi haszna, a saját segélyéből tengődnek, amaz már segélyt sem kap.
A múltkor elzavarta a polgármester, itthon dühöngte ki magát, akkor meg vigyázzban állt, mint a kisangyal. Szerinte a világ a hibás, nem tud elintézni semmit, kidobni meg sajnálja.
Nem eszik semmit, hiába főz, inkább iszik, a pohárért nyúl, hamar felönt a garatra, aztán mit sem tudva magáról horkol.
A légy egy helyben forog a képernyőn, szívókorongját a bemondó homlokára tapasztotta, megint forog, tapogat, megállapodik.
Akik megállapodtak állapotosak?
Biztos most petézik a képernyőre, leszen kis légy őszire, kell is az. A tenyerével csapott oda, a szőnyegre seperte a szétlapult legyet, a képernyőn egy gyönge félkör maradt nyomában.
Esőt mond, vajon ki választotta a ruháját? Ki mondta neki, hogy eső lesz?
Honnan veszi, hogy magas nyomású légkör, milyen orvos meterológia…?
A légy forgott még egyet a szőnyegen, nem is volt dereka, a papucsával taposott rá, alig érte el. Az időjárás jelentő örömmel közölte, hogy esős hétvégénk lesz, úgy mosolygott, hogy szinte már várta az ember a zuhét.

Levette a blúzára csatolt mikrofont, sóhajtott, ezen is túl vagyunk, irány az öltöző, hogy lehet ilyen ruhában egyáltalán mutatkozni? Minél előbb ki akart bújni belőle, nem tudott vele azonosulni, a melleit is szorította, ez nem az ő egyénisége. Bugyira vetkőzött, csak remélte, hogy nem nyit rá valamelyik kéjenc rendező, aki ágyba akarja cipelni. Ezek tudják, hogy mikor öltözik. Bár csak soha sem kellett volna lefeküdni egyikkel sem.
Remélte, hogy a szerkesztőség élére kerül, öt randi, öt vacsora, ötször tépte le róla a bugyiját, hagyta neki. Egyszer kért csak elnézést, miközben húzta fel a nadrágját, lopva ránézett.
Ne haragudj, már nem az én hatásköröm, könyörgöm ne csinálj most balhét…!?
Lenyelte.
Lenyelte, ahogy kérte, most ezt is le kell nyelni, csak kihasználta, tudta ő már régen, hogy áthelyezik, s nem tud segíteni, csak egy kis ingyen szex. Szaladt is haza a nejéhez, hogy: megjöttem drágám, úgy tesz, mint ha szeretné. Érdeklődik, hogy telt a napja, de már oda sem figyel az asszonyára, tölt magának egy drága italt, belebámul a vitrinbe, gyűjti a régi kardokat, pisztolyokat, órákon át fényezi.
Másnap első útja hozzám vezet. Szépeket mond, elegáns, határozott, finoman rápaskol a fenekére, mint ha azt üzenné: ugye köztünk marad?
Eszébe jutott, hogy kellene mellé egy férfi, olyan igazi, apának való, medvés. De azt is tudta, hogy nem érte még el azt a sikert, hogy elégedett volna. Az idő is szorította, nem lesz fiatalabb, negyvenen felül a szülés, főleg, hogy első gyermek, veszélyes. Meg egyáltalán ki legyen az apja? Ezen még nem gondolkodott, van egy csomó szempont, aminek meg kell felelnie, lehet ezért nem találja. Legyen gazdag, mint ő. Legyen helyes, humoros, sármos.
Legyen….ő, hát nem egyszerű, elszorult a torka a gondolatra, hogy soha nem lehet gyereke.
Ha eljön a pillanat, s meglesz már mindene, minden feltétel adott, s mégsem találja meg azt a férfit, akire vágyik? Sok a kérdőjel, néhány ősz hajszál, a fodrásza gondoskodik róla, de egyáltalán nem nyugodt.
Éhes, eszébe jutott, hogy enni szeretne, de az is olyan körülményes. Soha nem ehet egy jót, mindig vigyáznia kell az alakjára. Saláta, gyümölcs, sovány hús, hal, de azt nem is szereti.
Az utcán találta magát, üres, sehol egy lélek, a forróság elől bemenekültek a lakásaikba.
Ezeknek nem jó semmi, ha esik az a baj, ha fúj az a baj, ha hideg van, azt sem szeretik, melegért sóhajtoznak. Bemondja nekik, hogy holnaptól végre jön a felmelegedés, majd egész héten kánikula, s izzadnak, nyögnek, legyezik magukat, hogy az Istenit, milyen meleg van, elviselhetetlen. Úgy tátogatják a csőrüket a hűvös után, mint az éhező kismadarak.

Hatalmas teherautó fékezett, későn vette észre a lámpát, füstöltek az óriási gumik, csikorgott, pattanásig feszült az összes idegszála a hangra. A sofőr is megmerevedett, kiült a rémület az arcára, hogy sikerül e megállítania időben ezt a monstrumot, vagy a gyalogosok közé hajt.

Akkor ébredt fel, általában éberen, rutinból vezet, szinte oda sem figyel. A szeme látja a forgalmat, automatikusan kezeli a pedálokat, önkéntelenül mozgatja a kormányt, hozzászokott a hosszú évek alatt. A szeme az úton, a lelke szabad, néha megriad, belényilall a félelem, hogy miken gondolkodott, milyen mélyen, nem is emlékszik rá, hogy merre járt, milyen táblák vannak mögötte. Kicsit odafigyel, megnézi az autókat, de elkalandozik újra. Egy év alatt a harmadik cég, s csak a pénz miatt. Egy hét külföld, de ha kérik, marad tovább, a leghosszabb távollét egy hónap volt. Az asszonnyal már nemigen jönnek ki, éli a saját világát. Ő is, ha teheti, a kocsira menekül, várja már a szabad hétvégét, a péntek még csak-csak. A szombat elviselhető, este már útban van az asszonyának. Vasárnap hűségesen becsomagolja neki a tiszta ruhát, élelmet, de látszik a szemén, hogy kívül tágasabb. Ő is megkönnyebbül, ha újra a volán mögé kerül. 12év van még a nyugdíjig, fogalma sincs, hogy mi lesz velük.
Egyszer csak hazamegy, az asszony várja a harmadik napot, a negyediken elege lesz, és mindent a fejére olvas, amit az elmúlt években gondolt, csak nem mondta ki.
Akkor hová fogja kívánni? A pokolba? Ezer kilométereken át, gyötörte magát, már rég nem nyúltak egymáshoz, kereste az okát, meg hogy mikor lesz vége a színjátéknak. Mikor mondják egymás szemébe, hogy semmi közük sincs egymáshoz?
Két lánya van, de egyiket sem ismeri, közel egyidősek, kollégiumban vannak, ritkán jönnek haza, élvezik a függetlenséget, csak a bankszámlát csapolják. Ez lenne a család?
Hazajön, az asszony ad neki egy kegyelem puszit, hogy érezze férfi, a családfő. Az asszonya is dolgozik, de nem hoz haza annyit, ha ő nem koptatná a gumit, nem lenne jólét. A lányok is beviharzanak a nagy előszobába. Szia apa, hogy vagy? Virulnak, másodpercek alatt eltűnnek a szobájukban. Kifestik magukat, hallatszik az ajtó mögül, hogy idétlenül vihognak, miközben próbálják egymás ruháit. Egyszer csak előbújnak, körbeforognak, megcsodálja őket, s csak utána jön a lényeg. Apa tudsz adni egy kis pénzt? Olyan könyörgően néznek rá, olyan szépek, hogy nem tud nekik ellenállni. A kezükbe nyom egy-egy ötöst, s úgy eltűnnek, mint a huzat.
Későn érnek haza, lehet már reggel van. Egész nap alszanak, ajtó mögül köszönnek tőle el, hosszan, s elnyújtva. A hangjukban benne van a nyegleség, nem kíváncsiak rá, annál inkább a pénztárcájára, körbeudvarolják.
Készül, megfürdik, az asszonya néha féltőn beszól, hogy ne vizezd le a padlót, használd a szőnyeget, azért van! Ne lépj le vizes lábbal, előtte törölközz meg! Ne nekem kelljen feltörölni utánad!
Hajtsd le a wc ülőkét! Ha végeztél, nyiss ablakot, ne maradjon párás!
Felszólító mondatok.
Mindig elrontja az indulást a szünet nélküli aggodalmaival, hogy mi az, amit nagyon nem szeretne, s hogy mire vigyázzon, hogy őkelmének meglegyen a zavartalan kényelme.
A két nagy táska már az ajtóban, szervusz drágám, jó utat, vigyázz magadra, majd hívjál.
Mint, ha papírról olvasná, mindig ugyanazok a mondatok, akár csöndben is maradhatna, vagy tátoghatna szavak nélkül. Úgy is tudja, hogy csak be akarja csukni az ajtót.
Utána leül a tv elé, valami kis édest készít ki, mindig azt szokott, a lábát felrakja, és üveges szemmel lesi a képernyőt.
25 együtt töltött évre nem lehet azt mondani, hogy tévedés történt, hisz ott a két lány.
Szuszogva emeli be az utastérbe a két hatalmas táskát, ez már otthonos, ismerősek a szagok, rálép a kuplungra. Kicsit hátradől, lehunyja a szemét, a kormány érintése végre önbizalmat ad.
Ha úton van szabad, kiszolgálja magát.
Csak egy valami hiányzik, a pina. Sosem csalta meg a feleségét, pedig lenne rá pénze, belénevelték. Eleinte magazinok, de mióta van laptopja, már mozgókép, hanggal, arra könnyít.
Csak ne felejtsen el venni matricát…

A benzinkútnál a lány rideg, és unott volt, kártyával fizetett, tehát nincs jatt, végig kerülte a tekintetét, feszült volt, kis töltött galamb, inkább golyó, mint akinek nem jutott dinnyeföld.

A lány már unta, minden nap megkapta menetrendszerűen a leszúrást a főnökétől. Ha létezik alattomos, gonosz, rosszindulatú főnök, Ő az. Azt hiszi a benzinkút a sajátja, úgy jár, kel, mint egy földesúr, osztja az észt, oszt nincs is neki. A mellein bezzeg legelteti a szemét, biztos hátravinné a raktárba, ha hagyná, csak nem meri mondani. Ma pl. azzal kezdte, hogy nem is köszönt, csak ránézett egy félig megtelt szemetes vödörre, hogy: ez az én dolgom?
Kérdőn villant a szeme, látszott, hogy rossz estéje volt, vagy nem aludt. Egyébként nőtlen, kurvázni szokott, mindenki tudja, hallgatnak róla. Ha leül enni, előbb megkérdezi, hogy egészséges e az a szervezetnek, mint ha azt is jobban tudná, majd ránéz az órájára, s int, hogy igyekezz, az idő pénz.
A lány fel sem nézett, az úr beütötte a pin kódját, majd távozott, nem érdekelte, biztos jó élete lehet, mert szép nagy hasa van, nem vonja meg a szájától a falatot.
Egész nap dohogott magában, gyűlölt mindenkit, csak akkor mosolygott kényszeredetten, ha valaki készpénzzel fizetett. A vásárlók kérdései fárasztóak. Nincs e az, nem e lehetne így?
Vagy még is inkább máshogy, de egyáltalán nem úgy, ahogy neki jó lenne. Jöjjön, lépjen oda, fizesse ki egy szó nélkül, maximum köszönöm, nincs mit, aztán többet ne is lássa.
Jó, ok, vannak helybéli lakosok, de egy ilyen kamionos, biztos ez is kurvázik.
Kamionos mind olyan, dudál, félreáll, gyere kislány! Megegyeznek, a csaj ki tudja hány faszt fogott aznap, többet, mint kilincset, sosem lennék rá képes.
Ki kéne osonni egy cigarettára, azt is szóvá teszik mindig, egyszer már le akart szokni. Elhívták bulizni, két napja rá sem gyújtott, elég volt egy pohár bor, s ahogy megkínálták, mindjárt igent mondott, el is szégyellte magát. Ha már fiúja nincsen, legalább lógjon valami a szájában, szerinte vagány, tetkót is azért csináltatott. Egy napig gondolkodott rajta, hogy mi legyen. Elment a szalonba, meggondolta magát, megijedt. Másnap megkérte a fiút, hogy olyat tetováljon a vállára, ami szerinte illik hozzá. Valójában csak arra vágyott, hogy valaki útba igazítsa, legalább arra az időre törő