1989 julius 6-án az őrtoronyban ültem, a hazát szolgáltam. Kicsit eluntam magam és a rádiót bekapcsolva a torony mellé gurult a történelem őrületes nagy szekere.
Meghalt Kádár János. Tudtam, hogy ki az, darabig megrendülten néztem a nádas irányába, nem segített, nem hatott, az élet megy tovább.
Felnyúltam a tetőszerkezetbe rejtett újságokhoz, vagy 30 féle pornó újság, gondoltunk egymásra, szolidaritás.
A katona másfél évig maszturbál, utána is, de már civilként.
Természetes igény, hogy nővel legyen az ember, leküzdhetetlen.
Megjött a váltás, soha nem úgy néztünk egymásra, mint aki tudja a másikról, hogy mit csinált.
Bent az őrszobán a homlokomra húztam a szürke daróc pokrócot, maradt 3 órám, hogy pihenjek, szinte azonnal elaludtam.
Valaki a bal vállamat rángatta, féltőn s türelmesen, de azért őrparancsnokként, volt benne részvét.
Gyűrötten foglaltam el az őrhelyet, hajnal, csend, csak a szellő diskurál, fárasztó, azonnal álomba merülök. Rádiót hallgatni tilos, figyelem elterelés, de arra lehet a legjobbat aludni ülve. Váltás előtt még maszturbáltam egyet, valamivel el kell ütni az időt.
Eszembe jutott apám, két és fél évet volt katona a kecskeméti repülősöknél, biztos nem élt szent életet, meg ahogy a csajozási szokásait ismertem, biztos rárántott ő is, csak más képek jelentek meg a fejében. Aztán elrakta.
Jött a váltás megint, jelentettem, különös esemény nem történt.
Én magam vagyok különös, de erre nem jó gondolni, bárki gondolhatná magáról, hogy nem vagyok kis ember. Én 192cm magas vagyok, öcsém 205cm. Nehezemre esik felnézni rá, kitörik a nyakam.
Nahhh, aztán megint jött a történelem irdatlan nagy kereke, én meg a hányingeremmel, és a vizelet sárga és fárasztó napjaimmal voltam elfoglalva. Eszembe jutott, hogy tanulok és értelmiségi ember leszek, de látva a sok faszvakaró értelmiségit körülöttem, elment tőle a kedvem. Már akkor rájöttem, hogy az értelmiségi nem arról szól, hogy valójában értelmes. Hogy nem nádvágó, vályogvető az tuti, de láttad a Titanic c. filmet? Nahhh, azt nem nádvágók készítették, gondolkodó emberek és bemutatták, hogy valójában milyen az ember lelke.
Ha már a történelem kereke felém járt és bepillantást nyerhettem, akkor bedugtam az ujjam a fogaskerekek közé és …
Dehogy, menjünk időben egy kicsit vissza. Leszereltem és egyből Budapestre mentem. A Poscher János utcai munkásszállón laktam, szobafestő, üveges, proli, tudatlan, tapasztalat nélküli hülye gyerek. Eszem ágában sem volt tanulni, örültem, hogy végre a magam ura lehetek. Hétvégenként zacskós levest főztem a közös konyhában, órákig zuhanyoztam, a zuhany alatt mostam a pólóimat, nadrágokat és a füstös kocsmákban álltam a sarat. Próbáltak kikezdeni, élcelődtek, de tartottam magam, igyekeztem igazodni hozzájuk, elfogadni sosem fogadtak el. Úgy érezték, nem közéjük tartozom, csak turista vagyok.
Egyik este levittek a fény presszóba, régen volt, lehet nem is az volt a neve. Mondták, hogy csak maradjak nyugton, majd valaki küld egy italt, csatlakozzak, kérjem fel táncolni, aztán kísérjem haza. Korabeli diszkógömb, Boney M, Wermouth, sűrű füst, érdeklődő tekintetek, fővárosi vagyok, legalább is az ideiglenes lakcímem.
Senki nem küldött egy korty italt sem, aki levitt mondta, hogy ne adjam fel.
Legközelebb a zserbóba megyünk, csak kikapsz valami vén tyúkot, akit alkalmanként megdöngetsz és mos rád, meg főz a beledbe.
Nem erre lettem teremtve, nem jött össze.
De rögtön utána együtt éltem egy lánnyal 4 évet, jó volt, szép volt, a történelemre nagy ívben tettünk, észre sem vettük, hogy mi történt a világban. Albérletben, havi 3000 forintért, halászlékocka rezsón, kinti wc, közös, társasházi. Kapu 22h-kor bezár, házsártos házmester, egyszer úgy kellett belógnunk, mert a 22h-t túl komolyan vette. A haverom részegen késsel fenyegette, ez volt a Futó utca, aztán vége.
Azt hittem a világnak is vége, szándékomban állt megmérgezni magam, de nem erre lettem teremtve. Jött egy 4 hónapos kapcsolat, egy 1 éves, néhány napos futó kaland, sok átmulatott éjszaka, társkeresési hirdetések, rövid kefélések, értetlen elválások, seggek markolászása, kisajátítás, vadulás, aztán csend, kiürültem.
Étellel vagyok így, éheztetem magam, s mikor nagyon éhes vagyok, kívánom az ételt, akkor eszem, de megundorodom magamtól s az ételtől is, eszembe jut, hogy bírtam volna még.
Persze minek? Előbb vagy utóbb enni kell. A kiegyensúlyozottság hiányzott, szinte minden nőben életem értelmét láttam, s másnap reggel csalódottan keltem ki az ágyából.
Vegyük pl. az erdélyi lányt, azt hittem elérhetetlen. Villanyszámlás voltam, én jártam hozzá havonta, gyanús volt a rend körülötte, sehol egy büdös zokni, minden patent, mondom magamban, ez egyedül van. Szépeket mondtam neki, virágot vittem, moziba hívtam, étterembe.
A Szent Jupátban voltunk a Moszkva téren, ahol egy órát álltunk sorba és akkora adagokat hoztak, hogy hárman jóllakhattak volna helyemben. Leányzó kínlódik, jóllakott, de nem akar felállni az asztaltól. Lesütött szemmel vallja be, hogy nem meri itt hagyni az ételt, mert nem így lett nevelve. Inkább várjunk még, hátha később tud enni.
Nevetve mondtam, hogy ezt kifizettük, elcsomagolják, hazaviheti, ez már a történelem kereke. Együtt aludtunk, olyan volt, mint egy fatörzs, csupa kifogás, nehéz eset, sok elvárás és kikötés, hogy a jövőben miként legyen. Akkor reggel láttam utoljára, szemében remény, hogy talán én vagyok. Nem én voltam, nem is jelentkeztem.
Másik lánnyal szemezgettem. Ajtót nyitott és mondtam is neki, hogy ne haragudj, de levettél a lábamról. Soha nem hittem volna, hogy ez a szöveg beválik, de este már a derekát öleltem és kilátásba helyeztem valami óvatos szexet. Étterem, séta a hegyen, városi fények, tervek, alant a Duna, s megint egy csomó kikötés előre. Szex az volt, de nem élveztem, alig vártam, hogy vége legyen s reggel.
Kisbabát tolt maga előtt a hölgy, első látásra beleszerettem, utána eredtem. Este virág, Martini, bon-bon s cserébe kaptam pinát. A kisded velünk egy szobában húzta a lóbőrt, közben a hölgy gerincét végigsimítottam, csupa csont és bőr, ez a ruha alatt nem látszott. A reggeli kávé közben még elmondta, hogy de jó, ideköltözhetsz és pár lépésre lesz a munkahelyed. Tévedett, visszataszító volt a kitapintható, hús nélküli gerince, soha többet nem találkoztunk.
A történelem kereke és eseményei a nélkül gurultak el mellettem, hogy ügyet sem vetettem rá, értelmiségieknek való, hogy gondolkodjanak rajta, feljegyezzék és levonják belőle a tanulságokat. Én másra vagyok hivatott, jelenleg családapa vagyok, csak kerestem a bejáratot.
Szól a tv, fejemen fülhallgató, Alphaville-t hallgatok, őszinte gyermekkort idézi, a két fiam a lakásban rohangál, visítoznak, néha meglökik a székemet, legóznak s apa nézd. Hiába próbálom magam kivonni a külvilágból, lakást belengi a rántott csirke szárny.
Tőlünk nem messze lakik egy író, 20 éve vett házat Bánkon, csak az írás miatt, hogy elvonuljon. Rendbe raktam a számítógépét s bemásoltam neki a készülő könyvem kéziratát.
Van kiadója is, ő mondta, hogy fiatal tehetségeket keres. Pár hónap múlva újra hívott, hogy gondja van ismét. A dokumentumot a lomtárban találtam, ez vagyok, ilyen, ez már történelem.
Mikor még a tíz emeleteseket jártam, akkor ismertem fel, hogy mire van szükségem igazából.
Derékalj háziasszonyok nyitottak ajtót s zsörtölődtek mosóporos lakások, sercegő sült húsok, csörömpölő sörös üvegek mögül, hogy mennyi lesz? Összeg hallatán, hogy egész hónapban otthon sem voltak, nem is használták az áramot, bevett szöveg. Az sem elégített ki, ha ebédre hívtak, elém rakták a tányért, szétrakott lábakat.
Nekem asszony kell, feleség, aki gondot visel rám, aki társam, elvisel akkor is, ha szennyes vagyok. Tudok más lenni?
A feleségemmel a szülőfalujában Érsekvadkerten ismerkedtem meg, hevesen udvaroltam neki, lehazudtam a csillagokat az égről, hogy elviszem kajakozni, esti egyetemre készülök, s boldog jövő. Bevált, életemben először éreztem azt, hogy valami elkezdődött. Az ember a kapcsolat elején, mámorosan, szerelmesen nem a tényekre gondol.
Egyszer kérdeztem tőle, hogy mit gondol a szerelemről? Ugyanazt, amit én, gyakorlatiassá váltunk. Ez így van sínen, a szerelem elmúlik, átveszi a helyét a mosópor és a sült csirke szárny illata, meg a gyerekzsivaj. Ilyen a történelem, tele van észrevétlen emberekkel, akik nélkül a történelem mozdulni sem tudna, max. össze hányni magát, ahol éppen van, vagy megáll a kereke egy pillanatra, hogy megvárja a ki és beszálló utasokat.
Minden régi újság fakó, vizelet sárga, akár az írója, fárasztó, nem szól semmiről, csak a múltról, nem éri meg. Nem állja az időt, ahogy a szobrok is ledőlnek.
Szerencsétlen egy világ, ahol Geronazzo Mária (szupernagyi) nagyobb klikkelési arányt tudhat magáénak, mint valami Botor újságíró, legyél Felfe Dezső!
Váltani tudni kell.
Napokban bejött egy hölgy az üzletbe, mondja kulcs kell, olyan kapu, tudja, kicsit viseltes, a vasalása még bírja, eltörött. Mutatja a karikán maradt végét. Fejemet vakarva mondom, hogy így nem tudok adni, a másik vége kellene, másolni sem kell, mert ezt előre gyártják, de van belőle 80-an féle, nem tudhatom melyik. A hölgy gondolkodóba esett, hogy akkor mi legyen?
Ha láthatnám a zár alakját, akkor tudnám milyen kulcs megy bele.
Édes fiam nem itt lakok én, de aztán fejvakarás helyett felhívta a fiát, aki otthon volt, telefonjával lefényképezte közelről a kulcslyukat, majd átküldte a hölgynek a képet. Az alapján határozottan kiválasztottam, hogy 54-es. Azóta sem láttam, biztos boldogan nyitja, zárja. Így megy ez a váltás, gyors a fejlődés, követhetetlen, pár éve még az is elképzelhetetlen volt, hogy az utcáról telefonáljunk.
Még villanyszámlásodikos koromban egy ügyfelem bajba került, pedig azt mondják, a gyerekek váltanak a legkönnyebben. A kicsi az ujjaival markolászta a levegőt a szép, kívánatos címkéjű sörös üveg után. Csak abból volt hajlandó meginni a tejet, arra húzták a cumit. Utcán, ha tolta sokan csóválták a fejüket, ahogy az elégedett gyerek, megnyugodva magához ölelte a barna üveget. Panaszolta is anyuka, hogy valamit tenni kéne ellene, apuka már rég elment, sokat sörözött, gyerek láthatta kezében az üveget, azért ragaszkodik annyira, hogy az apját már nem látja. Próbálta elvenni tőle, de szünet nélkül visított, így engedett neki és viselte a rosszalló tekinteteket.
Mi a várakozás ?
A: Járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egyhelyben tartózkodás.
B: Járművel a megállásnál rövidebb ideig történő egyhelyben tartózkodás.
Még két hét és lesz jogsim, 40 évesen, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is autóba kell ülnöm, de azt sem, hogy ilyen hülye kérdésekből kell vizsgáznom. Mindegy már túl vagyok rajta, elsőre átmentem, sikeres váltás. Utána autóba ültetett az oktató, és mondta, hogy 50 méteren belül érjem el a 40kmh sebességet. Elhűlve kérdeztem, hogy ez lehetséges 50 méteren belül?
Megmutatta, utána én is váltottam kettesbe.
El is határoztam, hogy miután hazamentem, beírom a világhálóra, hogy kedves naplóm…, de egyből hányingerem lett, s nem szeretnék a puszta történelem mentes életemből csak arra emlékezni, hogy hova hánytam. Vagy éppen vetettem.
Emlékezzen rá más.
Vagy írják meg előre egy nagy könyvbe, hogy ne kelljen gondolkodni rajta, legyen készpénz.
Nagyobbik fiam Levente, épp esküvőben voltunk, jobb keze a pogácsán, mutatóujjával önkéntelenül klikkelt. Szememmel jeleztem a nejemnek, hogy nézd már, igazi informatikus gyerek, jobb egér gomb, properties, összetevők:
Leírás:
Gyorsan és egyszerűen elkészíthető pogácsa receptje.
Elkészítés:
50 dkg lisztet átszitálunk és elkeverünk 1 csomag sütőporral és 3 dkg sóval. Hozzágyúrunk 50 dkg sovány áttört túrót és 50 dkg margarint. Összedolgozzuk alaposan és 5 percig pihentetjük.
Kinyújtjuk lisztezett asztalon 2 cm vastagra a pogácsa tésztát és kiszúrjuk 3-4 cm átmérőjű kiszúróval.
A kiszúrt pogácsákat szorosan egymás mellé rakjuk az asztalon, majd lekenjük egész tojással és megszórjuk reszelt sajttal.
Pogácsa sütése:
A sütőlemezre 5 cm-es távolságokra rakjuk a nyers pogácsákat, majd kelesztés nélkül 180 C'-os sütőben kb. 10 perc alatt kisütjük.
Hozzávalók:
50 | dkg | Liszt |
50 | dkg | Margarin |
50 | dkg | túró (sovány) |
3 | dkg | Só |
1 | csom. | sütőpor |
20 | dkg | sajt |
2 | db | Tojás |
Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, ez mind megette.
Azt sem tudom miről szól, de az óvodáskori, piros, műbőrfotelekre emlékeztet, gondtalan, váltásmentes és vizelet sárga napjaim jutnak róla eszembe, meg a Petrina Misi, mindig behugyozott, személyiségi jogok, a nevét sem írhatnám le, akkorát váltottunk. A Bucsai Mari nevét sem írhatnám le, akibe végtelenül szerelmes voltam és kaptam tőle egy puszit is, serkentőleg hatott rám, mert gyurmából építettem egy családi házat neki s a dadus is megdicsért.
Most bezzeg, hogy arra a helyre költöztünk, ahol mindig is élni szerettünk volna, nem jön a dadus, és nem simítja végig a buksimat.
