Állok az okmányiroda ajtaja előtt, a mellettem létrán dolgozó, falat fúró munkás még inkább kihangsúlyozza az elmúlt hónapok feszültségét és várakozását. Június közepén kezdtem, most október 3-a. van, vége, levizsgáztam. Minden szükséges papír a kezemben, behívnak, és csodálkozva, elképedve kérdezik, hogy első jogosítvány?
Igen.
Nem kategóriabővítés, nem elhagyta, biztos, hogy első?
Igen, „B” kategória, most vizsgáztam.
Egy héttel későbbre kapok időpontot. Személyi, lakcímkártya, orvosi és vizsgalap, viszontlátásra.
Ülök a buszon, tervezem a napom hátralévő idejét, Vácról Rétságra 25 perc a menetidő, van idő gondolkozni. Az oktató javasolta, hogy még ma menjek be az okmányirodába, mert mire kiadják a jogosítványt, legalább 2-3 hét. Átnéztem a papírokat, megvan minden, gondosan előkészítettem, hogy ne ott az irodában kelljen bogarászni. Lassan kezdtem megnyugodni, visszatérni a hétköznapi mederbe, már tudtam a külvilágra is figyelni. Mindenfelől zene hallatszik, hangos fejhallgatók mögöttem, jobbra, balra. Itt metal, ott trance, elől a buszsofőr meg Petőfit hallgat, majd megcsörren a Nokia 3310-ese, vezetés közben. Végül is, félreállni nem tud.
Még 40 perc a busz indulásáig, bekapcsolom a mobilom, most már van idő felhívni a nejemet.
Nahhh, mi van apóc? Sikerült, hallom, ahogy elcsuklik a hangja, és pár másodpercig nehezen beszél, nekem is hasonló érzésem van, mint mikor Benjamin született. A szülőszobáról hívtam a rokonokat, de le kellett tennem, mert nem tudtam megszólalni, a torkom görcsbe szorult. Most is görcsölt, túl vagyok rajta, sikerült. Nem is az öröm, a nyugalom, hogy végre vége. Apámat, Anyámat is felhívtam, mindkettőnek elújságoltam tárgyilagosan. Aztán rágyújtottam egy pipára, füstölögtem a váci autóbusz állomáson. Figyeltem a forgalmat, zebra előtt lassít, megáll, gyalogosok átmennek, lelép még egy, mögötte már dudálnak, egyesbe, lesüllyed a kocsi eleje, kettesbe, rándul és megy, indul a forgatag, minden irányból oktató autók fordulnak a kereszteződésbe, némelyik vezető arcán látszik a jeges rémület. Idővel elmúlik.
Bevágódtunk a büfébe, az oktatóm kérte, hogy mielőtt elválunk, igyunk egy kávét, ülünk az asztalnál, kavargatjuk, két cukor, tejszín. Mosolyog, hitetlenkedik, öregem neked mekkora szerencséd van, mindenből átmentél elsőre. Kresz, rutin, forgalmi, nem hittem volna, főleg, mikor mondtad, hogy még életedben nem vezettél autót. Gratulálok, s már harmadjára szorítja meg a kezem. Arra kérlek, hogy ha a jogosítványt a kezedbe kapod, akkor ne egyedül vezessél eleinte. Asszonykáddal, vagy valaki tapasztalt üljön melléd, mert alapvetően nincs gond, de ne is legyen.
Tudom, tudom, nyugtattam meg, nem jelent semmit, hogy a vizsga sikeres volt, ezen túl élve haza kell érnem, s nem is viccnek szántam.
Bólogat, s még hozzá teszi, emlékezz, mit mondtam, úgy vezess, hogy minden kanyarból ki tudjál jönni, mert ha más hoz ki…, nem folytatta, csak komolyan és jelentőségteljesen rám nézett.
Azt ugye tudod, hogy miért kérdeztem a vizsgabiztostól, hogy: „ugye most találkozunk először?”. Elég ciki lett volna, ha életében először beül mögém és mindjárt megrántja az első tanulómat. Persze mindegy, mert szépen vezettél, de ha hülye lettél volna, akkor tuti megránt. Állítom neked, hogy az utánunk következő vizsgázók közül elkaszál valakit, elég szigorú ember volt.
Még mindig nem tértem magamhoz, az oktató ült a volánhoz, még mondtam is neki viccesen, hogy sikeres vizsgát tettem, majd én vezetek. Persze, de most nem érünk rá, sietünk, a következő tanuló az autóbusz állomásnál vár, megyünk ki a rutinpályára, életében először ül volán mögé, Brigitta, 18 éves. Aztán belehúz, lendületesen megy az autó, néha rám néz, hogy öregem ezt nem hiszem el, jobban örülök, mint te? Gratulálok, és már másodjára szorítja meg a kezem, szépen vezettél, volt pár hiba, de szerencsére a vizsgabiztos nem azt vette figyelembe. Látta, hogy óvatos vagy és figyelsz.
Nem arról van szó, hogy nem örülök, inkább a nyugalom, fontosabb, hogy vége, nem vagyok már 20 éves.
Úgy vagyok vele, mint a tinik a szerelemmel, én már 12 éve házas ember vagyok, sok szarságon átmentünk, sokkal erősebb a kötődés, a családiasság és a gyakorlatiasság. A szerelem meg ellobban. Egy suhanc biztos nagy sikernek könyveli el, hogy megvan a jogsija, nekem a munkámhoz kell, meg az életvitelünkhöz, nem vagánykodni egy idióta verdával, meg döngetni a hangfalat.
Hja, ez így van, közben rálép, gyorsít, vált, figyelem a kezét, automatikusan kezeli, észre sem veszi, nem gondolkodik rajta.
Én már tegnap este megbeszéltem a nejemmel, meg magammal, hogy ha meghúznak és nem sikerül, nem tragédia. Újabb két hét, és megyek másodjára, legfeljebb veszek még tőled órákat, nem is örülsz?
Hja, hát így van ez, örülök neki, hogy így gondolod, mert a fital srácok elég sokat hisztiznek, ha megrántják őket, azt hiszik vége a világnak, bele sem kalkulálják, hogy megtörténhet velük. Lassít, kettesbe rakja, még fülemben a hangja, ahogy napokkal ezelőtt mondta, hogy kanyarodó fokozat. Félreállunk, Brigitta megriadt vadként álldogál a járdán.
Az oktató int neki, hogy maradj az autóban, rögtön jövünk, csak iszunk a Zolival egy kávét, utána megyünk ki a rutinpályára veled.
Nagyot zökkenve álltam meg az autóval, nem akarattal, a kelleténél nagyobb lendülettel fordultam rá a padkára. A vizsgabiztos morgott egyet, hogy ezt miért kellett most a végére?
Kimért, egyenes tartású ember, túl a hatvanon, szürke öltönyben, szigorúan ült a hátsó ülésen, végig szótlan volt. Nosss, kis hatásszünet…Zoltán, engedje meg, hogy elmondjam így a végén, hogy a vezetése 99%-os volt, eltekintve néhány apróságtól. Nagyobb oldaltávolságot lassú menetben az autóktól, az index két helyen is elmaradt. (magamban rögtön ellenkezni kezdtem, hogy kiraktam, csak az ellenkormány és utána már elfelejtettem). De jobbnak láttam most nem megszólalni. Az idős nénikét átengedni a zebrán nem célszerű, ha szorosan mögöttünk tempósan jönnek, majd átkel utánunk, nem kell megállni és integetni neki, hogy tessék átkelni. (magamban megint az ellenkező válasz, hogy ha lassítás nélkül megyek át a zebrán, látva, hogy ott várakozik egy idős hölgy, akkor utána kiszállít és megköszöni a részvételt). Összességében szépen dolgozott Zoltán, azt az egyirányú utcában jobb sávból, balra fordulást meg tudjuk be a pillanatnyi elmezavarnak, ha meg nem bántom vele.
Nem, nem, köszönöm szépen…
Hja és a helyzetfelismerés, a Suzuki, mikor jelezte, hogy balra kíván befordulni, bőven lett volna ideje elindulni, de ez nem hiba. Egy kezdő autóvezető ne versenyezzen, inkább legyen óvatos. (magamban megjegyeztem, hogy nem óvatos voltam, elbambultam).
Ön sikeres vizsgát tett, balesetmentes vezetést kívánok az életben!
Köszönöm, köszönöm, viszontlátásra, végre kiszállt az autóból.
Megvártuk, amíg eltávolodott és az oktató somolyogva rám nézett, gratulálok Zoltán, örülök neki, azt hittem pár helyen, hogy meg fog állítani, korrekt volt, hogy az egyirányú utca után nem szállított ki, állítom neked, hogy az utánunk következő vizsgázók közül megránt valakit.
Te! Azt kell, hogy mondjam neked, hogy azt sem tudom hol jártunk és mit csináltunk, nem sok mindenre emlékszem, annyira ideges voltam.
Néha arra eszméltem, hogy nem kapok levegőt, akkor lélegeztem egy mélyet, meg próbáltam lehúzni az ablakot és felidézni, hogy a mögöttünk lévő kilométereket, hogyan vezettem le?
Total sötétség, kész röhej, hogy nem okoztam balesetet, amikor az anyuka átszaladt előttünk a gyerekkel és hirtelen fékeznem kellett, láttam rajtad, hogy be akartál avatkozni. Utána be is pánikoltam rendesen, hogy most azonnal össze kell szednem magamat, mert ha nem figyelek, bukta lesz a vége.
Mielőtt elindultunk fékpróba, egy darabig egyesben mentem, mert azt sem tudtam hirtelen, mit tegyek, majd magamhoz tértem és kettes, megcéloztam a szemben lévő oszlopot, ahogy az oktató tanította. Stop tábla, index, balról négy autó és egy teher, jobbról tiszta. Már indulnék de ijesztő tempóban feltűnik egy ezüst sportkocsi, félhangosan megjegyzem, hogy inkább nem megyek ki elé. Az oktatóm jelzi, hogy te vagy a sofőr, csak nyugodtan. Kuplung fel, csak le ne fulladjon, kettes, hármas, ez már sima ügy, a fülemben van, ahogy az oktató mondogatta: „váltsál feljebb, mert vizsgán megkérdezik majd, hogy nem tudod használni a sebváltót?”. Az oktató jobb kezével matat a műszerfalon, hja igen, vasúti átjáró, 30-as tábla, lassítok, visszaváltok, piros, megállok.
Az oktató hátrafordul, amíg várakozunk, és beszélgetni kezdenek. Valami gáz ár, mindegy, addig is telik az idő. Vonat elvánszorog, lassan engedem fel a kuplungot, indulunk, diesel, gázpedál nélkül is megy, van benne erő. Kettes, hármas és veszek egy nagy levegőt, remélem nem veszi észre, hogy remeg a kezem. Izzad a tenyerem, csúszik a kormányon. Az oktatóm megint matat jobb kezével a műszerfalon, hja, iskolák, megint 30-as tábla, lassítok. A főúton jobbra fordulunk, kapom az oktatótól az utasítást. Hangja tárgyilagos, szenvtelen, nem ehhez vagyok szokva, most a vizsgabiztos jelenlétéhez igazodik. Máskor közvetlen és segítőkész, ha kell félreállít és elmagyarázza, hogy neki is fontos, hogy sikeres vizsgát tegyek, ne haragudjak, ha néha kiosztja a fejemet.
Dehogy, szó sincs önérzetről, mondjad nyugodtan, ha a jogsit a kezembe kapom, már nem ülsz mellettem, egyedül kell hazatalálnom és élve.
Ezt jól gondolod, nézett rám komolyan, sajnos a mai fiatalok rögtön megsértődnek, ha komolyabban rájuk szólok, mikor balfácánkodnak, meg balesetveszélyes helyzetet teremtenek.
Használjuk az indexet is, szólt rám az oktató. Magamban jegyeztem csak meg, hogy kiraktam én jobbra, de enyhe ívben balra is kellett fordulni s elfelejtkeztem róla, egyelőre még annak is örülök, hogy be tudom azonosítani a nememet, férfi vagyok. Jobbra ki, gyorsan kettes, gyorsan hármas, tükrök, remek. Ismét veszek egy nagy levegőt, megpróbálom összeszedni magam, mert még az elején vagyunk nagyon.
A semmiből lépett elém egy anyuka a gyerekével, biztos látta az autó tetején a „T” betűt, gondolta bénázom, lassú vagyok. Próbáltam úgy megállítani az autót, hogy időben, de a vizsgabiztos se kössön ki az ölemben. Láttam az oktató riadt tekintetét, a lába készültségben, mint a vad, amelyik feszülten figyel minden apró neszre, nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy beavatkozzon. Nincs idő nézelődni, hogy kik voltak, mögöttem feltorlódtak az autók. A lámpánál fordulj jobbra! Lassítok, a zebrán egy idős hölgy, arra vár, hogy valaki átengedje. Nem hirtelen, de határozottan megállok és intek neki mosolygósan, hogy átmehet. Majd egyes, kettes, de itt nem lehet feljebb váltani, a legrosszabb kereszteződés, mindkét oldalon parkoló autók, egészen az állomásig s rengeteg a tétova gyalogos, senkit sem érdekel, hogy vizsgázom.
Az állomás előtt egy ívben fordulj meg!
Lassítok, megállok, és előrehajolva benézek a parkolóba, mert jobb kezes. Az oktató végig mondta, hogy minden jobb kezes utcánál nézzek be, mert ha nem lassítok, és nem győződök meg róla, hogy jön-e autó, akkor kiszállítanak, és Ő viszi vissza az autót.
A kereszteződésnél jobbra fordulj!
Ismét a főúton, körülöttem gyakorlott sofőrök tapodják a gázpedált, elveszettnek érzem magam, lámpa pirosra vált, megállok, üresbe rakom, és a nadrágomba törlöm a tenyerem. Próbálom elkapni a belső tükörben a vizsgabiztos tekintetét, persze hogy engem néz, ez a dolga. Elkapom, és mereven előre nézek.
A következő lámpánál balra!
Rengeteg kis utca, le a Duna partig, sűrűn kell váltani, megállni, benézni, indulni.
Visszafordítanak a főút felé, stop tábla, megállok, majd csorgatom az autót a széléig. Piros Suzuki balra jelez és feltartja a forgalmat. Félhangosan, szinte magamban jegyzem meg, hogy fenébe, elbambultam, már rég elindulhattam volna, lett volna rá kb. 20 másodpercem.
Induljunk Zoltán, szólt az oktató, a buszsofőr jelzett, hogy elenged.
Igen? Én azt sem vettem észre, hogy van ott egy busz, pedig jó nagy és sárga, de nem mertem kimondani, húztam el, hogy ne tartsam fel a forgalmat.
A vizsgabiztos végre megszólalt hátul, lassan indulhatnánk vissza a pályára.
Így elment az idő? Több mint 40 perce vezetek, ez már jó jel, hogy eddig nem szállított ki az autóból. Biztos tisztában van vele Ő is, hogy izgulok, meg azzal is, hogy a rutint az életben szerzem meg, ez a 20-30 óra vezetés lófüttyre sem elég, épp annyi, hogy be tudom indítani a gépjárműt és nézek ki a szélvédőn, a szembe jövőknek fogalma sincs róla, min megyek keresztül.
6:45-re beszéltük meg a találkozót az oktatómmal Rétságon. Ő ott lakik, s mióta megvan a gépjármű kezelési vizsgám, azóta én viszem az autót minden nap Vácra. Mondta, hogy most nem én vezetek, mert nincs idő, sietünk. 7:30-kor vizsga, oda kell érni.
Becsatoltam magam az anyóson, kérdezi izgulok-e? Nem, annyira nem, vagy is nem a fenét, elég ideges vagyok, de majd elmúlik.
Már tegnap este megbeszéltem a nejemmel, meg főleg magammal, hogy nem téma, ha megrántanak, majd megyek két hét múlva újra, nem nagy tragédia, legfeljebb veszek tőled még pár órát.
Nahhh, ezt jól gondolod, mert a srácok néha olyan hisztit lecsapnak, mikor kiszállítják Őket az autóból, azt hiszik eljött a világvége, nem kalkulálják be, hogy ez velük megtörténhet, pedig elég sűrűn előfordul.
Csak legyintek, van időm.
Vegyük át csak gyorsan az elméletet, hogy mit kell leellenőrizni indulás előtt, sürget.
Mit, mit? Tudja a fene így hirtelen, gumik, kormány, fék, lámpa…
Nem lámpa, szól rám szigorúan. Világító és fényjelző berendezések, nekem nehogy lámpát mondj, ha belekérdez.
Mert kérdezni fogja?
Attól függ ki lesz, ha **** bácsit fogjuk ki, az az első három vizsgázónál kiolvassa az újságját. De majd meglátjuk.
Beértünk Vácra, csigalassú a tempó, feltorlódott a kocsisor.
Percre pontosan érkezünk a vizsgapályára, kiszállok az anyósról, mélyet szippantok a hűs levegőbe és sprintelek az emeletre pisilni. Az aulában gyülekeznek az oktatók és nézik a kiírást, ki kinél vizsgáztat.
Az oktatóm szúrósan odalép hozzám, hogy nincs szerencsénk, azt sem tudom ki ez a vizsgabiztos, még nem járt Vácon, így nekem kell adnom az utasítást, hogy merre menjünk. Nyugi, nem viszlek be a dzsumbujba, de muszáj mutatnunk neki egy két cifrát, mert szólnak érte, ha nem forgolódunk.
Annyit tudok neked segíteni, hogy menet közben, ha felteszem a jobb kezem a műszerfalra és elkezdek matatni, akkor valamire nagyon figyelj oda. Sebességkorlátozás, záróvonal, tudod, amiket végig mondtam. Megszólalnom nem lehet, meg beavatkoznom sem, mert az egyértelmű bukta. De majd meglátjuk, hogy milyen ember lesz.
Fázósan ácsorogtam az autó mellett, kerestem ügyetlenül a kezem helyét, hogy hova tegyem, mert ha nyeglén, zsebre dugott kézzel ácsorgok, az rossz előjel.
Kijött a vizsgabiztos az irodából, felénk sem nézett, földre szegezett tekintettel lépett oda hozzánk, majd utasított, hogy kezdjük el átnézni a fontosabb dolgokat indulás előtt. Némán átnéztem a gumikat, felkapcsoltam a nem lámpákat, hanem világító és fényjelző berendezéseket, fékeltem, de akkor már sürgetett, hogy jó, jó, induljunk.
Be akart ülni hátra, de morgott, hogy tegyünk rendet, mert így nem tud beülni. Az oktató kabátja és a hátizsákom volt a hátsó ülésen. Az oktató is és én is kipattantunk nagy hirtelen, mint a juhászkutya és borzasztóan örültem, hogy a pillanat töredéke alatt ráleltem a hátsó csomagtartó gombjára. Összenéztünk az autó mögött és mosolyogtunk egy jót, de nem szóltunk egy szót sem. Beültem újra az autóba, becsatoltam magam s próbáltam összpontosítani, hogy mit tegyek. Mit kell, ilyenkor csinálni? Hja, kuplung be, gyújtás, sebesség, kézifék, index. Még csak az hiányzik, hogy itt a vizsgapályán kiszállítson elindulás előtt. Oktató mesélte, hogy volt ilyenre is példa.
Október 2-a. csütörtök, az autót én viszem Vácra, begyakorolt útvonal, már elmondhatom, hogy ismerek minden bukkanót, mert az oktatóm, olyankor belenyúl a kormányba, hogy vigyázz, lassabban, az ott egy gödör. Kaptatón fel szól, hogy ne húzasd, még nincs üzemi hőmérsékleten, előttünk kamion, megy vagy 60-al, idegesít, hogy tötymörgünk mögötte. Ránézek az oktatóra a dombtetőn, hogy most már mehetek? Kacsint, hogy igen, odalépek, és 90 fölé megyek, leelőzöm, jól tapad az autó, élvezem, jó érzés vezetni, bár biztonságban egyáltalán nem érzem magam. Maga a tudat, hogy az oktató mellettem ül és bármikor beavatkozhat megnyugtat. Mondom is neki, hogy jogsi után is beülhetnél mellém egy pótpedállal, fizetek, annyit, amennyit keresel, sőt, ha már itt tartunk, nem akarsz eljönni hozzám sofőrnek? Szállíthatnál engem.
Persze, akkor minek neked a jogsi?
Hja, igaz, jót röhögtünk, de közben el is pofáztam a településhatárt, Ő lassította 50-re az autót.
Fizeted a bírságot, ha lefényképeznek?
Dehogy, te vagy az oktató, vigyorogtam rá egy hehét.
Bent Vácon kell vagy 20 perc vezetés, mire fölfogom, hogy miről van szó. Lámpánál menjünk balra! Csináljunk egy próbavizsgát?
Igen, jó hogy, vizsga előtt egy nappal? Miért ne.
Ne szólj semmit, csak az irányt s a végén összegezzük.
Ok, akkor nézzük.
Ahogy befordultam balra megállította az autót. Néztek rá kérdőn, hogy mi a baj?
Ez az utca nem egy jobb kezes? Mutat ki a szélvédőn.
Én azt sem láttam, hogy itt egy utca van, olyan szűk, mint egy kapukijáró.
Hja, ezt majd a vizsgabiztosnak magyarázd el légy szíves, na menjünk tovább.
Megint megállítja az autót és mutat figyelmeztetően jobbra. Bazd meg, ez is egy jobb kezes, lassítás nélkül keresztül mentél volna.
Aztán megint megállít, mondd, te hülye vagy?
Háromból három utcát benéztél, pontosabban nem néztél be, ennyi volt a vizsga, ha most élesben mentünk volna, neked annyi. Már cserélhetnénk is helyet.
Ok, igazad van, kell pár perc, mire benne van a lábamba a boogie, bocs, összeszedem magam.
A következőnél benéztem. Röhögve rám néz, hogy láttam, hogy észrevetted és benéztél, de nem lassítottál. Szerinted elég benézni?
Legalább a gesztust értékelhetnéd, hogy észrevettem és előrehajoltam, vigyorogtam rá.
Meg egyelőre itt ülsz mellettem, te felelsz mindenért.
Nahhh, lámpánál jobbra, adjad neki. Egy oktatás általában 2 óra, az első óra kicsit rázós volt. Minden nap mást sikerült elszúrnom. Egyik nap a stop táblákat felejtettem el, másik nap a záróvonalakat radíroztam le az útról, harmadik nap besoroltam a szembe jövő sávba, majdnem lekiabálta a hajamat. Pedig jó okom volt rá, hogy oda soroltam s még el is magyaráztam neki, miért. Csak a fejét fogta, hogy ilyen hülye nem lehetsz, ez nem egyirányú utca, van szembe jövő forgalom, elég ha megnézed a parkoló autókat.
De, ha valamit jól csináltam, akkor megdicsért, pedig kértem, hogy kerülje a dicséreteket, mert szart sem érek vele, ha a jogsi kézbevétele után ott hagyom a fogam az úton.
A második óra vége felé, egy mellékutcából jobbra kellett kifordulni a főútra. Előtte stop tábla, finoman állítottam meg az autót. Benéztem balra, csak egy teher, lassan halad, megvárom, míg elmegy s utána eredek. Egyes, lassan kettes és óvatosan adom a gázt.
A belső tükörben feltűnik egy nagy fekete autó, elég nagy sebességgel közeledik
Az oktató belenyúl, idegesen kuplungol, sebességet vált és gázt ad, hogy menjünk már, ne tartsuk fel a forgalmat. Egy másodperccel később felbőg a motor, hirtelen lenyomja a kuplungot és ordít. Mit csinálsz? Négyesben hagyod súrlódni a kuplungot? Szét akarod égetni?
Meg sem mertem szólalni, azt sem tudtam pontosan mi történt. Eddig, ha beavatkozott, akkor utána rögtön szólt, hogy most már vedd át a pedálokat. Most ilyen nem történt, nem egyeztettünk. Ha nem avatkozik bele, akkor nem történik semmi, csak annyi, hogy lassan indulunk, de tudtam volna kontrolálni. Így meg fogalmam sincs, hogy mit csinált, csak az üvöltözésre figyeltem fel.
Bazdmeg, nekem vizsga előtt egy nappal ilyeneket ne csinálj! Tudod, hogy nem szólok semmiért, ha a közlekedésben hibázol, de az autót, azt ne tedd tönkre, picsába, arra allergiás vagyok!
Nem értettem miért türelmetlen, de nem szóltam, csöndben félreálltam az út szélére.
Most minek állsz meg? Menjünk tovább, lámpánál jobbra.
Nehezen tudtam befordulni egy parkoló teherautó miatt. Az oktató közben telefonált, időpontot egyeztetett, utolsó pillanatban intett, hogy itt balra, mert elfelejtette. Hirtelen kormányoztam balra, már csak fordulás után indexeltem, mindegy, a lényeg, hogy nem maradt le. Buszmegállónál megálltam, kiszálltam, elbúcsúztunk, ott volt a következő tanuló.
Még utánam intett, hogy semmi baj, készülj, holnap vizsga, reggel gyere időben.
Ez az első alaklom, hogy kimegyek forgalomba, félek, nem is kicsit, eddig csak a rutinpályán kavarogtunk, nem volt probléma. Az oktatóval a rétsági vasútállomáson találkoztunk, elmagyarázott néhány dolgot és indulás előtt kérte, hogy benyomott kuplunggal váltsak sebességet egészen 5-ig. Nagy szó, mert eddig kettes volt a legnagyobb, amibe felváltottam.
Mikor a rutinpályán mondta, hogy 50 méteren gyorsítsak fel 40-re és a vonal előtt álljak meg, megkérdeztem, hogy lehetséges ez, meg lehet csinálni?
Peeerszeeehhh, aztán kinevetett.
Ügyeltem rá, hogy miközben váltom a sebességet ne a váltót nézzem, hanem előre ki a szélvédőn. Meg is dicsért, hogy a tanulók zöme ilyen esetben a sebváltót bámulja mereven.
Aztán elindultunk, rögtön a főútra kifordulást elbénáztam, el sem tudtam indulni. Néztem rá tanácstalanul, hogy ez nekem nem fog menni, talán nem kéne erőltetni ezt a jogsit, mindenkinek jobb lesz, ha továbbra is kerékpárral járok.
Add ide, majd én kiviszem.
Kifordult, váltott, én kormányoztam. Na most vedd át a pedálokat. Óvatosan, mint ha tojáson lépkednénk gurultunk kettesben. Váltsál már feljebb, mert hülyén néz ki, hogy itt tötymörgünk, ahol lehet menni 50-el.
Hármasba raktam, de továbbra sem mertem gázt adni, ez így sokkal biztonságosabb, néztem a kilométerórát, alig 30-al ketyegek. Nahhh, adjál már neki gázt és négyes.
Atya ég, lehet ezt? Tudok én ilyet?
Lámpa pirosra vált, gyalogosok lépnek a zebrára, még messze vagyok, de valahogy meg kell állni. Az oktató a fejéhez csap, szent ég, ne a zebra előtt 20 méterrel állj meg, most meg induljál. Finoman szólva is kapaszkodtam a kormányba, egy kamion 40-el előttem az emelkedőn, követtem, ez így biztonságos, nem lehet baj. Mellettem sorban húztak el a verdák és röhögtek a kormány mögül, hogy követem a kamiont.
A körforgalom előtt szólt, hogy váltsak vissza kettesbe, kanyarodó fokozat, vagy ha meg kell állni, akkor utána egyesbe. Befelé ne indexelj, kifelé csak.
Elméletben már tudtam, mert a kresz vizsgát letettem, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer valóban be kell menni egy körforgalomba.
Nem is lassítottam, nem is indexeltem, csak mentem volna a kamion után.
Az oktató belenyúlt, visszaváltott és röhögött, hogy ne aggódj, fog ez menni.
Vizet csavartam a kormányból, csöpögött a nadrágomba, emelkedőn fel, gyorsíts, mert lefullad. Mi az a gyorsítás? Én csak menni akarok, vagy is azt sem, meggondoltam magam, vezetni elég veszélyes dolog, csodálkoztam, hogy nem mentem neki semminek.
Falvakon át, települések előtt gondosan vissza 50-re, még mondta is, hogy ezt általában senki nem tudja megcsinálni, csak nyomják a gázt.
Mikor letelt a két óra vezetés, megjegyeztem, hogy az a szép az egészben, mentünk vagy 100 kilométert, de én egyetlen táblát sem láttam.
Miután letettem a kresz vizsgát, azt hittem egyből kimegyünk a forgalomba. De tévedtem, az oktató elvitt a rutinpályára és bójákat kellett kerülgetni, meg lassú menetben y fordulás, tolatás, indexelés, stb. Nem volt gondom vele, mentem vagy 5-el napokon keresztül, az egyedüli sajtos téma a kézifékes indulás, emelkedőn volt. Az első 5-6 alkalommal hibátlanul ment, de utána elrontottam mindet és egyre rosszabb lett. Be is rezeltem tőle rendesen, hogy rutin vizsgán ha azt húzom, akkor megrántanak s kezdhetem előröl.
Eljött a vizsga napja, rendesen zabszem volt a seggemben, pedig tudtam az autót kezelni. Kértem az oktatót, hogy vizsga előtt egy órával menjünk ki a pályára, hogy meg tudjam nézni, hogyan vizsgáznak mások, mire készüljek. Leültem egy padra és szemlélődtem.
Nyurga srác, zsebre dugott kézzel áll az autó mellett, baseball sapka hátracsapva, rágógumi.
Odalépett hozzá a vizsgabiztos, beszélt hozzá és kérte, hogy vegye ki a kezét a zsebéből.
Én még azt is mondtam volna, hogy a rágót nyelje le, de…
Beültek, kis szünet után a vizsgabiztos előreszólt neki, hogy kapcsolja be az övet. Srác mozdulatai kelletlenek voltak és szemrehányó a tekintete.
Balra indexelt, jobbra fordult és meg is állították. Megköszönték neki a részvételt, majd legközelebb. A hátam mögött várta valaki, annak szitkozódott, hogy micsoda bunkó vén ember, ez egy fasz.
Ez van, viszont akkor is Ő dönti el, hogy megfelelt, vagy nem.
Egy fiatal lány próbált leparkolni az útpadka mellé 30 centin belül. Az autó eleje finoman lekoccolta a padkát, a hátulja meg kb. 70 cm-re lehetett. Kiszállították, hogy nézze meg. Elköszöntek tőle, majd legközelebb.
Egy másik srác volt soron, éppen kezdte az elméletet. Körbejárta az autót, mutogatott, hogy mi merre, a kerék, meg a csere, itt meg az elakadásjelző háromszög és ki kell tenni, ha…
Mozgatta a kormányt, hogy 4-6cm a holtjátéka…
Mennyi? Kérdezte a vizsgabiztos.
4-6cm.
Köszönöm, sajnos nem megfelelő.
Azt nem tudom ilyen apróságért, miért kell meghúzni, de ez van.
Utána beszédbe elegyedtem a sráccal, öt éve vezet jogosítvány nélkül, kegyetlenül mérges volt. Basszák meg, most hazamegyek és azért is levezetek vagy 200 kilométert…
Én voltam a soron, egy darabig motyogtam az autó körül, de aztán bele lendültem, nagy szövegláda vagyok, megtanultam már az iskolában, hogy nem baj, ha nem tudod a tananyagot, csak beszélj.
Beültünk, övet bekapcsol, lassú menet, 40-re felgyorsul, vonal előtt kényelmesen megáll, majd saroktolatás és vége.
Köszönjük, Ön sikeres vizsgát tett, balesetmentes vezetést kívánok az életben!
Köszönöm, köszönöm.
Nem, mint ha most nem az életben lennénk, lényeg, hogy túl vagyok rajta.
Az elméleti kresz vizsgára elég sokat készültem, az oktatás lendületes és jó volt, Pista bácsi 35 éve oktató, és készít fel tanulókat kresz vizsgára. Otthon nem lehetett tanulni, meló után hazamentem fáradtan, vacsoráztam, fürödtem s próbáltam olvasni. Nulla információ maradt meg a fejemben, ráadásul a két gyerek is körülöttem zsizsegett. Hétvégén kisétáltam egy közeli erdőbe s felültem egy magaslesre, ott próbáltam meg átolvasni az elméleti részt, nagy nyugalomban. Minden apró nesz elvonta a figyelmemet. Ág reccsent, ez mi volt. Szárny rebbent, ez mi volt? Szél zizzent, ez mi volt? Rájöttem, hogy nem a külső körülményekkel van baj, hanem velem. Nem tudok könyvből tanulni, elég száraz tananyag. Ha Pista bácsi valamit elmondott, az megragadt a fejemben, de olvasva egyik szememen be, a másikon ki.
Kértem tőle egy teszt cd-t, a cd-n ugyanaz a kresz oktató anyag van, mint ami a vizsgán.
Vagy 200 alkalommal végig csináltam a teszteket és már kivülről tudtam a helyes válaszokat, becsukott szemmel böktem a megfelelőre.
Vizsgára aránylag nyugodtan mentem, bár a boxba beülve rám tört a félsz, hogy most itt a világ vége, de elcsitultam. Minden válaszra egy perc áll a rendelkezésre, érintőképernyős megoldás. Amíg odahaza csináltam vagy nulla, vagy egy hibapontom volt.
Élesben beszedtem 5 hibapontot, mert olyan kérdéseket is kaptam, amit addig nem láttam, s főleg fizikai kérdések voltak, aminek szerintem köze sincs a közlekedéshez. Mert ha kilépek az épületből soha nem fog eszembe jutni.
Főleg a becsapós kérdéseket nem szerettem, hogy: a távolsági fényszórót mikor lehet felkapcsolni?
A: ha a szembe jövő közelébe érek
B: ha a szembe jövővel egy vonalba érek
C: ha elhagytam a szembe jövő járműt
Értelemszerűen a „C” válasz lenne a helyes és azt is válaszoltam, de a kresz logikusnak logikus, de néha nem életszerűek a kérdések, mert a „B” volt a helyes válasz. A kérdést szövegkörnyezetét illetően nem pontosan idéztem, csak tartalmilag, mert már több mint két hónapja volt.
Érdekes, hogy minden vizsga előtt indokolatlanul izgultam, utólag értelmetlennek tűnik, de amíg az ember előtte áll, nem tudja reálisan és nyugodtan átgondolni. Mert előtte áll.
Budapesten húztam le 20 évet, 1 éve költöztünk Bánkra.
Budapesten kerékpárral jártam mindenhová, nejemnek volt jogosítványa, nem voltam rákényszerülve, hogy vezessek, ritkán jártunk vidékre.
Még Budapesten beszereztem egy nagyon jó állapotú Yamaha kismotort, gondoltam Bánkon hasznát veszem. 2007 augusztus 24-én költöztünk, a teherautón a motor. Miután mindent lepakoltunk és elment a sofőr, leültem a lépcsőre és a nagy melegre való tekintettel megittam vagy 4 hideg sört. Utána azt gondoltam magamban, hogy itt az ideje kipróbálni a motort, hogy beindul-e. Kitoltam fáradtan, egy szál fürdőgatyában az útra, mindenhol pihenő, törölközős, strandpapucsos, szalonnát sütögető emberek, mert pihenő övezet, csupa nyaraló.
Beindítottam a motort és mögöttem felvijjogott egy sziréna. Megfordultam bamba, értetlen arccal és két rendőr szállt ki az autóból. Jogosítványt, személyit!
Izé…
Szóval így kezdődött az egész, intő jel volt. Megbüntettek ittas vezetésért, jogosítvány nélkül 30 ezer forintra, úgy hogy nem mentem egy métert sem.
Nem is magyarázkodtam, teljes mértékben igazuk volt, a motor járt.
A kresz tanfolyamon együtt tanultam egy 18 éves sráccal, akit a rendőrök kényszeríttették, hogy iratkozzon be, mert megunták, hogy naponta elkapják a motoron jogsi nélkül.
Akkor már annál a cégnél dolgoztam, ami egyben autó iskola is volt. A srác nálam fizette be a vizsgapótdíjat, már negyedik alkalommal, nem ment neki az elmélet.
Mondtam neki, hogy miután sikerül neki a kresz vizsga, még baromi messze lesz a forgalmi.
Egyik nap meg rohanva jön be egy negyvenes hölgy az üzletbe, hogy itt lehet beiratkozni?
Kérdem hová? Milyen listára vegyem fel kiskezitcsók?
Hát a jogsi, nagyon kellene neki, mert a férje egy hónap múlva megy külföldre dolgozni és messze az iskola, nincs aki elvigye a gyereket.
Ingattam a fejem, hogy az egy hónap erre nem lesz elég.
Akkor mennyi?
Lesz az három, de ha sok a tanuló, akkor négy is.
Teljesen elszürkült, elsápadt, hogy most, akkor mi lesz?
Tőlem várta a megoldást, a feloldozást.
Balesetmentes vezetést az életben!
