HTML

Satira si umorul

Kdo je to osmák degu ? Norinka, terinka, šmudlík, mláďátka, piškůtek.

Friss topikok

Linkblog

Csirkefarhát okosan

2008.08.04. 18:18 guga

Hozzávalók:
1db feleség, aki 6 napja koncert turnén van a Balaton körül.
1db telefonhívás, utasítás, hogy menj le a Tengerszembe, ebédelj meg rendesen, egyél valami finomat.
2db csirke farhát, 72 Ft volt a Filep hentesnél.
2 fej vöröshagyma
kevés fokhagyma
ribizli
marék csiperke a fenyőfa alól
petrezselyem
2 krumpli
házibor

A lelkészünk egyszer megdicsért, mert a lakásban fellelhető alapanyagokból, olyan finomat rittyentettem, hogy megnyalták utána.
Ellentétben a gyülekezet hivatalos szakácsával, aki listát készített és mondta, hogy nem lesz olcsó. Mellettem döntöttek, vállaltam, hogy benézek a hűtőbe és meglátjuk mi lesz belőle.

Napok óta egyedül vagyok, a nejem emberek közt, a gyerekeim egy faluval arrébb a nagyszülőknél. Elhanyagoltam magam, nincs kedvem kávét főzni, nincs kedvem enni.
A pénz a zsebemben, megyek be Rétságra, nem reggeliztem, nem kávéztam.
Nem ettem két napja, ingerült vagyok, megfordul a fejemben, hogy elmegyek lángosért, félúton visszafordulok. Egy óra múlva a hamburgeres felé veszem az irányt, betömöm a számba, nyeldekelem. Csalódott vagyok, nem csillapodott az éhségem.
Nem testileg vagyok éhes, a család hiányzik, megszoktam a mindennapos sistergést.

Éjszaka nem tudok aludni, felébredek, nézem a plafont. Bekapcsolom a tévét, unottan kattintgatok a számítógépen, váltom a csatornákat, de csak nem csillapodik az éhségem. Leiszom magam, éhgyomorra megiszok egy üveg bort. Azonnal eldőlök, mint a ló.
Reggel nyomottan ébredek, nem szuszog mellettem senki, éjszaka a kicsi sem jött át, hogy inkább mellénk bújna. Fordulhatok, akármerre, sehol senki.
Megint nem főzök kávét.
Kimegyek a teraszra, fáj a fejem, a szemembe süt a nap, öklendezem.

Délután ráveszem magam, hogy főzzek [valamit], üres a hűtő. Csirke farhát van a fagyasztóban, meg 5kg szarvas hús. Találok ribizlit, szedek hozzá gombát, töltök egy pohár bort, hogy sikamlós legyen a bélbolyh.
Kevés, késhegynyi zsiradék, apróra vágott hagyma, szeletelt gomba, bár a feleségem úgy szereti, ha vannak benne egész, vagy félbevágott, mert lehet harapni.
Lefedem, hagyom párolni, a ribizlit csak később adom hozzá. Találtam két szem újburgonyát, a végén hozzá szelem.
Kimegyek egy pipára, a teraszra, vihar közeleg.
Pöfékelés után felemelem a fedőt, és láss csodát. sok éve gombászok, de beleszaladtam a jóba, a rutin hibája. A gomba besárgult és kellemetlen vegyszer illatot áraszt.
Erős jód illat terjeng a konyhában. Gáz elzár, kaját a [kukába], .

Nem adom fel, vagy főzök, vagy mehetek le a Tengerszembe kajálni, de pizzát is rendelhetek.
Nézzük mi maradt?
Van krumpli, ribizli és csirke farhát.

Krumplit összenyesem, bele a ribizlit és fél deci házibort, miután megpárolódott jöhet a farhát. Farhát azért jó, mert a csirke seggét, bőrét, csontját megeszik a cicák és [Zvolenszki Pupák]. Hja, Pupákról jut eszembe. Volt egy kis szarvaspörköltös tali nálam, megkérdezték, hogy mi a kutya neve? Miután megmondtam: ez a kutya végleges neve?

A fagyasztóban van sajtos pulykatallér, vagy mi a rák. A nejem megveszi, mert olcsó és hamar lehet elkészíteni. Én félek tőle, szerintem darált, porított széklábtól kezdve, kutyaorrig mindent tartalmaz, ezért inkább maradok a farhátnál ribizlivel, vadasan.

Ha nagyon rossz íze lesz, akkor megeszik a macskák és lemegyek a Tengerszembe kajálni, vagy kenek vajas kenyeret.
Elanyátlanodtam

Elkészült az étel, farhátnak nem kell sok.
Esténként nézem a hal a tortánt, hát mit mondjak, fene az anyátok keservit, ezt nem szeretem, azt nem. 10 nap éhezés után tíz ujját is. Egyik szerencsétlenebb, mint a másik. Bulvár lap telve a sikerével, új viszonyával, új viszonyával, új viszonyával. Nyilatkozik, hogy ezt ért el, erre büszke, utoljára hagyja, hogy sajnos még párja nincsen, de lassan hatvan éves és jól tartja magát.

Közben eleredt az eső, nyári zápor. Nyitott ajtón át böglyök menekülnek a függönyre, padlás darázs a boros poharamra. Finom illatok terjengnek a levegőben, ribizlis farhát, gyenge petrezselyemmel, újburgonyával, megnyalhatjátok.
Mielőtt megkóstolom, megiszom egy pár pohár bort, lehet kóstolás előtt, elalszom és egy üres, semmire kellő nappal kevesebb.
Jut eszembe, van egy tábla szalonna is, ha nagyon ehetetlen a ribizlis farhát, akkor lehet nyársalni, csak hagyma nincs, elpocsékoltam a mérges gomba alá.
Hja, ha gombát főzök, minden alkalommal elrakok egy darabot, hogy ha rosszul lennénk, akkor tudják, hogy mitől. Nem szoktam elbaltázni, általában pontosan ismerem, gyerekkorom óta szedem, tanultam, érdekel, olvasom, fogyasztom. De minden gombász mondja, hogy a figyelmetlenség benne van a tarsolyban. 8-10 féle gomba van, amit szedek, fogyasztok, fogyasztunk. Most elterelte a figyelmem az egyedüllét, leszedtem, megszagoltam, minden stimmelt, nyomásra sem érzékeny. Szerencsére főzés közben fény derült a turpisságra, a kellemetlen szag eltántorított a fogyasztásától.

Belemerültetek az olvasásba? Akár a mozi?
Akkor reklám is

40db origi Balkan Axion ajtókilincs, fehér és barna színekben.
Csereérték 20.000 ft, remélem akad ember, aki pont most tervez beépíteni 40db ajtólapot és balga módon elfelejtett kilincset venni. Nem mellékesen rétsági, avagy vonzáskörzete

[Szabad-é Betlehemezni?]

Nagyon esik, monszun, jégverés, magas páratartalom, okulva a hírekből, pár nappal ezelőtt kötöttünk biztosítást a lakásra. Lelkészünk egyszer azt mondta, hogy a zamerikai emberek, azért nem tudják Istenre bízni az életüket, mert mindent kifizet a biztosító.
Hopp, a házunk mellé becsapott a villám, háborúban lehetnek, ilyen zajok.

A farhát furcsa, csípős ízű a ribizlitől, de ehető. 10 nap éhezés után rárohannék a rózsaszínben játszó krumplira, savanykás, biztos kínai étel
A biztonság kedvéért, azért megsütöttem 2db reszelt, porított, sajttal töltött kutyaorrot.
Fene tudja miből aplikálják, lényeg, hogy nem fordul ki tőle a gyomrom egyből.

Pohár bor, jégverés, arab zene, egy kebles nő énekel, akkor is magányos vagyok.
Mit hazudjak? A székláb ehetőbbnek bizonyult, besöpröm kenyérrel, utána leiszom magam és elkotródok hortyogni az ágyba. Reggel lefürödtem, lábam sem büdös, fegyelmezem magam, kitakarítottam a lakást. Nem úgy fest, mint ha Kiszel Bünte lakna benne, hogy férfikéz semmihez sem ért, inkább Ő ért a férfihoz. Vagy nem ért hozzá? Ezt már Ő tudja, de elég szánalmas volt, amikor a hal a tortánban még éjfélkor sem adott enni a vendégeknek. Hja, mint a híres, a nevezetes Vad Katalin. Aki földbe ásott ételt, akart főzni, biztos látta a NG-n és azt hitte, úgy megy, mint a baszás.
Lett belőle májkrémes kenyér, és a vendégek bambára itták magukat.

Közben kihűlt a székláb, előtte hörpintek, mert már eléggé benne vagyok, minden mindegy.
Hja, V…., ha ezt olvasod…
Bocsánatot kell kérnem tőled. Csábító volt az ajánlat, hogy menjek bulizni. Eszembe jutott a 20 évvel ezelőtti énem, most egyedül is voltam. Akkoriban szétszívtam az agyamat, és azt sem tudtam kivel keféltem a házibulin, másnap csak lestem, hogy mennyi jó nő, és az egyikkel biztos voltam.
Hazudtam neked, nem jött át apósom semmilyen gyerekek ruhájáért, egyszerűen vén fasz vagyok. Nincs kedvem idegen emberek közt ébredni hajnal ötkor és botladozni a slozira, hogy szétfossam.
Mindent a maga idejében, én már megtettem, csak jól esett a gondolat, hogy megtehetném újra. Nem teszem, tököm füvezzen, nem szeretnék szpídezni, ekizni, bélyegezni, gombázni.
Csak a gondolat erejéig, amúgy riasztó. Hamarabb beállok házbortól, és ribizlis csirke farháttól, sült légszábtól, dehogy, széklánb, francba.
Új mondat, székláb, szóval sajtos pulyka tallér.

Gyerekek, vagy becsiccsentettem, vagy tényleg finom. Nagy dörgedelmek közepette megkóstoltam a farhátot (farhátat?), azt kell, hogy mondjam remekbe szabott étel.

Lemehettem volna a Tengerszembe, hogy ne egyek egyedül (jól főznek), ne legyek egyedül. Itthon csak a legyek kerülgetnek egyedül. Rendelhettem volna pizzát, vadakat terelő juhász, minden vízbe mártott test, mui importante…
Nejem felhívott, hogy locsoljam meg a virágokat, mondtam neki, hogy diónyi jég verte meg, ez elég, vagy fokozzuk? Említettem neki a mérges gombát is, hogy besárgult a lábasban, fura illata volt. Homlokához csapott, jó lenne már otthon lenni.

Eső elment, maradt a páratartalom és egy 80/kmh-al közlekedő autós, aki pihenő övezetben teker ennyivel. Tudom, én szarjak sünt, és kitalált történet, de csak akkor fog lassítani, esze megjönni, ha egyszer halálra gázol valakit. Addig is bassza meg a fasz.
Nemrég kint álltam az úton, velem volt négy 3-6 év körüli gyerek, messziről tücc-tücc és gázt neki.
Egyenes útszakasz, már emeltem a telefont, közben tereltem le a gyerkőcöket az útról. Lelassított, a hangerőt nem vette le, megnézett magának szigorúan, fiatalka gyerek, friss jogsis, szarjon sünt. Simán ráhívtam volna a rendőröket, mindet ismerem személyesen. Elég lett volna benyögni, hogy kicsit szétesett fiatalkák nyomják a gázpedált és a hangerőt.
Szerinted, szerintem? Vén fasz vagyok, szarjak sünt?
Te is az leszel

Állok meztelenül a teraszon, magas páratartalom, mindjárt beugrom a hideg zuhany alá.
A mozgolódó szomszéd sem érdekel, pár órával ezelőtt átugrott a kerítésen settenkedni, ólálkodni a szomszédjához, pont pipáztam és elhűlve néztem, ahogy lehúzódva, óvatosan lépeget. Akár egy rajzfilmben, nehogy már én szégyelljem magam.
Autó közlekedik hússzal, repedt fazék hangszóróból hulladék vasat vennének. Itt vagyok, hulladék ember vagyok, vasból vagyok, magas ingerküszöbbel, küszködjetek meg velem, küzdjetek meg értem, eladó vagyok.
Elhalad, reménytelenül, senki nem ad életjelet, sem rozsdás kályhát, sem értéket, csak halad, lassan. Piros, egyen Lada, ráadásul kombi, utánfutóval.

Péld 27,7
A jóllakott ember még a lépesmézet is megtapodja; de az éhes embernek minden keserű édes.

Nem csak, hogy lusta vagyok, panaszkodni sem szeretek, mint a hal a tortában, hogy jájjj kicsit nem fogamhó való, mert ahhó mán elég híres ember vagyok, hogy megengedhessem magamnak. Szinte csodával, vegyes áhítattal adóznak a nézők, hogy Biszel Künte mit nem szeret. Mi kell Vájd, meg szerencsétlenkedik a föld alatt, lassan a sírjában forog, a saját zsírjában, annyira szeretne túl enni, túl tenni. Megmutatni, hogy talán Istennel egyenlő.
Gyerekek, Szőke Andris vót a legjobb, Ő legalább szívből nyomta, nem lacafaszázott, adta, ahogy jön, zsigerből, biztos bambára innám magam vele egyszer.

Azt gondolom, hogy emberi mérce alapján a pokolban fogok kikötni, nem vagyok jó ember, nem élek Istennek tetsző életet. Ez nem borítékos sorsjegy, lehet tudni előre.

1Kor 10,23
Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.

Gal 5,13
Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.

Lk 16,13
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.

Én is vergődöm, aki tisztában van, tiszta. Hát még azok, akik tudatlanok, sőt. Saját tudásuk béklyójában vergődnek. Tölcsér elv, mindenki ugyanoda, függetlenül attól, hogy mit cselekedett életében, miben hitt.

Ennyi bor után mondhatnám azt is, hogy firke csarhát, cserhát…izé…a nejemre kellett volna hallgatnom, hangolnom. Most sajnálom magam, én szerencsétlen, nem jut finom étel, csak farhát. Dehogy, elteltem vele, kutya, macska is elvonult a maradékkal, veszekedés no, ám sietve, bizalom nélkül.

Motoros berreg a sarok felől, meg sem fordulok a zajra, nyár van, esemény. Csattanás, a vizes úton elcsúszott, be a fák közé, értetlenkedő hangok, szájukat a kezük elé kapkodó szomszédok. Ha baja lenne, nem motyognának, visongnának, én meg részeg vagyok.
Most végeztem elsősegély tanfolyamon, tudom, hogy a sisakját csak két ember, én a nyakát, Ő óvatosan a sisakját, ha hányás, akkor kitakarítani, légutat szabaddá tenni. Eszméletlen beteg vizsgálat.

Közben áramszünet, érthetetlen, hogy vihar elmúltával, elvesztett mondatok, semmit nem vesztettetek. Részeg vagyok, faltól falig dülöngélek, jogosnak érzem, ok az egyedüllét.
Még mindig meztelen vagyok, a billentyűzetet félig nyitott szemmel, ragadósan, koncentrálva. Megérdemlem, mert emner, em,ver ember vok, De szar, ember vagyok, a macskám meg a bajszát nyaldossa közben, ízlett meki, neki a ribizlis farhét.
Nahh, pont abban az aállapoban vagyok, hogy az elhépeléd sem érdekel. Inenntől mindenki ellemőrízhezti, hogy nem szándékos, ravasz, homályos, elbutult.

Vége? Vagy várjak, s mondjak okosot?
Emelem poharam.
Meztelen vagyok, védtelen, mui importante.
Mein Tell. Vagy Vill, a szegények üldözője.
Sziporeszk, aporeszk, mi a búbánatos faszom az a pikareszk? Innom kéne még, hogy bele lássak a pulitzerbe…vagy elég lenne emlékezni rá.
Amnézia.

6 nap egyedüllét meghozta a hatását, skizofréniás rohamom volt. Egyik pillanatról a másikra, külvilág szia, ülök a gép előttz, de nem én és nem a saját gépem előtt. Másolok, adatmentek, érzetek, jobb, mint V….. fűje, szemlátomást bajban vagyok. Nagyokat lélegzem, kifúj, kipufog, szent lószar, hpl vagyok?
Az elhépelés sem érdekel?
Ki vagyíopk?
Attól, hogy helyesen írok, okos vagyok, még nem tudom…
(okos?)
Lényeg, hogy betartsam a szabályokat.
Várjál, várjál.

Pokrivtsák Mónika vetkőzött és szakított.
Az egykori műsorvezető megfogalmazása szerint üzletember exével, most nyalogatják a sebeiket.

Várjál, várjál, nem szerepeltél véletlenül a halatortánban?
Ahogy mostanában kinézel, belefértél volna, tele van magától elborult művész emberekkel.

Bent van a szobában egy rohadt nagy bögöly, fene a sündörgőjét, elvonja a figyelmemet. Most leszállt a tévére, de tudom, hogy etzel nincs vége. Zümm ide, zümm oda, sötétedik, kinyitom az ajtót, felkapcsolom kint a vollanyt és magától kimegy. Nem kell megfosztamom az életétől, jó ember sem vagyok. Részeg inkább, semmiről sem tudomést vevő.
Kinek kell egy ilyen ember? Hkriccsákmónika szobájávban van-é eldobott, büdös zokni?
Megfogalmazása szerint vetkőzött, szakított.

[Ezt nézd:]

Dehogy, elronzottam, inkább ezt:

[Szerintem ez életre valóbb:]

Mikor forgattuk, kijött a rendőrség. Egyik szomszéd feljelentett, hogy őrültek vagyunk, a szántóföldön alszunk. Majdnem sikerült, csak közben kijött a rendőrség. Ha civilben lettek vón, megittunk vón egy sört. Magyar honban élünk, szarjon sünt az összes leskelődő, akaró, feljelentő, betelefononáló, onanizáló, pulizteres, önimádó, csontig…

Ez van, ha egyedül vagyok, mint az ujjam, peedig van még kilenc, akár a macska élete.
Nem javítom a szöveget, szokjátok, 72 Ft a Filepnél

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A bejegyzés trackback címe:

https://guga.blog.hu/api/trackback/id/tr35600340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása