Satira si umorul

Apósom és anyósom, mikor elmennek nyaralni Hévízre vagy bárhová belföldre és tudjuk, hogy vasárnapig maradnak, akkor szombaton várjuk Őket. Lehet tudni előre, hogy addigra elfogy a tartalék, megunják és az egyre erősödő honvágy, a tenni valók, a már mindent láttunk érzés haza hajtja Őket.
Nejemmel már nevetünk rajta, hogy most is, mint mindig hazajönnek korábban.
Én csak azt szeretném tudni, hogy mióta munkálkodik az emberben ez a nyugtalanság? 20 évvel ezelőtt ha a SZOT üdülőkbe kapott az ember beutalót, akkor azt végigfogyasztotta, végignyaralta és maradt az utolsó percig s nehezen vett búcsút a helytől.

Ha megyünk a telekre Kulcsra, vagy Szandára, akkor a nagyobbik gyerek már BP határában rákérdez, hogy „mikor érünk oda?”.
Próbálom neki elmagyarázni, hogy ilyen kérdésektől szikrát hány a szemem, mert úgy teszi fel, mint ha mi odáznánk el. Mint ha mi nem akarnánk odaérni, hátráltatnánk. Nem rajtunk múlik, az út 80km és ha újra megkérdezi, hogy „messze van még?” sem érünk oda hamarabb.

Az elmúlt hétvégét is Szandán töltöttük. Menetrendszerűen kérdezte meg most már a kisebbikkel Benjaminnak kórusban, hogy mikor érünk oda?
Birkát kellene ebédelnem, hogy legyen hozzá türelmem, de újra előadtam, hogy többet ne kérdezze meg. Ő nem kívülálló, nem taxi ez.
Vasárnap ebéd után ledőltem a hűvös szobában aludni egyet a kisebbik fiammal. Majd leragadt a szemem de Benjamin még nyitogatta az öreg szekrényeket, hogy mit rejthetnek az ajtók? Alig bírtam rávenni, hogy feküdjön le, végül sikerült és egyszer csak hortyogott.
A nagyobbik fiam mikor ennyi idős volt, Őt még becsaptam. Dafeküdtem a kiságya mellé, Ő oldalra fordította a fejét és engem nézett. Nyomta az oldalamat a parketta, mert azon feküdtem csupaszon és eljátszottam, hogy elalszom. Előbb lassan elnehezültek a pilláim, egyre sűrűbben ásítottam, lelassult a lélegzetvételem, néha horkantottam egy halk s véletlent. Majd ütemes és lassú lélegzés, néha beiktatott s elnyújtott nyögések, akár egy alvó ember.
Hatásos volt.
Miközben színészkedtem éberen figyeltem a lélegzését.
Előbb csak ásított, majd ahogy a nagykönyvben megvan írva horkolt. Kicsit kinyitottam a szemem s kilestem, alszik. Vigyázva keltem fel de így is megreccsent a parketta.
Mentem a dolgomra és a Levente 2-3 óra múlva álmosan pihegett a kiságy szélébe kapaszkodva. Jót aludtál fiam?

Sajnos ez Benjaminnál már nem jön be. Ha elkezdem színlelni az alvást, akkor elkezd piszkálni az ujjával, előbb a számat, utána a szememet. Addig, amíg elkezdek röhögni. Őt nem lehet becsapni, mivel későbbi gén így felkészült már erre. Ma is próbáltam elaltatni, de amíg én elcsendesedtem Ő átrendezte a szobát. Kis asztalt lábával arrébb tolta, kis székét és neki a falnak és így ment el félóra, hogy Benjamin ne zajongj! Aludj már!
Egyszer aztán meguntam, gyere fiam megy a készítős film, a hutumék. Jött is át szaporán, esze ágában sem volt aludni. De alig feküdt le mellém az ágyra, nekiállt szuszékolni ritmusra.
Mikor felkeltem mellőle megnyikordult az ágy és félig kinyitotta a szemét, de aludt tovább.

Szandán a hátsó szoba ritkán van használva, érződik is az illatán, megállt benne az idő.
Hessegettem a legyeket magam körül, a Benjamin már elaludt és próbáltam tőle is távol tartani a bugarakat, ahogy itt Szandán mondják.
Kinyitottam az ablakot, hűsítő szellő és csend, néha egy autó. Legyek ki a fényre, közben Apósom papucsa slattyog végig a folyosón. Kiment az álom a szememből és fel s alá jártam. Se enni, se inni, se maradni nem volt már kedvem. Otthon szerettem volna már tudni a családot.

Nem siettettem az indulást, mert abból mindig baj van, de a szemem sarkából lestem ám, hogy sorjáznak e már a kocsihoz vagy sem.
Még volt egy lemaradásunk, amit feltétlenül pótolnunk kellett, hogy ne legyen igaz a mondás. Miszerint a nagyszülők halála után széthullik a család.
Szandán még beugrottunk a bátyusékhoz. Úgy lett megbeszélve, hogy bemegyünk, elköszönünk és irány Váralja a Bözse nenüs, kirakunk nála egy zsák kukoricát, amit a Mama küldött és irány szvíthom.
De a bátyuséknál a gyerekek gyökeret vertek. Kerti tóra ámuldozás, közben csokitorta és egyéb ínycsiklandó, édes falatok, de akkor már a kerti asztalnál ültek és Marcsi szorgalmasan ecsetelte, hogy mikor megy vissza Tatára.
Feszült voltam és nem tudtam rajta úrrá lenni, folyton az autó ülése felé koncentráltam, de a többiek csak nevetgéltek, sztorizgattak és nem akaródzott indulni senkinek. Közben Benjamin folyamatosan majd bele esett a kert tóba, Levente meg sértődötten csapkodta a térdét, amiért rászóltam, hogy gyertek el onnan.
Végre elindultunk, Bözse nenüs meg sehol. Az ajtót kinyitottuk, mert tudtuk hol a kulcs, közben a szomszéd szólt, hogy ünnepségre ment, ott találjuk.
Most nem, csak berakjuk a kamra elé és megyünk.
Éreztem a zsigereimben a 2A utat és valóban, életveszély, akár a hatos út.
1 másodpercért képesek ölni, előzni, kockáztatni mások életét. Ha mész százzal az nem elég, Ő kétszázzal és most.
Még alig hagytuk el Szandát, Becskén jártunk és már kérdezte, hogy mikor érünk haza?
Csúnyán néztünk rá és abba hagyta, nem folytatta, de mindenkiben ugyanaz munkált. Hiába terveztük el, hogy maradunk Szandán késő estig, nem sietünk, mindenkihez kényelmesen elmegyünk és elbeszélgetünk, hogy ne legyen igaz a mondás. Miszerint a nagyszülők halála után széthullik a család.
A Mama még él, és Isten éltesse egészségben még soká, jó hogy van nekünk, mert egy olyan érték, ami már ebből a világból kiveszett.
Egész életében sokat szenvedett és nélkülözött, igaz ember lett belőle Isten kegyelméből, mert van ilyen. Olyan ember mellett élhetett, aki ismerte Istent és nem tagadta meg soha a nevét emberek kényéért.

Aztán mégis csak sietünk, vártam hogy a Benjamin felébredjen, addigra mindent kihordtam a kocsihoz. Hosszan integettünk a Mamának. Egy hónapja még ketten álltak a kapuban. A nejem a temető mellett elhaladva még odaintett a Papának. Értettem én, a Papa ezzel nem szűnt meg létezni csak tovább él.

A Papának mikor a 60. házassági évfordulóját ünnepeltük és délután háromkor már mindenki az ajtóban ácsorgott, nekiállt értetlenkedni, hogy gyerekek hová rohantok? Még nem is beszélgettünk egy jót, csak én váltottam vele egy pár szót, ittunk egy pohár bort és mondta micsoda világ, lopják a milliárdokat és nincs vétkes soha.
Az öreg a Népszabadságot járatja, hozza a postás minden reggel. Mióta meghalt az öreg nincs, aki olvassa. Szombaton is én hoztam be és a nyári konyhában az asztalra tettem. Másnap reggel terveztem beleolvasni ha rám tör a baszólam, de a Sírós nenüs elszólított, hogy permetezzem meg a bugarakat.
Majd, mikor Benjaminnal félre vonultam a hátsó szobába, akkor gondoltam átnézem.
Nem volt érkezésem.
Mikor érünk oda? Gondoltam.
S tényleg mikor? Szeretnék elolvasni egy könyvet, szeretnék elmélyülten olvasni Bibliát, szeretnék elolvasni egy cikket, de nem megy.
Mindig zaklatott vagyok ha olvasni akarok, hiába jelölöm ki, hogy na most.

Ma is bejön a fűtő a műhelybe és már messziről nyerít, hogy mi van hülyeeeeeee??? Hosszan megtoldja egy artikulálatlan nevetéssel, hogy mi is a címe a készülő könyvednek ...na, mondjad már. Hogy te mekkora állat vagy, azt hiszed fognak érte fizetni? Na, mit is írtál? ...babszonáta vagy mi te marha aa haaa és közben pirosra kapkodta a térdét.
Előtte 5 perccel terveztem el, hogy Bibliát olvasok, valamiért halogattam és ez lett a vége.

Megyünk le Szandára a Papáék gyémántlakodalmára és már vagy kétszer hívtak bennünket, hogy hol vagytok? Becske után a nejem belehúzott, nedves út és éles kanyar. Csak a sikításra eszméltem fel, hogy Úristeeeeeeeeeeeennn.
A kocsi nagy sebességgel becsúszott az árokba és a bokrok fogtak meg.
Ez az eredménye annak ha az embert nyaggatják. A kérdés sosem az, hogy mikor érünk már oda. Megéri 5 percért kockáztatni egy ember, egy család életét? 10 percért? Mennyiért adnád oda az életed? Ha egy órával hamarabb érnél oda?
Mások néha egyetlen másodpercért dugják ki az orrukat a kocsisorból, azt hiszi meg tudja csinálni...CSATT.
Pedig ha kellően ügyes, akkor egy kocsival előrébb van és ugyanazzal a sebességgel megy tovább.
Hidd el, előtte egyik sem hitte volna el, hogy baj lesz belőle, annyira bízott a saját képességeiben. Az utak mellett egyre több a fejfa. Odaért, bezsákolták, azonosították.
Pedig ha kellően ügyes, akkor a neje még sokáig mellé bújhatott volna, gyerekei is bosszanthatták volna még eleget, amíg őszbe hajlik. Isten lehetővé teszi az embereknek a hosszú életet, de sietnek. Minek Isten? Meg hol van, amikor (...egyéni indok)?
Váralján az Erszi néni például soha nem ül autóba. Egyszer hazavitték és az autó, ahogy kapaszkodott a Farkas dombra fel, halálfélelme lett. Azóta inkább gyalogol, Szandán van idő mindenre.
Mégis ha kukoricatörés van, akkor szaporáz, hogy hama Fiam, hama, csak hama, hama...
A Mama meg disznóvágáskor folyton sopánkodik, hogy vajon jön időben a hentes? Vajon sikerül kihozni a disznót az ólból? Nem lesz baj? Kész leszünk délre? Mondom is magamban, hogy mióta világ a világ, és disznó a vág, azóta mindig aggódik, minden évben. Pedig még eddig mindegyik malacka a füstölőn végezte.
A mi családunkban nem volt ritka a babszonáta, ezt tanultuk meg a nagyszülőktől. Bár konzervatív emberek voltak a nagyszüleim, ennek ellenére azt vallották, hogy aminek ki kell jönni, annak jönnie kell s nincs mese.
Apám is mívelte ezt. Bárkire rájött a dalolhatnék csak megrogyasztotta a térgyét és kapaszkodott az asztal lapjába és kicsit eltorzult az arca, aztán egy jót röhögött. Frankó kis családi örökség.
Számomra nagyon furcsa volt, hogy mások ezt nem így csinálják. Lehet erre mondják „ahány ház annyi szokás”.
Apósomék például felhangosítják a rádiót ha beülnek.

Kukoricatörés, soronként egy csokor nenüs. Az egyik noname nenüs panaszkodik, ahogy fordítja ki a csuhéból a kukoricát, hogy mostanában sokszor hangzik el a babszonáta és nagyon zavarja. Egy másik nenüs megállapítja bölcsen, hogy „azért, mert hozzászoktattad a picsádat” és jót nevetnek mindannyian.
Én pirultam el, darabig nem is mentem oda a teli zsákokért.

Szanda és Váralja nem arról híres, hogy okos és értelmiségi emberek lakják. Persze nem is buták. Inkább egyszerű, nyíltszívű és kedves emberekről van szó. Mint a villámcsapás. Ha lesújt, akkor a legrövidebb úton, semmit sem bonyolítva, hama, hama.
Ha ebben a faluban élt volna Anonymus, akkor a feleségét Bacsi nenüsnek hívták volna. Mert a férjének ha nincs neve, akkor is odarakják mögé, hogy bacsi. Feri bacsi, Pista bacsi, Jani bacsi.
A bacsik sokmindenről híresek. Van főggyük, borospincéjük, lóca a ház előtt és görbe bot. Arra támaszkodnak, nézik az elsuhanó autó csodákat.
Úton lenni élet, megérkezni bacsiság.

Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.

[L]http://www.guga.hu/egyebek/k15.jpg[/L]