Szanda és Szandaváralja, noha két külön település, nekem még is ugyanaz a falu, egybe is van nőve, csak a Farkasdomb választja el a kettőt. Nekünk az Erzsi néni lakik ott, patyolat házikó, a vendég szoba, mint a múzeum, ha falunap van felölti a rakott szoknyát, népviselet és úgy pillog benne, hogy bármelyik mostani húsz éves megirigyelné.
<>Napokban járt nálam egy író, csak úgy becsöngetett és hozta a megjelent könyvét ajándékba. Leült és beszélgettünk, az egyik témánk egy 78 éves néni volt, akinek még vannak élő kortársai, katona tisztek, akik fehér kesztyűben udvaroltak, kézcsók, tánc, menüett, virág, vacsora és akkor még mindig nem lehetett tudni, hogy a sok udvarló közül vajon Ő lesz e a kegyelt.A néninek már régen meghalt a férje, de ugyanolyan úrhölgy maradt, mint az 1940-es években, amikor még ló húzta a villamost. S mondja nekem a Péter, hogy ezek az emberek még most is ugyanazt az értékrendet vallják. Rendszeresen felkeresik a nénit, körbe rajongják, megadják a módját és csalják el nyaralni, versengenek érte a 80 feletti bácsikák, hogy ki viheti magával és nemrég az egyiknek beadta a derekát.
Nem is szól már másról, mint él bennük az a kor és szentimentalisták. A bácsika gáláns lovagként viselkedik, felveszi az egyenruhát és a sétáló pálcát, lesegíti a néniről a kabátot, meghajol és rendelnek egy pohárka bort s felemlegetik azt a letűnt világot, gödröcskék a száj szélén, ahogy csiklandósan nevetnek.
Nejemnek ez most biztosan tetszik, mert nagyon kedveli a kosztümös filmeket. Ha igazán a kedvébe akarnék járni, akkor a Sissiről írnék minden este s Ő elolvadna, hogy micsoda férfi.
Lassan Colombo hadnagy szerepében érzem magam, az is mindig a feleségéről beszélt, de sose lehetett látni a képkockákon. Én is mindig hivatkozok a nejemre, hogy így gondolja, ezt mondta, úgy véli, s közben lehet nincs is.
Persze nagyon is van, néha olyan parázs vitákat megerisztünk akár egy-egy címen is. Főleg ha weblapokat készít. Van egy új megrendelése és beleveti magát a munkába, majd megvannak a kezdeti ötletei, vázolja, készít egy skiccet és odahív, hogy minősítsem, vagy adjak tanácsot.
Ez rendre úgy zajlik, hogy mondom mit merre kéne, Ő meg a végén elküld a fenébe, forr a levegő pár percig s ráhagyom, eddig is megcsináltad mindet és vérprofin, most sem lesz ez másképp. Csak valahogy az elején ezt a meccset lejátsszuk szertartásosan.
Minden írásomat kíséri egy jellegzetes zene. Azonos témák mellé ugyanazt a zenét hallgatom. De most bajban vagyok, csak kattintgatok, esse jó.
Népzenét szeretnék hallgatni, de nincs egy darab sem. Mindet letöröltem és kidobtam mérgemben.
Egy Sebestyén Márta szám volt az oka, amiben azt énekelte, hogy "verje meg az Isten".
A népzene általában egyszerű motívumokra és érzelmekre épül, amit megjeleníteni kíván, azzal könnyen lehet azonosulni, kivéve Istent. Már ha valaki egyáltalán tényleg kíváncsi rá, hogy ki Isten és mi az akarata.
Ha biztosan tudná, akkor nem énekelné...
Nem boncolom tovább a témát, de lényeg, hogy nincs népzeném, ezért aztán mindenféle hülyeségeket hallgatok. Goa, Pál Utcai Fiúk, Helloween, P.Mobil (:D),Blackmore's Night, stb. Tényleg csak kattintgatok, nincs témához illő zene, több idő megy el zene választással, mint írással.
Rátérnék a lényegre, A falura, Szanda. Mivelhogy ez a Babszólam c. regény második fejezete.
S vannak előre beígért témák.
A hátsó szobában aludtunk én, a nejem és a két gyerek. Mivel este megittam 2 üveg bort hamar elnyomott az álom. Elalvás előtt még bejött a Mama és kinyitotta az egyik szekrény ajtót, hogy oda rakta a Papa ruháit szem elől, hogy ha reggel öltözik ne kelljen látnia. Közben a polcon találtam egy 1990-es Kincses Kalendáriumot, amit azonnal nekiláttam olvasni. Megdöbbentő volt, hogy már akkor is foglalkoztak az éghajlat változás kérdésével és, hogy mi várható 2000-re.
A kétezres év olyan volt, amitől mindenki várt valami fordulatot. Olyan is akadt, aki az ezredfordulót egy évvel későbbre datálta, pusztán matematikai alapon. S érdekel valakit?
Falun nem. Itt mindegy milyen évet írunk, a dolgok ugyanazok. A disznó enni kér, a kakas kukorékol, a liba patyi-patyizik szelíden ha dobsz egy kis zöldet, a nap felkél a hegy mögül és a kinti budi ugyanolyan hangos ha a babszólam járja át.
Hajnal háromkor arra ébredtem, hogy a nagyobbik fiam a nyakamba rakta a lábát. Az ágy, amin aludt 30cm-el volt alacsonyabban, de közvetlenül mellettem. Ledobta magáról a dunyhát és olyan pózt vett fel, mint ha mellőlem csúszott volna le az Ő ágyára és közben megállt. Rosszat álmodhatott, nyögött mélyen s elnyúltan. Leraktam magamról a lábát, betakartam és próbáltam vissza aludni, nem ment.
Eszembe jutott, hogy a Papa a fal túloldalán aludt évtizedekig és ott is halt meg, azon az ágyon.
Egy darabig ideges lettem tőle, de rájöttem megint, mint a temetésekor, hogy a Papa nagyon szeretett bennünket. Ha itt lenne, most is ugyanúgy szeretne.
Most nem lehet itt, ennyi változott.
S csak sikerült elaludnom. Hajnalban már ébren voltam, néztem az órát, hogy 4:45. Tudtam, hogy a Mama korán kel, néha négykor, amúgy is de a Papa halála óta nem tud aludni, jönnek a gondolatok.
Füleltem, hogy van e mozgás vagy nyílik e egy ajtó, csoszog e, de semmi.
Ismét elaludtam és 5:45-kor kiültem a ház elé a lépcsőre, ásítottam egy nagyot és elgyalogoltam hátra az ólhoz, elengedtem egy babszólamot.
Ahogy fordulok vissza látom nyitja a kaput egy nenüs, aki számomra ismerős. Ő a Sírós Mari nenüs. Reggelente Ő szokott jönni megnézni a mamát.
Ebben a faluban jellegzetesen három női és három férfi név van ill. mindenki nenüs vagy bacsi. Nem bácsi, nem néni.
Mari, Bözse, Rozi nenüsök garmadája és Feri, Jani, Pista bacsik tömkelege.
S a nevük mellé kapnak egy jelzőt, hogy tudják kiről van szó.
A mama például Ferimari nenüs, mert a Papa Feri volt.
Sírós Mari nenüs a hangjáról kapta a nevét, úgy beszél, mint aki sír. Egyszerű ugye? S tényleg.
N is csak pillázok, hogy mi történt?
De már akkor utasít, hogy fiam ott a permetező gép, megyünk ki a kumpré földre oszt megöntjük a bogarakat. Fürtökben lógnak a száron, némelyiken már levél sincs.
Egy gyors kávé, kapkodva babszólam (pedig de terveztem, hogy beülök a kinti budiba lapozgatni a sajtót). Menjünk fiam, amíg hűvös van, mert ha nap megperzseli nem híjják mán semminek.
Uszkve egy órát szórtam a permetet, négyszer töltöttem meg a 20 literes permetezőt mire a végére értem.
Közben felnéztem a hegyoldalba, ahol a temető van és a nejem mondja, hogy az a baj odalátni. A Mama ha kijönne dolgozni a földre feszt azt lesné és picsogna, fehérít az a rész, de sok ember van ott eltemetve.
Mondja is a Sírós nenüs, hogy a falu lassan kihal. Fiatalok elmennek, az idősök meghalnak, betegek, agyvérzésesek. Nincs, aki dolgozzon, mán csak pénzért lehet fogadni napszámost, de az meg nem éri meg. Akkor mán inkább a teszkóba, az fele annyi és még dolgozni sem kell vele.
Nézem a Mama fokhagymáját, apró szemű és csíp, mint a fekete fene, trágyás fődbül van. Teszkóba, amit veszek az hatalmas, de se szaga, se ereje. Nemrég láttam az epret, akkora, mint a narancs, de íze semmi. A Mamáé apró szemű, de édes. A málnája is. Nincs róla szó a Bibliában, de tényleg itt a kínai veszedelem. Minden, amit eladnak olcsó, de értéktelen, viszont vegyél belőle ötöt.
A Sírós nenüs végig kotyogott, mint a kávéfőző és, hogy pogácsát süt, meg milyen szép a krumpli ha kap trágyát és meg van öntve, néz rám kérdőn, hogy egyet értek e, de én csak kapkodom a fejem.
Sietősen lépkedek, mert lassan beerisztek babszólam nélkül és csak vörösödik a fejem szótlanul.
Sírós nenüsnek meg csak pörög a nyelve, aztán végre elköszön, befordul jobbra kokettálni a z asszonyokkal, akik kint álltak a kapuban és feltették a világ legegyszerűbb kérdését, mint egy mélységi téma kiinduló alapját. Végeztetek?
Iszkoltam a kinti budi felé és magamra rántottam az ajtaját.
Végeztével ittam egy kis Papa-féle erős pálinkát és koccintottam egyet vele lélekben, ha itt lenne úgy is kínálná, hogy töltsél Fiam...
Elsétáltam hátra a szilvafák alá, mert a Mama mondta kaszáljak lucernát a patyiknak s mondtam nem gond. Nem hitt benne, hogy megtudom csinálni, de gyerekkoromban sokat kaszáltam.
Találtam egy fej gombát, finom csiperke, volt egy svájci sapka méretű és friss, legyek sem köpték be a tönkjét. Vittem a nejemnek, hogy puculd, vágd négy felé és rántsd ki hagymásan reggelire.
Mondja a Mama, hogy pecserke gomba, de szíp nagy és valahogy elkalandozik a gondolata.
Már csak arra kaptam fel a fejem mikor belekezdett, hogy régen nom volt senkinek cipője. Meztéláb jártak kapálni a hegyen túlra napszámba. Anyósod még kicsi volt és elaludt a hátamon a kosárba és, ahogy aludt a fejét beverte a szélibe. Egyik kezembe a kaska, benne kumprifőzelék ebédre meg víz. A másikban kapa, oszt kapkodtam a lábam... hjaj de nehéz idők voltak. Anyósodat letettem a kukoricatábla végibe, hogy aludjon, de kimászott a kosárból és feldöntötte a kaskát. Olyan kétéves forma volt. De sírtunk mindketten, hogy most mit eszünk ebédre, mert a kumprifőzelék mind kiborult a fődre.
De nehéz idők voltak, nem úgy volt, mint most. Apám fejkendőt rakott, hogy ne fagyjon le a füle és úgy ment a kőbányába, nagyon hidegek voltak akkoriban.
Na vidd át fiam a permetezőt a Sírós nenüsnek, a túloldalon a barna kerítés...
Felemeltem és elgyalogoltam, de látom ám mindhárom barna. Melyikben lakik vajon? Megállok az első előtt bizonytalanul és körbekémlelek. A ház mellett egy széken tepsiben frissen sült pogácsa, eszembe jutott, ahogy reggel említette süt majd. Gondoltam ez lesz az. Bementem az udvarba, hogy halóóóóóóó. Kutya jön vajon elő és ugrik a gigámnak vagy a Sírós Mari nenüs?
Még elkiabáltam magam vagy négyszer, aztán leraktam a nyári konyha elé a permetező gépet, még ha nem is itt lakik majd eldöntik kié a három barna kerítés közül.
Ahogy kilépek a kerkapun máris elém terem egy másik nevét sem tudom nenüs, hogy na fiam megtaláltad és közben a vállamra borít egy fél tonna frissen vágott kukorica szárat, hogy vidd át a Ferimari nenüsnek, majd örülnek a libák, itt van e, nyaláboljad fel oszt csak vigyed szaporán.
A Sírósmari hátul van a kertben, azért nem hallotta, ahogy kajabáltál.
Bezzeg ez a nenüs hallotta, de nem szólt volna, hogy ne fáraszd magad.
Tényleg van egy olyan érzete az embernek, mint abban a lengyel filmben, hogy kihaltak az emberek, nagy becsűlete (SIC) van itt a férfi embernek.
Szóba került az ebédnél ülve, hogy a rokkonyok el akarják adni a Papa Skodáját. Mama közben mondja, hogy a kórházban feküdt az öreg, alig volt magánál, de mikor meghallotta egyből kipattant a szeme, az öreg tényleg ragaszkodott mindenhez, főleg a földekhez. Volt több szőlője is a bokában, egy akácos a hegyen, két kukoricása. Minden dolgot elrakott szorgalmasan és "jó lesz az még valamire".
A Skodát is évente ha egyszer vezette, akkor is csak ki a bokákba a szőlőhöz a földúton. De a kötelezőt azt rendre fizette rá. Ha így számolom még ha a legközelebbi városból is hívott volna taxit az is olcsóbb lett volna, de a ©koda az autó volt. Méghozzá első a faluban. A Papa bányász ember volt és nagyon jól keresett. Készpénzért megvette a Merkúrban, a falu csodájára járt, hogy valóban? Kié ez az autó? A mienk...
80.000 Ft volt, akkoriban az hatalmas összeg volt és csak úgy fénylett.
A Papának volt először a faluban tévéje, hűtője és rádiója is.
Utána mindenki oda vitte a húst, meg a tejet hűteni. A fél falu ott ült a szobájában és nézte a híradót este.
Volt az öregnek tekintélye, a Mama is ilyen emberhez szokott.
Persze, hogy rosszul esik neki a ©koda, hogy vigyük a MÉH telepre.
Aszongya járnak itt csillogó autókkal a fiatalok, szól a dung-dung zene, de nem híjják azt semminek, mert már a hatodiktól viszi el a bank. Meggondolatlanul belemennek a részletre vásárlásba és a következő évben meg csak lesnek, hogy felkopik az álluk.
Oszt úgy ülnek a volán mögött, mint a komfris uraság, pedig nem híjják azokat semminek, becsöletök (SIC) nincsen.
A Papának minden járgánya ott figyel a telken. Egy ősrégi IZS motor a kamrában, egy Csepel pótos kasznija a kertben, ahol a libák legeláésznek, fóliával letakarva.
A szerszámosban is minden ott van, amit oda behordott több, mint ötven év alatt és minden poros.
Mama mondott valamit, hogy fiam szegeld meg vagy ezt, azt. Nem mertem változtatni semmin, minden ugyanoda vissza, ugyanúgy hagytam. Nehogy a Mama azt higgye a Papa halálával vége a világnak és valaki majd átveszi a helyét.
A szerszámosban szinte semmit sem találtam meg, annak ellenére, hogy a plafonig volt pakolva.
Délután a két fiammal sétálni mentem. A kisebbik már a falu sarkánál nyafogóra fogta, hogy ha nem veszem a nyakamba, akkor visszafordul. Mit volt mit tenni, odaültettem.
Darabig panaszkodtak, hogy unalmasak a kukorica és kompri táblák, hova viszem én Őket?
Mentünk vagy 2 kilométert egy hídhoz és megláttam egy betony aknát, mondom ide jöttün a betony öbölhöz, hogy betemessük.
Ami apró követ találtunk mellette azt mind beledobáltunk, aztán a végén visongtak, hogy ne menjünk, még maradjunk és csobbant a víz az arcomba, sivalkostunk. Alig bírtam elvonszolni Őket onnan, hú de fantasztikus érzés, hogy két fiam van. Emlékszem mikor a kisebbik született. Nem akartuk előre tudni, hogy fiú vagy lány. A szülésznő meg mondta, hogy fiú, Önnek két fia van most már. Na akkor igazán férfinak éreztem magam, két fiú, aztaaaaaa, pedig mekkora egy szerencsétlen alak vagyok néha, futkosok itt hátra egy babszólamra.
Most meg itt battyognak mellettem és sipog, hogy vegyem fel a nyakamba, mert Ő bizony jottányit sem, elfáradt.
Hazafelé a két fiammal szójátékokon vihogtunk. Elég csak belemenni a játékba velük és nem tudják abba hagyni, az idétlenkedés határáig húzzák a témát és vihognak, hogy a szélkarika az szélszarika és közben csapkodja a térdét.
Mikor megérkeztünk a Mama idegesen csapkodta a nyulak ajtaját, hogy nézd meg mind megdöglött a kicsi, mondtam nem szabad benézni, nyaggatni Őket, mert az anyjuk ha megérzi rajtuk az idegen szagot mindet megöli.
Szedte lapátra a kisnyulakat halva, mindnek vége volt.
Már nem is volt bátorságom elkérni a foltost, amit a Levente kinézett.
El lakott volna a kis udvaron, ugatni nem ugat, nyávogni nem nyávog, néha ugrál csendben és eszik zöldet, gyereknek ideális, hogy nyaggassa.
De Levente most lesütött szemmel eloldalgott, tudta hogy sáros, hisz tegnap az összes kisnyulat végig tapogatta.
A Mama csak picsog, anyósomnak is könnybe lábad a szeme néha, senki nem találja a helyét és én sem. Idétlenül nyúlok a pálinkás üveg felé, eddig ezt a Papa fogta és töltötte pohárba, most meg nekem kell.
Megörököltem tőle a boros flaskát is, nem is akármilyen, díszes üveg, nem lehet kapni akármilyen boltban. A Papa is találta az út mellett és elrakta, azóta abból töltötte a bort mindenkinek, volt vagy 1940. Megadta a módját. Ki örökölhette volna utána?
Én tovább viszem azt a szellemiséget, amit a papa képviselt.
Emberek közt szeretnék élni, egy vederrel a kezemben átsétálni a szomszédhoz ha látom éppen betakarítás van. S utána elfogadni egy szívélyes pohár bort, elbeszélgetni s este lavórban lemosakodni, a vánkost a fejem alá igazgatni. Ha elhantolnak, akkor tudni, hogy "Itt nyugszik" és valaki évek múlva is rám talál, megkapál, ejt egy könnycseppet és tovább áll. Olyan vagyok, mint az elszáradt fűszál, kis idő és emlékezet se rólam, se babszólam.
Folyt köv.
A következő rész tartalmából:
Egy újabb nenüs bukkan fel, a Papa és a háztető, aztán az éjfélkor villogó kereszt, de megmondták előre, a dédi mikor 95 éves volt és egy fotó a halottas ágyán. Több fotó is, például a Mama anyukája. Ráborultak a koporsóra és úgy sírtak.
A Papát több fotón is láttam. Akkor volt 30 éves és Hévízen nyaraltak, akkoriban a bányászoknak nagy tekintélyük volt, a Mama feszített is az oldalán. Anyósomnak hajlított favázas kerékpárt hozott haza a Papa.
De ha mindezt egy mondatban szeretném összefoglalni,l hogy értsed, akkor azt írtam volna csak, hogy:
Zsid 10,36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
1Pt 2,15 Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1Pt 3,17 Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
1Pt 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
1Pt 4,19 Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
2Pt 1,21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
1Jn 2,17 És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
[L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/betonyobol.jpg[/L][L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/csepel.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/izs.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/malna.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/skoda.jpg[/L]
[L]http://www.guga.hu/egyebek/babszolam/szerszamos.jpg[/L]
