HTML

Satira si umorul

Kdo je to osmák degu ? Norinka, terinka, šmudlík, mláďátka, piškůtek.

Friss topikok

Linkblog

Barátok töke

2010.12.24. 17:33 guga

 Barátok töke

A barátok töke egy kocsma neve, onnan kapta, hogy régen, mikor még szállásként üzemelt, megszállt két bencés barát, leültek az asztalhoz enni, és nem volt rajtuk alsó. Kilátszott a micsodájuk, hatalmas, megereszkedett zacskók, a fél falu rajtuk röhögött, rajta is maradt a név, később kocsmaként is.
A vendég egyre kevesebb volt, elmaradtak az átutazók, mióta kisebb lett az ország, a határ áthelyeződött, megszűnt a forgalom.
A falu népe is másik faluba járt, nem volt ivó, nem nézhette tétlenül, nyitott egy kocsmát.
Hatalmas tábla virított a bejárat felett: BARÁTOK TÖKE.
S két bencés papot méltatlan pózban ábrázolt, harsány röhögés kíséretében lépték át a küszöböt, mindig derültséget okozott, nem tudták megunni.
Figyeled!? Ezt nem hiszem el, csapkodták a térdeiket, folytak a könnyeik, még hogy barátok töke, micsoda név egy kocsmának.
Leültek az asztalhoz munka után, jöttek be a földekről, micsoda meleg, elviselhetetlen hőség, nézd, hogy megkapott a nap, mutatta a rézveres vállát.

A falakat festmények díszítették, vásári cigányok hozták, az egyiken kaszálón parasztok, lendítik, kévébe hordják, az egyik asszony bosszúsan néz, nehéz munka.
A bútorok kopottak, a kocsmáros olcsón jutott hozzá, gondolta ide megteszi, nem kár érte, ha összetörik. A mennyezet fagerendás, még nem járta át a szivarfüst, olajlámpások lógtak alá, feketén kormoltak. A pult mögött üvegek sorakoztak, mindegyikben bor volt, helyben vásárolta, meg egy kevés pálinka. Azzal nem szerette itatni őket, mert hamar meghülyültek.
A borral nem volt semmi probléma, jól bírták, sokáig, úgy kellett őket kitessékelni, s még mindig azt kérték, hogy bontson egy palackkal.
Hitel nem volt, előre kikötötte, ne nézzenek rá rossz szemmel, de nem akarja, hogy évtizedes baráti viszonyok menjenek tönkre. Ismerte mindet mezítlábas gyerekként, felnőttek, családjuk van, kár lenne vitázni kevés pénz miatt. Ha valamelyik szűkében volt inkább meghívta, legyintett rá, ne gondolj vele, az üzlet elbírja. Nem vitték túlzásba, illedelmesek voltak, olyankor keveset ivott, nehogy elszúrja.
Akadt étel is, az asszony mindig főzött, számolt a vendégekkel, bár a falubéli feleségekkel nem kívánt perbe szállni, hogy az ember a kocsmában költi el a vacsorát, otthon meg nem kér semmit, csak részegen bedől az ágyba.
Ki volt ez találva, csak unszolni kellett. Nahhh, jó, engedett, még meleg, aztán hozta serpenyőbe a gőzölgő étket, finom fűszeres illata volt, jól bánt az ízekkel, értett a nyelvükön.
A többiek is odafordultak, ahogy hosszan élvezte a falatot a férfi, nem tudtak uralkodni magukon, a nyáluk csorgott. Dicsérték az asszonyt, hogy micsoda illatok, ennek nem lehet ellenállni, hozna nekem is egy tányérral?
Csak az asszony meg ne tudja!!!
Aztán egyenek otthon is, és nyalják meg a tíz ujjukat utána! Perlekedett velük, annyiban hagyták, csak jöjjön már az az étel, megtömték a gyomrukat.
Simogatták, phűűű de jól laktam, ez kellett nekem, böfögtek hozzá, röhögtek saját magukon.

Amíg egyszer az egyik feleség belesett az ablakon.
Elkerekedett a szeme, az embere törölte a zsíros száját az inge ujjába, tegnap mosta ki, ez meg nem általkodik beszennyezni.
Berontott, megállt középen terpeszben, kezei a csípőjén, villództak a szemei.
Teeeeeee! Mit tömöd a hasad itt, lopod a napot, azt hiszed én nem főztem, hát minek nézel te engem???!!
He?!!
És teeee??? Fordult a pult mögött álló rémült asszonysághoz.
Mivel eteted, te sem gondolsz arra, hogy otthon majd meggebedek?
Töröm magam, hogy mire megjön főtt étel legyen az asztalon, itt szórja a pénzét, én meg a sok munkám mellett majd szétszakadok, azt sem tudom hol áll a fejem. Erre itt csillapítja a farkas étvágyát a mihaszna, tán itt finomabbak a falatok kend?
Hallja e?
Az lesütötte a szemét, kellemetlen volt a cimborák előtt, hogy az asszony így leteremtette.
Próbálta leinteni, hogy majd kint megbeszéljük, menj csak, de hasztalan, a felesége nem tágított, nem érte be.
Magyarázatra várt, elégtételre, majd ultimátumot adott.
Jó, tőlem zabálj kedvedre, ahol csak akarsz, ne is gyere haza, majd én megeszem.
Holnaptól nem főzök, eridj a rétre legelni.
Az ember megelégelte, kikelt magából, hogy ebből elég legyen, nem tett Ő semmi rosszat, beült egy pohár borra, s aztán megéhezett.
A levegőben terjengtek az illatok, nem akaródzott neki menni, maradása volt, elkelt a falat a bor mellé, tudja, hogy a felesége mindent megtesz, s jól főz. Meg ne is haragudjon meg a világ, de hová lennénk, ha Ő nem kívánhatna semmit?
Nem azért dolgozik.

Az feleség is belátta, nem követett el az Ő ura nagy hibát, megenyhült irányába, kézen fogta, kivezette, az ura meg átölelte a derekát. Gyere te! Na csak gyere velem, hazamegyünk olyat mutatok, hogy csak na. Az feleséget csiklandozták a mondatok, megringatta a farát, incselkedett.
Milye volna kendnek, amiről én nem tudnák?
Csak nem a szerszámára gondol megint? Magának mindig azon jár az esze!
Az előbb még tegeztél, ha az ágyról van szó mindjárt megnövök a szemedben?
Majd, ha megnő más is, akkor legénykedjen kigyelmed, akkor legyen kemény uraságod!
Eltűntek a fák alatt a sötétben, elhalkuló kacarászás, kinyílt egy ajtó, magukra csukták, s még most is boldogan élnek, ha el nem unták.

Beköszöntött a tél, csípős hideg volt, a kocsmáros fázósan dörzsölgette a tenyereit. Ideje, hogy disznót vágjunk, benézett az ólba, szép hízó, jó a súlya, szép sonkái vannak, megy majd fel a füstre. Eszébe jutott, hogy hajnalban mindig belopakodott a kamrába, halkan, hogy a felesége fel ne ébredjen, aludt még. Nyelt egy kupica pálinkát, belenyalt még egyszer, s utána jobban is meghúzta. Átjárta a száját, kellemesen bizsergett a gyomra, aztán visszadugta, lezárta. Szelt egy vékony sonkát, elhúzta az orra előtt, hosszan illatolta, beleharapott, zamatos, édeskésen füstös, ahogy szereti.

Reggel jött is a böllér, előtte beosontak kamrába, na csak igyon kend!
Ejjjha, ez aztán pálinka. Szilva? Ahhát, jóféle főzet, húzza meg még egyszer!
Nagyot nyelt, orrában a sonka illatával szúrta a disznót meg. Az asszonyság lavórral sürgött, abba engedte a vért, majdnem megtelt, a disznó nem is hörgött, a böllér érti a dolgát.
Szaladt a konyhába, mire feldarabolják, kész a hagymás vér, az ura imádta, kanalat kért hozzá mindig, a villát nem bírta.
Rágörgették a szalmát a disznóra, begyújtották, kaparták, füstölt mind a négy lába, közben rongyokkal mosták fehérre.
Mielőtt felnyitották, ittak egyet, nadrágja szárába törölte a koszos kezét, élvezte a pálinka ízét.
A böllér szakszerű mozdulatokkal hasította fel a hízó hasát, a beleit kifordították a földre, a kutyák szűköltek türelmetlenül, a macskák oldalról lestek, vágyakozva várakoztak, hátha valami lesz.
A belsőségeket külön tálakba, egy ami az abároltba megy, és egy ami frissen készül ebédre, savanyú tüdőleves, az asszonyság nem bírta a szagát, de azért megfőzte, csak is az elismerő szavakért, akkor nagyon tudott örülni, könnybe lábadt a szeme, ahogy az ura falta magába.
A böllér bárdjával az oldalbordára mért ütést, szépen kikanyarintotta, az ura teknőbe rakta, lesózta, megyen majd a füstre.
A fejét abároltba, tokaszalonna, négy szép sonka, hamar eltakarították.
Asztalhoz ültek, koccintottak, egészségedre komám, szép disznó volt, megadta a módját.
Te! Oszt mondjad már meg, mér így hívják ezt a kocsmát, miért barátok töke?
A kocsmáros elmesélte, a böllér jót derült, nem helybéli volt, nem ismerte a járást.
Az üveg után nyúltak megint, fölé hajoltak az ételnek, hmmm, érzed ezt? Mennyei, nem tudtak vele betelni, falatoztak, forgatták a szájukban, csettintettek a nyelvükkel.
A böllérnek már nem volt semmi dolga, maradni akart, ízlett neki a pálinka.
Az asszonyság észrevette, látta, hogy nem bír a vérével, a férjét unszolta, nahhh, ha már itt vagyunk, igyunk még egyet, a sajátjaként kezelte a pálinkát. Nem sajnálta tőle, de a férje nem bírja, ha többet iszik a kelleténél, kitör a régi énje, akkor az Isten sem állítja meg.
Próbált jelezni a férjének, hogy amaz ne lássa, intett neki a kezével sürgetőleg, küldd el!
A férje leintette, ugyan hagyd már, olyan jót beszélgetünk, a böllér rájött, hogy útban van az asszonyságnak. Inkább ivott még egyet, mint hogy szóváltásba kerüljön vele.
Kínálta az embert is, igyon meg velem egyet, ne vesszen kárba.
Az ember is töltött magának, egyszer élünk, azt se hiába, fene megeszi, ha csak a gondot lessük, felhajtotta egy húzásra.

Jött az ura régi énje, bekopogott az ablakon, kézcsók, van itt egy szabad hely? Leült arra a székre, amin az ura ült, s az azonnal felpattant. No böllérkém, ha már ilyen szépen összegyűltünk, irány a tyúkudvar, pöselnem kék, menjünk, oszt járjunk ennek az ügynek a végibe! Megveregette a böllér vállát, amaz restelkedett a háziasszony előtt megemlíteni, hogy neki is pössentenie kéne már régen, inkább visszatartotta.
Kapóra jött neki, hogy a háziúr tárulkozott ki elsőnek, nyomban követte, bevágták maguk után a gang ajtaját, csak úgy dübörgött. Az asszonyság még hallotta, hogy a tyúkudvaron vihognak idétlenül mindkettő. S lassan eltávolodtak, az ólak, a fák, a kinti budi mélyen meghajoltak. Az asszonyság meg magában dúlt-fúlt, hogy vesszen el velük mind, az ég is.
Sokszor látta az emberét magából kifordulva, ha itta a szeszt. Előre tudta, hogy nem lesz jó vége ennek, holnap meg világát sem tudja, nem emlékszik semmire, úgy néz majd rá, mint egy gyerek. Csodálkozva, hogy én ilyet!?? El sem hiszem…

Mondta a böllérnek, hogy: látja kend? Itt lakott a disznó. Igyon még egyet, húzza meg! A pálinkát kicsempészte magával, a nadrágja mögé rejtette. Suttyomban itták, egyik takarta a másikat, aztán összekuncogtak. Ejjó, sunyin vihogtak hozzá...
Mit is akart mondani kigyelmed!? Firtatta a böllér.
Hát itt lakott, tárta széjjel a kezét, s csak úgy sugárzott az arca az örömtől.
Mi? Mi a bánat lakott?
A disznó, itt lakott, mutogatott nyomatékosan az ól irányába.
Éééss? Értetlenkedett a böllér, szemöldökét ráncolva.
Miért, hát nem érdekes? Vetette vissza a ház nemes ura.
Mi érdekes magának azon az ólon? Nem akarta őt neheztelő jelzővel illetni, mert még volt benne illem, ami hamarosan elillan.
A ház ura lelkendezve belefogott mondandójába, hogy: csak gondoljon bele!
Szegény pára ott van szétbontva, hamarosan megyen fel a füstre.
Na igyon még egyet, csak gyorsan, nehogy meglássa az asszony.
Ejjjjhhhhh, ez aztán!
Na adja csak ide! Heeeeeeeeeee, ez itóka, feni a gyomrom kegyetlenül, itatja magát.
Szóval ott van az a disznó, nagy dolog szétszedni elismerem, én nem tudnám.
De összerakni sem. Ebbe belegondolt maga mán?
Mi? Hogy disznót csinálni? Ne vicceködjön velem kegyelmed, bármikor összerakom úgy, ahogy volt, összeillesztem.
Én nem úgy gondoltam, hisz hiába rakja össze maga azt úgy, ahogy szétszedte, attól még nem fog elindulni, nem kéri az étket hajnalban vádló szemekkel. Nem koslatja az orrával az ólajtót, s nem röfög türelmetlenül, szemrehányóan, holott ő már várja, szereti beletúrni az orrát a langyos moslékba.
Ember!? Hát ennek mi értelme, ki hallott még ilyet? S még mindig vigyázott a szájára, pedig már ott volt a nyelvén, hogy a szemébe vágja.
Hogy ki hallott? Valaki csak összerakta vagy nem? A ház is úgy épül, nem a földből nő ki!
Mi baja van magának?! Heee? Ez csak egy disznó volt, nem gondolkodok rajta, nincs lelkiismeret furdalásom miatta, hiába próbálja bemesélni. S már belerezdültek a kezén az izmai, úgy a képébe vágta volna.
De a ház ura nem hagyta annyiban a kérdést, mindenképp a végére akart járni.
Gondolja, hogy ez a disznó az égből pottyant ide? Gondolja, hogy valaki csettentett egyet, hogy nekem kéne egy disznó, és vala? Na maga ne vicceködjön velem kend! Az első disznó is valahogy lett, úgyhogy velem ne izéjjen!
Kiszakadt belőle önkéntelenül, nem bírta visszafogni, túlcsordult benne, pedig az utolsó pillanatig kapkodott utána, hogy megfogja. Az indulatai elszabadultak.
Ne bosszantson már maga marha! Ki fogja ezt bizonyítani, utánajárni? Teljesen értelmetlen!

A ház ura nyugodt maradt, semmibe sem vette a böllér kirohanását.
Nem nehéz, ehhez meg kell ismerni egy disznót, ellátni naponta, hónapok alatt összeszoknak, s utána az ember érzi, hogy annak a disznónak lelke van, elkezd vele törődni, odafigyel rá, lesi a kívánságait.
Maga egy komplett idióta!
Nem, nem, félreért! Ez úgy igaz, ahogy mondom magának, jöjjön csak beljebb, invitálta beljebb az ólba.
Mi, hogy oda be, a lábai vitték volna már haza, de az ólba került a pálinka, azt szívesen kóstolta volna még.
Nézze ezt a szalmát! Nézze csak nézze!
Mit nézzek rajta? Szalma, vagy nem?
Nézze, hogy meg van döngölve! Egy helyre hordta a szájával a sarokba, pedig én szétterítettem a villával alaposan. Ő ugyanolyan alapos munkát végzett, neki nem ízlett úgy.
Szuszékolva négy lábra állt, mikor látta milyen lusta munkát végezte, hogy beterítettem vele az egész ólat neki, mikor annak egy helyen kell lennie.
Csak meg kell érteni, hogyan gondolkodik egy disznó.
Szétterítve nem ad annyi hőt, nem szigetel, én meg tiszta hülye vagyok, úgy szórom neki be az ólat, mint ha mindenhová feküdne. Holott én is egy helyre fekszem, vastag takaró alá. Persze, hogy a disznó is így szereti, s mindig ugyanott. Ezért ő halomba hordta, s aztán kifeküdte, hogy kényelmes legyen. Én marha, csapott a fejéhez a házi úr…

Hát jól mondja maga, tényleg az, egy nagy marha, kontrázott a böllér.
Én csak levágtam, maga hívott ide, nem emlékszi? Hiába csinálja velem!
A fene se érti magát!
Nem is engem kell érteni, hanem a disznót! No, no figyeljen csak ide! Feküdjön velem le ide, mindjárt megérti, na csak dőljön le.
De előtte húzza meg kend is, aztán csípte a torkát a finom házifőzet a háziúrnak.
Adja csak ide kend az a flaskát,ehhhh ez igen, ezért megéri élni.
Na ugye, igyunk csak még egyet, s rögtön a szájához emelte, már nem is gondolkodott rajta.
Végigdőlt a szalmán, pont ahogy a disznója szokta, s a lábai beleértek a disznó szarába.
Nem is gondolkodott rajta, ösztönösen cselekedett, ahogy a lénye diktálta.
A böllér nyögdécselve dőlt az oldalára, nyomta az oldalát a vastag kabát, ami volt rajta.
Nahhhhhh, ehhh, fene vigye, nem is olyan rossz, tényleg jó meleg. Lábával ő is a disznó szarát lépcsőzte.
Eltehénkedtek mindketten, vánkost hajtottak a szalmából a fejük alá, s éretlen szemekkel ábrándoztak, csak úgy csillogott. Egy keményebb mondatnál arccal fordultak, kínálgatták egymást, amíg el nem szuszékoltak.

Szenderegtek ott boldogan, öntudatlanul, s egyszer csak bátorságott vett az asszonyság.
Térült, a teraszra is kinézett, fújtatva csapott be minden ajtót.
Hol van ez a gazember? Biztos beivott, s most fetreng a fűben. Mindig úgy szokott.
Hülyeségeket beszél, aztán meg bizonygatja, amazok meg rásütik, hogy idióta, holott vele együtt isznak. Aztán nem restelkednek, eldőlnek a fűbe, a nyálukat isszák.
Fúúújjj, micsoda disznók!
S akkor meglátta őket…
A szó a torkán akadt, már éppen kimondta, kicsit még tartotta az illem, de aztán csak kiszaladt a száján. Maguk micsoda állatok! Nem szégyellik magukat?
A disznó szarában forgolódnak édes kettesben?

Természetesen folyt.köv.

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus

Az alaplap bosszúja

2010.12.14. 12:43 guga

 Az alaplap bosszúja

7 éves a vasam, 2003 novemberében építettem. Sapphire 865, 1.7GHz Celeron, 2 gugabyte ram, eleinte 2 X 120gb Samsung volt benne, egy UHU Linuxra, egy pedig WinXP-re, jobbára adatmentés céljából az ügyfelek miatt. Később egyre nagyobb winchestert voltam kénytelen vásárolni, mert a tárkapacitást szervizelés szempontjából megkövetelte. Zalman tápegység + szünetmentes, hogy ne hasaljon el az áramtüskéktől. Az utóbbi években sokan körberöhögtek, hogy: guga! Miért van neked ilyen hulladék gyenge géped, mikor ebből élsz?
Hulladék, nem hulladék, gyenge, nem gyenge, minek bővítsem, ha csak drivereket töltök le, meg elolvasom a leveleimet? Erre a célra tökéletesen megfelelt (eddig), kár lett volna egy forintot is költeni rá, üzembiztos gép volt. A múlt idő nem véletlen.

Röviden vázolom, hogy mi történik akkor, ha behozok a gugabungiba egy számítógépet javításra. Első dolog, hogy az operációs rendszert újraélesszem. Abban az esetben, ha már nem működik. Erre azért van szükség, mert a következő indítás után mindenki szeretné ugyanazt a háttérképet látni, ha elindítja a böngészőt, akkor szüksége van az elmentett kedvencekre, a böngésző által eltárolt jelszavakra, levelezőre, s egyéb apróságok, mint pl. msn jelszó, vagy a kedvencem az adsl password. Nagyon ritka, hogy egy operációs rendszert nem tudok életre kelteni. Utóbbi a hdd meghibásodása esetén fordul elő, de olyankor már ugrottak a családi fényképek, és a szakdolgozatok, árajánlatok, egyéb munkák. Céges gépekre most nem is térnék ki külön, mert az munka szempontjából eleve horror árkategória. Számlázó, bérszámfejtő programok, NYENYI, abevjava, stb.

Szóval guga megjön a zöld Suzukival, berongyol a hóna alatt a meghibásodott számítógéppel a bungiba, Kossuth ON, Nokia 3310 átállít egy csippanásra, mert ugye szellemi munka következik, s ha nem akaródzik telefon végre kerülni, akkor ne sürgessen már ordítva.
Vegyünk egy kékhalált, annak okát kideríteni sürge, hogy púpos kondi, vagy tápegység, esetleg a ram. 1-2 óra mínusszal sikerül életet lehelni bele. Következnek a backup-ok.
Szerencsére már mindennek van külön backup-ja, és a nirsoft áldásos tevékenységének köszönhetően a számítógépen tárolt összes jelszó visszafejthető egy dokumentumba.
Az adsl password azért a kedvencem, mert régen, amikor még nem adtam az ilyesmire, csak adatmentés, reinstall, s szállítottam vissza az ügyfélnek a gépet. Akkor mindig megkértek, hogy állítsam be a netet. Persze, mi sem természetesebb ennél: start menü, minden program, kellékek, kommunikáció, új kapcsolat. Elnézést megkaphatnám a szerződést? Mert azon rajta van a felhasználó név, és a jelszó. Hova is tettük, hova is tettük? Sűrű fejvakarászás, apjuk nem te tetted el??? S elkezdenek fel s alá rohangászni, fiókokat húzogatni, én addig tétlenül bámulok magam elé, ujjaimmal az asztalon dobolok. S ezzel el is megy jó félóra, mire rájönnek, hogy gőzük nincs róla, hogy hova rakták a szerződést. Akkor jön a szolgáltató, kérem nyomja meg az összes gombot, kettős kereszt ha nem biztos benne, várjon, várjon, várjon…a sípszó után még megnyomhat bármit, ha gondolja.
Nahhh, szóval ezekből elegem volt, főleg, hogy a szolgáltató szóba sem áll veled, ha nem diktálod be a titkos jelszó első, harmadik, és ötödik számjegyét.
Inkább vesződök itthon az op életre pofozásával egy órával többet, közben hideg söröcskét/söröcskéket kortyolgatva, mint kitenni magam fejetlen jaj hovatettemezésnek.

OK, op gurul, elindul, sóhajtok egyet, végre munkaidő, delejesen visszafejtek mindent.
Outlook, Outlook Express, MSN, böngésző, s most figyelj, jön a lényeg, amitől visszabeszél mostanában az alaplapom. Ha mindent megfejtettem, megrejtettem, akkor beakasztom az idegen hdd-t a gépemre, s guga op ON.
Maradt még söröm is, lábamat felteszem, Kossuth-on déli krónika, Nokia 3310 egyelőre néma, kint verőfényes. A nejem kiballag egy púpos csirkepörkölttel jó asszony módra gazdagon. Mi kell még a boldogsághoz, s a felhőtlen gugához?
Na ettől még ugyan nem fog visszaszövegelni az alaplapom, de ami most jön…
Guga végzett az adatmentéssel, minden mappa F5, minden backup, nagyon lájk.
Mivel alapvetően preciz, s egyben lusta ember vagyok, így működés közben lerángatom az ide, vagy sata portról az idegen hdd-t, s már indítom is a reinstallt a meghibásodott gépen. Fittyet sem hányok a saját gépemre, hogy mit szól a drasztikus eljáráshoz, hadd szokja, azért van. Nincs kedvem csak azért kikapcsolni a gépem, mert egy ide, vagy sata vinyót eltávolítok.
Tudom a mai világban, már van olyan usb házikó, ami mindkét formátumot kezeli, de amellett, hogy nekem van ilyenem, túl macerásnak, ám de kézenfekvőnek tűnik.
Ahhoz sincs túl sok kedvem, hogy bedugjam a konnektorba a külső ház tápegységét, meg babrálni, betuszkolni a házba az idegen hdd-t. Jó van az ott a nyitott gépházban, lóg a kábel végén, adatmentés után lehúzom róla a molexet, és az adatkábelt, erre neveltem a gépem 7 év alatt.

Nem tudom, hogy menet közben kialakult e közöttem, s a gépem között valami személyes kapcsolat, ami leginkább a ridegtartásra emlékeztet, de nemrég fellázadt. Nem is akárhogyan, olyan igazán gugásan, ilyen hibát csak az én alaplapom produkál, s csak is nekem. Ennek tükrében csak lehet kettőnk között valami lelki kötődés.
Azt mondta az alaplapom, hogy: guga! FUCK YOU!
Pedig soha nem frissítettem bios-t.
Secondary ide portról beszélünk, bootolni akartam egy live xp rendszert, mert idegen gép annyira elhasalt, hogy be sem kapcsolt. Ilyenkor jön az, hogy idegen hdd a saját gépbe, s a rajta lévő oprendszert addig gyilkolom, amíg a saját gépemben el nem indul. Ha végre elindul, akkor jöhet a fentebb említett backup paradise theatre.
Nem bootolt be cd-ről.
Arra gondoltam biztos karcos a lemez, használtam már kismilliószor, sebaj, van még vagy 30db belőle, tekintve, hogy ügyfeleknél is elhagytam már rengeteget, fogyóeszköz. Berakok egy újat, a bios látja a dvd írót, first boot is a Pioneer, de nem bootol.
Nahhh, akkor biztos nem szereti a lemez színét, legyen lila helyett zöld, mert ugye köztudott, hogy az írható lemezek fóliája sokszínű, s nincs az az optikai meghajtó, ami mindet olvasná.
Megkönyörültem rajta, de miután már a harmadik színnel próbálkoztam, hogy akkor nesze itt van egy arany, edd meg ezt, oszt semmi, akkor elgondolkodtam.

Bekötöttem egy origi dvd írót a polcról, amit még sohasem használtam. Bios-ban megjelenik, de semmi, nem bootol. Oké, te is kapsz egy második esélyt, nesze arany, egyed ezt! NEM! Guga! FUCK YOU! Nem, és nem bootol, teljes mértékben érthetetlen.
Megpróbálkoztam még egy veterán play gombos, örök darab, sosem engem cserbenhagyó Plextor cd olvasóval, de középső ujj feltartva.
Így állt gugán bosszút a Sapphire 865 
Bekötöttem még rá egy régi linuxos hdd-t, de arról sem boot, ámi nem sokoláde. Se nem kókusz, se nem dió, se nem mogyoróvaj, se nem nugát,nem grillázs, nem karamell,nem is ostya, hát nézek rá,és találok Aranybiléta!
Feltartott középső ujj. Nincs mit tenni, secondary ide port felejtős, a bios mindent lát, amit ráakasztok, vissza is köszön, de sem a linux, sem a windows nem látja az eszközkezelőben.
Ilyen hibát csak guga tud produkálni, el is teszem az alaplapot emlékbe.

Van még tovább, ne csukd be, most jön az, hogy guga fejleszt. De mire?
Ki nem állhatom, a legyen inkább az, vagy mégsem embereket, akik hozzatok nekem lábvizet, de ne legyen túl meleg módon gondolkodnak. Ne legyen túl meleg, azaz mégis csak meggondoltam magam, legyen egy kicsivel melegebb, annál, mint amire azt gondolnátok, hogy én ilyenre gondolok! Na én pont ilyen vagyok, addig forgolódok tojásrakás közben a fészek fölött, hogy inkább nem veszek semmit, jó ez így, ez marad 
Már hetek óta bújom a nagyker árlistáját, fejben összeraktam vagy huszon-féle konfigurációt, de egyik sem felelt meg, számítógépet venni nekem a legnehezebb. Ha más fordul hozzám, hogy guga mit szólnál hozzá, ha… Azonnal leintem, ne is folytasd, tudom, mi kell neked, s összecsapja a tenyerét, boldogan fizet, tényleg kitalálom az emberek gondolatait, maximálisan alkalmazkodom az igényeikhez, se panasz. De ha rólam van szó, leblokkolok.
Nemrég vettünk a nejemnek egy laptopot, a srác az üzletben, a műszaki kolléga nagy elánnal belefogott, mint egy kézmodell, hogy alaposan elkápráztasson bennünket. Jeleztem, hogy hagyd öreg, ne fáraszd magad, elvisszük, mert kell. 12 éve ebből élek, eladtam már több teherautónyi laptopot, vagy éppen láttam már karón varjút. Nem is akartam túlságosan belefolyni, fizessünk, adjad már, aztán olaj.

De most NEKEM kell egy milyen legyen számítógép. Ámi nem sokoláde. Se nem kókusz, se nem dió, se nem mogyoróvaj, se nem nugát,nem grillázs, nem karamell,nem is ostya, hát nézek rá,és találok Aranybiléta! Default ridegtartás, ha menet közben kiveszem belőle a memóriát, s kedvem szottyan felbővíteni, akkor szeme se rebbenjen. Ha arra szottyan kedvem, hogy filmnézés közben cseréljek vga kártyát, akkor nem szeretnék udvariatlan lenni, de megteszem. Ha bekapcsolás után jut eszembe, hogy nahát, itt egy processzor, amit még nem teszteltem, akkor bizony plug & play. De ki kell, hogy állja az északi híd cseréjét hőlégfúvóval, miközben tágra nyílt spam-ekkel viaskodom. Nem szeretném, ha zsörtölődne azon, hogy menet közben hot flash alapon bios-t cserélek.
Utóbbit vicc nélkül megtettem még a PI-es időkben. Akkoriban nem volt alaplapokból olyan széles a paletta, vagy volt bent tartalékban Acorp lap ALI chipsettel hibátlan. (hja, azt tudtad, hogy azok még kezelték az AMD és Intel processzorokat egyaránt?) Vagy volt bent akármilyen alaplap hibátlan bios-a. Hot flash-nek nevezzük azon mozzanatot, amikor a hibás alaplap bios-át kiemeled bios csipesszel, beindítod a hibátlan alaplapot, a hibátlan bios-al, majd menet közben kiveszed a hibátlan bios-t, és a helyére beteszed a hibásat.
S láss csodát, utána üzemképes marad. Ez ma már nem így működik, mert valami szerencsétlen hülye feltalálta az eprom égetőt, s elvette az egyetlen örömömet, hogy menet közben ráncigáljam ki az alaplapból az alkatrészeket.

Szintén PI-es időkben eljátszottam, sőt reprodukáltam egy neten olvasott történetet, miszerint emberünk bement a hullócsillag Mistral-ba, vásárolt 2 * 32mb edo ramot, és menet közben bővítette fel a számítógépet. Majd csodálkozott, hogy visít a füstjelző, s rohant vissza a boltba, hogy hibás a ram, rajta a nagy égésnyomok.
A kíváncsiság hajtott, először csak kivettem az alaplapból működés közben az edo ramot. Azon kívül, hogy a képernyő kimerevedett, megfagyott, nem történt semmi. Gondoltam kis lépés az emberiségnek, hosszú lépés gugának, tegyük vissza a ramot. Mondanom sem kell, leégett a ram és a slot is, füstölt, mint a hajderménkű, nem győztem szellőztetni.
Szóval kéne nekem egy csupa usb alaplap, ami minden nap every day, all inclusive, és kdo je to osmak degu. Amire ránézek, s találok áránybilétá, Norinka, Terinka, Smudlík, Mládátka, Piskůtek. Na hozzatok nekem ilyen lábvizet, de ne legyen túl meleg! 

Nehogy becsukd, most jön a java, most kezdek belejönni, eszembe jutott egy csomó régi történet, amit működés közben tettem meg.
Volt egy 10gb-os Maxtor slim, rálógattam a régi gépemre adatmenteni, majd elhúztam otthonról egy telefon nyomán. Felcuccoltam a kerékpárra, s nyakamba vettem a pesti utcákat. Órákig voltam távol, el is felejtettem, hogy hol tartottam.
A takarékos energiagazdálkodás lekapcsolta az összes vinyót, s képernyőt, az, hogy a cpu ventillátora ment, fel sem tűnt. Azt tudtam, hogy az adatokat lementettem róla, s a 10gb-os Maxtornak kellett az elektronikája, mert bad sector-os volt, de az elektronikája épp. Ügyfél új hdd-t igényelt a régi adataival. Nokia 3310 csippantásra, hideg, dobozos sör szisszentésre, Kossuth ON, hajóvonták találkozása tilos, a híreket szerkesztette Berente Mariann, a mikrofonnál Bordi András. Kell ennél több egy felhőtlen gugához?
Akkurátus mozdulattal nekiláttam lecsavarozni a Maxtor hátlapjáról az elektronikát, mondanom sem kell, hogy leégett, füstölt, mint az hajderménkű, hisz áram alatt volt.
Ezért jó az all inclusive usb, ami minden nap every day, és kdo je to osmak degu.

Pont most csuknád be? Szerinted mennyi az esélye annak, hogy guga nem tud pillanatok alatt elkápráztatni egy másik hamuban sült történettel? Mert bizony leégett más is körülöttem, de ez már a duroni időkben. A Király elküldte a három fiát, ment mindegyik a saját feje után. A nagyobbik kit érdekel, a középső hülye volt, de a kisebbik, na az megérte a pénzét.
Szóval beállított hozzám a pinyóba egy kiskirály, miszerint: guga, gépet ide izibe! Ott hagyta a jó küvecseket, hogy délutánra legyen meg, mert sürge. Én elmentem a vásárba félpénzzel, tyúkom mondja nyihaha, s egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom szólítani rég nem látott…Anyááámmm, akkor jutott eszembe, hogy pont egy félkonfig összeszerelésénél tartottam, lap, proci, ram, vga az asztalon, rádugva az atx táp, és bekapcsolva ott hagytam. Volt egy különleges szokásom, nem is tudom, hogyan írjam körül.
Szóval egy komplett gép összeszerelése mindig azzal a mozzanattal indult, hogy lap, cpu, ram, vga az asztalon szabadon, s a power sw rövidre zár. Igen ám, de hűtőventillátor nélkül, a cpu-ra nem raktam ventit, s vegyük figyelembe, hogy amd/duron prociról beszélünk. Erre azért volt szükség, mert ha naponta zsinórban raksz össze gépeket, akkor minden adódó lehetőséget megragadsz, hogy önmagadnak időt spórolj meg. Sok pici másodperc, és vesződés összeadódik, s hosszú órákat tesz ki, értékes délutánokat elvéve a gondtalan, felhőtlen gugából, és sörözésből.

Hja, igen, ott tartottam, hogy miért hűtőventillátor nélkül indítottam be. Abban az időben ilyen zsíratomkirály hangos, és rajűbercool szoros hűtők voltak, mint a GlobalWin FOP32.
A processzorokat tálcaszámra vettem, néha 4-5 tálca 600-800MHz Duront hoztam haza, s előfordult, hogy valamelyik gyári hibás volt. Tudod te milyen macerás egy FOP32-es hűtőt felrakni a Duronra lesarkazás nélkül? Valóságos szkander bajnokság. Ezt kivédendő, gondoltam bekapcsolom hűtő nélkül, ha látom, hogy felvillan a post screen, akkor lekapcsolom, s nagy kegyelmemben kaphat egy hűtőt is. Kicsit időben visszatekintve, erre az egész félkonfig ki az asztalra azért volt szükség, mert még a 486-os időkben, mikor fejest ugrottam ebbe az egészbe. Új mondat. Szóval hoztam haza nagykerből a még AT-s hátikót, gyönyörűszép AT-s billentyűzetet, golyós egér, Trident 512kb vga, fogom, összecuccolom, bekapcsolom, s bootolnék floppy-ról, hogy telepítsem rá az operációs rendszert, mert azt is annak nevezték. De sehol semmi kép. A gép nem indult be.
Szedhettem szét az egészet, s kezdhettem előről. Mikor 2-3 alkalommal besétáltam a nem indul utcába, akkor eszembe jutott Hrúz Mária (Petőfi édesanyja), s sűrűn vakargattam a kobakomat, hogy miként szólítsam?

Rászoktam arra, hogy mielőtt felépíteném a gépet alkatrészekből, előtte inkább beindítom, sőt arra is rászoktam, hogy kint az asztalon telepítem. Mert arra is volt példa, hogy a gép bekapcsolt, de nem települt. Na akkor megint bonthattam vissza.
Szóval aranyszabály, ha új gépet veszel, hogy nem Norinka, nem Terinka, se nem Smudlík, de nem is Mládátka, még csak nem is Piskůtek. Na hozzatok nekem ilyen lábvizet, de ne legyen túl meleg! 
Nem nekiesel, mint paraszt a Bervának, türelmetlenül, s bontogatod a dobozokat, mint a hülyegyerek, mert leszen utána homlokráncolás, értetlenkedés, és mindenki mást szidni fogsz, főleg a boltosokat, meg Petőfi anyját emlegeted.
Csak finoman, lap, cpu, ram, vga az asztalon, atx táp pöcc-röff, s ha van post screen, akkor kezdheted a telepítést, de szigorúan kint az asztalon. Ha már hibamentesen indul a kállofdáti, s a fél országot széjjelgéppisztolyoztad, újjászületés 7 másodperc múlva, akkor beépítheted a norinkát, akarom mondani a masinkát a házikóba. Ámi nem sokoláde. Se nem kókusz, se nem dió, se nem mogyoróvaj, se nem nugát,nem grillázs, nem karamell,nem is ostya, hát nézek rá,és találok Aranybiléta!

Arra mentem haza, hogy állt a pincében a füst, a Duron proci úgy elfüstölt, mint a hajderménkű, nem győztem szellőztetni. Az történhetett, hogy bekapcsoltam, láttam a post screent, de vagy a Kossuth rádió, vagy a Nokia 3310 végén valaki nagyon elterelte a figyelmemet, mert emlékszem rá, hogy úgy álltam fel az asztaltól, mint aki ott sem volt. Gondoltam közben beugrom a nagykerbe, s elhozom a kiskirálynak a konfigot.
A félkonfig meg ott maradt az asztalon FOP32 nélkül bekapcsolva.
Később valami hülye, már Athlon időszakban beépítette a bios-ba a hővédelmet, elvéve az egyetlen örömömet. Mert nincs is annál szebb, amikor az ember Duron pörköltet készít, szaglik, mint az apjafasza, színejátszós, csodaszép, a bungimból jöttem ki az elébb.

Kérdezzetek nyugodtan, tudom, hogy nehezen emészthető 

2 komment

Címkék: gugaizmus

Riasztó módszerek!

2010.11.24. 19:25 guga

 

Nyaralótulajdonosok figyelmébe ajánlom.

Hogyan kerüljük el a betörést? Alternatív módszerek, homeopátiás, nem szteroid, természetgyógyászat, egyszerű, paraszti gondolkodás.
Van egy ismerősöm, aki egy házban lakik a Varnus Xavérral, egyszer átment hozzá valami indokkal, a lényeg, hogy bévül legyen. Akár mondhatta volna azt is, hogy elfogyott a cukor. Látta, amint bévül került, hogy a Xavér előszobájában lóg a mennyezetről, kötélen egy kislány teste, mint aki akasztva van.
Kiült a rémület az arcára, Xavér slendrián odavetette, hogy rablók ellen van.
Ismerősöm csak annyit tudott kiejteni a száján, hogy élethű, életszerű.
Hja, az, ha bejutnak az ajtón, azonnal leesik eléjük.

2006 tavaszán a nejemmel vásároltunk egy telket Kulcson ([ELADÓ!]), amolyan menekülési útvonal gyanánt Budapestről, egérút. Szerettük volna látni az eget széltében, hosszában, már untuk, hogy a tűzfal takarja el. Élveztük, amíg élveztük, nyársaltunk, bográcsoztunk, lestük a csillagokat, borozgattunk, lavórban fürödtünk, reggel kávét rezsón főztünk. Bánkra költözésünk miatt okafogyottá vált, ilyesmit Bánkon is lehet.
Lényeg a lényeg, hogy értéket soha nem hagytunk a nyaralóban, s az ajtaja is nyitva állt állandóan, nem zártunk be semmit. Eleinte furcsa érzés volt úgy ott hagyni, hogy bárki bemehet, lenyomja a kilincset, s már bévül is találja magát, semmi akadály. De inkább találja magát bévül, s nézzen körül értetlen szemekkel, hogy: ide csak hozni lehet? Mint sem szétbarmolja az ajtónkat, aztán első a rendőrség, feljelentés, majd asztalos, vagy lakatos, hirtelenjében nem tudom melyik cserélné ki a zárat újra, s aztán az egész ott töltött hétvégénk a betörésről szólna. Semmi, ledöglöm bogrács után a fa tövébe, s hessegetem a legyeket önfeledten.

A nyaralónk ajtaja most is nyitva áll, egyedül a kapu van zárva. Évente egyszer megyünk ki, vagy inkább kétévente, mert hogy nincs ott semmi dolgunk. Messze van, nyaralni Bánkon is lehet, minek mennénk kelyhet keresni, amikor már van?
Tudom, tudom, beköltözik a hajléktalan.
Nem, nem költözik be, eddig sem történt meg, ezután sem fog, mert a szomszéd észreveszi.
Én is észreveszek minden apró változást a környéken, nyaralóövezetben lakunk.
Télen például hallottam, hogy a közelben jár egy autó motorja, s elég furcsán.
Először arra gyanakodtam (polgárőr is vagyok), hogy lopott autó, mert furán bántak vele, nem találta a sebességet, többedére sem. Majd túráztatta a motort, de az sem hangzott valami bizalomgerjesztően. Kimentem megnézni, biztos valami süldő próbálkozik, nem ismeri az autót, aztán gyakorolja, hogy lépjen meg vele vagánykodni a haverok előtt. Egyszer majdnem ütköztünk frontálisan egy ilyen süldővel, de ez egy másik történet, ha akarjátok, elmesélem azt is.
Megyek ki, látom egy barna Fiattal szerencsétlenkedik egy idősebb hölgy, vele egy férfi hevesen gesztikulál az anyósról, hogy én ezt nem értem meg, hogy lehetsz ilyen? Mutattam vagy nem? Először a kuplung, aztán lelépsz a fékről, miközben gázt adsz, engeded fel…
Kubi előző héten túrta el onnan a havat, azóta már derezett rá, emelkedő is volt, nehéz behúzott kézifékkel tolatni, síkos is.
Szóval ilyenek a szomszédok, kinéznek, és magukban eleve gyanúsnak ítélik a kialakult helyzetet, elméleteket gyártanak, mint én, s észrevétlen ki is hallgatják a delikvenst.
Mondjak még valamit? A Suzukink is nyitva áll, öreg 15 éves járgány, csak mi tudjuk, hogy kell beindítani, minek vernék be az ablakát? Nincs benne drága hifi, mi csak járunk vele, közlekedünk. Nem szoktunk értéket sem hagyni benne, legtöbbször elromlott számítógépeket hozok haza, javítva visszaszállítom.

Egyszer jött a Valkó Viktor, volt vagy este 11, akkor még nem voltam polgárőr. Ő volt szolgálatban az apja helyett. Becsengetett, látom valaki mélázik a kapuban, hogy baj van.
Ugyan miféle baj lehet?
Szól az autó riasztója, lehet kilopták belőle a benzint, mert a tank ajtaja is nyitva van.
Ez csak egy elmélet, nem szól abban semmi, évek óta ki van kötve, hogy ne hangoskodjon. Állandóan rányitottuk az ajtót a beriasztózott autóra.
Jó, de akkor miért van nyitva a tank ajtaja?
Azért, mert nyitva van, akár a többi ajtó, azért, hogy ne törjék fel.
Mutatom neki, hogy minden ajtó nyitva van, akárki beszállhat, ide csak hozhat, mert ha én nem ülök bele, olyan üres, mint a szódás szifon.
De ő már akkor hívta a rendőröket, amikor megállt, s hallotta a riasztót. Holott az egy jóval messzebb lévő nyaralóé volt. S közben látta, hogy nyitva a tank ajtaja, egyből kapcsolt, s sietett becsöngetni hozzánk, hogy eredjünk utánuk izibe, miután kihívta a rendőröket.
Szóval eléggé el volt képedve a Viktor gyerek, idegesen próbálta hívni a rendőröket, hogy hjaj ne jöjjenek. De véletlenül egy haverját tárcsázta, aki már aludt, s magyarázkodhatott annak is, hogy: ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.

Egyszer a Kossuth rádión pont erről volt szó, mert hogy állandóan azt hallgatom.
Szakértő mondta, hogy a riasztó általában rossz helyen, és rosszkor riaszt, meg egy riasztót ki nem tud kikötni? Aztán folytatta, hogy nem az épületen belül kell riasztani, amikor már bent van, hanem kívül. Minek menjen be a jó nyaralóba, ha már kívül elriassza őtet valami?
Kintre kell a riasztó, mint a mozgásérzékelős reflektor. Jössz az utcán gyanútlanul, a nap lezárva mögötted, haveroknak is fizettél egy kört, erre úgy világít a szemedbe, mint akit vallatnak. Mindjárt elered az ember nyelve magában, hogy vattafakk?
Na ugyanezt az intenzitást képzeld el, hogy visít, de tőlem villoghat is mellé.
Lazán bekukucskálsz a kerítésen, pipiskedsz, hogy vajon mi van bent?
Erre ezer páva harsog a füledbe a cserepek alól, meg még egy stroboszkóp, hogy rakná teherbe, aki kitalálta az ilyet. Majd futásnak eredsz 

A falhoz támasztott kerékpár módszere.

Van egy ismerősöm, nem az amelyik a Xavérnál járt, nekem több ismerősöm is van. Több ismerősös egyenlet. Szóval neki az az elve, hogy szutyok kerékpárral jár, és nem zárja le. Nagyon szeret kerékpározni, pénze is van drága kütyükre, meg egyedileg épített járgányokra, de már elloptak neki két komolyabb futóművet. Közel félmillió forintja bánta. Azt mondta, hogy fontosabb neki a kerékpározás, mint hogy mivel teker. Vett egy ilyen régi, nagyvázas csepelt. Bitang rozsdás volt, meg nyolcas is benne, az egyik pedál lifegett.
Alig bírta megtekerni, de ha egyszer beindult, akkor ment, mint a meszes.
Ki égőzne egy ilyen ótvar kerékpárral, hogy felül rá? Persze, hogy nem kell lezárni, ott lehet hagyni bátran a kocsma előtt, nem azt fogják meglovasítani, hanem azt, amelyik ér valamit. Lakat, lánc, acélsodrony, tököm tudja nem számít. Ha a kerékpár értékes elviszik, pénzért embert is szokás ölni, nem hogy kerékpárt lopni.
Na mindegy, szóval az ismerősöm kerékpárját azóta nem lopják el, megy rajta vígan vigyorogva, oszlik nyomában a kocsma szaga.
A recept a következő: végy egy ilyen rozzant kerékpárt, de azért ne ríjon le róla, hogy a méhtelepre szánod, legyen olyan, mint ha minden nap használatban volna.
Végy egy fehér nejlon szatyrot, rakd meg csurig üres üvegekkel, és akaszd a kormányára, támaszd a falhoz, pont a kapu elé. Az enyém is ott van.

Jön a miben sántikáló, beles a kapun, pipiskedik, oszt egyből látja, hogy valaki bévül van, lehet a gazda, kiszúrja az üres sörösüvegeket a szatyorban. Ennek a fele sem tréfa, futás.

Módszer a Kossuth rádióval (mert, hogy én mindig azt hallgatom).

Végy egy egyszerű Sokol-t, 2 band, 7 transistor, recseg, mint az apjafasza.
2db 4,5 voltos laposelem kell bele, nyald meg, hogy csíp e, mert akkor sokáig használható.
Ha nincs, akkor szaladj le sörért a boltba, ott elem is kapható.
Beállítod középhullám 540-re és hajrá, mehetsz, az ajtót is nyitva hagyhatod, a kutya sem fog bemenni. Ugyan ki venné a bátorságot, hogy átmásszon a kapun, ahol egy rozzant kerékpár van üres sörösüvegekkel a kormányon, és szól a déli krónika? Ha más nem, Bordi András hangja biztos meggyőző lenne, tekintélyes basszusa van.
Hja, róla is van egy sztorim, ismerem személyesen. Kapott a kollegáitól egy számítógépet ajándékba, és én raktam neki össze. Jártam nála kétszer, szép helyen lakik, láthatólag élvezi, adott egy üveg finom bort ajándékba.
Mesélte, hogy kiment az ecserire bogarászni, kérdezett valamit, erre az eladó meghökkent, hogy de ismerős a hangja. Mondta neki, hogy bemondó a Kossuthon.
Erre az eladó, hogy na neee, ezt nem hiszem el.
Na beszéljen csak!
Bordi belekezdett, és az eladó csak ámult, hogy hajóvonták találkozása tilos, a várható időjárás satöbbi, és magas nyomású légörvények.
Ennyit a Kossuthról.

Módszer a 40w-os izzóval.

Végy egy forró fürdőt, utána hagyd úgy a villanyt, ahogy van.
Nyugodt lelkiismerettel ott hagyhatod a nyaralót.
Ha már a kapuban indul az üvegvisszaváltás, ráadásul éppen kongatják középhullámon a harangot, akkor nem belefér havi 40w számlája? Így teljes a kép.
Ha valaki odasomfordál a kapud elé, s látja, hogy ég a villany, szól a rádió, mindjárt mész le sörért, inába száll a bátorsága, elfut.
Ez nagyjából olyan, mint amikor kimész a vécére, és ott hagysz egy cetlit a söröd mellett, hogy beleköptem. Jössz vissza, pult előtt még igazgatod az inged, teljes lelki nyugalommal.
S erre folytatva van a cetli, hogy: én is.
Aztán nézel körbe, mint a légy, hogy vajon ki lehetett? Röhög az egész kocsma, hátba veregetnek, hogy milyen hülye vagy, bevetted.
Mi van, ha mégis, s nem vicceltek?
Na ez az, erre van a módszer a kamu kamerával.
Visszanézni ugyan nem tudod, de legalább hihetsz benne, hogy nem köptek bele a levesedbe.

Felszerelsz a ház falára jól látható helyen egy kamerát, hozzá, mint ha vezetne valahová kábeleket. Gondolod, hogy nem akad meg rajta a szeme?
Nem a fenét, ott a szutyok kerékpár a szatyor üres sörösüveggel, repeszt a déli krónika ezerrel (mire nem jó a Kossuth), s ég a fürdőszobában a villany, ráadásul ott a falon a kamera, mindent vesz.
Esze ágában sem lesz átmászni, hogy meglesse, mit őrzöl abban a házban oly féltőn.
Másik prédát fog keresni. Egyszer csak megszólal valahol egy riasztó, vijjog, nem is valami fehér zaj, ami pillanatok alatt beépül, s még aludni is lehet rá, mint a gépzúgás. Hanem fülsüketítő, nem fog érdekelni senkit, nyugodtan kirabolhatja, csak azt várják már, hogy mikor hagyja abba.
Na végre, sóhajtanak, azt hittem soha sem lesz vége, s még a fotelből sem kelnek fel, belekortyolnak a sörbe, híradóban szörnyűségek, szájukhoz emelik a kezüket, hogy még ilyet, s a rabló is távozóra fogja kezében a zsákmánnyal.

Az egyik faluban, innen nem messze úgy védekeznek, hogy a frekventált terület bejáratához vásároltak egy használt rendőrautót. Messziről észrevehető, mert egy nagy rét sarkában áll, és villog. Arra külön figyeltek, hogy mindig töltsék az akkumulátort.
RENDŐRSÉG van az oldalán, éjjel is szép látvány, a helyiek már megszokták, simán beülnek két felessel a begyükben, az igazságszolgáltatás hátráltatása. Elveszi a tolvaj kedvét, minek menjen oda lopni, ahol egy villogó autó strázsál? A közelébe sem megy.
Egy másikban meg arra figyelmeztetnek, hogy mérges kígyók szabadultak el. Kérem vigyázzanak!!! Hamarosan intézkedünk.
Közbe nem is köpött bele senki, még a puffogó vipera sem.
De azért ötletes, meg kell hagyni. Én is kiírhatnám a kapura, hogy: Vigyázz fiam, ha hazajössz, mert nem találom sehol a mérges kígyót!!!
Van akkora húzás, mint Xavér akasztott kislánya, megfagyna a vér az ereimben.

A veszekedős módszer.

Bevallom ezt én találtam ki, saját kútfő, látszik is rajta, nem olyan népszerű, mint a Kossuth rádió. Olyan házaspároknak, akik mindig harmóniában élnek egymással, nehéz eljátszani, és végtelenített magnószalagra venni egy kiadós veszekedést. Hogy ezt most miért mondod? Fakadt ki erélyesen, kérdőn, a szemöldöke az egekben.
De én tudok ilyet a nejemmel, mi normális házaspár vagyunk, kaptunk róla emléklapot.
Tiszta udvar, rendes ház.
Szóval elég annyi, hogy benyomni a magnóba egy eszeveszett visítozást, tányérok csörömpölését. Az ajtót sarkig tárva lehet hagyni, a rabló biztos nem fog rendőrt hívni családi veszekedéshez, hamarjában elszelel.
Különben is, ha hívná, meg sem tudna moccanni, nem ül benne senki, csak a kék lámpa jár.
A tányérokat azért sajnálnám odacsapni, csak a felvétel kedvéért 
De inkább, mint a bíróságon hallgatni, ahogy leüt a kalapács: nem bűnös! A rabló meg a képedbe vigyorog, hogy nincs ellene bizonyíték, Ő nem is járt ott. Otthon az éhező pereputty is jót röhög, eltanulják az apjuktól, legközelebb tízszer annyi lesz úton, mint ha békák potyognának az égből.
Az sem csoda, felkapja a forgószélt a pocsolya.
Mint a cetlin, hogy: én is.

Hjaj, majd elfelejtem a Setét Pistát, mert, hogy olyan cigányképű, mindenki úgy hívja, de azért dolgos ember, szeretik. Senki sem tud úgy egy délelőtt alatt alapot ásni, ahogy Ő, van benne erő. Szóval ez a Setét Pista úgy őrzi a házát, hogy nincs is otthon. Különben is mik vannak ott? Malteros láda, meg keverők? Ki akar dolgozni vele?
De a tyúkjait sajnálná, meg van ott egy malac, olyan röfögős féle, lesi a moslékot.
Setét Pista kitalálta, hogy ha füstöl a kémény, akkor Ő otthon van. Keresték is sokszor, kopogtak be a koszos ablakon, lestek a foltos függöny mögé, meg járkáltak a háza körül, hogy biztos főz valamit a sparhelton. Mert, hogy nyár volt, és füstölt a kémény. A pista először megrakta akáccal a sparheltot, s mikor izzott, rakott rája fűrészport. Így egészen úgy tűnt, mint aki otthon van, ezért is keresték, aztán meg a szemére vetették. Pista he! Voltam nálad, oszt nem nyitottál ajtót!
Hogy nyitottam volna, amikor itt vagyok, hát nem látod?
Akkor mért füstöl a kémény?
Azért, hogy kend ilyen okos kérdéseket tegyen fel. Azért füstöl, mert begyújtottam.
Miért, hát nem izzadt meg a napon? Csak nem didereg?
Didereg magának az apja kénköves, ménkű nagy valaga, azért füstöl, hogy én ne füstölögjek, hogy elvitték a malacot.
Amannak még voltak kérdései, hogy: ki vinné el, s hova?
De ez már nem ide tartozik, a lényeg, hogy Setét Pistához nem törtek be, de nem azért mert cigányképű, akihez csak vinni lehet.
Fontos neki az a malacka.

Nálunk a falnak van támasztva egy rossz kemping bicikli, a kormányán fehér nejlon szatyorban üres sörös üvegek, mint ha éppen indulnék cserélni a boltba. A fürdőszobában még éjjel is ég a villany, egyszerűbb fizetni a 40w-os izzót, mint az ügyvédet, aki perel majd a rablóval, akinek az éhes pereputtyán kívül semmilye se nincsen. Ha nem vagyunk itthon, hallhatóan szól a Kossuth rádió, mert hogy mindig azt hallgatom. Ha beállsz a kapunkba, akkor simán lefülelheted a déli harangszót, amit leköröz a bánki harangozó, mert hogy délben Bánkon is dél van.
A lakásban rajtunk kívül amúgy sincs semmi érték, mit vinne el, a 10 éves tévét? Vagy a használt számítógépet a gyerek játékaival? S cipelné a hátán a 17”-os monitort?
Pénzt azt úgysem fog találni, mi sem találtunk, amikor ideköltöztünk, pedig alaposan széjjelnéztünk, ide csak hozni lehet. A sublótban csak egy kétdecis diólikőr volt, hetekkel később ittam meg kínomban, amikor nem futotta sörre. Gej egy ital az biztos, a nyelvem odaragadt a szájpadlásomhoz, és még meleg is volt.
Ha van jobb ötleted, meghallgatom.
 Nem a dió likőrre gondoltam.

Aztán, ha indulsz lopni a nyaralókba, s az látod, hogy télvíz idején valaki sörért készül, csak visszament a házba, lehet meghallgatni a híreket, akkor biztosra veheted, hogy neked harangoztak. Délben Bánkon is szoktak.

2 komment

Címkék: gugaizmus?

A bulvár fűtőértéke

2010.11.14. 15:59 guga

 GUGA – 2011 évi naptárrendelés!

 

2007 augusztusában, amikor Bánkra költöztünk, el kellett töprengenünk azon, hogy milyen fűtésre rendezkedjünk be. Gáz or fatüzelés? Tanultunk mások hibáiból, elveszített munkahelyek, bedőlő hitelek, fagyoskodás helyett rohanás hősugárzót venni, mert kikapcsolták a gázt. Maradt a fatüzelés, első évben egy kisebb vaskályha, ami orrán, száján füstölt, a kéményünk olyan rossz állapotban volt, hogy még a padlószőnyegből is dőlt a füst, mivel bekeveredett a házunk alapja alá. Néha mikor bementem Budapestre alkatrészekért, az ügyfélváróban megjegyezték, hogy jó füstölt szalonna illatod van.

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

2008 telére megépült az új kémény, és a cserépkályhánk, nálam magasabb (192), ha nem is búbos kemence, de purgatórium van a közelében, leszen vele babra bőven, nem csak egy kattintás, hogy fűccsé oszt jóvan. Rendesen utána kell járni, hogy honnan rendeljünk fát, papírt begyújtáshoz, a hamut kiszórni a konyhakertbe, de ezt legalább nem tudják kikapcsolni, nincs rettegés, hogy mekkora a számla, s vajon ki tudjuk e fizetni.
Sokan térnek át fatüzelésre a környezetünkben, még annak árán is, hogy a lebontott cserépkályhát újra építtetik. Jó szórakozás csípős hajnalokon, amíg a kiccsalád alszik, s az asszony kávét főz, kilépni a hóba, kiszórni a hamut, begyújtóst aprítani, begyűrni a papírt a kályha ajtaján, gyufát lobbantani, s leülni elszürcsölni a kávét, s meghallgatni a Kossuthon a híreket, amíg lobot vet a tűz. Ha ügyesen játszik az ember, akkor a kályha reggel még tűzforró, s csak szinten kell tartani. Ezt úgy lehet elérni, hogy 2-3 óránként felébredünk, s rakunk rá egy formás akác rönköt. A felébredést meg egy nagy pohár vízzel lehet elérni. Álomittasan kibotorkál az ember a slozira, ülve pisál, próbál visszaemlékezni, hogy éppen mit álmodott, s mi lehet az értelme. Álmomban megint repültem, egy hatalmas erő magával ragadott és kirepültem a világűrbe, onnan néztem le a földre, teljesen meztelen voltam, meg ilyenek. Aztán rálegyint az ember, iszik megint egy nagy pohár vizet, kicsit kiengedi, hogy hideg legyen, betol a kályhába egy akácost, és újra álomba merül.
Begyújtáshoz a papírt a nejemre bíztam, hetente legalább egyszer ment fel Pestre zenekari próbára, mondtam neki, hogy hozzon rendesen reklámújságokat, dübbentse meg a Suzuki hátulját, hogy üljön. De ne ilyen fényes valamit, hanem rendes papírt, Népszabadságot, Szabadföldet, ilyesmit, a fényes az csak kojtol, bealszik. Na el lehet képzelni, ahogy a nejem járta a lépcsőházak bejárati ajtajait, és próbálta kiválogatni a fogamra valót.

A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.

2009-ben már próbáltunk előre gondolkodni, és jó előre fát rendelni, nem jött össze. Kérdeztem is a faszit, aki szállítja a fát, hogy mások megrendelik ugye előre egész télre?
Áhhh francokat, dehogy, köbméterenként rendelik havonta, ahogy jön a családi pótlék, vagy a fizetés, nincs itt már pénze senkinek előre gondoskodni. Azt csak a jóléti nyugdíjasok tehetik meg, akinek rendezett élete van, és félretett pénze, meg nincs gyerekük, unokák.
Ezt szó szerint így mondta. A nejemmel összenéztünk, és megnyugodtunk, hogy nem csak mi vagyunk egyedül ilyen szerencsétlen jószágok, nem kell felesleges bűntudatot táplálnunk, amikor felaprítjuk a felesleges bútorokat, hogy legyen mivel fűteni, amíg pénzhez jutunk. Lehetne fát lopni, közel az erdő, tényleg egyszerűnek tűnik, de eddig még sikerült megoldani enélkül. Meg már hogy nézne ki? A nejem köztiszteletben álló tanár, én polgárőr, s az éj leple alatt settenkedve berregtetném a láncfűrészt? 700 lelkes faluban lakunk, hamar híre menne, hogy a Zvolenszkiék lopják a fát, tudod a víkendesek, a felesége tanár. Aaaaz? Tényleg? Nem mondod? S ezek a pletykák ahogyan szárnyra kapnának, úgy vennének egyre ferdébb irányt, s még azt is ránk vernék, hogy mi öltük meg Laura Palmert, mi szabadítottuk ki Isaurát.

Kint sincsen kincsünk, bent sincsen kincsünk.

2010 a homlokhoz csapás, és a megkönnyebbülés éve, tényleg jó nagy marhák vagyunk, hogy nem vettük észre már előbb. Itt a víkendsoron, ahol lakunk, minden ősszel kirakják az utcára a kivágott gyümölcsfákat, visszavágott, fiatalított, megbokrosodott növényzetet. Hatalmas mennyiség, amit Kubi szokott összeszedni az embereivel traktorral, s szállítja el egy közeli helyre. Egyszer mentünk hata a nejemmel, s mondom neki, hogy: Te! Nézzed már, az nem egy kivágott cseresznyefa? Gyorsan dobjuk be a Suzuki hátuljába, otthon majd feldarabolom.
Ülés előrehajt, alig bírtuk betuszkolni, szerencsére elaprózták, nem egyben hordták ki az utcára, legalább egy heti fűtőanyag, fordultunk vele vagy kétszer, mire hazakerült.
Aztán körbejártam a környéket robogóval, s mondtam a nejemnek, hogy ez nem egyedi eset, az utcák tele vannak fával, csak ránk várnak, hogy hazahozzuk.
Eleinte kínos volt, mert nincs szokva a paraszt a szántáshoz, hogy jönnek ismerősök, s látják, hogy mások telke előtt babrálunk kidobott fákkal, s igazgatjuk a Suzuki hátuljába, majd hazaröpítjük, kigömbölyítjük kerítésen át, és dekopír fűrésszel, meg a vastagabbját láncfűrésszel abriktolom.
Az idősebbek megálltak, elbeszélgettek velünk, és dicséretes dolognak tartották, hiába szégyelltük az ingyen tüzelőt. Mondták is, hogy volt régen a szegény világ, akkor még baltával vágták ki a fát. S pár nap múlva jöttek szólni, hogy melyik utcába menjünk, mert éppen ott dolgoztak, kivágtak néhány fát, s kirakták. Hozzuk haza, amíg Kubi el nem viszi traktorral. Közel két hétig edződtünk, mire már fel sem figyeltünk arra, ha valaki meglátott bennünket. Munka közben jól elcsiviteltünk a nejemmel, megdöbbentettük a Suzuki hátulját fával, s 2-3 kanyar délelőttönként, aztán abriktolás fűrésszel Kossuth rádió kíséretében, alapos déli krónika, ki nyer ma. Hát mi.

Netán platán, netán palánta, netán tán platánpalánta?

Nem számoltam, de szabadidőnkben összehordunk kb. 5 köbméter fát a pincébe, ez emberek között is 100 küvecs, mert, hogy fát nem hoznak ki darabolva 18 küvecs alatt köbméterenként. Vérszemet kaptunk, és egyre többet mentünk fáért, ha volt egy szabad óránk. Kezdtük élvezni, magasról legyintettünk rá, ha jött valaki, aki nem szólt, csak alaposan végigmért rajtunk, és vitte a hírt, hogy képzeld a Zvolenszkiék. Hadd képzelődjenek, nálunk viszont gatyarohasztó meleg van, a két külyök forró cserépkályhára ébred, s nem került egy vasunkba sem, nem fáj a fejünk a gázszámla miatt.
Sőt, megoldódott ez a Pestre menős, reklámújságot hozzál, de ne a fényeset probléma is.
Kiépítették a faluban a szelektív hulladékgyűjtést. A teniszpálya mellett van 5 konténer.
2 a papírnak, 1 az üvegnek, 2 a műanyagnak. Csak lesétálok egy nagy papírdobozzal, és kiválogatom a fogamra valót. Komolyan mondom, felér egy alapos szociológiai tanulmánnyal, hogy az itt élők, és a víkendesek mit olvasnak, hogyan, és mit dobnak ki. Nem beszélve arról, hogy a begyújtósra egy futó pillantást vetve pl. micsoda új világ, és új információk tárulnak fel az ember előtt. Én pl. nem vagyok egy nagy tévé néző emberke, így most kellett megtudnom Hulé Edit tolmácsolásában, hogy meghalt Jimmy. De az is feltűnő, hogy szinte minden címlapon Klaudia van, hogy éppen kibe habarodott bele, kije halt meg, és hogyan viselte, s hogy milyen ruha volt rajta. De az is elgondolkodtató, hogy a rejtvény mellékletek érintetlenek, a nejem ennek kifejezetten örült. Próbáltunk rájönni a nyitjára, hogy vajon szellemi kapacitás, vagy idő hiánya okozza? Végül is mindegy, tűzre megy, megégetni való.

A savas alma a kamasz hasat karbantartja: ha lassan halad, hajtja, ha szalad, marasztalja.

Egyik reggel derékig a konténerbe hajoltam, s jött egy közeli lakó, aki látva, hogy mit csinálok, elcsapta a fejét, próbált nem tudomást venni a látottakról. Nem tudom mit gondolhatott magában, de azt igen, hogy gázzal fűt, s jön még kutyára dér, bár nem kívánom neki. Lehet arra gondolt, élelmiszert kaparok ki a forró gesztenye közül. Majdnem.
Találtam 170db felbélyegzett, megírt képeslapot 1955-1965 tájékából. Nem voltam rest és visszamentem a fiamnak szólni, hogy gyeridemán. S nyakig elmerült a konténerben, bemászott, majd sűrűn kinézett, hogy nehogy meglássa valamelyik osztálytársa.
Hiába nyugtatgattam, hogy ne azokhoz mérd magad, meg lesz azoknak is a maguk baja.
Szóval otthon átnéztük az erdélyi, felvidéki, délvidéki, jugoszláv, csehszlovák, román, usa, spanyol, német, ndk, egyiptomi, török, és egyéb képeslapokat.
Egyet fel is olvastam a nejemnek, hogy: Kedves Édesanyám! Nagyon hideg van, az étel rossz, és beteg vagyok, a hasam is megy. Alig várom, hogy hazaérjek. Ezen jót röhögtünk, biztos sikerült megnyugtatnia az édesanyját a távolból, tűrőképesség, terhelhetőség nulla. Szívbajt kapna, ha az utcáról kellene becipelnie a fűtőanyagot.
Utánanéztem a neten, a hasonló kaliberű képeslapok akción 800-1800 Ft./db áron kelnek el.
Az viszont végképp nem fér a fejembe, hogy az embereknek honnan van pénzük 1-2000 forintos divat és, mezőgazdasági újságokra. Ilyen fényes, biszem-faszom lapokra, amikben traktorok pózolnak melltartóban. Ezek nem láttak még kombájnt aratás közben?
Pedig van Bánkon traktoros, ha vennék a fáradtságot és kisétálnának a wellness hotelből Kubi piros pozsgás arcát láthatnák traktoron.

Kecském kucorog, macskám mocorog, vizslám vicsorog, ürgém ücsörög s vígan vigyorog.

Könyveket találtam kidobva a szelektívbe, hatalmas térképek, régi orosz regények, Jókai, Mikszáth, sorolhatnám, valakinek meghalt egy idős rokona. Nem volt szívem elhozni, és begyűrni a kályhába, maradtam a szokásosnál, Kiszel Tündével a címlapon gyújtottam be. Hamar fellángolt és azonnal melegünk lett, csak úgy izzott a kályha, nem győztük ledobálni a ruháinkat. Nejem kérdezte is, hogy tudod Kiszel mivel lett híres? Hááá mondom műsorvezető volt az M1-en, még régen. Áhhh, dehogy, vetkőzött, aktképekkel futott be külföldön, utána jött haza és vezetett gyermekműsorokat, aztán be a cserépkályhába, hadd lobogjon.
Meg kell hagyni még a kávét sem tudtam elszürcsölni, sem a híreket meghallgatni, olyan hamar leizzott parázsra, kellett rádobni néhány hasábot, amit behordtunk az utcáról.
Rá is kérdezett a fa szállító faszi, hogy miért nem rendeltek? Furcsa volt neki, hogy nem emelem meg a telefont, és nem kérek egy köbméter akácot. Hááá mondom most jól el vagyunk látva, amíg Kiszel van címlapon. Egy szót sem értett belőle, értetlenkedett.

Aztán egyik este a polgárőr szemeimmel láttam, ahogy egy helybéli tiszteletben álló lakos, úgymond ős bánki, lopja a fát. Megrakott autóval jöttek le a hegyről a sötétben, félrehúzódtam, nem láthattak. Nem is tettem szóvá, holott dolgom lett volna. De úgy voltam vele, hogy kerülhetek még én is ilyen helyzetbe, dehogy ugrasztom rá a falut, rendőrséget. Nem azért lopja a fát, mert könnyű helyzetben vannak, maradjon az én titkom, melegedjenek kedvükre.
Inkább elhadartam egy nyelvtörő gyakorlatot, harmadjára sem sikerült kimondanom, elröhögtem magam. Mit lopsz küklopsz? Gipsz klipszet lopsz, küklopsz?

Késő este újra jó a cserépkályha elé guggolni, rádobni egy hasábot, becsapni egy pohár jéghideg vizet, ami később felébreszt, letörölni a borostámról a cseppeket, a tükörbe bámulni, és álomba merülni. Majd Vodi zenéjére elaludni, mostanában nem is hallgatok mást, absztarkt álmokra számíthatok. Hatalmas felhő görgeteg, apró felhők válnak ki belőle, sebesen száguldanak, 12 angyal lesz belőle, megállnak a levegőben a földre tekintve, mint egy hadsereg, hó nyilakkal lövöldöznek felém, nem találnak el. S ahogy megjelentek, úgy tűnnek el egy szempillantás alatt, a nyomukban hóvihar, és szakadó hóesés. A húgyhólyagom ébreszt, kikóválygok a slozira félig éberen. Próbálok visszaemlékezni, s egy kérdés jut eszembe, hogy ez igaz? Igaz, amit láttam? Jósálom? 2010 tele ilyen kemény lesz? A kályha még izzik, újabb hasábbal etetem meg, a csaphoz hajolok, kicsit kiengedem, hogy hideg legyen, jólesik a hideg víz, kicsit felébredek, de perceken belül elalszom. Egyetemi kollégium szobájában vagyok. A hűtőben hazai kaja, amit anyám csomagolt, és a többieké. Valaki, valami sejtelmes alak odalépett, kinyitotta a hűtő ajtaját, és vastag, acélos hátú bögölylegyek lepték az ételeket. A sejtelmes valaki Chemotoxot fújt a hűtőbe, majd rácsukta a böglyökre. Igénytelen álom, sosem jártam egyetemre, szakmunkásképzőt végeztem. Az álom még is olyan, mint egy kirándulás. Újabb ébredés, a szájam szegletében félmosoly, próbálom értelmezni a lehetetlent, a realitás újabb hasábot követel, újra a csap csőréhez hajolok, várom, amíg hideg lesz, újra letörlöm, keresem az álmok hajlékát. Hajnal 4 óra van, kicsit a hagyományok háza, félötig népzene, utána határok nélkül, Kossuth rádió.
Már a népzenénél belealszom, a zene beleszövődik az álmomba. Kerékpárral megyek, és a küllőknek hegedű hangja van. Idegen tájakon járok, élvezetes dombok, és források. A mondatok megmaradnak, hogy Csíkszereda, Kossuthra aludninál nincs édesebb álom. Az 5 órás hírekre még felébredek, Kránicz Balázs, Bozsik gazda, félálom, valami állatorvos hangrögzítője várja a hívásaikat, a macskánk rühes. S utána élménybeszámoló, hogy Nógrádon volt fiatal állatorvos, TSZ-ről-TSZ-re járt. Az első állomáson téglákat melegítettek neki a kályhán, a lovaskocsi bakjára rakta egy pokróc alá hideg téli napokon, s a másik TSZ-ben forró téglákkal várták, kicserélte, s szinte egész napon meleg volt az ülepe alatt. Olyan átéléssel és szeretettel mesélte, hogy beleálmodtam magam. A Nokia 3310 ébresztett, anya megbökött, hogy apa a telefon. Megpróbáltam magam a felszínre verekedni az álomból, felfogtam, hogy én én vagyok, a reggel az reggel, s a kávé az kávé. Felültem az ágyamon, kitöröltem a csipát, s pavlovi reflexként beindult a nyálelválasztásom. Mindjárt reggeli. Szalonnás tojás, sok hagymával, fokhagymával, forró teával.

Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.

Ha celeb lennék, ha celeb életünk lenne, ha én és a nejem, a gyerekeink celeb életet élnénk, s fejből tudnák az emberek, hogy a fiam neve Donatella (egyébként nem az), hanem Levente és a kisebbik Benjámin. Akkor még arra is kíváncsiak lennének, hogy naponta hányszor megyek vécére. Hát tessék, legyen nektek, nekem jó az anyagcserém. Reggelente elmegyek 3-4 alkalommal, de leginkább akkor jön rám, ha valaki a vécén ül. Ártatlanul, de a másikban bűntudatot keltve megkérdezem, hogy van valaki a vécén? Holott látom, hogy az ajtó csukva, s bent ég a lámpa. Persze apa, de mindjárt megyek. Én addig egyik lábamról a másikra feszengek, hogy meddig már? Ennyi elég az anyagcserémről? Vagy arra is kíváncsi vagy, hogy közben mit olvasok? Bibliát. Bizony régebben a Biblia előkelőbb helyet foglalt el az életünkben, s több időt szántunk rá, nem csak szarás közben olvastuk, s épültünk belőle lelkileg.
De mostanában begörcsöltünk. Okkal, ok nélkül, magunk sem tudjuk, de egymás előtt is szégyeljük. Néha napján rákérdezünk, hogy te mit olvastál? S pontosan tudjuk, hogy nem az azt megillető helyen olvasta a másik, s nem is vár tőle túl sokat. Képmutatóak sem szeretnénk lenni, hogy nem így van, ezért nem hibáztatjuk egymást. Viszont a függőségi viszonyt sem tudja feloldani egyikőnk sem. Naponta elismerjük, hogy az életünk Istentől függ, minden percünk.

Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé. Jamaika a jamaikaiaké.

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Pokoljárás (Emachines)

2010.09.07. 17:05 guga

Pokoljárás (Emachines)

Ülök a harcsa kocsmában, túl az ötödik sörön, a teraszon, ellazulva, bambulva a bánki tóra, kopár szik sarja. Dunavölgyi Karcsival voltunk éppen valami magvas témának a mélyén, mint postagalambok, meg láncos kút a zsíratomkirály rajűbercool. Erre betoppan a hátam mögött a postás Tünde és a férje, hogy sürge, de izibe, engem keresnek, voltak nálam, az asszony mondta, hogy a kocsmában vagyok. Hárítottam, hogy bazmeg este 7 óra van, vagy délután, mert még verőfényes napsütés, de inni szeretnék, butulni, ostobán vigyorogni, nem megyek.
Hagyd itt a laptopot, majd holnap megcsinálom, a tököm se akar ma már Windowst telepíteni.
Nemaddiga, igyál még egy sört, aztán gyere, a férjének is kért egyet, hamar bekapta, XP legyen. Egész nap úton voltak, bérelt sofőr, nincs autójuk, lent vár, hamar, hamar.
Gyereknek szülinapja van, az a laptop még ma kell, nem lehet várni holnapig.

Fel a hegyre gugáékhoz, sofőr kicsit zabos volt, megviselte a hőség, ingerülten vezetett, nem telt időbe, amíg felértünk. Intettem, hogy sürge lesz, magamhoz vettem a bedobozolt laptopot, amivel futottak már két kört. A Tesco-ban vásárolták, papíron az állt, hogy 5 év garancia, amit + 20 küvecsért vásároltak meg, s még előtelepített Windows sem volt rajta, + csak 3 év garancia ahogy a számlán állt. Csak free DOS, ezért mentek vissza a Tesco-ba, ezért volt ingerült a bérelt sofőr. Emiatt kerestek engem, hogy XP-t, de izibe. Guga nekiállt, bontott egy sört, boot, particionálás, sima ügy. D36RK-QDFFD-BTWWY a többit úgy is tudod.
Kis kitérő, hogy miért az XP, de még nem annyira csapongó, mint szokott lenni.
Szóval elém áll egy bizalmasnak induló ügyfél, hogy szerinted érdemes Windows 7-et telepítenem? Intek, hogy OK, mielőtt válaszolnék, légy szíves áruld el, hogy mit csinálsz, miután bekapcsoltad a gépet?
Internetezek, letöltöm a leveleket, zenét hallgatok közben, néha megnézek egy filmet, fényképezőgépről átmásolom a fotókat, de leginkább a google earth.
S mire használod az XP-t? Vagy mire használnád a Windows 7-et?
Kis hatásszünet, gondolkodott…
Igazából semmire.
Akkor meg minek?
Az XP SP3 kiforrott, minden hibát ismerünk, minden kiküszöbölhető, közel sem igényel annyit, mint a Win7. Lecsupaszítható akár egy Linux disztrib kedved szerint. Az operációs rendszert nem használod semmire, akkor meg minek, csak azért, mert újabb?

De vissza az Emachines-hez. 2.1-re izzítottam egy kis punk zenét, megtaláltam a laptop driver lemezét, természetesen semmire sem mentem vele, kezelhetetlen. Az autorun inkább nyomaszt, próbáltam tallózni rajta, de totális útvesztő. Irány az acer.com, semmi, nulla infó. Google-be beírtam, hogy Emachines + a típusa, mindjárt kidobta az emachines.com-ot. Eszembe jutott, hogy ebben az évben már ötödjére esek ugyanebbe a hibába. Csak annyi a melóm, hogy elfelejtem, már ötödjére nem boldogulok az emachines lemezével, és ötször próbáltam elsőre az acer.com-ot. Ötször vitettem vissza az ügyféllel a laptopot, mert gyárilag nem működik rajta a wifi. Nem egy nagy probléma, nem lehet bekapcsolni az lcd panel előtti gombot, nem lehet aktiválni. A touch pad letiltása működik, azonnal világít, ha megnyomod, s már nem is lehet használni. Nemrég két helyen is jártam, ahol ez volt a probléma. Felhívtak, hogy menjek ki mert tönkrement a laptop. Azt sem mondták milyen típus, mi a probléma, csak menjek sürge, mert nagy a baj. Először Diósjenőre mentem ki, szintén Emachines, mutatja, hogy hiába a mutatóujj rajta, nem mozog az egér.
Miután megmutattam a megoldást a homlokához csapott, majd a fizetendő két küvecs a kiszállásért, ismételten nagyot csattant a tenyere a homlokán.
Ez van, ha én tudom hová kell a kalapáccsal ütni, hiába csak egyetlen ütés.
Kalandom az Acer Emachines-el úgy kezdődött, hogy egy kamionos haverom vásárolt egyet, majd elment, bebootolt a kamionba, s három hétig színét sem láttuk. Miután visszajött, eszébe jutott a laptop, amit vásárolt. Guga! Basszál már fel rá egy XP-t, meg toljál az arcába filmeket, hogy legyen mit nézni, amíg úton vagyok. A becstelen brigantikat már unom, a ponyvaregényt is láttam már ezerszer, neked biztos vannak jó filmjeid.
Utolsó mozzanatként telepíteném rá a wifit, de hiába megy fel a driver, nem talál hálózatot.
Másik laptop simán, egy szuszra netezik, ez meg megvan kukulva. Addig dióztam, amíg ki nem sütöttem a nagyi receptje alapján, hogy valószínűleg gyárilag nincs bekötve az antenna.
Mondtam neki, hogy szívesen megcsinálnám, pár perces meló, de ha megbontom a hátulját, ugrik a garancia. Csavarok festékkel megjelölve, de a szervizben amúgy is belekötnek minden szarba. Nemrég egy ügyfelem beadta az Acer laptopot javításra, vinyóról ugrottak a céges adatok, és sűrű vállvonogatás, nem tulajdonosi hozzáállás, nem ügyfél valagának fehérre nyalása, hanem inkább elküldése anyjába. Minimálbérért mi a faszt csinálna? Örül, hogy van munkahelye, igaz, hogy nem szereti, meg a munkaidő felét a fészbukon tölti vihogva, hogy ez mekkora köcsög, de ha meló van, akkor illik felháborodni.
Szóval a kamionos srác gépe 4 hétig pihent a szervizben mire visszakapta, de legalább lett rajta wifi, pedig csak pár perces meló lett volna, elvesztünk a bürokrácia malomkerekei közt. Ahogy a postás Tündivel is.

Hiába a menő punk zene, a wifi nem jött be, be sem lehetett kapcsolni, sem a drivert telepíteni, letöltöttem az emachines.com-ról a friss drivert, de maradt ismeretlen eszköz.
A nejem átcígölt Suzukival postás Tündiékhez, és mondtam nekik, hogy ma már eléggé szétcsaptam magam, wifi nincs, holnap visszatérünk rá. A gép addig is kábelről használható. Még megkínáltak egy sörrel, amit nem fogadtam el, mondván, hogy a kívánt hatást már elértem, s maradt még otthon. Hazaérve ismét punk zene, s diózás, hogy mi lehet?
Eddig az Acer Emachines wifi-t telepíteni lehetett, de nem volt jel, antenna hiba. Garanciális időn belül, sőt négy esetben három napon belül, s azonnali csere.
Ebben az esteben ismeretlen eszközként funkcionált, és bekapcsolni sem lehetett.
Másnap bezsuppoltam őket a Suzukiba, guga drive, és irány vissza a Tesco.

A vevőszolgálatnál tanácstalanok voltak, hívtak valakit, akinek elmagyaráztam a kialakult helyzetet, elég hosszasan vázolva, szélesen gesztikulálva, s még bedobtam azt is a latba, hogy 12 éve számtech vonalon utazom, szervizes vagyok. Meghatottam, s úgy festett, hogy megértő irányunkban, viszont a döntés nem az ő kezében volt.
Hívtak az osztályról egy műszaki kollégát, aki sietve jött, be is mondták, hogy várják a vevőszolgálatnál. Úgy álltunk ott a postás Tünde, a férje, a lánya, és én, mint az ázott verebek 3 napon belül. Csak abban bíztunk, hogy vagy adnak egy működőképes készüléket, vagy visszaadják a pénzt. A műszaki kolléga indigókék köpennyel sebtiben megjelent, s lefitymálóan megjegyezte, miután bekapcsolta a laptopot, hogy: hmmmm XP, s elfintorodott.
Nem szóltam rá semmit, sőt, némán a háttérbe húzódva vártam, nem akartam tolakodni, hogy én már megjártam a hadak útját, kérdezzen bármit.
Majd tanácstalan lett, hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni, telefonált egyet. Telefonon közölték vele, hogy vegye át garanciába, mert nem lehet kideríteni a hiba pontos okát, hisz a Tesco-ban nincs wifi, hogyan lehetne bizonyítani, hogy nem veszi a jelet?

Na ekkor léptem a képbe határozottan, hogy rém egyszerű, van rajta egy gomb. Wifi ON, wifi off. Ha sikerül ezen a ponton túllépned, akkor nyilván kiírja a jobb sarokban, hogy nem talált hálózatot. Na de eddig is képtelen eljutni az Emachines, a wifi egyáltalán nem működik rajta, hibás, gyárilag kakukk.
Jó, jó, hátrált megadóan, hívja a csoportvezetőt, mert ő nem kompetens.
Aztán jött egy furcsán szőke hölgy, aki prominensnek vallotta magát, meg derékban széles, és farmer, amiből kivillant a citromsárga tangájának a széle, és élénken pörgött, akár a nyelve. Igyekezett helyre tenni a dolgokat, hogy márpedig se másik készülék, se pénz vissza, átveszik garanciába. Megint csak nekem kellett képbe kerülnöm, és ugyanolyan udvariasan a képébe vigyorognom, ahogy ő kezelt bennünket elutasítóan a vigyor mögé bújva.
Elkezdtem neki a sztorit az elejétől, hogy a géppel minden oké, de a wifi gyárilag nem megy, ezért vagyunk itt, mert a kislány wifiről szeretne netezni.
Erre kifakadt, hogy már rengeteg laptopot eladtak, de még nem volt soha probléma.
Mondom magamban ez biztos hülye, melyik részét nem értette?
Nem azért vagyunk itt, mert hibátlan, hanem azért, mert nem működik! Magamban már üvöltöttem, de kívül még mindig egy higgadt, s határozott, mosolygós, ám de a céljaiért tűzön-vízen át ember benyomását keltettem.
A hölgy kifulladt az „eddig még nem volt semmi probléma” érvelésnél, és rám ijesztett, hogy most azonnal hívja az osztályvezetőt. Bánja a faszom, tőlem anyádat is hívhatod, adhat szülői igazolást.

Osztályvezető villogó szemekkel viharzott a vevőszolgálat közepébe, és sürgetőleg kérdezte, hogy mi is a probléma? Hagytam, hogy először a váráslónak essen neki (postás Tünde), de nem boldogultak, s miután kezdte úgy érezni, hogy nyerő pozicióba került, ezeket a marhákat mindjárt leszereli, hogy minek ez a felhajtás kis semmiségért, akkor jöttem ismét a képbe.
Halkan, de eléggé hatásosan megkérdeztem, hogy: elnézést, maga az az ember, aki itt döntés pozícióban van? Mert ha nem, akkor nem fárasztanám magam azzal, hogy huszadjára is előadom részletesen, hogy mi a problémám, majd lelép, hogy hív valakit, vagy telefonál. Szóval ha abban a helyzetben van, hogy tud döntést hozni, s számunkra az kedvező, akkor belefogok, de ha van olyan felettese, akinek szívesen átpasszolna, akkor kérem tegye meg ezt a szívességet nekem, ugyanis ez nem mesedélután.
A fickó értette, hogy miről beszélek, kicsit elszürkült, aztán intett, hogy hallgatom.
Vázoltam neki ismét a helyzetet, nem hagytam ki egyetlen részletet sem, arra is kitértem, hogy ez a wifi probléma nem az első eset ebben az évben, ez a munkám, nem a levegőbe beszélek. Vagy adjanak egy olyan készüléket, amiben a wifi hibátlan, vagy fizessék vissza a pénzt. Nem ő volt a legfelső ember, elment félre a pultok közé telefonálni, s közben sűrűn felénk pillázott, eléggé zavarban volt.
Azzal jött vissza, hogy átveszi 3 napon belüli bevizsgálásra, s ha megállapítják a minőségbeli hibát, akkor kicserélik, vagy ha kérjük, akkor visszafizetik a pénzt.
Nem! Sőt, NEM!
Itt és most, vagy kicseréli a laptopot egy hibátlan készülékre, vagy visszafizetik a pénzt! Tőlem hívhatja a biztonságiakat, vagy a rendőrséget, vagy a katolikus egyházat, bánja a faszom, de addig innen el nem megyünk, amíg valamelyiket meg nem kapjuk!
Nekem is villant a szemem, untam már tényleg, hogy lépcsőfokonként kell bejárnunk a Tesco hierachiát. Fickó megint félrehúzódott a pultok közé telefonálni, de már úgy, hogy nem is lehetett látni.
Majd visszajött, és szólt az XP-t lefitymáló műszakis kollégának, hogy hozzon egy másik Emachines-t a raktárból.
Az indigókék megindult, s hamarosan megjelent egy bontatlan dobozzal, rajta műanyag pánt, hogy ez az utolsó + ami a pulton van kint bemutató darab.
Mondtam neki, hogy egyszerűsítsük le a dolgot, bontsa ki, dugja be a 220-ba, az akku sem kell bele, s utána kapcsolja be a wifit. Ha ég, visszajelez a led, már itt sem vagyunk.
Megtörtént, de nem jártak sikerrel, a led nem világított, a hiba ugyanaz volt.
Indigókék zavartan, tanácstalanul hallgatott, én soroztam, adtam az osztályvezetőnek is, hogy tulajdonképpen nem is szívesen ácsorognánk itt tovább, kérjük a pénzt.
Mondta, hogy ez nem olyan egyszerű, utasították, hogy ha nem fogadjuk el a cserekészüléket, akkor vegyük át a vásároltat bevizsgálásra, amíg a hiba pontos oka ki nem derül, pénzt nem fizethetnek vissza.
A hangomat kicsit megemelve közöltem vele, hogy nem érdekel, hogy mire utasították, elállunk a vásárlás szándékától, a készülék nem felel meg az elvárásainknak, függetlenül attól, hogy hibás, vagy nem. Ezt még akkor is megtehetnénk, ha teljesen hibátlan lenne, de jelen esetben nem azért vagyunk itt. Vissza a pénzt!
Kicsit összezavarodott, hogy nem tágítottam, s türelmet kért, hogy elmegy telefonálni. Megint a pultok között kötött ki, majd diadalittasan jött vissza, hogy: mivel megváltoztattuk a szoftverkörnyezetet, így a készüléket nem veheti át, csak ha visszaállítom az eredeti állapotot.
Tipikus geci magatartás, semmi tulajdonosi, a vásárló fenekét fehérre kinyalni, hogy legközelebb is nálunk kössön ki.

Mondtam neki, hogy OK, kérünk egy órát. Suzukiba be, guga drive, emlékeztem rá, hogy néhány driver lemezemen van free dos, ha ez kell nektek, akkor megkapjátok. 25km oda-vissza, postás Tündiék addig berakták a húst a fagyasztóba, amit vásároltak, meg gondolom az idegre ittak egy kávét, a férje egy sört, elszívtak egy cigit is mire megvoltam. Ledurrantottam a partíciós táblát, vissza a DOS, és hajrá.
Nagy lelki nyugalommal vittük, hogy biztos átnézik, de legalább visszaadják a pénzt.
Túrót, megvetően lerakták a földre a dobozt, bele sem néztek, akár két tégla is lehetett volna benne, vagy hibás, régi laptop, amiből van itthon néhány.
Ezért drive-oltam 50 kilométert.
Legombolták a pénzt, nem is akárhogy, eléggé kibaszás szaga volt, mert az összes ezer forintost leszámolták, amit találtak a vevőszolgálaton, kb. 80 ezer forintot, a többit is csak kényszerűségből gombolták nagyobb címletekben.
S kéjesen, mosolygósan, kérdőn néztek a postás Tündére, hogy ugye nem baj?

Másnap izomban, iramban irány a nagyker, lett belőle HP 615, kicsivel nagyobb teljesítmény, saját kézben tartva a szálakat, vevő fenekét maximálisan fehérre aplikálva. Ezt követően hálálkodás, sörrel kínálás, hogy nem is tudtuk volna, mi lett volna nélküled, ha nem vagy ott. S valóban, ha mezei user megy vissza a géppel, simán helyrerakják, és átveszik bevizsgálásra.
Majd megállapítják, hogy tényleg rossz a wifi.
Nekem nem volt pokoljárás, de a postás Tündiék őszültek menetközben néhány évet.
Én már láttam olyat, amikor vitték vissza a félmilliós plazmatévét, hogy hibás, és ugyanezt a kört próbálták eljátszani az ügyfelemmel, hogy hagyja itt, majd mi megoldjuk, bevizsgáljuk, stb.

Csak ott nem kellett közbelépnem, aki megteheti, hogy félmilliós plazmát vesz, az ki tud állni az érdekeiért. Pulykavörösen izzott, hogy most azonnal ideadod a pénzemet, különben az életben nem találsz magadnak munkahelyet, úgy elintézlek! S örülj neki, hogy nem indítok ellenetek kártérítési pert a kiesett munkaidőért, benzin, és telefonköltség, mert ha nagyon szeretnétek belemenni, akkor az anyád tangáját is elperlem tőletek.
Ilyen emberek tényleg vannak, külön apparátusa van a bírósági perlekedésre, dehogy fárassza magát oda, elég csak felbasznia magát, s felhív valakit, hogy intézd már el nekem, mert ezek azt hiszik, hogy…

A HP 615-öt leszállítottam, igen XP, mert bírná a Windows7-et, de minek? Nem az operációs rendszert használja a gyerek, hanem a netet, meg mesefilmeket néz. Driver lemezen ugyan nincs XP-s driver, de a netről letölthető.
Agyő.
Bontok egy sört 

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A BIOS szféra

2010.08.25. 23:52 guga

 A BIOS szféra

5Móz 32,40
Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!

Utazzunk előre 100 évet. Talán akkor is lesz inteligens power gomb, ha nem az akaratukkal fogják irányítani a gépeket, vagy a gépek őket. Ki tudja?
Képzeld el a Prohardvert 2110-ben, remélem ugyanaz a design, ismerős környezet.
Mennyit, vagy mit adnál egy óra netezésért? Mármint 2110-ben.
Milyen nickek lesznek? Vagy mindenki személyazonossága ismert lesz?
Nem is ez a lényeg, hanem mi lesz velünk?
Hjó oké, én is tudom, hogy már rég alulról szagoljuk az ibolyát. De akkor is.
Meglesznek a hozzászólásaink? Most is van olyan elhunyt, aki a neten nagyon is él.
Párszor hozzászólt, felkavarta a langyos vizet, s azóta is azon hüledeznek, hogy mekkora már.

Ezek alapján érdemes megfontolni minden hozzászólást. Mit fognak gondolni rólad, hogyan fognak rád emlékezni? Nekem nem mindegy, amellett, hogy nagy ívben teszek rá, de pont ezért. Nem úgy értem, hogy próbálok viselkedni, ha az lenne, sokkal jobban izgatnának a kortársaim. Engem az érdekel, hogy tudok e hátrahagyni olyat, ami használható lesz számukra is. Nagyon remélem, sőt lelkem legmélyén hiszek benne, hogy él olyan ember, aki olvasott tőlem valamit, s hasznára vált, másképp felesleges lenne.
Lehet idétlenkedni, vagy komolyra venni a figurát, állatkodni, a névtelenség nem kötelez semmire. Eladhatod magad bárkinek, a legnehezebb annak lenni, aki vagy. S még is ez a legkönnyebb. Na ez körmönfont volt, de azért eladható.
Nézzük meg [gugát] 2110-ben, keressünk rá.
Guga állapota, guga utoljára bejelentkezve, feltöltött fényképek, hozzászólások, adatlapja, azt mondja emberek közt szeretne élni.

"Emberek közt szeretnék élni, egy vederrel a kezemben átsétálni a szomszédhoz, ha látom betakarítás van. Elfogadni egy szívélyes pohár bort, s elbeszélgetni. Este lavórban lemosakodni, a vánkost a fejem alá igazgatni, és ha elhantolnak, akkor tudni, hogy „Itt nyugszik”. Valaki évek múlva rám talál, megkapál, ejt egy könnycseppet és tovább áll. Olyan vagyok, mint az elszáradt fűszál, kis idő és emlékezet se rólam."

Idézet magamtól, anno 2010-ben. Ha lehet hinni a blogoknak, emberek közt élt. Még nem tudom mi lesz a hattyúdalom, de ígérem, tudósítani fogok róla, hogy kik voltak ezek az emberek.
Guga egyszer azt írta, hogy jó neki, mások meg folyamatosan panaszkodtak mellette, hogy mennyi a baj. Érdekes ez a guga gyerek, biztos kicsit hibbant. Vallási fanatikusak szoktak ilyen elvakultak lenni, hogy minden helyzetben jól érzik magukat.
Másnál csöpög a csap, és a fejét veri a falba, hogy most még ez is, nem elég, hogy el vagyok maradva a csekkekkel, most hívhatom ki a szerelőt.
Guga meg sugárzik a boldogságtól, hogy köszönöm uram, hogy van víz, s ihatok, mert más szomjazik a földön, s napokig szenved.
Jövőzene.
Ez a téma nem egy „sunáznám” kategória.
Pedig az ilyen jellegű igényeket akkor is ki fogják szolgálni, nem változunk.
Egyszer találtam a közvágóhíd egy ormótlan épületében régi, nagyon régi pornóképeket. Igazi fotók voltak, a mai manóban teljesen felvillanyozódott a tulaj, mikor meglátta. Lapozgatta, majdnem 100db fénykép, párat kiemelt, hogy ez retusa, volt hozzá szeme. 45.000 forintot kaptam érte, csekkekre ment, el voltam maradva. De végtelenül hálás voltam, mert az a pénz az ölembe pottyant. A képekből nyílt egy kiállítás, a szex örök és halhatatlan címmel. A fotók 1890 környékéről voltak, vastag bajszú fickó félméteres fasszal egy parkban. Mellette két udvarhölgy éppen kezelésbe vette. Akkoriban még nem volt fontos, hogy a kamerába nézzen, mint ha éppen neked csinálná. Csak tették a dolgukat, a ruhájuk alól kilátszott mindenük, az egyiknek a fenekébe markolt, a másikba éppen behatolt. Csak az öltözet változott, akkoriban még kosztümben dugtak. Ma már van olyan harisnya, mint a halász hálója, sőt nagyobb szemű, pont ott kihasítva. Latexben is, meg korbácsokkal, különböző szerszámokkal, amik elemmel mennek. De mi lesz 2110-ben? Hová fejlődik az ipar? Az biztos, hogy nem a kapanyél felé, pedig az is jó kemény, meg egyenes is, és hosszú.

Nemrég voltunk krumplit ásni Szandán, oszt kapát adtak a kezembe. Szandán azt mondják a krumpli kapával való kiközösítésének a földből, hogy krumpli ásás.
Hánytorgattam azt a vizes, iszapos földet, de pár perc után hólyagos lett a tenyerem, hiába köpködtem. Szégyen, nem szégyen kértem egy kesztyűt, ilyen munkásat. Magyarázkodtam, hogy holnap nem fogok tudni dolgozni. Mi ez ha nem megfelelési kényszer?
Persze nem tudom miért magyarázkodtam, a kesztyű már ki volt előre készítve, több embernek is. A lényeg az volt, hogy együtt legyünk, kérdezgessük egymást semmiségekről, néha belemenjünk mélyebb beszélgetésekbe, s a végét egy otromba röhögéssel zárjuk le.
Ebéd előtt egy feles, mama egyre betegebb, nehezen viseli papa halálát, egyre betegebb.
Egyedül tölti az éjszakáit, egyedül ébred, egyedül főzi a kávét, s egyedül issza meg. A papa 60 évig volt mellette, megmorogta őt minden reggel, minden este, de az a 60 év úgy tűnt örökké fog tartani. Az öreg csak elment, nem tudott magáról a kórházban, de a mama hazahozatta meghalni. Azt otthon a legjobb, nem idegen emberek között, akik csak aláírják, hogy akkor végeztünk, vegye át.
Emberközel.

Ha lehet hinni a blogoknak, a [papa] is örökké fog élni.
Remélem megtalálják. Jahno egyszer megígérte, hogy ha nem tudom kifizetni, a gugaponthu akkor is él, nem fogja törölni a szerverről. Évek óta nem fizettem neki egy fillért sem, haveri okból, meg szállítok neki domaint. Dee eszembe jutott nemrég, hogy mi lesz az oldalammal utánam? Viszi tovább a fiam? Jahno kinek adja át, ha már nem találja az entert?
Nagyívű weblapok szűntek már meg, hatalmas reklám, erőbedobás, aztán semmi, kidobott pénz. Nem tudom ki emlékszik az első weblapomra, vagy egyáltalán valamelyik állapotára, az mind az én állapotom volt.
Valaki hozzászólt guga állapotához.
Ha lehet hinni a blogoknak, guga örökké fog élni.
2110-ben is hozzá lehet szólni, azt nem tudom milyen néven, vagy hogy egyáltalán internet e az internet, vagy már a kávéfőző is kommunikál, s nem veszed észre, hogy egyedül vagy.
Guga most lenne 128 éves, megemlékeznek rólam, beraknak szmájlikat, flashmob gugára, mert most lenne 256, vagy 512, 1024.
Milyen nevek lesznek 2110-ben?
Domain Erika
Internet Zoltán
Www Mihály
BB Éva
VV Anikó
Lcd József
Vagy Bios Béla?
Esetleg RIOS Etelka?

Böce még emlékszik rá, de szerintem Csiga is. Volt egy drapp baseball sapkám, akkoriban azt sem tudtuk mi az a baseball. De sapkánk már volt. Golyóstollal vastagon ráírtam, nagy betűkkel, hogy: SZAR AZ ÉLET ETELKA.
Nulla Etelka ismerősöm volt, az okát sem ismertem, hogy miért azt írtam, akkor abban az állapotomban voltam. Éppen korszakváltás, mert nagyon sokáig hippi voltam, Böcétől vettem egy chopperre emlékeztető kerékpárt, s azzal jártam mindenhová. Meg hímzett paraszt ingben, mondogatták, hogy nézd, jön a villanyoszlop kerékpáron. Mert, hogy jó magas voltam, az öcsém 10 centivel magasabb nálam, nagy lótoló, ha elindul, feltöri a betont.
Szóval vége volt ennek a hippi korszaknak, untam már, hogy Jézusnak szólítanak, keményebb életre vágytam. Találkoztam egy Soproni punkkal, tiszta neolux volt a feje, elkérte örökbe az egyik pulóveremet, meg az Exploited kazettámat. Böce meg unszolt, hogy add már oda, fázik, s jó zenére vágyik. Meg te amúgy sem vagy punk.
Dehogynem, a kazettát és a pulóvert azért odaadtam.
Akkoriban kezdtem el hordani azt a sapkát, azt hittem kemény vagyok, meg hogy durva, polgárpukkasztó a szöveg. Böce ugyan kiakadt rajta, nem értette, de ő is egy polgár, hiába értetlenkedett.

Mit fognak érteni belőlünk 100 év múlva, ha elolvassák? Mit fognak érteni abból, hogy Spektrum, Commodore, vagy Videoton tv game? Elkerekedik a szümtük a 286, 386, 486 láttán? Mi az, hogy Pentium I. és tuningolt Celeron 366-os? Ráadásul Slot 1.
Én a legszebb korban éltem, nekem még volt Nokia 3310-es, aki ismer, az pontosan tudja, hogy most is azt használom, ráadásul rózsaszín. A nejem miatt vezeklek, több mint egy évig könyörgött, hogy cseréljem le neki a telefonját, mert mindig elfordul, elrejti, ha felhívják.
De én még particionáltam a 10mb-os winchesteremet kétfelé. Játszottam pac-man-el dos alatt, s volt otp részletre vásárolt ISA-s hangkártyám, akkora dobozban adták, hogy költözéskor abba pakoltuk a ruhás szekrényt.
Égett is a szemem a 60Hz-től, akkoriban még nem tudtuk, hogy létezik annál nagyobb, úgy néztem ki egy átpekmenezett éjszaka után, mint az albínó nyúl.
Az első lcd monitoromat 90 ezer forintért vettem, 15 colos volt és 20 mls.
Lefogadom, hogy 2110-ben már monitor sem lesz, filmekben is nagyon nyomják a holo témát. Meg mi az, hogy megjelenés?

A jövőben azt is tudni fogják, éppen hol jársz. Nem kell készpénz, sem bankkártya. Beugrasz tankolni, s a kézfejedről leolvassák, ráterhelik a számládra. Nem tudsz majd elrejtőzni, ha lehet hinni a blogoknak.
Arcizomkeringő, pedig egyáltalán nem vicces. Gondolj bele, hogy olyan korban élsz, olyan kontroll alatt, hogy ha átléped a záróvonalat, akkor az autód rögtön jelez a legközelebbi oszlopnak, ami 100 méterenként van, s egyből levonják az egyenleget a számládról, ahogy átlépted.
Nincs több ablakon kidobott sörös üveg, kiszürcsölt pille palack, vagy csikk. Mert megy az autó az út szélén, s ahogy feltakarítja, már adja is le a dns mintát, hiányozni fog a számládról.
Én Kántoron nőttem fel, Onedin család, meg Pityke őrmester, esetenként kisvakond, vagy Barba papa. Ehhez képest nagy ugrás a Star Wars, főleg moziban, premier, első rész. Még Gyulán.
Az Alien I.-ről meg ne is beszéljünk, be voltam szarva hazafelé rendesen, a várostól 5km-re laktam, egy tanyán, [Nagyfenék 9.]
Szóval lehet mondani, hogy a legszebb kor, anyám Romániából hozott az Orion fekete-fehér tv elé színes üveglapot, hogy színesben lássuk a világot.

Lesz 2110-ben ekkora ugrás, mint nekünk a holdra szállás? Mekkora már?
Amstrong leszállt a holdra, mondjuk annak fényében, hogy a Marsra készülünk vizet bányászni, már most unalmas.
Apa és fiú is nehezen érti meg egymást, a fiú gondolkodása hatalmas ugrás, az apja meg értetlenkedik, perel, mereszti a szemét.

Ésaiás próféta könyve 55. rész
8. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!
9. Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

Hogyan magyaráznád el egy 1600-as évekből idecsöppent embernek, hogy mi az a mikrohullám, vagy a mobiltelefon, chat, meg iwiw?
Hogyan magyaráznál egy olyan embernek, aki 2110-ben fog élni, hogy értse?
Az internet elvileg világháló, ami bárkivel képes összekötni, kapcsolatba hozni. Ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy életben is legyek, nem társkereső, szimpla palackposta. Ha lehet hinni a blogoknak.
Mostohaapámmal életemben egyszer volt Bendzsó ötperc. Mi a nejemmel Bendzsó ötpercnek nevezzük azokat a perceket, amikor csak is egymásra figyelünk. Lehet kérdezni bármit, s őszintén válaszolunk, nincs rejtegetni való.
Bendzsó a kisebbik fiam, Benjámin. Róla neveztem el, mert egyszer csak leült velem szemben, és komoly kérdéseket tett fel, a szemem sem rebbent, pedig tudtam, hogy ez igen furcsa. Oda kellett figyelnem a saját gyerekemre legalább öt percig. S, nem úgy, mint általában, amikor féltem, s rákiabálok, hogy ne szaladj, mert meg fogsz botlani!
Mostohaapám egy üveg Zöldszilváni után leült a konyhaasztalhoz, érdeklődően, életében először rám figyelt. Megkérdezte mit hallgatok, mondtam, hogy Venom. Piros AIWA fémházas walkman, elkérte, hogy add csak ide. Belehallgatott és csak ámult, a pupillája kitágult, bortól elnehezedett.
Másnap reggel a walkmannal a fején ment dolgozni a tehenészetbe, nagy ívben szállt a Csepel kerékpárra, láthatólag élvezte. Alig tudtam tőle visszakönyörögni, hogy fater nekem ez kell, te amúgy sem vagy rocker.
Akkoriban már rocker voltam. Poli Vinil Klorid bőrdzseki, citromsárga-fekete csíkos nadrág, mint a Scorpions, Böcének kék volt, Csigának meg piros.

Lesz e Bendzsóközel 2110-ben, vagy csak az fog számítani ki mennyit tud lehúzni a kézfején lévő vonalkódról, mit engedhet meg magának? Lesz egymásra öt percük? S rám? Az én írásaim nem ötpercesek, rám tényleg figyelni kell, ha érteni is akarod. Can i help you?
What can i help you? Főleg 2110-ben, amikor a BIOS is lábújhegyen jár, nehogy észrevegyék, ne kövessék minden léptét, rejtőzne.
Szejuvéj, szejuvéj, szejuvéj. Ez már a jövő zenéje, ahol én nem létezem, csak az emlékezetben, ha más nem, a BIOS biztos emlékszik rám, hogy mikor voltam utoljára belépve.
Isten veled guga! De akkor ki ellened?

Nem azért élek, hogy a példaképed legyek!

Azzal vádolnak, hogy nem tudsz írni?
A fejedhez vágják, hogy csapongnak, s éppen azt írod le, amire gondolsz?
Hisz mindenki azt teszi, aki ír!
Csak te jobban csinálod.
Nincs miért magyarázkodnod.
S főként kinek?
Aki olvassa?
Vagy, aki megérti?
Nem hibáztathatod, hogy rajong érted, nem a feleséged!

Az írást a kisebbik fiamnak szánom, remélem nem bánja 

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Mit tudok én a két fiamról?

2010.08.16. 15:08 guga

 [link]

[link]

Egy apa és fia viszonya nagyon nehéz dolog. A fiú szeretne hasonlítani az apjára, az apa ezt elvárja, ettől kerek, nincs előtte más minta, csak a családja.
Két külön világ, minél több ponton érintkeznek egymással, a figyelmük tárgya minél többször ugyanaz, a bizalom egymás iránt hatványozódik. Ha ismerik egymás gondolatait, s csak egy tekintetből ráéreznek arra, hogy mi jár a másik fejében, annál tartalmasabb.
Ez így leírva kommersznek hat, nem is szeretném szebb színben feltüntetni, valójában mindenki egy ilyen kommersz apa fia kapcsolatra áhítozik.

Az én világom szerint azt szeretném átadni számára, amit én jónak ítélek meg, amit rosszul csináltam, arra figyelmeztetem. Vigyázz, ne mutatkozz velük, kerüld a társaságukat, ki fognak használni, jót nevetnek egymás közt rajtad, csak ezért kellesz nekik, nem fognak havernak tekinteni. Elmondom neki, mert én is így jártam. Leventének sokszor kellett iskolát váltania, mert kicsit problémás. Sokáig volt a szülőcsatornában, oxigénhiányos állapotban volt, mire a szülész eldöntötte, hogy császár lesz. Ettől figyelemzavaros, tud ő mindent a világ dolgairól, jobban is mint a korosztálya, van neki empátiája, hatalmas szíve van. Csak nem tud sokáig figyelni egy dologra. Menet közben elkalandoznak a gondolatai, nem tud uralkodni magán, észre sem veszi. Azon kapja magát, hogy kibámul az ablakon, tetszik neki a felhő alakja, elképzeli, hogy egy nagy torony, máris a toronyban találja magát. Elképzeli, hogy milyen magas, arra gondol, hogy innen lenézni iszonyatos, fél a magasságtól, ezért lenyűgözi, mereven bámulja a felhőt, egészen addig, amíg rá nem szólnak. Levente! Meg tudod nekem mondani, hogy eddig miről volt szó? Figyeltél te az elmúlt 15 percben, vagy csak ábrándoztál? Majd jön a tanár panaszkodni, Levente az órákon nem figyel. Elmondjuk türelmesen, századszorra is, hogy mi történt, nem tehet róla. Őt így kell elfogadni.
A tanár megértően bólogat, majd kis idő elteltével már ingerültebben mondja, hogy Levente nem figyel. Még türelmesebben esedezünk, hogy nézze el neki, így született, Ő ilyen.
Az alaptermészete kedves, ügyel arra, hogy mindenkivel udvarias és előzékeny legyen.
Nem segít, a helyzet kiéleződik, keressünk másik iskolát. Így aztán sosem volt barátja, nem jött el hozzánk senki, hogy Levente itthon van? Nem kereste Őt sosem senki. Akik még is, inkább kihasználták, ilyen fegyvereses, lövöldözős báng-báng áhhhh grrrrrr játékokon felnőtt, neked minden szabad kontroll nélkül kisfiam c. gyerekek.
Mikor első osztályos volt, rémálmai voltak. Egyszer panaszolta, hogy kettéhasadt az iskola, ledőltek a falai. Nagyon küzdött, akkoriban folyton krákogott, szipogott, köszörülte a torkát. Kialakult egy rossz szokása, néha nagyon zavaró volt. Ott legózott a szobában, s szünet nélkül khmmm, khmm, sfszfí, sszffphí, khmmm.
Levente ezt ne csináld légy szíves! Hagyd abba.
Aham, mert ez így működik. Kicsit tudott uralkodni rajta, de a játék jobban lefoglalta, s egy perc múlva megint rázendített ugyanarra a nótára.
Khmmm, khmm, sfszfí, sszffphí, khmmm.
Leventeee! Jó, jó anya! De én is kértem tőle, utána elvittük orvoshoz, terápiára, külön foglalkozásra, ahol több ilyen figyelemzavarral küszködő, meg hiperaktív gyerek volt.
Én nem láttam ott semmi különöst, mindenki tök jó fej volt, szerintem csak arra ment ki a játék, hogy pénzt szedjenek be valamilyen címen, mert Leventében nem sok nyomott hagyott a : gyerekek, akkor most fogjuk meg a labdát, s képzeljük azt, hogy ez egy …na mi?
Levente? Te minek képzeled?
Levente! Figyelj rám egy kicsit!
Igazából környezetváltozásra volt szüksége, bementünk az iskolába, és indoklás nélkül kivettük Őt, igazgató firtatására azt mondtam, költözünk, csak hogy megszabaduljak tőle.

Nagyon jó tanára lett, Mátyásföldre vittük őt minden nap, részben terveztük hogy arra a környékre költözünk, így gombhoz a kabát.
Levente lelkileg helyrejött, megszűnt a krákogás, jól érezte magát, csak mi nem költöztünk, Mátyásföld napról-napra messzebb került, s nekünk már teher volt elvinni Őt oda. Én kerékpárral, a nejem dugóban araszolva, minden napunkat egy sokkal távolabbi kerülethez igazítva. Reggel akkor te mész, én addig ezt elintézem, délután is érte tudsz menni? Nem, tele leszek melóval, valahogyan oldd meg te! Ez így nem mehetett sokáig, az autót is összetörtük.

Irány vissza, másik iskola, a Vi. kerületbe, tök jó volt, reggelente egy laza séta a városligeten keresztül, kerékpárral meg egyenesen királyos volt, mindig megálltunk legurulni a királydombról iskola előtt. Menjünk még egy kört, na még egyet, ugrassunk át azon a kis dombon. Iskola előtt csapott egy orrtörlőt, délután meg mentem érte, utunk megint a királydombra vezetett. Megálltunk a kút mellett, s egymást locsoltuk a nyári hőségben, próbáltam elugrani előle, vagy is eljátszottam, valójában annak örült, hogy levizezhet. Végig azt leste, nekem meg el kellett hitetnem vele, hogy én azt egyáltalán nem akarom, és félek tőle. Abban az iskolában nem érezte jól magát, egyetlen barátja volt, az is én voltam. Ez tök olyan, mint Galla. Franciául csak egyetlen szót tudok, azt hogy excusemi, de az is angolul van. Én ezt úgy szoktam előadni, hogy angolul csak egyetlen szót tudok, azt hogy hleba, de az is oroszul van.
Én is figyelemzavaros vagyok. Nem is erről akartam írni.
Hanem arról, hogy közben elköltöztünk ide Bánkra. Iskola a faluban nincs.
A következő település Romhány. Az osztályfőnököt a nejem régről ismerte, illetve a nejem is abban az iskolában tanított.
Most végre tényleg jól érzi magát, mindig vidám, mosolyog, a gondolatai most is elkalandoznak, de már nem érdekel senkit, élheti szabadon a világát. Vannak barátai, direkt őt keresik, idejönnek, becsengetnek, s kérdezik, hogy Levente itthon van? Lejöhet hozzánk? Elmegy vele, s ki tudja mit csinálnak, egyszer megkérdeztem, hogy cigiztél már? Azt mondta igen, nem feddtem meg, én is cigiztem, sőt loptam a boltból, hogy a többiek befogadjanak maguk közé. Persze nem tették, a cigit elvették, jókat vihogtak rajtam, kigúnyoltak, aztán mikor mentek játszani együtt, engemet leráztak.
Szóval dehogy fogom neki azt mondani, hogy fiam megőrültél? Eszedbe ne jusson cigizni!
Elmeséltem neki, hogy én milyet szívtam, OMÉK83, meg Pénzügyőr, TU154, Románc, Tabán, mezítlábas Kossuth, Fecske, Symphonia, Sophianae, akkoriban ilyen cigik voltak.
A fiam meg csak lesett, hogy Apaaaa! Ennyi félét? Én még csak egyszer próbáltam, aztán jót röhögtünk.

Meséltem neki, hogy miként buktam le, mostoha apám cigijéből lopkodtam, Kossuthot szívott az öreg. Szomszéd sráccal mentünk ki a kukorica kévébe, egymásnak voltak támasztva a kukorica sátrak, akár egy sátor. Az egyikbe bebújtunk, és úgy füstölt, mint ha kigyulladt volna, messziről látszott, fater meg kiszúrta. Na gyere csak ide te kölyök! Az anyádúristenit! Nesze itt van szívjad! Elszívatott velem egymás után ötöt, ez is egy jó módszer, otthon biztos ezt látta, ezt csinálták vele is. De nem vált be, hosszú évekig dohányoztam, s ritkán még mindig elszívok egyet-egyet, hiába is próbálom magam előtt letagadni, a szívem mélyén én egy dohányos ember vagyok, mert amikor gyerek voltam, körülöttem mindenki dohányzott.
Ittak is, nem is keveset, én is iszok, minden este iszom néhány sört, mégsem tartom magam iszákos embernek, mert problémát nem okoz. Nekem jólesik, nejemet nem zavarja, leül Ő is mellém, bontok egyet neki is, és eltelik az esténk kettecskén.

Levente szereti a késeket, mindig van neki több is, játszik vele, pörgeti a kezében. Ha megtehetem, beszerzek neki mindig egy újat. Az első egy nagy tőr volt, katonai, nagyon hegyes, fekete, szép tokban. Próbált vele felvágni a haverjai előtt, addig, addig hogy eltörték.
Gyenge anyagból volt, olcsó, de látványra hatásos, matt fekete pengével, kézbesimuló nyéllel.
Utána dobócsillagot kapott, azt meg dobálták, kerestek egy nagy falapot, és szétlyuggatták
Azt se tudom van e még neki, hármat kapott, volt nyolc és hétágú is.
Szerintem eladta a haverjainak, de nem baj, régen én is eladtam minden cuccomat.
Ha egyszer az kellett nekik? Csak nem tagadhattam meg tőlük, én érző szívű ember vagyok, nekik meg van pénzük.
Az összes biciklimet eladtam, de mindig szereztem másikat, azt is megvették. De eladtam a szólógitáromat, vettem helyette másikat, egészen addig, amíg valamelyik ámulatba nem esettt, s kikönyörögte. No nem a játékomon, sosem tudtam zenélni, de mindig el tudtam hitetni, hogy mekkora gitáros vagyok. Valamit tudtam játszani, egy füst a víz felett még ma is menne, de ennyi.

Ezzel szemben Levente zenész, annak tanul kicsi kora óta. Fuvolázik, szerintem elég nehéz hangszer, s nem is férfias. Fuvolával nőket szoktak ábrázolni.
A zenét szereti, tőlem kapott mindent, amit hallgat, s rám is, megbízik az ízlésemben.
Tetszik neki, a legjobban a rockzenét szereti, de a blues-t is. Rammstein, Mike Oldfield, Sex Pistols, Hobo, régi nosztalgia zenék a hatvanas évekből, elég vegyes a kép, de szereti a mai bandákat is, mint a Prodigy.
És ezzel egyben elérkeztünk a kábítószerekhez, rákérdeztem. Azt mondta tud olyanról, aki kipróbálta, de Ő nem.
Persze ez sosem ilyen egyszerű, ennyivel nem lehet elintézni a dolgot, nem legyinthetek rá. Mert hamarosan 18 éves lesz, eljár majd bulizni az éjszakába, én meg itthon aggódom, hogy vajon mivel kínálják meg, mikor kell menni a kórházba, vagy a rendőrségre, hogy elkapták?
Nem szeretném azt, hogy a hátam mögött csinálja, nem szeretnék meglepődni, hogy nem is gondoltam volna róla. Az én fiam? Hát az meg hogy lehet, hogy kábítószerezik?
Nem tudom azok, akik már betöltötték a kort, és fogyasztanak, a szüleikkel hogyan hitetik el, azt mondtam neki, hogy ne fogadjon el senkitől semmit. Elmeséltem neki pár zűrös sztorit, amikor a srác a pszichológián kötött ki, rosszul lett, és hónapokig nem tudta feldolgozni, stb. Azt sem titkoltam el előtte, hogy én már kipróbáltam, én is voltam fiatal, ezért ha valaha is ellenállhatatlan vágyat érez, hogy kipróbálja, ne a hátam mögött csinálja, nyugodtan mondja el, de jobb, ha nem foglalkozik vele. Nincs olyan szülő, aki bíztatná a gyermekét, inkább olyan, akit hideg zuhanyként ér, ezért inkább jobb, ha tudok róla.

Basáskodni nem lehet felette, nem táplálok hiú reményeket, főleg magamat ismerve, én aztán tényleg sok hülyeséget megcsináltam. Elszöktem otthonról két hétre, mondjuk az én szüleimet nem izgatta, tőlük aztán akárhol is lehettem. Akkoriban anyámmal éltem, mondtam neki valamit, hogy lelépek egy időre, megnyugodott, hogy biztos ott leszek. Húsz fős csapattal lementünk Szegedre, esténként éttermekből léptünk le fizetés nélkül, verekedtünk, a reggelit a boltból loptuk, stb.
Apaként nem szeretném ugyanezt átélni, Levente ilyen szempontból szerencsés, mert szelíd.
Itthon is minden rendezett.

Most jöjjön az, hogy soroljon fel öt dolgot, amit tud a fiáról!
Felsorolok én többet is, pl. a leves mellé mindig vizet iszik, volt már belőle gondja. Iskolában az ebédnél a tanár számon kérte. Minek iszol hozzá vizet? A leves is víz! Egyed azt! De Levente nem tágított, csak kérte azt a vizet, nagy nehezen odaadták neki.
Nem eszik meg olyat, hogy csonton van a hús, neki nem étel a rántott csirkecomb, le kell róla fejteni, úgy kell elétenni, akkor megeszi.
Szeret gombászni, örömmel hozza haza, Apa nézd mit szedtem. Kikeresi a gombás könyvből, azonosítja, majd kidobja. Ragaszkodik az állatokhoz, van két macskánk, a gyerek ruhája állandóan macskaszőrös, ölbe kapja őket, még akkor is szakít rájuk időt, ha iskolába megy, úgy kell rászólni, hogy: Levente! Elkésel, igyekezz!
Becsukja maga után a kaput, eltűnik az úton a fák között a látómezőből. Már el is könyvelted, hogy Levente elment, úton van iskolába. Egyszer csak beront az ajtón, hogy vécéznem kell, ledob magáról mindent, lerúgja a cipőt, táskát a padlóra, idegesen nézzük az órát. Rászólunk, hogy most már tényleg menned kell.
Megszánom, inkább leviszem autóval a buszhoz, ha nagyon sikítós az idő, akkor egészen a suliig. Kiszáll, csap egy orrtörlőt, ehhez szoktattam, sosem puszilkodtunk, ajtó előtt visszanéz, vagánykodni próbál, lezserül int.

Szeret biciklizni, betesz kedvenc zenét az MP3-ba, s nyakába veszi a környező utcákat. Ha elmegy néha a ház előtt, látom rajta, mit hallgat, olyankor energikusabban hajt, kiül az arcára a zene, eltorzul az arca, nem törődik semmivel, csak önmagával, kergeti a gondolatait.
Én is ilyen vagyok, sokat lelkizek, én is nézem a felhőket, reggel ha leülök vécézni arcot találok a csempén, minden reggel mást.
Sokban hasonlít rám, hisz én vagyok az apja, természetesen az anyjára is, de azt neki kell megírnia.

Benjámin a kisebbik fiam, Bibliai név, nem véletlenül, az Ő születésekor már ismertük Istent, Jákób legkisebb fia volt Benjámin. Néha elfog a bűntudat, hogy talán jobban szeretem, mint Leventét, de ez nem igaz. Mivel kisebb, neki másféle gondoskodás jár, Levente már önállóbb.
Benjámin születése számunkra bizonyságtétel Isten munkájáról. Úgy született meg, hogy kapkodta a levegőt, szapora szívverése volt, a szülésznő azt mondta, hogy rohammentővel átviszik a Péterfibe, ott van inkubátor, s megfelelő eszközök, ha nem ér oda időben, akkor kifárad a szervezete. A nejem nem mehetett vele azonnal, én kerékpárral mentem. Nem tudtam róla, de a nejem azért imádkozott, hogy az ottani orvos csak álljon értetlenkedve, hogy minek hozták ezt a gyereket ide? Nincs ennek az égadta világon semmi baja, egészséges, mint a makk. Miután megérkeztem, megkerestem az újszülött osztályt. A doktornő kicsit fel volt háborodva, hogy van nekik elég bajuk éppen, fogalma sincs róla, hogy miért vitték oda a fiam. A biztonság kedvéért betették egy inkubátorba megfigyelésre, de miután a nejem is megérkezett, egy külön szobába küldték őket, baba mama szoba, ahol együtt lehet vele.
Hétvégén hazavittük, frissen festett szoba, függöny behúzva, pólyával együtt a kiságyba.
Szülés közben megsérült az egyik szemhéja, a mai napig ez a szexepilje, a feje is aránytalanul hosszúra nyúlt, ezért csak vagy jobb, vagy baloldalra tudott fordulni.

Hisztis, akaratos kisbaba volt, rúgott, megfeszítette magát, ha valami nem úgy történt, ahogy azt Ő elképzelte. Egyszer filmre is vettem, jöttünk haza a játszótérről, vísított, mint egy kismalac, a nejem meg egyre gyorsabban tolta a babakocsit.
Sokat volt velem a pinyóban, ahol dolgoztam. Eleinte a kiságyban, később már tipegett, nyújtózkodott fel az asztalra. Sokszor megkérdeztem tőle, hogy ettél csütörtököt? Mások meg tőlem, hogy az mi az? Apósom hozott neki sütőtököt, rákapott. Tiszta sárga volt a feje, úgy majszolta. A kakaó a mindene, szertartásosan. Volt neki egy hereműtétje, fel volt neki csúszva. Már szobatiszta volt, de azóta éjjel, ha nem ébresztem fel éjfélkor, akkor bepisil. Hajnalban átjön hozzánk, befúrja magát az anyja mellé, alszik nyolcig, ébredés után azonnal kakaót kér. Kakaóhoz Minimax, felnőtt létemre minden mese szignálját ismerem.
Nem szeret gyalogolni, kérdezi, hogy nem kocsival megyünk? Ebben a szép időben? Csak elindulni kell vele, előbb leejti a vállát, és a földre akar zuhanni, de később élvezi. Mutatja a lepkét, virágot, belefelejtkezik, észre sem veszi, hogy odaértünk az óvodához.
Hja, nem is, most megy iskolába ősszel. Magától megtanult írni és olvasni. Sokat ült a számítógép előtt, a számokat már rég ismeri, el tud számolni simán százig, de ismeri az ezer, a több ezer fogalmát. Érdekelte, hogy mi van odaírva, megkérdezte, hogy ez milyen betű?
Autóból menet közben kibetűz reklámfeliratokat, szeret rajzolni, és az általa készített rajzokból gif képeket, történeteket készíteni. Fú de hatalmas volt, lerajzolt egy tankot, s hogy abba beszáll a katona, magára csukja a fedelet, utána a tank lő egyet.
Mindig rohan, van mozgásigénye, asszonnyal sokat nevetünk rajta, hogy milyen lesz később, amikor elmúlik neki. Mondom is Benjaminnak, hogy nézz meg engem, én nem zsizsegek, mint te. Leülök egy helybe, és élvezem.
Te meg mindig megsérülsz, leesett a teraszról fejre, hatalmasat koppant, azt hittem beszakadt. Fájdalmasan sírt, azonnal kórházba, lehet agyrázkódás, röntgen után megnyugtattak, hogy kutya baja, a hazaúton, már vigyorgott, mint a tök, tiszta csoki volt a szája.
Mikor a fütyijével kórházba került nagyon megszántam. Altatták, ki volt fektetve, a keze kikötözve, nem értett semmit, csak hogy hol van anya. Az egyetlen biztos pont számára az életben az anya. Aki főz neki reggelente kakaót.
Neki sírt, görcsbe rándult a teste, zokogott, aztán volt mandula műtét, végtelennek tűnt az idő, mire kitolták a műtőből, nem akart letelni.
Nemrég asztmás lett, egész éjjel köhögött, az autóig sem bírt elgyalogolni, ölbe kellett venni. Kórházba mondták, hogy szerencsénk van, hogy behoztuk, elfáradt volna a szíve.

Szeret az udvaron lenni, ha kisüt a nap. Veszi a cipőjét, megnyugtat, hogy apa a kapun nem megyek ki, nyugi. Azért utánanézek, még ha bele is felejtkezek a dolgomba.
Nevén szólítom. Benjámin! Igeeeen? Minden OK?
Persze, nincs semmi gond, űrhajót építek.
Teljesen természetes dolog, nincs ebben semmi rossz. Én a saját világomban, ő pedig űrhajót.
Mikor ennyi idős voltam, én a pocsojában vitorláztam. Gyufás skatulyából csináltam, a doboz volt a hajó, gyufából és a fedeléből vitorla, ha nem volt szél, ráfújtam.
Erre tessék, azt mondja űrhajót épít.
Mim lehetett régebben? Gyerek feltalálta a kereket, rácsodálkozott, hogy gurul?
Benjamin annyiban hasonlít az anyjára, hogy nem hagyja magát. Egy igazi zsarnok, ezért vettem el, hogy valaki uralkodjon rajtam, betörjön, vagy higgye el.
Mivel nem így van megírva.
Isteni szerencse, én vagyok a ház ura, még is az van, amit ő akar.
Most például, azt szerette volna, hogy szeressem.
Hát szeretem.
Azt is kérte, hogy kimondjam. Előbb utaltam rá, az ő szájából akartam hallani, hogy Ő mondja ki: szeretem.
De addig kérlelt, hogy kimondtam.
Most pedig le is írom.
Szeretem a feleségem, ő is azért szeret, aki vagyok.
Két ilyen fiút a világra hozott.
S még én is itt vagyok, engem is nevelnie kell.

Végül egy kis jutubos prezentációs, ami miatt kaptam hideget, meleget a puruttyán kétszer is 

 

 


[Így néz ki a gugacsalád.] 

 

[Ahogy a puruttya láttya.]
[A puruttya másodszor is leoltja gugát] 

A negatív kritika is reklám.
Megkockáztatnám, hogy jobban ugranak rá az emberek. Kérdés, hogy akik ráugranak, ragad e rájuk valami? Eszükbe jut akkor az életben, amikor éppen szükségük lenne rá?
Az [ismertségről] jut eszembe, 10 év kemény blogolás után jutottam el arra a pontra, hogy felismernek az utcán. Nemrég résztvettem egy 4 napos goacuccon technikusként. www.beertok.hu

Színpadépítés, bivaly hangfalak, dj szettek előre bekonfigolva alutáskákba, azt hadd szóljon.
4 színpadot aplikáltunk, techno, goa, drámenbézz, csillout.
Én a nagyobbik fiammal a hegy tetejére sátoroztam, ahol csillout ment nánsztáp, szalmabálákon fekvősös, leeresztős, rehabilitációs központként.
Egyik hajnalban nem tudtam elaludni, sőt, egyik éjszaka, hajnalban sem tudtam elaludni, mert hiába volt a csillben emberközeli, ülőfürdős a hangerő, ha a völgyből úgy dübörgött a zene, hogy remegett a gyomrom.
Szóval lementem a völgybe ellenőrizni a színpadokat. A drámenbézz sátorban épp Siet and MC-blue.ID nyomta a krónikát. Gyula haverom mondta is tánc közben, hogy a srác énekel, de én nem vettem észre. Be kellett mennem a sátorba megnézni, hogy tényleg. Majdnem kitessékeltek, hogy mit akarok én!? Nem volt rajtam karszalag, pedig (Dj?)Vodi, aki szervezte úgy vett maga mellé, hogy én vagyok a jobb keze.
Az okvetetlenkedő, fontoskodó srácot lehűtöttem azzal, hogy itt én vagyok az Isten, hamar elhitte, azóta is hittanórákra jár a blogomba.

Szóval állok sörért sorban a Gyula haverommal, egyszer csak felvisít mögöttem három domború cica, hogy: jéééé, itt a guga!!
Megfordulok, mert ez az egyetlen név, amire hallgatok, s látom, hogy csillogó szemek.
Kórusban mondják, hogy láttak egy reklámfilmben, a tekerjatora.hu.
Gyula haverom egyből toluol, hogy abban Ő is szerepelt.
Jó, de te nem vagy akkora karakter, melltatlankodtak 
Aztán ezen a beertok-on még megszólítottak páran, hogy: te vagy a guga?
Én jobban hüledeztem.
Hja, én vagyok a guga, nincs ebben semmi.
Csak zavarban vagyok, nem is kicsit, mert Bánkon, mikor volt a bánki tó fesztivál, ez a tekerjatora, akkor is leszólítottak. Megyek a nejemmel, aki bögyösre kiöltözte magát, már éppen félrehúztam egy épület mögé, hogy a fenekébe markoljak.
Oszt elém áll egy fickó, hogy Bujákról jött, a helyieknek milyen karszalagja van?
Honnan tudja, hogy helyi vagyok? Fordult meg a fejemben…
Mutatom neki a karom, hogy ilyen, frankó bőrszínű, mert, hogy nekem nincs.
Nézett rám értetlenül, mert hogy a színpad környékén voltunk, hogy engedtek be?
Engem nem kell beengedni, bejövök és kész, mindenkinek bejövök.
Aztán még sorolta, hogy látott a reklámfilmben, egyből megismert, hogy én vagyok a Bánki Pánki énekese, a neue bánki.

Lent a táborban viszont tényleg zavarba jöttem. Jön egy lány, hogy szia guga! S rögtön láttam rajta, akar adni egy puszit, mint régi ismerős, én meg úgy tettem, mint aki szoboravatáson van, megdermedtem. Utólag is bocs, nehéz gyerekkorom volt, ilyen gyufásskatulyás, meg tehenészetes. Aztán jön egy másik lány, hogy én téged ismerlek, te vagy a guga! Kijelentette.
Mit mondhatnék?
S azzal folytatta, hogy nagy rajongód vagyok a neten.
Én meg bepirultam, mint aki erős pistázott épp az elébb.
Hogy értem miért kell rajongani, ki vagyok én? Meg ilyenek.
A lány értetlenkedett, utólag is bocs, nem vagyok hozzá szokva, de legalább már tudom mit kellett volna mondanom.
Valami lehengerlőt, velőset, amit aztán kitehet a blogjába, hogy találkozott velem, és én ezt meg ezt mondtam. Satöbbi.
De nem ilyen vagyok.

Visszatérve a két fiamra, s hogy mit tudok.
Levente az szinte OK, folyamatosan ellentmond, és ez így van rendjén, tapasztaltam már felőle mindenféle érzelmet, nézett rám már mindenhogy. Semmit sem aggódom felőle, fasza gyerek, meg fog állni a saját lábán, nem nekem kell gondoskodnom róla megőszülve, vén fejjel. Ennél több nem kell.
Benjámin meg még kicsi, ennek ellenére szuper kölyök, a korosztályához képest felér egy holdra lépéssel. Nem viccelek, 7 évesen megcsinálta a saját weblapját. Paint, photoshop, stb., amivel anya dolgozik, mert hogy guganyo amatőr webdesigner (persze nem ingyen, de magától megtanulta) van erre idegen szó is, de magyarok vagyunk.

[Benjamin weboldala]

[Benjamin (7 éves) bemutatja a saját maga által készített weboldalt, a film végén kettisz in da house.]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

CV

2010.06.23. 09:03 guga

 CV

Megvallom őszintén, azt sem tudom mit jelent, de nagyjából sejtem, hogy az emberek fényezik magukat, lehazudják a csillagokat az égről, a lehető legjobb színben próbálják feltüntetni magukat. Aprópénzre váltva, akarják eladni a lelküket.
Ha nagyon akarnám, kikereshetném a google-ból, de még arra is lusta vagyok.
Mivel szokták kezdeni?
Bemutatkozás?
Zvolenszki Zoltán vagyok, identitás entitás, de inkább ivadék, én vagyok apám legidősebb fia.
Megtisztelő.
A legidősebb fiúra mindig nagyobb felelősség rakódik, több az elvárás, a legkisebbet pedig jobban szeretik.
Édesapámmal a viszonyom bizalmasnak mondható, sokan megirigyelnék.
Rávettem már olyasmire, amire apákat általában nem lehet, egyszer a rendőrök szedték le a Hősök terén az egyik lovas szoborról. A kardjára tűzte az üres sörös dobozt.
De itt most rólam van szó. Egyébként azt sem tudom, minek írom ezt a CV-t, nem szeretnék elhelyezkedni semmilyen munkahelyen, sőt nem szeretnék elérni semmit, mert amire vágytam, azt már a kezembe adta Isten.
Van családom, van munkám, amit szeretek, az életem részévé vált, s olyan helyen élek, ahová mindenki csak vágyakozik.

Mi a következő, iskolák?
Jártam Gyulán általánosba, fene tudja, teher volt, nem jó visszagondolni rá. A B-s csoportból átraktak az utolsó két osztályban a C-be, ahová az elit járt.
Én minden reggel hajnalban keltem, megitattam a teheneket, trágyáztam, utána busszal iskolába. A dobozi úton laktunk, tanyán, kecskékkel, libákkal, disznókkal, bikákkal, tehenekkel, pulykákkal, kacsákkal, tyúkokkal körbevéve.
Nem panaszkodhatom, került az asztalra, s a szeszfőzde is közel volt, korán kapcsolatba kerültem az alkohollal, mostoha apám elküldött egy fél liter pálinkáért, hazafelé belenyaltam.
Iskola után bementem segíteni neki a tehenészetbe, az én reszortom a Laci ló volt, hatalmas muraközi, azzal húztuk be a szénát. Utána ember számba vettek, hajtottunk a Budrió kocsmába, már nem nyomtak barackot a fejemre, hogy igyál egy málnát.
Aki dolgozik, az ember.
Mit iszol fiam?
Igyál fröccsöt, attól nem készül ki a beled, intett apám a fejével amazok felé, akik a vegyes pálinkát vedelték, és úgy le voltak lakva, mint egy albérlet. Kátrányos hangok a vastag cigifelhőben, édeskés trágyaszag, ennyit az általános iskoláról.

Anyám szobafestőnek adott, köztudott, hogy minden festő alkoholista.
Igyekeztem rácáfolni, de a többség elnyomott. Páfrány brigádjába kerültem, mint tanuló. Zolcsi, Jani, Bandika, a többire nem is emlékszem. Kívülről ismertem az összes kocsmát, az illatokat, az arcokat. Munka előtt inni kellett. Culikám ne csináld ezt! Vagy velünk vagy, vagy ellenünk, tudd, hogy hol a helyed. A művezető előtt titkolni kellett, hogy mindenki iszik.
Sok sztorit tudnék mesélni, hogy miből és hogyan ittunk, de inkább két rövidet. Egy négyemeletes épületen dolgoztunk. Mi kezdtük alulról alapmeszeléssel, gletteléssel. Szarásig húztuk a glett vasat, hiába izzadtunk egész nap, alig fizetett. Utánunk jött egy brigád, a csókosok, a brigádvezető haverja volt a főmérnöknek, övéké volt a zsíros meló. Mázolás, négyzetméterenként többszörösét keresték, mint mi.
Culi fiam! Eredj le a földszintre, és locsolj ki két deci vegyes pálinkát minden sarokba!
Volt ájer rendesen, nem sajnáltam. Jött a művezető, megérezte, és leszondáztatta az egész brigádot. Persze egytől egyig ittas volt. Levezényelték őket az épületről, fizetésekből levonás.
Nem vagyok rá büszke, tudtam melyik oldalon állok, a brigád fontos volt, össze kellett tartanunk.
A gyulai várban van egy híd, onnan szoktak a látogatók pénzt ledobni a mélybe.
Páfrány és Jani megálltak a híd két végén, én lemásztam, és egy reklámszatyorba összeszedtem az aprópénzeket. Ha valaki jött jeleztek, s én elbújtam.
Ittunk belőle egy hétig, jutott a dollárboltba is, mert akadt valuta. Osztrák schiling, német márka. Zöld dobozos Salem cigarettát, TIC-TAC-ot, Tobleronét, meg kitudja mit vettem, amit halandó ember a normál boltban nem vásárolhatott.
Hol volt akkoriban Milka csoki? Melba kocka volt meg macis méz.
Páfrányék eladták a festéket is. A főmérnöknek leadták a rendelést, hogy mennyi alapozó, zománc, meg ilyenek, de beleszámolták azt is, amit a lakók kértek, hogy lefessék az ablakokat, bejárati ajtót.
Egyszer lebuktam a főmérnök előtt. Ebédszünetben elmentek piálni, rám hagyták a raktárt. Lépcsőház légójában voltunk, az összes festéket ott tároltuk, még patkányüldözés is volt, lapáttal vertük agyon, visított, mint egy óvodás.
Egyszer jön egy őszes ember Babettával, nem tudtam én ki az, csak imponálni akartam Páfrányéknak. Jön be nagy elánnal, hogy Páfrányék?
Ebédelni mentek, miért mi kell?
Van itt minden, nézzen csak körül, azt hittem le van beszélve Páfránnyal, s rosszkor jött.
Nincs itt hiba, Culi megoldja, eladom neki, ami kell.
Na ő volt a főmérnök, kurva nagy verést kaptam, a falhoz vágtak a pólómnál fogva, Jani kétszer pofonvert, hogy a kurva anyádnak jártatod a pofád?
Akkor megtanultam, hogy mi az élet, nem elég tudni melyik oldalon állsz, tartani kell a pofád.
De ezt nem tőlem tudjátok.

Középiskola? Gimnázium? Azt szoktam hazudni, hogy van, kinézik belőlem, a munkám miatt többet is. Látják, hogy milyen sürge-pörge vagyok, hirtelen megoldom, gondolkodás nélkül megyek, pontosan, megbízhatóan. Óvatosan, illedelmesen rákérdeznek, hogy melyik főiskolán végeztél? Ebben mindjárt benne van az is, hogy a kérdező végzett főiskolát, vagy egyetemet.
Én bevallom nem.
De a gimnáziumot elkezdtem.
Szakmunkásképző után a matektanár ajánlotta, hogy Zvolókám mindenképpen iratkozzál be!
A magasságom miatt Culi volt a becenevem, meg Létra. A vezetéknevemből adódóan meg Zvoló. Embernek nem volt még annyi beceneve, mint nekem. Alsó tagozatban, a kollégiumban Nagybölény voltam, az öcsém meg Kisbölény. Farsangon bölénynek öltöztünk az öcsémmel, hosszú időn keresztül elkísért. Élnek olyanok, akiknek egyetlen becenév sem jut, annyira jelentéktelen emberek, nem úgy én.
Beiratkoztam a gimnáziumba, de el kellett költöznöm Gyuláról, majdnem börtönbe kerültem, alig sikerült megúszni. Akkoriban én voltam a család fekete báránya.
Leléptem két hétre, rossz viszonyban voltam anyámmal.
Húszan voltunk kb., végigfosztogattuk a megyét, elmentünk Szegedig.
Fizetés nélkül léptünk le éttermekből, verekedtünk, autókat törtünk fel.
Mikor álltam a bírónő előtt, s a visszaesőkre mérték ki a letöltendőt, rám meg a felfüggesztett, rájöttem, ha maradok, én is ugyanígy végzem.
Irány Budapest, kétezer forint volt a zsebemben, anyám ajtajára kiírtam, hogy soha többet nem jövök haza.
Ez így is lett, szerencsére az óta anyámmal nagyon jóban vagyok, idős korára ő is megszeretett.
C xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx íóüfrt

Utóbbi sort a macskám írta, felugrott az asztalra, rélépett a billentyűzetre, szereti a társaságomat, én szerintem ő szerinte, én jó fej vagyok.

Most jönnek a munkahelyek, beszélt nyelvek.
Budapesten az első nap találtam munkát, és szállást. A Keleti pályaudvarról, miután a vonatról leszálltam, céltalanul kóboroltam. Életemben egyszer jártam a fővárosban a Monster of Rock koncerten, úgy rántottak el a 7-es busz elől, majdnem elütött, erre mondják, hogy szédül a betonon. Na mindegy, elsétáltam a Népstadion megállóig és ott volt a Középület építő, hatalmas betűkkel, hogy festőt felveszünk. Poscher János u. XIII. kerület a munkásszállás, csupa vidéki ember, pénteken hazaút. Kivéve engem, maradtam a szobában, hétvégenként felfedeztem a várost. Villamosra ültem, s kimentem a hegyekbe gombát szedni, ismertem néhányat, még Gyulán suli előtt, hajnalban kijártam. Vittem a piacra, bevizsgálták, és az éttermek felvásárolták. Volt zsebpénzem.
Közben becsajoztam, összeköltöztünk albérletbe a Futó utcában, jó kis hely volt, este 22h-kor kapuzárás, ha nem értél oda időben, csöngethetted a házmestert, aki egy vén szipirtyó volt és felordította a házat.
A Középület építőt ott kellett hagynom, összevitatkoztam két Munkásőrrel, azok megvertek, s azóta sem jártam ott. Egyik elkezdett sípolni, hogy az asszonya vett egy aranygyűrűt, milyen szemét dolog, mert azon kívül nem tud semmit, hogy csillog.
Én értek az emberek nyelvén, és szóvá tettem neki, hogy te minden reggel megiszod egy aranygyűrű árát, az mennyire haszontalan?
Meló előtt sör, feles, a boltban fél kiló felvágott, egy egész kenyér, fél liter pálinka, és egy csomó sör, hogy a nap végéig valahogy kibírd remegés nélkül.
Erre nekem ugrott az elvbarátjával együtt, az is mindig ivott.
Hogy értek e az emberek nyelvén? Nem biztos, akkor is tartanom kellett volna a pofámat, de beleszaladtam. Másnap reggel felébredtem az albérletben a lány mellett, és éreztem, hogy nekem ehhez az életformához semmi közöm.
Hosszú utat bejártam, mire Guga lettem.
Voltam rikkancs, újságkihordó, fánk árus, másoltam pornófilmeket, volt műszaki boltom, önkormányzatnál környezettanulmányos, villanyszámlás, színész tanonc, majdnem rock énekes. És ez még nem minden, a felét sem mondtam el.

Na most mi jön? Motiváció?
Nem akarok semmit, a jelenlegi állapotot megőrizni, azért is kell tenni.
Most jó, szeretem azt, ahogy élek, ezt szeretném megtartani, ki tudja, mit hoz a sors.
Azt látom, hogy mások küzdenek, beleadnak mindent, mégsem elégedettek, pedig megmozgatnak minden követ.
Nekem nem kellett azért tennem semmit, amit elértem, csak megéltem.
Nem sodródtam az árral, ahogy a döglött halak teszik, én mindig szembe mentem.
Ha valami lehetetlennek tűnt semmibe se vettem, nem gondoltam a veszélyekkel.
Pedig figyelmeztettek.
A sikeres emberek nem panaszkodnak, attól sikeresek, hogy térdet hajt előttük a világ.
Az egész világ szomjazza a sikeres emberek titkát, elérhető.
Érezd jól magad, és tartsd a pofád, ne panaszkodj. A mi világunk nem a sirámokra épül, ha hálás vagy, akkor azt kapod.
Melyik gyereknek adnak a szülei szívesen, ha állandóan húzza a száját?
Mindegy mit kap a kezébe, csak méltatlankodik.
Az ilyennek azt kell adni, ami miatt fanyaloghat, mert a panaszkodást szereti. Ha szeret panaszkodni, tegye, az élet is tesz róla, hogy legyen miért.

Kihagytam valamit? Hja, igen, az elért… mi is? Sikereim?
Na azok nincsenek, de elégedett ember vagyok, mást tartok sikernek, amit te.

Kettisz egyszer azt írta, hogy:

Témában: The Pompous Marsh-hen VII.
Elküldve: 24 máj 2010

Idézet: anyaanya - Dátum: 2010. 05. 24. 12:48

”ne basztassátok már folyton, bár nem hiszem, hogy az én segítségemre szorulna, de játszunk akkor olyat, hogy mindenki leirja ki mit tud felmutatni, de nem plazma tv, hanem olyan, ami érték, ami igazán az.”

”Egyszer egy állásinterjún egy nálam vagy egy tízessel fiatalabb, nagyon trendi HR-es csaj megkérdezte, mire vagyok a legbüszkébb, mire azt válaszoltam: arra, hogy sokan kedvelnek.
Elkerekedett a szeme, gondolom nem erre a válaszra számított.”

 

Kettisz a számból vette ki a szót, engem is kedvelnek az emberek. S azt hiszem ennél több nem kell, ha valakit szeretnek az emberek, minden gondja meg van oldva.
Írhat akármilyen magasan kvalifikált CV-t, lehet egyedülálló, elismert, utolérhetetlen, ha a környezete rühelli, mint egy darab szart.
Annyi, hogy add át magad, mindig az elengedés az, ami segít.
A szavak csak a folyó hordalékai, árral szemben úszni jó, csak az tudja, akinek sikerült, működik.
Ez paradoxon, mert aki elengedi magát, azt elviszi az ár.
De azért elengedni jó, ha tartod magad az elveidhez, nem tudsz megenyhülni soha.

Valamit elfelejtettem, tudok írni, de azt sem tanultam, mások szerint is.
Kifejezni magam szép szavakban, ha kell durván, kíméletlenül őszintén.
Erre az egyre nem vonatkozik Páfrány, nem mondhatja soha, hogy: Culi tartsd a pofád!
Sajnos már meghalt, az utolsó éveit elég szánalmasan élte, nem szerette senki, teher volt.
Amikor még tanuló voltam, szép családja volt, mindenki irigyelte.
Jól fizető munkája, Ő volt a brigádvezető, a művezető unszolására le is érettségizett.
Miután Budapestre kerültem, nem tartottuk a kapcsolatot.
Hosszú évek után kerestem meg, egy kocsmában ült, kértem neki szokásost, elmesélte, hogy rég elvált. Haverok vittek neki ebédet, csak hogy el ne pusztuljon. Szünet nélkül ivott, kérdezte is, hogy nincs egy cigid Culi?
Akkor már Guga voltam, de erről ő mit sem tudott. Örült a piának, hátba veregetett, átélte újra, hogy milyen volt, de láttam a szemén, hogy szégyelli magát előttem.
Úgy ment el, hogy csak az anyja sírt utána, én sem voltam ott a temetésen, azt sem tudom hol a sírja, talán Sarkadon, ott született.

Páfrány egyszer azt mondta, hogy: Culi fiam, látom, hogy van hajlamod, csak ne legyen ferde!
Egy CV-ben senki nem írja le, hogy buzi vagyok, én sem teszem, mert nem vagyok meleg.
Sem langyos, sem ilyen valamilyen hőmérsékletű. Én forróvérű vagyok, két végén égetem.
Ha történik velem valami rossz, annak is örülök, kíváncsi vagyok, hogy miért, szeretnék belőle hasznot húzni, tanulni, épülni. Évekbe telik néha, mire megértem, de megéri, megérte.
Legalább nem kell erőlködnöm.
Nem fárasztom magam makulátlan CV-vel, mire legyek büszke?
Mi nem múlik el dicstelenül?
Egyedül Isten.
Legyen rám Ő büszke.

3 komment

Címkék: gugaizmus?

Guga, hogy te mekkora paraszt vagy!

2010.04.27. 18:35 guga

Guga, hogy te mekkora paraszt vagy!

[prezentációs jutubos filmecske]

(intergugasztikus, gugálatos, csapongó, a szokásos )

1Móz 3,19
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

Gyulának a nagypapája azt mondta, hogy a szőlőművelés után, ha beesteledik, az ember nem kér mesét, könnyen elalszik. Igaza van, nem kellett altatni.
Mondjuk én a kökényesből vettem ki a részem, könyök vastagságú bokrokat irtottam ki a ribizlisből. A kökényesre meg azt mondta, hogy étet.
Egy ifányi bokrot kiirtottam, utána hiányzott a falat.

Gyula egyik este hívott mobilon, hogy guga gyere ki a szemben lévő hegyre, mutatok valamit.
Dehogy akaródzott mennem, akkor szálltam le a motorról, fürödni, enni, és egy pofa sörre vágytam. Tudta, hogy a nap vége felé járok, s megkérdezte, hogy vacsoráztál már?
Igen.
Persze nem.
Belezavarodtam, azt hittem vacsorázni hív, mozdulni sem akartam, medve be a barlangjába, be a fürdőkádba, aztán harapás, s egy pofa sör.
Mondtam inkább holnap, mert még nem vacsoráztam.
De azért elmondta, Berecz Zsuzsa néni, aki nemrég meghalt művelte a szőlőt, ha van kedvem, folytathatjuk, vegyük át a gondozását.
Másnap kimentem, és ugyan már [jártam kint] a szemben lévő hegyen, azonnal kedvet kaptam hozzá. A szőlő mivel gondozva volt szorgos kezek által, jó állapotban volt, a metszéssel sem késtünk el nagyon.

Bánk szőlővesszein nektárt csepegtettél

A kilátás pazar, Bánk eleve pazar (pozor!), a szemben lévő hegyet, ahol a szőlő van, lehet látni a szobánkból. A teraszról is, csak közben a fiamnak kiesik a tejfoga, és meg van rémülve.

Na ez így egy kicsit érthetetlen, ezért érdemes megnézni a filmet.
Ami viszont számomra érthetetlen, hogy egy-egy írásomat megnézi mondjuk x-x000 ember, ha ki van emelve, akkor több, de a filmet, ami prezentálná a hangulatot, arra alig páran lesnek rá. Tessenek megnézni miről szól az írás, úgy lesz kerek. A zenéért bocs, a legnehezebb zenét választani. Legyen magyar, me rugye sem Abba, sem AC/DC nem illik alá, sem Exploited, pedig rockos csávó vagyok, legszívesebben Pogues-t raktam volna alá, de az meg ír.
Vagy olvas.
A lényeg a hangulat, lehetett volna instrumentális, vagy Hobo Blues Band, vagy Kispál, vagy hagyjuk, ezernyi jó zene áll a rendelkezésemre, de egyik sem volt megfelelő. A magyar az mulatni szeret/szüret.

Gyula nagypapája még azt is mondta, hogy nem az szüretel, aki dolgozik.
Kicsit gondolkoztam rajta, hatásszünet. Aztán csak rákérdeztem, hogy ellopják?
Igen.
Az öreg azért hagyta abba a ribizlit is, meg mindent, mert ellopták neki a hagymát, krumplit, szőlőt, mindent. Megunta, pedig szívvel, lélekkel járt ki a földjére.
Kell e ecsetelnem, hogy a tettesek kik voltak (Erlauer???)? Az öreg mesélte, hogy látta őket, Tereskéről, Szátokról jöttek, ahogy megjelent az öreg eliszkoltak, szétdobáltak mindent, ami a kezük ügyében volt. Van hátul földút, azon menekültek, ahol nem látja, s nem keresi őket senki. (találó)

Aztán van még más károkozó is, a szarvas és a vaddisznó, meg a madarak.
Az öreg mondta is, hogy kár vesződnöm a ribizlivel, mert a vaddisznók lelegelik.
Tettem ki sörös dobozokat, hadd csörögjenek, lengedezzenek a szélben. Mondtam is a nejemnek, hogy mostanában sok sört kell, hogy igyak, kell az üres doboz vadriasztónak.

Na nem mondd!!?
Pedig végre egy értelmes indok, amiért érdemes inni.

Nejem mondja, hogy a papája büszke lenne ránk, az öreg mindig mondogatta: Fiam csak Isten és a bor soha el ne hagyjon. Igyekeztem hű maradni hozzá, és kapálás közben rá gondolni, sajnos már ő is meghalt, 83 éves volt, kórházban sosem járt, életvidám, mosolygós ember volt. Szerette a földet, az volt a mindene.
Fiatal korában árokásás közben talált egy üveget, a saját borát végig abból itta, a vendégeit, s engem is abból kínált. Megörököltem tőle, ősszel megtöltöm, s minden betérő vendéget abból fogok kínálni borral, mert már lesz saját. Veregetjük egymás vállát, hogy egészségedre.

Az öt éves terv

Terv oszt van bőviben, mert hogy Gyuláék (a nagyapja) földje a szőlő mellett van közvetlenül. Szinte a hegy, ami a házunkkal, szobánkkal szemben van, legmagasabb pontja. Kilátót rá.
Pályázati pénz, de akkor már ne csak kilátó, legyen csúzda, lesikló, mert hogy a földjük van olyan hosszú, mint a visegrádi bob pálya.
Aratunk Gyulám, vagy szüretelünk?
Építsünk inkább ilyen…
Ilyen mit?

Építsünk bungalót.
Állítom neked, hogy mindenki ide jönne.

Én inkább medve vagyok, ne jöjjön ide senki, hagyjanak békén, nem vagyok kíváncsi a sötétben akárhova hugyozós, reggel a saját igénytelenségére csodálkozós bulira.
Inkább.
- De nekem akkor sem kell, apám, Én inkább... - Inkább mit? - vágott
közbe atyja türelmetlenül.
- Én inkább folyton... - tárta ki karját az ablak felé a fiú... dalolnék!
- Zene állj.

Amíg nem volt jogosítványom, azt sem tudtam az autónkban hol van a motor, nem hogy olajcsere. Most, hogy földmívesek lettünk, s kapa került a kezembe, mondom, nézd már milyen életlen, horoló kapa, de alig viszi a gazt, az éle girbe-gurba, jó öreg szerszám. Gyorsan felszaladtam Józsi komámhoz, a díszmű kovácshoz (lovat is patkol, árkot ugrik, bokrot nyes), hogy komám élezd már meg. Aztán be is vallottam neki a bűnömet, hogy a nejem évek óta szenved ezzel a kapával, s csak most jut eszembe megélezni, hogy én is használatba vettem. A Suzukival is így voltam, [lett jogsim], és azonnal feltűnt, hogy milyen hiányosságok vannak.
Feljutni a hegyre ölég szuszogós, első alkalommal kapával a kézben, Gyulával mentem fel (nem kéz a kézben). Valami nagyon elfuserált látványt nyújthattunk, mert rögtön megkérdezték néhányan, elkerekedett szemekkel, hogy: hát ti meg hova készültök? Érted, szerszám volt a kezünkben. Idősebbek nincsenek hozzászokva, hogy a fitalok földet művelnek. Erre még visszatérek.
Szóval 30-40 évvel ezelőtt biztos mindennapos látvány lehetett egy kapával a hegyre sétáló férfi, a forgalom is sűrűbb lehetett arrafelé, csak elképzelni tudom, ahogy cipelték magukkal a boros flaskát, lerakták a szőlő tövébe. Intettek egymásnak egy lendületeset, kövér izzadtságcseppek a homlokukon. Összetalálkoztak, megbeszélték az élet dolgait, no húzza meg kend, ejjha, ez aztán finom bor, aztán veregették egymás vállát.
No, valami ilyesmire készülök én is a Gyulával.

Add már, Uram, az esőt!

Időjárás szempontjából rossz helyre születtem, én az ibizai hangulatot kedvelem, állandó 25-30°C, langy szellő, a tenger nyaldossa a…, na hagyjuk. A tél nagy ellenségem, elmedvésedem, be a barlangba, nem tudok magammal mit kezdeni, csak lesek ki az ablakon. A tavasz nagy kedvencem, a hirtelen kicsattanó zöld, a buja virágillatok, szoktam úgy viselkedni, mint egy 5 éves gyerek, s nem is kell nekiveselkednem. Simán kifekszek a fűbe bogarakat lesni.
Most, hogy fődmívesek lettünk, bár az esőt nem jelölném ismerősnek az iwiwen, de hirtelen elkezdtem aggódni, és szeretni az esőt.
A szőlő igényli a napsütést, de kell neki az eső is, a ribizlinek szintén.
Ahogy mogorván néztem ki eddig a csepergő esőre a lakásból, most úgy lesem az eget, meg az időjárás honlapját, hogy lesz e mennyei áldás?
A napjaimat úgy kell beosztani, hogy legyen időm kimenni, kisétálni a hegyre. Kell a mozgás a hegyen, mert ha valami elhagyatott, akkor arra szemet vetnek, akik sosem dolgoztak, de szüretelni szeretnének. Tavaly év végén beléptem a bánki polgárőrség soraiba. Itt élek, nekem fontos a környezetem, a házunk az üdülőövezetben van, ahol télen nincs senki, nyáron is csak hétvégén. Gyönyörű terület, péntektől-vasárnapig nyírják a füvet, ültetik a virágokat, kiülnek a teraszra a jó bográcsos után egy pohár finom borra. Idilli hangulat, zavartalan, nekem az is fontos, hogy ez így is maradjon, ezért nyitva tartom a szemem. Szerencsére ritkán téved fel idegen, lehet látni, hogy lassabban megy az átlagnál, ide-oda jártatja a fejét, bejár minden utcát a szakadt autójával. Néha többen ülnek benne, céltalanul kóvályognak, keresik az alkalmat, amelyik tolvajt szül. Nem vagyok rest utánuk eredni és kérdőre vonni őket.
Szerszám nincs az autóban, nem dolgozni jönnek, rokonuk nem lakik itt, mert akkor címre mennének. Nahhh, akkor húzás innen, különben hívom a zsandárokat. Ez általában hat, nagy gáz, csak úgy füstöl a gumi. Rendszám megjegyez a biztonság kedvéért, már ha egyáltalán van az autón, bár manapság már az sem számít, simán lopnak azt is. Egyébként nem vagyok paranoiás, ez sima tapasztalat. Nem azért bóklásznak a környéken, mert eladó házat keresnek.
Én, amikor betévedtem ide, s szintén céltalanul kóboroltam az utcákon a kiccsaláddal a Suzukiban, akkor megáltunk egy-egy ház előtt, s hívtuk a számot, vagy ha nem vették fel, akkor felírtam a számot.

Szóval igyekszem sűrűn kijárni a hegyre. Próbáltam gyalog, robogóval, Suzukival, Gyuláék telkes Trabanttal (filmen láccik) (tessenek megnézni a filmet is, a hangulatér).
Mivel az utat ritkán használják, s azt is inkább traktorral, így sem a robogó, sem a Suzuki nem megfelelő közlekedési eszköz. El is gondolkodtam rajta, hogy veszek valami terepjáró autót, csak kimászkálni a földekre. Berakni a kapát, gereblyét, vedret, madzagokat szőlőt kötözni, metsző ollót kacsolni, pipát, gyufát, egy üveg vizet, Sokol rádiót, elemózsiát, ha egész napra megyünk, esetleg a bográcsot.
Azt is elterveztük a nejemmel, hogy rendezünk egy nagy családi pikniket kint a hegyen. Levegő jó, tájék Pazar (pozor!), elférünk nem?
Főleg szüretkor, elkél a munkáskéz.
Nahhh, szóval a falubéli öregek mesélték, hogy azért a hegy 40-60 évvel ezelőtt másként festett. Művelve volt, nem verte fel a tövis, meg a gaz. Most jó, ha a 10%-át művelik.
Ivanics János bácsi mesélte, hogy neki volt kint a hegyen pincéje, ott tárolta hordókban a bort, ahogy mások is. Jöttek az oroszok tankokkal, megálltak a hegyen, feltörték a pincéket, berúgtak, kifolyatták a borokat a pincékbe, a hordókat meg görgették le a hegyről üresen. Úgy szóltak neki, hogy menjen már ki, legalább a hordókat mentse meg.
Az asszonyok a kapás növények mellett virággal borították be a hegyoldalt, szép látvány lehetett, most szinte csak kökény és csipkebokor van.
Panaszolják is a falubéli idősek, hogy a fiataloknak az lenne a dolga, hogy megműveljék a földet, mert ha nincs pénz, akkor hiába van a nagyáruház, meg az akciós zöldségek.
Ráadásul ki tudja, honnan származik, s mivel mérgezték.

Erről jut eszembe, trágyáznom kell.
Lesem, hogy ki tart lovat, tehenet, venni kell tőle trágyát, s megszórni a szőlő közét alaposan. Itthon is van egy cikkely veteményes, iwiwen bejelölve, anyósoméktól hozzuk rá a tyúkszart. Meg kiszórjuk rá a hamut, ami kijön a cserépkályhából, filmen az is láccik. Vetettünk salátát, retket, dughagymát, fokhagymát, babot, a fele sem jut eszembe, a nejem jobban tudja, bár nemrég ő is kihívásokkal küszködött, amikor rákérdeztem. Egy ideig gondolkodott, totális reset, igazi radír. Mondtam neki hagyd, annyira nem fontos, majd látjuk mi bújik ki a földből.
Hja, kettisz te is nézd meg a kis filmecskét, az a póló van rajtam, amit tőled kaptam ajándékba (höbblá-höwöff). Meg rajta van az a nem tudom mi a film végén, amit fel kell rakni valahová, és fújja a szél, hangot ad ki. Szél mi? Vajon?
Én meg egyszer voltam nálatok, és nem vittem semmit, csak magamat.
Nahh, mindegy, majd ha jössz, akkor adok neked valamit. Hja, és arra is emlékszem, amikor nálad buliztunk, betelefonáltunk a rádióba, hogy kérünk egy számot: Green Day: Basket case, te meg úgy táncoltál, hogy a Nők lapja címlapját tartottad az arcod elé. Gyere majd szüretelni, a polgármester még mindig ugyanolyan vidám.
Hja, és arra is emlékszem, amikor Árposznál hédereltünk hajnalban a kertben. Lehetett vagy 5h, arra ébredtem, hogy valaki beszél hangosan, hogy vízzel. Te rám néztél, s megkérdeztem, hogy hallottad? Valaki azt mondta, hogy vízzel. Te pedig azt válaszoltad, hogy: igen hallottam, de azt, hogy víz nélkül.
Muhaha :DDD
Nem akartunk felébreszteni senkit a vinnyogásunkkal, mert aludtak sokan Árposz nyaralójában is, meg a kertben is, ezért egy, vagy két üveg borral, de lehet vittünk többet is, lementünk a tópartra inni. Erre körbevett bennünket egy csomó tehén, ők is inni jöttek. Az egyiktől még kérdeztél is valamit.
Nahhh, mindegy, fel a fejjel, az élet rövid, ne szenteld a napjaidat a kedvetlenségnek, Nők lapja címlap elő, aztán…, de ez nem jó ötlet, mert álarc.
De tudod mit? Én dolgoztam egyszer, amikor még dolgoztam egy nagyon hülye emberrel. Nyomdában melóztunk, igazi faszfej, hangulatember volt. Én alapjában véve víg kedélyű ember vagyok, de olyan ember mellett, aki minden reggel úgy jön be dolgozni, mint ha szarba harapott volna, s próbálja rád erőszakolni a hangulatát, mellette nehéz. Slattyogott a hülye strandpapucsában, a vastag szemüvege mögött, s fagyott volt a hangulat egész nap. Pisszenés se, csak a nyomdagép. Elharapott félmondatokkal utasított, késhegynyire nyílott a szája is. Áhhh, hagyjuk, otromba helyzet volt. Aztán egyik haverommal be voltunk szívva, mint a (milyen jelző illik ide?).
Elmeséltem neki ezt a barmot, hogy minden napomat tönkre teszi, amikor mellé osztanak be, mert úgy járok a nyomdában, hogy fal mellett, lábujjhegyen, mint aki valamit elkövetett, lapulva. Nehogy megbántsam ezt az őrültet.
Nahhh, erre kimondta a haverom a frankót. Ahogy rád erőszakolja a saját rossz hangulatát, ugyanúgy erőszakold rá a saját jó hangulatodat.
Így is lett, megfogadtam. Vigyorogva mentem be, hangosan hallgattam a rádiót, nagyon harsányan röhögtem minden szar poénon, látványosan lapoztam az újságot, a legostobább cikken is folytak a könnyeim, és csapkodtam a térdeimet.
Sajnos nem vált be a trükk.
Nem lett jobb kedve, mint ahogy nekem néha szar kedvem lett tőle.
De legalább elintézte, hogy soha többet ne dolgozhassak vele.
Fú baszki, azt sem tudom hol tartok, meg hogy miről akartam írni, az elején valami szőlőről volt szó.
Nahhh, mindegy, a lényeg, hogy szüretkor gyere és dobunk egy hátast.
Iszunk első hányásig.
Hja, arra emlékszel, amikor kirándultunk a nógrádi várhoz, s út közben egy kerítés mögött káráltak a tyúkok, lassan s megfontoltan, ráérősen lépkedve, egy-egy valamit felcsipkedve?
Te pedig megálltál, köszöntél nekik illedelmesen, s mondtad, hogy köszönjük jól, igen Pestről. Mint, ha a tyúkok köszöntek volna, kérdezték volna, hogy hogy vagyunk, s honnan jöttünk. Akartam beléd lelket önteni, csak azért írtam ezeket le, amúgy nem érdekel mi van veled. Muhaha :DDD

Nahhh, vissza a bánki hegyekbe, a szőlőbe, kicsit elkanyarodtam a témától, mint egy jó szarás. Guga, hogy te mekkora paraszt vagy! Olyan, vagy, mint a gyémánt, ki lett szarva, aztán visszamászott a farba a szarba.
Hát igen, igyekszem hagyományőrző lenni, vissza a gyökerekhez, identitás cunami.

Másnaposság elleni talajlazító gyakorlatok

Vagy is dehogy, előtte elmesélek egy jó kis sztorit, mert különben kimegy a fejemből. Haverom megy Ifával, csurig megpakolva homokkal, a KPM félreállította, mert nagyon ült a hátulja, állítólag túlsúlyos. Mondták neki, hogy maradjon ott, amíg elmennek egy ilyen műszerért, amivel meg lehet mérni, hogy túlterhelt e. Haverom állt egy helyben, hallgatta a rádiót türelmesen, egyszer csak gondolt egyet és tolatott, majd leborította a rakomány felét az ott jelen lévő árokba. Innentől már mesélnem sem kéne a történetet, de arrébb ment vagy 100 métert, ami hirtelen kívülállónak fel sem tűnik. Jönnek vissza a KPM-esek ezzel a ráállós mérőssel, hogy guruljon már föl rá, ha volna olyan kedves, de már gurulás közben hunyorogtak, meg méregették a platót, hogy mint ha.
Szóvá is tették, hogy ez ennél jobban ült, mi lett a rakománnyal?
Haverom csak vonogatta a vállát, hogy fogalma sincs, miről beszélnek, ő egy helyben állt végig. Mit volt mit tenni, a KPM elengedte. Másnap hajnalban visszament a homokért, és fellapátolta a platóra, hogy ki ne rúgják a munkahelyéről.

Mit csinálsz éppen? Írd ide!
Olvastál egy érdekes cikket, oszd meg mindenkivel!
Ctrl-C, Ctrl-V
Mi újság?
Láttál egy jó videót? Másold be a címét és mutasd meg a barátaidnak!
Üzenj vagy ossz meg tartalmat egy webcím bemásolásával...
Oszd meg és uralkodj!
Üzenj az ismerőseidnek!

Nahhh, szóval rota kapa, és a szőlős bejelölve az iwiwen, kapcsolat címkéje még nincs visszaigazolva, az a szüretig várakoztat magára, mert szeretne az aratni, aki vetett. Addig is, ha tehetem, felmegyek a hegyre, ha már a hegy nem jön Mohamedhez.

Gyula másnaposan jött ki rotálni, én előtte másnaposan mentem ki vele fát kitermelni, szolidaritás.
Maradt egy sör a hűtőben, meghagyom a nejemnek. Elment Pestre a nagyvárosba zenekari próbára. Este ha hazajön, ízleni fog neki, aztán Barátok közt.
Ez már ki van számolva.

Szólj hozzá!

Tiszta sor

2010.03.30. 09:33 guga

Bánki lakosok figyelmébe ajánlom! 

Még általános iskolában a tanárok felügyeletével kivezényeltek bennünket, a Gyula városát övező élővíz csatorna két partjára, hulladékgyűjtésre. Sanyi bácsi a Kertészeti vállalat Ifása jött a nyomunkban és biztatott bennünket, hogy ez az gyerekek, csak szedjétek, ne lankadjatok, legalább megtanuljátok, hogy nem szabad szemetelni. Egész napos program volt, jobbára viháncolás, sok nevetés, rácsodálkoztunk mindenre, amit találtunk, az IFA többször is fordult. Ebédre szendvicset, üdítőt, csokoládét kaptunk, jól esett mindenkinek a pihenés a tavaszi napsütésben a folyó partján. Azt hiszem, ez azóta sem változott, a hulladék eldobálása, begyűjtése ma is meglévő probléma.

Indok nem is szükséges egy ilyen megmozduláshoz, de Hákli Tibi azt mondta, hogy a gyerekek szemétszedés közben tanulják meg, hogy nem szabad eldobálni. Kitakarította a falu apraja, nagyja a bekötőutat a körforgalomtól a tanyáig. Három nagy kocsi szemét gyűlt össze, olyanok, mint wc kagyló, akkumulátor, üdítős, sörös dobozok, felsorolni sem érdemes. A Polgármester megjegyezte, hogy egy évvel ezelőtt is végigment néhány ember, akkor is összeszedték, s amit a gyerekek szorgalmas méhecske módjára begyűjtöttek az egy év termése. Mivel sokan voltunk kint, hamar ment, gyorsan haladt, a gyerekek is ugyanúgy élvezték, mint én annak idején.

A felnőttek nagyobb fába vágták a fejszéjüket, szó szerint. Az út menti fák tollfosztása volt a cél. A nagyra nőtt vízhajtásokat, elburjánzó bokrokat irtották, és hordták egy helyre, hogy később elszállíthassák. A különbség látható, azonnal észrevehető, világos és tetszetősebb lett.
Sokkal jobb érzés így hazatérni a lakóhelyünkre, hogy rendezett. A hozzánk betérő vendégek sem azt látják, hogy terítve van szeméttel, és mindent felvert a tövis, meg a gaz. Az út mindkét fele ragyog, és ragyogni fog, mert még nem fejeztük be.
2010. április 10-én újra hadrendbe állunk és befejezzük a takarítást. A gyerekek ugyan felszedték a szemetet maradéktalanul, de a gallyazás, területrendezés több munkát igényel.

A sikeres munka után a tanyán gyűltünk egybe egy finom ebédre. Egy kupica szívderítő, kötetlen beszélgetés, az idősebbek örültek, hogy összegyűlt a falu népe, mert hogy ez régebben is így volt. A fakanál végén Hugyecz Józsi és a tettre kész hölgykoszorú tüsténkedett, igazán gazdagra, és ízletesre sikeredett, a látvány önmagáért beszél (film), aki meg jelen volt még most is a szája szélét nyalogatja.
Petyánszky Pali bácsinak hiába mondtam, hogy inkább a szakács mellé menjen segédnek, mert még baja esik, megnyugtatott, hogy hozzá van szokva a nehéz munkához, szemrebbenés nélkül emelte fel a legvastagabb fákat.

Köszönet mindenkinek.
Köszönet a pedagógusoknak a felügyeletért.
Külön köszönet Hákli Tibinek, Hugyecz Józsinak és a Polgármesteri Hivatalnak a finom ételért, italért.

Ha kedvet kaptál hozzá, és úgy érzed neked is fontos a lakóhelyünk környezete, akkor téged is várunk április 10-én a folytatásra.

[film]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Tűz, jöjj velem!

2010.03.16. 06:16 guga

 

Meghívó

Télbúcsúztató, tavaszköszöntő

Népi tradíció újraélesztése Bánkon

Egy olyan egy napos ünnepet szeretnénk létrehozni, ami évenként ismétlődő, visszatérő, idegenforgalmat bevonzó, hagyományteremtő, a télvíz idejét lezáró, látványos rendezvény.
Március 21.
Benedek napja, a csillagászati tavasz kezdete. A bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Egyes vidékeken fokhagymát szenteltek ezen a napon, amelynek aztán csodatévő, betegségűző erőt tulajdonítottak.
A téltemetés régi népszokását elevenítik fel. Ma már vidéken is csak elvétve ismerik és tartják meg ezt a hagyományos, régi ünnepet, amely úgy zajlik, hogy a gyerekek készítenek egy bábot, az úgynevezett kiszebábot, valamint különféle zajkeltő szerszámokat. Majd kivonulnak a térre - élükön egy dobossal és egy kikiáltóval - miközben télűző rigmusokat kiabálnak például: Haj, ki kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj, és közben zörgetik a zajkeltő eszközöket, dudákat, sípokat, dobokat.
A kerengőzés a téren felállított máglyánál ér véget. Amíg a tüzet meggyújtják, a gyerekek és felnőttek gondűző cédulákat erősítenek a kiszebábra. A papírdarabokra ráírják, ki mitől szeretne megszabadulni, rossz álmoktól, betegségtől, félelmektől, majd a bábot bedobják a tűzbe. A máglya elhamvadásáig a felnőttek és a gyerekek tavaszköszöntő versikéket mondanak és énekelnek. A babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bútól és bajtól.
A rendezvényt interneten keresztül ill. a környező településeken, plakátokon meghirdetjük.

Menetrend:

Sötétedés után gyerekek műanyaghordón rigmusokat dobolnak, közben a felnőttek forralt bort fogyaszthatnak. A kisebb szalmabábukra üzeneteket lehet felírni, s miután meggyújtjuk a szalmakazlat, a bábukat a tűzbe lehet dobni. A szalmabála elégetése ideje alatt kihangosított rituális zene szól.

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Sima ügy

2010.02.27. 21:09 guga

 

Sima ügy

Csapongó, gugasztikus írás (jó hosszú).

Az előző poszt végén ott hagytam abba, hogy: „Hja, guga! Nem mondtad el, hogy a szerelők miért csak a saját laptopjukon ellenőrzik a netkapcsolatot, s miért nem nyúlnak egy ujjal sem az ügyfél gépéhez!???”
Ezen felbuzdulva küldtem a t-online ügyfélszolgálatára egy firtató mailt.

Tisztelt Zvolenszki Zoltán, kedves Ügyfelünk!
A Magyar Telekom szabályzata szerint a számítógéphez a T-Home szerelője nem nyúlhat hozzá és nem feladata beállítani az internet-kapcsolatot.
Megértését köszönjük.
Reméljük, hogy az információkkal a segítségére lehettünk.
További, a szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére e-mailben az ugyfelszolgalat@t-home.hu címen, a 1412 telefonszámon, valamint T-Pont üzleteinkben.

Üdvözlettel:

Erdei Gábor
Levelezési képviselő

----- Eredeti üzenet -----

Feladó: guga kukac guga pont hu
Címzett: aic_kiemeltthome kukac t-home pont hu
Tárgy: Miért nem nyúlnak hozzá?

Kategória: DSL / Beállítások, létesítés
Email: guga kukac guga pont hu
Kérdés:
Üdv! A nevem Zvolenszki Zoltán. Számítástechnikai szervizes vagyok. Sok esetben hívnak ki lakásra, hogy állítsam be a számítógépen az internetkapcsolatot, mert a T-home szerelője ott volt. Összeszerelte a modemet, letesztelte a saját laptopján, s utána elköszönt azzal, hogy az internetkapcsolat működik.
Szeretném megkérdezni, hogy a T-home alkalmazottja milyen megfontolásból nem hajlandó hozzányúlni az ügyfelek számítógépéhez?
Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelettel: Zvolenszki Zoltán

Hadd mondjam el, hogy nem eresztették bő lére.
Ennyi erővel azt is írhatta volna, hogy azért mert csak.
A T-Online karót nyelt, mindenki alárendelt, nem nyilatkozhat lazán, mint egy beszívott hippi, hogy cseszd meg nekem mindegy, és egyébként is mi ez a szar zene, ami a háttérből szól?
Én viszont igen, úgyhogy bátran leírom, mert tudom a pontos okát.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ügyfél, aki internetet rendelt.
Kertésznadrágos fessül megjelent, kop-kop, kiskezitcsókolom, jöttem az internettel, hová köthetem?
Erre drága, hjaj milyen aranyos fiatalember, jól áll magán a munkásruha, utána kérdések halmaza, hogy kér e kávét, vagy valami frissítőt…
Majd a középkorú, középszerű, férje nincs otthon háziasszony rántott hús illatától körül lengve, végigsimította a kedves, kertésznadrágos fiatalember hátát, hogy ugyan vetne egy pillantást a számítógépre, ha már bekötötte azt a jó kis internetet.
A kertésznadrágos fiatalember irul-pirul, zavarban van a túlontúl mély dekoltázs láttán, s hozzá az a félreérthetetlen búgó hang.
Erőt vett magán, a számítógépre koncentrált.
Mert, hogy lassú.
Persze, hogy lassú, ilyenkor minden az, főleg az idő, homlokán kövér izzadság csepp, tarkóján érzi az asszony leheletét.
Aztán valami mást is.
Nahhh, nahhh, ezt már nem, ezt nem, nem lehet, ezt nem tehetem…
Dehogynem, mi a probléma, csak nem megijedt a nénitől?
Kerekedett el az asszonyság szeme, miközben pakolta ki a melleit.
A kertésznadrágos, csinos fiatalember felugrott, s mint akinek valami nagyon forrót adtak a kezébe, hogy cipelje, úgy elszelelt.

Másnap egy panaszos telefon, s egy hivatalos levél landolt a hölgytől a T-online ügyfélszolgálatán, hogy a kollégájuk tönkretette a számítógépet.
Az ügy a bíróságon végződött, a T-online elvesztette a pert.
Gondolom, itt kezdődhetett, hogy érvénybe lépett egy belső utasítás, ügyfél gépéhez nem nyúlunk!!! Kimész a saját laptopoddal, ellenőrzöd, és udvariasan elköszönsz.
Arra nem tértek ki, hogy az ügyfélhez lehet e nyúlni.
De ilyen tetű luvnyához kinek lenne gusztusa?
Ezt a történetet kedves ismerősöm mesélte még az őskorban, vele esett meg, de mesélt még sok más érdekes történetet is, ami mindegyik arról szólt, hogy milyen gecik az emberek.

Akkor most vessünk egy pillantást a gugára.
Aktuális híreink: guga kezd elhülyülni, mármint népies nyelven, magyarul enyhe, rövid távú emlékezetkiesés. Kifejezetten szórakoztató, az egyetlen szerencsém az volt, hogy benne volt a híváslistámban.
Ügyfél hív, hogy jaj.
Guga Suzukiba be, Söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.
Megyek le a hegyről, országútit be, nézem benzin van annyi, hogy ne félúton kelljen stoppolnom valakit. Hazafelé majd tankolok.
Kossuth rádió be, délutáni krónika, ellopták a környékbeliek az erdőt.
Szembe jön egy autó, villant és a kezével barátságosan int.
Fogalmam sincs, hogy ki volt, de mindegy is, ilyen a sztárok élete, visszaintettem.
Kéne vennem egy műanyag kezet, amit a hátamra kötözök, s ha sétálok az utcán, akkor nyugodtan tehetem, magamban elgondolkodva, mert akárki üdvözölne, ott van a hátamon a re: jó napot kívánok. Itt faluban nagyon szeretnek integetni egymásnak az emberek, meg firtatni. Ha látod, hogy valaki izmos, az nem csak munkától lehet, sok ismerőse van.
Kimegy az utcára és állandóan tornászik, karlendítés jobbról, csoportos padon ülés rézsútosan, sündörgés.
Mondtam, hogy csapongó.

Szóval megyek, de hova?
Először bepánikoltam a tudattól, hogy nem tudom hova megyek.
Majd elkezdtem röhögni, hogy ilyen nincs, de tényleg nem ugrott be.
Már folytak a könnyeim úgy röhögtem, a miatt is félre kellett volna állnom, hogy kiröhögjem magam, meg tiszta könny volt a szemem, alig láttam.
Lehúzódtam és vártam, elkezdtem végiggondolni, hogy ki hívhatott, és miért, s főleg hova?
Semmi, totál radír, de nem volt kedvem hazamenni.
Azt már megszoktam, hogy valaki felhív, s egy perc múlva fogalmam sincs róla, hogy kivel beszéltem, s milyen ügyben, csak napokkal később a firtatás, hogy guga megígérted, nem hoztad, nem jöttél, nem vitted el, stb.
S akkor beugrik. Hjaj, ne haragudj, kínos magyarázkodás, nem mondom meg az igazat, hazudok valami kegyeset, s vagy elhiszi, vagy nem. Lehet komolyan kéne vennem, de szerintem nincs gond, csak túlságosan le vagyok terhelve.
Tavaly októbertől volt noteszem is, ha már eszem nincs. De hiába írtam fel, ha elfelejtettem elolvasni, szóval a notesszel sem mentem semmire, akkor is volt firtatás rendesen.

Eszembe jutott, hogy megnézem mi az utolsó szám, aki hívott.
Háló? Elnézést, mi a pontos cím, mert nem értettem rendesen, s éppen úton vagyok.
József Attila u. ennyi meg annyi, ha a főútról befordul, akkor a második utca balra.
Jó, jó de melyik település, mert azt sem értettem tisztán…
Visszafojtott lélegzettel hallgattam, ahogy a telefon másik végén összenéznek, hogy ez hülye?
Ne hívjunk valaki mást? Suttogta a neje oda a férfinak a képzeletemben.
De nem, megmondták, Borsosberény.
Különben sem tudnak hívni mást, 50km-es körzetben én vagyok az egyetlen ember, aki tudja, hogyan kell beállítani Windows háttérképet, miért beszél vissza a skype, hol lehet kapni olcsó farhát, mitől van olyan sejtelmes mosolya a bánki papnak, s hogy ki ölte meg Laura Palmert.
Tessék választani! Vagyok én, meg akárkit felhív, az engem fog ajánlani, vagy lehet bemenni saját pénzen, saját autóval Balassagyarmatra, Vácra, ahol sok küvecsért nem mondanak semmit, viszont lehet vesződni a számítógéppel otthon, hogy nem megy a net, hol vannak a leveleim, hol a családi fotó???

Nahhh, mindegy, tényleg észlelem az elhülyülés első jeleit, valamikor csak el kell kezdeni, ráadásul most azért jó, mert nem csak, hogy szórakoztató, de tudomásom is van róla.
Egyik ismerősöm nagypapája levitte a szemetet, s utána két napig keresték.
A rendőrség talált rá, az öreg meg csak értetlenkedett, hogy neki küldetése van.
Jó van papa, csak csusszanjon be a hátsó ülésre, majd meglátjuk otthon mit mondanak a küldetésére. Megörültek az öregnek, de volt vele probléma, már nagyon várták, hogy meghaljon, mert nem ismert meg senkit, és egyre erőszakosabb volt.

Utcát megtaláltam, se házszám, azt sem mondták milyen színű ház, milyen kerítés, vagy van e kutya, valami jellegzetes, esetleg dudáljak.
Dudáltam, meg túráztattam, hátha valahonnan kinéz valaki. Persze minden függönyt félrehúztak azonnal, és néztek bőszen, hogy vattafack, csak én nem leltem emberemre.
Megint hívom, hogy tudom baromi kínos, itt vagyok, ragyogok, de melyik az a ház?
Na erre a fickó kifakadt, hogy maga sem egy könnyű eset, de azért kijött, fülén még a telefon.
Bent csirkepörkölt, érdekes belépni mások otthonába.
Asztalon tányérba kotorva maradék csontok, mindegyik tányér paprikásan szaftos, nem törölték ki kenyérdarabkával, a porcogóját is rajta hagyták. Én le szoktam szopogatni.
Apósom pl. elveszi a gyerekektől, ha családi ebéd van, és alaposan körülrágja, hogy ne menjen kárba. Én is addig szoktam rágni a csontot, amíg lehet, aprólékosan, pépesre.
Nahhh, de most nem azért jöttem, hogy a cubákokat lerágjam.
Asszony zavarban van, sűrűn pillázik és elnézést kér a rendetlenségért.
Megnyugtatom, sima ügy, a mi lakásunk sem múzeum.
Nem nyugszik meg, otthon van a saját lakásában, s továbbra is feszült, kínosan lesüti, rám sem mer nézni.
Fickó meg nagy elánnal, szélesen gesztikulálva a feketén szőrös, vastag karjával, ujjai nikotintól sárgák, hogy nem kapcsol be, csak sípol. Néha meg elindul, de kicsit peppere-peppere s utána megint csak újraindul.
Gondolja, hogy mi lehet? Meg tudja csinálni? Firtatta.
De inkább értetlenkedett.

Sima ügy, nem téma…
Gépet lekábelezem, közben lesem, hogy adsl modem, akkor első lépés kinyerni a gépből a felhasználónevet, jelszót, mert általában vagy nincs meg, vagy órákig kell telefonálni, hogy adjanak újat. Olyankor meg többjegyű ügyféljelszó első, harmadik és ötödik száma?
Anyád borotválva?
Rühellek a T-online-hoz telefonálni, hiába élek 12 éve ebből, képesek úgy kezelni minden esetben, mint ha nem is jelszóra lenne szükségem, hanem Parkinson kóros vagyok, s kiesett a protézisem a számból, rögtön kapcsolja a kollégáját.

Kifelé menet a sötétben egy hideg kutya a kezemhez nyomja az orrát, aztán sziszlet, megjegyez magának, hogy ez a guga, sikerül neki beazonosítani, farokcsóva, lihh-lihh-lihh, boldog, felhőtlen kutya. Csak ne ugorjon a lábamra és ne akarjon megkúrni, mert már tapasztalatból tudom, hogy ha nem rúgom farba, akkor mindjárt nekiáll nemi aktust imitálni, mint ha valami gyakorló bábú lennék kutyáknak.
Franc sem tudja, miért van, valószínűleg a bőröm illata, hogy állandóan jó kedélyű vagyok, vagy szenilis, vagy kezdek meghülyülni, de a kan kutya ölre fogja a combomat, és ütemesen ringatja a csípőjét.
Gazdi meg kínosan néz minden irányba, hogy jaj ne haragudjon, gyere már rexi, gyere, ne legyél hülye! S alig bírja lefejteni a lábamról. Miközben kezemben a gép.
Ezzel a mutatvánnyal akár cirkuszban is felléphetnék.
Ne röhögj!

Kutya off, lekezelek, mondom, hogy holnap jelentkezek, nem kell kétségbe esni, ha alkatrészre nincs szükség, akkor nem vastag összeg, sima ügy.
Emberünk felderül, vagy attól, hogy végre elmegyek, vagy hogy sikerült a kutyát lefeszíteni rólam. Gépet be az anyósra, öv, országúti, Söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.
Jobbra indexnél már érzem, hogy mitől volt az ujja sárga, s mitől volt varas a bal felső hatos.
Nem is nagyon vigyorgott, véka alá rejtette a mosolyát.
Szóval ez a gép büdös, mint a világ, …világ mi?
Valami világ hét akármire emlékszem. De mivel szoktuk jellemezni a büdöst és fokozni?
Nahhh, mindegy, elhülyülés REV 2.0
Haza még hazatalálok, átverekedem magam a hótorlaszon, elébem jön a két macska, egyik ostobább, mint a másik. Két dolog van, amiről tudnak, az egyik az alvás, a másik az evés.
Van az utcában 40-50db macska, ha ide merészkednek, utánuk vágom a bakancsom, csak ez a kettő maradhat meg a háznál. A többit csak etetem, de a házunkhoz nem jöhetnek a két gyerek miatt, mert van homokozó, és nyáron én is szeretek leheveredni a fűbe. Nem hiányzik, hogy macska fosba hajtsam álomra a fejem, a fa alatt egy jó bogrács után, lábammal a sörös dobozokat félre rugdalva.

Kiszedem a vinyót a gépből, adatmentésre felkészülni, természetesen jelszavas, nem férek hozzá a mappájához. Sebaj, ezért vagyok én 50km-es körzetben a zsíratomkirály, rajűbercool, aki tudja, hogyan kell beállítani Windows háttérképet, miért beszél vissza a skype, hol lehet kapni olcsó farhát, mitől van olyan sejtelmes mosolya a bánki papnak, s hogy ki ölte meg Laura Palmert.
Saját gépemen létrehozom ugyanazt a felhasználót, mint a jelszavas mappa neve, átjelentkezek, s már is tárulj világ, terített asztal.
Mindent lementek, a vinyót vastag nikotin réteg borítja, miután visszarakom a gépbe, s bekapcsolom, az egész lakást.
Tudom, hülye mondat.
Re: oprendszer, rutin meló, nem okoz örömet, inkább fáraszt.
Ezért is hagytam abba.
Guga januártól nem dolgozik.
Eladni már rég nem adok el semmit, se alkatrészt, se komplett gépet, mert van rajta 5-10% haszon, s utána 3-5 évig az ügyfél hozzám van kötve.
De januárban annyira belefásultam, hogy végleg befejeztem a szervizelést is.
Már hónapok óta érzem, hogy sok volt ez a 12 év, nincs megbecsülve ez a munka, megfizetve sincs, túl nagy a felelősség, s mindig azzal jönnek, hogy ők nem értenek hozzá.
Valami mást szeretnék csinálni, amire évek óta készülök.
Na nem úgy van, hogy ha valaki felhív, akkor kirúgom magam alól a sámlit, és rángatózva lógok a kötélen. Régi, kedves ügyfeleimnek bármikor a rendelkezésére állok, főleg a faluban. Itt szinte bárkinek bármit, hisz azért vagyok bánki.
Sokan elmondhatják, hogy a helybéli munkám nem a pénzről szól.
Gyere guga igyál egy sört, belecsapnak a tenyerembe, veregetik a vállamat a harcsa kocsmában, hogy ugye guga…, aztán eregetik a füstöt.

Szóval jött néhány mail, hogy guga bazmeg, hogy néz ki a weblapod? Firtatták.
Az van, hogy nem szeretnék mindenkinek magyarázkodni. Mert ez olyan, mint a molnár, a fia, meg a szamár.
Elmesélhetem? Nem hosszú.

Ki mondja meg, mit hogyan tegyünk?
Egy apa, fia, meg a szamara társaságában vonult Keshan poros utcáin a rekkenő déli hőségben.
1.
Az apa a szamáron ült, a fiú pedig vezette a jószágot. „Szegény gyermek! – vélekedett egy járókelő. – Rövid lábacskája alig tud lépést tartani a szamár gyors járásával. Hogyan is lehet valaki ilyen lusta, hogy tétlenül ül a szamarán, és elnézi, hogy a kisgyerek agyonhajszolja magát.” Az apa megszívlelte a bírálatot: a következő sarkon leszállt, és fiacskáját ültette fel a szamárra.
2.
De nem telt sok időbe, mikor egy újabb járókelő szólalt meg rosszallóan: „Micsoda arcátlanság! A kis csibész úgy trónol a szamáron, mint valami király, szegény öreg apja meg loholhat mellette.” Ez meg a fiút szomorította el, és kérte apját, hogy üljön fel mögé a szamárra.
3.
„Ki látott már ilyet?! – hallatta ekkor zsémbelődő hangját egy asszony a fátyla alól. – Micsoda állatkínzás! Szegény párának leszakad a háta, a két semmirekellő meg úgy terpeszkedik rajta, mintha egy dívány volna az a szerencsétlen jószág!” Apa és fia a szidalom hallatán összenéztek, és szó nélkül mindketten leszálltak a szamárról.
4.
De csak néhány lépést tettek meg a szamár mellett, egy idegen máris gúnyolódni kezdett rajtuk: „Hogy lehettek ennyire ostobák? Sétálni viszitek talán azt a szamarat? Minek tartjátok, ha nem is dolgozik, hasznot se hajt nektek, és még arra se jó, hogy vigye valamelyikőtöket?”
5.
Az apa egy marék szalmát adott a szamár szájába, másik kezét fia vállára tette, és így szólt: „Bárhogyan teszünk is, mindig akad valaki, akinek nem tetszik a dolog. Azt hiszem, legjobb lesz, ha eztán csakis a magunk feje után megyünk.”
Az első öt mail megválaszolása után rájöttem, hogy az a legjobb, ha nem írok semmit. Mert mindegyik azon volt, hogy az én életemet oldja meg. Nektek nincs problémátok, hogy az enyémen lógtok? Csináljam így, tegyem ezt, vegyem azt, tegyek rá hideget, borogassam, húzzam le a rolót, legyek sötétben. Hát meg a faszomat.
Sima ügy, valamit elhatároztam, jó okom van rá, ráadásul, …ráadásul mi?
Elfelejtettem.
Hja, megvan: Usage Statistics for guga
Monthly Statistics for November 2003 Total Visits 1192904

Erre azért lehet alapozni, nem?
Akkoriban volt open youre kolbász, gyalog-galoppos szavazás, hátrafelé haladó repülő és minden nap every day. Tudom elsőre furcsán hangzik, de mégis bevonzott közel 1.2 millió embert.
Utána elhanyagoltam, mostanában havi 40-50 ezer látogatóm van, csak tudnám miért, mert tartalom az nulla. Vagy is januártól belefogtam újra. Jé ez rímelt. Van Bánki Folder, Gugazin, és írom a Beparipa c könyvet.
Nagyjából ennyi, s erre jönnek a kérdések, hogy guga, nem félsz? Hogy fogsz ebből megélni?
Na ne röhögtess!

Arthur, a britek királya meghökkenve rándult össze, fegyverhordozója
pedig ostoba, ijedt arccal, kérdőn nézett rá.

- Az vagyok - érvelt aztán - Ez meg hűséges szolgám, Balfi.
Beporoszkáltuk széles e hazát, oly lovagokat keresvén, akik velem
jönnének Camelotba. Beszélnem kell uraddal és parancsolóddal!

- Lovon poroszkáltatok?

- Igen - válaszolt Arthur mély meggyőződéssel.

- Tökötök van, nem lovatok! - így az őr kioktató, diadalmas hangon.

- Micsodánk? - húzta fel a szemöldökét értetlenül a szászok legyőzője.

- Két fél dísztökkel produkálja szolgád a lódobogást.

- Na és? Akkor is beporoszkáltuk e hon zegét-zugát a menciai
királyságtól egészen a...

- Honnan van tökötök? Hol szereztétek?

- Hát találtuk.

- Találtátok? Itt nálunk, tököt? Annak sok napsütés kell, jó kis meleg!

- Azt tudjuk.

Megalakult a Bánki Pánki együttes, kemény csapat, (by Horn Gábor).
3 tagú, mint a 100 tagú cigányzenekar, egy pendülön húrunk.
Játszik benne a fiam is, nemrég majdnem elfuvolázta a Tell Villmos indulót.
Első lemezünk címe: Paraszt Wellness - bablevest pezsgőspohárból.
Majdnem leforgattuk az első videóklippet is, csak Kubi, a falu traktorosa nem ért rá.
By italt, vagy bájitalt kevertünk a sörébe, és beleszerelmesedett a traktorjába.
Felöltöztette menyasszonyi ruhába, oltár elé vezette, s a bánki lelkész összeadta őket.
Ásó, kapa, nagyharang és a benzináremelés válasszon el benneteket!
Műszaki, zöldkártya rendben? Mehet a csók!
Kubi fellibbentette a fátylat, hatalmas cuppanósat nyomott a traktor szélvédőjére és átvitte a küszöbön ölben, majd másnap hajnalban elmentek nászútra a falu végébe trágyát hordani.
Szóval ezért nem tudtuk leforgatni azt a filmet.
Viszont zajlik az élet.

A kisebbik fiam Benjámin idén lesz 7 éves, és messzebb pisil, mint én.
Kiálltunk az út mellé.
Ő még térdig letolja, aztán mondja büszkén, hogy apa, nézd meddig elhord…!
Elszégyelltem magam, az enyém, mint valami rozzant csap, épp csak ereszt.
Pedig nem tuningoltam, húzva sosem volt. Be kell rántani, berúgós, mint a Pobeda segédmotor, aztán jön orrán, száján.
Én nézek elkérést!
Gatyakalapács.
Gulapács.
Sima ügy, ne firtassuk.
Vakuvillanás, taps, ilyen a sztárok élete.
De azért elrakom, mielőtt jönne egy autó.

Hja, egy jó tanács. Sokan küszködnek azzal a problémával, hogy letöltenek drága programokat (próbaverziót), ami általában 30-45 napig használható, s utána nem tudják újratelepíteni. Nos, megoldottam. Ha feltelepítetted pl. photoshop, elindítod, klikkelsz, hogy igen, most nem szeretném megadni az aktivációs kódot, csak kipróbálni szeretném.
Eddig ok? Na, utána többet ne kapcsold ki a gépet, és ne zárd be a programot.
Ennyi, nem fog lejárni
A registry cleaner-t most ne feszegessük.
Ezért vagyok az egyetlen ember 50km-es körzetben, aki tudja, hogyan kell beállítani Windows háttérképet, miért beszél vissza a skype, hol lehet kapni olcsó farhát, mitől van olyan sejtelmes mosolya a bánki papnak, s hogy ki ölte meg Laura Palmert.
Ritka nagy kincs, ne firtassuk.

Csörgök rá a vastag, feketén szőrös kezűre, hogy otthon van-é?
A válasz igen.
Guga Suzukiba be, öv, országúti, söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.
Fejből odatalálok, fickóval lekezelek, kutyának színét sem látom, eldugták előlem, dog prevenció. Pedig egész jól kijöttünk egymással.
Asszonynak nyoma sincs, viszont krumplifőzelék, a táplálkozástudományi intézet ajánlásával.
Finom babérleveles, ecetes illat terjeng, rosszkor jöttem, mert a háziúrnak már Pavlovi reflex, valószínűleg enni készült, mert sűrűn törölgeti a száját, rejti a nyálát.
A számítógépasztalon néhány csikk, tökmaghéj, csak úgy, fél kézzel lesöpri a parkettára.
Otthonos mozdulat, csodálattal vegyesen, bájosan undorító.
De nem feladatom nagyot nézni, azt sem keresem sandítva, hogy hol lehet kezet mosni.
Suzukimba lennék minél előbb.
Power on, bootol, mutatom, hogy minden rendben, két lépést hátrálok jelezvén, hogy megyek, s vegye át a terepet. Kérdések halmaza, elvárja, hogy egy perc alatt adjam át neki 12 év tapasztalatát. Hirteleneket kérdez, kapkodva, olyanokat, hogy: azt nem tudja, miért van, hogy…gondolkodik, próbálja megfogalmazni, de nem megy.
Inkább mutassa meg!
Megörül, de semmit nem talál ugyanott, új a rendszer.
Régen itt volt az asztalon az ikon. Hiába klikkeltem rá, csak forgott, forgott, várt, de nem történt semmi, aztán kiírta, hogy fene se tudja, ilyen angolul volt, én nem értek hozzá.
Ráncolja a homlokát, erőlködik, gondban van, képtelenség segíteni rajta.
Ha ő nem tudja, én nem hülyülhetek el helyette.
Farolok kifelé, megtoldja egy ezressel, s közben kacsint.
Lekezelünk, a kutya láncon, szemében leküzdhetetlen vágy, majd eleped utánam.
By, öv, országúti, söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.

Nejem kérdezi, mit kérdezi, egyenesen firtatja a kisebbik fiamat, hogy mondjon öt dolgot, ami apáról eszébe jut.
Sör, wc, számítógép.
Remek.
*.zip.
Ha most dolgozatot kéne írnia, hogy én és az apukám, akkor hamar készen lenne.
Reggel én ébredek elsőnek, fajanszlátogatás. Arra felébred mindenki.
Később aztán akárki ül be a vécére, én biztos, hogy elkezdem sürgetni, hogy légyszi siess, mert nekem is kell. Ezt eljátszom mindenkivel. Majd elindulok dolgozni, de két perc múlva szaladok vissza, és magamra rántom a fürdőszoba ajtaját. Kossuth rádió be, felhangosít.
Család már nem kérdez semmit, össze sem néznek.
Az esték meg arról szólnak, hogy nyakig benne vagyok 2-3 szétbontott számítógépbe, s közben sziszegnek a hideg, gyöngyöző dobozos sörök.
Megírom én helyettük a dolgozatot, sima ügy.
Azért jókat szoktak vihogni a családi videókon, amit összevágok néha, s zenét keverek alá.
Csak a szépre emlékezünk.

Hjaj, ezt feltétlenül, kihagyhatatlan, olyan apáról fiúra typ.
Megyek az utcán egy ötliteres (üres) flaskával. A hátamra bekészítve a műanyag kéz, mindenki visszaint illendően. Egy falubéli elkezdi firtatni, hogy hová lesz a séta?
Mutatom az üres flaskát, hogy megyek dolgozni.
Zenekari próba, a Bánki Pánki, fejemmel intek a Józsiék felé.
Hja, nyugtázza, aztán még hozzáteszi, hogy a múltkor is alaposan berúgtatok.
Jókat vihog hozzá, kell a faluba az élet.
Most sem lesz ez másképp, biccentek, s tova borért.
Háztól hozom, az ősszel segítettem szüretelni az öregnek.
Leküld, hogy szívjam meg én.
Botorkálok a sötét pincében, rutinból kapcsolom a villanyt.
Megtalálom a méteres gumislagot, ledugom az ötliteres torkán, le a hordó aljára, és megszívom, hogy horpad a homlokom.
Felkapta az aljáról a borseprőt, tele lett vele a slag, kicsi ment az ötliteresbe is.
Visszaengedtem az egészet a hordóba, de így az egész zavaros lett, pedig színtiszta vörösbor, gyönyörű a színe, máskor is vittem belőle.
Csak akkor az öreg szívott.
Most sem bírta tétlen, hogy ilyen sokáig bénázok, lejött utánam firtatni, hogy mit csinálok ennyi ideig???
Nem téma, sima ügy.
Az öregnek elkerekedik a szeme, hogy abban az üvegben meg mi van? Mocsár?
Töltsd vissza, de azonnal, így nem viheted el, mit fognak szólni az emberek?
Kérdem tőle, hogy akkor miként kell?
Mutatja az öreg egy másik hordón, hogy beledugod a slagot, közben fújod bele a levegőt, s mikor hallod, hogy bugyborékolni kezd, akkor kicsit lejjebb dugod, olyan 5-10 centimétert, attól függ mekkora az üveged.
Csaptam a homlokomhoz, rém egyszerű, én meg csak inni tudok.

Egészségetekre!

[Bánki Pánki: zenekari próba helyett]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Szeretőt tartok

2010.01.23. 18:00 guga

Elcsábultam, nem is tudom hány év után, de jó okom van rá, most sincs itthon.

Előrebocsátom, hogy igen, én is tudok róla, hogy csapongó írás, néhol kesze-kusza, külön nem szükséges megjegyezni.

Bementem a Lomenékhoz, s határozottan, lelkemben némi bűntudattal kértem egy másikat.
Az eladó hölgy kedvesen beinvitált a pult mögé, hogy válasszam ki magamnak a nekem tetszőt. Ahogy a kezembe emeltem, a hölgy már szinkronizálta is, hogy ennek rá lehet ütni a fejére is, olyan. S valóban, jobban megnézve eléggé vaskalapos volt a portéka. De én nem ütni vágytam, sokkal inkább valami vonzódást kerestem. Megemeltem egy feltűnő színűt, ezt szinte bárhol észre fogom venni.
A hölgy már tukmálta is, hogy az elektromos munkákhoz való, szigetelt.
Értem, értem, jó lesz, nekem másra kell, az a lényeg, hogy mágnesezhető legyen a vége.

Bonyolult kettős érzésekkel léptem ki az üzlet ajtaján, egy nehéz sóhaj, lopva benéztem a táskámba, s mindjárt igyekeztem megnyugtatni magam, hogy semmi baj, Ő tehet róla.
Most is ki tudja, hol van, hol maradt? Sóvárgó hiányérzetem volt utána, akárhányszor eltávolodtunk egymástól akaratlanul. De ennek véget kellett vetni, éppen ideje volt, egy férfi legyen férfi.

Tegnap este pl. levelet küldtem egy késő délutáni ügyfelemnek, hogy újra összehangoljuk a találkozást, mert napokig szerveztük, míg egyszer csak neki is, nekem is megfelelő volt az időpont. Elmentem, elvégeztem a munkám, a lehető legkevesebb idejét rabolva, talán a sietségnek tudható be.
Ott maradt nála az élettársam.
Írtam neki, hogy ne haragudjon, de valamikor beugorhatnék érte?
1995 óta velem van, kéz a kézben. Amíg Budapesten laktunk, nem tudtam szem elől téveszteni, minden reggel ugyanott várt rám.
De mióta elköltöztünk csak a baj van vele.
A feleségemmel is állandóan veszekedek miatta. Hol van, hol? Nem láttad? Biztos te tetted el!
Olyankor a nejem kényszerűen kilistázza fejben a lehetséges lelőhelyeket.
Nekem közben elvonási tüneteim vannak, hisztériás rohamok, kisebb dühkitörések.
Csak akkor nyugszom le, amikor végre megtalálom a nejem útmutatása alapján.

Szekrényben, táskádban nézted már?
Néztem hát, nincs…
A pulzusom egyre szaporább, nehézlégzés, fulladok.
Arcpír, kitágult pupilla, fújtatok nagyokat.
Tenyereimet a két combomhoz csapom, s közben ciccegek.
Ilyen nincs, a fene egye meg.
Egyre cifrábbakat mondok, a nejem közben kétségbeesetten próbálja menteni a helyzetet. Lázasan turkál mindenhol, mert már többször sikerült vele elhitetnem, hogy ő rakta el, s azért nem lelem. Ami részben igaz, de a legtöbb esetben én tévesztem szem elől.
Végre megvan, a tv alatt a driver lemezes mappában pihent, a mappát rácsuktam.
A homlokomhoz csapok, a nejemet hanyagul tájékoztatom, hogy hagyjad, ne keresd.
Elégtételt szeretne kapni, hogy na ugye, még is te tetted el, felesleges volt cirkuszolnod…

Nem kérek tőle bocsánatot, olyan vagyok, mint egy rossz drogos, aki már megkapta az adagját és innentől minden mindegy. Nincsenek játékszabályok, ha még is, azt én írom.
A kezembe emelem a csavarhúzót, súlya van, jó súlya van, a megszokott érzés, sima ügy.
Akkor vagyok egész, ha a tenyeremben tarthatom, akkor gördülékeny a napom, ha velem van.
Külön helye van a táskámban, vállamra akasztom, elég csak végig simítani a tenyerem, s érzem, hogy a helyén van. A feje acélból van, nem kezdi ki a sok csavar, mágnesezhető, van is hozzá egy mágneses kupakom, hogy ne szúrja át a táska oldalát, azzal hordom. Ha beesik egy csavar a számítógépházba, csak finoman odaérintem, s magához vonzza. Anélkül, hogy megsértene egy kisebb FET-et.

S most itt ez a másik, egyelőre mellőzöm, mostohán bánok vele, nem a kedvenc helyemre teszem, csak úgy leejtem, el sem pakolom, helye sincs. Nincs köztünk kapcsolat, nem fog el az aggodalom, ha nem találom, nem sóvárgok utána. Csak úgy van, önző céljaimra, ha a másik éppen nincs kéznél. Fogalmam sincs, hogy viseli.
Ma reggel aztán megszántam, bedobtam egy dobozba, a táskába még véletlenül sem, ott semmi keresnivalója, nem azért vettem, hogy elfoglalja a másik helyét.
Mi az, hogy másik? Nem másik, hanem „a csavarhúzó”.
Ez a másik, ami valóban csak egy helyettesítő, ezt már bátran, következmények nélkül lehet lemásikozni. Szép színe van mi tagadás, rikító, vadító citromsárga és piros, kihívó, azonnal felhívja magára a figyelmet. De hiába, mellőzöm.

Elmentem ügyfélhez, gépet két vállra fektettem az asztalon, némi mesterséges légzés nem ártott neki. Recsegett, ropogott, készült az örök bytemezőkre, de előtte adatmentés, mert a könyvelés hosszú évekre visszamenőleg rajta volt. Csoda, hogy még énekelt, mint amikor haldoklót tart az ember a kezei között, s kiabál, hogy: áruld el a titkot!!! A kincset hova rejtetted? Elhalkuló, erőtlen hangon suttogja, a végét már szinte ki kell találni. Program Files/Abev2006….a pénz meg már az APEH-nál van, politikusok elégedetten, zsíros vigyorral a képükön hizlalják belőle a valagukat.

Lazítsunk!

Közben rájöttem, hogy a táskám kint maradt a kocsiban, időm nem sok, sietnem kell. Kapóra jön a másik, megkegyelmezek neki. Na jól van, gyere egy gyors menetre.
Lelkesen pattan a kezembe, igyekszik bizonyítani, nem szoktunk össze, furcsa vele csavarni.
A feje sem mágneses, a csavarért kézzel kell nyúlnom, a hüvelyk és mutató ujjam közé kell csippentenem, megtartanom, amíg odaillesztem a csavarhúzót, s beforgatom a helyébe, majd finoman ráhúzok. Nem erőből, nehogy megszakadjon a menet.
A ne túl szorosráról jut eszembe. Rendeltek tőlem egy számítógépet Ráckevére.
Délutánra volt megbeszélve a találka a műhelyemben.
Minden esetben úgy készül a gép, hogy a szervizasztalon összerakom az alaplap, cpu, ram, vga, hdd, dvd együttest és telepítem. Mert, ha szoftveresen nem üzemel a gép minek építsem össze? Ha alkatrészt kell cserélni kompatibilitási gondok miatt, akkor nem kell szétszedni. Meg egyébként is, még a 486-os, PI.-es időszakban néhányszor elkövettem azt a hibát, hogy a gépet először összeraktam, majd bekapcsoltam és nem indult. Mindjárt szedhettem is szét, hogy kiderítsem miért.
Na szóval ez a ráckevei gép pöccre-röffre.
Miután összeépítettem még egyszer elindítottam egy tesztprogramot rajta. Siker, mindenki nagyon boldog, sugárzó arccal vitték haza a vadonás újdonatúj számítógépet.
Majd otthon arcukra fagyott a mosoly, a dvd nem működik, ki sem adja a tálcát.
Nem hívtak fel, hanem másnap reggel visszahozták, nézzem meg mi lehet vele.
Én szúrtam el, túl szorosra húztam a 4db csavart a számítógépházban. Működött az hibátlanul, de annyira mereven lett becsavarozva, hogy a tálcát nem bírta kiadni.
Sűrűn elnézést kértem, én követtem el.

De, ha már így belementünk, elmesélek egy elég necces esetet.
Codegen házakban volt használatos, hogy a belsejében találtál 2db 3.6-os jack dugót kábellel, ami az előlapra volt vezetve. Azt a célt szolgálta, hogy ha az előlapi audió kimenetet szeretted volna használni (mikrofon, fejhallgató, skype, stb), akkor kivezetted a ház hátulján, bedugtad színt a színre és hmmmm, már is az előlapon jött ki a hang. Ugye milyen furfangos?
Na erre nekem ráment egy gépem.
Én balga szabadon hagytam azt a kábelt a gép belsejében.
Szintén felhőtlen vevő, sugárzott az arca, ahogy elvitte a szerzeményét, gondolom összecsődült otthon az egész család, mint annak idején, mikor a feleségem nagyszülei megvették a tévét. Hetekig ott tévézett náluk az egész falu, mert még nem volt senkinek.
Szóval itt is eljött a varázslatos pillanat, a család első számítógépe, izgatottan, türelmetlenül körbeállták. Vitatkoztak, hogy mit hova kell dugni, jaj eredj már arrébb, nem látod, hogy nem férek el a lábadtól? Apa négykézláb.
Aztán hatásszünet…figyelem!
Csíííssszzztúúúúúúííísssskkkhhoooorrrrrrfffffppppppíííí és hatalmas füst csapott fel a számítógép belsejéből, éktelen büdös volt, gyorsan nyissátok ki az ablakot, atya ég, ez elviselhetetlen, prüssz, krihács.
Jönnek vele vissza azonnal, hogy na most ez mi volt, ez mi ez?
Bizony az audió kábel, amelyik szabadon lifegett a számítógép belsejében, s közben autóba tették, onnan is kivették, sós kútba tették, onnan is kivették, kerék alá tették, onnan is kivették. Teljesen természetes volt, hogy az a fém a végén már mindenhez hozzáért.
Nagy szerencsémre csak a videókártya és az alaplap ment tönkre, a többi alkatrész épségben megúszta. Hogyan mondhattam volna azt az ügyfélnek, hogy az ő sara?
Másnapra hoztam új alaplapot és vga kártyát, s onnantól kezdve nem vásároltam többet olyan házat, amiben belső audió kábel volt. Ha pedig szervizelni hozták be hozzám, akkor azonnal megszabadítottam a házat tőle. Kivéve, ha az ügyfél használta, vagy kérte, hogy maradjon. Akkor alaposan rögzítettem.

Dugjunk!

Szintén vidéki gép, vidéki gondolkodásmód, egyszerű emberek. Volt arcpír bőven, és szerelmes, negédes pillantás, ahogy a fiatalok ölbe kapták azt a gépet, s nekivágtak vele a rengetegnek. Sokat autóztak, egyszer csak hazaértek, átvitték a küszöbön. Amíg apjuk a számítógép körül tüsténkedett, addig az asszonkája hamuban sült pogácsát rittyentett.
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
12 dkg zsír vagy vaj,
2 dkg élesztő,
2 kávéskanál cukor,
3 evőkanál tej,
1 tojás,
1 dkg só.

Zasszony sürgött-forgott a nyújtófával, kíváncsian kiszólt a konyhából, köténkéje megbillent, ahogy félrehajolt az asztaltól, hogy jobban lássa élete párját, amint…
Na, hogy haladsz?
Várjámá bazmeg, azt sem tudom mit hova kell dugni, traktoros vagyok, nem műszerész…
Hát kihez mentem én hozzá, ha még azt sem tudja kigyelmed, hogy hova dugja a micsodáját!?
Haggyámá, nem látod, hogy tiszta ideg vagyok?
Az asszony tovább gyúrta a tésztát, irányzom szerint adott hozzá egy kevés lisztet, marékból az ujjai közt a nyújtódeszkára szórta. Fölé hajolt, haja az arcába, ujjain sűrű tésztacsomók, hevesen mozgott a válla, ahogy megküzdött a tésztával.
Aztán lopva, csintalankodva megint kiszólt a konyhából.
Na, leli már kend, hogy hova kell dugni?
Várjámá, elindult, azt hiszem sikerült.
Nahhh, ugye, mondtam én, hogy jó parti kigyelmed, nem kell ide lámpaláz, csak megtalálja a micsodája helyét, gurgulázva nevetett utána.
Az ember meg leült a számítógép elé, és próbált valamire rákattintani.
Az egér nem reagált, félve megnyomott egy billentyűt is, de az sem reagált.
Elszürkült az arca, végül falfehérré várt.
Asszony, ez nem működik, itt valami baj van.
Az asszony kezében megállt a dagadás, a tészta megmerevedett, fagyossá vált a hangulat.
Azonnal hívjuk fel a gugát!
Haló…, na, haló, te vagy az guga? (ideges férfi hang)
Nem megy a gép!
Hogy, hogy nem megy? (értetlenkedő hang, hisz az imént még ment).
Úgy, hogy nem megy.
Be sem kapcsol?
De bekapcsol, utána nem csinál semmit, lefagy.
Hogy érted, hogy lefagy, nem reagál semmire?
Azonnal lefagy, vagy egy kis idő múlva?
Azonnal, mert semmit sem tudok rajta csinálni.
Jó, hát így telefonon keresztül nem tudok mondani semmit, reggel hozd vissza és megnézem.
Reggel visszahozták, és a guga megnézte. Nem volt annak az égvilágon semmi baja, pöccre-röffre. Néztek rám nagy, elkerekedett szemekkel, hogy hát akkor mi történhetett?
Nem tudom, nem voltam ott.
De gyere ide és előttem rakd össze a gépet, hogy lássam mit csinálsz!
Mindent szétszereltem, majd rábíztam.
Láttam, hogy nagyon vacillál, és igen, a billentyűzet, és az egér dugóját sikeresen felcserélte, pedig kétszer ugyanabba a hibába nem esünk.
Azóta minden ügyfelemnek elmondom személyesen is, telefonon keresztül is, hogy színre színt. A többit pedig nem lehet elrontani.

De, de guga, el lehet rontani!

Egyik ügyfelem hív, hogy nincs net, pedig ő mindent jól csinált.
Most kötötték be neki a netet, a szerelő a saját laptopján letesztelte, működött, aztán elköszönt. Hogy miért nem nyúlnak hozzá az ügyfél gépéhez, azt mindjárt elmondom, de jó okuk van rá.
Na jól van mondom, megyek.
Guga megy.
Söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.
Köszönök illedelmesen.
Hjaj, nem fontos levenni a cipőt, ne vegye le!
Kézcsók, hozzánk sem lehet cipővel bejönni, utcán sok a kutyaszar, minek vinném be a jó szőnyegére, nem igaz? He-he-he.
De jó kedve van magának, itt meg mindig ez a baj, látja most is, nem megy az a fránya net.
Na kézcsókom mindjárt jobb kedvre derül maga is, szerintem nincsen itt semmi baj, nem igaz? He-he-he.
Nézzük csak! Aszongya kábelmodem igen, onnan usb-n keresztül jó, ahammm, megy a géphez és hoppá, azannya.
Az usb kábel be van dugva az alaplapi hálókártya portjába, semmi köze hozzá, csak úgy féloldalasan ott van benne. De dicséretes, hogy a hölgy könyvtáros létére tudta, hogy a számítógépbe hol kell csatlakoztatni a netet default. Mert ő látta a munkahelyén, ahol lehet ingyen internetezni, és jönnek be hozzá, köszönnek, ő meg odavezeti szépen őket a géphez és bekapcsolja nekik.
Hjaj látja milyen buta vagyok?
Dehogy buta maga, nem érthetünk mindenhez, az a lényeg, hogy nem történt semmi baj.
Guga úr, tetszik kérni egy kávét, teát vagy üdítőt?
Nem, köszönöm nem kérek semmit, mert állandóan úton vagyok, s van olyan ügyfél, aki nem szereti, ha idegen ember használja a vécéjét.
Tényleg nem kérek köszönöm, amúgy is mennem kell, mert várnak még pár helyen.
Na, akkor azt tessék mondani, hogy mennyivel tartozom?
Nem tetszik tartozni semmivel, ilyesmiért nem szoktam pénzt kérni, örülök, hogy segíthettem.
Hjaj, Guga úr, ne tessék már velem viccelni, hát az időt is meg kell fizetni, meg benzin…
Nem, nem, tessék csak hagyni, tényleg, dehogy viccelek, ilyesmiért vétek lenne pénzt kiadni.
Hjaj, Guga úr, teljesen zavarba hoz, én úgy röstellem magam…
…szonlátás.
Söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.

Hjaj, ezt még elmesélem. Valami cefet másnapos voltam, úgy fájt a fejem, hogy nézni alig bírtam, előző este Józsiéknál voltam. Vagy zenekart alapítottunk, vagy valaminek az elnöke lettem, de lehet, hogy csak simán megválasztottak az év emberének, fene se emlékszik rá.
Szerencsére nagyon jól tudom álcázni, ha bitang másnapos vagyok, nem szokásom nyafogni.
Nahhh mindegy, nem terveztem kimozdulni otthonról, gondoltam elütöm a napomat egy bankrablás alapos megtervezésével, azt a törvény nem bünteti. Mivel lusta voltam, nem akartam a faluból sem kimozdulni, itt meg csak a posta van.
Egyszer csak megcsörren a telefon, hogy kábelezzek.
Mííí?
Vettek 25 méter utp kábelt, meg hozzá RJ45-ös dugót, de nem is tudják mit kell vele csinálni pontosan. De jó lenne, ha a gyerek szobájába lenne net, gyerek egyébként 17 éves rocksztár.
Láttam a gitárját.
Söndörödöndörö weeeeenggg-weeeeenggg.
Jó napot, üdvözlöm!
Hjaj, le ne vegye a cipőt, úgy is mindenhol padlólap van, majd felmossuk.
Nem, nem köszönöm, ez ilyen kibújós Adidas, nem megyek be cipővel sehová.
Elő a krimpelő fogót, jó drága, 18.000 Forintért vettem.
Nagy mulatság másnaposan patch kábelt szerelni, megéri kipróbálni.
Bontogatni a színeket, majd sorrendbe állítani, levágni a végét méretre, belefűzni egyszerre a dugóba, báááhhh, közben remegett a kezem.
Azt hittem sokáig fog tartani, zavarban is voltam, mert közben ott állt a 17 éves rocksztár és az apja, no meg a macska. Néztek.
Nézték, hogy mit csinálok, hátha legközelebb ők is meg tudják csinálni.
Voltam már én is koncerten, láttam a gitárost, hogyan gitározik, mégsem tudok.
A macska egyszer csak gondolt egyet és a nézésből átváltott pajkos támadásba.
Nyár volt, meleg volt, mezítláb voltam, s beleharapott a bokámba hátulról.
Ijedtemben felszisszentem, azt mondtam, hogy jaj, de nem nyafogósan.
Kezdhettem előröl a kábelek szín szerinti sorrendbe állítását, majd újra befűzni a dugóba, mert az önkéntelen mozdulattól vezérelve kirántottam.
A férfi, a 17 éves rocksztár apukája észbe kapott, és mondta, hogy viszi, kizárja a macskát, hogy ne zavarjon.
Már rendesen összemosódtak a színek a szemem előtt, elkelt volna egy nagyító, hosszú percek megfeszített, koncentrált munkájával összeállt a képlet. Na, akkor fűzzük bele újra.
Finoman beletoltam a kábelek elejét, a dugóban lévő apró vájat megvezeti majd egyenként.
Egyszer csak megint azt mondtam jaj, macskajaj.
A macska ki tudja honnan került elő, valahogy besomfordált és újra beleharapott a bokámba játékosan, utána nézett rám és várt, hogy mit szólok hozzá. (???, azt szóltam hozzá magamban, hogy a büdös picsába).
Fickó egyre kínosabban érezte magát, idegesen felkapta a macskát és elvitte bezárni egy szobába. Ott meg a felesége kezdett el veszekedni vele, hogy ide ne hozd be, viszed ki innen azonnal!!! Pontosan tudod, hogy rühellem a macskaszőrt a lakásban, a többi pontján megtűröm, de ide nem teheti be a lábát. A férje csitítgatta, hogy ne izélj már velem a szerelő előtt, én meg eljutottam a kék-fehérig. Oké, akkor most kék, zöld-fehér, narancs, igeeen, nahhh, mindjárt kész van ez. Lopva körülnéztem, nincs e a macska látótávolságban. Szerencsétlen muki ott állt a lehető legtávolabb, a macska az ölében, ügyelt rá, nehogy a közelembe jöjjön. Majd próbálta kompenzálni valahogy a kellemetlenséget.
Nem kér egy kávét?
Nem, nem köszönöm, bazsalyogtam az orrom alá, mert eszembe jutott, hogy nálam kávé = irány a fajansz. Rosszul venné ki magát, ha egyszer csak felpattannék a finom kávé után, hogy merre találom a vécét? Aztán beülnék újságot olvasni, a macska meg végképp nem értene semmit. Aztán hiába próbálnám elhitetni, hogy csak kisdologra ugrottam be, mikor könnyezik utánam az egész család. Szóval nem, nem kérek kávét.
Macskát se.
Csak szeretném befejezni a kábelt. Végre túl vagyok a krimpelésen, jön a teszt, kicsit arrébb kell rakni a gitárt állvánnyal együtt. 17 éves rocksztár várja az elismerő pillantásaimat, hogy Ibanez. De abban a pillanatban, ahogy látta a határozott ám érdektelen mozdulatomat, ahogy hanyagul arrébb raktam, mindjárt halálra vált. Azt mondta jaj, és ő is arrébb tette, ám vigyázva, már sokkal óvatosabban, mint én, féltő gonddal.
Gép bekapcsol, háttérkép a 17 éves srác saját maga, gitárjával törökülésben.
De a lényeg, hogy megy a net.
17 éves srácot magára hagyom, be is csukta a szobája ajtaját.
Még megkérdeztem volna tőle, hogy a füst a víz felett megyen neked?
Ennyi, csaptam össze a tulaj előtt elégedetten a tenyerem, aki a macskát továbbra is a kezében tartotta, nehogy újabb galád támadásnak legyek kitéve.
Kész is van?
Nahhh, akkor mondja csak, mennyivel tartozom?
Kétezer lesz.
Fickónak el kellett dönteni, hogy most leteszi a macskát és szabad kézzel benyúl a táskájába, vagy továbbra is bénázik fél kezében a macskával, másik kezével a csaton bíbelődve.
Letette, a macska azonnal a lábamhoz sietett, megszagolgatta, majd hozzá dörgölődzött.
Nekem is van kettő, lehet, hogy az egyik tüzel és annak az illatát érezte rajtam.
Tulaj megtoldotta egy ötszázassal a mutatványt, én már közben kiszámoltam, hogy mennyi sört tudok venni, ha veszek kenyeret, tejet, virslit, farhátat, stb.
Lelki szemeim előtt már a boltban lévő hűtő volt, ahogy kinyitom az ajtaját, a motorja megnyugtatóan duruzsol, kezembe veszem a jéghideg sört, mire a pénztárhoz érek bederesedik az oldala.
Egyébként milyen macskára gondoltál, amíg olvastad?
Mert tigriscsíkos volt, ilyen szabvány.
És sörre? Hány darab?
6 doboz Kozelt vettem, teljesen helyrejöttem tőle, a második után már nem fájt a fejem.
Kutyaharapást bő lével.
Muhaha

Két szék között a földre.
Szerelőt tartok.

Haza kellett vinnem magammal egy gépet, extra sebességgel rendbe kellett hozni.
Letérdeltem a szőnyegre, elővettem a táskámból a szokásos csavarhúzómat, az élettársamat.
Levettem a ház oldallapját, kiszereltem belőle mindent.
A nagy alkatrész halomban elkeveredett a csavarhúzóm, akárhogy forgolódtam, nem láttam.
Sebaj, pont ezért vettem a másikat.
Ez még szinte szűz.
Szép citromsárga, kéne ilyen alsót vennem, az asszony sötétben is megtalálna.
Szóval addig szereltem, hemperegtem a földön, egyszer csak eltűnt a szemem elől a másik csavarhúzó. Értetlenkedtem egy darabig, hámondom ilyen nincs.
Emelgetem az alaplapot, ház oldallapját, elforgatom a házat hátha mögötte van. Benézek a szék alá, hátha ott lapul.
Szépen vagyunk, így tüntetnek ellenem, egyiknek sem tetszik a másik, nem hajlandóak dolgozni velem.
Rejtvényfejtéssel szoktam így lenni. Ha nagyon elakadok, félreteszem.
Felálltam, elmentem rakni a tűzre.
Tudom furcsán hat, mert időben össze-vissza ugrálok. Az elébb nyár volt, most meg tél.
Megpakoltam a cserépkályhát, izzik, gatyarohasztó meleg van.
Bekapcsoltam a Kossuth rádiót, felraktam töltőre a Nokia 3310-es telefonomat (citromsárga előlappal), mondják a híreket, hogy vigyázzunk, nehogy megfázzunk, nyigahonyivágyó.
Vannak már ezzel a sertésinfluenzával, egyetek fokhagymát vöröshagymával, házi pálinkával és nem lesz semmi bajotok.
Megyek vissza, látom a citromsárga csavarhúzó les ki az asztal alól, ahogy forogtam, a lábammal biztos berúgtam oda, oszt nem mert előjönni.
A másik nyele meg a tv állvány alatt, nem vehettem észre a földön ülve, mert egyrészt beleolvadt a bútor színébe, másrészt ott volt előtte egy dvd rom, vga kártya, winchester.
Előkerültetek? Fene a sündörgőtöket! Most aztán mihez kezdjek veletek?
Egymás mellé raktam őket a mágnesre, hátha vonzónak találják egymást, vagy esetleg engem

░▒▓█ [gúúúga] [gúúúga] █▓▒░

Ügynökök kíméljenek, nem veszek akkumulátoros csavarbehajtót, konzervatív és hűséges typ vagyok, már van csavarhúzóm, amíg ő nem hagy el, én kitartok.

Hja, guga! Nem mondtad el, hogy a szerelők miért csak a saját laptopjukon ellenőrzik a netkapcsolatot, s miért nem nyúlnak egy ujjal sem az ügyfél gépéhez!???

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus

Freeteenporn.avi.exe DOWNLOAD NOW!!!

2010.01.14. 20:29 guga

Te letöltenéd?

[Lusta voltam képeket feltölteni a gugaponthura]

Előrebocsátom, hogy talán az egyetlen vírus, ami ellen nincs védekezés. Nem is olyan népszerű, de ha valaki (szándékosan) belefut, akkor nem fér hozzá a saját számítógépéhez addig, amíg meg nem mutatja nekem, vagy olyannak, aki le tudja kezelni.

Abba most ne menjünk bele, hogy miért, milyen oldalról kerül a gépre, hogyan keveredett a tulajdonosa arra az oldalra. Ne álltassuk magunkat, 12 éve élek a számítástechnikából, az a férfi, amelyik nem látogatott meg még pornó oldalt, vagy nem nézett filmeket, az beteg. Ha Isten egy egészséges érdeklődést programozott a férfi agyába, akkor ezt miért kellene szégyellni?

Egy kicsit mellékvágányra terelném a témát azzal, hogy mennyire különbözik egy számítástechnikai szerviz, az általános szervizesektől. Ha elromlik egy kávédaráló, hajszárító, rádió, tévé, akkor leadjuk, majd záros határidőn belül érte megyünk. S vagy darálja a kávét, szárítja a hajat, szól a Kossuth, megy a Mónika show, vagy nem. Egyszerű, ha villódzik a képen Mónika megtermett keble, akkor lehet reklamálni, hogy kérem én nem azért adtam be javításra, hogy ilyen gyenge minőségű kebleket bámuljak.

De, ha valaki a számítógépét adja le javításra, az izé…
A legjobb szó az, hogy bonyolult, komplex, mindig olyan érzésem van, hogy ezzel nincs vége, a gépet hiába adtam át.
Mert hazaviszi, rosszul rakja össze, s mindjárt felhív, s engem vádol.
Hazaviszi, nem az a háttérkép, nem az a menü, rögtön hív, én tehetek róla.
Viszi haza, hol van a startlap, nem az a kezdőoldal, semmit sem ért.
Nem beszélve a családi fotókról, amit rám bíznak.
A home videókról, amihez ragaszkodnak.
A kedvencekhez, amit szeretnének újra elérni.
A jelszavakhoz, mert öt évvel ezelőtt regisztrált, de már elfelejtette, s oldjam meg de sürgősen, mert szeretne belépni, mi az, hogy én nem tudom az ő jelszavát?
Szóval enyhe példákon keresztül is érzékelhető, hogy nem egy tipikus kávédaráló.
Mert azt hazaviszik, ledarálja a kávét és kész, örülnek, hogy hú de fasza.
Milyen kávéra gondoltál?
Én végig Karavánra, de mostanában a nejem Palomát vesz, olcsóbb.

Hja, azt tudtad, hogy az emberek zöme nem is vesz kávédarálót?
Darált kávét vesz, szóval ez egy hülye példa volt, de gyerekkoromban csak szemes kávét lehetett kapni a Superban és volt 4-5 kávédaráló a pénztárak mögött. Ha végeztél, meg kellett ütögetni, mert egy csomó kávé a kiömlő nyílásban maradt. Be sokszor láttam, hogy nyugdíjas nénikék csak azért mentek be naponta többször, hogy mások hanyagsága után kitakarítsák a kávédarálót. Papírzacskót vittek magukkal, oda tartották, ütögették, napi főzet megvolt, szomszédot is meghívhatta egy jó feketére.

Oszt a pénz meg ugyanannyi, mármint nem kérhetek ötszörös árat a számítógép javításért, mint a tv, hajszárító megjavításáért kérnek.
De ezzel a számítástechnikával eleve baj van, mármint az árrés. Mert vegyük alapul a zöldségest. Elköltünk nála 3-5.000 Forintot, és se hírünk, se hamvunk. Legfeljebb éjjel jut eszünkbe, ha lebeg a paplan, de akkor sem a zöldségest hívjuk riadtan, hanem beveszünk egy szem Bilagitot.
Szóval voltak ilyen Mistralok, Bluefishek. Leverték az árakat rendesen. Tehették, mert a csőd kódolva volt. Nem mindegy, hogy mit mennyiért adunk, ha eleve az a cél, hogy nem fizetünk se adót, se járulékot? Az állam futhat a pénze után.
Én meg még mindig itt vagyok.
Bárki megtalál, aki vásárolt tőlem valamit 5-10% haszonkulccsal.
Mermonnyuk eladok egy routert bruttó ötezerért, s azon volt 3-500 Ft. hasznom.
Hatalmas cetli villódzik rajta pirosan, hogy 5 év garancia, ellenőrzött minőség.
Tegyük fel, hogy 3 év múlva beszarik. Hol a guga?
Hja, www.guga.hu.
Kicsöng, tessék guga.
Hát azért hívom, nem tudom emlékszik e ránk, de 3 éve vásároltunk öntől egy D-link routert, tudja azt az olcsót. Nemrég volt egy vihar, tönkrement, ki tudná cserélni egy újra?
Guga ki tudja cserélni, sőt, hogy ne érje szó a ház elejét, visz egy másikat is, hogy addig se maradjanak internet nélkül, amíg az a köcsög nagyker 4 hétig ül a router cseréjén.
S ne felejtsük el, hogy még mindig ugyanarról a 3-500 Ft haszonról beszélünk, amit ha zöldséges lennék, már az eladás utáni percekben elfelejtenék.
S a guga nem egy olyan nagy hal, mint a Mistral, Bluefish, csak kicsi, de én számon kérhető vagyok.

Guga elmegy autóval a hibás routerért, hazahozza, majd beautózik Budapestre, s leadja, majd vár. Egyszer csak jelzik, hogy kicserélték egy újra, guga megy Budapestre, elhozza, s elmegy az ügyfélhez megest. Az ügyfél rosszalló tekintet kíséretében csípős megjegyzéseket tesz, neheztel, hogy remélem ezzel már nem lesz baj, s elhúzza a száját.
Érted, 3 év távlatából az a 3-500 Ft. haszon mire nem kötelez.
OK, beüzemelem, s mivel nem orvos vagyok, így eltekinthetek a paraszolvenciától is nagy ívben. Udvariasan mosolyogva elköszönök, s biztatom, sőt remélem, hogy az elkövetkezendő 5 évben tényleg nem lesz a routerrel baj, ugyanis a mai nappal az 5 év megbízható minőség, s garancia újra indul.

Pár napja leültem vacsorázni a nagyobbik fiammal, s viccelődve megkérdeztem, hogy mi leszel, ha nagy leszel? Informatikus a te nyomdokaidban, majd te megtanítasz… válaszolta határozottan, s ellentmondást nem tűrve.
Meg az apád valagát…
Teljesen kiakadtam. Az egy dolog, hogy megtanítom rá, természetes, de nem engedem erre a pályára. Nejem zenészt szeretne belőle, fuvolistát, mert van hozzá tehetsége.
De valljuk be őszintén, mire megy manapság egy fuvolista?
Mire egy bölcsész?
Vagy bárki?
Fogalmam sincs, milyen pályára állítsam. Politikusnak csak nem küldhetem, mert akkor ülhetne a nyakatokon élete végéig.

Szóval freeteenporn.avi.exe DOWNLOAD de most!
Kicsit elkanyarodtam, de nem érdekel, és téged se érdekeljen mehehe
Kezdjük onnan, hogy letöltötted és szeretted volna megnézni.
De a gép helyette újraindult, s miután ismét bekapcsolt egy nagy, színes ablakkal találkoztál, kegyetlenül villogott, hogy alarm, az ön gépe veszélyben van, problems detected, select aplikáció, database update error, 18 dangerous file found.
Most csak a Privacy Centerre térnék ki, többféle néven fut, én ezt mentettem el magamnak.
Azzal kezdi a pillanatnyi ijedség után, hogy run now, majd clean all.
Esze ágában sincs sem detektálni, sem takarítani.
Erről mindjárt a gyalog-galopp jut eszembe:

- Rendben?
- Rendben. Itt maradunk, amíg visszajön.
- És vigyáztok, hogy ki ne menjen.
- Mi?
- Vigyáztok, hogy ki ne menjen.
- A herceg?
- Igen, vigyáztok, hogy ki ne menjen.
- Ja, ja, hát persze - nevetett idegesen az őr és társára mutatott - Azt hittem, hogy ő. –Gondoltam, milyen hülyeség őt őrizni, amikor ő őr.

Rablóból pandúr. Hogy jön egy vírus ahhoz, hogy víruskeresőnek álcázza magát?
A dolog csudája, hogy semmi mást sem enged futni/futtatni. Kivéve az explorert, mert ha engedélyezed a víruskeresést, ugyan nem fog keresni semmit, de úgy tesz, mint ha és mutatja a százalékokat, hogy hol tart, teljesen hihető + bedob a böngészőbe egy altató reklámot. Az ember kicsit riadtan, de már megnyugodva várja a végét, hogy a probléma jó kezekbe került.
Szépen halad a piros csík, hogy már mennyi file-t feldolgozott, critical, porn cache. Looks like porn cache.

A gép innentől teljes KO, nem lehet hozzáférni. A megoldás a víruskereső alkalmazás nevét át kell nevezni explorer.exe-re. Pl. avg.exe helyett explorer.exe.
A víruskereső el fog indulni, néhány kéretlen dologgal szembesül, de a problémát nem tudja leküzdeni. A végleges eltávolításhoz 3 féle módozat kínálkozik. Linux live, Windows live cd, vagy a saját winchesterünket berakjuk egy független operációs rendszer mögé és megkeressük a program files mappában a privacy center mappát. Delete.
De még ez sem a vég.
A documents and settings-ben, ritkábban a C gyökerében találunk egy random nevű alkalmazást. Ne a random szót keresd, mert a file neve mindig más.
Könnyen rá lehet lelni, mert beírja magát az autoexe.bat file-ba.
Live cd-ről könnyen el lehet távolítani a vírus összes részletét.
Az eddigi vírusok közül a legbonyolultabb, amivel találkoztam. A pontos célja nem ismert, mert azon felül, hogy a gépet nem engedi dolgozni, és semmilyen más program sem indul, mást nem tapasztalni.

Egyszer kipróbáltam egy frissen telepített operációs rendszeren, nulla hasznos információt a rendelkezésére bocsátva, még arra is lusta voltam, hogy feltelepítsem a hálózati kártyán kívül a drivereket.
Úúú te, nagyon figyelmeztetett, hogy van egy rahedli vírus a gépen, akarom e, hogy eltávolítsa?
Na ne röhögtess!
De azért akartam, arra voltam kíváncsi, hogy generál e hálózati forgalmat és honnan. A Windows frissítését, meg minden mást letiltottam.
Generált, elküldte az üres wab file-t.
Imitálta, hogy scanneli a számítógép adatállományát, mondjuk ez igaz volt, csak a célja volt más. Mail címeket keresett a gépen, nem vírust.

Hjaj, erről eszembe jut egy ismerősöm. Kínában járt kint, akkoriban csodaszámba ment a 16gb-os pendrive. De nem kínában, ott az utcán árulták, rengeteg volt. Emberünk biztosra akart menni mielőtt megveszi, ott a helyszínen letesztelte a laptopjával. Bedigta, és elkezdett rá felmásolni adatokat, valahol félúton elmosolyodott, hogy micsoda szerencséje van, olcsó is, ajándékba is vihet az ismerőseinek.
Kért belőle tudja a fene mennyit, teljesen kikezdte a boldogság, gondolatban felhívott engem is, hogy guga jól jártam? Képzeld…és lelkesen meséli, hogy mennyire rábaszott.
De ezt már itthon, röhögve, hogy mekkora belekot csináltak belőle.
32mb-os pendrive volt mindegyik. Nem tévedés, nem 500mb, nem 1gb, nem 5gb, nem 16gb, 32mb. LG, Samsung monitorokhoz adták (volna) ajándékba valamikor, de egy kamionnyi lemaradt. Építettek bele egy chipet, ami elhitette, hogy 16gb-os pendrive + szimulálta, hogy másolódik fel rá az adat.

Én még kaptam ebből a 32mb-os pendrive-ból a monitoromhoz ajándékba. Sokáig megvolt, azon tároltam az összes doksimat, állandóan be volt dugva a gép hátuljába, minden fontos infót, telefonszámot, megrendelést oda mentettem. Amíg egyszer csak úgy gondoltam, hogy a linuxos vinyóm mellé berakok egy nagy Windows-ost az adatmentések miatt, mert akkor még a linux nem kezelte oda-vissza az ntfs file rendszert, csak olvasni tudta.
Vettem egy nagy vinyót, lecsíptem egy kicsit az oprendszernek, oszt nézem mi a penész az a 32mb-os partíció? FAT? Delete.
Hát ennyi volt, elveszett a féltve őrzött fontos információk tömkelege

Nemrég elég keményen lebőgtem egy nagyobb cégnél. Hívtak, hogy menjek, probléma.
Az van, hogy kékhalál.
Jóvan, nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak, menjenek a kordonon kívülre, ne zavarják a munkát. Mondom jobb ezt hazavinni, mert ez a sok miniszoknyás titkárnő csak bezavar, nem lehet tőlük koncentrálni a megoldásra. Hol az egyik domborít, hol a másik hajol a fénymásoló fölé túl feltűnően.

Közben Lancelot Galahadet tuszkolta kifelé, másik kezével a lányokat vissza, akik még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tettek:
- Nem fogunk ellenkezni!
- Olyan könnyű minket elintézni, mi csak azt akarjuk... igazán!
- Elment! - konstatálta aztán csalódottan Mindentbele, ahogy a hős lovagok a kapun kívülre kerültek - Beszari!

Csökkentett üzemmódban sima ügy, elindul. Akarja-e?
Jó hogy állítsd! Vissza! Állítsd vissza egy korábbi időpontra!
Csak azt akarom.
Nézem az utolsó mozzanatot, Windows update. Utána kékhalál. Pedig aránylag fiatal gép, jogtiszta oprendszer. Előtte meg én telepítettem rá office-t.
Mi baj lehet? Legfeljebb újratelepítem, csak csináld már! Ujjaimmal az asztallapon doboltam, sürge hamar. Miután újraindult csaptam a homlokomhoz, mert eszembe jutott, hogy majd félórán keresztül állítottam be nekik ezen a gépen az outlook levelezőt, ami az office része. Emlékeztem rá, mert az SSL SMTP/POP3 port nem alapbeállítás volt és elég sokáig tartott, mire rájöttem, hogy jobb lenne megnézni a többi gépen, hogy mi szerepel ott.

Egy szó, mint száz, a céges levelezésnek annyi volt, megsaccolni sem mertem, hogy milyen sűrűn használhatták azt a gépet, s milyen fontos levelek, vagy éppen szerződéseket tároltak rajta, lényeg, hogy bebuktam.
Kellett menni oda eléjük remegő térdekkel, és ők nem szerettek engem.
Mondták, hogy nahát guga, mekkora köcsög vagy bazmeg!
De aztán röhögtek, mondták semmi komoly, csak ilyen ostoba bölcselkedős pps-ek meg rövid pornófilmek jöttek be rajta.

- Örülhetnél, - lihegett a kaland után Lancelot - mert nagy veszélyben voltál.
- Nem, nem hiszem.
- Dehogynem, rettentő veszélyben.
- Tudod mit: visszamegyek és vállalom.

Hjaj, még egy ilyen bebukósat elmesélek. Családi gép, rutin munka.
Elszállt az oprendszer. Adatmentés után reinstall, zsíros mosoly az orcámon, ahogy viszem ki a gépet. Mondom bekössem, nekem még is csak rutinfeladat. Perszeee.
Na mondom ezek úgy fognak jattolni, hogy büszkén állok az asszony elé este, nídda mit hoztam! Küvecsek e! Píz! He? Há neeem?

Na, szóval a legrohadtabb dolog, amikor le kell térdelni az ügyfél lakásán egy szűk asztal alá és félhomályban keresgélni a kábeleket, meg dugdosni. Mit meg nem tesz az ember egy kis megélhetésért. Ilyenkor mindig kínban vagyok, mert pont akkor támad egy lyuk a zoknim talpán, egész család meg mögöttem összenéz, és magában röhög.
Vagy azt is meg kell gondolni mit eszek ebédre, ha a kedves feleségem finom füstölt csülkös, babos megoldással kínál, hárítanom kell. Hidd el nem viccelek, keserű tapasztalat.
Mert egy meggondolatlan fing nagyon mogorva helyzetet tud teremteni, és utána hogy magyarázzak el bármit is hitelesen, szélesen gesztikulálva?
Miközben úgy is arra gondol közben, hogy az imént fingottam egy nagyot. Érted, az ő lakásán, négykézláb, a család félretett pénzéből, nehezen megszerzett számítógépén babrálva.
Áhhh, az ilyen nagyon kellemetlen tud lenni.

Nahhh, de nem is ez a lényeg. Lementettem én arról a gépről mindent.
Documents and Settings/Imre/Dokumentumok F5
De ezen felül is átnéztem, nem találtam semmi komolyat.
Rögtön utána eltávolítottam a 80 gugabájtos vinyóról a partíciót okosan, mert csak egy partíció volt rajta. Mondom a kettő jobb, s még el is fogom nekik magyarázni, hogy a szerződéseket, kérvényeket, ne adj Isten bírósági fellebbezéseket a dére tessék. Mindent oda.
Zenét, filmet, s minden földi jót, családi fotót a dére.
Álljunk csak meg! Hol vannak a családi fotók?
Hööö?
Én lementettem mindent néztem rájuk elkerekedett szemekkel. (Kávédaráló ugye, ugye?)
Mit nem adtam volna érte, ha éppen háztartási gép szerelő lehettem volna.
Darál? Igen. Na ugye, ide a zsét, oszt viszonhall.
De nem, hol vannak a családi fotók?
Hol voltak?
Hát az asztalon, volt vagy 15 mappa.
Bazmeg ki az a hülye, aki az asztalon tárolja a családi fotókat hosszú évekre visszamenőleg?
Hát ott könnyen megtalálják, kéznél volt, nem kellett keresni.
Elég volt leülni, ha jöttek a rokonok és könnybe lábadt a szemük, hogy látod itt még milyen kis aranyos volt? Nézd a lábát milyen ennivaló! Jaj de cukorfalat, pont utána lett beteg, de szerencsére hamar felgyógyult belőle, s meg is tanult járni. Jaj, de hogy gügyög, figyeled, a fal tiszta kosz, ahol tanulta a lépéseket, pont tenyérmagasságban.

Szóval a családi fotóknak lőttek. Álltam ott remegő térdekkel, és ők nem szerettek engem, se paraszolvencia. Játszottam én minden színben, azt sem tudtam hogy köszönjek el, a pénzt is restelkedve fogadtam el.

Na azóta úgy megy, hogy keresés. Ha egy partíció van, akkor C meghajtó teljes tartalma.
Leszarom, ha bekerül a temp könyvtár tartalma az összes beteges böngészési előzménnyel. Fiatal lányokkal csinos bikiniben, félrehúzott fehérneműben, pajkosan kacsintva, hogy csak téged akarlak, ugye letöltesz?
XXX freeteenporn.avi.exe DOWNLOAD NOW!!!
Tőccsed, nézzed!
Megvárod, amíg egyedül leszel, bekészíted a papír zsebkendőt, adsz rá egy kis hangerőt, pont, hogy az ajtón ki ne hallatszódjon. Beletekersz, hogy legyen túl a vetkőzős részen, de még maradjon rajta bugyi. Igen, ez az. Megfogja a péniszt, úgy tesz, mint ha élvezné, közben a kamerába néz. Csak azt akarja, elhiteti veled.
Ez most nem fontos guga, hagyjál már!!!
Megsimogatod a herédet, mint ha az a lány tenné, szerencséd van, mert a kamera is pont ráközelít az arcára. A szájával is úgy tesz, kéjesen.
Majd elharapódzik, van minden. Látod, hogy imitálja, de nem zavar, mindegy, hogy 32mb.
Ne most jó?!!
Oké, a csaj még ráránt, aztán a fickó veri magának, csak a makkot mutatják és ahogy beleélvez a csaj szájába.
Alantas volt és megalázó. Belecsavarod a zsepibe.
Lehúzod, igyekszel elfelejteni gyorsan, de azért elmented a kedvencek közé.

Család legközelebb a gép elé ül, vendégek is jönnek hozott papucsban, meg óvatosan harisnyában, nehogy felszaladjon a szem, s várják a függönyt.
Guga ügyesen kreált az asztalra egy scan jpg mappát. Mindent ott találtok, ami a C meghajtón volt. Néha annyira jó fej vagyok, annyira alapos, hogy külön gif mappát is csinálok.
De tök mindegy, nem szoktak szeretni. Pedig nem állok előttük remegő térdekkel. Önmaguk előtt állnak, lelepleződnek.
Nagy kerek szemekkel merednek, hogy hát ez?
Apjuk mi ez?
Adja az ártatlant, hogy nem tudja, ő aztán fogalma sincs, főleg a guga.
Biztos ő volt, nemrég volt nála a gép javításra.
A családi fotókat meg is lelik, igyekeznek túllépni az incidensen, de azért másnap felhív az ember, hogy guga…és kérdőre von.
Saját maga miatt.
Hát ezért mondom, hogy ez nem kávédaráló, sőt, kávét már nem is darálnak, készen veszik, le van darálva. Meg van instant, koffeinmentes, ilyen egyperces. Lépésnyire vagyunk az online kávétól, rákattintasz, imitálja, hogy fő, virtuális illatok, hmmm, ínycsiklandó, habot te választhatsz rá, előre gyártott photoshop. Biztos lehetsz benne, hogy kínai.

- Felelj már, könyörgök - faggatta a király az öreget - És az a nagy
varázsló, akit említettél, látta a Szent Kelyhet?

- He-he-he!

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A renitens

2010.01.01. 13:36 guga

Másfél évet nem lehet leírni néhány mondatban. Tudom, hogy hosszú az írás, ezt nem fontos külön szóvá tenni. Örüljetek, hogy nem Apám írta, Ő két évet volt katona.

A behívóval, s párszáz forinttal a zsebemben indultam Beatrice koncertre.
Hajnalban kellett útra kelnem Orosházára, nem volt bennem félelem, férfi akartam lenni, azt mondták a katonaság férfias, azzá válsz.
Egy valamire való férfi a bevonulás előestéjén Beatrice koncertre megy, és leissza magát. Sokadik sör után már a színpadon ölelgettem a gitárost és fejest ugrottam az első sorba. A kórházban tértem magamhoz a műtőasztalon, a jobb kezem könyöktől lefelé tiszta vér. Leestem a színpadról háttal és a könyökömnél nyílt seb keletkezett.
Összevarrták, elengedtek, a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt, kerestem egy talponállót, és seggrészegre ittam magam.

Citromsárga-fekete csíkos nadrág (Scorpions) volt rajtam szegecselt bőrövvel és bőrdzseki, tántorogtam a váróteremben, rosszízűt büfögtem, a hajam is büdös volt, lehet én hánytam le éjjel, a nadrágomon vér, úgy festettem, mint egy szakadt csöves.
Balta arcú rendőr állított meg, hogy igazoljam magam. Irdatlanul kövér volt, szuszogott, a fogai nikotintól sárgák, vastag tokája volt, mint egy hízott disznónak, a hangja zsírosan gurgulázott, mint egy birkáé. Rémesen ostoba kinézete volt, az sem segített rajta, hogy kérdezett.

Mit keres maga ebben a kerületben, amikor Angyalföldön lakik?
Hunyorogva néztem rá, látta rajtam, hogy nem nagyon érdekel, akkora hegyomlás volt, hogy alig bírt egyik lábáról a másikra állni. Még elfutnom sem kellett volna előle, csak kényelmesen elsétálni, attól megfulladt volna, hogy a szemével követ, hogy vehetik ezeket fel rendőrnek?
A kezébe nyomtam a behívómat és szó nélkül rálegyintettem, közönyösen.
Nem érdekeltek a rémesen ostoba kérdései, másnapos vagyok, de már megint részeg.
Forgatta a kezében, minden oldalról meg lett gyújtva, a közepéből egy kicsinyített babos kendő kandikált ki, és rajta [Nagy Feró] aláírása.
Elengedett, vettem egy liter almabort és felültem a vonatra.

Orosházán a művelődési házban kellett jelentkeznem és leadnom a behívómat.
A bejáratnál tisztek fogadtak, elvették a személyi igazolványomat, a behívót nem adtam nekik oda, azt hazudtam, éjjel elhagytam, elég volt rám nézni, el meg nem zavarhattak, hogy jöjjek vissza másnap.
Szülők terelgették a féltett csemetéiket az autókból az épület előtt. Ölelgették, simogatták, pátyolgatták őket, csomagoltak nekik, féltőn utasították, hogy: előbb ezt edd meg kicsikém, nehogy megromoljon jó? Utolsó simi a buksira, aztán jól viseld magad fiam! Ahogy lehet, meglátogatunk… Persze a tisztek elfelejtettek szólni a szülőknek, hogy mindent elvesznek a bevonulóktól, semmilyen élelmiszert nem vihettünk a laktanyába, még jó, hogy az állomáson megittam a maradék bort.
Platós Aviara ültettek mindenkit, hányingerem lett a visszaszivárgó kipufogógáztól, öklendeztem, a többiek megszeppenve ültek, várták a kivégzést.
A célállomás Szentes, gyalogság, sakkban mi lennénk a paraszt.

Hatalmas, kétszárnyas szürke kapu, tágasra nyitva, a kapusszolgálat arcán kaján vigyor, nem mertek beszólni, mert kirajzottak a tisztek az udvarra.
A civil ruhát levetkeztük egyen dobozba, meg kellett címezni, hazapostázták.
Orvosi vizsgálat/vegzálat, több kisebb termen kellett meztelenül keresztülmenni.
A tsz inszeminátora nézte így a Laci lónak a fogát, ahogy két marokkal benyúlt az arcomba, nagyra tát. Terpesz, hajoljon előre, mehet.
Ha végzett irány zuhanyozni!
Egy csepp meleg víz sem volt.
A zöld katonai ing kicsi, felesleges begombolni.
Sokan reszketve, fázva törölköztek, vigasztalni próbálták egymást, erős lábszag terjengett.
A századunk neve bevonuló század, újoncok. Egyterű épület, sok kétszintes ággyal, középen olajkályhával. Mindenki igyekszik közelebb húzódni, nekem még vizes a hajam.
Egy tiszt int a kezével, hogy lépjek oda hozzá.
Majdnem megkérdeztem, hogy mi van?
De megelőzött, Zvolenszki honvéd! Menjen, s borotválkozzon meg!
Pelyhedző bajszom, s szakállam bánta, vételeztem egyszer használatos borotvát az EÜ szolgálatnál, a borotvahabot utána le kellett adnom, és a timsót is.

A délután hamar elszaladt, rögtönzött áruátvétel sátorlapra. Olyanok, mint bakancs, gyakorló ruházat, kimenő ruházat, kanálgép, melegítő, vegyvédelmi, szimat táska, volna még mit sorolnom, s lehet nem is pontosan tettem.
Majd hirtelen felindulásból stokizás elsajátítása.
A rajparancsnokok nem kiabáltak, aránylag türelmesek voltak.
Én nem stokiztam, az összes cuccom ráborítva a sátorlapra, még nem hangolódtam rá a parancsszavakra. Ahogy közelítettek felém ágyról-ágyra, a stokiját és az ágyát ellenőrizve mindenkinek, én felálltam, s kisétáltam az épületből.
A bakancsom szorított, törte a sarkam, a gyakorló nadrágom bokavillantós volt, az ingem is trehány. Miközben a többiek vacsorához sorakoztak, én a kapu felé indultam.
Fegyveres őr jött elém: mi járatban?
Haza megyek, ezt a helyet nem nekem találták ki, fogalmam sincs mit keresek itt.
Áhhá, háhá, elnevette magát, és mutatta a bevonuló századot, ahogy vezényelték a bal jobbot.
Innen te nem mész sehová, menj a többiek után!

Század ébresztő!!!
Az éjszakai piros fényt felváltotta a hirtelen felkapcsolt nappali világítás.
Álomittas szemek, nyögés, mindenki próbálta felfogni az első reggelt, hogy hova kerültünk.
Reggeli tornához sorakozóóó!!!
A tornacipőm szerencsére passzolt, kék színű melegítő, trikó.
Maga! A sor elejére!
Érthető, 192cm magas vagyok, körbe vagyok véve mélynövésű kerti törpékkel, elhízott anyuka kedvenceivel. 100 méter után zihálnak, fulladoznak, megállnak, s kapkodják a levegőt.
Tovább, nem lehet megállni!!!
Gyerünk!
Milyen katonák maguk, 2 perc után kiköpik a tüdejüket?
Futááás!

Reggelihez sorakozóóó!!!
Egy, kettő, egy, kettő, bal, jobb…
Zsíros tapintású, sárga műanyag tányér, háromszög tálca, fagyos párizsi, forró tea, vajas kenyér. Vagy a beledet égeted ki, vagy a fogad hullik ki a jeges párizsitól.
Alig ültünk le, alig néztünk végig egymáson értetlenkedve, már jöttek is a tisztek, hogy sorakozó. Menetelés a század elé.
Kezdődik a kiképzés, mi vagyunk a gyalogság.
Hogyan ásunk lövészárkot, hogyan telepítünk gyalogsági taposó aknát, hogyan dobunk kézigránátot, hogyan lövünk sorozatot, hogyan épül fel az AK47, hogyan töri véresre a bakancs a sarkunkat, hogyan áldozzuk életünket a haza oltárán.
Az ebéd tűrhető volt, hagytak is rá időt, utána beosztottak mosogatni. Estig csavartam a vizet a műanyag tányérokból, utána bakancsostul dőltem végig az ágyon. Éjszakára beosztottak ügyeletbe, 3 óránként váltottuk egymást, a kályhát őriztük, ki ne aludjon a láng.

Reggel egy srácot a stokin ülve találtunk, ott is maradt, nem hallgatott semmilyen vezényszóra, nem beszélt, tudtuk, hogy szimulál, a tisztek a végén ordítoztak vele, lehetett érezni a pálinka szagát.
A srácnak három nap némaságba telt, hogy leszereljék, többet nem láttuk.
Aztán volt a Varjú Tóni, egy dürhő kancigány, az folyamatosan óbégatott, hogy 3 gyereke van, Ő a családfenntartó. Két hétig ellenkezett, majd hívatták a politikai tiszthez, őt sem láttuk többet. A többiek maradtak, a század egyben volt, hétvégén felfedeztük a laktanyát, leküldtek bennünket gázolajért a járműtelepre.
Az idő lassan múlt, minden zöldre volt festve, az olajlábazat, a bejárati ajtó, a falak, a korlát, zöld egyenruhák. Magamra húztam a szürke daróc pokrócot, vártam a tavaszt.

Hétvégén látogatók, hozzám senki, a családom azt sem tudta, hogy bevonultam, nem tartottuk a kapcsolatot. Elárvultan ültem az ágyon, a többiek boldogan jöttek be a századhoz, mosolyogva mutogatták a csomagot, arcukon a csókot. Szeretők, lányok, asszonyok, féltő gonddal szülők. Rántott csirkecombok, krémesek, pogácsák, szendvicsek.
Utoljára dédnagymamám temetésén láttam egyben ennyi ennivalót, a pap még azt is mondta, hogy a nagymama mindenkinek kíván sok földi jót!
Megkínáltak, szégyellve fogadtam el, a család ízét éreztem a számban, ahány otthon.

Magamra húztam a szürke pokrócot, bakancsostul aludtam el, a váltás ébresztett, ügyelnem kell a tűzre, hogy ki ne aludjon.
Horkolnak, finganak, ha valamit nem bírsz egy férfiban, azt itt halmozottan megkapod, férfi esszencia. Az olajkályha forró, mellé ülök és elalszom, szerencsére időben felébredek, még ég. Bár az sem érdekelt volna, ha kialszik, átaludtam a következő váltást. Kérdőre vontak, hogy mi történt? Egyelőre nincs büntetés. Meg még is mit, nem adnak enni?

A kiképzés megannyi értelmetlen reggeli tornából állt, ami alól hamar megtanultunk kibújni.
Ástunk lövészárkot, de az inkább ilyen fűbe hasalós lövész pozíció volt. Telepítettünk aknát, de csak gyakorlót, bementünk egy sátorba gázálarcban, fogalmam sem volt, hogy miről van szó, a többiek prüszköltek, szerintem én még a ciánkapszulát is körberöhögtem volna.
Lőttek élesben három lőszert, meg egy rövid sorozatot, nekem nem engedték, arra hivatkozva, hogy érzelmileg labilis vagyok. Jó igazuk volt, mert amikor behajtottak bennünket a fagyos vízbe teljes menetfelszerelésben, hogy kússzunk, annak nem találtam semmi értelmét. Kimásztam a partra, leültem, és hiába ordított a törzsőrmester, hogy Zvolenszki honvéd hajtsa végre a parancsot, én csak azt vettem le, hogy mit evett ebédre, mert a fogai közül a maradék a karomon landolt.
Aztán robbantottunk trotilt, jeleztünk füstgránáttal, meneteltünk hosszan, visszafelé a felét már teherautón hozták.

Az első eltáv, mindenki izgatott, álltak sorban a század előtt, a tisztek körbejárták őket, ellenőrizték az öltözetet. Én az ablakból bámultam, nem volt hova mennem, nem várt senki.
A századot kellett fűtenem, meg hallgatnom a saját szuszogásom, ahogy visszhangzik a teremben. Magamra húztam, nem ügyelt rám senki, húzta a lábam a bakancs, ami tilos volt.
Reggelihez egyedül sorakoztam, hagytak rá időt, emészthető volt, utána a központi hangszóróból Kossuth rádió szólt egész estig.
A legnagyobb ellensége egy katonának az idő.
Megtanulsz társalogni a semmiről, sorban állni a kantinnál naphosszat, szívni az olcsó cigarettát, unalomig lapozott pornó újságok, könyvek a könyvtárból, Kun Béla összes élete, bámulni ki a körlet ablakán, ha rád tör az eseménytelenség, akkor magadra húzod a daróc pokrócot, vagy maszturbálsz.

Miután megérkeztek az eltávozásról a kopaszok, élményekkel telve, felfrissülve, s bespájzoltak a szekrénybe, elcsendesedett a század. Arra ébredtünk, hogy a behemót szakácsunk, aki olyan részegen jött vissza, hogy a saját nevét sem tudta, oda fosott az ágya mellé. Többen felébredtek, én a kályha mellől szemléltem az eseményeket. Szentségeltek, nyitották az ablakokat, mert elviselhetetlen volt a bűz. Nagyjából éber állapotba pofozták, s mutatták neki a produktumot, hogy takarítsa fel. Fel sem fogta, hogy mi történik vele, kézzel lapátolta bele a vederbe, amit sebtében elé raktak, közben bele is hányt.
Végül valaki mosószerrel felmosott.
A szakácsokat egy órával az ébresztő előtt kellett felkeltenünk, a behemóttal nehezen boldogultam, büdös is volt, álmában összehányta magát és belefeküdt, az arcára száradt.
Nem emlékezett semmire, nagyon nehezen tért magához.
Reggelihez sorakozóóó!
Az étkezőben leültünk az asztalokhoz, senki nem mozdult, nem mentünk ételért, tálcát sem vettünk magunkhoz, nem is beszéltünk össze.
Ösztönösen reagáltunk, és egységesen, senkinek sem volt étvágya, elég volt ránézni a behemót szakács hunyorgó, értetlenkedő, másnapos fejére, ahogy várta, hogy mindenkinek kiossza a porciót.

A század költözött, végzettség szerint elosztottak bennünket a laktanyában. Én maradtam gyalogos az őrszázadban. Egy félméteres, manó ábrázatú századparancsnokunk volt és egy vastag szemüveges törzszászlós. A Wenner Gabi aludt fölöttem, beraktam a matraca alá egy egész alakos Lenin képet, amit a szertárból hoztam el, mikor takarítani voltunk. Így, ha az ágyamra feküdtem bakancsostul, amiért a törzs mindig habzó szájjal üvöltött, akkor Lenin nézett le rám az ágy sodronyai mögül.
Az első estét a gumik szopatással kezdték.
Bennünket, kopaszokat sorba állítottak, belocsoltak a folyósóra tűzoltóslaggal rengeteg vizet és a kezünkbe adták a fogkeféket. Majd erősen habzó mosószerrel végigmentek, belefolyatták, s aztán harsányan röhögve biztattak, hogy gyerünk kopaszok, mire vártok, sikáljátok genyák, járjon a kezetek.
Zeke tizedes volt őrszolgálatban, igazi kis patkány, élvezte, nagyon tetszett neki, jól mulatott rajtunk. Már rég takarodó volt, előtte azért nem merték megcsinálni, mert a takarodóra lejön az ügyeletes tiszt.
Elöntötte a szar az agyamat és felálltam, semmi kedvem nem volt térdelni a vízben és elviselni, hogy teljesen feleslegesen baszogat néhány paraszt.
Bementem a körletbe, levettem a vizes ruhámat és az ágyra feküdtem.
Azonnal utánam jöttek, a nyáluk fröccsent úgy üvöltöztek, hogy képzeled ezt kopasz genya, takaródjál ki a folyósóra sikálni!
Mert, ha nem, akkor mi lesz?
Ez parancsmegtagadás, katonai bíróságra kerülsz, gyerünk, csináld, mit képzelsz magadról kopasz? Hajtsd végre a parancsot!
Továbbra is az ágyon maradtam, vártam a fejleményeket.
Ketten próbáltak felrángatni, az egyik Zeke volt, aki számomra különösen ellenszenves volt.
Ahogy felállítottak belevágtam ököllel az arcába, és teljes testsúlyommal ráestem, hogy moccanni sem tudott.
Ez az, amire nem számított, levegőt is alig kapott, próbált szabadulni, szuszogott, a legjobban az zavarta, hogy mások előtt.
Mit művelnek maguk itt?
Azonnal álljanak fel!
Zeke őrvezető jelentést kérek!
Mindent megpróbált rám terhelni, de azt sehogy sem tudta elszámolni, hogy takarodó után hogyan néz ki a folyosó, és mit keresnek kint a katonák.
Reggel a szolgálatosok és Zvolenszki honvéd jelentkezik a politikai tisztnél!

Nem volt veszteni valóm, nem vétettem a szolgálati szabályzat ellen, a takarodó volt érvényben, ők támadtak rám, én csak védekeztem. De ez egy zártkörű rendezvény, mint később megtudtam Zekének az apja rendőrtiszt, befolyásos ember, nem eshet a fiának baja.
A politikai tiszt úgy nézett ki, mint egy náci, igazi szőke, szúrós tekintetű, mészáros képű.
Éppen nem ért rá foglalkozni velünk, készültek a magas rangú tisztek fogadására.
Jött a hétvége is, így a felelősségre vonás elnapolva, de azért tőlem megvonták a kimaradást is és az eltávozást. Amúgy sem lett volna hova mennem, más elfoglaltságot kerestem.
Találtam átfestő, színező bőrápolót, vérpirosat, vagy ötször kibokszoltam vele a bakancsomat.
Gyönyörűen fénylett, tündökölt akár a vörös csillag, a napfény elcsúszott rajta úgy vigyáztam rá, porszem nem érhetett hozzá.
Eljött a hétfő, megjöttek a magas rangú tisztek, vigyázz menet.
Zvolenszki honvéd a sor elején, mert 192cm magas.
Gyönyörű piros bakancsban, azonnal szemet szúrt nekik, mi csak úgy hívtuk, hogy makkosok, Pestről jöttek.
Tanakodtak, mutogattak, s pillanatok alatt kiállítottak a sorból egy fa alá, hogy ott várjak.
Ha vége a katonai tiszteletadásnak, akkor menjek fel a politikai tiszthez.

Zvolenszki honvéd! Álljon meg ott!
Maga problémás alkat, renitenskedő, de mi majd teszünk róla, hogy elmenjen a kedve a függelemsértéstől. Először megüti az őrvezetőt, aztán ez a piros bakancs, kihívta a sorsot maga ellen.
Hadnagy úr! Ha szabad idéznem a szolgálati szabályzatból, ami a bakancsra vonatkozik…
Mire gondol honvéd?
Kérem, a bakancsnak mindig tisztának és ápoltnak kell lennie, ez az egyetlen egy sor vonatkozik rá.
Kérem én nem gondolom úgy, hogy vétettem volna ezeket illetően, mert kérem nézze csak meg! Tiszta és ápolt, talán az egész laktanyában nem tetszene találni ennyire ápolt küllemű bakancsot.
A hadnagy mély hallgatásba meredt, várakoztatott hosszú percekig…
Aztán döntött, maga innen el lesz vezényelve, de előtte még lesz egy tárgyalás, ahol a század tisztjei eldöntik, hogy mi legyen a büntetése, amiért rátámadt az őrvezetőjére.
Értve vagyok?
Hadnagy úr, ha szabadna megjegyeznem, nem én támadtam rá az őrvezetőre, hanem ő és a beosztottja én rám, én az ágyon feküdtem, mivel már takarodó volt…
Rendben, rendben, erre később visszatérünk, ne higgye azt, hogy megúszhatja.

Nem lett igaza, a nagyvilág közben megváltozott. Az elvtársból bajtárs lett, a sapkáról a vörös csillag lekerült, helyette lett a trikolór, s közben a politikai tisztet is kirúgták.
Ám az elvezénylésem érvényben volt, mert mielőtt a hadnagyot leszerelték, már megírta a papírokat. A többi feledésbe merült, Zeke őrvezető villogó szemeket meresztett rám, nem felejtette el, hogy megütöttem, s kereste az alkalmat, hogy bosszút álljon rajtam.
Baszogatni egyedül este volt alkalma, ha ő volt őrszolgálatban a parancsnok, olyankor mindig velem takaríttatta ki a vécét. Utána csikkeket kellett szednem, de nem törődtem vele, pár napom volt csak hátra.
A katonának kéthavonta egyszer kötelező volt eltávozást engedélyezni, de ha a tisztek igazán ki akartak tolni valakivel, akkor az egyik eltávozás a két hónap első hétvégéjére esett, a másik pedig a másik két hónap utolsó hétvégéjére.
Így kaján vigyorral az arcukon adták le a szolgálatot péntek délután, azzal a biztos tudattal, hogy Zvolenszki honvéd a lábát ki sem teszi a laktanyából négy hónapig.
Kapóra jött, hogy átvezényeltek a balhék miatt Boldogra, Hatvan mellé a lokátorosokhoz.
Legalább kimozdultam egy kicsit, nagy málhazsákkal felszálltam a vonatra, zsebemben a menetlevél, út közben vettem két félliteres rumot, s elrejtettem a hátizsákomban.
Részegen csak nem jelenhettem meg, nem akartam első nap elrontani a renomémat, mikor arra ott a második nap is.
Boldog kicsi falu, kicsi laktanyával és normális tisztekkel.
Nem is nagyon találkoztunk velük, mindenki tette a dolgát, hamar kiismertem magam. A szakaszvezetők sem voltak bunkók, én amúgy is idegen voltam, csak teher voltam nekik. A feladatom földdöngölés volt. A laktanya körül lézeres riasztót építettek ki. Egy lánctalpas dózer tolta a földet, egy másik gyalulta, beton oszlopoknak fúrt lyukat egy traktor, egy gép belehelyezte. Én meg még néhány honvéd állítottuk vízszintbe és döngöltük körülötte a földet keményre. Nem volt nehéz feladat és nem is sietett senki, a tisztek ki sem jöttek utánunk, a szakaszvezetőre voltunk bízva. Az meg, ha látta, hogy a munka el van végezve, nem is szólt hozzánk, feküdt az egyik gépben és olvasott.

Boldog első hétvége, pontosabban első boldogi hétvége, a liter rumom a hátizsákomban elrejtve. Eltávozásra itt sem mehettem, a büntetést hoztam magammal.
A laktanya kiürült, alig maradtunk páran, gyorsan összehaverkodtam az EÜ szolgálatossal és a lánctalpas dózerossal, akik narancsüdítőt iszogattak a kantinban.
Fellebbentettem a fátylat egyelőre egy félliteres rumról, hogy szívesen megosztanám velük.
Nem kellett őket unszolni, hamar egymásra találtunk, vihogtunk, csapkodtuk egymás térdét, annyira, hogy a rum fogytával az orvosi szobában találtuk magunkat, ahol volt 5 literes üvegekben tiszta szesz. Felöntöttük naranccsal, egészségedre, arra még emlékszem, hogy elhatároztuk dózerolni fogunk.
A többit már csak valószínűsíteni tudom. Beültünk mindhárman a lánctalpasba, s mivel a laktanyán kívül nem mehettünk, így elmentünk egy eléggé elhagyatott helyre.
A laktanyának ezen része régen lápos terület volt, és ide csapolták a szennyvizet is, majd hagyták leülepedni, a teteje megszilárdult, benőtte a gaz.
Ide tartottunk, felváltva vezettünk, emelgettük a toló lapot, koccintottunk, gázt neki.
A lánctalpas besüllyedt a mocsaras területen, a nagy súly miatt elég gyorsan, alig bírtunk kiugrálni, csak a kabin látszott ki.
Tanakodtunk mitévők legyünk, a dózeros srác mondta, hogy elviszi a balhét egyedül, várjuk meg a hétfőt, józanodjunk ki.
Nem is lett belőle semmi baj, hétfőn riasztotta az őrséget. Azt hazudta, hogy műszaki problémája volt, s még a laktanyán belül elvitte próbakörre, de nem ismerte a terepet, nem tudott róla, hogy milyen területre ment vele.
Nem is problémáztak vele, a srác tördelte a kezeit, beadta, hogy mennyire sajnálja, megpróbálták kihúzni két géppel, daruval is rásegítettek, de végül le kellett selejtezni, maradt az iszapban, túl nagy volt a súlya, ha minden igaz, azóta is ott van.

Telt múlt az idő, nyugalmas helynek bizonyult, maradtam is volna, ha nem jön közbe az öreg katonák leszerelő bulija. Az EÜ-s sráccal továbbra is jóban voltam, öreg katona volt, utolsó hétvégéje, rakott félre bőven tiszta szeszt. Ismét felöntöttük naranccsal, megint felöntöttünk a garatra. Annyira, hogy szükségét éreztük beüzemelni a mentőautót, egy sötétzöld, dobozos UAZ-t. Tekeregtünk vele a gépkocsi parkban egész délután, még szirénáztunk is, de nem foglalkozott velünk senki, az egész laktanyában ment a buli.
Egyszer aztán megtörtént a baj, a sofőr nekiment egy betonoszlopnak az UAZ-al és kiszakította a kocsi oldalát, hatalmas nyílás keletkezett, másnap kellett volna átadni neki az autót. Nekiestünk kalapáccsal, de így is hiányzott belőle egy darab, részegek is voltunk.
Beáztattunk kenyeret, sarat, szalmát és betömtük vele a nyílást, majd egy falappal elsimítottuk, a külsejére már csak sarat tettünk.
Megvártuk, amíg meghúz és utána lefestettük színre többször is, azt a cumót csak a festékréteg tartotta.
Másnap szerencsésen átadta, észre sem vették, könnyes szemmel búcsúztam tőle úgy röhögtem, el is felejtettem a bajt.
Majd néhány nap múlva kiesett a tömés, s gyanúba keveredtem, mert páran tudtak róla, hogy ott dorbézoltam a már leszerelt sráccal.
Mindent tagadtam, végre találkoztam a laktanya parancsnokával, higgadt ember volt, nyugodtan közölte, hogy visszavezényel Szentesre, tovább nem maradhatok.

Ismerős arcok, hát te merre jártál, hogy kerültél vissza? S közben veregették a vállam.
Zeke volt szolgálatban, közben öreg katona lett, én meg gumi. De a történet nem volt elfelejtve, hiába jöttek közben kopaszok, az egy másik század, tart a kiképzés.
Őrszolgálatba osztottak be, ha tehettem elvállaltam bárkiét, hogy helyettesítsem, csak ne kelljen a századnál lenni Zeke keze alatt, tartottam tőle, hogy revánsot kíván venni.
Őrségben első időben nem túl merész az ember, mert bármikor jöhet az ellenőrzés, váltás 3 óránként. Nyár volt, az éjjeleket jobban szerettem, zavartalan volt.
Kisrádió, szólt a Kossuth, rengeteg könyvet olvastam, szinte az összes Karinthy-t, Frigyest is, Ferencet is, de sok mást mellé. Ha tehettem, szolgálat előtt eldugtam az őrtorony környékén a dobgitárt és 3 óránként gyakoroltam.
A katona legnagyobb ellensége az idő, mindenre csak várni kell. Az őrtorony tetejében halomban állnak a pornóújságok, a padló tiszta ondó, igyekszem a lépcsőn állva élvezni, le a fűbe, hogy ne büdösödjön be. De minden hiába, ha a többi katona nem ilyen alapos.
A lábamhoz támasztva betárazott fegyver, nem tartom fontosnak, hogy mit tehetnék vele.
Ételt, vizet, üdítőt nem vihettem ki magammal, de azért a szimat szatyor mindig meg volt tömve.
A toronyba váltógombos Oriphone, az ügyeletes tiszt, vagy az őrparancsnok néha rám kérdezett.
Jelentem különös esemény nem történt.
Utána első dolgom volt elaludni, ha jött a váltás rendesek voltak, kiszóltak előre, hogy ha alszom, ne lepjenek meg.
Én általában a négyes toronyban voltam, a tó partján. A laktanya legtávolabbi zuga, soha nem járt arra senki, nem hallották, ha gitározom.

Egyik éjjel a laktanyától nem messze leparkolt egy autó, nem láttam belőle semmit, csak a hátsó, piros lámpáit. Na most vagy visszaalszom és nem törődve vele vállalom a kockázatát, hogy esetleg bejön a parancsnoki autó és engem vonnak felelősségre, hogy mit keres a laktanya közelében egy autó, ráadásul nincs is jelentve, se felszólítva.
Egy darabig mérlegeltem, vártam hátha elmennek, de nem. Ajtó csapódott, sustorogtak, maradtak helyben, én meg egyre idegesebb.
Elkezdtem kiabálni, hogy haladéktalanul távozzanak a laktanya 500 méteres körzetéből, ezt megtettem háromszor, majd figyelmeztettem őket a fegyverhasználatra. A torkom a szívemben dobogott, de csőre töltöttem és a levegőbe lőttem, már nem volt visszaút, különben eddig miről óbégattam?
Azonnal beszóltam az őrparancsnoknak, tájékoztattam, de már közben készülődtek, betáraztak, mert hallották a figyelmeztető lövést, a többi őr is égette a vonalat, hogy mi volt ez?
Jött az ügyeletes tiszt is, alakzatban vonultak a laktanya kerítése mellett, mindenki csőre töltve, feszülten figyelve, de határozottan.
Én nem tehettem már semmit, csak várakoztam és meresztgettem a szemem.
Semmi, rendőrök bazmeg, ostoba rendőrök. Megálltak, hogy majd igazoltatni fognak, de nem jött senki, ők is csak várakoztak.
Gondolom először hülyének néztek, aztán meg ki tudja, de kedélyesen elcsevegtek az ügyeletes tiszttel. A dolognak nem lett következménye, mert a rendőrök nem válaszoltak a felszólításra.

A második fegyverhasználatra nem sokkal később, egy békés hétvégén került sor.
Álmosan szunyókáltam a Kossuth rádióra, mikor is fegyver dörrenésére ébredtem fel, s az őrtornyot övező nyárfákról hullottak a levelek. Aztán megint dörrent a fegyver, vadkacsák fel, riadtan repkedtek minden irányba. Ha az a valaki, akit próbáltam alaposan szemügyre venni, kicsit lejjebb céloz, simán átlövi az őrtornyot.
Többen is voltak, fele társaság vadász ruhában, mások civilben. Az én emberem civilben puffogtatott. A tornyom két tó partján volt, a két tavat egy sánc szegélyezte, onnan lövöldöztek minden irányba.
Esélyem sem volt szólni nekik, lehúzódva vártam és figyeltem a fegyverek csövét.
Egyszer megint irányomban lőttek, ismét hullottak alá a levelek. Gondolkodás nélkül csőre töltöttem és hármat a levegőbe lőttem, utána beszóltam az ütire, hogy vadászok vannak a laktanya közvetlen közelében, s az őrtorony fölé lőttek, figyelmeztető lövést adtam le.
Az ügyeletes tiszt az őrparancsnokkal és az őrökkel alakzatba fejlődve kimentek a tópartra.
Megint megvezettek, a laktanya parancsnoka is kint volt a vadászokkal, csoportokba fejlődve mentek az ügyeletes tiszt elé.
Alaposan megijedtem, de a dolognak nem lett következménye, csak kivettek az őrszolgálatból és átraktak a kapusszolgálatra.

Egyik délelőtt miután leadtam a szolgálatot és lefeküdtem aludni, arra ébredtem, hogy…leírhatatlan, a lábujjaim között égő papír fecnik. Felüvöltöttem, velem szemben a kajánul vigyorgó Zeke csapkodta a térdeit és bebiztosította magát, hívott még vagy 10 öreg katonát, nehogy nekitámadjak, a többiek csak a pillanatot várták, hogy mikor ugrok fel, s mikor kapom el a torkát, de nem tettem. Kikapkodtam a lábujjaim közül az izzó papírdarabokat, és elmentem a fürdőbe lehűteni a fájdalmat.
Csillagrúgásnak hívták az öreg katonák, ha valaki megrendszabályozni kívántak, így jártak el.
Olajos, benzines, gázolajos rongy, vagy sima papírdarabok.
Utána Zekének a fogaim között sziszegve megígértem, hogy kicsinálom, nem fogja megúszni, de fölényesen vigyorgott, azt hitte tehetetlen vagyok, holott már egy évvel ezelőtt megtaláltam az iwiwen. Tudom hol lakik, láttam a feleségét, családját, munkahelyét, még az autóját is felrakta a gyökér és látszódik a rendszám.
Szerintem, ha most venném elő, fogalma sem lenne róla, miért kapná.
Így aztán hagyom a fenébe, különben is megkapta az élettől, mozgáskorlátozott lett.

Kapusnak lenni a világ legjobb dolga, szinte minden rajtad megy keresztül. Kezdjük a sorállománnyal, a honvédokat látogatják, s néha olyasmivel is szeretnék őket kényeztetni, ami tilos, a kapus a csomagvizsgálat során el is venné.
Olyanok, mint jóféle házi pálinka. Nem tudom honnan tudták, engem sem tájékoztatott a módiról senki. De, amikor kint álltam az őrbódénál, akkor odajöttek a nagytokájú, vastagbajszú, vidám ábrázatú apukák, s megböködték az oldalam, hogy HE!
Na, vóna itt a Csiszár gyerek…, megtennéd, hogy ezt a finom, kiváló főzetet átadnád neki személyesen???
S, hogy nyomatékosabb legyen, mellé rakott egy kétdekásat, azt nekem, a szolgálataimért.
Ily módon az őrbódé tetejében halomra gyűltek a literes, félliteres kiszerelések + amit nekem szántak. Most nem emlékszem pontosan, hogy Roszik Zsolti, vagy a Rónyai Sanyi ivott-e, adtam e nekik belőle, de én igen, én nagyon sok pálinkát elfogyasztottam.
De a pálinka nem csak fogyasztásra volt alkalmas, hanem üzletelésre is.
Reggel 8h-ra jártak a tisztek, akkoriban még Zsigulival, oszt nesze Zvoló itt a kulcsa mossad le. Azt azért tudta a bambábbja, hogy csak úgy nem, mert bármikor jelenthetném, hogy megalázott, ezért kétdekással hálálta.
S, akkor most térjünk rá a tisztes állományra.
Fene sem gondolta, de szinte az összes ügyeletes tiszt rám volt utalva.
Mert alkoholisták voltak, szolgálatban bűzlöttek a pálinkától, és nagyon féltek a parancsnoki ellenőrzéstől.
A parancsnoki sofőr a kapusok legnagyobb haverja. A hierarchia úgy működik, hogy ő ingyen kap pálinkát, csak szóljon, ha megy a parancsnokért.
Az ÜTI a kapusokkal hozatja a pálinkát, a fejadag liter/fél liter esetén kétdekás, cserébe kussolni kell, hogy iszik és időben jelezni, ha a parancsnoki autó elindult.

Szóval megtörtént, hogy egy fiatal hadnagy volt ügyeletes szolgálatban, egyszersmind, ő felelt a laktanyáért, a jelen lévő katonákért. Igen ám, de nagyon maga alatt volt, mert frissen vált, oszt az asszonynál maradt a lakás, gyerek, meg még követelődzött is. Ezt onnan tudom, hogy majd egy órán át ecsetelte a szerencsétlenségét.
Aztán a kezembe nyomott egy kis baksist, hogy hozzak neki egy liter szilvapálinkát, mondta a házat, hogy hova menjek, mert az öreggel jóban volt.
S ím elindultam, kerékpárra pattantam.
Az öreg már legyintett, aszonta a hadnagy minden nap ide jár, nem mer bemenni a kocsmába.
Megkínált kétszer is, anekdotát is mesélt.
A magam adagját zsebre tettem, a literest meg kézbesítettem.
El is múlt éjfél, egyszer csak szól a kapus szobán a telefon, hogy jön be a parancsnok, 10 perc múlva itt van, készüljetek.
Felcsöngettem a hadnagynak, de nem vette fel.
Többször is megpróbáltam, azt gondoltam elment az őrjárattal a tornyokhoz, de ahhoz túl hülye, sosem szokott.
Felrohantam hozzá, a pultra dőlve aludt, feje a kezeire, horkolt vastagon. Megráztam a vállát, s figyeltem, nehogy a pisztolytáskájához nyúljon ijedtében.
Felijedt, nagyokat sóhajtott, nem volt magánál, nem volt éber. Leszóltam a másik kapusnak, hogy jöjjön, vigyük mosdatni.
A jéghideg víz a csapnál felébresztette, lehányta a bakancsomat, utána mondtam, hogy öblögessen, siessen, mert alig van pár perce, mindjárt itt a laktanya parancsnok.
Sikeresen lecipeltük a lépcsőn, tántorgott, elszámoltattam tízig, hogy észnél legyen, közben már hallottuk a parancsnoki UAZ hangját, alig fél kilométer, kaput kell nyitni.
A hadnagy megint elhányta magát, most a nadrágomat érte, lábbal rugdostam félre a hányást, rá a falra, aztán vastagon port rá.
Megúszta, a parancsnok látta, hogy miről van szó, de nem akarta a bajt a saját fejére, csak a szokásosnál szigorúbb volt, aztán szenvtelenül tisztelegtem, s becsuktam utána a kaput.
Reggel a hadnagy nem emlékezett semmire, hozta a formáját, bunkó módon parancsolgatott, leszarta az előző estét, a felettesem volt.

Minden adódó lehetőséget kihasználtam, hogy kiszabaduljak a laktanyából, mivel a 2*2 hónapos eltávozás folyamatosan érvényben volt, így csak 4 havonta mentem szabadlábra, a mai napig vannak rémálmaim, hogy sohasem szerelek le, az idő, amit bent töltök végtelen, izzadva ébredek.
Egyszer csak jött a diszkós, Balogh hadnagy, cigányképű, rettentő buta, de legalább jó szándékú. Keresett a laktanyai cigányzenekarba dobost. Volt 5-6 kanalas, gitáros meg énekes cigány, de nem volt ütős. Ők lettek a Napsugár együttes.
Jelentkeztem, hogy amióta az eszemet tudom cigányok közt élek, kanalazni, kantázni tudok, már doboltam is zenekarban.
Könnyű dolgom volt, mert nem volt dobfelszerelés, és soha nem játszottam dobon.
Ellenben évek óta olyan helyen éltem, hogy hemzsegett a cigányoktól.
Az összes aprójószágunkat ellopták, ha náluk vendégség volt.
Mostoha apámat leütötték fizetés napon.
Engem is megleptek, amikor egyedül voltam otthon és felforgatták az egész lakást, utána apám részegen átment és mindenkit helyben hagyott, szóval tudtam már velük bánni.
Dorombon, kantán, kanálon a mai napig nagyon jól játszok, köszönhetően, hogy iskola után sokat zenéltünk unalmunkban a cigány külykökkel.
Diszkóst levettem a lábáról azonnal.
A hülye kitalálta, hogy nevezzünk be a zsámbéki katonai ki mit tudra.
Én cigánylány voltam, énekelnem kellett, mert egyedül nekem volt tenor, de inkább nőies szoprán hangom. Szereztek ilyen színes cigány női ruhát, és cipőboksszal festették be az arcomat, két karomat.
Kanálon, kantán játszottam, utána énekeltem, hogy: zöld alma a hónom alatt haaajjj, piros kendő a fejemen jaaajjj, s utána táncolta, pörgött a szoknyám.
A budapesti József Attila színház igazgatója, s díszes gárdája zsűrizett, első helyezett lettem, igen csak elkerekedett a szemük, amikor átöltöztem, azt mondák ez hihetetlen.
Évekkel később a budapesti ifjúsági kórusban is énekeltem, gyönyörű baritonom volt…
Ugye Kettisz?

Hogy miért diszkós?
Az öreg katonák mesélték, hogy Balogh hadnagy volt ütiben és ébresztő után a katonákat kivezényelte az üti épülete elé, felmászott a széndomb tetejére, amit előző nap borítottak le, majd jelzett a stúdiósnak, hogy Boney M.
A hatalmas széndomb tetejéről ugráltatta a katonákat, hogy táncoljanak.
Ezért lett a neve diszkós, amúgy egy szokásos, végtelenül ostoba és alkoholista katonatiszt, aki a saját családját sem tudta egyben tartani, nem hogy egy egész laktanyát. Nem egyszer láttam részegen szolgálatban, csak nem szabadott róla beszélni, mert mindegyik ezzel a problémával küszködött, egymást meg csak nem falják fel.

Közben voltam eltávozáson, de szóra sem érdemes, majd inkább később, előtte arról, hogy mire jutottam a diszkóssal. Volt egy budapesti katonai ki mit tud. Arra is benevezte a Napsugár együttest, de szerencsétlenségemre szerzett a városból egy dobfelszerelést.
Volt egy haverom, aki rendes zenekarban játszott basszusgitáron, őt kértem meg, hogy segítsen ki és tanítson meg dobolni, nyilván látott már dobszerkót közelről. Elmondta, hogy mi a négynegyed, a cintányérra mikor kell ütni, néha kettőt a lábdobon, hogy ne legyen gyanús. Ritmus érzékem volt, nem történhetett nagy baj, megtanultam 5-6 féle ritmust, a többit improvizáltam, azt is megmutatta, mikor kell belepörgetni, meg mi a kiállás.
Balogh hadnagy el volt ájulva.
Nem tudom Pesten melyik kerületben voltunk, de Vörösmarty művház.
Break dance, énekelnem is kellett, meg valaki jött és egy sövényvágóval úgy tett, mint ha levágná a hajam, miközben dobolok.
Természetesen utolsók lettünk, Balogh hadnagy sugárzott, nem adta fel, már a következő fellépést tervezte, nekem meg mindegy volt.
Hazafelé berúgatott bennünket egy útszéliben + bécsi szelet.
Aztán úszóversenyre nevezett be, élükön engem.
Gyakorolni, edzeni nem volt hol, ha szóvá tettem ott a zuhanyzó.
Balatonlelle, 30 fős busz, a cél előtt lerobbant, vontattak bennünket közel egy napig, késő este érkeztünk. Átültünk másik buszra és irány Börgönd, a helikopter bázis.
Aznap éjjel valamitől vadul berúgtunk, csak arra emlékszem, hogy orosz katonákkal akartunk üzletelni, akiktől egy fal választott el bennünket, de az orosz őrök ránk lőttek.
Másnap reggel méregettük egymást, hogy mindenki megvan? Jó nagy marhák vagyunk.
A startkövön nyomtam el a csikket, úsztam vagy 20 métert, utána az egész lelátó rajtam röhögött, mert a többiek profi úszók voltak.
A lényeg, hogy addig sem kellett a laktanyában lennünk.
A többire meg nem emlékeztünk.

Szentesről ismét elvezényeltek, a diszkós volt az oka, meg az a világoskék cigányruha.
Hosszú paróka, magas sarkú, rúzs és púder, mellet zokniból csináltam.
Volt egy haverom, már egy hónapja nem volt látogatója.
Felmentem a kantinba és vettem neki csokit, üdítőt. Aztán mentem a kapusokhoz, váltószolgálat. Zvoló hülye vagy, de lehívták a srácot, hogy látogatója van, bemondták az oriphone-ba.
A srác hamar összekapta magát és sietett le, egy asztalnál magányosan ülve vártam, amint belépett intettem neki, nem ismert meg, sem a látogatóját, csak értetlenkedett.
A hangom hallatán csapott a homlokához.
Mondtam neki bazmeg kussoljál, mert baj lesz, inkább igyál.
Szatyorban csoki, üdítő és pálinka, eljátszottuk, hogy én vagyok az asszonya.
Simogattam a fejét, összeborultunk, sugdolkoztunk, mint mindenki más, közben alig bírtuk röhögés nélkül, és már alaposan be is basztunk.
Az teljesen világos volt, hogy a laktanyából ki nem mehetek, bent viszont maradhatok akármeddig. Úgy annyira berúgtam, hogy sötétedésig vártam, majd felmentem a századhoz, ahol Zeke volt szolgálatban.
Azonnal az ügyeletes tiszt elé cipelt.
De nem volt semmi vád, azon kívül, hogy női ruha, és hulla részeg.
Egy héten belül mennem kellett, indok nem volt, egyszerűen csak nem akartak velem foglalkozni.
Irány Kecskemét, a repülősök, vadászok, az elit osztag.

Karbantartóként mentem át, meszelnem kellett, amit mondtak, vécét, fürdőszobát. Nagyon laza hely volt, imádtam, csupa magas rangú tiszt, normálisan beszéltek, semmi üvöltözés, emberszámba vettek, nem is voltak alkeszek.
Nem ügyelt rám senki, akkor keltem, amikor akartam. Civil ruhába öltöztem, kimentem a boltba reggeliért, vagy csak úgy udvarolni a pénztáros lánynak, akit két hét után el is vittem, s amíg ott voltam Kecskeméten, ő viselte gondomat, már ha érted miről van szó.
De ha nem, akkor lerajzolom.
Minden délelőtt kiadta egy tiszt a munkát, másnap reggel ellenőrizte.
Ennyi.
Nem volt sok meló, kényelmesen meg tudtam csinálni, ügyet sem vetettek rám, én is megszoktam a terepet.
Már előre röhögtem, amikor reggelente 20-30 ember magabiztosan sorban állt orvosira, mert már többször láttam, hogy vagy egy marad, vagy egy sem.
Ezt persze hiába dörgöltem kora reggel az orruk alá, hogy kár a gőzért, mindegyik szilárdan hitt benne, hogy pilóta lesz.
Aztán vagy az EÜ-n bukott el, vagy a pszichológián, vagy a gyakorlati vizsgán.
Végül minden hiába, én is elbuktam.
Reggel jött a tiszt, hogy ott az aula, benne 15db üveg vitrin, azokban életnagyságú űrhajós bábúk. Létra, szedjem ki mindegyiket, másszak be a vitrinbe és portalanítsak, aztán rakjam vissza a bábúkat.
Egy L alakú épület, az aula az L sarkában volt. Az összes űrhajós ruhába öltöztetett bábút kiemeltem a vitrinből, és sorba állítottam a folyósón. Mielőtt nekiláttam volna az üvegvitrineknek, lekezeltem, és gratuláltam a bábúknak.
Pont akkor jött egy magas beosztású tábornok a kísérő személyzettel, s látta, hogy gratulálok a katonáknak. Finoman érdeklődött, hogy milyen eredményeket értek el, a tiszt meg köpni-nyelni sem tudott, csak dadogott, hogy valami hülye gyerek, aki a vitrinek takarításával lett megbízva.
A magas rangú elnézést kért, elszégyellte magát, a tiszt is elnézést kért, elszégyellte magát, engem meg még aznap este elküldtek Szentesre, vége a jó világ.

Újra kapusnak szegődtem, autómosás, pálinkák beszállítása, s egyéb relikviák.
Egy idő múlva a rokonaik annyira megszerettek, annyira a szívükhöz nőttem, hogy külön nekem hoztak csomagot.
Keveset jártam eltávra, tudtak róla, s mivel szolgálatkész voltam, bármit becsempésztem a laktanyába, így gondoskodtak rólam is. De tényleg, füstölt kolbászok, rántott csirke combok, szalonnák, sütemények, no és persze az elmaradhatatlan pálinka, vagy demizsonban a bor, s megannyi bajszos mosoly.
Akkoriban jött rá a századparancsnokra a körletellenőrzési hóbort. Wenner Gabi pont szolgálatban volt, én meg aludtam az ágyamon, a Lenin képem is megvolt.
Arra keltem, hogy a hadnagy finoman megveregette a vállam, s szóvá tette, hogy bakancsban nem alszunk az ágyon.
Már akkor mondtam neki, hogy ugyan tilos, de alszom, s előre elnézést kértem.
Olyan hirtelen keltem, hogy nem tértem magamhoz. Wenner Gabi szekrényét nyittatta velem ki, mert tudta, hogy jóban vagyunk, s nálam van a kulcsa.
Ahogy kinyitottam az ajtót, minden kiborult. Wenner Gabi nem volt pedáns ember, az ajtó tartott mindent. Azt nyitottam én ki. A századparancsnok a homlokához csapott, hogy azonnal rakjak rendet. Volt a falon egy fénykép, hogy a katona szekrényének hogyan kell kinézni, arra ösztönzött, hogy vegyem alapul.
De mielőtt rendbe raknám a haveromét, nyissam ki az enyémet.
Nekem is volt félni valóm, mert ugyan pedáns rend volt, de semmi sem ott.
A rendszabályozott fotóhoz egyáltalán nem hasonlított.
A hadnagy kihúzta a fiókot, egy darabig néma csönd, merengett, filózott, kiemelt néhány kazettát, hogy ezt most kölcsön veszi, de azért rakjak rendet, s utána távozott.
A szekrényemben tényleg pedáns rend volt, a kimenő vasalva, mellette fekete vászonba rejtve civil ruha, a fiókban walkman, tölthető elemek, kazetták, döglött macska lelakkozva, adapter, ha nem elemről, kolbász, pálinka, s különböző nyugati cigaretta, meg drog, de főleg fű.
Szerencsémre fogalma sem volt róla, hogy mi az a fű, azt hitte dohánykülönlegesség, s nem igaza volt?
Viszont ezek a tisztek Szentesen laktak, ahol nem volt hanglemez bolt.
Az én fiókomban meg rendezetten Art of Noise, Muzsikás, Makám, Sex Pistols, Pink Floyd.
A hadnagy szó nélkül rárabolt és csendben tűrte, hogy semmi sem úgy van, ahogy a fotón.
Döglött macskát pl. a cigányok ellen.
Elterjedt köztük és nagyon féltek tőle, pedig sok szekrényt kifosztottak, az enyémet messzire elkerülték. A döglött macskát még Gyulán találtam, kifőztem, lelakkoztam, magammal hoztam a seregbe egy eltávozásról, ahol a paróka miatt a saját anyám sem ismert meg, és koncerten voltam, az első sorban lobogtam.
Most jut eszembe, az összes iwiwes ismerősömet törlöm, akiben nincsen tűz.

Egyik reggel a törzsőr különösen részegen és bosszúsan tört reánk. Ordított, hogy ébresztő, szólt a folyosón az elektromos kolomp, kimentem és stokival levertem a helyéből.
Rögtön lett belőle fegyelmi vizsgálat, csak jöjjön be a százados.
De már napokkal előtte fundáltam én, hogy továbbszolgáló leszek, elmegyek Pestre, ahol a barátnőm van, jelentkezek tisztnek.
Fúú, a századparancsnok, ahogy megtudta, mindjárt azt mondta kolléga.
A törzsőr hülyén nézett rám, amúgy sem tudott magáról, nagyon ritkán volt józan.
Parancsnoki UAZ-al vittek Budapestre a Petőfi laktanyába, mivel végzettségem nem volt, de szép magas voltam, így díszszázad.
Körbevezettek, tetszik látni itt a körlet, mindent hivatalos hangnemben.
Én csak azt tudtam, hogy ha még is meggondolom magam, leszerelnek, addig sem kell Zeke keze alá tartoznom.
Mire visszaértem a laktanyába, már mindenről tudtak, sáros voltam, s kérdezték, hogy én [erről]miért nem szóltam???

Na mindegy, kollegális viszony oda volt, a törzsőr továbbra is üvöltözött velünk, úgy kellett kitérni a pálinka szag elől, nem maradt más védekező eszköz ellene, mint lopni a raktárból, amiért ő felelt.
Sok lopnivaló nem volt, de pl. kanálgép, a bakancsom oldalába minden alkalommal becsúsztattam egyet. S mikor rájött, akkor meg egyet sem, éreztem, hogy nagyon ideges, gondoltam jobb, ha hülyén hal meg. Átkutatott, nézett rám bambán, dühösen, aztán annyit mondtam neki, hogy irigyelem a feleségét.
Miért, kérdezte…
Mert az önszántából le tudott lépni maga mellől, nekem meg kell várni, amíg leszerelnek.
Na, lekiabálta a hajamat, köpködött nagyokat, s megígérte, hogy kicsinál.

Szekrényemben volt walkman, adapter, ha a varta lemerülne.
Mivel levertem a stokival a hangszórót a helyéről, hétvége is volt, kitaláltam, hogy szolgáltatok.
Takarodó után rákötöttem a walkmant a kiálló hangfal vezetékekre. A fejhallgató jack dugóját levágtam, megsodortam, s rákötöttem a csupasz vezetékre.
Nem volt hangos, épp csak ciripelt, és a szöveget lehetett érteni.
CPG, volt egy agyonhallgatott kazettám, a tiszteknek fogalma sem volt honnan jön, rohangáltak fel s alá, részegek is voltak, azt sem tudták mitévők legyenek.
Éjfélig vártam, aztán eluntam sugározni a cépégét.
Minden csoda három napig tart, hamar elfelejtették.

Öreg katona lévén mindenért kárpótolva lettem. Reggelente, ha nem voltam kapus szolgálatban, s nem is volt pihenő napom, akkor kivezényeltek melózni. Vagy teherautóval vittek építkezésre, vagy a laktanyán belül karbantartásra. Ha teherautóra ültünk, akkor tudtuk, hogy nem lesz nagy hajtás, kőműves mellé osztottak, próbáltuk ellépecolni a melót, tiszteknek épült a családi ház, lopott anyagból, ingyen munkából. Az ebédet kihozták, ha túl nagy volt a hőség, akkor fejenként egy kőbányai. Ha most elhangzana a volt tisztek részére az a vezényszó, hogy lopott anyag lépj ki, nem is tudom hány ház dőlne össze az országban. Próbálnák meg most vinni a katonákat ingyen munkára, börtön lenne a vége.
Szóval egyik reggel a századparancsnok azt mondta, hogy Zvolenszki honvéd! Fegyverraktár.
Idegenül hangzott, de még nem tudtam micsoda jóság vár rám.
Ficsor zászlós volt a fegyvermester, nyugdíj előtt álló, megfontolt, udvarias, modoros tiszt, talán az egyetlen normális tiszt az összes közül.
Nem ivott, vele volt a felesége ennyi év után, nem ugatott velem tahó módjára, mindenre megkért, de ügyelt rá, hogy ne legyen a kelleténél bizalmasabb.
Sepregetnem kellett, a fegyvereket dokumentálni, ha bejött egy, akkor szétszedni, portalanítani, olajozni.
Sokol 403 volt az ablakban és kávé illat, azt is kellett főznöm, ihattam is, csak a kezével intett, de értettem, nem ragozta túl.
Az öreg hivatalos ügyben lelépett, meghagyta, hogy mi a feladatom, s behúzta az ajtót maga mögött. Leültem egy székre, végre csönd és nyugalom, a 2 band 7 transistor varázslatosan duruzsolt az ablakban, hírek, déli krónika, ebédelni kéne mennem.
Az öreg sehol, a fegyverraktárt nem hagyhatom itt, mert pecsételni és riasztani is kellene.
Elvégeztem a feladatot, amit kiadott, s az ebéddel sem foglalkoztam.
Mikor visszajött bocsánatot kért, s mondta, hogy majd valahogy kárpótolni fog.

Másnap reggel ismét a fegyverraktárba osztottak be, különös.
Mikor lejelentkeztem Ficsor zászlósnál, mondta, hogy szeretné, ha minden nap én végezném mellette a munkát. Mert minden nap lemegy valaki, de rendetlenek, ahogy elfordul, abbahagyják a munkát, csak cigarettáznak, és azt lesik hol lóghatnak.
Én vagyok hosszú idő óta az első katona, aki precízen kitakarított és a fegyvereket karban tartotta, valamint a feladatot maradéktalanul végrehajtotta.
Meghagyta a századparancsnoknál, hogy kérés nélkül menjek le, nem is kell sorakoznom, reggeli után mehetek az ütire és kérjem a kulcsot, illetve, hogy kapcsolják ki a riasztót.
Szűkszavú ember volt, a munkáját komolyan vette, értett hozzá, nem egy sima az élet elől menekülő ember volt, aki nem tud magával mit kezdeni, ezért katonatiszt lesz, elhivatottság volt benne.
Nagyon szerette a rendet, a papírmunkát és fegyvereket.
Hetek teltek el úgy, hogy mire ő megérkezett már lefőztem neki a kávét, kérés nélkül is megcsináltam, amire vágyott, nem is kellett utasítania, csak kiadta a napirendet, hogy mi a feladatom, majd elment, magamra hagyott.
Védettségem volt.
Ébresztő után kiugrottam a tv szoba ablakán, nem mentem sem sorakozóra, sem reggeli tornára, a reggeli sem érdekelt, amúgy is ehetetlen volt.
Mentem az ütire a kulcsért, onnan a fegyverraktárba. Bekapcsoltam a Kossuth rádiót, lefőztem magamnak egy kávét, s vártam az öreget nagy nyugalomban.
A munkaidó 16h-ig tartott, az öreg akkor köszönt el, én maradtam tovább, tudott róla, mondtam neki, hogy festek, megengedte.
Maradék olaj és zománcfestékkel dolgoztam vászonra, takarodóig maradtam, vagy tovább, attól függ ki volt az üti.
Ha ismerős, aki tudta mi a dörgés, kapott festményt ajándékba, bekeretezve, akkor nem csinált belőle gondot, ha éjfél körül adtam le a kulcsot.
Ha hivatalos volt a viszony, akkor szigorúan takarodóig.

A fegyverraktár a laktanya legtávolabbi pontján volt, mindentől távol, ahol sokáig őrködtem a toronyba a tavak mellett. A raktártól alig pár lépésre volt a sertéstelep, egy külön világ. A malacok állandó felügyeletet igényeltek, ezért 3-4 katona ott is lakott, volt szolgálati lakás, azokat alig lehetett látni, hétvégenként, mikor eltávhoz álltak sorba, vagy ha jöttek vissza, s kapus voltam. Irigyeltem is őket, hogy nem baszogatják egyiket sem soha.
Egy szép napos délelőtt átsétáltam hozzájuk kíváncsiságból, bizalmatlanul méregettek, ridegen viselkedtek, de nem elutasítóan.
Segítettem nekik trágyázni, látták nem ijedek meg a munkától, elmeséltem, hogy tanyán laktam 17 éves koromig, 25 bika, 4-5 tehén, malacok, kecskék.
Hamar egymásra hangolódtunk, s megbarátkoztunk.
Megkínáltak pálinkával, kérdeztem honnan?
Elmesélték, hogy nem messze van egy tanya, onnan veszik, lakik ott egy öreg meg a családja, cserébe visznek nekik sertés húst, s kapnak jóféle házi bort, pálinkát, s kenyeret.
Kenyereeet???
Felnevettek…
Csak nem gondolod, hogy bejárunk a laktanya konyhájára enni, amit ott adnak még a malacoknak sem adnánk oda, ráadásul állandóan 3 napos kenyeret adnak, mert a friss kell készenlétre, háborús helyzetekre.

Egy hét múlva volt az első este, hogy miután leadtam az ütinek a kulcsot, nem a körletbe mentem, hanem a sertéstelepre. Szalonna, sült kolbász, bor, pálinka, sokat csapkodtuk egymás térdét, alaposan berúgtam, úgy annyira, hogy ott is aludtam.
Reggel egy felessel ébresztettek, nézem 5 óra, a malacok már visítoztak, pavlovi reflex, mindig ilyenkor kapnak enni.
Mentem az ütire, hogy elkérjem a kulcsot, azok meg néznek rám elkerekedett szemmel, hogy én hol jártam? El fogató parancs van ellenem, na akkor én kerekedtem el.
Nem mondhattam el, hogy a sertéstelepen voltam, mert akkor többet a lábam sem tehettem volna be. Azt hazudtam, hogy csúnyán berúgtam, s elaludtam a sportpálya füvén. Elég gyűrött volt az arcom, hihető volt.
Beígérték, hogy megfenyítenek eltávozás megvonással, de körberöhögtem őket, hisz amúgy sem volt hová, kihez mennem.
Így minden este maradt a sertéstelep.
Volt reggeli, ebéd, vacsora, napközben Ficsor zászlósnál a munka, s a védettség, bárki keresett megtalált, az öreg kiállt az érdekemben.
Azzal meg nem tudtak mit kezdeni, hogy takarodó után sem jelentem meg a körletben, kilógtam a sorból, de ha őröket küldtek a laktanyában utánam, hogy keressenek meg, már tudták hol vagyok.
Arra nem volt szankció, ha valaki nem lógott meg, de nem is feküdt a helyén, ott voltam én csak egy másik ágyon, másik helyen.
A hétvégék voltak a legszebbek, mert péntek délutántól hétfő reggelig a sertéstelepen voltam. Enni volt mit, s állandóan részeg voltam.

Csaszinak hívták a sertéstelepen a rangidős katonát, aki egyébként honvéd volt.
Beavatott egy hétvégén, hogy miként megy az üzlet.
Papíron elhullik egy disznó, jaj szegény hát nem beteg lett?
Amúgy tényleg likvidálják, de úgy, hogy nyoma sem lesz.
Megy a füstölőbe, meg kolbásznak, húsos szalonnának.
Tiszteket látni néha, hogy karvaly szemekkel susmusolnak, hogy nem lehetne?
S hosszú indokok következnek, de a vége mindig az, hogy feltöltik az otthoni éléskamrát ingyen, cserébe szemet hunynak a felett, hogy Csasziék öntörvényű életet élnek a telepen.
Börtön is meg nem is, ide a tisztek csak kunyerálni járnak az ingyen zabát, meg ha ünnepség van, akkor roskadásig van a tiszti kabin asztala, röhögnek ízetlenül, a húscafatok a fogak közé, pálinkák gurulnak, egészségedre, összesomolyognak, micsoda jó világ ez rájuk.
Aztán félrészegen próbálják elhitetni a sorállománnyal, hogy aljanép.
Ennyi röviden, cseppnyi lelkiismeret furdalásom sem volt, amikor péntek este lementünk a méter mély szennyvízelvezetőbe, ami átment a laktanya kerítése alatt, s az őrök sem láttak be, a lámpájuk sem tudta bepásztázni.
Már legurítottunk néhány felest, a hátizsákban frissen sodort kolbász és hús.
Az öreg tanyája 3 kilométerre.
A nádasban már felegyenesedtünk, jó ideig csöndben meneteltünk, majd jöttünkre egy kutya ugatott, a kertkapu betéve. Az öreg sietett elibénk, a kalapját megemelte, zsíros bajsza alól kíváncsian mosolygott rám, hogy ki fia, s borja volnék, mert még nem látott.
Beültünk a konyhába, hozott egy flaska bort, amíg kipakoltuk az asztalra a hozadékot.
Az asszonya is előkerült, nem gondolt velünk, szigorúan számba vette, amit hoztunk, s mondta az öregnek mennyi bor, mennyi pálinka, ő meg térült a kenyerekért.
Az öreggel ketten hamar eltakarították az útból a húsokat, kolbászokat, s a testes férfi utána letelepedett közibénk. Koccintottunk, sokat kérdezett, mesélt is, ránk esteledett.
Első alkalommal távoztam a laktanyából engedély nélkül, jó érzés volt, felszabadító, örömteli, önálló, határozott és férfias. Nem érdekeltek a következmények, maximum 3 nap fogda, ha elfognak. De nem történt baj, simán bejutottunk a kibetonozott szennyvíz árokban.

Ficsor zászlós megbetegedett, kórházba került, a fegyverraktár ügye rám maradt.
Sok munkám nem volt vele, így bajba is kerültem, mert a századparancsnok szeretett volna beosztani a teniszpályát. A teniszpálya a munkában megfáradt tiszteknek épült, azt előre közölték, hogy a sorállomány nem veheti igénybe, ezért jobbnak láttam, ha sorakozó alkalmával beteget jelentek, s megyek a gyengélkedőre.
Elég volt enni a csokoládé konzervből, amit osztogattak boldog boldogtalannak, s utána mindenki a folyósón focizott vele, megenni vétek volt, viszont, ha szándékosan meg akartál betegedni, akkor kötelező volt megenni.
Hamar bontottam vagy négyet, sorakozóra gyönyörű fertőzőnek tűnő kiütéseim lettek, a százados egy percig sem gondolkodott.
Megfigyelésre a gyengélkedőbe vezényelt, ott meg összehaverkodtam az ápolóval.
Összeröhögtünk, mutatta, hogy rajzol pálmaligetet, színeset, aztán küldi a csajának, meg kéregetik tőle a katonák, szintén csajoknak küldik, van benne naplementés is.
Én meg festek, meg iszok, hja azt ő is.
Van tiszta szesz (ismerős).
Aztán mondtam, hogy nem is vagyok beteg, csapkodtuk egymás térdét, úgy folyt a könnyünk, be is rúgtunk, a gyengélkedőre ritkán jön tiszt.

Az eü szolgálatos srácot vattának hívták, nem véletlenül, mert szerette az annyit inni.
Már egy hete voltam megfigyelés alatt, s közben semmi bajom, hogy egyszer csak azzal állt elő, hogy talált egy seggen ülő tököt. Nem viccelek, akkora tök, mint egy fotel, népiesen hívták seggen ülőnek. A tetején vágott egy karimát, kiszedte a magját és megtöltöttük érdekes dolgokkal. Tiszta szesz volt az alap, utána pitralon, savanyú cukorka, kockacukor a kantinból, narancsüdítő, alma, körte, meg mindenféle gyümölcs, amit találtunk és méz.
Visszarakta a dugót, fel a napsütötte tetőre, s vártunk.
Eltelt egy hét, de inkább több, nem tudom mikor fogyott el a gyengélkedőn a tiszta szesz, de még mindig megfigyelés alatt voltam, mert minden reggel ettem a csoki konzervből, hja azt is tettünk a tökbe.
Egyik reggel azt mondta, ebből elég. Behozta a tököt és leszűrtük a levet.
Elsőre nem ízlett, de nem volt más, így muszáj volt megszokni.
Hatott is, egyre hülyébbek lettünk.
Én vetettem fel, hogy induljunk el a tanyára üzletelni, de mit vigyünk?
A gyengélkedőn csak kötszerek és gyógyszerek voltak, azt vettük magunkhoz és a tökből kinyert butítót.
Mire a laktanya kerítéséhez értünk már nem tudtunk magunkról, és azt sem hogy hova készültünk. Bebújtunk a méteres, kibetonozott, disznószarral, disznóhúggyal teli szennyvízelvezetőbe. De közben kitekintettünk, meg felugráltunk vihogva: hogy ide lőjetek!
Az őrök nem tudtak nem észre venni, mindkettő bejelzett, de már kívül voltunk a kerítésen.
Az ügyeletes tiszt bekísért bennünket a fogdára, ezt csak sejtem.
Hajnalban tértem magamhoz a priccsen, magamra húztam a szürke daróc pokrócot, hányingerem volt, gyűlöltem mindent és mindenkit, mit keresek én itt???

A századparancsnok lehozatott kettőnket a sorakozóra elrettentő példaként.
Csúnyán festettünk, nyakig disznószarosan, koszosan, gyűrötten. Nem nevettek rajtunk, jobbára öreg katonák voltak, megértették a helyzetünket.
Lefürödtem, alig álltam a lábamon, de a parancsnok kivezényelt a teniszpályára hordani talicskával a salakot.
Még jó, hogy volt egy kis dugi pálinkám a szekrényben, gyorsan megosztottam magammal, enyhítve a fájdalmat.
Bosszút forraltam a százados ellen, gondoltam megviccelem. Leborotváltam a szemöldököm, szépen fehérlett, világított, a kecskeszakállam helyét az ajkam alatt meg leragasztottam sebtapasszal. Minden reggel borotváltam a szemöldököm, nehogy visszanőjön.
A sebtapaszra meg azt hazudtam, hogy megvágtam magam, de 2-3 hét múlva levettem, s gyönyörű szakállam nőtt, rendesen lehetett pödörni.
A százados, amikor meglátott elzavart a fenébe, hogy látni sem akar, inkább ne menjek többet sorakozóra. Leborotvált szemöldökkel, miniszakállal úgy festettem, mint az ördög.

Rövid időre külső őrségbe osztottak, a laktanyától távol üzemanyagot és lőszereket, gránátokat őriztünk, napi egy üti ellenőrzés, amit a kapuszolgálat lejelentett, ha jött.
Remek móka volt, elvállaltam két hétre, be sem kellett menni a laktanyába, élelmiszert hoztak bőven, tele volt a hűtő, pálinkát is csempésztem ki magammal.
De a külső őrségben is volt mód üzletelni, az intézetis csajokkal.
Elszöktek az intézetből, napokig úton voltak, kiéhezve, koszosan.
Átengedtük őket a kerítésen, hatalmas nyílás tátongott, ahol rendszeresen ki-be jártak.
Lefürödtek a zuhanyzóban, meleg ételt kaptak, cserébe szexelhettünk velük, és loptak piát a közeli közértből.
Egyik este szolgálatban voltam, három lány jött a kerítéshez és integettek. Bekísértem őket az őrszobára és az egyik kis feketével lebeszéltem, hogy ha evett, fürdött, akkor jöjjön ki a toronyba.
Volt nálam 1 liter pálinka és szóda, majdnem futkosó lett a vége ennek a kalandnak.
Őrtoronyban nehéz sexelni, amúgy is ittasak voltunk, én a végére beszélni sem bírtam.
Az őrszobán is alaposan berúghattak, mert nem vették észre, hogy a kapunál ott áll az üti autója és bebocsátásra vár.
Csak akkor kaptak észbe, amikor dudálni kezdett.
Nekünk a toronyba elfelejtettek kiszólni, arra figyeltem fel, hogy sorjáznak a kerítés tövében.
Ilyenkor ki kell menni, felszólítani őket, hogy: állj ki vagy!!?
Majd, ha igazolta magát, akkor jelenteni kellett, hogy ki vagyok, mi vagyok, különös esemény nem történt.
Már azzal problémám volt, hogy az őrtorony kilépőjén egyenesen megálljak,

2 komment

Címkék: gugaizmus

I. Miskantus futógála

2009.12.01. 16:39 guga

„Aki valóra váltja az álmait, azt nem érdekli, mit gondolnak azok, akik álmodni sem mernek! Én e szerint élek” Váci Zsuzsa

Sok embernek okoz fejfájást az ajándékvásárlás szeretteinek.
Mit vegyünk neki?
Ha közeli hozzátartozó, akkor azért nehéz, ha barát, munkatárs, vagy egy közösség tagja, mindenképpen dilemma.
Mit lehet venni a szüleinknek, nagyszüleinknek, gyermekeinknek?
Mi az, ami nem kommersz, még is népszerű, szívesen emlékszik rá évek múlva is?
Vegyünk könyvet, dezodort, vagy csak simán egy ajándékkosarat?
Bonbont, mozijegyet, mobiltelefont, esetleg egy csillogó autót?
Kinek-kinek a pénztárcája diktálja a lehetőségeket, vagy nem.
Találkoztam egy házaspárral, akiknek nagyon megszaladt, szó szerint.

Mit szólnál hozzá, ha egy este a szüleid azzal állnának eléd, hogy: tessék lányom, vettünk neked egy Rio de Janeiro-i karnevált, tied az egész.
Vagy mondok jobbat, hazai: vettünk neked busójárást.
Nem, nem várj, van még jobb: szüreti bált vettünk neked!
Manapság valakinek űrutazást adni ajándékba, vagy venni egy egész szigetet nem nagy kunszt, tényleg csak a pénztárca a megmondhatója, hogy ki meddig mehet el.
De hallottál e már olyanról, hogy valaki születésnapjára egy futógálát kapott?

Bevallom őszintén, amikor először hallottam róla, s felkértek, hogy dokumentáljam a születésnapi ajándékot, akkor egy kicsit megrémültem. Eszembe jutott, hogy utoljára 10 évvel ezelőtt futottam, akkor is véletlenül. S lelki szemeim előtt megjelent, ahogy a kamerával próbálom utolérni az ünnepeltet, torkom kiszárad, levegőért kapkodok, az első száz méteren talán még meg is előzöm, de utána menthetetlenül mentőt kell hozzám hívni.

Megkérdeztem édesanyját (Dr. Takács Zita), hogy honnan az ötlet, s hogyan jutottak el a megvalósítás végső fázisába, hogy a meglepetés ereje megmaradjon?

A lányommal több kisebb-nagyobb futógálán elindultunk már. Én futottam 4-5 kilométert, ő lefutotta a távot végig, s terveztük, hogy elindulunk együtt, s teljesítünk egy félmaratont.
De sajnos lesérült a bal kezem, s nem tudtam vállalni, a lányom pedig a fejébe vette, hogy addig, amíg be nem tölti a 30. életévét, Ő mindenképpen elindul egy futógálán.
Mivel miattam csúszott le az utóbbiról, s közelgett a 30. születésnapja, kötelességemnek tartottam, hogy megszervezzek neki egy futógálát, még ha egyszemélyeset is.
Mondtam én neki előtte, hogy lesz itt Nógrád megyében valami futóverseny, arra benevezhetnél. Aztán egyre konkrétabban utaltam rá, hogy Bánkon, a tó körül, onnan indul.
De hiába kereste a nyomát az interneten, nem talált semmit.
Anya, te miről beszélsz?!
Muszáj volt neki elárulnom.
De ezzel nincs vége, ez tényleg az első volt, a második azonban már nyilvános lesz. Bárki benevezhet, megszervezzük, jövőre ugyanitt, a távolság is ugyanaz, pontosan 21 km.

A férjem gps készülékkel járta körbe a tavat, majd autóba ült, megtette a távot oda s vissza, hogy méterre pontos legyen. A szurkolótábort pedig én szerveztem, a segítségemre volt a felsőpetényi polgármesternő Papp Éva, aki az óvó nénikkel és az óvodásokkal egyetemben ott volt a startnál, majd Felsőpetényben is, ahol lakunk. Várták a lányomat az óvoda előtt, a kicsik hangosan buzdították, rázták a csörgőket, pomponokat, szaladtak utána az úton, nagyon hangulatosra sikeredett.
Felsőpetény és Nőtincs között van a vízmű telep, ott volt a forduló. Ha jövünk vissza Petény irányába, a jobb oldalon található több hektár Miskantus (miscanthus) ültetvény, amiről a gála kapta a nevét. A Miskantus a fűfélék családjába tartozó nád. Energia nád, fűtésre használják, erőműveket, háztartásokat egyaránt, jelenleg a kísérleti fázisban tartunk a termesztésével.

Ha már futógála, szó szerint futva érkeztem a nejemmel, mert indulás előtt otthon hagytam a kamera akkumulátorát, s a kazettát. A helyszínen már készültségben volt a stadionnyi óvodás, lengették a pomponokat, s izgatottan várták, hogy mi fog történni.
Az ünnepelt e pillanatban épp nem sietett, élvezte a félmaraton előtti felkészítő masszázst a Tó Wellness Hotelben.
Végre felbukkant a hotel teraszán [fotósok hada várta], taps, köszöntés, zenére bemelegítés az ovisokkal, folyadékbevitel, nagy levegő, s eldurrant a startjelző papírzacskó.
Hamar eltűnt a szemünk elől, nem győztük követni az autóval.
A tavat körbefutotta, s zengett a környék az óvodásoktól, rokonoktól, barátoktól: hogy hajrá Zsuzsó! Hajrá Zsuzsó! Percek alatt elhagyta a falut, mi meg ki-be ugráltunk az autóból, hol előtte, hol utána.

Menj a kanyar után, s ott húzódj félre! Ok, ez jó, közelíts rá. Felfutottam egy dombra, bokáig belesüllyedtem a sárba, nem volt időm előkészülni, már fel is bukkant. Visszatartottam a lélegzetemet, hogy ne hallatszódjon bele a filmbe a zihálásom. Langy szellő, madárcsicsergés, kellemes napsütés, én meg a kamera mögött felfújt képpel, felvétel vége, végre levegőhöz jutottam.
A férje is a kisfiával, és a szülei is követték autóval, s néhol az óvodások is kiszálltak a kisbuszból, hogy integessenek neki.
A feleségem félúton rám nézett, s megjegyezte: hogy nem semmi teljesítmény, én már most elfáradtam. Aztán mondtam neki, hogy taposson bele, mert lemaradunk a célszalagról.
Út közben lelassítottunk Zsuzsó mellett, s cinkosan megjegyeztem neki, hogy más meg ne hallja: ha akarod, elviszünk egy darabon…
Jót nevetett rajta, de folytatta az útját.

Azt is szerettük volna lencsevégre kapni, ahogy megérkezik Bánkra, s azt is, ahogy átszakítja a célszalagot. Ezért aztán nekünk is futnunk kellett egy kisebb távolságon.
A tüdőm helyén úttörősíp, kipirosodva ziháltam, s megirigyeltem azokat, akik sakkbajnokságról tudósítanak.
Az ünnepelt az utolsó száz méteren láthatatlan volt, eltakarta a tó körüli nád, majd hatalmas üdvrivalgás, ahogy megjelent az élénk narancssárga felsőben. Mosolyogva bontotta le a célszalagot, aztán a térdére támaszkodva kifújta magát, s fogadta a családtól a gratulációt.
S, ahogy ez egy rendes futógálán lenni szokott, a végén díjkiosztás.
Zsuzsó lett a befutó, a dobogós, az első helyezett.
A szüleitől átvette az aranyszínű serleget, a magasba emelte, 30 szál gyertya gyulladt, elfújta, még egy utolsó fotó, amin az egész család rajta.

Boldog születésnapot!
Köszönöm, hogy jelen lehettünk.

[kísérő képek]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus

Szaladj gazda, kapjál blogra!

2009.11.24. 20:13 guga

[ Új bejegyzés ]   [ Bejegyzés módosítása ]   [ Törlés ]   [ 11 megjelenés ]

Szaladj gazda kapjál blogra!

Áll a kis Csikós Bandi a konyha asztalnál, kezével alig éri fel, pipiskedve kapaszkodik.
A házat belengi a karácsonyfa illata, áthatja az otthont a készülődés izgalma, feszült várakozás. Belép a kis Csikós Bandi édesanyja, ránéz a gyerekekre, s végignéz rajtuk, lesi a kívánságaikat.
Süti a kalácsot, bejglit, finom ételek illata terjeng a levegőben.
A kis Csikós Bandi toppant egyet a lábával, hogy mindenki rá figyeljen…
Anya! Én egy tejüzemet kérek karácsonyra!!!
Ellentmondást nem tűrően kérte, édesanyjának elkerekedett a szeme.
Hjaj fiam ne butulj! Kérjél modellvasutat, mint a rendes gyerekek, honnan adhatna neked a te szüléd tejüzemet? Ahhoz kellenek tehenek is, takarmány, föld, a földet megművelni, abba gázolaj, gépekre műszaki vizsga, aratáskor útvonal engedély, ANTSZ, inszeminátor, fejőgépek, alkalmazottak után tb járulék, környezetgazdálkodás, megújuló energiaforrás.
Áhhh fiam, hidd el nekem, jobban jársz a kisvasúttal.

Nem, nem, nem.
Tejüzemet szeretnék anya! A boci boci tarkát kívülről tudom, meg a mehemedet is.
Tejüzem, tejüzem! A kis Csikós Bandi nem alkudozott.
S lám lám, mit volt mit tenni, talán maga sem tudta milyen nagy felelősséggel jár, de meglett neki a tejüzem.

Egy szép napsütéses délelőtt ellátogattam Csikós majorjába, nem csak a kíváncsiság hajtott, köhögött a kisebbik fiam Benjamin (6). Kecsketejért kilincseltem volna, erősíteni az immunrendszerét, megnézni, hogy egyáltalán hol dolgozik András, és milyen körülmények között.
A képzeletemben azt megelőzően Csikós úgy festett, mint aki 10h-kor ébred, kényelmesen megreggelizik, bekapcsolja a telefonját, felveszi a megrendeléseket, s a majort még hírből sem ismeri, mert telefonon kiadja az utasításokat, hogy hova, s mit kell szállítani.

Az egyik major egy hatalmas hegyoldal, ezer mangalica szabadon, szamarak állnak a szénabálák oldalában, egy alkalmazott kecskéket terel, egy másik a készterméket rakodja a hűtőházból a teherautóra, kutyák jönnek elém kíváncsian, s unottan vakkantanak, mint egy félvállról. A fejőgépek ütemesen szuszognak, traktor parkol munkára várva, Rába Steiger, figyelmeztető táblák, hogy hová, s hogyan szabad belépni, szigorú rendszer.
Nem irigyelem őt, ennyi mindent irányítani, hogy minden rendben legyen a takarmányozástól az üzlet polcaira kikerülő késztermékig, sok ősz hajszál.

Megannyi paragrafus, amit napi szinten szem előtt kell tartani, az élelmiszer piac nem játék, az állatok egészsége, a takarmány tisztasága, a késztermék minősége, ez az a munka, ami igazán csúcsra járatja azt, aki végzi. Nem lehet délig aludni, az állatokat hajnalban el kell látni, a boltokba hajnalban kell szállítani, nincs megállás, s még ott van a családja is.
Neki is vannak gyermekei, felesége, akik ugyanannyit szeretnének belőle részesülni, mint amennyit a munkájára áldoz.

Nemrég beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem magam sajnálni, hogy milyen nehéz a munkám. Igaz, hogy reggel 5h-kor kelek, s utána mindjárt a gépek elé ülök hibát elhárítani, árajánlatokat küldeni, vagy kitakarítani egy tápegységet, megolajozom, a processzort felpasztázom újra, a rendszert újratelepítem, s utána kimegyek a kész géppel az ügyfél lakására. Cipő levesz, kétéves forma gyerek a nadrágomba kapaszkodik miközben utp kábelt szerelek. Macska támadja lesből a bokámat, kizárják, de valahogy újra előkerül, miközben egy routert próbálok konfigurálni. Szörnyű az életem, nem beszélve arról, hogy az ügyfeleim csupa olyan kérdést tesznek fel menet közben, amihez semmi közöm.
Pl. miért van az, hogy a startlapon nem tudok belépni, vírus?
Vagy: letöltöttem a filmet, miért nem tudom megnézni? Miért 48db fájl?
Szóval tragikus az életem, igazán nehéz, és vért kell izzadni.

Erre itt van Csikós András a maga majorjával, az állatokkal körbevéve, épületek, alkalmazottak, kecskék mekegnek, föld megművelve, bevetve, takarmány a csűrben. A gyümölcsös joghurt úgy áll az üvegben, mint a cövek, fejre állítom, s nem folyik ki.
Mi folyik itt? Körbejárom vele az üzemet, büszkén dagad a keble, mosolyog, nevet, azt mondja, itt nem kell az E betűt keresni, minden úgy működik, mint nagyapánk idejében, a túró is tejből készül, a tejföl is látott tehenet.
Mangalicák söpörnek riadtan a hegyoldalra, gabonaraktárban kézzel túr a kukoricába, füstölőben szalonnák lógnak, oldalas, sonka, s Csikós közben arról ábrándozik, hogy kenyeret szeretne sütni, igazi veknit, ami egy hétig is friss. Szélesen gesztikulál, hogy hova képzeli el a kemencét, házi jellegű. Cserépedényeket sorakoztat fel elém, fedeles csuprok, mint amiben nagyanyám tárolta. Cirkalmas betűkkel, hogy házi tejföl, meggyes joghurt.
Biztat, hogy hozzam ki a gyerekeimet a majorba, felülhetnek a traktorra, le sem lehet lőni, áradozik, látszik rajta, hogy él-hal a munkájáért.

Beljebb invitál, megkínál tepertővel, hozzá friss, omlós kenyér. Egyél! Ne legyél ilyen kákabélű, ez való az emberbe, nézz körül, és vigyorog a hízott ábrázata. Tényleg jól él, van mit aprítania, de nem a szél fújta neki össze, sokat dolgozik.
Hajnal négykor kel, s kettőkor fekszik, egész embert kíván a major.
Van miért aggodalmaskodnia, a legapróbb hiba is megakasztja a gépezetet, elég egy járvány, ami az állatokra nézve veszélyes.
Ha belép az ember Csikós majorjába, jó érzés fogja el, érzi a gondoskodást, Csikós a két kezével teremtette, amit körülötte látok, jó látni, ahogy élvezi a munkáját.
Bár erősen reklámszagú az írásom, csak fele részben szántam annak, amit csinál nekem is nagyon tetszik, mert nem érdemtelen, ha valakinek van egy álma, és megvalósítja.
Nekem is van olyan, amiről naponta ábrándozom, hogy véghezviszem, s látva azt, hogy Csikós min ment keresztül, mekkora áldozatot kell hozni azért, amit szeretne, irigylem őt.

Csikós megpakolt egy kosarat finomságokkal, sajt, tejföl, joghurt többféle ízben, sajtok, csak úgy, mert ismer, mert vannak gyerekeim, Csikós bőkezű.
Hazavittem, s a két gyerek úgy csapott le rá, mint a sáskák. Félliteres joghurtot bepuszilták egy szuszra. Nyalogatták a szájuk szélét, gömbölyödtek, szép látvány ez egy szülőnek.
Másnap reggel elfogyott a tej is, ami számomra nem ismeretlen, mostoha apám tehenész volt, sokat jártam be hozzá, fal mellé guggolva hét decis befőttesből kortyoltam a frissen fejt tejet, hozzá friss kenyeret, az volt a vacsorám.
Elfogyott a kecsketej is, gyerekek nem húzták a szájukat, mint régen. Nincs mellékíze, nem bakszagú, nincs mellékíze, annak ellenére, hogy tejfeldolgozóban készült.
Én a kecskesajtra ugrottam rá, kétfélét kaptunk, fokhagymás és kapros.
Az állaga fura volt, nem egy tipikus trapista sajt, amire az ember gondol, szóval nem ilyen gumis, hanem krémes, darabos. De Csikós előre megnyugtatott, hogy a sajt csak mostanában hasonlít a zselére, gumira a hozzáadott állományjavítók és egyéb E betűs adalékanyagok miatt, mert, amit nagyanyáink régen készítettek, az ugyanolyan volt, mint, amit Ő készít.
Minden finom, nyál a számba összefut, ahogy benézek a hűtőbe, s csak az aggaszt, hogy hamarosan elfogy.

Csikós nem megy a szemétbe!

Bevallom őszintén, amikor elkezdte sorolni ezeket a kozmikus dolgokat, hogy megújuló energiaforrás, meg biogazdálkodás, kicsit megmosolyogtam, azt hittem ez csak marketingfogás, amire néhány elvakult vegetáriánus azonnal rádurran.
De miután körbevezetett, rájöttem, hogy nem viccel.
Aztán elkezdtem őt sajnálni, hogy miként tudna Ő versenyezni a nagyáruházak termékeivel, ezzel a szemlélettel?
Mi az, hogy visszaváltható?
Hogy jön ahhoz, hogy üvegbetétes legyen a tejesüveg?
Minek? Megveszem, hazaviszem, megiszom, kidobom.
Ezen akar változtatni?
Ki az aki visszacipeli a drága tejesüveget, vagy egyáltalán megvásárolja egy akciós tejjel szemben? Mert tudjuk, hogy az akciós tej az nem tej, csak nem hisszük el, ezért megvásároljuk, elfogyasztjuk az erősen vízre emlékeztetőt, de legyintünk rá, jó ez nekünk, aztán mehet a szemétbe.
Csikós makacs. Nem!
Nem mehet a szemétbe, komolyan veszi.
Egy fecske nem csinál. De!
Igaza van, valahol el kell kezdeni, régebben sem dobálták ki az üvegeket.
Lemosható a címke, az üveg visszaváltható, ha megittad, vegyél másikat Csikós termékéből. Még a tejfölös dobozt is visszaváltja, a zacskós tej csomagolása pedig kukoricából készül, lebomlik.

Februárban elkísértem Őt az országos mangalica fesztiválra, még annyi jókedvű, meghízott, gömbölyded embert nem láttam egyben, mint ott. Még Torgyán Jóska is tiszteletét tette annak jegyében, hogy azzá válsz, amit eszel. Nagyon sokan vásárolták a tejterméket, de felrótták neki a betétdíjat. Mi is unszoltuk, hogy nem jó ez így, alkalmazkodni kell. S Csikós beadta a derekát, lett zacskós tej, de az is látott tehenet, s még is bio, mert nem a szemétbányát gazdagítja. Ha nagyon kakaskodsz az üvegbetét ellen, akkor sem tudsz szemetelni, túljárt az eszünkön.
Csikós mutogatta a tejet egy hitetlenkedő vásárlónak, hogy az a 4-5cm a tetején az tejszín, nincs lerabolva, fel kell rázni, tessék megkóstolni, lefogadom nem ivott még ilyen finomat. Kövér mosolya megenyhíti a legridegebb szívet is, nyúl az üveg felé, megkegyelmez Csikósnak, hogy: na mutassa csak, hadd lássuk.
Megízleli, zavarban van, nem meri megdicsérni, csak lenyalja a szája széléről, s annyit mond, hogy jó, finom. De tényleg, s egyre jobban belemelegedik, beszélget, személyes élmények, tehenekről van szó.
Csikós azt mondja fontos a személyes kapcsolat a vevőkkel, a termék eladja magát, ez nem multi, ő tetten érhető, el lehet látogatni hozzá. Meg lehet érinteni a teheneket, ki lehet menni a földekre, ahol a takarmány terem, meg lehet nézni a teljes folyamatot. Ez nem külföldről jön be, hazai, Ő itthon dolgozik, hazai alkalmazottak, nem 4 órára bejelentve, s nem minimálbéren vagy létminimumon. S ez mind benne van egy üveg tejben, attól édes, attól zamatos, ezért nem emlékeztet a vízre, mert szívvel s lélekkel, hittel csinálja.

Sokunkban nem tudatosult eddig, hogy mit is jelent az, amikor a gazdák gyalázzák a multit, én is legyintettem rá, amíg Csikós el nem magyarázta, hogy ez miképpen érinti Őt.
Egyszerű, a multikkal szemben el van nyomva. A multi behozza a tőkéjét, cserébe hosszútávon kap adókedvezményt, olcsó, minimálbéres munkaerőt, s eladják nekünk a külföldről behozott, olcsó termékeket.
Idáig rendben, nincs ebben semmi.
De azért nemes dolognak látszik, amikor az osztrák gazda megköszöni a tejes dobozon, hogy a külföldi termékkel szemben őt támogattad, s ezzel biztosítottad nem csak az ő életben maradását, hanem az ott, helyben élő alkalmazottakét is. S meg is teszik, helyén van a dolog, osztrák emberbe osztrák tejet!
Vagyunk mi is, nekem is fontos. Nem csak azért, mert Csikóst ismerem személyesen, hanem a dúsan reklámozott termékek kétes eredetűek, nem hiszem, hogy jó néven vennék az üzemlátogatást. S, hogy listázzák már ki, hogy mi kerül a joghurtba, aztán a raktárban por, por hátán, különböző nevekkel illetve.
Szóval Csikós tetten érhető, van a föld, aztán, amit megterem. A tehenek elégedetten kérődznek, a vegyszermentes táplálék nem reklámfogás, a raktárban nincs semmi, csak friss, fagyasztott gyümölcs és oltóanyag a joghurthoz.

Csikós jóllakat, eltelsz, s szemed lehunyva hátradőlsz, kezedet végig simítod a hasadon.
Csikós után megnyalod mind a tíz ujjad, s még utána is folytatod.
Csikós a magyar igazság, az, hogy magyar csak ráadás.
Egészségetekre!

[Bemutató film] :D

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Ígérem, megváltozom!

2009.11.08. 19:23 guga

Ígérem, megváltozom!

Ezen a nyáron nagyon sokat jártunk le Bernecebaráti mellé a Kemence patakhoz. Hol négyen, asszonnyal, s a két gyerek, hol pedig én a két gyerekkel.
Pataktúrának hívtuk, mert ahol a patak keresztezi az országutat, ott belegázoltunk a vízbe, s mentünk, amíg el nem halkult mögöttünk a világ. Mikor már csak madárcsicsergés volt hallható, és vízcsobogás, ahogy görgették a köveket, akkor letáboroztunk.
A Kemence pataknak nevéből adódóan semmi köze sincs a kemencéhez.
A Szlovák kamenice szóból ered, ami köves patakot jelent. S valóban, a Kemence patak medre látványosan tele van szürke gömbölyded kövekkel, mint ha valaki teleszórta volna a patak útvonalát, mert amúgy a patak környékén nyoma sincs köveknek.

Egy kanyarulatban a patak széles medret vájt magának, ami egy kisebb tóvá szelídült, kb. 50 méter széles, benne hűs patakvíz, pisztráng. Odáig rendszeresen elsétáltunk a patak medrében, mert mellette egy kisebb sziget rakódott le a kamenicékből, két oldalán csendesen csobogott a patak. Szalonnát sütni, bográcsolni kiváló hely volt, s horgászni is, a nap sem hevített az árnyas, magas fáktól.
Egy alkalommal, ahogy letáboroztunk, észrevettük, hogy téglapiros kövek is meglapulnak a szürke kövek között. Kíváncsian vettük kézbe, hogy vajon mi lehet?
Ezek bizony valamikor agyagból kiégetett téglák voltak, csak évek hosszú sodródásának köszönhetően megváltozott az alakjuk. Ahogy a lezúduló tavaszi ár, vagy nyári zápor utáni rohanó víztömeg kimozdította a helyéből a köveket, egymáshoz koccantak, egymáson gurultak, lassan kézfejnyi gömböccé változtak.
Lelkesen elkezdtük gyűjteni a kisebb-nagyobb téglára egyáltalán nem emlékeztető, csinos darabokat, hogy jó lesz majd a készülő fürdőszobába dísznek.

Ahogy rakosgattam őket a fürdőkád mellé, s rendezgettem őket, hogy szemnek kedves látvány legyen, a kezembe akadt egy, amelyiken volt egy elmosódott, de jól kivehető dátum. 1954, akkor készítették, nyilván nem dobták egyből a Kemence patak medrébe, de viszonyítási alapnak jó. Hány év kell ahhoz, hogy egy meglett téglát a patak ilyen gömbölydedre formáljon? Biztos vannak benne régebbi téglák is, de minimum 20-30 év tehetetlen sodródás, mire én kézbe vettem.
Mi emberek is, a mi jellemünk is így formálódik, sodor bennünket az élet nevű patak, találkozunk egymással, hatással vagyunk egymásra, levetkőzünk szokásokat, másokat pedig kölcsönveszünk, még ha nem is hasznosak. Mindenkit más motivál, de kivédhetetlenül lerakódnak a patakmederbe a rólunk lekopott felszíni hámok. A legapróbb érintkezés is kivált bennünk bizonyos lelki formálódást, elég sorban állni a pénztárnál.
Sosem tudtam, miért kétkedtem, ha valaki fogadkozott: ígérem, megváltozom. A pontos okát csak a patakmederben ismertem fel, az ott talált téglák nem az önmagukra gyakorolt hatás miatt változtak meg. A rájuk ható külső erők változtatták olyanra, amilyen.

Mire megértem, hogy miről szól az élet, véget ér.

Jer 1,5
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.

Ezt Jeremiás prófétának mondta Isten, de mint tudjuk, mindenkinek szól.
Ha Isten már születésem előtt pontosan tudta ki vagyok, milyen vagyok, nem vitás, hogy pontosan ismeri az egész életem, a halálom, s azt is, hogy utána mi történik velem.
Préd 3,15
A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
Préd 7,14
A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik.

A földesúr és a felesége végigpillantottak a magtáron, sok-sok épület telve gabonával, ez évben bő termés volt, nem sújtotta őket az aszály, a jobbágyok is serényen dolgoztak.
A földesúr a feleségére kacsintott és odaintette gyermekét. Gyere csak fiam, fogd a kezedbe, add oda nekik! Egy aranysárga cső kukoricát helyezett a fia tenyerébe, a fiú, aki addig felhőtlenül futkorászott a magtárban, most elbizonytalanodott. Félve vette el a cső kukoricát apjától, s lopva pillantott anyja felé, az is biztatta őt a pillantásával.
Apja nógatta, hogy menj csak, menj, add oda nekik. A parasztok gyermekei a magtár előtt rugdostak egy rongylabdát, szakadtak voltak, megviseltek, éhesek.
Egy pillanatig megcsillant a szemükben a remény, egy egész cső kukorica, na vajon ki viszi haza? A földesúr kiterelte a fiát tenyerével a magtár elé, a srácok megilletődötten körbeállták, nagy, széles körben, s lélegzet visszafojtva vártak.
A kisfiú az apja nadrágjába fúrta az arcát, s félve tekintett a srácok felé, ingatta a fejét, egyre szorosabban markolva apja nadrágját. Elrejtette a kukoricacsőt a gelebébe, makacsul, morcosan pillantott ki az apja kabátja csücske mögül, s nem adta volna semmi pénzért, a könnyei is kicsordultak.
Anyja végigsimította a fejét, s megkönnyebbülten néztek össze az apával.
Már azt hittem megesik rajtuk a szíve, s megkönyörül…
Az apa is felsóhajtott, egy pillanatig én is azt képzeltem, hogy megtörik, megenyhül, de hála Istennek az én vérem, magához vonta, átölelte.
Fiam! Ha nagyobb leszel, bátran rád merem bízni a birtokot.

Megvolt a magam kukoricacsöve, amit én is szorosan megmarkoltam, s nem engedtem volna ki a kezeim közül még Istenért sem. Nem tudtam, mi következik rám, nem tudtam, hogy hamarosan rám is vár a magtár.
1998, akkoriban csöppentem bele a számítástechnikába. Pénzem nem volt, csak egy szakadt gépem, Intel Pentium 133MHz, 2*16mb edo rammal.
Egy ismerősöm, aki Svájcban dolgozott szálloda portásként, hazafelé tartott, szabadságot vett ki. Volt egy számítógépe, Intel 233MMX processzorral, meghibásodott, nem tudta mi a probléma vele, nem akarta ott szervizbe vinni, mert költséges lett volna. Rólam meg tudta, hogy konyítok hozzá, hazahozta, s rám bízta, hogy rakjam rendbe.
Most már elmondhatom bátran, nincs mit szégyellnem rajta.
Acorp AT-s tápegység volt a gépben, áttételesen a memóriák is meghibásodtak, mivel nem kaptak megfelelő feszültséget. A memória teszt hibázott.
De nem csak memóriát vetettem vele, hanem egy másik processzort is, mert az én alaplapom tudta kezelni a 233MMX-et. Nagyon vágytam egy nagyobb processzorra, hazudtam, megloptam az ügyfelemet, megvetettem vele egy új tápegységet, új ramokat, új processzort, s úgy állítottam be magam, mint aki jótevője.

Elégedetten raktam be a gépembe az ügyfelem processzorát, végre nekem is volt egy nagy processzorom, büszkén fórumoztam, s beraktam az aláírásomba, hogy Intel Pentium 233MHz MMX, nem ám akárki, a guga. Gugának is akkora processzora van, mint a nagyoknak, euforikus állapotban kapcsoltam be a gépemet, féltő gonddal, szépen bootol, király módon tölt be a win98, azaz töltene, félúton kiakadt. Újraindul, kékhalál, totális csőd, egy rakás szerencsétlenség, oda a kezdeti lelkesedés.
Küszködtem a gépemmel egy napig, nem jöttem rá mi a hibája, míg egyszer csak eszembe jutott, hogy a hiba bennem van, Isten tanítani akart valamit.
Akkoriban az alaplapokon jumperelni kellett szorzókat, fsb-t, feszültséget. Kiraktam az asztalra az alaplapot, processzort, ramokat, vga kártyát, (S3 Trio 2mb-ra felbővítve) zsíratomkirály, rajűbercool
Egész álló nap azzal voltam elfoglalva, hogy rakosgattam a jumpereket, mert az előírt beállításokkal nem működött. Végül meguntam, belefáradtam, s visszaraktam az eredeti 133MHz-es processzort, helyre állt a rend a fejemben is, lelkemben is, a gép is megnyugtatóan duruzsolt.
Lemondtam a nagyobb processzorról, csalódtam, önmagamban is.

Hogy bízhatna rám magtárakat, ha már az első kukoricacsőre ráteszem a kezemet?
Hogyan bízhatnának meg bennem a jövőbeni ügyfeleim, ha kilopkodom a gépeikből a jobb alkatrészeket? Olyan ez, mint az autópálya, mindig ki van írva, hogy mi következik.
Észlelés, felfogás, jön minden, mint a menetrendszerinti járat, nincs attól eltérés.
Minden buktatón át kell esni, Isten nem próbára tesz, magamra kell ráismerni. S ha sikeresen vettem egy akadályt, jön a következő, egyre közelebb kerülök, egyre jobban ismerem, hogy mit akar, magamat is, és az ismeretlent. Egyre nagyobb felülettel érintkezem a megfoghatatlannal, egyre több a megválaszolatlan kérdés.

Hamarosan jött a Guga Bt. Rengeteg számítógép, jobbnál-jobb alkatrészek, a fülemen jött ki, beteltem, nem egyre jobb számítógépre vágytam, hanem a kisujjamban volt. Unalmasnak hatott, hogy velem rakatták össze az aktuális csúcsgépet, rajtam akarták bevasalni az elismerést, hogy nekik van, s közben nincs megállás, egyre nagyobb processzorok.
Egy délután bejött egy grafikus, Intel Pentium Pro 2*200MHz, majdnem elsült a saját gépétől, bővíteni kellett sok-sok edo rammal a meglévők helyett, látszott rajta, hogy él-hal a gépéért, se barátnője. Szenvtelen maradtam a gépe iránt, nem osztoztam a lelkesülésében, arca kipirulva, hevesen gesztikulált, mint játszótéri anyukák, hogy a gyerek milyen színűt kakilt.
Ha pár hónappal korábban jön, kilopom a gépéből az összes alkatrészt és megvetetem vele újra, mint az: Éretlenek c. filmben a motort, amit többször is eladott a srác ugyanannak az embernek, csak átfestve.

Minden embernek van egy születési dátuma, mint a téglának, aztán elkezdi görgetni a patak, kövekkel érintkezik, valamilyen lesz, aztán megint csak kövekkel találkozik, egyre dörzsöltebb lesz, változik a formája, egyre gördülékenyebb, jobban csúszik egy másik kövön, könnyen felkapja a sodrás, csörgedezik a patak, messzebbre viszi, megülteti, majd egy sodrás újra megemeli és alakul.

1987-ben költöztem Budapestre, szívem telve aggodalommal, menekültem a szülővárosomból Gyuláról. Viszontagságos időket éltem meg, a bírónő, amikor kimondta rám az ítéletet, úgy fogalmazott, hogy fiatal felnőtt. Már nem vádolok senkit, ahogyan Józsefet eladták a testvérei, s Isten mégis a Fáraó jobb kezévé tette, s felismerte, hogy nem a testvérei adták el, Isten jelölte ki az utat számára. József felismerte az útjelző táblákat az életében, s már nem vádolta lelkében a testvéreit, sem az ő urának feleségét, aki rabságba juttatta őt ártatlanul.
Haraggal, dacosan hagytam el a szülővárosom, 2.000 Ft volt a zsebemben, előttem az ismeretlen, Budapesten csak egyszer jártam, egy Helloween koncerten, s akkor is majdnem elütött egy busz.
Nem köszöntem el senkitől, anyám ajtajára egy cetlit ragasztottam. Elmentem Budapestre, soha többet nem jövök haza, keserűség és félelem volt bennem.
Előtte egy nappal engedtek ki a börtönből, apám nem is tudott róla, hogy mi történt velem, a tárgyaláson sem volt ott. A kirendelt ügyvéd kérte, hogy ne fellebbezzek, 1 év börtön két évre felfüggesztve, letöltve 3 hónap előzetesben.
Első bűntényes voltam, a többiek visszaesők, csak a vállukat vonogatták a letöltendő börtönbüntetés hallatán.
Rosszul sült el.

A börtönben elkülönítettek bennünket egymástól, az udvari séták alkalmával pisszenni sem lehetett, némán, fejeket leszegve róttuk a köröket, fegyveres őrök vigyázták lépteinket.
Nem volt bennem bűntudat, csak üresség, én nem gondoltam komolyan, olyan volt, mint egy játék. Kitaszítottként jártam a város utcáit, nem volt rám kíváncsi a családom, a szüleim rég elváltak, csak teher voltam nekik, valahová tartozni akartam, akár a kivert kutya.
Imponáltak a srácok, kicsit idősebbek is voltak nálam, vadak, szenvedélyesek, hamar befogadtak maguk közé.
Eleinte csak mókáztunk, az egyik hotel folyosóján kiürítettük az összes poroltót, minden szintet belepett a fehér por, éjszaka volt, belógtunk, a portás riadt volt, teljesen elképedt.
Elfutottunk, bemásztunk a strandra és felfeszítettük az egyik büfé tetejét. Vihogva adogatták ki a söröket, cigarettát, mámoros volt, felszabadult, kontroll nélküli.
Autókat törtünk fel, vittünk mindent, ami érték, minden estét éttermekben töltöttünk, ha elfogyott a pénzünk leléptünk fizetés nélkül.
20 fős társaság, közel egy hónapon keresztül fosztogattuk a környéket, elmentünk egészen Szegedig.

Az algyői nudista strandon egész nap piáltunk, a büfés örült, hogy lesz neki forgalma, nem győzte bontogatni a söröket, nem sejtette mi vár rá. Este fizetség helyett agyba-főbe verték.
Sorozatos bolti lopások, éttermekből rendszeresen meglógtunk fizetség nélkül, élveztük a nyarat, parkokban aludtunk, hangosak és bátrak voltunk, csapatba verődve nem volt ellenfelünk, nem mert szólni senki, mert a többiek hamar lerendezték.
A rendőrség keresett már bennünket, egy reggel szirénára ébredtünk. Egy szegedi parkban aludtunk a földön, szerteszét. Belénk hasított, hogy itt a vég, futás a szélrózsa minden irányába, én meg rájöttem, hogy ha mindenki elfut, akkor velük lesznek elfoglalva, vastag bokrok alá bújtam, felsértette a bőrömet a tüske, ziháltam, mint az űzött vad. Rám jött a hasmenés, fekve intéztem el, nyomorultul éreztem magam, s kiszolgáltatottnak, nem mertem előjönni órákig. Késő délután lesétáltam a Tisza partra, lemosakodtam, egyedül maradtam.

Anyámék vajon mit gondolnak rólam, hiányzom nekik? Több mint 3 hete azt sem tudják, hol vagyok, haza szerettem volna menni, óriási űr keletkezett bennem. Valaki törődjön velem!
Éjfél körül még az országúton gyalogoltam, kiéhezve, elcsigázottan, stoppoltam az arra járó autósokat. Egy piros Zsiguli (taxi) lassított le mellettem, a hátsó ülésen nászutasok, fiatal pár, aznap keltek egybe, kíváncsian méregettek.
Hát te, hova tartasz ilyen későn?
Haza szeretnék menni, 3 hete elszöktem, válaszoltam.
A gondjaikba vettek, egész nap úton voltak Budapestről, a taxit bérelték a sofőrrel együtt.
Már jártak Kecskeméten, Szegeden, s egyéb szép helyeken, azt tervezték, hogy bejárják egy hét alatt az országot, minden nagyobb városba elmennek, kivesznek egy szobát, s másnap tovább állnak.
Gyulán még nem jártak, megígérték, hogy hazavisznek. Mutattam nekik fellelkesülve az irányt. Itt balra, ez már a dobozi út, ha a várost elhagyjuk, lesz egy szeszfőzde, utána az ötödik tanya, Nagyfenék 9.
Csak egy kávét kértek cserébe, önzetlenek voltak, segíteni akartak, bajba kerültem.
Bekopogtam a tanya ajtaján, anyám álomittasan, hálóingben nyitott, félrehúzta a függönyt, a szemeit dörzsölgette.
Megjöttél?
Mutogattam magam mögé, hogy egy fiatal pár hozott haza Szegedről, csak szeretnének inni egy kávét.
Még mit nem? Mit képzelnek maguk? Hajnali 3 óra van, fakadt ki anyám. Takarodjanak innen, mert felébresztem a férjemet!
Lesújtó volt, és rémisztően közönyös.

Visszamentem a régi munkahelyemre dolgozni, de a fizetés messze volt, ennem nem volt mit, anyámmal hadilábon álltam, nem volt maradásom. Késő estig jártam a várost, sok a haver, de csak inni adtak, kerülgetett a magány.
A munkahelyemen fogtak el a rendőrök, na gyere csak szépen te jómadár!
A szüleim nem tudtak rólam semmit, fogalmuk sem volt róla, hogy hol töltöm az éjszakát.
Ahhoz sem volt bátorságom, hogy megkérjem az őröket, szóljanak nekik, csak egy újabb balhé, és felelősségre vonás. Nem szégyelled magad fiam?
Nem tudom anyám honnan tudta meg, három hónapig nem láttam, egyszer csak ott állt a tárgyalóteremben. Sírt, aggódott értem, várt a börtön előtt, amikor kiengedtek! Az őr még utánam szólt, hogy: aztán meg ne lássunk itt többet!
Anyám közben elvált mostoha apámtól, s elköltözött egy másik házba.
Bennem meg megszólalt valami, ami nem hagyott nyugodni.
Ha itt maradok, újra visszakerülök, ez a társaság veszélyes rám nézve, alaposan megijedtem.

Elhívtam a haverjaimat. Böce, Csiga és Robi, közöltem velük, hogy reggel elmegyek Budapestre, és nem jövök többet haza.
Hova? S mit fogsz ott csinálni? Kihez költözöl? Lakik ott rokonod, hol fogsz dolgozni?
Nem tudom, semmit sem tudok.
Fogjátok a cuccaimat, mindenem a tietek, lehet. Lemezjátszó, bakelit lemezek, gitár, magnó, kazetták, könyvek. Csigának visszaadtam a fordított keresztet, amit elloptam tőle és kiraktam a szobám falára. Vitték a könyveket, a késemet, a múltamat, az összes gondomat.
Nem hittek nekem, váltig állították, hogy egy hét múlva úgy is visszajössz, nincs neked ott hova menned, éhes leszel, csak nem állsz neki kéregetni?

Reggel nehéz szívvel szálltam fel a hajnali vonatra, nem búcsúztam el anyámtól, nem lett volna neki mit mondanom, eltökélt voltam, hűvös volt a szürke műbőr ülés.
Hatalmas város, nagy nyüzsgés, színes kavalkád, egyedül, védtelenül. A Keleti pályaudvaron leszálltam, vettem egy nagy levegőt, megráztam magam, s elindultam sétálni.
A Népstadionnál volt a Középület Építő Vállalat, hatalmas táblákon hirdették, hogy milyen munkaerőt keresnek. Festőt felveszünk!
Aznap este már munkásszállón aludtam, volt saját ágyam, beintegrálódtam egy rendszerbe, törődtek velem. Adtak ennem az étkezdébe, a melósok vállon veregettek, eregették a füstöt a talponállóban. Gyere Culi igyál te is egy sört! Ittam.
Volt bérletem, ideiglenes lakcímem, fizetéspapírom, évi 20 nap szabadságom, személyi igazolványom, belépő kártyám, rajta a nevem, s blokkoltam, amikor beléptem. Rajta óra, perc, a műhelyben helyem, poharam az asztalon, újság, amit minden reggel megvettem. Szokásaim, ételek, amit szerettem, s olyan, amit nem. Volt nevem, hívtak valahogy, nevettek is rajtam, ha olyat mondtam, munkát is bíztak rám, én meg megfeleltem.
Majd lett egy barátnőm, átöleltem, 4 év múlva elhagyott, így megy ez, most meg ilyen vagyok. Ígérem, megváltozom.

Azaz dehogy, kövecses patakban sodródom, néha közönséges, néha színpadias, mire megértem, véget ér. Egy valami biztos, nem aggódok a tegnapért, mert már tudom.

Ide a végére illene egy adu ász, a megfelelő helyre beillesztett, helyén mondott ige, Bibliai idézet. De pontosan tudom, hogy viszket a fületek tőle, s feláll a szőr a hátatokon

Csel 5,29
Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

No meg egy kis koczkacukor a végére, hogy elolvastátok: [film: megtölt, lenéz 33mb] vagy [youtube]

3 komment

Címkék: gugaizmus?

Haragszom a töködre!

2009.10.18. 15:16 guga

 

Anyám 60 éves, az élettársa, Megyeri Jani bácsi 75 éves.
Anyám már a nyár közepén jelezte, hogy menjünk kiccsaláddal a szülinapjára, aztán nehogy elfelejtsük, hetente rákérdezett, hogy ugye elgyüttök?
Már, hogy a fenébe ne mennénk, ott a helyünk, testileg, lelkileg, de főleg testileg.
Van már tapasztalatunk, hogy anyáméknál, miként zajlik az élet.
Fenjük is a gyomrunkat, indulás előtt hetekkel beindul a pavlovi reflex.
Ha valaki nem tudná mi az, röviden elmagyarázom.
Ha a gazda a disznókat minden reggel pontban hatkor eteti, akkor menetrendszerűen beindul a nyálválasztásuk, függetlenül attól, hogy kaptak enni, vagy nem. Ha a gazda felkel, felkapcsolja a kinti villanyt, a malacok mozgolódni kezdenek, kicsit vissantanak, tolakszanak a vályú előtt, böködik egymást, méltatlankodnak. Majd, ha jön a meleg, gőzölgő moslék, akkor boldogan átadják magukat a testi élvezeteknek. Elcsendesednek, nem veszekednek, legfeljebb a farával lök egyet a másikon, ha cubákot lát, s szeretné magának tudni. De mondom, a nyálelválasztás már akkor beindul, ha felkapcsolja a villanyt.

Anyám indulás előtt minden nap felhívott, már tényleg összenéztünk a nejemmel, s fontolóra vettük, hogy megtréfáljuk „tessék MÁV tudakozó”...
Megyünk anyám persze, ott leszünk, a gyerekek is.
Útban Gyula felé pedig óránként hívogatott, valahol Törökszentmiklósnál kikapcsoltuk, mert nem sikerült megnyugtatnunk, annyira aggódott.
A második hosszabb utam volt. Közel egy éve van jogosítványom. Budapestre rendszeresen vezetek, oda-vissza egyedül. Helyben naponta közlekedem, már egy alkalommal levezettem Gyulára, és elindultam vissza is, de erős gyomorfájdalmak miatt átadtam a volánt. Ez alkalommal végig én vezettem, még Romániába is átmentünk tankolni, 250 Ft a benzin. Megtankoltunk csurig, mondtam is a nejemnek, hogy szegény Suzuki, a tankjának vannak olyan részei, ami sosem látott benzint, az most alaposan megszívja magát.

Te! El kell, hogy mondjam Gyulán nyoma sincs a válságnak, nem átlagban, hanem anyáméknál. Öregem, ezek tudnak élni. A nejem nagypapája mondta mindig, hogy fiam a föld az nagyon fontos, a föld, a föld. Hát anyáméknak van három is. Telek itt, amott, meg egy kis hobbi.
Messzemenőkig krumpli, hagyma, fokhagyma, paradicsom (de akkora, mint a fejem), paprika.
Liba, kacsa, gyöngyös, tyúk, csirke, malac, kutya (hja az nem ehető (nálunk)...).
Te! Ezek nem jönnek zavarba, tesznek a teszkóra, meg a 900 Ft/kg fokhagymára, amit a kínaiak termeltek, s lehet, hogy sosem látott fokhagymát, már rég kitalálták, hogy lehet azt kőolajból is. Nem tűnt fel, hogy mind hatalmas és hibátlan, meg nem is marja szét a torkodat?
Anyáméké bezzeg vastag tyúktrágyán, disznótrágyán nevelkedett, van benne kisebb nagyobb, de levegőt azt ritkán veszel utána.
Szóval anyámék kinevetik a válságot, van nekik föld, meg rengeteg aprójószág. Hétvégén kimennek, nyakon basznak egy tyúkot oszt viszonhallás, lába kikandikál a lábasból, aranyló tyúkhúsleves, forrón szürcsölik.
Pavlovi beindult?

Nem is csalódtunk, arra érkeztünk, hogy az öreg az üst mellett téblábol. Bontogatja a söröket, gyere fiam igyál, öblítsd le a torkodat!
Jani bátyám, oszt pálinkája nincsen?
Akad, somolyog az orra alatt. Az út porára való tekintettel elkortyoltam vele két decit.
Ácsorogtunk az üst mellett, ittuk a pálinkát, kóstolgattuk az ételt, hogy milyen, mennyi fűszer kell még bele. Az öreg meg közben sztorizgatott, hamar megeredt a nyelve, egész életében sofőr volt. Hol az erdészetnél, hol meg Kádárt vitte vadászni az UAZ-al, arról nagyon szeretett mesélni, hogy micsoda tisztesség érte őt, Kádár milyen nagy ember volt. Erdészházban megfőtt a szarvas, Kádár magához intette, hogy üljön oda mellé.
Ezt minden alkalommal elmesélte, meg azt is, hogy ZIL-t vezetett, vaslapokat, csöveket fuvarozott az egész országban, fejből tudta merre kell menni, szállodákban aludt és étkezett.
Egyszer robbanóanyagot szállított a bányának, behajtott a behajtani tilosba, mert dugó volt. Rendőrök utána mentek Zsigulival, kérdőre vonták, Ő meg kinevette őket, hogy nem látjátok a teherautón a jelzést elöl-hátul? Még az anyád kertjébe is behajthatok, vastagon nevetett utána...
Semmibe sem vette őket, hiába voltak nagyurak, nem félt tőlük, Kádár sofőrje volt, ha az öreg vadászni indult.
Az öreg mostanában inkább eltéved, 75 éves, minden utat átépítettek, utoljára került vagy 100 kilométert, mire eltalált hozzánk, szentségelt is rendesen, hogy micsoda világ.
Hja, és Kádár is meghalt.

Csülökpörkölt, az főtt az üstben, nem is reggeliztem, kóstolásnál nem adtam neki vissza a kanalat, csak fújtam a forró lét, aztán emeltem a számhoz, a forró, füstölt bőrt lehántottam, azt is addig fújtam, amíg ehető nem lett. Az öreg rendkívül jól tud főzni. Hogy hívják ezt az ostoba pártvezért? Thürmer Gyula? Nahhh, az beválasztotta az öreget valami tiszteletbeli főszakácsnak, hogy ha jön legközelebb Gyulára, akkor csak az öreg főzhet neki.
Az öreg nagyon büszke rá, én meg nem akartam megbántani, hogy Thürmer Gyula, ha nagyítóval keresne, sem találna Gyulán olyan embert, aki egyáltalán egy zsíros kenyeret megkenne neki.
Az vitathatatlan, hogy Jani bácsi ért a kondérhoz, bárki megnyalná utána az öregnek mind a 11 ujját.

Anyám csak sündörög az öreg körül, lesi minden kívánságát, szalad sörért, szisszen, tessék itt van, neked is fiam, igyad csak Zolikám! Oszt van munkád, hogy vagytok?
Jönnek a sablonok, anyámmal még sosem beszéltem lelki alapon, nem ért hozzá, igénye sincs rá, kényelmetlen neki. Idős korára vált igazán anyámmá, mikor én voltam siheder, sok konfliktusunk volt, mára megbékéltünk egymással, ő is lehiggadt Jani bácsi mellett.
Megpakolja a Suzuki csomagtartóját befőttekkel, savanyúsággal, kolbászokkal, fagyasztott húsokkal, messziről integet, megvárja amíg elfordulunk az utca végén, s szereti ha még aznap este felhívjuk, hogy minden rendben volt anyukám, jól utaztunk, nagyon szépen köszönünk mindent.
Egy héttel később szintén rátelefonálunk...
Nahhh, hogy vagytok?
Köszönjük jól.
Mit csináltok?
Főzzük az ebédet, kokas, szép sárga, kikandikál a lába a fazékból, utána megsütjük. Látszik, hogy a te udvarodban nevelkedett, nagyon rendesen viselkedik.
Anyám ilyenkor szélesre tárja a lelkét, bevasalja a dicséreteket.
Nahhh, akkor jók legyetek, puszilom a gyerekeket.
Leteszi, egy hét szünet, de akárhányszor felhív, mindig érzem a hangján, hogy jóllakott, bár sosem felejti el megemlíteni, hogy nincs egy forintjuk sem.
Most is járnak makkot szedni, hülyén hangzik, de az erdészet átveszi, 100 Ft/kg.
Jobb, mint a McDonalds, legalább jó levegőn vannak.
Anyám megélne a jég hátán is, mindig őgyeleg valami körül, forgat valamit a fejében, amiből forintok kerekednek. Ha nem is nagy vagyon, de annyi mindig van, hogy ne az éhségtől szédelegjenek. Piros paprikát termel, szárítja, őrli, eladja. Cserépkályhával fűtik a vályogházat, télen kint mínusz húsz van, bent meg izzad a tököd. Erdőről szedik, mert lehullottat lehet, engedélyezik. Vályogház amúgy sem holmi hitvány panel, hogy havi 40 és dideregsz. Itt faszántosul ledobhatod a göncöd, bedobhatsz egy felest, kanalazod a forró fácán levest, közben tepsiben sistereg valami hús, savanyúság a hordóban, szalonna, kolbász a kamrában.
Nem illik belépni a szentélybe, én tartózkodom, úgy vagyok vele, mint Szandán, harapni lehet a levegőt. Füstölt oldalasok, sonkák, szalonna...
Az öreg siet a tudtomra hozni, hogy nem a szél fútta oda, van vele munka, oszt kineveti a sok senkiházit, akik egész nap a kocsmában héderelnek, eregetik a füstöt, panaszkodnak, állandóan betegek, és mindenképpen leszázalékoltatnák magukat.
Áhhh, nem jók ezek semmire, csak sír a szájuk, nem ismerik ezek a falatot.
Kicsit dörzsöl a száján, rácsap a vállamra, hogy nem igaz fiam?
Ezt sem a segélykéből hordtam össze, mutat körbe. Libák megrettennek a karlendítéstől, mutató ujja körbejár, anyám szalad egy újabb üveg sörért, azt hitte neki szól a bütykös ujj, nekem is bont egyet.

Közben az étek megfőtt, nagy edényekbe öntjük, Suzukiba be, átfuvarozzuk az Öcsi kocsmába.
Hozzá főtt krumplit, savanyú uborkát, kocsmában már vár a sok éhes száj.
Anyám barátjai.
Nem ismerek senkit, elköltöztem 22 éve, be kell mutatkoznom, anyám körbe vezet. Ez itt a kisfiam, a legidősebb, látod milyen kicsi?
Höhögős, vastagnyakú traktorosok, temető csőszök, elhízott vénemberek szorongatják a kezemet. Csak a hasuknak élnek, nincs bennük semmi lélek, puszta nyelőcső a bél felett + személyi igazolvány, meg jogosítvány, hogy mit vezethet. De ha leszáll a gépről, már tölti is magába, rövidet a sör előtt, hogy kicsit megcsapassa. Mindent megesznek, ami zsíros, olcsó és böfögtet, mindenen höhögnek, mit nekik wikipédia. Szavam sem lehet, köztük nőttem fel, megismernek, homlokukra csapnak, utána az enyémre. Mit iszol?
Ez a bűvös kérdés, hányszor hangzott már el?
Annyit ittam már ilyen kérdések után, hogy kihalt az agyam, csak reflexből létezem.
Ugyan sosem kerültünk egymáshoz közel senkivel, de a vállam lila lenne, ha mind egyszerre csapkodná. Lelki szemetesláda vagyok, akként kezelnek. Idegen ember meglát, rögtön közelebb húzza a székét, mindjárt folyik belőle a szó, hogy elvált, de fizeti a gyerektartást, meg jóban van a nejével, promised you.
Vagyunk negyvenen, élj a mának, negyven nyelőcső, a végén szemmel és idegvégződésekkel, szólni sem lehet, mint a macskám, haszon nélkül lesi a falatot. Már reggel hatkor képes karmolni az ajtót, holott nem haszonállat. Csupán éhes, ha jóllakott furcsán néz rám, megvet, csak akkor bizalmaskodik, ha éhes, akkor képes dörgölődzni is, meg ha mondom cicc, elsőként jelentkezik, mint ha nem venném észre, hogy ott van. A másik macskám sokkal öregebb, szelídebb, nem nyomul, külön kell etetni, mert ez a köcsög úgy ólálkodik mellé, mint ha csak kíváncsi lenne, elhúzza előle az ételt, kettőt belefalatoz, a szájába veszi, s utána fut. Akkor is így tesz, ha jóllakott, inkább eleszi a másik elől, s később kiokádja a tuják alatt, roppant dühös vagyok rá. Szívesen fojtogatnám olyankor.

Megérkeztünk az Öcsibe a nagy 20 literes edényekkel. Pogácsa már asztalon, savanyúság kiporciózva, szelet kenyerek, mondom nem ismerek senkit, furán nézek körbe, holott anyám fia vagyok. Mondják, hogy első kör fizetve van, utána mindenki a maga kontójára. De azért sorjáznak oda a pulthoz, hogy írja csak Katikához. Igazi jó barátok, anyám meg a tékozló fiú.
Visszafogottan piálok, megittam vagy két sört a kaja után, tortát sem kértem.
Megjöttek a zenészek, atya ég, a Dávid Pityu, hát te mit keresel itt?
Hóna alatt a nagybőgő, biciklin hozta. Aszongya népzenész lett, de már régen.
Basszus, minden népzenész alacsony, bajuszos, cigarettázik és valami vonós cucc van nála.
Nosztalgiáztunk, aszongya nálunk nyaraltak, apám tanyáján, ő volt 12 éves, én meg 5 éves, és elindultunk dinnyét lopni a csabai útra. Jött a csősz, rikácsolt, fenyegetődzött, én mentettem ki őket, mert alaposan bokán rúgtam, utána meg szemen köptem s elszaladtunk.

Elkerekedett a szemem, ezt életemben először hallottam. Szelíd embernek ismerem magam (most 42), fura, hogy 5 éves koromban így viselkedtem, megnéztem volna magamat egy video felvételen.
Megint szisszent egy sör, kocc, egészségedre.
Mivé lettünk...
Ahogy lehull egy mag a földre, gyökeret ver, úgy Dávid Pityuban is már akkor megbújt egy népzenész. Persze itt most lakodalmast játszottak, mulatóst.
Kérdeztem, hogyan lett nagybőgős?
Mert, hogy a fiam fuvolás, könnyebb hangszer, elfér a hóna alatt.
Aszongya mondták neki, hogy kell egy bőgős, gyere már, hangszert is vett, azóta kongatja. A harmonikás szintúgy, neki a kezébe adták, hogy tessék gyűrjed és ott ragadt a kezében. Van hozzá tehetsége, született zenész, vérbeli szórakoztató.
Én egyet kértem tőle csak: a „megy a gőzös Kanizsára”...
Faszom se tudja mi van Kanizsán, de voltam már vőfély és nagyon jót vonatoztunk kondér fedelét fakanállal ütlegelve.
Most nem jött be, a sok nyelőcső üveges tekintettel ült a helyén.
Kértem még egy tenyeres, talpas néptáncot, megcsapkodtam a lábam szárát, tetszetősen. Utána felkértem a nejemet egy táncra, forgattam egyet jobbra, egyet balra.
Végül a basszusgitárt is elkunyeráltam, mondtam Jancsinak, ha játszottam ritmus, szóló és basszus gitáron, akkor a nagybőgő nem jelenthet gondot.
Gondot jelentett, utoljára évekkel ezelőtt fogtam gitárt a kezembe, ez meg behemót hangszer.
Azért lekísértem egy számot, a harmonikás nem zavartatta magát, tőle játszhattam volna a „für elise”-t is, nem számít, akkor is négynegyed.

A Für Elise háromnegyedes – hi-hi...ezt nem tudni...

Londonban sej, haj, meg valami Snejder Fáni, hallani sem akar piros szoknyáról, jobban preferálná a húsz centit. Az mindig kéznél van.

Leléptem, nem az én világom, kitáncoltam magam, hangszeren is játszottam, még sem lettem fél Isten. Nejem már rég ágyban a gyerekekkel.
Utcára nyílik a kocsma ajtó...
Úgy léptem ki, mint aki levegőzni indul, aztán egyre messzebb, indoklás és elköszönés nélkül.
Nem volt maradásom, egyszerűen ehhez nincs semmi közöm. Lesétáltam a tópartra, este 22h, fények hullámzanak a nádas tövében, de sokat horgásztam snecikre gyermekkoromban. Semmi nosztalgia, ez a város nem emlékeztet önmagamra, csak vannak helyszínek kitörölhetetlenül.
Elképzeltem, hogy havazik, vastag hó, abban csoszogok, van még 6km hazáig, a tanyáig, kezemben vodkás üveg, zsebemben Sophianae, alig múltam 18. Épp egy csajtól jöttem, pattanásos volt a feneke, azt mondta kiszeretett belőlem. Egy hete jártunk...

Faiskola utca, az óvoda. Húgomért jártam, mindig megettem az uzsonnáját, most az Öcsi kocsma előtt elszívtunk egy cigit közösen, elpanaszolta, hogy állandóan ott hagytam az óvoda előtt, hogy jövök nemsokára, aztán eltűntem órákra.
Nem emlékeztem semmire, de rájöttünk közösen, hogy valószínűleg Csigához mentem, aki egy utcával lakott arrébb. Szegény húgom meg 2-3 órát sétált az utcán, várta, hogy mikor jövök.
Én meg közben Szferle Attiláék kamrájában faltam a süteményeket Böcével, belevágtunk a szalonnákba, hozzá friss kenyér, megdézsmáltuk a bort, pálinkát, mindent, amit nem zártak el lakattal. Utána bementünk Csiga szobájába, beraktuk a sztereóba a Motörhead-ot és elaludtunk. Arra ébredtünk, hogy Csiga tele fingotta a szobát, ami szintén vályogfal, minden bévül tart, megőriz.
Félálomban megvakarta a seggét, majd az orrom alá tolta a mutató ujját, hogy nézd csak Zolikám, milyen jó sajtszagú...
Erre ébredtem, meg eszembe jutott, hogy a Húgom az utcán ácsorog, anyám agyon fog verni, ha nem keveredünk hamar haza.
Felültettem a húgomat a camping kerékpár kormányára, de annyira siettünk, hogy előre hassal leesett, és áthajtottam rajta.
Most az Öcsi kocsma ajtajában elmesélte, s hozzá tette, hogy nem haragszik...

Ahogy sejtettem a házban már sötét volt, dobtam a ganédomb mellett egy pisát és levetkőztem a ruhám egy sarokba. A konyhában ételek a gázon, itt állandóan sül valami, most éppen karaj (reggelire). Csak nem tudták befejezni, elszólította őket a talpalávaló. Bebújtam az asszony mellé, idegen ágy, idegen illatok, behunyom a szemem, hogy szokjam a sötétet. Kirajzolódik a szocreál szekrénysor sziluettje, délután már belestem a paravánok mögé. Megnéztem Jani bácsi könyveit, valaha az ÁKV-tól rendelte, szívesen belelapoztam volna egybe. Aztán ott vannak a fényképei, az öreg jó húsban volt, jó karban, biztos sok nő szemet vetett rá, mikor legény volt.
Halk mormogással beindult az ajtó mellett a fagyasztó, benne szarvas, vaddisznó, fácán, tyúk, a disznóvágásból, ami gyerekek közt elosztható. Biztos van benne hal is, amit öcsém fogott a horgásztanyán, meg gomba, szegfű gomba, amit anyám szedett. De jó leveseket főzött belőle gyerekkoromban, a mai napig az orromban van az illata.
Félálomban még felriadok, a kisebbik fiam álomittasan horkant egy túl nagyot, biztos hosszabb ideje nem vett levegőt. Az éjszakától előre félek, ha megjön az öreg ittasan, horkolni fog, vastagon. Anyám rendszeresen panaszkodik, hogy hiába altatja másik szobában, megemelkedik tőle a háztető.
Ilyenkor nincs mit tenni, tv on, vannak éjszakai adások, sport, hírek vagy pornó, nem kívánt, váratlan erekció.

Éjjel kiléptem a klotyóra pisálni, hideg volt a burkolat a talpam alatt, este kőbe vésettem velük, hogy hagyják égve a villanyt, így a 40-es izzó útmutatott. A törölköző vizes volt, nemrég használták, a konyhában az asztalon feles poharak. Ezek hazajöttek a szülinapiról és még koccintottak egyet, hogy biztosan el tudjanak aludni.
Az öreg a fal felé fordulva horpaszt, önmaga elől szívja el a levegőt, olyan közel fekszik a falhoz.
Anyám is alszik a másik szobában, ott is van egy fal felé.
Óra ketyeg, alattomos, lassan múlnak a másodpercek, nehezen alszom vissza, nincs átmenet, egyszer csak a nap süt be az ablakon. Mi történt?
Kávé illata a levegőben, pavlovi + azonnal fajansz értékelés, remélem nem foglalja senki, aztán eszembe jut, hogy van kinti budi, az a nekem való. Nyitva hagyom az ajtaját, telekürtölöm a hajnalt, akár a kakas, szomszédok megrettennek, ijedten húzzák magukra a spalettát.
Rábootolok egy kávéra, szívesen indítanám a napot egy felessel, mint régen, amikor még nem volt jogosítványom.
Helyette színes szóda, indián cseresznye, mindjárt beszarok, az íze jó, de akkor látott ez cseresznyét, amikor én szépségversenyt nyertem.
Miután megpakoltuk a hasitasit meg a Suzuki hátulját mindenféle földi jóval, nehéz szívvel, teli gyomorral intettünk búcsút Gyulának.

Utólag is sok boldog születésnapot mindkettejüknek!
Emlékezetes volt.

Guga! Miért „haragszom a töködre” az írás címe?

[film]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A II. kör

2009.10.17. 20:43 guga

 

[Az előző rész tartalmából.]

Nehéz dolga van a szülőknek. Ketten vannak, s a gyerek hol ellenük fordul, hol az egyikhez húz, a másikat nem szereti. Egy nevelőszülőnek, gyermekotthonban még nehezebb a dolga. Ha a gyermek már csecsemőként ott kezdi az életét, akkor számára az a környezet a természetes. Ha később kerül nevelőintézetbe, az olyan, mikor egy látó ember elveszti a látását. Ha valakit gyermekkorában kiszakítanak a családjából, s egy intézetbe adják, akkor kétszer akkora felelősség terheli a nevelőt, akire bízzák.
Nincsenek meg a jogai, amik egy szülőt megilletnek, viszont Ő indítja el a gyermeket az élete útján. Ő motiválja, ösztönzi, hogy tanuljon, s váljon hasznos tagjává a társadalomnak, tudjon érvényesülni.

Szólt nekem a Partos Gabi, hogy figyelj csak ide guga! Jönnek megint a motorosok, kieszeltek valamit, hogy üstben megfőzik, foglalkoznak kicsit a gyerekekkel, felülhetnek a motorra, hozzáérhetnek a kezükhöz, vállukhoz, átölelhetik a derekukat mögöttük ülve…

Persze, még jó hogy megyek.

Első alkalommal is nagyon felemelő érzés volt őket látni. Koncertet adtak a gyerekeknek (Alkonyzóna), akkor is főztek, akkor is törődtek, s akkor is emberi érzéseket csempésztek a gyermekotthonba. Kommersz szöveg, hogy a zord külső érző szívet takar, de igaz.
Elgondolkodtam rajta, hogy vajon a szakadár motorosok miért érzik kötelességüknek, hogy felkarolják ezeket a gyermekeket, s ha csak egy rövidke napra is, de éreztessék velük, hogy nincsenek elveszve?
Mert számkivetettek? Mert igaz emberek? Mert nem nyilatkozatokra, 1%-os felajánlásokra, és üres ígéretekre alapoznak?
Az, hogy önzetlenül felsorakoznak, jellemre vall, nem várnak viszonzást, nem feszengnek, nem képmutatóak, nem kétszínűek. Egyszerű emberek, akik motoroznak, kemény a lelkük, de csordultig a szívük, s megtalálták a helyet, ahová vihetik. Ezeknek a gyermekeknek a szó, amit nekik szánnak olyan, mint szomjazónak a hűs víz.

A gyermekek megjutalmazásával, érdemeik felsorolásával kezdődött a mulatság.
A nevelő hölgyek igyekeztek tárgyilagosan fogalmazni, kicsit rájuk pirítani, ügyelve, hogy ne vigyék túlzásba a dicséretet, de kihangsúlyozták, hogy milyen ügyesek. Főleg a nagyobbak, akik kiveszik a részüket a kicsik felügyeletéből. Egyensúlyoztak a szigor és a megengedés mezsgyéjén. Lehetőségükhöz mérten, s a gyermek érdeklődését figyelembe véve jutalmazták őket. Kicsiknek bármi, amire rácsodálkozhatnak, kis autó, színes ceruza, a lényeg, hogy valakitől kapjanak valamit, érezzék, hogy bizony nem felejtkeztek el róluk. Nagyoknak már azt is tudni kell, hogy melyik a kedvenc énekes, s hozzá egy cd lemez. Ellensúlyozni kell, még ha szerényen is, hogy nevelőintézetbe kerültek. Egy ölelés, biztatás, hogy csak így tovább, szorgalmasan, emberré fogtok válni, jó kezekben vagytok.

Aztán egyre türelmetlenebbek és követelődzők lettek. Rá lehet ülni a motorodra?
Ezt már tőlem kérdezték, csillogó szemmel vettek körbe, addig a nagyok az üstöt készítették elő. Muszáj volt megalapítanom a szakadár segédmotorosok tagozatát. Ha már motoros találkozó, én is motorral mentem, Yamaha robogó, nagyon népszerű lettem hirtelen.
Beálltam a marcona motorosok mögé, és hozzám is felülhettek. Foghatta a kormányt, húzhatta a gázt, izgatottak voltak, sűrűn hálálkodtak, s kérték, hogy ugye még felülhetek?

A motorok hangosak voltak, a hangjuk a földbe döngölt, káprázatos, a gyerekek sisteregtek, tapsikoltak, ugráltak, ellepték a motorosokat, mint a hangyák. Kapaszkodtak beléjük, hogy hadd menjek én, nem inkább én, én, én, engem tessék elvinni előbb, kezeiket nyújtogatták, mint az éhezők. Emberi érzésekre vágytak, törődésre, ölelésre, amit sosem kaptak meg. Egy barack a fejre, egy simogatás, biztatás, és a megengedés, hogy na gyere, csak gyere, pattanj a nyeregbe.
Ezek a motorosok nem tudják, hogy mit vállaltak. Mint a róka és a Kis Herceg, gyermekeket engedtek magukhoz közel, felelősséggel jár.

A gyerekek lelkesen felültek a motorosok mögé, egy rövid percig megtapasztalhatták, hogy milyen lehet apa derekát átkarolni, érezni a gondoskodást, a biztonságot, s aztán csere. Csalódottan szálltak le a motorról, azt hitték örökké tart, gyermetegen, esedezve kérlelték, hogy ugye mehetek még egy kört?
A motorosok megadóan bólintottak, hogy lehetne rájuk parancsolni, ellent mondani, fenyíteni őket, mint ha a sajátod lenne?
Láthatóan zavarban voltak, bőrnadrág, hangos chopper, másiknak gyorsasági, ujjak simítják végig a tankon a festményt. Keresik a pillantásod, ragaszkodnak, szeretnének tartozni hozzád, úgy szívják magukba a mosolyod, mint akik életet nyernek. Kihasználnak sürgetően, már kellemetlen, terhes, nem vagyok szokva, elszégyellem magam.

A semmiből bukkantak elő a nevelők, virágkoszorúnak, angyalnak, vidámnak, feledtetőnek öltözve. Arra a pár percre mindenki elfeledte a búját. A nevelők, akik napközben fegyelmeznek, szigorúak, most feloldották az áramkört, lekapcsolták a villanyt, képzelj el magadnak egy szebb jövőt, elmaszkíroztam magam. Amíg vidáman táncoltak, megpróbálták elhitetni, hogy ez az élet élhető és gondoktól mentes, hisz még gyerekek, van idejük a nyakukba venni, s elcipelni a világ problémáit.

A marcona legények beleadták szívüket, lelküket abba az üstbe. Tálalás után fölé hajolva, szürcsölve, hörbölve, nagyokat nyelve, rakoncátlanul. Friss kenyér az asztalon, kiharapva a közepe, gyűrött, zsíros szalvéta, tele gyomor, megelégedve, lenyugodva.
Mutogatják egymásnak az ajándékokat, terveznek, remélnek, túl sok terhet hordozva túlélnek.
Nehéz dolga van a nevelőknek.
Két szülő helyett állják a sarat, utasítanak, kérnek, fegyelmeznek. Ügyelve arra, hogy ne forduljon ellenük, ne fusson mellékvágányra az élete a gyermeknek.

Lk 18,17
Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.

Megint az volt, hogy nem mertem megszólítani a motorosokat, álltam ott félszegen, vakartam az államat, kerestem a tekintetüket, próbáltam szóba állni velük.
Olyan ez, mint egy randevú, majd házasság, biztosra veszem, hogy még eljönnek a gyermekotthonba. Azt is, hogy a gyermekek, akik felnőnek, kirepülnek, nem fogják elfelejteni őket, lesz mire emlékezni, a szájukban a főztjük íze, ujjaik őrzik a bőrdzsekik tapintását.
Fülükben feldübörög a motorok hangja, szívükben megemlékeznek a motorosokról, ahogy esendően álltak körben, mikor mindenkit a nevén szólítottak, megdicsértek, kicsit megróttak, majd megtapsoltak, megjutalmaztak.

A filmet feltöltöttem a youtubra, de azonnal hang nélkül jelent meg (Styx: Come sail away).
Inkább töltsétek le a saját szerveremről.
50mb

[A II. kör] jobb egérgomb, cél mentése más néven :))

[A szakadár motorosoktól utólag is elnézést a megkésett publikációért.]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Nem őriztünk együtt libát!

2009.10.10. 15:07 guga

Avagy, kit hogyan köszöntsünk?

Az előzmény:
A nejem a minap reggel azzal állt elém, hogy írjunk a köszönésről, mert szerinte áldatlan állapotok uralkodnak körülötte. Pedagógus, gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amikor felvonja a szemöldökét, s szerinte nem kellene szó nélkül elmenni mellette.
Én azt válaszoltam rá, hogy a közösségi élet, olyan, mint a KRESZ, vedd fel a forgalom tempóját, ne lógj ki a sorból.
Persze tudom, hogy hiába mondom neki, a vérében van, az anyukája is pedagógus. Már nyugdíjas, a mai napig rápirít gyerekre, felnőttre, ha káromkodik, eldobja a csikket, vagy rugdossa az almát az iskola előtt.
Nem is túl népszerű. Senki sem túl népszerű, ha gyengeségeinkre, jellemtelenségeinkre világít rá.

Az előzmény előzménye:
Hónapok óta készülök megírni azt, hogy kit hogyan köszöntsünk. Kinek mondom azt, hogy: „üdv!” Kinek kívánok jó napot, kinek csak mormogok az orrom alatt, hogy lássa, mozog a szám, de csak illendőségből, nem vagyunk még köszönő viszonyban. Kinek csapom el a fejem, ha meglátom. Kinek ugrok a nyakába, nyomok az arcára puszit, fogok vele kezet, csapok a tenyerébe, verem oldalba, tenyeremmel meglegyintem a vállát, játékosan ököllel gyomorba, teszek úgy, mint egy gyerek, hogy szevaaassz. Kit ölelek át csöndben, hosszasan, ki mellé ülök le csendben, szó nélkül, tudva azt, hogy most csak ezt igényli.
S kinek mondom azt, hogy höhhhnyeee, hőőőjjj?
Vártam, hogy kiforrja magát a téma, halogattam napról-napra, közben elteltek hónapok.
Míg egyszer csak a nejemnél kiverte valami a biztosítékot.

Már az írásunk ötleténél sem voltunk egy hullámhosszon, és a fentiekre is muszáj reagálnom: miért is kellene nekem felvennem a forgalom tempóját? Nem a felnőttek dolga meghatározni a gyerekek tempóját és irányát?
Anyukám 40 évig volt pedagógus, első és második osztályt tanított újra és újra. Pályája végén már unokákat is tanított, akiknek még élnek a dédszüleik, vagyis azok a szülők, akiknek pályája kezdetén a gyerekeiket tanította. Ezek a Tőle legalább egy korosztállyal idősebb emberek a mai napig így köszönnek Neki: „Jó napot kívánok Tanító Néni!” Nagyon is népszerű, tisztelik, megbecsülik, azért mert megtanította köszönni a gyermekeiket.

Először akkor találkoztam ezzel a problémával, amikor a kisfiamat óvodába vittem.
- Levente, köszönj szépen a néninek!
- Szia!
- Kisfiam, nem szia, hanem csókolom.
- Ugyan hagyja, gyerek még…
Na és? Ha gyerek, akkor nem kell tanítani? Mikor tanítsam, ha nem éles helyzetekben? Hogyan tanítsam, ha felnőtt társaim úton-útfélen „keresztbe tesznek” és rám pirítanak a saját gyerekem előtt? Egyetlen eset sem volt, amikor ne oktattam volna ki a szóban forgó felnőtteket. Márpedig az én gyerekem nem fogja tegezni a vadidegen felnőtteket, igenis tudni fogja, mi a magázódás, mi a tegeződés, és hogyan kell azok számtalan formáját használni. Nyugodtan mondhatom, hogy sikerült. Bárki, aki a fiammal beszélget, utána dicséri, azt mondja: milyen illemtudó, milyen választékosan tud társalogni.

Néhány évnyi „nyugalom” után újra szembesülnöm kellett felnőtt társaim hanyagságával, trehányságával, nemtörődömségével! Ráadásul, ami még fájóbbá teszi a dolgot, mindez vidéken történt, nem a fővárosban, ahol pedig inkább számít rá az ember. Az új iskola, ahová Levente jár, furcsa és egyáltalán nem kellemes meglepetéssel szolgált. Nem csak azért, mert sokévnyi nevelésemet két hét alatt dugába döntötte, hanem azért is, mert én magam is ebben az iskolában tanítok. Már az első napon dobtam egy hátast, amikor bejött a gyermek az órára és azt mondta: „Jónapot” Mi??? Tessék??? Ezt most nekem mondta? Vagy esetleg rosszul látok és van a 10 éves gyerek mögött egy vadidegen felnőtt, akinek épp rossz a hangulata, és nincs kedve többet mondani egy jónapotnál? Nem, nincsen, ezt tényleg a gyerek mondta. Oké, most jött először, nem rontok ajtóstul a házba, majd később megbeszéljük. De 30 perc múlva újra képes volt meglepni: „Viszlát!” Na ne! Ha mondjuk bemegyek egy ajándékboltba, egy szép napsütéses napon, az eladó kedvesen kiszolgál, esetleg kicsit bizalmasabbá válik a helyzet, mert mondjuk elbeszélgetünk róla, hogy milyen alkalomból és kinek veszek ajándékot, a sikeres vásárlás után, abbéli örömömben, távozva a boltból azt mondom: „Köszönöm, viszlát, szép napot!”
De a döbbenet itt nem ért véget: az egész iskola minden tanulója ezt a köszönési formát tanulta az ISKOLÁBAN: „Jónapot és viszlát…” Egy teljes évembe került, mire elfogadtattam magam az új környezettel. Nem csak azért voltam népszerűtlen, mert egy több évtizede tanító kollégámat váltottam fel, hanem azért is, mert minden egyes gyerekkel kötözködni kezdtem, ha így köszönt nekem.
„Drága gyermek! Vagy mond azt, hogy Jó napot kívánok, vagy mondd, hogy Adjon Isten jó napot, de ne mondd nekem még egyszer, hogy Jónapot. Majd ha együtt kapáltunk kukoricát, akkor köszönhetsz így, addig viszont megfelel egy sima Csókolom is.
Mára már azok a gyerekek, akiket én tanítok, tudják, mit várok tőlük. Nem parancsra tanultak meg köszönni, hanem elmagyaráztam, mikor hogyan köszönünk. De a magázó formával még most is bajban vannak. 7. osztályos kislány hol azt mondja, hogy „Maga”, hol azt, hogy „Ön”, szegénynek fogalma sincs, hogy szólítson. Ezt még el kell magyaráznom neki, ha alkalom nyílik rá.
Persze a meglepetések sora nem ért véget. Van ugyanis még egy gyerkőcöm, aki óvodás. Az Óvónővel és Dadusokkal tegezzük egymást, mert ők így kérték. De a reggeli köszönésem mindig így hangzik: ”Jó reggelt kívánunk! Szervusztok!” „Jó reggelt anya!” – válaszolják. Nem régiben új, igen fiatal kolléganő érkezett az óvodába. Még nem vagyunk bizalmas viszonyban, sőt semmilyen viszonyban nem vagyunk egymással, így a megszokott köszönésen kívül mást nem igen szoktam mondani Neki. Ám az én köszönésemre most egészen más választ kapok: „Helló!”

Neveltetésemből fakadóan én nem szoktam ráolvasni senkire, ha nem tud megszólalni a megfelelő módon, nem rám tartozik, neki kell megküzdenie vele, nem tartom magam igazságosztónak. Nagy magyar átlag vagyok, utcai verekedésekbe sem szállok be, nem szólok rá senkire, tényleg nem vagyok egy tipikus hős, nem keltem még a védelmére senkinek, holott lett volna rá módom.
Biztos vannak helyzetek, amikor elhagynám a szemléletmódom.
Én alapvetően arra törekszem, hogy mindenkivel jó viszonyban legyek, ez nem megterhelő, inkább természetes. Pedagógusnak sem lennék jó, a mai napig nevelésre szorulok.
Az óvónővel kapcsolatban is azt javasoltam, hogy felejtse el, nem ránk tartozik. Ha úgy köszön vissza, hogy helló, akkor az legyen az ő baja, nincsenek elvárásaim. Ilyenkor jön az, hogy ki milyen családból származik, s milyen értékrendet hoz magával.
A nejem csak szóvá tette.
Számomra nincs jelentéke, csak legyintek rá, a nejem viszont vérbeli pedagógus.

A lelkészünk egyszer azt mondta, miután már 8 éve élt Magyarországon, hogy olyan köztes állapotban van, amikor a saját nyelvét már nem beszéli rendesen, a mienket meg még nem.
17 éves koromig Gyulán éltem, sok ismerős arc megmaradt bennem, utána lehúztam több, mint 20 évet Budapesten, rengeteg ismerősre tettem szert, megannyi nexus, alkalmazkodás. 2007 nyarán költöztünk Bánkra, és azért el kell, hogy mondjam itt is élnek emberek, sőt.
Én is abban a köztes állapotban vagyok, hogy a régi, budapesti arcokat, hangokat már nem ismerem meg, az itteniekhez meg még nem szoktam hozzá. Megyek robogóval és az autók naptól csillámló szélvédői mögül int egyet a mutatóujjával, vagy a tenyerével, esetleg kirakja a bal kezét a lehúzott ablakon. Fogalmam sincs ki volt az, néha valaki rám mosolyog, biccent a fejével egyet, hogy szép jó napot…
Megtanultam, hogy Bánkon inkább előre köszönök, függetlenül attól, hogy ismerem, vagy sem. Ha pedig úton vagyok, akkor nem lepődök meg semmin. Kiabáltak már ki nekem Rába Steigerből, hogy helló gugaponthúúú!!! Wolksvagen passzátból integettek egyszerre négyen, én is visszaintettem, hogy majd leestem a robogóról, de fogalmam sem volt róla, hogy kik voltak. Nexus kavalkád, nekem tényleg nincsenek elvárásaim senkivel szemben, inkább az érdekel, hogy kit hogyan köszöntünk, s miért?
Melyik családtag kap puszit, melyik nem? Annak is adunk, akit nem szeretünk, a háta mögött összesúgunk? Kivel szemben engedhetjük meg, hogy tele szájjal köszönünk?
Hogyan mérjük fel az erőviszonyokat, hogy meddig mehetünk el, mit engedhetünk meg magunknak?
Mi a kifizetődőbb, a távolságtartás, vagy a kötetlen bizalom, ahol eloszlanak a kételyek, nincsenek illemek?

Az én köszöntési formuláimnak is megvan a mélysége, magassága.
Alapból mindenkinek kijár egy tiszteletem, jó napot kívánok párosítás. Hölgyek esetében úgy kezdem, hogy kézcsókom, jó napot! Ha hivatalos helyen jelenek meg, vagy nagyon kényelmetlen szituációba keveredek, és olyan emberrel kell kommunikálnom, aki láthatóan születésétől fogva karót nyelt és valami elcseszett elit életet él, akkor kimérten, visszafogottan elhangzik egy: üdvözlöm, jó napot kívánok (napszaknak megfelelően). Majd igyekszek az illető hatósugarából mielőbb távozni, szó szerint menekülök és, ha jön valaki, akivel összevihoghatok, akkor fellélegzem, megkönnyebbülök.
Munkámból adódóan naponta megjelenek mások házaiban, lakásaiban.
Egyik alkalommal egy hatósági embernél jártam, rendezett, tiszta, hétköznapi környezet, sehová nem tudnám besorolni, még szaga sem volt a lakásnak, amitől undorodtam volna, vagy otthonos érzést keltett volna bennem.
De maga az ember úgy hatott rám, mint a mágnes az ellenkező pólusára, szó szerint taszított, ahogy ajtót nyitott. Nem tudom kölcsönös volt e, nem adta jelét, de én, ahogy a szemébe néztem már sarkon fordultam volna legszívesebben, és tegye ahová akarja. Késpenge volt a szája, jéghideg a szeme, nagyon röviden és gyorsan beszélt, utána kellett gondolnom, hogy mit is mondott, mit akart. Megfagyott körülötte a levegő, éreztem, hogy felesleges neki kezet nyújtanom. A hátamban éreztem a tekintetét, feszülten végeztem a munkám, bizsergett tőle az aurám. Jéghideg viszontlátásra futotta tőle, az ajtót azonnal becsukta maga mögött, majdnem összeestem, minden erőmet kiszívta, a lábamat sem teszem be oda többé. Ki szülte ezt az embert? Szereti valaki, van felesége, gyereke, tud örülni?
Szörnyű, a fagyasztóba rakott csirkében több emberi érzést lelek, mint ebben az emberben.
Az, hogy oldott hangulat, számára ismeretlen fogalom, (szerintem).

A legbizalmasabb kapcsolatban Böcével vagyok, Böce a haverom, együtt pubertáskodtunk, aztán Budapestre is együtt kerültünk, később azonos munkahely, de az érdeklődési kör mindvégig. Böcével egyszer összeugattunk valamin és megharagudtunk egymásra alaposan.
Munkahelyi gond, váltóműszakban voltunk. Adminisztrációs problémák, stb. Semmi komoly, csak valószínűleg szükségünk volt akkor arra az állapotra.
Olyan szinten haragudtunk egymásra, hogy próbáltuk elkerülni egymást. Én kerékpárral, napszemüveggel, és hatalmas Sennheiser fejhallgatóval a fejemen közlekedtem. Neki is nagyon komoly kerékpárja volt, drága napszemüvege, Sony fejhallgatója.
Tudtam, hogy melyik útvonalon jön be dolgozni, a Könyves Kálmán körúton a Fradi pályától.
Én átmentem direkt a Haller utcára, ami azzal párhuzamos, hogy elkerüljük egymást, s ne kelljen köszönnöm neki, látni sem bírtam. Nagy lelki nyugalomban elindultam, belebújtam a zenébe, világomat sem tudtam. Erre jön Böce velem szemben, nagy elánnal, vak sötétben, reggel hatkor, napszemüveg, hangos zene. Úgy suhantunk el egymás mellett, mint két idegen.
Jéghidegen, rezzenéstelenül, minden idegszálam megfeszült, nehogy a megenyhülés legcsekélyebb jelét is észrevegye rajtam.
Másnap reggel a megszokott útvonalon mentem haza, ő is ugyanott jött be dolgozni, ismét szenvtelenül haladtunk el egymás mellett, két sötét napszemüveg mögé bújva.
Napok kellettek hozzá, és elég sok sör, mire kiröhögtük egymást, hogy mekkora marhák vagyunk. Böcével simán leanyázzuk egymást, ezzel is kifejezve az egymás iránti tiszteletünket, a legmélyebben.

Akkor reagálnék: egy gyerek vagy felnőtt nem azért tud, vagy nem tud megfelelően köszönni, mert úgy született, hanem azért, mert megtanították, vagy nem tanították meg rá. Ismerek valakit, aki felnőtt létére sem tudja, mikor hogyan kell köszönni, beszélgetést folytatni. Amit eddig a környezetétől megtanult, az is zavaros, kesze-kusza. Az első köszönése magázva hangzik el, a következő mondatban letegezi a beszélgető partnerét, majd ha kérdést tesz fel neki valami miatt, már megint magázza. Az illető meg csak néz rá, hogy mit akar ez a marha… Mindez azért van így, mert gyerekkorában senki nem magyarázta el a köszönési formákat, senki nem szólt rá, ha helytelenül használta valamelyiket. Nem az Ő hibája, hanem a szüleié, és nagy részben azoké a pedagógusoké, akikre évekig rá volt bízva, hogy tanítsák Őt szépre-jóra.
A „Hellót” kikiabáló nénitől nem várom el, hogy engem tiszteljen, és ezért tisztelettudóan köszönjön nekem. De ott van a gyerekem, aki ezt hallja. Ez a pedagógus, és a többi pedagógus kollégám azért végezte el a főiskolát, hogy egész életében a gyerekek nevelésével foglalkozzon, többek között úgy, hogy példát mutat nekik. Két ember találkozása azzal kezdődik, hogy köszönnek egymásnak. De ha már ez sem megy, akkor mi van utána?

Budapesten laktunk, és az utcánkban volt ez zöldséges. Hosszú éveken keresztül ugyanaz az eladó dolgozott benne, egy kimondottan férfias alkatú, morcos, morózus asszonyság. Akkoriban babakocsival közlekedtünk. Ha bementem vásárolni, és betoltam a kocsit a boltba, hogy a gyerekem ne maradjon az utcán, akkor azért szúrt le, hogy oda már nem fér be senki. Ha kint hagytam a babakocsit, de nyitva hagytam a bolt ajtaját, akkor meg az volt a baja, hogy kihűl a bolt. Vagyis túl sokat nem társalogtam vele, Jó Napot kívánok, viszontlátásra, évekig. Majd egyszer arra lettem figyelmes, hogy mindig van számomra valami mondanivalója, vásárlókról, erről-arról, és mindig letegezett, ahogyan hozzám beszélt. Rendben, gondoltam, miért ne. Megkérdeztem tőle: „Akkor mi most tegeződünk?” Persze! – mondja, tegeződik ő mindenkivel. Ettől kezdve valahányszor bementem a boltba, végig kellett hallgatnom a méltatlankodását, de nem akárhogyan:
„Ezek a faszfej öregek bazdmeg, bejönnek, vesznek egy tojást.”
Na, tovább nem ragoznám, így ment nap, mint nap. Amíg magázódtunk, ezt nem engedte meg magának. Kár volt tegeződni, többet nem mentem hozzá vásárolni.

Volt viszont egy pénztáros is, aki kb. velem egykorú, a kislánya is akkora, mint Levente. 10 évig jártam abba a boltba, Ő azalatt ott dolgozott, szinte minden nap találkoztunk. Magázódtunk. Soha egyikünknek sem jutott eszébe a tegeződés. Közben pedig kötetlenül elbeszélgettünk, bármiről, bármennyit. Nem volt oka a tegeződésnek. Én vásárló voltam, Ő pénztáros, nem voltunk barik, nem ismertük egymás múltját, egyikünket sem érdekelte a másik jövője, a jelenben pedig így volt természetes.

Tanítok egy kisfiút, igazi édi gyerek, eredeti, jópofa. Eleinte zárkózott volt, de miután jobban megismert, egyszer csak kinyílt, elkezdett mesélni. Kopogás nélkül jön be az ajtón, majd miután kérdőn nézek rá, azt mondja: „megjöttem…” Túlságosan bírom Őt ahhoz, hogy ne tanítsam meg, hogy kell bemenni egy ajtón, hogyan kell köszönni. Ezért aztán kedvesen azt mondtam Neki: „Drága Lőrinckém. Légy szíves menj ki, csukd be az ajtót, majd kopogj. Ha azt mondom, szabad, akkor gyere be, és köszönj: Csókolom Annamária néni. Így is tett. Nem esett Neki rosszul, nem sértődött meg, elfogadta, legközelebb már tudni fogja, később pedig természetessé válik számára.

Mikor kislány voltam, én is tanultam maradandót a fuvola Tanáromtól. Az egyik órán valami utasítást adott, nem emlékszem mi volt az. Ezt és ezt így és így csináld… A végén rávágtam: Jó! Erre azt mondta: „Nem illik azt mondani egy felnőttnek, hogy jó, azt kell mondani, hogy „Rendben, értem” vagy „Igen, megértettem.” Ez annyira bevésődött, hogy a mai napig eszembe jut az intelme, ha ilyen helyzetbe kerülök.

A minap benyitottam a tanári irodába. Bent volt egy pici tanítványom (vasággyal együtt 8 kiló) 2. osztályos, az anyukája az iskolában tanít, épp Őt várta az irodában. Bent volt a suli magyar tanára is. Amikor a kislány meglátott, felkiáltott: Szia! Kedves volt, és örült nekem, nem akart rosszat, nem volt neveletlen, a szó egyik értelmében. Nem állhattam meg, hogy ne igazítsam ki. Nem érdekel, hogy kolléga gyereke, nem érdekel, hogy ott a magyar Tanár. Mikor tanulja meg, ha nem akkor, amikor helyzet van? Egyetlen mondattal elmondtam Neki, hogy a felnőtteket nem szabad tegezni, és úgy kell köszönni, hogy csókolom. Másnap találkoztunk az iskola előtt, először kicsúszott a száján a szia, majd elharapta a végét és kijavította csókolomra. Amikor jött a furulya órára, már csókolomot köszönt, és megkérdezte, hogy a Regina is azt mondta nekem, hogy szia? Mondtam, hogy igen, de már Regina is tudja, hogy kell szépen köszönni.

Tudom, hogy tegeződni a könnyebb, a magázódás sokkal bonyolultabb, ott van mindjárt a fránya Ön és Maga. Azt is tudom, hogy a 21. században élünk. Nem vagyok prűd, szoktam nadrágot is felvenni… Vannak olyan kapcsolatok, ahol egyértelmű a tegeződés, pl. kollégák között. A pedagógus „világban” is mindenki tegez mindenkit, legalábbis egy idő után. A fiamnak két férfi tanára van. A matek tanár fiatalabb nálam, mégis 1 évig magáztam. A földrajz tanár idősebb, mint én, Őt most is magázom.
A hálózatépítők világában is divat a tegeződés, bár szerintem kifejezetten idétlennek hat, amikor az évi egy nagy tréningen összegyűlve, sziát kell köszönni a 20 évvel idősebb, tök idegen, soha nem látott férfiembernek.

Végül valami egészen aktuális: Leventének van egy haverja. Úgy alapvetően fogjuk a fejünket a srác láttán, de nem ez a lényeg. Amikor először járt nálunk, bejött, és a férjemnek és nekem is azt mondta: Helló. Néztünk is egymásra jó nagyot. Hosszú ideig nem mertünk szólni, mert nem akartuk Leventét leégetni, hogy milyen maradi szülők vagyunk, nem bírunk elviselni egy hellót. Aztán eszembe jutott, hogy gyerekkoromban volt egy barátnőm. Náluk nem kellett levenni a cipőt a szobába lépve, nálunk viszont igen. De valahányszor eljött hozzám játszani, bement a szobába cipővel. A szüleim, ahelyett, hogy szóltak volna neki, idegesen bevágták a másik szoba ajtaját, hogy a tudtomra adják, valami nem stimmel, és nekem kellene kiküszöbölnöm a problémát. Én persze soha nem mondtam a barátnőmnek, hogy vegye le a cipőjét, nem akartam megbántani, de mindig kellemetlenül éreztem magam, ha eljött hozzám.
Erre visszagondolva, a nyáron megkértem Levente haverját, hogy tartsuk be a „szabályokat” mert az mindenkinek kényelmesebb. 1 perccel ezelőtt lépett be hozzánk, és így köszönt: „Jónapot!” Haladás… a kívánok még várat magára.

Enyém az utolsó szó.
A nejem már az elején mondta, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert nem ugyanaz a célunk az írással. Nekem ez nem jelent problémát, kb. ugyanebben a terjedelemben szerettem volna feltárni a kommunikáció alapelemét, a köszönést, s minden egyebet, ami hozzá tartozik.
S, hogy az ellentmondást fokozzam, a nejem nem akarta elárulni, de az a hol magázódó, hol tegeződő ismerőse én volnék, akit a szülei nem tanítottak illemre.
Ennek is megvan a maga oka, jobbára nálam idősebb emberekkel szemben fordul elő.
Akik felajánlották, hogy tegeződjünk, de akarva akaratlanul, beidegződés alapján magázom, majd mivel beszélgetés közben letegez, így visszategezem.
Napokban megismertem egy nálam fiatalabb hölgyet, a lakásán jártam számítástechnikai problémát megoldani. Ajtónyitás után: kézcsók, jónapot kívánok!
A hölgy is visszaköszönt, hogy jónapot…
Ecsetelte a megoldandó problémát, s elkezdett letegezni, hogy tudod az a helyzet…
Elég zavarossá vált utána az elköszönésünk, mert mondtam neki, hogy szia, aztán még azt is, hogy viszontlátásra, aztán válogassa ki magának.

Nos, akkor a legjobbakat, alászolgája, emelem kalapom, esetleg felemelem a rostélyom, vagy kívánjak szebb jövőt?

Ámen!

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Ilyen a jó feleség

2009.10.05. 09:53 guga

Más anyukák a gyermekeik képét hurcolják a pénztárcájuk áttetsző rekeszében – én a sajátomat. Nem sok jó kép készült rólam eddigi életem során, talán mindössze kettő, abból az egyiket bebiggyesztettem a tárcámba. De nem azért, hogy magamban gyönyörködjek, egyszerűen csak megnyugtató, hogy egykor normálisan néztem ki.

Milyen a jó feleség?
Nagypapám 80. születésnapját nagy családi körben ünnepeltük: gyerekek, unokák, dédunokák. Papa beszédet mondott a vacsora előtt, ami így kezdődött:
„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani drága feleségemnek, aki mindent megtett ezért a családért. Másodszor szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, akik felneveltek.”
Miután az ember házasságra lép, folyton azt vágja a párja fejéhez: „Apám ezt nem így csinálta... Bezzeg az én Anyám nem olyan, mint a tiéd...” De a nagyszüleim még a 60. házassági évfordulójukat is együtt ünnepelték. Náluk eljött az idő, amikor megfordultak a kötelékek, mert sokkal több időt éltek egymással, mint a szüleikkel. Nagyapám biztos el tudná mondani, milyen a jó feleség...

Most kellene poénos dolgokat írni, de ez nekem nem megy mindig csuklóból, így erőlködés helyett megvárnám, míg elkap a gépszíj.

Megjöttem, itt vagyok.
Ha gépszíjnak megfelelek, akkor csapd bele az orrtörlőd, Amerika.
Ma voltunk bevásárolni, a nejem a pénztárnál kért 3 kisebb szatyrot, s eszembe jutott, hogy talán soha nem fogunk eljutni arra a pontra, hogy normális házaspárok legyünk, mert azok visznek kosarat, táskát, valami szokásosat, amibe vásárlás után bepakolnak. Mi még soha nem vittünk semmit, mindig a pénztárnál jut eszünkbe, hogy de jó lett volna hozni. Nahhh, mindegy, rálegyintünk, és legközelebb sem viszünk.
Aztán itt vannak a hétvégék, hosszú hétvégék, ünnepnapok. Más normális házaspárok gondosan, előrelátóan már csütörtökön bevásárolnak jó alaposan. Mi felelőtlen módon csak a homlokunkat ráncoljuk, hogy nézd már a sok futóbolondot, hogy tülekednek, egymást letapossák. S csak
2 nap múlva értjük meg, hogy miért, amikor ártatlan képpel állunk a bezárt boltok előtt.
Nahhh, ilyenkor szoktunk a homlokunkhoz csapni, aztán egymáséhoz, hogy mekkora marhák vagyunk, hát ezért lepték el a boltokat, mint a sáskák.
Mint vert sereg elkullogunk haza, kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját, s megállapítjuk, hogy milyen dobozban, üvegben mi nincs. Utána még azt is megesszük, amit nem szeretünk.
A papára visszatérve, aki sosem felejtette el felhívni a figyelmemet, hogy „Fiam! Isten és a bor soha el ne hagyjon!”. A házassági évfordulón a tenyere alá fordította az unokákat, végignézett az asztalnál ülő népes családon, s csak annyit mondott, hogy ez a boldogság.

A mamának szatyra is van, meg a kötényében madzag, meghatározhatatlan funkciójú apróságok, gomb, belehullott kukoricamag, pertli, meg rongy.
Ezzel csak arra akartam utalni, hogy egy jó házasságban élő, jó feleségnek, vannak betontalapzatra épített szokásai, olyanok, mint bevásárló kaska, amit a karjára ölt.
Bennem meg van egy folyamatos várakozás, hogy 14 év után mikor leszünk már igazi házasok, akiknek vannak szokásaik, azokhoz tartozékok. Körülöttünk egyelőre minden átmeneti, ideiglenes, még a ház is, mert folyamatosan változik, meg vannak nehezen megvalósítható terveink.
De egy kaska elkelne, az olyan középosztálybélis. Biztos otthon hagynánk.

Az tuti. Arról nem beszélve, hogy nem tudnám hová tenni. Mi lenne, ha megpróbálkoznánk egy csíkos szatyorral? És azt hagynánk otthon, majd vennénk a pénztárnál három kis szatyrot, ami úgyis kell a szemetesbe.
Fogalmam sincs, milyen a jó feleség: szép??? Az biztos, hogy kerülöm az olyan közszerepléseket, amikor a hajam szénaboglya formájú, és uborka-zöld arcpakolással sem szoktam a tv elé ülni. Kedves? A mi családunkban – hát igen, messze vagyunk még a 60 évnyi házasságtól – alapvetően kedvesek voltunk egymással. Ha én mentem a konyhába, Anyám pedig jött, összemosolyogtunk, anélkül, hogy bármit mondtunk volna. Másfél perc múlva ugyanez. Itthon emiatt okos párom hülyének néz: „Mit vigyorogsz?” „Nem vigyorgok. Neked meg mi bajod?” Nincs semmi bajom, csak nem értem, mit vigyorogsz!” Ennyit a kedvességről. Azért nem adom fel. A gyerekeimnél még próbálkozhatok. Jól főz? Azt utálom a legjobban a tv-s főzőműsorokban, amikor 17 éves fruska odarittyenti a világ legjobb kajáját. Vajon miért van az, hogy az Anyukám főztje jobb, mint az enyém, és a Nagymamám főztje jobb, mint az Anyukámé? A sok éves-évtizedes tapasztalat lehet az oka. Egy-egy étel újbóli elkészítésénél az ember mindig emlékszik, hogy előzőleg mit rontott el, vagy mitől lett jobb. Végül – 20-30 év gyakorlás után – kikeveri a legjobbat, de addigra már unokái vannak. Azért már 15 éve gyakorlok, és talán nem olyan rossz, amit csinálok. De a mamáé akkor is finomabb, és sosem fogom utolérni. Okos? Ááá, csak egy dolgot tanultam, abban is csak amit muszáj volt, nem vagyok tájékozott a világ dolgaiban, nem ismerem a történelmet, földrajzból bármikor elvérzek, olvasni, számolni tudok. Nem érdekel a politika, nem érdekel más nemzetek kultúrája, sem az irodalom vagy a festészet, építészet, természettudományok. Már rég rájöttem, hogy rendkívül sekélyes ember vagyok. Párját tisztelő, szerető? Igen, szeretem és tisztelem a páromat, hiszen olyan okos . Továbbá engem szeret, ami nem piskóta, hiszen, mint korábban írtam, biztos voltam benne, hogy engem senki nem fog feleségül venni. Becsületes? Ha nagyon igyekszem, de az olyan képmutató. Minden embernek maga felé hajlik a keze. Max. a Bibliában leírtak alapján tudom képmutatás nélkül elképzelni a becsületességet.
Úgy tűnik, egyelőre nem indult be az a bizonyos gépszíj, úgyhogy tovább nem járatnám le saját magam. Elmosogatok, iszok még egy pohár bort, aztán mindjárt kiderül, milyen nagyszerű Teremtés is vagyok én valójában.

Megbeszéltük, hogy az ilyen a jó férj mintájára megírjuk a folytatást, majd annak a folytatását, hisz van két tűzről pattant külykünk is, jó gyerekek.
Arra gondoltam, hogy a nejem bemásolja, amit az első részben magamról írtam, hogy én milyen zsíratomkirály, rajűbercool vagyok. Majdnem bejött, rögtön azzal kezdte, hogy lerántotta magáról a leplet.
Nekem már nem is hagyott semmit, nagyon mélyen gyökeret verve nincs semmi, amit nem szeretek benne, mert hamar túllépek mindenen, ill. tartom magam ahhoz, amit a Biblia ír, és a papa is sűrűn hangoztatott: Ef 4,26
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon.
Az tényleg van, hogy furán, értelmezhetetlenül rám vigyorog, még olyankor is, ha éppen epét ettem és olyan szar hangulatban vagyok, hogy enni sincs kedvem, kiszaladnék a világból, sajog a lelkem. Mondjuk okom nem sok rá, és rühellem is a hangulatembereket, akik rányomják a körülöttük lévő emberekre. Nahhh, nem tudom befejezni a mondatot, mert gellert kapott.
Azt akartam írni, hogy nem tudom hová tenni, amikor okafogyottan vigyorog, még jó hogy rákérdezek, hátha dugi piás.
Erről jut eszembe, voltunk Szandán a mamánál kukoricát törni, kérte, hogy töltsek ki a 20 literes demizsonból pálinkát egy kisebb üvegbe, mert reggelente rájár iválni. Így mondta, nyilván valami szokásjog, de jobban hisz benne, mint a gyógyszerekben.
Szóval van valami, ami már nálunk is rendszeres, középosztálybélis, esténként mi is iválunk. Pali bácsi-féle házi bor. Tegnap este kérdeztem a nejem, hogy töltsek egy pohárral? Benjamin a kisebbik rögtön rávágta, hogy utána jobban érzed magad.

Veszekedés.
Egy jó feleség tud veszekedni, ki tud állni az elgondolásaiért.
Egy időben, ha felkapta a vizet és nekiállt üvöltözni, azzal vágtam vissza, hogy neked nem férj kell, hanem feleség. Ha te akarod hordani a nadrágot, keress magadnak asszonyt, aki vigyázba vágja magát. Ha nagyon kiabált, akkor vettem a kalapom, hogy na én mentem. Erre elém állt, nem engedett ki az ajtón, meg nem üthetem, csak áll előttem, mint a cövek, nem mozdul. Ha én jobbra ő is, nem tér ki előlem.
Menetrendszerinti nahhh, apa ne csináld már, aztán kicsit sír, hogy ne haragudjál, bocsánatot kér…
Végül eljutottunk arra a szintre, hogy veszekedés helyett vázolom neki a lehetséges verziókat.
Te kiabálsz, én venném a kalapom, elállod az utam, kisírod magad, majd bocsánatot kérsz.
Van értelme belefogni, muszáj érzelmi kirohanásokat rendezni?
Inkább igyunk egy pohár bort.
Az öregek mindig mondták, hogy nincsen kanál zörgés nélkül.
Mennyire igaz, nincs házasság szenvedélyes, egymás haját lekiabálása nélkül.
5 perc vihar, aztán nyugalom. A felgyülemlett feszültségeket levezetni egymáson.
Biztos vannak más, nyugodtabb vérmérléksetű emberek…
Hagyjuk, le sem tudom írni, szóval más vérmétékletű…
Ez nevetséges, benne van a fejemben a szó, és nem tudom leírni.
Vérmérsékelt.
Ez sem jó.
Azt mondja a nejem, hogy a hőmérséklet szóból származik, így vérmérséklet, na végre.
Szerintem én meg ismerek egy idegen szót, az intenzitást, abból származik. Habitus, temperamentum, Kyrie eleison, a kirelejzumát, az ördög valagát.
Szóval másoknak (halvérűek) biztos furán hangzik, hogy az ember néha összeugat.
Nagy kirohanásokra nem emlékszem, talán egyszer, nagyon leittam magam, a nejem sem tudott megállítani. Elmentem a háztól, mondjuk nem messzire, kb. 1 kilométerre, kisétáltam a hegyre, beszűkült tudat, csak arra emlékszem, hogy folyamatosan vitatkoztam végig, s egyszer csak haza értem. Nem jó olyankor kaput nyitni, nem jó besétálni a bejárati ajtóig, mert érzed, hogy oroszlánként szeretnél debütálni, aki, ami mindent, s mindenkit széttép. Erre átölel a nejed, hogy apa ne haragudj.
Nahhh, fasza, nem olyan közegben nőttem fel, ahol sűrűn ölelgettek volna, egy-egy pofon hamarabb eldurrant, mint szép szó, vagy mosoly.
De nem jövök megint ezzel a tehenészettel, mert erre meg a nejem nem vevő.
Galaxisok, ha találkoznak, aztán lassan összecsiszolódnak.
Egymás vonzásában, kopnak, egyre elhasználtabbak, fényesebbek, olajozottabbak.
De egy kurva kaskára nem futotta még, amit úgy is otthon hagynánk, vagy csíkos szatyor.
A világegyetem végtelen, s mégsem találom a helyem.
Na ez nagyon filozófusra sikeredett, le kell oltanom magam valami frappánssal.

Inkább összeporszívózom a szúnyogokat a mennyezetről, s addig átadom a nejemnek a kéjboárdot.

Jaj, ez az egész életen át titkolt elégedetlenség. Akinek ez a baja, éljen egyedül. Abba nem szól bele senki, nem akarja megváltoztatni senki, nem erőltetik rá mások az egyéniségüket, tanult szokásaikat. Teljesen biztos vagyok benne, hogy minden házasságban élő ember skizofrén, és ez nem is múlik el addig, míg át nem lendülnek azon a ponton, amin a Nagyszüleimnek volt idejük átlendülni. Most leírom az én ideológiámat a házasság nehézségeinek okáról: az ember beleszületik egy családba, teljesen szűzen, illetve örökölt tulajdonságokkal. Ebben a családban él nagyon sok ideig, jó esetben legalább 20 évig. Ezidő alatt egyfolytában tanul, szívja magába az ő saját családjának életét, annak minden alkotóelemével: szokások, érzelemvilág, életvitel, erkölcsi szabályok, szemlélet, hitvilág, tudás, irányvonal, hobby, érdeklődés, ruházkodási, vásárlási, nyaralási szokások, családi ünnepek szokásai, és így tovább. Majd egyszer csak jön egy ember, akinek szintén vannak ilyenjei, de egészen mások, mint a miénk. Ez a két ember összeköltözik és meg vannak győződve róla, hogy őket az Isten is egymásnak teremtette. Ha-ha. Gyerünk gyerekek. Ha sikerül megúszni a válást, akkor a párocska valamelyik tagja igen toleráns volt, eltűrte, amit el lehetett, jól tudott navigálni, ráhatni, nem volt állandóan szubjektív véleménye, vagy hitt Istenben.

A jó feleség elrakja az ő rendetlen párja után a ruhákat a szék támlájáról: a mackóalsót, a bársonynadrágot, a szövetnadrágot, a mackóalsót, a munkáspulóvert, az utcai pulóvert, a bársonynadrágot, majd újra a bársonynadrágot, és hogy, hogy nem, megint ott van egy póló a szék háttámláján, azt is elrakja.
A jó feleség nem kérdez, hanem először vacsorát ad, majd megfésülködik, csendben végigüli, míg a férje jóllakik, addig a gyerekeknek ad festéket, ecsetet, hogy fessenek valami szépet Apának, és amikor elhangzik az első felszabadult sóhaj, megkérdezi: „Mi volt ma?”
A jó feleség folyton azt sugallja: „Édesem, te vagy a családfő! Döntsd el Te! Tudod Te a dolgod, nem kellek ehhez én!” – közben pedig ügyesen navigál, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja. Egyszer Apukám azt mondta: „Ha Anyád akar valamit, már egy fél évvel előtte elkezdi előkészíteni a dolgot. Csak akkor jövök rá, miről sustorgott egy fél évvel ezelőtt, amikor megcsináltam, amit akart.” Ha-ha, ilyen a jó feleség. De sajnos az én telefonom még mindig rózsaszín.

Valamit a szék támfájáról.
Apám asztalos, ezzel és itt le is zárhatnám a témát, gyártottam hozzá ideológiát, mert apám 42 éves munkálkodásának adózom azzal, hogy a szék háttámlájára akasztom a ruháimat. De ez nem igaz.
Egyszerűen praktikus, bár sűrűn dobom le a földre is.
Ha tudom, hogy a nejem délután 16h körül érkezik, s én 11h-kor még otthon sistergek, agyalok egy számítástechnikai problémán, hát komolyan mondom nem érdemes előbb betoppannia.
Valaki felhív a faluból, mindent hátra hagyok, számítógép bekapcsolva, megy a rádió, a földön a pulóverem, papucsokat lerúgom a lábamról. Visszafelé sisakot az előszoba közepére, beszaladok a konyhába, állva eszek a lábasból, sietve magamba tömöm, kinyitom a hűtőt, hátha van valami hús. A 3-féle felvágottat felnyitom, mindegyik tetejéről elcsenek kettőt, hátha nem veszi észre.
Persze mindig kiszúrja, ezért ő a konyhafőnök, holott konyhánk még nincsen.
Nem is rakunk félre konyhapénzt.
Miután széthagytam a mosatlant, a szobában a számítógép alkatrészeket, a teraszon a macskákat, út közben a gondolataimat, megpróbálom magam összegezni, összeszedni.
Ilyen egy fasza, jó házasság alapon, aznapra beszerzek egy kis küvecset.
Én dorbézolóbb fajta vagyok, magunk irányába engedékenyebb.
A nejem az, aki kőkeményen megmondja, hogy mit kell befizetni, jobbára csekkeket.
Amit ő keres, az 1 percig él, és még marad is néhány befizetetlen.
Aztán, amit én felhajtok egy hónap alatt, abból eszünk, iszunk, tankolunk, s élünk fényesen.
Nem panaszkodunk, tényleg nem.
Kertes házban lakunk, szép helyen, nincs haragosunk, mindenki kedvel bennünket, egészségesek vagyunk, Suzukink van (kifizetve), meg két égetni való külyök.
Erre mondaná a papa a kérges tenyerét széttárva, hogy fiam ez a boldogság.
A Biblia számtalan helyen kéri az embert, hogy elégedjen meg.
Én meg, mint a menő-manó.
Gyárágyíri gyíri…
Elkezd méltatlankodni, halandzsál, besértődik, provokál, érzelmileg zsarolja a rajzolót, aztán megkapja, amit akar.
De azt hiszed boldog?
Nagy büdös francokat.
Gyárágyíri gyíri…
Megy tovább, egyáltalán nem hálás, megint akadályba ütközik, s méltatlankodni kezd, felelősségre vonja a ceruzát, mutogat, dühösködik, majd felrobban, megint csak segít rajta a kéz.
De most sem hálás, félvállról veszi, ez neki járt, megy tovább a maga útján.
Gyárágyíri gyíri…
Újabb akadály, most aztán teljesen kikel magából, ezt hogy képzelte a rajzoló?
Szikrázik, hangosan kiáltozik, követelődzik.
Megkapja.
Se köszönet, elindul, de egyszer csak vége a filmnek.
The end.
Így van ez velünk is, ezért mondogatta a papa, hogy legyél megelégedett, mert ez maga a boldogság.

Prédikátor könyve 9. rész
6. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán.
7. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
8. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.
9. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!

Visszatérve a szék támfájához, jó dolog az. Jó dolognak ítélem, hogy a kedves, okos, szorgos feleségemnek van ki után elpakolni a holmit. Sok magányos nő sipákol, hogy nincs ember a háznál, nincs, aki karban tartsa őket, nem jön a gépszíj. Aztán, ha felderül egy, mindjárt panaszkodni kezdenek, hogy mennyi gond van vele. Sorolják a negatív tulajdonságaikat, hogy az a rohadék…
Az egyik dolog, amit sohasem tolerálok, s megvetem azt az embert, aki panaszkodik a házastársára, súsárolja, káromolja idegen emberek előtt.
Az ilyen nem érdemel maga mellé társat.

Azt még nem vettem észre, hogy minden úgy lesz anyukám, ahogy elgondoltad. Az se nem tűnt fel, hogy valamit fél évvel ezelőtt sugalmazott, majd egyszer csak megcsináltam.
Nekem úgy fest, hogy amit csináltam azt azért, mert meg akartam csinálni.

Hát pont ez a lényeg, hogy nem veszed észre, és úgy fest… ezért vagyok én jó feleség.
Ja, Nógrádban nincs kaska, csak kosár.
A felvágottakról csak annyit, hogy egy jó feleség előre vásárol, előző nap beszerzi a másnap reggelinek valót, jó esetben az ebédnek valót is. Na már most: és pont azért vagyok jó feleség, mert nem veszem meg a másnapi reggelit, ha mégis, akkor berakom a fagyasztóba, vagy számon tartom. Ugyanis nem volt még olyan előre vásárolt reggeli, ami megélte volna a másnap reggelt. Az én okos férjem egész biztosan felzabálja.

Küvecs… félelmetes a felelőtlenség, de nem részemről. Mert egy jó feleség azonnal a postára fut, ha pénz kerül a kezébe. Ez ügyben még vannak hiányosságok: nem tudok időben lecsapni a teljes összegre. Mire az én kezembe kerül, már csak a harmada van meg, a következő kísérő mondattal: „ Úgyis bejön a héten.”
Hétvégén, Gyuláról hazafelé még maradt annyi pénzünk, hogy a nyakára lépjünk két nagyobb számlának. Ám az én okos párom csak egyetlen kiflire vágyott, amit a Tesco-ban akart megvenni. Ha pedig már ott voltunk, venne a gyereknek egy 300 forintos fülhallgatót, amit utazás alatt használhat. Térült-fordult a műszaki osztályon, egyszer csak előáll egy Philips fülessel, és egy örömittas felkiáltással: „Egy Panasonic fülhallgató 3500 forint, ez meg csak 2500!” Hurrá!!! Nem volt visszaút. Oké, legyen. A gyerekek vehettek maguknak játékot, Leventének kafa pólót, kaját, amit csak lehetett, füstölt hal, pácolt pulykacomb, túró rudi hegyek, minek aprózzuk, ha már benne vagyunk. Hétfőn a pénz egyharmadát tudtuk csekkre fordítani. Szóval pénz terén még nem vagyok elég határozott.

A jó feleség mindig tudja, hol a férje csavarhúzója, útlevele, pendrive-ja, zsebkendője, slusszkulcsa, papucsa…ugyanis ő rakta el. De mindig hízik a májam, amikor kérdezi: „Anya, nem tudod, hol van ez meg ez?” Én válaszolok: „A sarokpolcon nézted már?” Tényleg ott van!

Ma vettünk dezodort. Legalább 8 félét kipróbáltam, mindkét kézfejemet, tenyeremet, csuklómat és karomat telefújtam, végül azt vettük, amit a férjecském választott. Magának kinézett egy 200 forintosat, olyan büdös volt, mint az a régi hajlakk, aminek nem emlékszem a nevére, de ilyen drapp flakonban volt. Milyen márkák voltak a 80-as években? A flakon előttem van, de neve nem ugrik be. Megvan, megtaláltam a google-ban, CAMEA hajlakk, kurva büdös volt. Én pedig hősiesen visszatettem a polcra a büdös dezodort, és levettem egy DENIM spray-t. Egyszer élünk, a rohadt életbe.

Már nem azért, de amit mi vásárlás terén megengedünk magunknak az közröhej. A bánki lelkész mesélte, hogy van egy német család, akik minden nap ebéd után megesznek egy hatalmas tortát.
Ehhez képest én bemegyek a henteshez, megveszem a kiló virslit, ha vastagabb vagyok, akkor két kiló, farhát amennyit csak lehet, mert én is szeretem, macskáknak is megfelel, fene a sündörgőjüket.
Esetleg nejemnek lágykolbász, magamnak mangalica szalonna. Húst azt kapunk a szülőktől, vagy Csikóstól, akinek mangalica telepe van. Családban megterem a zöldség, krumpli, arra sincs gond.
Ezen felül már csak mérhetetlen mennyiségű kenyér, tej kell meg a (Paloma?) kávé. Régen Karavánt vettünk, de azt mondta a nejem a Paloma olcsóbb. Mindjárt eszembe jutott a Ponyvaregény c. film.

• Jules Wiennfield: Mmm! A mindenségit, Jimmie! Itt piszok jó kávét adnak, annyi szent!. Pedig Vincent meg én beértük volna valami olcsó neszkáféval is. Igaz? Tulajdonképpen kár is belénk az ilyen finom kávé. Milyen márka?
• Jimmie Dimmick: Ne strapáld magad!
• Jules Wiennfield: Mi van?
• Jimmie Dimmick: Ne strapáld magad azzal, hogy dícséred a kávémat, jó! Pontosan tudom, milyen jó, mert én veszem. Ha Bonnie vásárol, ő szart vesz. Én azért veszem a drágát, mert adok az élvezetre. De most nem ez a legfő gondom. Nem az, hogy milyen a kávé a konyhámban, hanem a halott nigger, a garázsomban.

• Jimmie Dimmick: És kérdezek valamit! Amikor behajtottatok, láttatok olyan táblát a háznál, hogy "Niggerhulla-tároló"?
• Jules Winnfield: Jimmie, tudhatod, hogy...
• Jimmie Dimmick: Láttál olyan táblát a házamnál, amire az volt írva, hogy "Niggerhulla-tároló"!?
• Jules Winnfield: Nem. Nem láttam.
• Jimmie Dimmick: És tudod miért nem láttál?
• Jules Winnfield: Miért?
• Jimmie Dimmick: Mert nincs ilyen tábla, mert én nem tárolok nigger hullákat, baszd meg! Azért nem!

Bocs a kitérőért, régen kedvenc filmünk volt, rongyosra néztük a vhs szalagot, az akkor 2-3 éves fiam meg imádta a táncolós jelenetet, ahogy twistelnek, néha magára hagytuk a szobában, majd lélekszakadva rohantunk be, hogy visszatekerjük, ne lássa mikor belövi magát a csaj.

Philips fülhallgató? Hónapok óta készülök venni egy nagyobb fejhallgatót, szívem szerint 10küvecs feletti AKG, vagy Sennheiser fülesbe ruháznék be, de előbb zoknit kéne vennem, van vagy 3-4 pár, ami vékony, abból is az egyik lyukas, a többi vastag, téli. Vagy alsógatya, nahhh, azok aztán rendesen le vannak strapálva.De előbb már akkor a gyerekeknek kéne venni ruhát és cipőt, utána magamnak. De a nejemnek is szánalmas a ruhatára, szóval mindenképpen utolsó helyre szorulok. Hát a Sennheiser fülesnek mennyi esélye van? Ennek a 2500 Ft-os Philips-nek sem volt sok, de ha akkor nem veszem meg, akkor soha sem. Mikor családilag utazunk a kisebbik fiam is szeretne zenét hallgatni, muzikális alkat, de mindig kicsúszik a füléből a bedugós (ami AKG), na abból egyszer vettem két párat, mikor még faszán kerestem. Egyet magamnak, s egyet magamnak, de közben a nagyobbik fiam lenyúlta.
De nem kell bennünket sajnálni, mi igazán jól élünk, minden nap szoktunk jókat nevetni, de inkább vihogni.
Az előbb is ültünk a nejemmel a fürdőkádban, bepárásodott minden a gőztől, kiszálltam rádiót lehalkítani, vagy felhangosítani. Útban a kád felé péniszt rajzoltam a tükörre. A nejem nem engedett vissza a kádba addig, amíg le nem törlöm. Letöröltem, visszaültem, s megkérdeztem, hogy ugye nem gondoltad, hogy szívecskét fogok rajzolni?
De, mondta teljesen természetesen, mikor láttam, hogy odanyúlsz, azt hittem szívecskét fogsz rajzolni…
Erről ennyit, rühellem az álszent romantikus alakokat, akik adják a sármos, olasz nagymenőt, hevesen udvarolnak, s miután megkapták, amit akartak lelépnek.
Nahhh, azok képesek lehazudni a csillagokat az égről.
De most nem rólam van szó, a tehenészetre meg már nem hivatkozhatok, hogy milyen környezetből sarjadtam ki, s hogy ott nem volt szokás a lamour.
Tényleg nem vagyok egy romantikus typ. Nejem sokszor vágyik rá, hogy átöleljem, néha szóvá is teszi, vagy utcán, ha sétálunk, megfogja a kezem, Pár másodperc múlva aztán ő is érzi, hogy ez tényleg nem illik hozzánk.
Néha szeretne hozzám bújni, csak úgy, elalvás előtt.
15 (14?) év alatt talán, ha 5 alkalommal volt rá példa.

Hja, egy érdekes dolog a mosogatás. Rühellem, másfél évig voltam katona, amíg kopasz voltam (6hó) végig a konyhán mosogattam, elcseszett, zsíros műanyag lábasok, forró teák és fagyott párizsik, az embernek a foga kihullik tőle.
De azért szoktam én is mosogatni. Eszembe jut, hogy jön haza a nejem, mindent felzabáltunk, tele a mosogató. Nyilván fáradt lesz, s nem szeretné azzal tölteni az estéjét, hogy nyakig a forró vízben csörömpöl. Nem szereti, ha én mosogatok, mert nem használok mosószert, leszarom a zsíroldó hatást. Forró vízzel és ecettel mosogatok, rühellem a mosószereket.
Ezt minden alkalommal szóvá teszi mosogatás után, hogy apa használd a mosogatószert, ott van a mosogató alatt. Én minden alaklommal elmondom, hogy jó, rendben. Már, amikor kimondom, sem hiszek benne, mert soha nem fogok használni, ha ecet nincs, akkor sima forró víz is megteszi.
Ezek ilyen időskori zsémbek, rigolyák, amiből egyre több lesz.
Vam még ilyen, a 3310-es Nokiám, mindig van belőle tartalék, szerintem csak egy telefon készült, amióta gyártanak, nem szeretnék másféle telefont, a nejemnek is az van, de ő meg azt rühelli.
Ráadásul rózsaszín, átlátszó, látszódik az elktronika. Nemrég a nagyobbik fiam ment Balassagyarmatra zeneiskolába, a nejem odaadta neki a telefonját, majd egyszer csak felhívta. Levente meg elvörösödve dugdosta mindenhova, hogy a lányok ne lássák, azok meg körberöhögték, kicikizték.
Ez is egy fajta rigolya, hogy a nagyobbik fiam lassan 14 éves lesz, de még nem adtunk a kezébe mobil telefont. Minek, hogy állandóan azt buzizza, mint a többi hülye gyerek? Lógnak fürtökben az iskola ajtajában, idétlenül vihognak, bazdmegoznak, az internetről letöltött képeket mutogatják egymásnak. Észre sem veszik, hogy egy felnőtt ember érkezik, az egy dolog, hogy nem köszönnek, de félre sem húzódnak, hogy be tudj menni, úgy kell rájuk szólni, nahhh akkor meg fel vannak háborodva. Szóval elmehetnek a búsba, az én fiam nem lesz ilyen neveletlen hülye gyerek.
Ő meg tud szólalni felnőtt társaságában, tud előre köszönni, tud illedelmes lenni, s a felnőtt emberek mindig elmondják nekünk, hogy a Levente milyen jól nevelt.
Egy telefon azért lehet, hogy befigyel, nemsokára szülinapja lesz.
Anyám nemrég megsajnálta, odaadta neki a régi telefonját. Igen ám, de T-Mobilos és rózsaszín , nekünk meg csak Pannonos kártyáink vannak. Levente nekiállt átfesteni a telefont fekete alkoholos filctollal. Áhhh, rémes lett, még nem tudja, de már kinéztem neki egyet, ha a fene fenét eszik, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is meg fogja kapni. Ráadásul most ment tönkre az MP3 lejátszója, még működik, de a kijelzője megadta magát. Ezek a kínai liszenszek egy évet, ha bírnak, már pedig egy éve kapta.

Díjazom a mosogatással kapcsolatos igyekezetet, bár az ecetet nem értem. Egyrészt, most megint nincs itthon ecet. Pedig ez is úgy lett, hogy egyszer nyáron Anyám uborkasalátát szeretett volna csinálni nálunk, de nem volt ecet, mert elmosogatódott. Erre hozott egy fél üveggel. Na most már az sincs. Másrészt nem oldja a zsírt, az edények csúsznak, a mosogató belső falán pedig csinos zsírcsík rajzolódik, amit mindig nekem kell lemosnom.
Ma nagymamámnál voltunk szüretelni. A szőlő sajnos már nem a Papa pincéjébe ment, jelenleg rétsági hordókban leledzik, mert Mama eladta. Szomorú volt, mert az egyik unokája megbántotta. Az említett leányzónak nem olvasott be emiatt, de a Fiának, a lány apjának a nyakába zúdította a bánatát. Milyen rohadt dolog: felnevelte a gyerekeit, szereti, ajnározza az unokáit, és 82 évesen mégis azért kell sírnia, mert egy fruska nem tudta magában tartani a véleményét. Nagymamámnak én vagyok az első unokája. Még mindig úgy hív, hogy Kiscsillagom. Amikor még Papa élt, és távozásunkkor a kapuban integettek nekünk, az autó visszapillantójába nézve mindig összeszorult a szívem, mert arra gondoltam: „Meddig integethetnek még így együtt?” Most Mama már csak egyedül integet, és furcsa mód a korábbi szorongásom elmúlt. Belenézek a tükörbe, intek még egyet, és konstatálom, hogy amitől féltem, megtörtént, kész, vége, Mama egyedül van. Papa két éve halt meg. Mama ma azt mondta, hogy gyakran hátra megy a kertbe a diófa alá, és ott sírdogál. Mama jó feleség volt és nagyon jó Nagymama. Fiatalon gyakran ideges volt – ezt Anyukám mesélte – mert Papa 15 évig távol dolgozott tőlük, bányász volt, és csak hétvégén ment haza. Érdekes, hogy Anyukámnak ilyen emlékei vannak Róla, mint anyáról, de az biztos, hogy Nagymamának a legjobb. Mióta Papa nincs, gyakran beszélünk arról, hogy tovább kellene vinni azt, ahogyan Ő élt a családért. Valahogyan meg kellene tanulni azt a lelkületet, ami Neki volt. Amíg Mama él, van egy nagyon fontos dolgom: meg kell tanulnom Tőle a túrós lepényt. A receptben, ami sosem volt leírva nincsenek dekák és grammok, csak „két összemarék” meg „irányzom szerint”, szóval egyszer nem lesz elég ott lenni.
Milyen a jó feleség? A jó feleségnek több évtizedig gyakorolnia kell a feleségeskedést, hogy aztán a férje így kezdhesse a köszöntő beszédet: „Mindenekelőtt köszönöm drága feleségemnek…”

Én még akartam írni az ékszereinkről, hogy eleve a jó feleségem vette, szerezte be az esküvőnkre, s véletlenül, egy tapétázás során a kukában landolt. Meg ilyen esti családi életről, hogy gyerekek a szobájukban mesét néznek, ajtó becsukva. Apa a számítógép előtt, s fülessel hallgat zenét, ír, fórumozik, drivereket tölt, de a füles csak azért, hogy ne hallja a szignált: új élet vár, felejts el mindent, mindent, ami fáj…, boldog élet rád, bláblábláblá bláááááááá

Szóval úgy döntöttem, hogy nem írom tovább, engedek a nejem akaratának, ez róla szól.
Közben megittam a neki kitöltött bort, végszóra még behívom.
Kézcsókom, nemsokára jön a folytatás, az: „ilyenek a jó gyerekek”….

Az iménti bejegyzéssel valóban be akartam fejezni az írást, de a jó feleség enged a férje kérésének, és ha Ő úgy óhajtja, ír még:
Tegnap esküvőn voltunk. Az anyakönyvvezető egy igen fiatal ember volt, de annál nagyszerűbb szertartást vezetett le: a házasságról szóló beszédét egész biztos nem saját tapasztalataiból ollózta össze, mégis minden igaz volt, amit mondott. Hirtelen nem tudnék említeni konkrétumot, de figyeltem arra, amit mondott, és valóban úgy mennek a dolgok, ahogy okította az ifjú párt. Viszont egyszer csak egy furcsa momentumra figyeltem fel: amikor a beszédében a szerelem erejéről, hosszan tartó mivoltáról beszélt, az örömapa egyszer csak csóválni kezdte a fejét, a szemében méltatlankodó pillantások villantak fel, az aurájában kérdőjelek táncoltak, amik az anyakönyvvezető szavait igyekeztek megvétózni. Az örömapa mellett ült az örömanya, akinek a másik oldalán ült a mostoha apa…
Vajon az örömanya nem volt jó feleség?

Anya! Nem tudod véletlenül hová tettem az eszemet?

A sarokpolcon nézted már?

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

Ilyen a jó férj

2009.09.21. 15:09 guga

 

Ilyen a jó férj?

Előrebocsátom, hogy hosszú olvasmány, ha nincs türelmed, vagy sűrűn benéz a főnök, akkor inkább nyomtasd ki, előre is köszönöm a figyelmet.

Természetesen olyan, mint én, legalábbis nagyon hasonlít hozzám, kedves, figyelmes, előzékeny, udvarias, okos, jól nevelt, megbízható, okos, temperamentumos, vitális, az ágyban egy Isten, hűséges, modoros, erkölcsös, okos, igyekvő, dolgos, szorgalmas, szerető, barátságos, őszinte, nyugodt, okos, intelligens, szereti a komoly zenét, de járatos a punk világában is.
De mivel férfiról van szó, s egyben rólam, a hosszas, végeláthatatlan felsorolásnak még nincs vége, mert a jó férj: okos, jó kedvű, szereti az állatokat, lojális, humoros, fitt...

Egyrészről...
Másrészről:
Érzéketlen fatuskó, aki bármikor kedvesebb a macskákhoz, mint a családjához, lusta és rendetlen, nincs az a ruha, ami ne férne el a szék karfáján, önző, kizárólag Vele kell foglalkozni, ha nem így van, akkor tesz róla, hogy így legyen, udvariatlan, minden ajtón a felesége előtt megy be, figyelmetlen, a wc deszkát mindig felemelve hagyja. Izgága sajtkukac, amennyiben a másik szívesen pihenne, modortalan, akárkit letegez, neveletlen, minden vendégével széket hozat, ahelyett, hogy Ő hozna, az ágyban egy isten, de inkább csak kis „i”-vel...

Nahhh, közben, mint láthatjátok a nejem félbeszakított.
Nem tesz semmit, majd lesz egy „milyen a jó feleség?” c. poszt, s megkapja a magáét.
Folytatnám, tehát a jó férj: mindenre van ideje, mindenhol szívesen látott, piros pozsgás, áldozatkész, magabiztos, férfias, okos, tanulékony, rugalmas, a családjának él, optimista, lehozná a csillagokat, ha kell gyengéd, türelmes, kompromisszum képes, ismer néhány idegen szót, de nem mindig a megfelelő helyen használja, szeretetre méltó, érzékeny, jó szerető.
S most jöjjön az, hogy a jó férj miben járatos.

A jó férj autószerelő, vízszerelő, szobafestő, kiváló masszőr, pszichológus, apró műtéteket maga végez (kivéve amputáció), csodálatos mitfahren, beszél idegen nyelveket, jól tájékozódik idegen helyeken, könnyen feltalálja magát, improvizál, impozáns, imponál, imposztor (hja, az nem, és nem is impotens).
Találékony, a jég hátán is megél, igazi vak tyúk is talál szemet, vérbeli kereskedő, kőművesnek sem utolsó, kertésznek elmegy, halásznak mondható, juhásznak már tapasztalt, tehenésznek profi, lovásznak jobbat nem találsz, politikusnak (izé). Árkot ugrik, bokrot nyes, zenésznek kiváló, íróként verhetetlen, a divat nem hóbortja, a jó szó nem hatja meg, dicséret nem illeti, kemény, mint a kő, megmarad akár a szikla, ellenségeit szétzúzza akár a pöröly.
Nahhh, kicsit vegyünk vissza. Ellenségem csak egy van, de ő sem tud róla, és amúgy is régi ügy. Eleinte tényleg faragatlan voltam, mentünk a nejemmel étterembe és nyitottam az ajtót, majd beléptem, s a nejem utánam. Lehordott a sárga földig, hogy lehetsz ilyen?
Nem volt aki megtanítson, tehenész családban nőttem fel, egyetlen dolog volt, amit előre engedtünk, mostoha apám dunyhája alól a bepiszkított levegőt, sietve tártuk szélesre a bejárati ajtót.
Az öregem néha olyanokat evett, hogy rendesen beleizzadtak a falak, manapság igazi kincs lenne az öreg, megújuló energiaforrás.

Oké, még két év, és akkor már ugyanannyit neveltem én, mint az apja, anyja, mostoha apja, mostoha anyja, egyéb apjai és egyéb anyjai. Szóval három év múlva szeretném látni, hogy az a rengeteg energia, izzadság, könny, bánat, őszhajszál nem volt hiábavaló, amit „okos” párom nevelésébe belefeccöltem.
Még hogy eleinte ment csak előre az ajtóban, ha-ha, most ugyanúgy előre megy. A wc ülőkét fenti két bejegyzése között is képes volt felhajtva hagyni. Na és ez a tehenészetre hivatkozás, kezd enyhén szólva unalmassá válni. A csillagokra visszatérve, ha kérnék egyet, a válasz ez volna: „Majd!” Előbb lesz csillagom, ha én megyek fel érte. Tanulékony:))))) beszarok! Ország, világ, televízió, rádió úgy ejti szerencsétlen Zuschlag nevét, hogy ejtsd: Cuslág, Neki viszont a mai napig ejtsd: Zuslág a helyes kiejtés. Még hogy bokrot nyes! Csak már látnám, hogy végre megnyírja azt a szerencsétlen sövényt. Csak abban bízom, hogy ha Apósom újra eljön, Ő majd megcsinálja. Pszichológus??? Valóban! „Fiam, Te hülye vagy!” A gyerek észhez is szokott térni eme bölcs tanítás hallatán. Hát, a megújuló energiaforrással itt sincs baj!

Írásban nem jelölt teljes hasonulás, másképp ejtjük, mint ahogy írjuk.
Vagy nem azt kapjuk, amit várunk?
Szóval minden lány, nő, elvált asszony, vénlány, öregasszony az igaziról álmodozik. Ilyen magazinok címlapjáról lelépett, tökéletes, kocka hasú, csak soha meg ne szólaljon, amíg a nagy harang el nem választ mosolyogjon typ, férfiról.
Elárulok egy titkot, ilyen nem létezik, és mégis. A felsorolt külső, belső tulajdonságok néha felbukkannak, minden szökőévben, vagy ha a családról van szó, összejövetel, s muszáj képmutatóan viselkedni, de amúgy jellemzően, a hétköznapokban a férj mutatkozik meg, a maga valójában, hamisítatlanul. S, hogy milyen az igazi férj? Olvasd el az egészet elölről ezen felül már csak okos.

Nem tudom, hogy a feleségem mit várt konkrétan, nem beszéltük meg, de azt, hogy mit nem, utólag kitárgyaltuk. S akkor most jöjjön a megismerkedésünk fázisa.
Én 2-3 hosszabb kapcsolaton már túl voltam, akadt néhány rövidebb, de már belülről megfogalmazódott bennem látva mások életét, hogy én is feleséget szeretnék. S olyan gyerekeket, akik, miközben forog a mosógép, sül a rántott hús, s a kettő együttes illata belengi a kis egyszobást, az anyjuk szoknyájába kapaszkodva sipálkodnak, hogy akarok.
Közben csönget a postás, vagy a villanyszámlás, a feleség mindent félredobva siet ajtót nyitni, menet közben fellöki az előszobában felsorakoztatott hó végi reménységeket, az üres sörösüvegeket. Sűrűn elnézést kérve lejattol, majd miután elment, méltatlankodva megjegyzi, hogy nem érti, hogyan fogyaszthattunk ennyit, egész hónapban itthon sem voltunk, alig járt a mosógép.

A nejem már előre figyelmeztetett, hogy ha leírjuk a megismerkedésünket, akkor kétféle verzió lát napvilágot, mert szerinte nem úgy történt. Ez abból adódik, hogy ő alapvetően földhözragadt (ragaszkodik a rideg tényekhez), én pedig hajlamos vagyok kicsit élvezhetőbbé tenni, kiszínezni, írói szabadság, stb. De amúgy is vallom, hogy ha enni szeretnénk, jóllakni, a nejem főz. Ha finomat, fűszereset, különlegeset, merészet, akkor én főzök. Ezt nem ledegradálásként (már megint egy idegen szó, amit ismerek) írom, hanem úgy, mint elismerés. Nekem könnyebb dolgom van, mert hobbiból főzök, nem kötelességből. Jóllakatni a családot a hét minden napján nehezebb, mint néha finomakat főzni. Bár szerintem nincsenek extra igényeim, ha az étel nem májas lekvár, akkor megeszem, amit elém tesz. Bár az előző kontrájában kritikus hangnemet ütött meg velem szemben, s tudja, hogy nem szívesen vágok vissza, egy azért most eszembe jutott.
Mindig legyinteni szoktam, nem terhelem vele, de lassan eljön az ideje, hogy vegyek neki egy hajhálót. Na most itt megint az jön képbe, hogy milyen egy igazi, jó férj?
Őszinte, türelmes, kompromisszum képes, ismer néhány idegen szót, okos, s még sorolhatnám.

Holnaptól nem főzök, az tuti. Én naponta eljárok majd fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz, pedikűröshöz – utóbbi kettőnél még életemben nem jártam – továbbá konditerembe a vihogó barátnőimmel, masszőrhöz, fodrászhoz, kozmetikushoz, talpmasszázsra, kozmetikushoz, fodrászhoz, közben shopingolni egy kicsit a rétsági kínai plázába, majd manikűröshöz.
Szeretett és okos férjem eközben naponta megfőzheti a faszábbnál faszább kajákat, ami nem csak őrületesen finoman fűszeres, merész és különleges, de a családot is ötször jóllakatja/étkezés. Ja, az én szeretett és okos férjem kopasz! ÉN vágom a haját, hogy még a fodrászig se kelljen elmennie szegénynek, nehogy elfáradjon a lába.

Folytatnám. ez a kis kirohanás ne tévesszen meg senkit. A minap a Spektrumon láttam egy természetfilmet oroszlánokról. Bennem eddig az a tévképzet élt, hogy a nagy hím oroszlánok vadásznak, elejtenek, küzdenek, megfélemlítenek, hegyek ormára állnak feszesen.
Tévedtem, mert a hím oroszlán azon felül, hogy lihegve heverészik valami árnyékos helyen, s néha nagy kegyesen megeszi a legfinomabb falatokat, amit elé hoznak, nos, azon felül csak szaporodik. Dehogy mozdul, nem kajtat semmiféle zebra után, sem zerge, nem mogyorós, nem nugát.
Azt mondom az élet igazságtalan. Oroszlán vagyok, igazi Metro Goldwin Mayer, háááurrrghhh
Szóval maradjunk csak annál, hogy ha egy igazi, jó férj nem is egy etalon, aki a címlapokról dezertált, s egy év után jön a válóperes tárgyalás, de azért oroszlán. Olyan, mint én.
Szerintem mindenki ilyen férjre vágyik, mint én, ha nem is rám. Legalábbis a nejem szerint, nekem meg Ő a szerintem mindenki...
Azok véleményére nem adhatok, akik elfogyasztottak már 2-3 férjet és még mindig ők hordják a nadrágot.

Hogy miként ismerkedtünk meg? A magam szempontjából utólag visszagondolva mindent elkövettem, hogy ne sikerüljön. Az első találkozásunkat majd később írom le, ha már a fejemre olvasott, de másodjára nem átallottam megjegyezni, hogy már megint ugyanaz a ruha van rajtad? Meghívtam egy kocsmába, ahol lenyomtam két deci bort és, egy kis rumot, majd jóízűen elmeséltem egy szűzmárjás viccet, holott gyülekezetbe járt és megvetette az alkoholt.
Megjegyezendő, hogy most együtt borozgatunk a Pali bácsi-féle háziból, s már vágytul ég, hogy lerántsa rólam a leplet.
Ha lerántom magamról neki mi marad? Miről fog írni?
Kipróbáljuk?

Megpróbálok leírni minden negatívumot, amit nem szeret, de még is együtt toljuk a szekeret.
Kíváncsi vagyok, hogy utána honnan fogja folytatni.
Kezdjük reggel. Paplan alá fingós, utána bocsánatkérős typ. vagyok. Megvárom, amíg kikászálódik kávét főzni, évente 4-5 alkalommal megteszem helyette.
Aztán úgy teszek, mint aki nem éhes, maradj csak nyugodtan, persze ebből érti, hogy ha azonnal nem csinál reggelit, kiverem a balhét, és hisztizni kezdek. Bár kemény gyereknek gondolom magam, kívülről szemlélve magam néha elég alacsony az ingerküszöböm.
A férfit a gyomrán keresztül? Ha nem is igaz, akkor is igaz.
Sőt, a nejem szokott hivatkozni az örök érvényű igazságokra, közmondásokra, hogy nem alap nélküliek.
Úgy ismerkedtünk össze (lepel lerántás), hogy nő nélkül voltam, s meglátogattam egy közös ismerősünket. Közös ismerősünkkel kirándultunk a hegyekben, felhőtlenség, de este az anyja belerondított. Szerettem volna náluk aludni, de azt mondta, ez nem kurvák tanyája.
Akkor még voltak ilyen tekerős utcai telefonok, felhívta a Susut Vadkerten. Ő meg leadta a drótot, hogy pesti srác, niddamá. Sereglettek a vadkerti lányok körém, nejemnek kis huncut mosoly a szája szegletében, hogy vajon Ő lesz az? Csillogó szem, hódolatom mai napig, megkergültem.
Irány busszal Budapest, 3 napos táncház találkozó, mindenhonnan én jöttem neki szembe, mindenhonnan én bukkantam fel, úgy intéztem, mint egy páva, amelyik színes fartollaival.
Aztán egy év szünet, majd egy üzenet, hogy üdvözöl Annamária.
Balassagyarmaton lakott, saját lakás, magány, csak rám várt.
Vettem neki ajándékba egy gázpalackot, remélem most sikerült sarokba szorítanom.

Na jó, feladom. Már az előbb elhatároztam, hogy meglepem és csak csupa jót fogok írni Róla, de sajnos megelőzött, és Ő írt magáról csupa nem annyira jót. Egyébként én örülnék néha egy ágyba hozott kávénak, de valóban rettenetesen ritkán fordul elő, hogy megfőzi. Egyáltalán nem szeretek reggelit csinálni. Sokkal szívesebben ejtőznék, mazsongoznék, zenét hallgatnék, de mivel túlteng bennem a kötelességtudat, inkább legyártom az egyáltalán nem annyira fűszeres, merész és különleges, ámde annál laktatóbb reggelit, abban bízva, hogy utána lesz időm ejtőzni. Fenét! No de sebaj, ez a lelke mindennek. Mármint a rend.

A megismerkedés idáig stimm, de meglepne, ha végig így volna. Akkoriban minden kimondott „Ámen” előtt a következő hangzott el: „Férjet Uram, de azonnal!” Túl a nagy- és kis szerelmeken, viszonyokon, menyasszonyságon és lemondott esküvőn, véglegesre és állandóra vágytam. Azért itt nem hagynám ki a Mindenhatót, aki erről gondoskodott.
Egyébként nem értem, miért van 15 éve kiakadva ezen a gázpalack-témán. Nekem akkor annyira egyértelmű volt, hogy Tőle kérek pénzt gázpalackra, hiszen én már az első telefonbeszélgetés után tudtam, hogy a végállomásra értem. A minap találkoztam azzal a nővel, akitől a bizonyos gázpalackot vettem. Azóta nem láttam, nem változott semmit.

A nejem egyszer frappánsan megfogalmazta ezt az igazi, jó férj dolgot, nem túlozva el, nem túl Valentinosan azt mondta: azért szeretem, mert engem szeret...
Ez ilyen egyszerű. Voltam lent a Semsis Zsoltinál, aki apró szívecskékkel ragasztotta teli a boltját, s várta szíve választottját. Aki belépve meglepődött, száját a keze elé kapva úgy viselkedett, mint egy igazi nő, nyakába ugrott, láb térdnél behajlítva, aztán ennyi. Azóta nem túl boldogok, ha nem is rajtuk múlt, voltak külső körülmények.
Mi, most már 14 év boldog házasság, és két tűzről pattant fiúgyermek távlatából már bátran mondhatom, hogy (elfelejtettem mit akartam mondani).
A lényeg az, s ami fontos (by Deni, akit egyszer ezért a fülünkbe ragadt mondatért arcon fogok csapni), hogy már nem nősültem hiába. Van egy bio manager kalkulátorom, aki pontosan tudja kinek mikor van a születés, névnapja. Nekem ezek a dátumok nem mennek, nem vagyok zsíratomkirály, rajűbercool. A házassági évfordulónkat rendre elvétem, mindig két héttel utána csap a homlokához, aztán meg az enyémhez, hogy hja volt? Hányadik?
Bevallom őszintén bennem is van szorongás. Láttam már házasságot széthullani 30 év után, s fújtak egymásra, mint a mérges macskák, az egész család megbotránkozott.
Most nyáron a fiam volt katonai táborban.
De nem is itt kezdeném, hanem a kukánál.
Megyek ki, és benne egy bontatlan Axe borotválkozás utáni zselé, olyan, mint egy dezodor, csak bontatlan. Nahhh, kisördög mindjárt igyekezett teret nyerni. Biztos megcsal, amíg nem voltál itthon mással hált. Miért is ne? Kézenfekvő, te sűrűn elmész itthonról, a nejed meg ismer más embereket is, ráadásul egy bunkó vagy, megérdemled, paplan alá fingasz, böfögsz, mint egy ökör, nálad csak jobbat érdemel.
Ki is húztam magam, elhatároztam, hogy bemegyek, mondja a szemembe, hogy ha azt akarja, hogy menjek a háztól megyek.
Józan észnek nyoma se, igazi férfi, jó férj, kukában bontatlan borotválkozás utáni.
Nejemnek szerencsére volt annyi esze, hogy kiderítse honnan került oda, bennem is csitult, de egészen addig, amíg a fiam haza nem jött, s be nem vallotta, hogy ő lopta, de nem tudta használni semmire, addig volt tétje a dolognak.
Ez hosszú mondat volt?
Ki mást dicsérne a nejem?
Még, ha látszólag alaposan odasóz is, értem dobog.
Házas embernek lenni jó, van kinek hisztizni.

Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!

Ma délelőtt kirándultam a két fiammal. A nagyobbik megkérdezte, hogy apa a férfiak miért nem sírnak? Feltűnt neki, hogy a férfiemberek nem jajveszékelnek annyit, mint az asszonyok.
Annyit mondtam neki, hogy jól is nézne ki a világ, ha tele lenne, pityergő, könnyeiket hullató, szemüket két öklükkel állandóan dörzsölő férfiakkal.
Nem.
A férfiak is tudnak sírni, belül.
Ha igazi könnyet ejtenek, azt csak egy igazi feleség láthatja.
Aztán bevallottam, hogy már sírtam én is, de anyád megvigasztalt.

Levente a ma feltett kérdése előtt már tőlem is kérdezett. … a ti születéseteknél... „és a Papa halálakor is sírt Apa...” - egészítette ki. Ennek egyébként volt előzménye:
Levente fiunk 7. osztályba jár, plusz zeneiskolába Balassagyarmatra. (Ja, köszi a bort, Szivi!)
Hétfőtől péntekig, Ő van itthon a legkevesebbet. Reggel 7-kor már nincs a házban, és ha haza is jön délután 2 körül, estig tanul, leckét ír, fuvolázik, kb. 1 órája marad arra, hogy kikapcsolódjon. Hetente kétszer zeneiskolába megy, ilyenkor este 6-ra ér haza, és csak akkor kezd másnapra készülni. Mindeközben mi fél 9 körül kényelmesen megreggelizünk, egész délelőtt nem csinálunk semmi különöset, én délután letanítom azt a néhány órámat, fél 5-re már itthon vagyok, drága okos párom pedig abszolút kötetlen időbeosztásban végzi a rámértet. Szóval csütörtökön reggel Levente szentimentális hangulatban ébredt, indulás előtt pedig elpityeregte magát: „Anya, olyan fáradt vagyok, olyan rossz, hogy megint el kell mennem itthonról” Kb. egy óra múlva vettem egy levegőt, és elmeséltem ezt az én okos páromnak, vállalva a várható reakcióját. Nem ért csalódás: „Én iskolás koromban hajnal 5-kor keltem, cipeltem a vizet a teheneknek, utána tehénszar-szagúan mentem az iskolába, mégsem bőgtem senkinek.” Biztos? Vagy csak nem volt kinek?!

Még leírom a gázpalack történetét: Szüleimtől kaptam egy lakást, amikor 23 éves voltam. Apukám Németországban dolgozott, ott kereste meg a rávalót. A kéró 1 millió forint volt, de nekik csak 900 000 volt, amit kifizettek előlegként, és további két hónapot kértek a maradék 100 000 összegyűjtésére. A tulajok véres szájú, kíméletlen nem is tudom, kik voltak. Beköltözhettem a lakásba, de a nagyszobát lezárták, nehogy már használjam az egészet, mikor ilyen nagy adóságunk van még. Ám a konyhában ott hagyták a gázpalackot, hogy használjam. Ahogy közeledett a második hónap vége, és még nem kapták meg a pénzüket, állandóan zaklattak, hogy mi lesz már? Majd egy este rám törték az ajtót, és kicibálták a gázpalackot, mondván, az az övék. Mindez szilveszter előtt két nappal történt, viszont a szilvesztert a szüleim ebben a lakásban akarták tölteni. Nem akartam Őket kitenni ennek a megaláztatásnak, mert vért izzadva szedték össze a pénzt a lakásra. Tudtam, hogy főzni is akarnak majd, ezért elhatároztam, hogy megszerzem a gázpalackot. Drága okos párommal kb 4 napja ismertük egymást. Reggel felhívtam és pénzt kértem tőle, 4000 forintot, kértem, hogy azonnal postázza. Azt javasolta, hogy kérjek kölcsön ott helyben, Ő pedig máris postára adja. Két embertől kértem, az egyik egy barátnőm volt, a másik pedig a volt fuvolatanárom. Mikor a kezemben volt a pénz, elbuszoztam Rétságra, mert korábban hallottam az egyik tanárnőtől, hogy van egy eladó gázpalackjuk. Fűtől-fától kérdeztem, hogy merre laknak. Otthon voltak, hisz téli szünet volt. Kifizettem, de nem tudtam elvinni. Felhívtam Szabolcs hegedűs kollégámat, hogy volna szíves autóval elvinni engem és a palackomat Gyarmatra? A beteg gyerekére vigyázott otthon, de bebugyolálta, felcsíptük a palackot, el Gyarmatra, felhozta, beüzemelte. Anyuék a mai napig nem tudnak erről. Boldog Új Évet Anyuci, Apuci! Köszönöm a lakást! Itt kezdtük el közös életünket, amit 30 év múlva sem fenyeget veszély. Isten megígérte.

Nahhh, közben egy nap szünet, mert tegnap este bealudtunk. Ma meg Pali bácsit hoztam haza a kórházból, utána szüret nála, versenyt futva a darazsakkal. Jó meleg van, méhek, darazsak totálisan kikészülve, némelyik úgy teleette magát, hogy nem tudott repülni, leesett a földre. Utána finom ebéd by Margit néni. Szegfűgomba leves, lebbencsleves, sült csirke, paradicsomos húsgombóc.
Kicsit lelkiismeret furdalásom volt ebéd közben, hogy tudok természetesen viselkedni, illedelmesen megköszönöm az ebédet, s megdicsérem, hogy jaj nagyon finom volt, köszönöm, elég volt, nem kérek többet, úgy tele ettem magam, mint a guga.
Nejemet ahhoz szoktattam, hogy ha valamit nem hordok le, megeszem azt finom, nem kell külön rákérdeznie, maga a megevés ténye = megelégedettségem. De nem.
Apa! Kész az ebéd...
Mindjárt, nyakig benne vagyok valamiben, máshol jár a fejem, nem szeretnék felállni, a gondolataimat rendezve szeretném leírni.
Apaaa!
Mindjárt, hagyjál már!
Na!
Kihűl!
A francba, jóvan már, ez alap nálunk.
Bár a nejem törekszik néha összehozni egy igazi családi, vasárnapi ebédet, aminek az a vége, hogy a gyerekek a szobában esznek, én a számítógép előtt, ő meg egyedül a konyhában, s szünet nélkül felugrál, ha megszólalnak a gyerekek, hogy anyaaa...
Kaphatok még?
Ha ők esetleg nyugton lennének, amire még sohasem volt példa, akkor jövök én.
Persze én mindig jövök, vagy is mindig én jövök, én, én, én
De azért nem kell bennünket sajnálni, nincs is normális konyhánk (egyelőre), ahová leülhetnénk egész család, asztalt körbe, gőzölgő leves, asztalt lábával nyughatatlanul rugdosó gyerek, utána a férj sört iszik, feláll, böfög és mosdatlan kézzel nyúl a távirányítóhoz, rajta csirkezsíros prézli, ujjlenyomat. Egy légy érdeklődve repül oda, majd deklarálja, s gyün rá a többi.
Ennyit a hasunkról, jöjjön, a mije van egy jó férjnek, egy igazinak, csupa külsőség.

A megnyerő, s ellenállhatatlan belső tulajdonságaim után jöjjenek a külsőségek, hogy mim van.
Egy jó „parti” férj természetesen vagyonos, menő autója van, vastag bankszámlája, ha mosolyog a napfény elcsúszik a fogsorán, fess, fitt, okos, csikkzsebből (van olyan?) veszi elő a fehér lovat.
Ezzel szemben én: mikor megismerkedtünk volt egy parasztházam Szigetszentmártonban, a nejem meglátta, s azt mondta kizárt, hogy ide költözzek. Nem igénytelen volt, hanem kidolgozatlan, szedett-vetett fatákolmányok az oldalában. Evett a penész a nejem után, s együtt szerettünk volna élni, siettem hirdetéseket kiragasztani Szigetszentmiklós villanypóznáira, telefonfülkéire, hogy albérletet keresünk. Szerencsére, vagy a nagy könyvben így volt megírva, nem találtunk.
Viszont olyan helyre-pörge kis házat kerítettünk a parasztházból, hogy azóta is emlegetjük, szívmelengető hónapokat töltöttünk ott. A nejem már várandósan, nagy pocakkal, egy fillér nélkül, fekete-fehér tévé, akkor ment a Duda (top modell), meg a ZX Spectrumon a backgammon.
Vajas kenyeret ettünk hagymával. A szomszédot azon kaptam hajnalban, hogy a felesleges palántáit a mi kertünkbe ültette, szép korszak volt.

A parasztházat korábban vettem, mint ahogy a nejemet megismertem. Ha próbáltam kapcsolatot teremteni egy lánnyal, akkor oda utaztunk, hogy elkápráztassam, micsoda birtokom van. Tényleg nagy volt, 1600 négyszögöl. A csajok általában ettek, ittak, kocsmáztak, élvezték a helyet.
De a nejem volt az első, aki reggel, ébredés után kapát vett a kezébe.
Szomszéd asszony meg is jegyezte, hogy látja Zoltán, ebből lesz az asszony, mert szeret kapirgálni.

Fúú, azt nem is meséltem még, hogy a nejemet mivel vettem le a lábáról. Mikor utaztunk Budapestre, a buszon melléültem. Ködösítettem mindenféle esti egyetemekkel, hogy hamarosan beiratkozom (érettségim se volt, a mai napig szobafestő szakmunkás vagyok hivatalosan).
Már 3 alkalommal elvégeztem a középiskola első osztályát, de mindig beleszóltak külső tényezők.
Még Gyulán, rögtön a szakmunkásképző után mentem levelező tagozatra.
De ott és akkor elég balul alakult az életem, kicsit előzetesben voltam, s utána elköltöztem Budapestre (ezt majd később).
Majd egy kedves ismerősöm magán középiskolájában landoltam, de nem vettem túl komolyan, azt hittem olyan lesz, hogy kitöltik a bizonyítványom.
Helyette napokat gyakoroltam a nejemmel az angolt, oszt mikor mondták a vizsgán, hogy egészítsem ki a következő mondatot, hogy akárki valami shampion és chess, akkor zavarba jöttem.
Akkor próbáltak enyhíteni irányomban, hogy tudja mi az a shampion? Nem mertem megszólalni sem, holott tudtam, hogy egy kibaszott gomba.
Erre felsorolta az összes valaha élt magyar sakk bajnokot.
Harmadjára Kiss Tamás országos cimborám vett rá, hogy érettségizzünk le együtt.
Nosza, jó tényleg sokat hülyültünk, sőt inkább be sem mentünk, csak az iskola nevére emlékszem, hogy belvárosi. Meg, hogy jó füvet lehetett kapni az első emeleten, és utána vigyorogtunk, mint a vadalma. Esélyem sem volt leérettségizni.

Most?
Minek?
Akinek diplomája van, az sem tud magával mit kezdeni, nekem meg nincs ilyen gondom, 12 éve egyedül dolgozom, magammal szemben nincsenek követelmények, én vagyok a legjobb munkaadó, tuti nem rúgom ki magamat.
Nejem mondogatja, hogy ennek meg annak is sikerült, azt nem mondja, hogy nálad sokkal hülyébbek, akkor neked is menni fog.
Azt hiszem a föld befogad érettségi, diploma nélkül is, a sírkövem meg nem lesz hátrányos helyzetű, ha nem szerepel rajta, hogy oszlóban lévő diplomás hulla.
Viszont kéne egy jó sírfelirat, ami beépül a köztudatba.
De az is minek? Minden mindegy.

Később érkezvén a szüretre, leparkoltam – dehogy megyek gyalog... - kiszálltam a kocsiból, be a kapun az udvarba. Mi a fene, Pali bácsi már szüretel? Most jött ki a kórházból, nem kéne feküdnie? Mindegy, ő tudja. „Jó napot Pali Bácsi!” - kiáltottam, mint aki naponta oda jár. Erre két idétlen tekintet néz le rám a létráról, homlokukra felírva: „Ennek meg mi baja?” Én is néztem meglepetten: „Ezeknek meg mi bajuk? Miért néznek rám ilyen hülyén?” Majd az én okos párom törte meg a kínos csendet: „Anya, ez nem Pali Bácsi, hanem Laci Bácsi.” Mit lehet erre mondani? Sosem láttam egyiket sem. Na erre hosszas magyarázásba kezdett az én okos férjem, hogy innen ennyi meg ennyi házra lakik Laci bácsi, annak az öccse, stb, fúúúújjjjj!
14 évesen elkerültem otthonról, ami történetesen egy nagyközség. Egy városban nem ciki, ha nem ismeri az ember az összes lakót, egy faluban viszont mindenki ismer mindenkit. No és egy nagyközségben? Soha nem költöztem vissza végleg, közben a fiúk nősültek, a lányok férjhez mentek, a falu lakossága teljesen kicserélődött, aki meg nem, annak akkoriban sem tudtam a nevét. Ezért aztán a falra mászok, mikor egy beszélgetés kapcsán hevesen magyarázni kezdik, hogy a történet főszereplője kinek a szomszédja, kereszt anyja, ángya, térgye kalácsa.

Ma reggel azt olvastam a Bibliában: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Nálunk a kakas kora reggel szól, vagyis mi még álmunkban is képesek vagyunk megtagadni Istent. Ma történetesen nem igazán volt miből fűszeres, merész és különleges, laktató, nagyon fasza vasárnapi ebédet főzni. A fenti idézet után viszont szégyen lett volna nem hinni abban, hogy Isten ma is ellát minket ebéddel. „Az igaz ember hitből él.” Így hát ettünk gomba és lebbencslevest, sült húst, sült krumplit, paradicsomos húsgombócot, volt pálinka, bor, must. Van kérdés? Megismerkedésünk története még mindig stimmel. Nem hiába nevelem az én okos páromat már 15 éve.

Amíg a nejem szorgosan gépelte a sütnivalóját, én közben elsurrantam a klozetra, s gondosan lehajtottam az ülőkét, nehogy még egyszer be tudja írni a poszton belül, hogy na ugye, én előre megmondtam, nézd meg milyen bunkó! Az előbbi kirohanásomból kimaradt az autó. Mert, hogy egy jó férjnek van menő autója. Nem hogy autóm nem volt, még jogosítványom se. Tavaly októberben kaptam kézhez, azt is úgy, hogy előtte egy évvel elkaptak a cyberdétől részletre vásárolt, s a mai napig ki nem fizetett Yamaha robogón ittasan, jogosítvány nélkül, s bevérzett szemmel. Úgy néztem ki, mint egy zombi, talán egy napja voltunk Bánkon, a költözés napján éjjel a sloziról jövet szerettem volna lefeküdni az ideiglenesen földre megágyazott vackunkra, s belehajoltam egy szekrény sarkába a jobb szememmel. Egyetlen centiméteren múlt, hogy ki nem loccsant. Csillagokat, nagy fényességet láttam, felordítottam, a nejem ugrott felkapcsolni a villanyt, gyerekek aludtak, stb.
Nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy a nejem vezetett mindig, én az anyós ülésről osztottam az észt, miután lett jogsim rosszabb lett, mert már jogosan.
Megbüntettek 35 küvecsre, ittas vezetés, jogosítvány nélkül, s hat hónapra eltiltottak a vezetéstől. Hozzáteszem teljesen jogosan, nem is kekeckedtem a rendőrökkel, megköszöntem, elköszöntem, s uzsgyi a jogsiért, legalább ösztönözve voltam.
Mikor megházasodtam, nem menő autóm volt, hanem egy igen komoly kerékpárom, de ellopták.
Még jó, hogy tudom mi a poszt címe, különben elkalandoznék, s valami másról kezdenék hablatyolni, szerencsére önmagamat kell dicsőíteni, s a nejemnek is kötelező, mert hogy rólam van szó, én, engem, enyém, hozzám, engem, hja nem az okost kell kétszer, vagy minél többször.

Ma, ahogy hoztam haza Pali bácsit a kórházból, s a körforgalom után befordultunk Bánk felé fellélegzett, hogy erre még az ég is tisztább. Majd kérdezte, hogy a neje is szokott vezetni?
Ha teheti, akkor nem, válaszoltam neki, de kiegészítettem azzal, hogy sok éven keresztül hurcolta a valagomat, tartozom neki annyival, hogy ha lehet, minél többet vezetek, meg nekem is kell a rutin.

Persze szívesen írok én a Szigetszentmártonban töltött időszakról. Sajnos nem volt túl hosszú. Szeptemberben beköltöztünk, decemberben házasodtunk, majd novemberben frissen született Kisgugánkkal én elköltöztem Balassagyarmatra, okos párom pedig vissza Budapestre a régi albérletbe. Milyen lehangoló. Sokkal több évet kellett volna ott töltenünk, elszigetelve mindenkitől, rokonoktól, barátoktól, falutól, világtól. Csak mi ketten a pici házunkban, ami olyan csini lett, hogy a mai napig fáj a szívem érte. Mindent csinosítást együtt csináltunk. Szerető férjem fehérre festette a rozzant székeket, én pedig bevontam az ülőkéket a Hungaro Casing-ból hozott, kéztörlő rongynak kikiáltott szövetekkel. Ugyanolyan terítőt csináltam, horgoltam függönyt, varrtam hozzá fodros sötétítőt, vettünk muskátlikat, felfüggesztettük a teraszra, fenyőtobozokból hosszú koszorút csináltam és az ablakok köré szögeltem keretnek, kavicsokat gyűjtögettem és sétányt készítettem belőle a virágos kertbe, ami egy sátor formájú eperfa alatt volt, a sétány végén pedig egy kis postaláda volt, amibe hegesztő pákával beleégettem: Levente Sétány 1. - aztán aranybarnára festettem, és minden délutáni alvás alatt belecsempésztem egy kis csokit. Ezek már a következő tavasszal történtek, amikor néhány hónapos kisbabánkkal visszaköltöztünk a béke szigetére, de ez sem tartott sokáig, mert annak a nyárnak a végén már beköltöztünk Budapestre.
Sőt, a kis postaláda még később volt, mert Levente már besétált érte a kis sétányán, hogy kivegye a csokiját, de annyira régen történt, és olyan szép volt, hogy nem is számít az időrend.

Elfelejtettem a gázpalackot megmagyarázni, a nejem azt hiszi, hogy a mai napig orrolok érte.
Dehogy, persze ezt ma már kitárgyaltuk a fürdőkádban ülve, hogy mindenképpen leírom, ő meg elhiszi. Szóval szeretem önmagamat kikarikírozni oly mód, hogy más jó férj parti a jövendőbelijének vacsorameghívással, csillogó jegygyűrűvel, sport Audival kedveskedik, mert minden ostoba csiganyálas tyúknak, aki hónapok múlva úgy áll a válóperes bíró előtt, mint egy ázott veréb, ez az álma. Én egy gázpalackkal loptam be magam szívébe.
Azóta is cserélgetjük.
A jegygyűrűnket is Ő vette.
Van kérdés?

Szerettünk volna templomi esküvőt, olyan igazit, az is volt, de előtte járnom kellett hitoktatásra a kispesti görög katolikus paphoz. Ott voltam villanyszámlás, a helyzet magától adódott. Mondta, hogy menjek el 10 alkalommal, adott mellém valami kereszt izét, akit azóta sem láttam. Festékes munkaruhában mentem a keresztelőmre, mert hogy azelőtt megkeresztelve sem voltam. Néztem rá bambán, mint a légy, levezette a ceremóniát, hűs volt a templom, a szolgálati részt jobban ismertem, mert oda jártam leolvasni a villanyórát.
A végén megkérdezte, hogy na fiam, hiszel Jézusban?
Hiszek atyám...
Nem volt igaz, képmutatásból mondtam neki, nem akartam megbántani.
Egy igazi lelkész már akkor kiszúrta volna, és rákoppintott volna az orromra, hogy Jézust nem lehet becsapni.

Ez a bizonyos kereszt izé öltönyben, nyakkendőben jött el a keresztelőre, az okos keresztgyerek meg kinyúlt, kifényesedett seggű mackó alsóban állt a szent oltár előtt. Ugyanezen délután az Oktogonnál lévő OREX-ben megvettem a jegygyűrűinket, majd a keresztelő után elmentünk a Szent Jupátba vacsorázni, ahol idétlenül vihogva megtörtént a jegyzés. Az esküvőt azért komolyabban vettük. Együtt vettünk menyasszonyi cipőt, két villanyóra leolvasás között, inget a Szigethalmi piacon, öltönyt a Szigetszentmiklósi piacon, 3000 forintért.
Én mindig azt gondoltam, hogy nekem soha nem lesz férjem, nem lesznek gyerekeim, ilyen ronda nőt senki nem fog elvenni, magányosan fogok élni halálomig. Ami borzasztó, az az, hogy vannak ilyen nők, és még csak nem is rondák. Minek köszönhető az a sok csoda, amit megkaptam? Minden este megköszönöm, és csak azt kérem, hogy soha ne legyen vége. Néhány napja a kisebbik fiacskám beteg volt, sokat köhögött éjjel. Átjött a szobánkba, odabújt hozzám a kis fejével, nekem meg az jutott eszembe: „Van kisfiam!”

Nem szabad szó nélkül elmenni egy jó férj ruhatára mellett, mert ugyebár. A szekrényben sorakoznak a jobbnál jobb öltönyök, a fehérneműs fiókban ízlésesen élére hajtott zoknik, alsóneműk. A pulóverek garmada akár egy mosópor reklám főszereplői is lehetnének. Márkásabbnál márkásabb ingek, illatosak. Többféle kabát, szezonnak, divatnak egyaránt alárendelve. Egy fiók csak nyakkendőkkel van tele.
S, hogy mi a valóság? Van 4-5 nadrágom, de a felét kihíztam, csak azért tartom meg azokat, amik nem jönnek rám, mert nosztalgiázok, vagy bízok benne, hogy egyszer majd lefogyok.
Ing, póló az van is, meg nincs is. Egyetlen normális fehér ingem van, azt is a Vilitől kaptam (falubéli), mert mentünk énekelni a kórussal. Van egy öltönyöm, azt is kihíztam, utoljára, amikor felvettem, kiszakadt az ülepe, esküvőn voltunk. [ITT]
Nyakkendőm talán van, nem tudok róla, emlékeim szerint egy piros, még akkor vettem, amikor legény voltam, s próbáltam értelmiségi csajoknak udvarolni. Vettem hozzá piros, műbőr diplomata táskát is.
De igazam lett, értelmiségi feleségem van, két-diplomás tanár.
Zokni, gatya...hát az is van, fogyóeszköz, egyetlen dolog, amit megveszek a kínainál. Fogalmam nincs, hogy a kínaiak előtt hol vásároltam, vagy az idősebb generáció hol vásárolt. Egyszer a nagymamám kézen fogott és elvitt egy áruházba, ahol cipőt is árultak. Jó illat volt, kedvesek voltak az eladók, minden osztályt végigjártunk, s a végén egy hatalmas szatyorral mentünk haza.
Jelenleg egy pár cipőm van, egy Adidas, ezer forintért vettem a bolhapiacon. Előtte is egy pár cipőm volt, négy évig volt rajtam, Nike, azt is ugyanott vettem, azt is ezerért. Van egy fekete műbőr cipőm is, amit csak ritkán veszek fel. Pl. majdnem elmentem a nagyobbik fiam évnyitójára, ezzel nagyjából el is mondtam mindent.
Általában egy kibolyhosodott mackó van rajtam, már festékes is, fényes, meg lyukas, de legalább kényelmes, meg aztán itthon vagyok, kit érdekel?
Pulóvereket anyósom szokott venni karácsonyra, kabátom is csak egy van. Volt egy másik, de ellopták, aztán jött a hideg, se pénzünk, apósom adott kölcsön egy pufajkaszerűt, majd jött Deni, aki hozott egy Nike kabátot, vagy kapta, vagy találta, a lényeg, hogy rá nagy volt, így nekem adta.

Erre a ruhás részre nem tudok reagálni. Amíg Pesten laktunk és naponta kijártunk a bolhára, volt egy csomó blúzom. A Rózsadombi naccságák vasalva, összehajtogatva kirakták a már egyszer felvett blúzukat, Terka meg, a cigány asszony összegyűjtötte és kihozta a bolhára. Alig vártuk, hogy megérkezzen, foglaltuk Neki a helyet. Mikor megjött, igyekeztünk oxigéndús, tágas teret biztosítani neki: „Hagyjuk kibontakozni a Terkát!” - mármint, hogy kibonthassa a batyuját. Húsz, azaz 20 forintért árulta a blúzokat. Némelyiknek egyetlen gombja került volna 3-400 forintba a boltban. Cipőért soha nem adtunk 300 forintnál többet és az már a drágább kategória volt. Sajnos mára az összes blúzt kihíztam, hiszen nekem van kisfiam, kettő is.

Ezt az írást nem lehet rövidre fogni, mert arról, hogy milyen apa egy jó férj, még nem is írtunk egy sort sem. A jó férj természetesen minta apa, egy igazi etalon. Asztali lámpa kellemes fényénél együtt írják a leckét, mindent elmagyaráz türelmesen, részletesen, ha nem érti, akkor másik szemszögből is rávilágít. Elmeséli milyen volt régen, hogy az iskolapadban én is féltem, bátorítja.
Nem is folytatom, mert egy szó sem igaz belőle, azt sem tudom hányadikos a gyerek, nem hogy milyen tantárgyak vannak. Itt utalnék a már említett oroszlánra, nyelvkilógatós, árnyékban ejtőzős, meg sem mozdulós.
Részemről az is nagy csoda, hogy tudom melyik iskolába jár a gyerek, ha rám köszön az osztályfőnöke nem nézek rá hülyén, hogy ki a bánat ez?
Na jó, nem akarom a saját hibáimat eltúlozni, vagy elbagatellizálni, az hogy még egyetlen leckét sem írtunk együtt, az iskolákhoz való automatikus iszonyomnak tudom be. Nem voltak jó iskolaéveim, velem mindig baj volt, egyszer elszöktem és az egész iskola engem keresett. Persze nem találtak meg (he-he).
Ha nem is vagyok minta apa, a fiaim szeretnek. Jövet-menet csapd bele az orrtörlőd, ennél nem több. Közös kirándulások, szinte mindegyik úgy indul, hogy le kell kiabálni a hajukat.
Olyat, hogy sétálni normál tempóban, egyik sem tud. Bendzsó pl. vagy rohan, vagy megsértődik és direkt lemarad, vagy vegyem a nyakamba. Leventének nem szabad mutatni semmit, se gombát, se lepkét, mert utána leragad, s még hol vagyunk az úti céltól...
Szeretnek velem filmet nézni, csak kevés olyan van, ami nem rajzfilm és ők is nézhetik. Hülyék ezek a filmesek, megcsinálnak egy jó röhögcsés filmet, mint pl. a derült égből Polly, és állandóan tekerhetem túl a dugós jeleneteken. Levente már magától eltekeri, akkor is, ha nem vagyok bent a szobában. Levente szereti, ha ajánlok neki zenét, hogy mit hallgasson. Zenészpalánta, muzikális alkat, mindig a fülében van az mp3. Tegnap szüretelni voltunk, ő kezelte a szőlődarálót, persze az egyik fülében ott volt a bedugható, a másikban csak azért nem, hogy hallja mit mondok.
Fúú, hányszor volt már, hogy megláttam a faluban, jött a suliból, kiabálok neki Leventeee! Meg sem fordul, világát se tudja, bele van merülve a zenébe.
Néha elindul sétálni a környék utcáin, teheti, mert hétköznap itt nincs senki, üdülő övezet.
Én is szerettem Budapesten csak a zenehallgatás és kerékpározás miatt otthonról elnyargalni.
A kisebbikről mit írjak? Óvodás, nem nehéz megjegyezni, mert eléggé úgy viselkedik.
Állandóan nyaggat, hogy játsszunk együtt valamit, ki érti ezeket a kis gyerekeket.
Olyankor mindig lerázom, hogy nem lehet, most sokkal fontosabb dolgom van.
Nem látod, hogy dolgozom? Ne zavarj!
Csak azt látja, hogy ugyanazt csinálom, mint minden nap, apa ül a számítógép előtt. Vagy egy másik számítógép előtt, vagy fekszem egy számítógép előtt és az alkatrészekkel terítve van a szoba.
Apa segíthetek?
Persze, jó hogy, na gyere. Adok neki tápegységet, hogy szedje szét, portalanítsa ki, azzal el van egy ideig, közben kérdezget, hogy az mi az?
Processzor...
Mit lehet azzal csinálni?
Ez a számítógép agya, ha valamit szeretnél, ez hajtja végre.
Aha, és hova kell tenni?
AMD X2-es, mutatom neki a tokját, kihajtom a fémkart, óvatosan belehelyezem, s mutatom neki a hűtőt, hogy mindjárt ez megy rá, mert ha gondolkodik, akkor túl meleg, le kell hűteni.
Én is belerakhatom?
Aha, óvatosan!
Megcsinálja, újra kiveszi, de legjobban a kis fémkar tetszik neki, ki be hajtogatja.
Így megy ez.

Van két fiam, írtam már? Én az idén foglalkozom először normálisan az iskolai leckékkel, igaz, eddig nem volt annyi tantárgy, és a tanulást is viszonylag önállóan oldotta meg a gyerek. Igaz, a jegyei is csak ezt az „önállóságot” tükrözték. Bezzeg ha Anyám foglalkozott Vele, másnap ötösöket kapott. De 7. osztályban van földrajz, biológia, fizika, kémia. Szerintem az embernek ezeket a tantárgyakat 30 éven fölül kellene tanulni. Most végre értem és nem kell magolni. Eddig fogalmam sem volt Amerika történelméről, most végre tisztán látok.
Benjámin fiú lett, pedig lánynak kellet volna lennie. De ahogy Nagyapám mondta, ilyen kislegényt kilenc üres faluban sem lehet találni, mint Benjámin. 7 éves, de még mindig beszédhibás, a fizimiskája olyan, mint egy kisbabáé. Szokták kérdezni: Nem megy még iskolába? Ha-ha, nézz rá: el tudod képzelni őt egy iskolapadban?

Szeret, nem szeret. Ilyen szempontból igazi fatuskó vagyok, ha össze kellene állítanom egy listát arról, hogy a feleségem mit szeret, mit nem szeret, akkor bajban lennék, de lássuk csak:
Szereti a lágy, puha lángolt kolbászt friss kenyérrel, vörös hagymával. Csirkemájat is szereti. Szeret kistehén tánczenekart hallgatva mahjongozni, a zene az változik. Szereti a vörös rózsát, de a virágokat általában, meg hímezni is. Szeret(ne) nyolcig aludni, vagy kilencig. Szereti a vasárnapokat kikapcsolt telefonnal, úgy hogy a két gyerek elfoglalja magát, én a számítógép előtt (hol máshol?), ő meg Marimar. Katasztrófa filmeket is szereti, meg a bűnügyit, bíróságosat is. Szeret(ne) ágyban reggelizni, csak eddig ágyunk nem volt, most hogy van, nincs mit enni, valami mindig hiányzik, de amúgy sem engedném meg.
Vannak elveim, macska a lakásba nem jöhet be, ágyban étkezés nincs.
Szereti a zenekart, akikkel fuvolázik, teljes mellbedobással viszi, a munkáját is szereti, zenetanár.
Szeret(né) ha néha csak úgy átölelném, ez még eddig nem jött össze, de van még időnk, tegnap voltunk Pali bácsiéknál, 57 éve házasok, azt mondták mi a 14 évünkkel csak a mézesheteket töltjük.
S, hogy mennyire igazuk volt, életünkben először vettünk mézet, bánki méz, helyben, termelői, a nejem rá is vágta egyből, hogy mézeshetek.
Szeret jól öltözött lenni, de neki is csak egy pár cipője van.
De legalább nem két balos, mint ahogy egy ismerősünk mondta: olyan szegény vagyok, hogy vettem egy pár cipőt, de két balost, úgy olcsóbb volt.
Szeret(ne) göncöl szekeret a plafonra éjjelre, pici lámpákból, de előbb kéne egy mennyezet.
Szeret(ne) egy állólámpát, mellette fotel, kötés-horgolás, Marimar, forró tea.
Tavaly vett egy állólámpát, rizspapírral volt burkolva, s egész télen be sem kapcsoltuk, izzó sem volt benne. Ráadásul bepenészedett, mert még nincs leszigetelve a házunk, s pont azon a falon csapódott le a pára, ahol a lámpa állt. Így kidobtuk.
Utazni is szeret(ne), valami tengerpart, egyszer már voltunk, de alig tudott fürdeni, mert ő vigyázott a gyerekre, ha még is átvállalta valaki (10perc), akkor már türelmetlenül topogott a parton. legalábbis a nejem így emlékszik vissza.
Amint látjátok a sok szeretből, jóval több a még meg nem valósult.

S, hogy mit nem szeret? Ha megfogják a lábát, vagy a kezét. Ismerkedni sem szeret, sőt, alapvetően eléggé földhöz ragadt gondolkodás módja van. Tegnap pl. elfogyott a wc papír, hozott egy csomag papír zsebkendőt, s kérdeztem tőle, hogy nem lehetne véglegesíteni? Mert a papír zsebkendő nagyon is megfelel a célnak, s olcsóbb is.
Erre azt mondja nekem, hogy a papír zsebkendő az papír zsebkendő, a wc papír meg wc papír.
De ugyanígy van a hair shampoo-val is, nekem tök mindegy, belerakok egy keveset a kádba, és megfürdök, ő meg a haját mossa vele csak, és sima shampont használ a fürdéshez, de nem tenne a fürdővízbe tusfürdőt sem.
Szerintem ez hülyeség, mindegyikben ugyanaz van, csak átcímkézik, esetleg adnak hozzá színezéket, hogy mégse röhögjem őket körbe.
Na most kéne megfelezni, közönség segítsége, vagy telefonos, mert elakadtam. A nejemet mégsem kérdezhetem meg, hogy te figyi, segítsél már, rólad szeretnék írni, hogy mi az, amit nem szeretsz, de nem jut eszembe semmi.
Hja, eszembe jutott, nem szereti a telefonját, Nokia 3310, az egy dolog, hogy régi, de rózsaszín, átlátszó előlapja van, kilátszik az elktronika. Ha társaságban van, és felhívják, elfordul, hogy ne lássák, pedig szerintem jó telefon. Nekem is az van, csak citromsárga, amióta megjelent ez a modell, azóta azt használom, hűséges typ. vagyok.
Hja és azt sem szereti, hogy bármiről legyen szó, a vége az, hogy megint csak rólam beszélünk.
Nem szereti az állatokat, se kutyát, se macskát, hozzá sem tudna érni, a hideg kirázza tőle. Ez családi örökség, hozta magával, még egyszer nem láttam, hogy megsimogatta volna a két macskánkat.
Egyébként sincs szerencsénk a házi kedvencekkel, volt papagáj, egyszerre kilenc, utána kutya, macska, stb. Vagy elszökött, vagy elpusztult, most, hogy ideköltöztünk idecsapódott hozzánk két macska. Szerintem csak azért vannak még életben, mert úgy kezeljük őket, hogy nem a mienk.
Nem szereti, ha felugráltatjuk a vécéről, ha magára húzza a fürdőszoba ajtaját, szinte biztos, hogy két perc múlva valaki ott türelmetlenkedik az ajtó előtt, hogy anyaaa, lécci siess!
Hja, nem szeret futni. Fogalmazhatnék úgy is, hogy utoljára 15 éve futott, akkor is véletlenül, nem egy tipikus sportember.
Úszni szokott a bánki tóban, meg velünk sétálós kirándul.
Csípős ételeket sem szereti.
A pontatlanságot kifejezetten rühelli.
Pl. valaki felhív, hogy egy óra múlva itt lesz nálunk, otthon vagytok?
Nahhh, ilyenkor letakarja konyharuhával a mosatlant, elpakolja a szennyest a tartóba, nagyjából szalonképessé teszi a lakást. Én is eltüntetem a sörös dobozokat, a teraszról a létrát, széthagyott számítógép alkatrészeket. S lessük az utat, de csak nem akar jönni, és bassza meg eltelik vagy öt óra hossza, mire nagy kegyesen felbukkan, s ártatlan képpel megkérdezi, hogy sokat késtem?
Na ettől még én is a falnak megyek, hazavágja az egész napját a családnak, mert nem tudsz nyugodtan pihenni, mindjárt jön. Ezért a kikapcsolt telefon, az ilyen inkább ne akarjon semmit.
Nem szereti a hideget, nem szeret fázni.
Sorban állni sem, bár jobban tűri, mint én. Ha valaki ügyetlenkedik, én már forgolódom meg ciccegek, főleg, ha a benzinkúton intézi a nagy bevásárlást, és keresi hova van felírva a kártya pin kódja, majd a végén számlát kér.
Szerintem ennyi elég.

A sárga rózsát szeretem, nem a vöröset, és savanyú uborkával szeretem a lágy kolbászt. De sokkal jobban szeretem, amikor disznóvágásban bekeverik a kolbászhúst és meg kell kóstolni, csak úgy vájlingból. Igenis beviszem a kaját az ágyba, mert gyerekkoromban nem lehetett, ezért megfogadtam, ha felnőtt leszek, ágyban eszek. Azt is megfogadtam, hogy bekeverem a piskótatésztát, de nem sütöm meg, hanem megeszem az egészet a tálból, nyersen. (Ezt még teljesítenem kell.) Már bármit beleöntök a vízbe, és bármivel megmosom a hajam, mivel mindig csak egyféle cucc van itthon.
A kézfogást csak akkor utálom, ha olyan férfi nyújtja a kezét, akit egyébként jól ismerek, ő poénból kezet akar rázni velem. Fújjj, gusztustalan, menjen a picsába, vagy adjon két puszit és kész.
A telefon miatt már megszóltak, kiröhögtek, kell ez nekem 38 évesen? Új telefont akarok!

Mondja a nejem, hogy kezd átcsapni szentimentálisba. Nahhh, akkor jövök leoltani a témát a végére, a csillagokra visszatérve, nem kell lehozni egyet sem, már itt vagyok.

gúgaaa gúgaaa

Azt kérdezi, hogy hogy fejezzük be az írást? Neki az ilyesmiben nincs gyakorlata, én már sok kis guga eposzt megírtam, nagyon könnyű befejezni, oda kell írni, hogy: VÉGE.

Szólj hozzá!

A pina is büdös, mégis jó

2009.09.19. 09:21 guga

Műelemzés by biriBUM: A sorok előtt diszkrét rejtettséggel elhelyezett képi illusztrációt jobb, ha a történet elején tekinti meg az olvasó, ugyanis enélkül nem teljesen értelmezhetők a mű egyes mozzanatai.
Egy nagyon sokszínű személyiség gyors fejlődésének vagyunk tanúi. A gyermekkor megrázkódtatásokat és boldog perceket szinte szinusz görbeként váltogató időszaka után a szerző zsenge korát meghazudtoló érettséggel viseli a az élet által rárótt csapásokat.
Az ugyanaztabugyitveszifel naturális képi bemutatása után nagyon merész váltással jön Renáta, aki bevállalós, de valószínűleg éppen ezért mindig tiszta a bugyija.
A szovjet megszállás elleni nyílt tiltakozás félelmet nem ismerő megnyilvánulása a sertésszelettel és a sörrel, épp aktuális a rendszerváltás kerek évfordulóján.
A női nemi szerv konnektorrá való egyszerűsítése viszont éppen a rendszerváltás eufóriáját követő időszak kiábrándultságát, az elidegenedést és a lemondást szimbolizálja. A "más kutyáját sétáltatom" allegorikusan a más nemi szerve és a csalán viszonylatába helyez bennünket.
A FELESÉG hirtelen megjelenése katartikus élményt hoz, azonban a "folyt. köv." kifejezés sejtelmesen arra utal , hogy itt még koránt sincs vége a szerző viszontagságainak.

[link]

Apám soha nem hozta szóba, csak azt láttam, ahogy a harmadik feleségét nekiállt csöcsörészni a gémeskút mellett. Nagyokat vihogott hozzá, akkor már volt benne néhány Kőbányai, Mariba is. Apám telepakolta a vedret Kőbányaival és leengedte a kútba. Megmerítette, okított, hogy így kell, a kútban a víz hűvös, nyaranta a dinnyét is oda engedi le, ha vendégek jönnek, s asztalok kerülnek az udvarra, arra rántott csirkecomb, savanyú uborka és friss kenyér.

Mari a kúthoz lépett ellenőrizni, hogy mennyi sör van még, nagy alkesz volt, dugta apám elől az üres üvegeket, elásta a ház mögött, én meg mentem a kutyával lesni az eget és kikaparta. Mutattam Apámnak, nézd, jobb ha tudsz róla.
Fater hitetlenkedett, Mari tagadott, néhány Kőbányai után Fater meg elmarta neki a csöcsét. Nézd!? Csöcs, jó csöcs, és vihogott hozzá, Mari engedte neki.

Mari kis cetliket rakott a füzeteimbe, hogy takaródjak a háztól, felesleges vagyok.
Nem szívlelte, hogy rendre előbukkannak az elásott rumos üvegek. Apám nem hitt nekem, ki tudja mit gondolt rólam. Egyik este aztán félrehívott a tyúkól mögé...
Fiam! Te már nagy vagy, döntenem kell kettőtök között, szeretném egyben tudni a családot (akkor már volt Ancsa és Józsi a két féltestvérem).
Apám kiadta az utamat, azt mondta, hogy én már boldogulok, szakmunkástanuló voltam, Anyámhoz költöztem.

Anyám csalta a mostoha apámat egy vadásszal, egyszer meglestem őket. A vadász leparkolt az Uazzal, kávét kért, aztán eltűntek a kamrában. Az ajtó félig nyitva, én szénát vittem a teheneknek, csak a vadász fehér ülepét láttam, amint ütemesen emelkedik, Anyám alatta, átölelte a zöld zubbonyát. Pedig mennyi egér volt abban a kamrában, ahol a csöves kukoricák álltak halomban, disznóknak étek, hajnalban, ha beléptem, s felkapcsoltam a villanyt szétrebbentek, s igyekeztek láthatatlanná válni.

Fürödni a tehenészetbe jártam öcsémmel, mert a tanyán nem volt víz. Úgy volt, hogy a tehenészet öltözőjében fürödtünk, majd öcsémmel kiálltunk a tehenészet elé, hátha felbukkan a padláson Páncsicsné. A padláson csirkenevelde volt, csöppnyi kilépővel, a csirketelep dolgozói oda álltak ki fújni a füstöt. Páncsicsnénak világoskék bugyija volt, elég volt settenkedni, mint ha hazafelé készülődnénk, előbb, vagy utóbb megjelent. A többit nem szerettük meglesni, mert kövér tramplik voltak bő bugyogóban, semmi izgalom.

Volt úgy, hogy segédkeznem kellett mostoha apámnak (Laci), kitoltuk a trágyát, friss almot hordtunk a tehenek alá, behordtuk a lefejt tejet az átvevőbe, ami egy külön történet, a végén megírom. S miután végeztünk, mostoha fater, mint férfi embert elhívott a kocsmába magával. Munkát végeztem, dolgoztam, megillettek azok a jogok. Iszol egy fröccsöt, vagy inkább sört?
Fürtökben lógtak a talponállóban a traktorosok, tehenészek, mázsálók, barackot nyomtak a fejemre, és elismerően csettintettek, hogy fiam becsüld meg magad, jó helyed lesz köztünk.
Mostoha apám soha, egyetlen egy alkalommal sem felejtette el tudomásomra hozni a világbölcsességét, miszerint: fiam jól jegyezd meg, a pina is büdös, még is jó.
Részéről le volt tudva a szexuális felvilágosítás. Nem, mint ha utólag felelősségre vonnám, sőt, azt hiszem pont, hogy helyén kezelte.

Volt a TSZ-ben a kecskés Jani, mindenki úgy emlegette, mint egy elmebeteget. Az a hír járta, hogy megbaszta egyszer az egyik kecskéjét, szomszédok arra lettek figyelmesek, hogy éktelenül sír egy kecske, s látták, ahogy Jani hátulról gyakja.
Ez talán ilyen tanyasi „urban legend”, tény, hogy kecskés Janival valami nem stimmelt. Úgymond antiszociális egyén volt, a felnőttek nem kedvelték, ők sem kereste csak a gyerekek társaságát. Nem dolgozott sehol, valami állami pénzt kapott, abból volt otthon. Inni sosem látta senki, egyik kocsma környékén sem járt.
Egy este a haverommal feltörtünk egy teherautót, nagy Zil a borforgalmi telep bejáratánál. Bemásztunk, felbontottunk borokat, egészen addig, amíg édesre nem leltünk. Nagyon hamar lerészegedtünk és nem nyughattunk addig, amíg be nem jutottunk egy teherautóba. A kesztyűtartóban olyasmit találtunk, amitől elámultunk. Pornó újság, színes, német nyelvű, széttett lábak, szőrös pinák és faszok ágaskodtak.
Addig is volt valami halvány elképzelésem arról, hogy hogy megy ez, láttam az emberek arcát, a vágyat, a szenvedélyt, hogy milyen vad tud lenni, mennyire akarják. De a végtermékkel sosem szembesültem.
A pornó újságokat elhoztuk, laponként 20 Forintért eladtuk a kecskés Janinak. Ha elfogyott a pénzünk, akkor kitéptünk belőle egy lapot, és szóltunk neki, héj, akarsz látni pinát? Mély, dörmögő hangján értetlenkedett, de odaadta a pénzt és az újság lapját begyűrte a belső zsebébe.

S most itt van előttem, beleborzongtam, minden sejtem forrt a látványtól, ami eddig el volt zárva, most tessék, lapozható, másik nő, másik fehérnemű, másik folyamat.
Állatias, alantas, ösztönös, nincs semmi varázsa, lehangoló, hát ezért az egész?
Ezért a szép beszéd, ezért a virágcsokor, ezért a vacsora meghívás, ezért, hogy kinyílik a húsa, mint a rózsa, s a végén 1-2 másodperc önkéntelen folyamat?
Kiábrándító, az ember valami hatalmas dolgot remél, s kiderül, hogy nem szól másról, mint testiség. Minden erről szól, de ezt valamiért alaposan elrejtik, többet sejtet, mint egy egyszerű baszást.

Eszembe jut Hobo, azt mondja: a padok alatt kúsztam. Én is, harmadikban Zsolti miatt felbátorodtam. Szobafestőnek tanultam, velünk egy osztályba jártak real tantárgyra a kárpitosok, volt köztük két vésztői csaj, csinosak, nyáron szoknyában.
Zsolttal lebuktunk a padok alá, és elkúsztunk vagy hármat előre, ahol ültek.
Életemben először láttam pinát, nem volt olyan szőrös, mint a lapokban láttam, csak pelyhedzett. A lányok félrehúzták, mondjuk rosszul esett, hogy nem miattam, hanem Zsolti miatt. Zsolti jóképű volt, határozott. Másnap reggel az orrom alá dugta a középső ujját. Na mit érzel rajta?
Akkoriban jött divatba, hogy ha valaki pinához nyúlt nem mosott kezet, trófea.

Mint szakmunkástanuló, vagy még a gyulai várfürdőben kötöttem ki gyakornokként. Részt vettem egy elsősegélynyújtó tanfolyamon, s nyaranta munkaidő után vállalhattam medence őrséget. Jó meló volt, szép fehér ruha, ültem a medence partján, mint valaki, lányok bikiniben, és a kegyeimet keresték. Két nálam jóval idősebb lány hívott fürdőzni záróra után. Szabálytalan volt, de imponáltak, Trabanttal voltak, s megnyugtattak, hogy ne aggódjak semmi felől, hazavisznek, nem kell buszra várnom.
Bevallom őszintén eleinte nem volt gond, fogdostam a feneküket, tetszett nekik, visongtak, víz alá buktunk, elcsattant néhány ismerkedő puszi.
A fürdő előtt vártak, szinte repültem olyan könnyű voltam. Megálltak a tanyánk előtt, identitás zavar. Leblokkoltam, nem tudtam mit mondani nekik, nem tudtam mire számítanak. Uccajtóm tehenek érdeklődnek az udvarból, mostoha apám pár másodperc múlva felbukkan a szúnyogháló mögött, hogy héj, héj, ki az?
A csajok előzékenyen, engedékenyen, vagy megkegyelmezve, a helyzet súlyosságát átélve megkérdezték, hogy azért egy puszit még kaphatunk?

Akkoriban szaporodtak el a szovjetek, jöttek a SZOT üdülőbe buszokkal. Nagy üzlet volt, mert vittünk nekik a buszra barack pálinkát, gyulai kolbászt, azok meg hoztak zsákszámra Lenin jelvényeket és egyéb szocialista jelképeket. Szép színes jelvények voltak, megvolt rá a vevő Gyulán, a képeslapokra is, meg minden szovjet ereklyére, amit hoztak.
Egyzsr csak egy szovjet naccsád belemarkolt a fenekembe, hogy sto tü gyélájecs?
U nasz pagóda hárósájá.
U nasz tyipló, ne igyot dozsgy, puszty vszigdá bugyet léto i szólnce.
Bólse nye znáju. Szizsú v skóle i ucsusz vengerszkij jizik tózse.
Májá ucsítyelnyica russzkává jiziká umerla vesznoj. Ja ocseny ljubíla jijjó.
Ja nye hácsú zabüty russzkij jizik hátyá ja znajú ócseny málo.

Erőltette a jáljubjút, nem tudtam ellenállni, estére meghívott a SZOT üdülőbe vacsorára. Ettünk, ittunk, táncoltunk, próbáltam lépést tartani a tanult oroszommal.
A lényeg a melle volt, hatalmas dudák, egy igazi asszony, a derekamnál fogva forgatott, a fenekét is megtapogathattam. Csak óvatosan próbálkoztam, hátha, de nem szólt semmit, innen már sima ügy, ez csak azt akarja. A harmadik sertésborda után, a ki tudja hanyadik sör után késztetett csasztuskára. Simán mellen hánytam, forogtunk, szólt a zenekar, fülsüketítő zene, szédítő forgás, elvesztettem a tájékozódásom, magam felett a kontrollt. Csak arra eszméltem, hogy a földön ültem, forgott velem részegen a világ, a nő sápítozott, seperte le a mellei közül a hányást.

19 éves koromban költöztem Budapestre (1986). Már első nap találtam munkát, munkásszállót, középület építő vállalat. Jól tartottak, az aulában volt talponálló, munka után nem lehetett látni a füsttől. Hétvégenként hölgyek keresték a kegyeinket, forintjainkat és igyekeztek minél hamarabb túltenni magukat rajtunk, mert sokan nem mentek haza, sok volt az ügyfél. Nekem nem akkor jött össze, pedig akartam, de vagy a félénkségem, vagy a nagy könyv nem úgy írta, pedig pénzem is volt rá, a lelkiek hiányoztak, az nem vitt rá, állatiasnak tűnt.

Hamar összeismerkedtem egy lánnyal, a Katival. 4 évig éltünk együtt, albérletben, szokva azt, hogy mi az a kezdő rúgás. Az első az vele volt. József körút, harmadik emeleti nagyszobás, az anyja kicsit félkegyelmű, félnótás, állt a konyhában, szerintem tudta, hogy mi zajlik a takaró alatt, nem szólt bele. Órákig simogattuk egymást, egyszer csak valami kifolyt, de nem úgy, mint máskor, nem oda, ahová máskor, volt alapja, volt célja, közben valaki a szemembe nézett, örömöt érzett, pihegett, kipirult, titkolt, rejtett együttlét.

Alamuszi nyuszi nagyot ugrik.
Katalin összeszűrte a levet a hátam mögött a főnökével. Való igaz zsarnokoskodtam rajta, mindkettőnknek tanulópénz volt. Mindent meghatároztam, maghatároztam. Hogy hová megyünk, mennyit költünk, mit tehetünk. Az Ő hibája is volt, hogy nem tudott velem szemben a sarkára állni. A nejemmel valószínűleg azért maradtam együtt lassan 15 éve, mert mindig tud ellent mondani, mindig van véleménye, ha a szükség úgy hozza dühösen elém áll, és megmondja a magáét.
Kati nem, úgy alakult, hogy a főnökének születésnapja volt. Elmentünk, valószínűleg közös erővel leitattak Metaxával, nem volt nehéz, azt hittem bízhatok bennük, pedig ők csak a poharat emelgették, nem ittak. Lerészegedtem, elaludtam, arra ébredtem, hogy a másik szobában csókolódznak.
Soha nem ütöttem meg nőt, előtte sem, azóta sem. Katinak a ház előtt lekevertem egyet, azzal a címszóval, hogy ezt nem érdemeltem meg.
Ha el akar zavarni mondja meg, elmegyek, beszéljük meg, de ez. Ez tiszteletlenség, ez gerinctelen, ez aljas, megalázó, vérlázító. Nekiesett a kerítésnek.

Hónapokig szenvedtem miatta, nehezen viseltem a magányt. Esti sörözések alkalmával meginvitáltam lányokat, hogy csak aludjanak nálam, halljam a lélegzetét éjjel, de mindnek dugás lett a vége.
Letéptem mindenféle színű bugyikat, másnap a hideg rázott tőlük, ahogy megszólaltak. Csak ezt ne.
Fájdalmas, taszító, és igen, nagyon is állatias. Addig, amíg beszél, mosolyog, kivillannak a mellei, kelleti magát, modorosan viselkedik, próbál okosakat mondani szép. De koszos a körme, nem nőies, koszos a bugyija, ezt már csak akkor látod, amikor veszi le. Mit koszos, szaros, mint egy traktorosé. Finoman elküldöd fürdeni, meleg víz van, de csak lavór a konyhában. Hallod, ahogy a pináját lögyböli, elképzelhetetlen, hogy ne képzeld el, már nincs is kedved hozzá, nem azért áll fel, rutin feladat. Reggel ugyanazt a bugyit veszi fel, nem lehet őket előre kiszűrni, ez nem újsághirdetés.

Banális anális.
Jött Renáta, kis töltött galamb, mindenhonnan megkívántam.
Legyeskedtem körülötte, mint egy kangalamb.
De ugye a vigyázás, én a szívemen viselem az egészség kérdését, nekem ne szedjen postinort, se más hormon készítményt.
Ő tanított meg arra, hogy lehet ezt máshova is, ha nem kell gyerek.
Oda, vagy mondjam?
Seggbe.
Finom dolog, főleg, ha kellőképpen előkészíti az ember.
A vaginális váladéknál nincs is erre alkalmasabb.
Először csak finoman, mint ha olajoznád, majd milliméterről milliméterre beljebb haladva, simogatva, egyre beljebb dugva a gyűrűs ujjad. Nem kell sietni, lehet rajta látni, hogy mikor vált. Lehet látni a szemén, hogy mikor válik a kényelmetlen kényelmessé, élvezetté. Egyszer csak elengedi magát és hirtelen te sem tudod hova nyúljál. Mindent csinálnál, összefonódnál, mindenét érintenéd, főleg ahol vastagon borítja hús, rácsapsz egy érzelmeset a fenekére, hogy kipirosodik.
A bugyija az ágy mellett a parkettán, az anyja csak hétfőn jön, a hűtőben van sör direkt neked, a bojlerben meleg víz, készült.
Aztán mögé állsz, marokra fogod a melleit, behatolsz, a lényeg, hogy ő már elélvezett, kipirult, most jössz te, nem kell elsietni.
Ciki, hogy egy csaj tanít meg rá, hogyan kell egy csajt igazán jól seggbe kúrni. Látod rajta, hogy élvezi, a szemei kiakadtak s nem a fájdalomtól, hanem mert átléptetek egy küszöböt, amit vagy senki sem fogad el, vagy nem elfogadott. Most pont ott jártok, ahol nem szabad. Gyöngéden, ha érzed, hogy nem sikamlós az ujjaddal rásegítesz.
A vaginából olajozod, vársz, amíg elernyed, elenged, kimegy belőle minden erő, forró a teste, azt sem tudod hová kapaszkodj. A segge kézre esik, a mellét is megmarkolod, ilyenkor nincs helye gondolatoknak, csak ront a helyzeten, ne gondolkodj!

Beleélvezel a seggébe, egészen vad, sosem gondoltad volna, hogy ilyet lehet, de biztonságos, ebből nem lesz gyerek, a végbele izgató, forró, a segge puha, az egész megalázó. Mindjárt utána szeretnéd elfelejteni az egészet, ahogy megtörtént.
De nem. Férfiból vagy. 15 percenként eszedbe jut a szex.
Ha nem vele, akkor mással, akit éppen meglátsz.
Ez nem ciki, kódolva van (de ki?).
Mész az utcán és megnézed magadnak, a csaj meg bevasalja rajtad, elkönyveli, ezért öltözött így, így lengén, kihívóan.

Renáta után jött az élet, koncertek, ismerkedések, voltam punk, hippi, rocker, de nem azért, hogy megismerjem az ideológiát, éppen milyen csajom volt.
Voltam románnal, szlovákkal, tengerparton lengyellel.
Mind ugyanaz, akár a konnektor, csak csupán funkció.
Ha van magnód, mindenhol ugyanazt keresed, egy konnektort, hadd szóljon.
Sosem gyűjtöttem trófeákat, mert nem Adonisz voltam, inkább egy szerencsétlen seggfej. Ha a haverommal mentem csajozni, mindig úgy éreztem, hogy szánalomból kefélnek velem, mert együtt vagyok a haverommal, aki sármos, és jó fej.
Én meg csak úgy ott vagyok, ha ló nincs jó a szamár is.
De azért dugtak velem, s ez volt a lényeg.

28 éves voltam, amikor egyszer felnéztem az égre. Más otthonában vagyok pénzért, albérletben. Más kutyáját sétáltatom, más életét élem, más életet élek, mint amit szeretnék. Ekkor jött a feleségem.

folyt. köv.

[link]

[Ajánlott film]

45 komment

Címkék: gugaizmus?

Van jobb az ugrálóvárnál

2009.06.13. 20:19 guga

Lehettem 10 éves, amikor édesapám életemben először ültetett lóra, akarom mondani motorra. Egy oldalkocsis Czetkája volt az öregemnek, irány a szegedi könyvvásár.
Hódmező után darázs repült a sisakom alá, apám félreállt, vizslatta, megnyálazta az ujját és azzal dörzsölgette a dudort, amit a csípés okozott. Ha nem is a nyál, de a törődés jótékony hatást fejtett ki, megnyugodtam, már nem hüppögtem, visszaültem az oldalkocsiba, a vásárban vett nekem egy nagy mesekönyvet ajándékba. A mai napig emlékszem a borítójára, s a kedvenc mesémre, a hazatérő obsitos katonára. A kék fényű lámpás.

Van, sőt létezik az a Gábor, (az intézmény vezetője) aki felkért engem a szerinte gugaponthut, hogy dokumentáljak. Mi sem áll hozzám közelebb, mint egy jó kis dokumentálás. Magam ugyan nem éltem nevelőintézetben, de kullogtam a környékén epedő szívvel lányok után.
Mikor leparkoltam az egyik srác megkérdezte, hogy maga ki? A szemöldökét magasra ráncolta, mivel zord motorosra számított, helyette itt áll egy kopasz Suzukis a 13 éves fiával, ez volnék én, a Gábor szerinti gugaponthu.

A srácok előbb fogadták maguk közé a fiamat, s utána kezdtek el ragaszkodni hozzám. Tulajdonképpen bárkihez ragaszkodnának, s meg is teszik, ha egy jó szót szól hozzá.
Idevalónak érzem magam. Szeretnék Gábor keze alá tartozni, a nevelő hölgyek csinosak, kedvesek, nem irigylem őket, nagy a felelősség rajtuk, nem holmi zöldségesek, emberi életeket kell egyengetniük, felkészíteni az életre Őket.

A fiam éppen szkanderozik, okítják, hogy miként lehet csalni. Könyököt távolabb, fogd az asztal lapját, de alatta. Én raktam közöttük rendet, hogy könyök össze, másik kéz a levegőben.
Ennek ellenére a fiam vesztett, így volt rendjén, az hiányzott volna, hogy még ilyen téren is veszítsenek.

A helyszín Almássy-kastély, Felsőpetény, a tájék magáért beszél, feszült várakozás, minden mélyebb morajra azt mondtuk, hogy jön, jönnek.

A község legjelentősebb építménye a település szélén álló, 1902-ben építtetett volt Almássy-kastély, falai között ma nevelőotthon működik.
1955. november másodika és 1956. október harmincadika között a kastély falai között tartották házi őrizetben Mindszenty József bíboros hercegprímást, esztergomi érseket. Emlékét a kastély falán elhelyezett emléktábla őrzi. Évente októberben Mindszenty emléknapot tartanak a kastélynál.
Aztán egyszer csak tényleg hegyomlás, mint ha tudnád, hogy színpadon a vég, de nem hiszed el, beindul a falu, már messziről hallani, úgy jönnek, mint valami földrengés, a gyerekek felvillanyozódnak, izgatottan lesnek az útra, csillog minden szem.
Végül a helyzet odáig fokozódik, hogy az elviselhetetlen, fülsüketítő robajlás testet ölt, érkeznek a Gój Motorosok, délcegen, őszintén, egyszerűen, magával ragadóan.
Sugárzik róluk a szabadság, az a megfoghatatlan érzés, ami után mindannyian vágyunk, de nem érünk rá, épp más dolgunk van.
Úgy jöttek be a kastély területére, mint egy hadsereg, amelyik nem rombolni készül, hanem ölébe ültetni az elhagyatott lelkeket. Ki lenne erre képes, ha nem a legkeményebbek?
A marcona külső mögött érző szív dobog, ölbe kapják a kastély legfiatalabb lakóját, a két éves kislányt, akit körberajongnak a motorosok, marcona alakok, vastag, fekete bőrdzsekikben, kitárult szívvel érkeztek hozzánk.

Az első percek visszafogottak voltak, a gyermekek is meglepődtek, s a motorosok is, nem tudták kezelni a helyzetet. Mindenki elhúzódott a maga táborába, elvegyült az övéi közé. Volt kint sok asztal, és pad, kávé, ásványvíz, s fürkésző tekintetek.
A gyerekek irigyelve bámulták a megjelenésüket, ahogy megérkeztek, s magukkal hozták a szabadság szelét, ízét.
S még valami másnak is magukkal hozták az ízét, igazi szarvas gulyás, üstben főtt, szívből jött, tíz ujjamat mai napig megnyalós, ha eszembe jut, mert háromszor szedtem belőle.

Őszintén bevallom, voltak velük szemben előítéleteim, de nem csak nekem, mások is kérdezték az azt megelőző napokban, hogy veszélyesek?
Nem tudtam rá válaszolni, mert még nem találkoztam velük, csak a hírekben.
Utólag bevallom, hogy a sok valótlanság alapján, amit a híradókban leadtak róluk, alakult ki bennem az előítélet.
Puding próbája az evés, addig ne nyilatkozzon róluk senki, amíg nem evett velük egy tányérból, nem aludt velük egy hajlékban, nem ült mögöttük motoron.
Mert úgy vigyáztak a kastély területén körbe-körbe a rájuk bízott gyerekekre, mint hímes tojásra. Az intézet lakói, mint megbolydult méhkas, a motorosok sem tudták mit vállalnak, nyakukba szakadt a rajongás, a hirtelen én is akarok, de előbb, mint mindenki más, a gyerekek azonnal szerették volna bepótolni azt, amit egy család nyújthat, egy apa és anya. Micsoda felemelő érzés felülni egy motoros mögé, átölelni a derekát, és élvezni a gondoskodást, a figyelmet, azt az óvatosságot, a vigyázást. Ilyet csak igazi szülő adhat a gyermekének, s ezek a motorosok vállalták. Sajnos, de tényleg nagyon sajnos, egy szót sem tudtam váltani velük, mert végig a nyomukban voltam, s élveztem minden pillanatot.
4 csoportra osztották az intézet lakóit, valahol köztük volt a fiam is, aki szinte azonnal elvegyült közöttük, s nekem az volt a feladatom, hogy fotózzam az akadályversenyt.
Mivel különböző csapatok, különböző helyszíneken, így nem jutott időm komolyabb beszélgetésre a motorosokkal, pedig szerettem volna.
Egyik csapattól futottam a másikig, közben készült a finom ebéd, s egy zenekar is hangolt a háttérben.
Van jobb, mint az ugrálóvár, egy igazi banda, rockbanda, gitárokkal, dobbal, hangosan, élőben, csak a gyerekeknek szól személyesen, minden húr nekik rezeg, dob is nekik pereg.

Utólag is elnézést kérek az Alkonyzóna zenekartól, amiért nem az Ő zenéjüket kevertem a film alá, de ilyen rövid idő alatt se letölteni nem tudtam illegálisan a netről, se megkérni, hogy postázzanak egy cd-t.
Így csak egy linkkel tudom meghálálni, hogy vállalták a fellépést:

http://www.alkonyzona.com

Kényszeredetten magamba rejtettem az érzelmeimet, gondolataimat, nem számítottam rá, hogy egy nevelőintézet is lehet emberarcú. Valami szigorú szabályokra emlékeztető vigyázzállásra készültem fel, ami vallási alapokon nyugszik. Erre szabadon járnak, s kelnek, nem szól rájuk senki, hogy nem menj arra, ne csináld. Ismerik a határokat.
A nagyok felügyelik a kisebbeket, külsőleg ridegnek hatnak, de ha sokáig figyelem őket, rá kell jönnöm, hogy a fiam köztük van a legnagyobb biztonságban.

A kisebbik fiam Benjamin, amint zenét hall, két kezébe ceruzát vesz és üti, veri a kisszékét.
Ahogy hangolt be az Alkonyzóna zenekar, Benjamin sürgetett, hogy szeretne felmenni a dobokhoz. Külön köszönet Fazekas András dobosnak, hogy lehetővé tette, s felismerte benne a kibontakozó tehetséget. Maradandó élmény volt, azóta is nyaggat, hogy menjünk oda, mert a két ceruza, s a kisszékek unalmasak.

Az akadályverseny végeztével a motorosok megajándékozták a gyerekeket, nem csak azzal, hogy felülhettek mögéjük a motorokra, s nem csak a finom falatokkal, játékokat is hoztak. Az intézet lakói nevetve nyüzsögtek, körberajongták a tekintélyt parancsoló külsővel megjelent motorosokat. Még számomra is eufórikus érzés volt, holott nem ültem mögéjük, de látva a gyerekek sugárzó arcát, a felbőgő motorokat, bennem is felment az adrenalin, hozzá a kivételesen igényes rockzene, lendületesen, földbedöngölős, visszhangoztak tőlük a hegyek.

Miközben fotóztam az eseményeket, mindenki leült elfogyasztani a finom ebédet, az Alkonyzóna húzta a „jó ebédhez szól a nótát”, kicsit fémesen, ez most különleges, személyes, több mint ajándék, mert emlékezni fognak rá. Nemes gesztus, ahol ennyi árva, a ti szívetek nincs előttük zárva. Megosztottátok asztalotok, ételetek, egy pici ponton összeforrt az életetek.

Ézs 1,17
Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.

Köszönjük

[Gój Motorosok]

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása