HTML

Satira si umorul

Kdo je to osmák degu ? Norinka, terinka, šmudlík, mláďátka, piškůtek.

Friss topikok

Linkblog

Beertok

2011.05.20. 06:40 guga

 Beertok

Vodival [(dj.vodi)] az első közös bulit Zebegényben csináltuk, Breakmajális címén 2009-ben. Felhívott, hogy guga kéne egy kis segítség, lesz egy három napos megmozdulás, felügyelni kéne a jövés-menést meg színpadot, hangtechnikát építeni. Kérdeztem tőle, hogy reneszánszát éli a break zene és tánc, hogy pont ezzel rukkol elő a nagyközönségnek? Kiröhögött, hogy ez nem olyan break, ez break. Hja, már értem, mindegy, biztos megöregedtem, majd hozzájuk fiatalodom.
Egy sípályát bérelt ki, mindentől távol, lehet küldeni hangerőt, szólni nem fog érte senki.
Szép hegyoldal, felettünk kék az ég, fű zöldít, így rám akasztották a benzines fűkaszát, hogy taroljak táncteret a gazban. Majd raklapokból ácsoltunk színpadot, eső ellen levédtük, befedtük, összeszereltük a dj pultot, a 4 nagy hangfalat összeszíjaztuk, hogy ha a kidörgéstől megindulnának, akkor ne boruljon rá senkire. S eljő az este, nem lett hirdetve, csak haveroknak sms-ben, mondván úgy is tovább adják egymás között.
Erre azért volt szükség, mert a 2008-as buli ki lett plakátozva az egész Dunakanyarban, s betoppantak a norvég vendégmunkások. Úgy leoltották a bulit kötözködéssel, beszólással, hogy mindenki elment haza, csak a norvégok maradtak. Vodiék meg kénytelenek voltak összepakolni a cuccokat, elbuktak egy csomó pénzt.

Na ebből tanulva 2009-ben nem volt plakátragasztás, csak szájról-szájra meg sms.
Így viszont alig jött el ember. Az a pénz sem jött vissza, amennyiért a hangtechnikát bérelték. Ellenben nagyon jó buli volt, a nagyobbik fiam végig velem. Ő gondoskodott arról, hogy állandóan lobogjon a tűz. Reggel hatig ropták a táncot, aztán elszelelt mindenki. Hárman maradtunk. Vodi, én és a fiam. Vodi lefeküdt egy fa tövébe aludni, s megkért, hogy ha bárki fel akarja ébreszteni, azt öljem meg, csak csendben.
Ez egy teljes napsütötte szombati nap volt, felelősség nélkül. Az ilyen bulikban ezt az időszakot szeretem a legjobban. Guga minden következmény nélkül bedönthet pár sört, és beállhat a dj pult mögé raggamuffint játszani. Ha megunta, akkor alágyújt a bográcsnak, és kerít egy remek paprikás krumplit. Tapasztalat, hogy olyan buliba, ahol sokáig leszünk hűtés nélkül, csak is szalonnát, kolbászt, hagymákokat, krumplit és kenyeret lehet vinni. Az egész nap laza sörözéssel, és a helyszínen talált fotelekben tespedéssel telt. A fiam közben rendületlenül rakta a tüzet.
Eljött az este ismét, a buli 22h-ra lett meghirdetve, szerencsére többen jöttek, mint előző este, rendesen kapkodni kellett a fejemet, akkora tömeg kerekedett. Porolt az egész környék tőlük, ahogy talajlazító gyakorlatokkal táncoltak a lézerfényben. Füstgép, dübörgő hangerő, éles bevetés, itt már hajnalig nincs megállás.
Éjfél körül megpróbáltam aludni egy keveset a Suzukiban, az anyós ülésre bevackolt a fiam. De ekkora hangerő mellett lehetetlen volt aludni, csak néztünk egymásra, s miután meguntuk, kimentünk rakni a tüzet, meg beszélgetni ismerősökkel. Sörözni már nem lehetett, mert másnap délelőtt lebontottuk a színpadot, s mint minden bulin, itt is beütött néhány előre nem látható fejlemény.

Megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt, de már profin meghirdetve, célirányosan, nem követi el ugyanazokat a hibákat. 2010 nem tudom mikorján aztán megint hívott, hogy guga kellesz a bulihoz. Ugyanaz a menetrend, felügyelni, hogy minden rendben menjen, színpadtákolás, hangtechnika összeröffentése.
Zebegény?
Francokat, Törökmező, találtunk egy nagyon brutális helyet, egy völgykatlan, embertelen messze mindentől, 5 színpad, lesz goa, breakbeat, techno, drámenbéz, és chill sátor.
Hirdetve van? Hülye vagy? Van weblapunk, nézd meg a bírtokot. Milyen bírtok? Hát a www.beertok.hu, rengeteg dj fog fellépni, ez nem olyan lesz, mint a tavalyi móka.
Nulladik napon megérkeztem a fiammal, a chill sátort építették fent a hegyen, ott táboroztunk le a sátorral. Az ég kék felettünk, és a fű is zöldült. A nyakamba akasztották a fűkaszát, hogy taroljak táncteret. Kicsit nagyobb kellett, mint tavaly, mert sokan vettek előre a rendezvényre jegyet, s már sátort is vertek.
Késő délután jött egy kisebb kamion, ami előre összeszerelt hang és fénytechnikát hozott.
Miután minden színpad kellékét kipakoltuk a fűre, eleredt az eső, dörgött, villámlott, felhőszakadás. Találtam fóliákat és lefedtem az összes cuccot.
4-5 kisebb csapat alakult, szétosztottuk, hogy melyik színpadhoz melyik hangtechnika dukál, aztán nekiálltunk sodorni a kábeleket. A dj pultokkal nem volt sok probléma, alu rack-be ágyazva érkeztek, bekábelezve. Csak levettem a fedelét, eligazítottam a pulton, bekötöttem a végfokba, s hangpróba. Ilyenkor minden úgy fest, mintha később is minden rendben lenne. Tapasztalatból tudom, hogy ennyi ember, ennyi színpad, ennyi dj mindig hoz magával váratlan dolgokat. Az első este kis sistergéssel indult, mert a techno színpadot a katonai sátor alá nem építette be senki. A hangtechnika és a bakelit játszók, dj keverők ott álltak egy kupacban. Akkor érkezett meg vodi legénybúcsúból, és azonnal tiszta ideg lett, kiabált mindenkivel. Nagy nehezen rám talált a területen: guga te meg hol a faszban vagy? A techno színpad miért nem üzemel? Mindjárt jönnek az emberek bulizni, és ott van letakarva az összes cucc.
Épp egy bogrács kaján ügyködtem a chill sátornál, lementünk a hegyről, és sebtében összeraktuk pár ott lévő emberrel. Skuli! Utólag is köszönet a gyorsreagálású habtestedért 

Beertok, első este, közel az éjfél, ültünk egy magas dombon a fiammal, és azon tanakodtunk, hogy itt évmilliók óta csak madarak és vadak vannak a környéken éjjel. Az első alkalom, hogy itt egyszerre 5 színpad szól, s nem is akármilyen hangerővel, rendesen visszhangzik a környék. Szegény madarak csak lesnek a fákon, hogy vattafakk.
Mondtam a fiamnak, hogy járjuk körbe a színpadokat egyenként, vak sötét, csak tapogatódzunk, felkapcsoltuk a zseblámpát, de így is borultunk néhányat a hegyről lefelé menet. A goa sátor volt legmesszebb, a bejárattól közvetlenül balra, egy földúton kellett bemenni vagy 100 métert. Iszonyat sártenger, ahogy a rengeteg ember letapicskolta eső után az utat. Szép fehér ruhákban érkeztek, csajok döglesztően kiöltözve, a goa sátor előtt azonban láthattuk, hogy mindenki tiszta sár, mert a sötétben többen is elcsúsztak, elestek. A cikázó fényekben sárosan táncoltak, nem zavarta őket, lézerfények cikáztak, rágógumi illatú füstöt tolt a tánctérre a füstgép, és dübörgött a goa, pattogó ritmusok. Próbáltam a színpad mögé kerülni, hogy megnézzem ki van ott egyáltalán, de olyan hangerő volt, hogy alig láttam tőle, a stroboszkóp is elvakított.
Hátul néhány srác, lányokat ölelgetve álldogált egyik lábról a másikra, nagyokat röhögtek, sörösüvegeket szorongattak. Egyiket sem ismertem, még a dj-t sem, aki játszott. De azért megkérdeztem tőle, hogy minden rendben, nincs szüksége valamire?

A breakbeat színpad már egy tisztáson volt, messziről bevilágította két reflektor, könnyű volt haladni, az út is szilárd, az emberek meg egyre csak jöttek, vették a karszalagot és elvegyültek a tömegben. A színpad oldalában visual dj tevénykedett laptopról, projektorról. Az erdő oldalába vetített ki valamit a fákra, nem tudtam kivenni, hogy pontosan miről van szó. Mellém szegült Gyula haverom, festőművész, azzal szoktam csesztetni, hogy egyszer festhetne már tehenet is, nem csak ilyen sületlen ábrákat. Cefetül haragszik érte, de azért bírom a fejét, nagy életművész.
Egész ropogós dallamok mentek, Gyula hívta fel rá a figyelmemet, hogy a sátorban a dj mellett áll egy srác, énekel. Először azt hittem a zenében van, frenetikus volt a srác, a dj-vel össze voltak szokva, a dj tudta, hogy milyen zene kell az énekesnek, s milyen ritmusban. Nem szoktam táncolni csak az üres fázisokban, amikor bedobhatok egy raggamuffint néhány sörrel, és nekiállok egyedül táncolni a réten, a fűkaszával lenyírt tánctéren. De itt non-stop buli volt, megállás nélkül szólt a zene 3 napig. Muszáj volt törzsi táncot lejteni Gyulával, máskor nem lesz alkalom. Otthon Bánkon a harcsa kocsmában csak akkor táncolunk, ha kiborul a sör.
A sátor mögött a dj haverjai, barátnők, egész kellemes kis baráti társaság verődött össze, alig bírtam magam befészkelni a pulthoz. A dj azt sem tudta ki vagyok, nem is nagyon figyelt rám, pörgött, izzadott, tekerte a gombokat, villódző lézerfények, hangorkán és füst. Kérdeztem minden oké? Nincs szükséged valamire?

Az egyik színpadot, amin nem tudom milyen zene szólt, s már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy drámenbézz, kihagytuk. Akkora tömeg tolongott körülötte, hogy semmi kedvem sem volt átverekedni magam rajtuk, és a zene sem tetszett, de ez láthatólag másokat nem zavart, mert eléggé csápoltak.
A techno sátor egy katonai objektum, igazi szocreal gulyáságyú fílinggel.
Üres, gyűrött sörös dobozokon és cigarettás dobozokon keresztül jutottam be a sátorba.
Amekkora tömeg egy nagy katonai sátorban elfér, az maradéktalanul ott ropta a táncot a dj háta mögött. Katonás ritmust játszott, feszült a sátorlap a hangfalaktól, a füstgéptől alig lehetett valamit látni, a sátor előtt irdatlan nagy tömeg dagonyázott a sárban ütemre, üvöltöttek a boldogságtól egy-egy kiállásnál, s ahogy újra ráadta a pörgést.
Kihívás volt odakerülni a dj közvetlen közelébe, de megtettem. Fel sem figyelt rám, akkora volt a hangerő, hogy meg sem hallotta a hangom. Legyintettem, bólintottam, hogy biztos minden rendben van, nincs szükséged semmire.

A chill sátornál viszonylag halk zene, nem kellett a fejemet fogni. Középen szalmabálákon elheveredtek a hippik és punkok, meg mindenféle jól öltözött nép. Leültem a boglya közepére egy hideg sörrel, a fiam is lehuppant mellém, s figyeltük az embereket. Lehetett hallani, hogy angolul beszélnek, még egy néger is volt köztük.
Egyszer csak leállt a zene, kialudt a díszkivilágítás, és sötétségbe borult a környék, a madarak nyeltek egyet ijedtükben, hogy vattafakk. Már kezdték megszokni a ritmust meg a hangerőt, s hogy hullanak a falevelek, s zizegve táncolnak.
Az erdő mélyén volt az agregátor, jó messze, hogy ne zavarjon bele a zenébe.
A lenti színpadokat egy nagy, vontatható dízel agregátor szolgálta ki, de ide elég volt egy kisebb is, ami benzines. A fiammal zseblámpára pattantunk, s az ágakat félretolva, félig gugolva haladtunk az erdőben.
Kifogyott a benzin, senki sem figyelt rá, órák óta hempereg a kiszolgáló személyzet is a szalmabálákon, senkit sem zavart, hogy az agregátor elpöfékeli az üzemanyagot. Percek alatt megtankoltam újra, ez még legalább négy órára elég.
Mire visszamentem már táncoltak, tetszett nekik és örültek, hogy visszajött az áram.

Éjjel próbáltunk aludni a sátorban, lehetetlen volt, az éjjel kellős közepén a sötétben meg nem volt kedvem összepakolni és elköltözni a világ másik végére.
Forgolódtunk egy darabig, kintről a zenei aláfestésre nyers ordítások és röhögések hallatszódtak be. Egy óra múlva eleredt az eső, szakadt, dörgött, villámlott.
Magunkra húztuk a hálózsákot, mire elcsitult elaludtunk kényszeredetten. Félálomban éreztem, hogy vízbe lóg a lábfejem, tiszta víz lett a zoknim, a sátor eleje beázott, s beömlött a víz. Próbáltam nem tudomást venni róla, de sehogy sem tudtam kipihenni magamat. Hajnal hasadtáig bírtam, utána kimentem és tüzet raktam, közelebb húztam hozzá két szalmabálát és végig feküdtem rajta. A fejem alá párnát, s talán tudtam még aludni a parázs mellett egy órát. A chill zenében az a jó, hogy tényleg pihentető. Lágy és lassú dallamok, nincs benne őrjöngés. A szombati napban azt szeretem, hogy már összeállt a csapat minden sátornál, van egy kialakult nexus, mert órák óta együtt vannak, egymásra utalva. Így én nyugodtan bambára ihatom magam, mert ha bármi gond van, és nem tudják mi a dolguk, akkor én amellett észnél vagyok, és megmondom mit kell csinálni. Ha nagyon kell megcsinálok én is bármit, de jobb szeretem inkább megmondani. De a legjobb az, ha nincs semmi probléma, s a tű megy ugrás nélkül a barázdában. A nappalokban az a jó, hogy látom az emberek arcát is. Szól a zene ugyanúgy, s nincs füstgép meg lézerfény, de a napsütésben táncolni, kezedben egy doboz jegesre deresedett sörrel, asse kutya. Félmeztelenre vetkőztem, a zsebembe dugtam két doboz sört, felmarkoltam egy csomó szemetes zsákot, s elindultam a fiammal szemetet szedni. Közben táncoltam, belekortyoltam a sörbe, mentem be a sátrak közé, néhol még aludtak, s gyűrötten néztek ki, hogy ki ez a barom, aki szemeteszsákkal a kezében táncol? Megszórtam magam konfettivel, meg farsangos szalaggal, az egyik sátor mellett találtam szétrúgva. Mire végeztünk a chill környékén a szemétszedéssel, egész bazsajgós arcom lett. Ideje volt valami reggeli étek után nézni, meg lefürdeni, mert az éjszaka igen csak ragadt rám sár és por. Lementünk a jéghideg, ám de kristálytiszta patak partjára.
Meztelenre vetkőztem, s térdig bementem a vízbe. Fájós volt a fejemre lögybölni a hideg vizet, de megérte. Azonnal felfrissültem, kijózanodtam, már nem számított, hogy éjszaka alig aludtam egy keveset. A büfénél kértem kávét, a fiamnak csokit, s kitaláltuk, hogy mit együnk. A környéken semmi kaja, be kéne menni a faluba. Ezért inkább Sprotni, jóféle halkonzerv kenyérrel, vöröshagymával, fokhagymával. A hátizsákban halkonzerveket, szalonnát, kolbászt és paradicsomot, meg paprikát hoztunk.

A büfé sátor alatt áldogalva egyszer csak hallom, hogy: szia guga!
Vodi haverjai, a nagymarosi arcok, évekkel ezelőtt jártak le hozzám a Gizellai pinyóba számítógép alkatrészekért. Volt, hogy hétvégén zaklattak a melóval, direkt miattam autóba ültek, jöttek Pestre, vasárnap délelőtt, oszt csöngettek be, hogy guga ne izélj már! Légyszi, nem leszünk hálátlanok. Ami általában azt jelentette, hogy hoztak egy rekesz sört. Valami ilyesmi volt itt is készülőben, mert noszogtattak a pult irányába, hogy kérjed, ne izéljél már velünk, igyál egy sört.
Szorongattuk ott a jegesre deresedett sörös dobozokat ilyen tölgy asztaloknál, meséltek haverokról, meg a tegnapi esküvőről, de igazából nem volt mondanivalójuk. Kitombolták magukat éjjel, és most fáradtak, enerváltak. Egymás után nyelték a kávékat, kettőt, hármat. Az összes cigis dobos egyszerre ürült ki, akkor hozzál kékmultit, nekem márlborót légyszi!
Ott felejtettem magam köztük, Levente a fiam elment magának reggelizni, ügyes gyerek, nem kell már fogni a kezét. Főleg, ha beáll a dj pult mögé. A beertokon volt is rá alkalma, hatalmasat tombolt rá a tömeg, jó volt látni, ahogy élvezte. Dj.lecso, jó hülye név, mondtam neki, hogy legyen dj.kisguga, mert az legalább eredeti név. Érted, dj.kisguga. Na jó hagyjuk, ez is eléggé hülye név. Az osztálytársai elnevezték Lecsónak. Hiába kértem tőle, hogy mindig mondja azt, hogy ő a kisguga. Mondta ő mindig, de az osztálytársai akkor is Lecsónak hívták. Mondtam neki azt is, hogy emiatt nem kell dj.lecsónak lennie, lehet dj. Akármi is lazán, hisz mindjárt vége a nyolcadik osztálynak, sok kis hülyegyerek meg zörögjön meg ott ahol van. Mit foglalkozol velük?
De apa, engem már így ismer mindenki, nem lehet nevet változtatni. Jóvan, akkor legyél dj.lecso, bánom is én. Akkor is hülye név és kész. Az apád vagyok, amíg az én asztalomnál eszel, addig. Na izé, tényleg hagyjuk, ez csak poén volt.

A délután a helyzetnek megfelelően főztem a bográcsban egy lecsót. Nem spóroltam semmivel, így a végén teljesen tele lett a bogrács. Elkezdtünk enni a fiammal, szépen tányér, meg merőkanál, sejtettem, hogy a chillben heverő emberek érzik az illatokat, s sűrűn pilláztak irányunkban, hogy vajon mi készül. De amikor elkezdtünk enni, nagyobb lett a kíváncsiságuk. Sorjáztak oda óvatosan, mint a rokkoncerteken, ahogy a csövesek vonaglanak, hogy: szia, nincs egy kis apród? Csak ezek az emberek itt az értelmiség krémje, nem kezdenek el tarhálni bunkón, hanem odailleg, mint a kiscica a gombolyaghoz, aztán a gazdi lábához dörgölődzik, úgy jelzi, hogy éhes.
Értelmesnek értelmesek, de ők is csak éhesek, közel s távol sehol egy falu, de egy büfé sem, ahol szendvicseket készítenének. A srácok valahonnan szereztek műanyag tányérokat, kenyeret és kanalat, aztán körbeülték a bográcsot. Elismerően, mosolyogva bólogattak, hogy nagyon finom, épp csak enyhén csípős, pont ahogy szeretem, meg ilyenek. Evés után meg úgy körbepakoltak sörökkel, hogy ha valahová menni akartam, akkor kaput kellett inni magamnak. Se hiba ebbe, egy helyben ülve söröztem, lábammal doboltam a chillre, és sűrűn vizeltem az erdő mélyére.

Estére összeszedtem magam, nem szeretem a sötétet, észnél kell lenni, éjjelre jön ki a legtöbb ember, s ilyenkor mindig történik valami. Ahogy vártam a chill sátor elhallgatott megint, és sötétbe borult a környék, madarak néztek, hogy vattafakk, miért hagytátok abba? A fák tövében madártoll hegyek, ahogy a fákon ritmusra illegtek.
Behatoltam az ágak között az agregátorhoz. Nem a benzin fogyott ki, hiába próbáltam újra indítani, nem ment. Talán beköpte a gyertyát, de ebben a sötétben gyertyát cserélni, vagy tisztítani esélytelen. Tudtam, hogy van egy tartalék agregátor a teherautón. Vaddisznóként csörtettem ki az erdőből, kitéptem a furgon hátulját, elkezdtem kutatni a felfordulásban, és igen, jól emlékeztem. Az agregátor ott lapult a hangfalkábelek alatt. Talán 5 perc sem volt az egész, hamar megoldottam. Átkábeleztem őket, elindítottam, s mire kiértem már vadul táncoltak.

Hajnalban volt egy kis probléma, azaz a srácnak annál nagyobb. Tánc közben leharapta a nyelvét, és úgy megijedt, úgy bepánikolt, hogy elájult. Mikor ez történt nem voltam ott, akkor értem oda, mikor jöttek a mentők. A srác nem magyar volt, hanem francia. Ébresztgették, angolul tudott, mondta, hogy egyedül jött és ott van a patakparton a sátra, az összes cucca. Megígértük neki, hogy utána küldjük, ne aggódjon. Szegény pára nem tudom miben, vagy kiben bízott, mikor idegen földön éppen elviszi a mentő és a nyelve egy zacskóban a polcon. A cuccai, ruhái, sátra, meg a személyes dolgok meg egy patakparton, s olyan emberekre bízta, akiket életében még sohasem látott.
Megkérdeztük a mentőket, hogy hova viszik. Vác nincs messze, délelőtt bevitetem neki a kórházba.

A többnapos bulik végén mindenki fáradt és használhatatlan. A vendégek közül még bőven lézengtek a környéken, d e 90%-a hazament, vége. Rendben lezajlott, ki lehet jelenteni, hogy mindenki jól érezte magát.
Amikor kezdődik egy buli, annak a hangulata varázslatos, ismeretlenül vonzó és izgató.
A kamionon a hangfalak rendszerezve, sorba rakva, a kábelek szépen összehajtogatva, bebőröndözve, minden patent. Úgy is mondhatnám track1, track2, track3, és így tovább.
A vége meg random, ugyanoda vissza semmi sem kerül. A kábelek már nincsenek olyan szépen összehajtogatva, hanem egymás hátára bedobálva a kamionba, mindegy, csak haladjunk, nincs idő legózni, három napja ébren van mindenki, éhes, és álmos, meg zuhanyozna egy jót. A kamionban iszonyat rumli volt, de a bérbe adó, valami hangmánia, ezt már rég tudja, pontosan tudja, hogy az ilyen bulik hogy végződnek. Lényegtelen, csak darabra meglegyen és ne keletkezzen benne kár.

Gyula vitt bennünket haza Bánkra a kékszínű Aro terepjáróval. A hegyről végig üresben mentünk le, azt a kocsit olyan nehéz kormányozni, mint egy tankot.
Az otthonunk idegenül hatott, ráadásul vendégeink is voltak, alig vártam, hogy elmenjek. Míg a nejemmel beszéltem az elmúlt napok történéseit, addig a fiam lefürdött. Evett egy pár falatot és lefeküdt szunyókálni, egy teljes napot aludt.

2011-ben ismét beertok, de már ütősebb csapattal, keményebb reklámmal, és remélhetőleg buli ezerrel. Na hányat kell még aludni addig?

[Annak, aki végigolvasta: kockacukor]

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A bejegyzés trackback címe:

https://guga.blog.hu/api/trackback/id/tr932918468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása