Satira si umorul

 Drink Drive

Nahhh, ez elég kemény hétvége volt, szép napsütéses, langy szellő, már reggelről feltüzelték a bográcsot valami disznósággal, és sűrűn itták az áldomásokat.
Szigorúan zártkörű rendezvény, az Isten háta mögött. Volt belépő a részvevőknek, a versenyzőknek nevezési díj, kivéve engem, azért hívtak, hogy írjam le, viszont nem fényképezhettem személyiségi jogok miatt. A helyszínről természetesen nem írhatok semmit, csak is olyat, ami félrevezető, tehát egy tehenészet oldalában voltunk, átható trágyaszag, kósza tehenek, mert a tulajdonos a csőd szélén állt, sáros traktor az épület oldalában, nagyon irigykedve, hogy micsoda pezsgő élet folyik a karám túloldalán.

A Drink Drive hasonlatos az amerikai roncsderbihez, azzal a különbséggel, hogy itt szigorúan inni kell. Körmérkőzés, hatalmas, erdőkkel övezett földterület, kb. 2km hosszúságú kör, amin versenyeznek, s egy-egy kör után mindenki megáll, a kör nyertese kiszáll az autóból, átnyújtanak neki egy deci töményet egy hajtásra, és újra elstartolják őket. Különösebb szabályok nincsenek, sem köbcenti, sem kaszni kivitel. Láttam két dobozos UAZ-t, nem sok esélyük volt, mert mire elindultak, addigra a Ladák, Trabantok, tuningolt Wartburgok már a kör felét megtették. A verseny elején 48 autó indult, a végére csak 5 maradt versenyben. A kihullásnak sokféle oka volt, főleg, hogy nem lévén szabályok, hisz elvileg mindenki ittas, mert nincs megtiltva, hogy a vesztes is igyon, főleg bánatában. Egyetlen előírás van, hogy a nyertes hajtson fel egy deci kupicát, ami kedvére való. A behűtött bárpultból bármit kérhetett, nem szeretném felsorolni még a különösen ostoba ínyencek kedvéért sem. Szem s szájnak ingere alapján tárazták be.

Négy házi pálinka után összehaverkodtam egy spirituális személyiséggel, aki kezet fogott velem, s rögtön elkezdte darálni, hogy milyen betegségekben szenvedek. Ezek közül egyedül a gerincsérv stimmelt, amit betudtam annak, hogy mikor koccintottunk, közben a derekamat simogattam. Meginvitált, hogy üljek be a Skodájába, Elvis egy körre, éppen rock&roll szólt a dj.pult felől. Mondtam neki, üsse kő, nincs félni valóm, legfeljebb az árokban kötünk ki, hisz láttam, alaposan felöntött a garatra, ez a nap erről szólt. Skoda SL 120 egyest dob, pörgött a gumija, mint a meszes, amikor eldördült a start pisztoly, brutális porfelhő, mérhetetlen mennyiségű ittas sofőr, úgy süppedtem az ülésbe, mint egy űrhajós a kilövés után, s nem győztem pillázni, figyeltem a reakció időt.
Komolyan mondom, ennyire bepiált, és felelősségteljes sofőrt még nem láttam, a szeme úgy villant, mint a meszes, tudta mit csinál, csak nehezen tudta megfogalmazni, mert folyamatosan összeakadtak a fogai. Nagyon vigyáztak egymásra, nem az volt a cél, hogy lelökjék egymást a pályáról, persze elkerülhetetlen volt néha az ütközés.
Emberem, akit nem tudom elnevezzek e a kedvetekért valakinek, mondjuk legyen Meszes, 8 kört nyert meg. S ehhez vegyük még hozzá azt, amit jó kedvében megivott.
Én valahol fél liter tömény után ültem be mellé, fantasztikus élmény volt, néha úgy tűnt, hogy kicsúsznak a dolgok a kezei közül, amikor keresztbe fordultunk, és oldalról belénk jött egy Suzuki Swift, de ezek mind külső körülmények voltak, nem rajta múlt.

Annak azért rendkívül örültem, hogy ép bőrrel megúsztam, s magamat végig tapogatva kiszálltam a Skodájából. A nagy ijedtségre unszoltak, hogy igyak még abból a háziból, s mivel meghívott vendégként nem akartam hisztizni, elfogadtam. Minél többet ittam, annál jobban elmúlt a veszély érzetem, kedvet éreztem hozzá, hogy én is versenybe szálljak, de ez lehetetlen volt, mert csak az indulhatott, aki előre regisztrált, mint futamos. Így maradt a kupica, még ha nem is bánatomban, vagy bármi veszteség ért volna. A globális hedonizmus jegyében megkínáltak, hogy egyek pörköltet, még meleg, rám fért, mert már néztem minden irányban. Ízletes volt, aki főzte, az tipikus az vagy, amit eszel, malacképű, kövérre hízott, de vitálisan kikezdhetetlen figura. Pirosan pozsgásan arccal kínálta, vigyorgott, mint a tejbetök, s traktálta, hogy ettől álljon be a szád komám. Nahhh, abba az étekbe beleadott apait, anyait, volt benne kalória, fokhagyma, vöröshagyma. Leültem a földre, ölembe vettem a műanyag tányért, s műanyag kanállal elkezdtem kanalazni a jóságot. Téptem hozzá kijózanítólag, holott nem állt szándékomban, fosztós kenyeret, dicsérték is a helyi pékséget, hogy ebben nincs tartósító, nem ilyen himi-humi szeletelt kenyér, ami másnapra zsemlemorzsa.

De térjünk vissza a versenyre, szerintem nem tudok még utólag sem objektíven tudósítani, nem vagyok sem sport riporter, de józan sem voltam, egyszerűen csak megfeleltem az elvárásoknak. Érted, kimész egy ilyen helyre, s eleve közlik, hogy inni kell. Sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy lennék e BBC háborús riporter, harci övezetben, ahol bármi megtörténhet. Valahol el kell kezdeni a háborús övezetből való jelentkezést, még, ha nem is fegyverek ropognak, hanem a tűz a bográcsosok alatt, meg autógumik szórják a göröngyöt. Mikor nagyjából észhez tértem, éppen eldördült egy pisztoly, egy Toyota nem bírt elindulni, csak füstölt, csalódottan szállt ki a sofőrje, de igyekeztek a kedvében járni egy kis itókával, hogy ne bánkódjon.
A többiek poroltak, mint a meszes, szigorúan kormányoltak, hogy az úton tartsák a járművet, nem mindenkinek sikerült. Kanyarban összetorlódtak, kicsúsztak, menthetetlen helyzet volt, s rohantak oda a segítők, hogy igyanak. Az égnek emelték az üvegeket vihogva, hogy atya ég, ez meg hogy volt? Nem esett bántódása senkinek, csak mindenki nagyon részeg volt. Ahogy ott álltam elbizonytalanodva, hogy nem ismerek senki embert a Skodáson kívül, meg, aki meghívott, esetleg a bajszost, aki séfnek adta ki magát, az inamba szállt a bátorságom. Mit keresek én itt ennyi ittas sofőr között, miért jó ez, nincs jobb dolguk? Idegenként tébláboltam, elhagyatottan, s arra készültem, hogy lelépek. Nem volt hangulatom a porfelhőhöz, amit kavartak. Vágytam valami bensőségesre, hogy ehhez, ami körülöttem történik, nekem is közöm van, részese vagyok, nem csak annyi, hogy gyere guga írjál róla.

S megtörtént a baj, a szemem előtt, mellettem borult a feje tetejére egy Dacia, szép kék, mint a komcsi időkben. Ösztönösen, nem gondolkodva futottam oda, téptem fel az autó ajtaját, s oldoztam ki a biztonsági övét egy ismeretlen embernek. Benyúltam, a derekánál fogva emeltem ki, de már közben hárított, hogy köszöni, nincs semmi baj.
A sofőrt is kiemelték, alig tudott járni a lábán, a verseny is leállt, mindenki koccintott, hogy ez jó futam volt. Engem is terelgettek a tömeg közelébe, hogy gyere, igyál velünk valamit öcsi. 43 éves vagyok, bár nem esett rosszul, hogy leöcsiztek, a pálesz meg annál jobb, pont erre volt szükségem, oldódásra, figyelemre. Kérdések záporoztak, hogy ki vagy te? Ügyes gyerek, vagy, hamar megoldottad, töltöttek, ittam, s egyre barátságosabb közegbe kerültem. A verseny közben újra eldördült, nincs megállás, csak egy pohárka itókára, ha valaki megnyerte a futamot, a többit nem nézi senki, hogy a sebességváltó mellett is van egy üveg itóka. Rendőr nem állít meg, fanatikus ittasan vezetőkről beszélünk, jól szervezett móka, ide akárki nem teheti be a lábát, vagy messziről lelövik a vigyázók, s másnap a hírlapban már úgy tálalják, mint véletlen vadászbaleset.

Összevillant a szemem egy vékonydongájú sráccal, kapucnisban ült, napszemüveg, piros Wolksvagen Passat, és dübörgött a Motörhead. Egy tálca sör volt a hátsó ülésen, néhány töltény már hiányzott belőle. Első látásra szimpik voltunk egymásnak, van ilyen. Mutatott az anyósülésre, hogy pattanjak be. Miért ne alapon behuppantam az ülésbe, megkínált egy tölténnyel, hogy öblítsek, elfogadtam, s nem is beszéltünk, csak a versenyt figyeltük. Magas domboldal, azért állt oda, mert jó a rálátás mindenre. A minden jelen esetben egy kavargó porfelhőt jelentett, amiből néha itt-ott felbukkant egy színes kavalkád. A srác kocsija mögött egy fekete sátor állt, oda szánta magát éjszakára.
A kocsiján láttam, hogy rendesen leharcolt állapotban van, annyit kérdeztem tőle, hogy ezzel jöttél ide, s messziről? Mivel eszembe jutott, ha én rendőr volnék, akkor azonnal lemeszelném az autó állapota miatt.
Elmesélte, hogy többen jöttek, s trélerrel szállítják az autókat. Ő csak szerelő, szenvedélye az autó, de nem szokott versenyezni. Több autót is hoztak, de mindnek ugyanaz a sofőrje, Ő csak technikailag felügyeli, ha probléma van, akkor egy furgonban vannak szerszámok, alkatrészek.
Elpukkantottunk még egy töltényt, s ha már ilyen bizalmasba fogtunk, rákérdeztem, hogy volt e már sérült a versenyeken?
Úgy fogalmazott, hogy visszatetsző a dolog, mert normál esetben is egy sima autó versenyen is lehetnek sérültek, itt sokkal óvatosabbak, annak ellenére, hogy ittasan vezetnek. Szerinte sokkal jobban észnél vannak, mint az átlag bambuló sofőr. Nem kifejezetten azért jönnek ide, hogy ittasan vezessenek, nem a lerészegedés a cél, s közúton sohasem szokott inni senki. Ez egy hobby, valaki kigondolta, s voltak követői, s most ahogy áll, már eléggé kiforrott.
De igen, volt már sérült, mentőt nem is kellett hívni, mert jelen van napi 50.000 Forintért, a szervezők itt sokkal jobban ügyelnek a biztonságra, mert kényes helyzet.
Az egyik sofőrnek eltört a keze ütközés után, nyílt törése volt. Volt más enyhe is, ami nem igényelt orvosi ellátást, csak vállveregetést, hogy majd rendbe fogsz jönni, gyere, igyunk egyet.

Van az a székely mondás, hogy: a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék. Ennek jegyében köszöntem el tőle, a negyedik töltény szisszent, s még beszélgettünk másról is. Szóba jött Isten, a politika, hogy nagy ívben lexarja, sohasem megy szavazni, hülyéknek való, meg természetesen csajokról is. Csaptam neki egy orrtörlőt, hogy Amerika, s vettem egy nagy levegőt, jól esett mozogni, kinyújtóztatni magam, mentem újabb ingerek után. Nem is váratott sokáig magára, egy 30 év körüli srác fogta meg a vállam, hogy: guga te vagy az? Hja, fordultam meg vigyorogva, mert itt senki sem ismer, csak az, aki meghívott. Bemutatkozott, s mondta, hogy régen járt nálam a Gizellában vagy kétszer, vett számítógép alkatrészeket, meg szokta olvasni a blogomat, Ő is régi PH-s. Már hetek óta beszélgették a nejével, hogy eljönnének hozzám Bánkra, levelet is akart írni, csak közben elkezdtek építkezni, stb.
S intett, hogy menjek, mutat valamit. Egy árnyékos völgybe vezetett, ahol valami 20 vagy több kispolák parkírozott. Mindenféle komcsi időkből megszokott színek, téglapiros, mogyoró, narancs, stb. Szépen felrajtszámozva, azt mondta ez a holnapi záró esemény fő eseménye, csak akkor már nem isznak, mert utána mindenki megy haza.
Szombaton kemény piázás megy, dönti magába mindenki, tövig tolja a gázpedált, s vasárnap már csak bambiznak, meg fogják a fejüket a sátorból kimászva, s támolyognak ásványvízért.

Egy csupa szív szakács állt az üst mellett, halászlét főzött, már kész volt vele, csak a kiszolgálás volt hátra, merte széles mosollyal mindenkinek, hogy ettől majd kinyílik a csipád. Mi is sorba álltunk, vettünk tálcát, friss kenyeret, kanalat, s közben hallgattuk az előadást, hogy mitől halászlé a halászlé. Apróhalakat tett az alapba, de az óriás tésztaszűrőt csak belelógatta, hogy szálka ne kerüljön bele. Ecsetelte, hogy miért kell bele répa, s hogy miért nem jó a sűrített paradicsom, meg a halászlékocka. Két bitang harcsát, egy csukát, egy süllőt és négy pontyot rotyogtatott az üstben, éppen csak csípős, hogy ne szaladj ki a világból, de gyerekeknek már nem ajánlja. S, hogy addig egyétek, amíg forró. Ki is loccsant az öblös műanyag tányérból, úgy megmérte. Leültünk árnyékba ritkán szólni, kanalazni, s mi tagadás észhez is tértem tőle.
Egy csaj, akinek a számba lógott a melle megkínált csilivel, hogy ne aprózzam, engedetem a csábításnak, ha nem is a mellei miatt, de tényleg nem akartam neki csalódást okozni. Ha már meghívtak, s etetnek, itatnak, akkor alávetem magam mindennek.

A PH-s srác kaja után invitált, hogy mutat még valamit, átszeltünk egy nagy dombot, messziről már hallottam, hogy Ramones, meg, más bográcsok illatai, s egyszer csak elénk tárult egy mini színpad, ahol csajok lejtettek Bikiniben. A szponzorok sátrai. Csillogó verdák, logókkal zászlók, közelebb érve szórólapot nyomtak a kezembe, és sört is csapoltak céglogóval csak úgy. Itt nem szarral gurítanak, kicsit feszélyezve is éreztem magam, hogy valaki rám förmed, hogy: tedd le azonnal, mit képzelsz???
Semmi ilyen, aki átlépte a kordont, az all inclusive, mindent lehet, engedd el magad.
Ha csajokról van szó, akkor mindent a szemnek, van mit látni, cicák domborítanak a színpadon, szól a rákkenró. Ha a testről van szó, akkor bárhova lépsz étellel, itallal kínálnak vigyorogva, hogy: ne csináld ember, ne vidd el az álmomat, ne szaladj el, csak ezt a kicsit kóstold meg! Budapestről kitelepült étterem felszolgálója fehér kötényben, a kezembe nyomott egy kis papír tálcán tzatzikit pittába csomagolva. Illett a zenéhez, a hangulathoz, olyan finom volt, hogy majdnem letérdeltem előtte. Folyt a szám szélén a fokhagymás joghurt, s úgy léptem oda egy hangszerbolt sátrához. Szakállas, tokás ember pengetett egy elektromos gitáron, kellemes blues zene, néhányan ácsorogtak körülötte, Jimi Hendrix-ről volt szó. Állványon színes, nem fogom elárulni milyen márkájú gitárok, de ellenállhatatlanul vonzott, hogy egyet kézbe vegyek. Valamikor szerettem volna punk zenekarban játszani, nem azért nem jött össze, mert tudok gitározni, de elő tudom magam adni, s bevadulni, megtépni a húrokat igazi punk módjára. Egy csitri kölyökképű megelőzött, és simán lenyomta Iron Maiden Sun and Steel című számát, el is ment a kedvem attól, hogy mágnesként vonzzam magamhoz a helyi érdekeltségű, sörösdobozokat szorongató, lábukat ütemre mozgató érdeklődőket.
S, ha kéznyújtásra is volt tőlem a pillanatnyi siker, lemondtam róla, beálltam egy újabb pohár sörért, és bezsebeltem az elismerő kérdéseket újra, hogy: guga te vagy az?

Köszönhetően a Bánkitó fesztiválnak, aminek a reklám spotjában szerepeltem egyszer Élő Józsival, s annak házában, udvarán, pitvarában a Valkó Gyulával patvarban, rendszeresen szembesülök azzal a kérdéssel, hogy: te vagy az a guga?
Hja, igen, guga csak egy van, s azon sincs szalámi, gőzöm sincs ez, hogy jön ide, valami bugyuta közmondóka, vagy vicc. De az elfogyasztott házipák és sörök után kifejezetten részegítően hatott rám, az hogy felismertek (nem az utcán), hanem a kordonon belül (Drink Drive), ahol életemben először jártam. Majd köszönhetően a szíves invitálásoknak, sűrű koccintásoknak, boldog áldomásoknak, eljutottam arra a pontra, hogy próbára tett minden léptem, és mondatom. Összeragadt a nyelvem a szájpadlásommal, teljesen szétestem. Úgy közlekedtem, mint aki a pszichiátrián kezelt, furcsán, darabosan, és nagyokat léptem. Eszemnél voltam, tudtam, hogy mit gondolok, csak nem bírtam megfogalmazni. Sűrűn néztem akaratlagosan, okosan, szótlan.
A jótétemény részegség első jele, hogy némán vigyorogsz. Ilyenkor érdemes lebólintani magad, eldőlni, nem megzavarni mások mijét? Már azt sem tudtam, vízszintesre vágytam, nagyokat szuszékolva, hőség elől bujdokolva elbóbiskolni valami nyugodt helyen. Önző módon már arra sem figyeltem, hogy ki az, aki hozzám szól, csak legyintettem, hogy értem, elnehezültem, akár a lépteim. Azt még tudtam, s felfogtam, hogy milyen helyen vagyok, a verseny javában zajlott, s minden lefutott kör után áldomás állomás. Én csak azt szerettem volna, ha sikerül félrevonulnom.
Behúzódtam egy terebélyes tölgy alá, ahol azt hittem egyedül lehetek a sok ember között, s a két kezemet a fejem alá téve próbáltam úgy tenni, mint aki romantikus.
Egy óra múlva ébredtem, azaz ébresztettek, hogy: guga kelj már fel! Addigra nagyjából kipihentem a zsibbadtságomat, hunytam egy kellemeset, biztonságban éreztem magam a döngicsélő méhek társaságában, amik néha lekörözték a fejemet az alkohol illata miatt.

A meghívóm keltegetett négy bikinis csajjal, hogy mindjárt kezdődik egy koncert, menjek velük, mert erről fontos lenne írni, a szponzorok miatt. Elszégyelltem magam, hogy meghívnak ide, etetnek, itatnak, nekem csak a szememet kellene nyitva tartani, s még az sem megy. Nem is tudom hirtelen álomittasan, mit kezdtem el követni, a négy ringó csípőt, s telt kebelt, vagy a felelősségtudat, vagy az illatok, vagy egy újabb korsó sör reményében. Mind bejött, színpadon egy nyolcvanas évekbeli rockbanda, annak idején full műbőrben nyomták, kiszegecselve, s torokhangon. Nahát, ti még éltek?
Miközben sörért álltam sorba, az énekes eléggé elcigarettázott hangon belefogott egy régi számba, rá sem lehetett ismerni. Talán ezt nem kéne, annyi büszkeség még Szűcs Juditban is van, hogy ha nem jön össze a ráncfelvarrás, akkor nem megy ki a színpadra, bakkecske módjára ugrálni. A zenészek közül csak a dobos volt ismerős, egyedül Ő nem menekült el a hosszú évek alatt a kiégett énekes mellől, aki utolsó szalmaszálként élt meg minden felkérést. Már abból tudhatná, hogy ők az előzenekar, s nincsenek a színpad előtt zsíros hajú, headbangelő tinédzserek. Csak is sört szürcsölő, pocakos negyvenesek, akik az első fejmozdulattól agyrázkódást kapnának. Gyenge taps telik tőlük, azt is csak úgy, ha a sört leteszik a fűbe, s a miatt is fáziskésésben vannak, mert meg kell találni a tapsolás idejére az egyensúlyt, nehogy kiboruljon. Fáradtak ezek a lázadó diákdalok, ami meg újabb nem hiteles az énekes szájából, csak olyan langyos sör. Az életben maradáshoz, kitöréshez kevés, élménynek meg sok, vagy inkább sokk.

Tapogattam a bőr oldaltáskámat a pipám után, hogy tömök bele borkumot, de a pipát nem leltem, lehet a tölgyfa alatti pihengőzésem közben maradt el, helyette sült kolbászt nyomtak a képembe papírtálcán mustárral és omlós kenyérrel. Egy tipikus az vagy, amit eszel gazda kínálgatta, odahozták, hogy guga egyél, ne legyél ilyen vékony dongájú, kilátszódnak a bordáid. Kérdeztem, hogy van cigid? Itt minden van öcsém, mint Rozi a moziban, s odavezetett egy sátorhoz, ahol herbal termékeket mutattak be. Illatgyertyák, füstölők és egyéb ellazulós, relax, chill out témák. Mondtam, hogy nincs meg a pipám, nincs mibe tömni a mit. Darázsderekú lány mosolygott vissza, hogy ezzel ne törődjek, ezerféle pipát tartanak, fogadjak el egyet ajándékba. De mondom ez mi ez? Miféle pipa? Kínaiak használnak ilyen gyűszűnyi szipkát, amibe egy tömet kecskeszar fér, és azzal elbájolognak egész nap a szájukban, miközben a nádból készült kenut vezetik.
Megkínált egy kis zen light nevezetű fűszerköménnyel, hogy ezt szíjja kend, kigyelmednek ettől majd borvirágos jókedve lesz. Legális ez? Hol lehet kapni? Akkor már a harmadik slukkot melleztem, s éreztem, hogy valami nincs rendben.
Az elvetélt rockzenekar egyre érdekesebb lett, elmúlt ez a: de szar zene hangulatom.
Elmondta a bolt nevét, s hogy hol, meg teljesen legális, amolyan fűpótló, jobbára külföldiek keresik, ha hazánkba érkeznek, hogy ne kerüljenek bajba.
Engem már kerülgetett a röhögés, csak még nem tudtam, hogy pontosan min szeretnék röhögni, de elég térdcsapkodós hangulatom kerekedett, meg az is eszembe jutott, hogy: hol a söröm? Úgy voltam vele, hogy carpe diem, meg C'est la vie, csak honnan fogjak neki, nem vagyok én egy neoluxos punk, aki nem tudja mit akar, csak azt, hogy miként fogjon neki. Semmit sem tudtam, az idő megállt, kiestem a galaxisból, zsebre dugtam a kezem és stoppra vártam, hátha valaki felvesz.

Álltam ott bambán, mint elsőbálozó, akit kikosaraztak, a metal banda szigorúan ropta, a közönség szigorúan szopta, hozzá tepertős pogácsát, zsíron futtatott hurkát és gitárszólamra sercegő kolbászt majszolt, néha jobb lábbal ütemesen egyengették a gyepet. Az énekes megköszönte, mindenki letette a sörét, tapsolt, s nem kértek ráadást. Dr.Bubó módjára jöhet a következő. Se pillanat múlva fiatalos lendülettel egy szintén metálnak álcázott, de már lendületesebb zene. Farmer, póló, lila gitár, gyakorlott mozdulatok, ezek pont a sűrűjében vannak, a népek is közelebb csődültek és megmozdultak a levegőben csápoló kezek.
Hja, ez utóbbi paradoxon, de egy ilyen napba bármennyi paradoxon jelentkezik motivációs levéllel, mind elfér, nincsenek aggályaim, csak egy sört kérek. Újra sorba álltam a felmatricázott csapos lányhoz, szintén mosolygott, direkt kibuggyanó keblek, nehogy le tudjuk venni róla a szemünket, ki van ez találva, s nem is csinálja habosra. Elhatároztam, hogy szalonspiccre iszom magam, nem leszek tökfej, mindent bevállalok, nem érdekel, hogy milyen szerep vár, mi lesz velem. S utána olyat írok róla, olyat rittyentek, hogy megnyalod utána mind a tíz ujjadat. Ehhez viszont élni kell, nem kimaradni semmiből, elég nagy a terület mire körbejárom, mindenhol pezseg az élet, a szexualitás, a pia és a drog.

Első lépésként megpróbáltam magamra találni sörrel a kezemben, elképzeltem, hogy ki vagyok. Guga vagyok, guga teljesen kivagy, azt sem tudod melyik bolygón vagy, és hány óra van. Hja, sejtelmesen bazsalyogtam az orrom alá s, ingó-bingó léptekkel elindultam, hogy megtaláljam a helyem. Sátorról-sátorra, mint méhecske, majd csak valaki leszólít, ahogy ott árválkodom, s majd csak akar tőlem valamit. Egyik sátor előtt szponzor autóját fotós kémkedte, előtte szőke csaj bikiniben, szélesre gesztikulálva pózolt. Eszembe jutott, hogy az ilyen csajok mindig szőkék, mindig borotváltak, mert sehol egy integető fanszőrzet, hogy hahó itt vagyok, s ha már szponzorok autója, akkor a lehető legtermészetesebb, hogy szexuálisan túlfűtött. A bánatba, a csajnak akkora mellei voltak, hogy érdemes lett volna koccolni vele, lemertem fogadni, hogy a bámészkodó tömeg telítve volt nyálait csorgató férfiakkal, s féltékeny asszonyaikkal, hogy: veszed le róla a szemed!

A fejemben egy pornófilm kész forgatókönyvével próbáltam arrébb billegni egy kovácsműhely sátra elé, ábszolúte nem illett a képbe. Mit keres itt ez a kötényes, aki nehéz kalapáccsal püföli az izzó vasat? Se nem szexuális, se nem étel, se nem szponzor csapos, s nem is gyárt elméleteket a felpörgő motorokról, kipörgő gumikról, szerintem valakinek a haverja, aki beadta neki, hogy ez kézműves vásár. Aztán megláttam a sarokban a jégbe hűtött pálinkát, a nap hevétől rejtette el, lehet, csak vonzódik a sportághoz, s ha már itt van, akkor meggyurmáz valami kakasüllőt, szélkakast, vagy tűzről pattant menyecskét, esetleg acélos kertitörpét, mert hogy az elkészült dolgaiból elég széles volt a skála. Bemegyek, kijövök, de milyen jól kijövök, ha bemegyek alapon.

Sürgére vettem a figurát, szaporára, mindent látni akarok, de azonnal, nincs idő a billegésre, bár még maradt egy korty söröm. A zen light beütött, minél többet mozogtam, annál jobban felvette a vérkeringésem. Elérkeztem a fegyverek sátrához, kések, csillogó pengék, matt fekete élek, kétsávos vérvonal vezetők, hogy ha megcsiklandoz vele, akkor legyen hol kifolynia a bensődnek. Géppuskaropogás videón, a háttérben egy tv, a szerelmes predátor című adás ment, amint valakinek kitépte a gerincét és nyalogatta. Pont ez hiányzott, vagy ezért menekültem ide, a földbe gyökeredzett a lábam. Fickó nagyon bőrmellényben érdeklődött, hogy, fogtál már valami férfiast a kezedbe? Én? Hja, bólogatott bátorítólag, hogy gyere, csak gyere. Lepleztem, hogy ez nem az én világom, s titkon bíztam benne, hogy hamarosan úgy belevon, olyan átéléssel, hogy vigyort csal az arcomra és széttüzelem az agyamat. Nem csalódtam benne, belefogott hadarva a műszaki paraméterekbe egy fegyver láttán, s simogatta, meg kattintgatott a ravaszra közben. Majd letette, felkapott a fekete terítőről egy másikat, hogy ez francia, a légióban használatos, de végig sem mondta. Talált egy hülyét, aki faarccal néz és egyszerre öt géppityut tarthat a kezében, betáraz, alkatrészeire szedi, s mondja, hogy mi a rekord, hány másodperc, de összerakni ugyanannyi idő, meg az olajzás.

Skip, még, ha kótyagosan is, a nagyon bőrmellényes észre sem veszi, hogy elfújt a szél a sátra elől, mint gyönge pillangót egy másik sziromra, csak mondta a magáét tovább, és valami láthatatlan célpontra tüzelt. A gyermekmegőrző sátor elé értem, bévül zöld versenypálya szőnyeg volt szürke utakkal kacskaringósan, megőrzésre beadott gyerkőcök brümmögtek kisautókkal, s igen, én is lőttem volna valamire. Bögyös macák vigyáztak rájuk bikiniben, erre nem tudom mi szükség volt, de én is szerelmes voltam az óvó nénibe. Gyorsan arrébb is álltam, nehogy bevonjanak valami kiselőadásba a gyermeknevelésről. Pedig a behajoló látvány miatt marasztaltam volna még magam. A következő sátor megint a testről szólt, égetett cukrok, medvecukor, mazsolák, drazsék, nugátok, zselék. Vehettem volna kedvemre, de a sültkolbász után, amit fokhagymásan felbüfögtem, már csak a szemem kívánta, még ha fizetni nem is kell semmiért, minden számlát a cég áll. Újra csak skip, hogy minél többet lássak a kavargó porfelhőben, amit a verseny emelkedett hangulata keltett a levegőben. Időközben a drink drive-ról meg is feledkeztem, pedig javában tartott, s azon voltam, hogy figyeljem is, ki fogja megnyerni. De azt már előre közölték, hogy nincs nyertese, lehetetlen, mert ha valaki sokat nyer, akkor sokat iszik, így automatikusan hátrébb kerül azokkal szemben, akik még megtalálják a kormányt. Ide nem nyerni járnak az emberek, hanem ittasan vezetni.

Púpos talpaimmal elindultam a porfelhő irányába, s megint szégyenérzet fogott el. Eszembe jutott Diusnus, aki kétségbe vonta írói tehetségemet, s akkor jöttem rá, hogy teljes mértékben igaza volt: Diurnus így jellemzi önmagát:

diurnusblog blogger.
Email: (titkos)
Dolgoztam napi- és hetilapnál, könyvkiadóban, rádióban, TV-ben. Voltam MÚOSZ-elnök stb. Több verses-, esszé-, publisztikai kötetem jelent meg, hat regényem, sok műfordításom. Idén a Saxumnál adták ki Búcsúlevél nincs c. álkrimimet, (első kiadásai 60 000 példányban keltek el.)

S utána, ahogy engem jellemez:

Barátaim szerint nem írok igazi blogokat. Mások bezzeg első személyben andalító, vérforraló, kacagtató-dühítő élményeikről szólnak, és szeretkeznek.
Lám, Guga mester fordulatos pikareszk történeteket mesél, igazi naturbursch-ot játszik. A (tán képzeletbeli?) Trabantban, árok szélén, vidám, furcsa esküvőkön, kocsmákban, talán régi, Solt-Tételhegyi tanyám környékén, ahol még tolvajokat is fogtam, hamis arany gyűrűiket stikában rögtön kiszórták a zsebükből, s oly ártatlan szenvedőket mímeltek (magyarul nem tudtak), mintha nem ők fenyegették volna meg azt a nőt a Klebesberg-i, immár romos tanyasi sulinál. És nem ezt beszélem el, hanem nagyképűen (sokszor) politizálok.

Diurnus-nak abban igaza van, hogy sokszor, többet a fantáziám kel életre, mint a tények. Az enyém annyira amatőr, tanulatlan, bugris, és még is életszerű szemlélet, hogy nem értem miért irigykedik rám, hogy többen olvasnak. A népszerűséget nem lehet a sírba vinni, az életét mindenki maga éli. Elismerem, hogy nincs közöm sem újságíráshoz, sem tudósításhoz, nem is sajátítottam el híres műhelyekben a szakma csínját-bínját, s néha ennek érzem is a hiányát. De kérdem én: ki vagyok, én, hogy így nekem ront? Azt sem tudom mi az a pikareszk.

Minden irányból szólt a zene, illatok, bikinis csajok, szünet nélkül csapolt sörök, drink és drive. Telítődtem testileg, lelkileg, bár éreztem, hogy pár sör még legurulna, mire talajt fognék, s homályosan fogalmaznék. Szerencsére nem azért hívtak, hogy valaminek, valakinek eleget tegyek, hanem azért, mert én vagyok guga. Nem kellett erőlködnöm, jött, ami jött, aki meghívott már pontosan ismert, hogy milyen vagyok, s milyen színben fogom tálalni a történteket. Nem szokásom finomkodni, az politikusok asztala, ahol a presztízs és a protokoll megköveteli a hazugságokat. Én jól éreztem magam, mindig jól érzem magam, csak valaki vigyen is haza, mert ittasan nem szeretnék autóba ülni. A nap azzal zárult, hogy a terület elcsendesült, a kispókok futottak egy díszkört, mindenki éljenzett, senki sem sérült, nem borult meg. Minden bogrács kiürült, az üstöket eltörölték, a szponzorok felcuccoltak a kamionokra, a bikinis csajok felöltöztek, mert hűvösre váltott a tűző nap.

Tőlem azzal búcsúztak, hogy: guga, holnap szeretném olvasni!
Nem tudtam a kérésnek ellenállni