HTML

Satira si umorul

Kdo je to osmák degu ? Norinka, terinka, šmudlík, mláďátka, piškůtek.

Friss topikok

Linkblog

Tempó

2011.03.12. 21:07 guga

 Tempó

Szokták tőlem kérdezni, hogy hová ilyen hétmérföldes léptekkel?
Hitem szerint két pont között a legrövidebb út, az egyenes, annak tartom magam, s őszintének. Viszont igyekszem megtenni a lehető legrövidebb idő alatt, mert eljutni A-ból B-be, egyrészt unalmas, megterhelő, s időt igénylő feladat.
Nejem drága mindig mondja, hogy Apa ne rohanj, lassíts, mert nem tudunk követni.
Elindulunk két kinderpulyával sétálni itt Bánkon, s azt veszem észre, hogy már megint lemaradtak mögöttem.

A benzinkút egy tökéletes példa. Villámgyorsan beállok, kipattanok, tankol, köszönöm nem kérek semmi segítséget, pontszámokat sem, adom pénzetet, kapom visszajáró, és már füstöl is a gumi. Gugának se híre, se hamva.
Ezzel szemben rühellem, ha valaki tutyimutyi, s várni kell rá. Nagy komótosan kikászálódik a kocsijából, próbál észhez térni az imént hallott zene hatása alól, tapogatja magát, felfigyel rá, hogy ott állok mögötte, nagy nehezen, s valami kínosan lassan eljut arra a szintre, hogy lecsavarja a tanksapkát. Természetesen fullra tankol, majd kidolgozott, s akkurátus mozdulatokkal, az alaposság mindenhatójaként visszatekeri a tanksapkát. Ballag, beballag a pénztárhoz, s eszébe jut, hogy asszonynak kéne valami lepi, mert előző este köcsög volt vele, és leordította a haját. Körbejárja a pultokat, elemez, grafikonokat épít fel a fejében, hogy vajh melyik lenne áldásos, s mitől nem hányja el magát az asszonya. S egyáltalán mi az, ami miatt úgy tüntetheti fel magát a szemében, hogy figyel rá. Ezen hosszasan elgondolkozik, aztán valami eszébe jut, egyszer látott a kezében egy csokit, majszolta, még rajta volt a papírja is.
Hirtelen örömében felkapja, beáll a sorba, s toporog egyik lábáról.
Miért is ne alapon kártyával fizet, van neki pontgyűjtője is.
Igénybe is veszi, valamibe még beleköt, mert értetlenkedésből diplomázott.
Én már ott tartok, hogy tolatok és gázt neki, majd tankolok éjfélkor, amikor az ilyen debilek úgy horkolnak, hogy másnap az asszonya orvoshoz küldi, mert annyira elviselhetetlen.
Egyszer csak kilép, végre, nagy levegő. Megáll, s nézi a blokkot, amit kapott, basszer tételesen átnézi. Egyszer csak várakozásomnak megfelelően magára húzza az ajtót, biztonsági, kotorászik, indít, s nem. Nem megy el, megszólal a telefonja, kihasználja, hogy áll, elkezd beszélni, nincs annyi gógyija, nem verték belé, hogy menjen arrébb, álljon félre, s ott kitrákotty.

Szóval mostanában, aki lát, meglepődik rajtam, mert futok, futva közlekedek. Megpróbálom lerövidíteni az időt két pont közt, s a lehető legrövidebben. Nem sietek, csak haszontalannak tartom az időt, amíg eljutok. Eddig is nagyokat léptem, tempót váltottam, a léptek maradtak, csak gyorsabban, nincs időm a menésre.
Apámnak voltak japán fútó egerei egy ketrecben, azok ritkán aludtak, keveset, s ha felébredtek azonnal szaporodtak, azt is sietve, hopp, gyerünkmá alapon.
Hamar leélték az életüket, s gyorsan kifeküdtek. Ugyanaz, csak valaki megnyomta nekik az F FWD button-t. Tisztában vagyok vele, hogy ez rám is érvényes, gyorsan élek, hama, hama, ahogy Erzsi néni mondaná Szandaváralján. Zenében is szeretem a pörgős ritmusokat, s kinevetem magam, amikor autóban ülve félreállok átgondolni, hogy hova is megyek, mert elfelejtettem. Pezseg az agyam, ezernyi buborék, zizegés, információkban gazdag, sistergő, színes, nyughatatlan, add már Uram, de azonnal.

A lelkészem egyszer mesélt egy példázatot. Aki nálam gyorsabban megy az autópályán, az hülye, aki nálam lassabban megy az autópályán, az hülye. Ennyi.
Ezt bárki átérezheti, aki már ült autóban, s tekergette a kormányt, hogy kedve teljen benne.
Megyek emelkedőn, közel a csúcshoz, és úgy előz egy multimédiás autó, hogy beláthatatlan következményekkel járhat. Bevállalja, én nem fékezek, csak leveszem a pedálról, épp időben, mert alig tud behúzódni elém, hogy beférjen. A kamion nem válogat, főleg, ha szembe jön.
Nem szeretnék fejfát az út mellett magamnak, ahová évente egyszer kimegy a családom gyertyát gyújtani, jó nekem párnák közt, még ha futva is, de minden sietség nélkül.
Aztán megyek vagy 100 kilométert, és a multimédiás autót még mindig látom előttem párszáz méterrel. Meg is jegyzem magamban, hogy az állatja, ezért kockáztatta az életét, s másokét is kockára téve?

A lelkészem mesélt egy másik példázatot is, a rögtönzésről szólt. Valakinek megválaszolni a feltett kérdésekre, s humorosan, gyakorlat kérdése. A zenészek mielőtt színpadra lépnek próbára járnak, azért olyan profik. Én állandóan színpadon vagyok, folyamatosan kérdeznek, és én válaszolok, s nevetnek a válaszaimon. Nem azért, mert nevetséges, hanem azért, mert folyamatosan színpadon vagyok, nem színészkedem, önmagamat adom, csak gyorsan reagálva. A lelkészem azt is mondta, hogy, ha az esküdtszék nevet, akkor nyert ügyed van.
Ennél hosszabban magyarázta, de a lényege az volt, ha Isten velünk, ki ellenünk?

Sört is gyorsan iszom, Harcsában egyszerre kettőt kérek, pedig egyedül.
Egyszer egy kedves ismerősöm meghívott magához délutánra vendégségbe, takaros lakótelepi. Mondom neki, mit akarsz ezzel a négy sörrel, amit gondosan behűtött, s mellé ropogtatni valót is kikészített? Gyorsan szaladjunk le a kis közértbe egy tálcáért.
Ráncolta a homlokát, értetlenkedésből diplomázott Ő is, de nem hagytam rá időt, megmutattam neki a kijáratot, ahol lakott.
Alig beszélgettünk pár szót, s már is legurítottam, amit gondosan.
A többit csak úgy játszásiból, mert szomjas voltam, japán futóegér módjára.
A végén a térdét csapkodta. Folytak a könnyei, hogy guga, te mekkora egy állat vagy.

Szia van.

Összehasonlítva a régi magyar filmeket, s a mai kereskedelmi rádióadókat, ahol négyen visítoznak egyszerre a saját baromságaikon, azt kell mondjam, régen még arra is volt idő, hogy a szavakat ízesen megformálják. Ma már arra sincs, hogy megértsd, ezerrel zúdítják rád, hogy miként kellene élned, s mitől vagy nyomorult lélek, ha nem követed.
A szádba adják, csak egy hajszál választ el attól, hogy nem mondják ki: vedd be!

Zsák a foltját.

Sok házban megfordulok a munkám során, s mindig elcsodálkozom, hogy: az emberek mi alapján találnak egymásra? Olyan jól elvannak egymással, ugyanaz a sebesség. Szeretik a rendet, a némaságot, csendben szürcsölik, nem kommentálják a híreket, csak néha egymásra pillantanak. Vagy, olyan rendetlenség uralja a környezetüket, hogy akárhová lépek sírva hányok. De az is két ember, s ugyanaz az elvárás, nem zavartatják magukat, bömböl a tévé, taknya lóg a gyereknek, miközben hisztizik, rá sem bagóznak, hamutál is csordultig az asztalon. Végletek, reggeli ébredés, nem mindegy, hogy ki mikor. Egy délig alvó ember sosem tudna együtt élni olyannal, aki hajnalban sűrűn rikkant. Tudom, mert volt próbálkozásom, én hajnali rigó vagyok. Kipróbáltam egy lányt, még ifjonti koromban, az a lány delelő előtt nem tért magához, én meg reggel ötkor toporogtam a konyhában, kávézni vágytam, semmit sem találtam. Irány a kocsma, ott van lefőzve, s mellé rum, egy feles.
Miután visszamentem, akkor fordult a másik oldalára, s én meg tétlenkedtem, irány a kocsma, még egy feles, mire a lány felébredt, tutaj részeg voltam, alig bírtam bemenni a házba, Ő meg értetlenkedett, pedig nem abból diplomázott.

A nejemmel közös nevezőn vagyunk, ugyanaz a tempó, ugyanaz a rend, fél szavakból is, elég egy pillantás. A vágyaink is azonosak, én rá vágyom, Ő meg énrám. Így könnyű, de azt vettem észre, hogy zsebre gyűrtem az elmúlt éveket, s amikor elővettem, ujjaim közt homokszemek. Ujjaim végével megérintettem a gyermekkorom, pocsolyában ülve örültem a napfénynek, madarak nyelvén értettem, sárgolyót pálcával dobáltam, papsajtot szüreteltem, tyúkokkal háltam, kakaskukorékolásra ébredtem, lassabb volt, vagy annak tűnt.
Kérdeztem is a nejemtől a napokban, hogy a régiek, hogyan tudtak korán kelni, állatokat tartani, kertet művelni, dolgozni munkahelyen, gyereket nevelni, s mellette még nevetni is?
Hosszabbak voltak a napok?

Én hiába futok két pont közt a legrövidebb, hiába egyenes a derekam, hiába övezem fel magam, még is azt látom a napjaim végén, hogy valami elmaradt, s másnap próbálom bepótolni. Gyorsan felkelek, sürge átgondolok, kályhába begyújtok, kávét egy hörpintésre, gyereket elzavarom a vécéről, hogy engedj, dolgom van, menésem.
Azt is alig bírom kivárni, amíg a linux felébred, addig is pótcselekvés, valamit a kezembe veszek, bütykölöm, katt a beérkezett üzenetekre, egyszerre próbálok válaszolni mindre. Amíg írok az egyiknek, már a másikon jár az eszem. Meg is kapom még aznap, hogy ezt biztos nem nekem akartad írni guga! Viszek még be fát, nejem mondja kész a reggeli.
Tyúkom mondja kitrákotty. Köszi regge. Így szoktam megköszönni a reggelit a nejemnek. Az ebédet meg úgy, hogy: köszibéd.
S úgy köszönök el tőle, hogy: én elmentem a vásárba.
Sietve magamra rántom a Suzuki ajtaját, hopp, s gugának se híre, se hamva.

Vok.

Netes ifjúság, szlengbeszéd, gyorsbeszéd, gépelni sincs idejük. A vagyok helyett vok, pont az agy az, ami hiányzik belőle. Lájkold, vagy is köszcsi, hogy lájkoltad, puszcsi, hogy az első vagy az ismerőseid közül, aki nem lép egyszerre. Kilógni a sorból index nélkül, előzni a kocsisort, megmutatni, hogy ki vagyok, 100 kilométer múlva ugyanott vagyok.
Gyerkőcként elkötöttem Apám Verhovináját. Nagyon messzire mentem, kifogyott a benzin, betoltam a kútra, azt sem tudtam, hogy kell tankolni. Megkérdeztem a kutast, megmutatta, letekerte a tanksapkát, s értetlenkedett, hogy: vajon engem honnan menekítettek? Benzinkutasnak nem kell diploma, csak pénz, de nem volt nálam.
Késő bánat, benzin már a motorban volt. Azt mondta, egyet se aggódjak, ismeri Apámat, majd vele kifizetteti. Ennyi volt a lebukásom története, nem volt menekvés, hazajutottam a motorral, rendőr sem állított meg, pedig épp, hogy pelyhedzettem.
Nesze neked ifjúság, Apám, s Anyám többet járt miattam a rendőrségre, mint szülői értekezletre, volt bennem kraft bőven, nincs mit bepótolni, jó hering módjára beilleszkedni.

Gyors.

Életemben egyszer kipróbáltam a speed-et, Deni haverom hozta, papír ezressel szívtuk fel, azt mondta olyan az íze, mint az almának, s kis idő múlva jeges borzongás fut végig a gerinceden. A maradékot eldörgöltük ujjunkkal az ínyünkön, s vártuk a hatást. Azt is mondta, hogy nem kell tőle megijedni, nem veszted el az eszed, a tudatod kitisztul tőle. Két napig voltunk ébren, közben elmentünk a Széchenyibe gőzfürdőbe. Folyamatosan beszélgettünk, pörgött a nyelvünk, nem ettünk egy falatot sem, elnyomtuk a maradék speed-et, és amikor eljött a lecsengő fázis, átkoztam a napot, hogy hozzányúltam.
Minden idegszálam megfeszült, mint ha műanyagból lettem volna, megmacskásodott még a szar is bennem, nem volt jó élni, totális lehangoltság lett úrrá rajtam. Deni végig velem volt, s nevetett rajtam, hogy na látod, akik rászoknak, pont ezért szoktak ilyenkor még tolni egy kicsit, hogy elkerüljék ezt az állapotot. Utána napokig nem alszanak, mennek, mint a futóegér. Szerencsére nem volt több anyagunk, és az a nap is elmúlt kétszeresen, többszörösen.

Kétszer ad, ki gyorsan ad.

Kérdeztem a nejemet, hogy: szerinte ez mit jelent? Közmondás, nem Bibliai.
Azt válaszolta, hogy aki beleteszi szívét lelkét. Bennem is van egy kialakult kép erről a közmondásról, azon alapszik, ha sürgős segítséget igényel valaki, s megkapja tőled, akkor olyan, mint ha kétszer adtad volna. Vannak ilyen élethelyzetek, szorultunk már mi is sürgős segítségre, s nagy kő esett le, hogy gyorsan megkaptuk. Itt most nem kifejezetten pénzről van szó. Van egy kedves ismerősöm, aranykezű autószerelő, gombokért megcsinálja, ha gondom van, természetesen a számítástechnikai parkját én felügyelem, így vice versa.
Nagy megkönnyebbülés újra menni az autóval, mert engem is sürge-pörge várnak valamelyik cégnél, ahol elakadt a munka.
De adtam már én is gyorsan, futva, önzetlenül, s megköszönték. Hosszútávon bejött a dolog, nem méltatlankodtam, hogy nincs miből kifizetniük. Minden ember mögött másik kettő áll, s azok mögött is emberek, problémák, amik megoldásra várnak, rám.
A megoldások embere vagyok, ezerrel zsizsegek, minden érdekel, mindennel foglalkozom.
Még azt is szeretem, ha bajba sodor a futásom.

Zöld Suzukiból ki, zöld Suzukiba be.

Hívtak Érsekvadkertre, sürge oldjam meg. A gödörben bababolt, fél szemmel láttam én, hogy parkol ott egy zöld Suzuki, arrébb álltam vagy 20 méterrel, mert pont sarok.
Dolgom végeztével futok ki, nyitom az autó ajtaját, s feltűnt, hogy a lábtörlő nem ugyanaz.
Vagy is az a gumi izé, ami a lábad alatt van, s nekem 100 kilométer után már keresztben áll.
Hirtelen átfutott rajtam, hogy biztos a nejem lecserélte, vett egy újat, de ez nem tűnik újnak.
Sőt, nagyon is használt, a kárpit sem ugyanaz, sem a műszerfal, atya ég, hol vagyok, ez egy másik Suzuki. Kipattanás, derült égből villámcsapás, a tulaj ott állt az autó mellett, észre sem vette, hogy bévül kerültem az autójába, és be akartam indítani.
Sebaj, se bú, se bánat, villanás alatt pattantam be a sajátomba, s gugának se hire, se hamva.

Minden út a bungiba vezet.

Nem szeretem bámulni a mennyezetet hajnalban. Van, hogy már négy órakor ébren vagyok, s azon diózom, hogy: előző este, amit abba hagytam, miért nem sikerült?
Van egy különleges képességem, éjjeli látásokban kapok válaszokat, s élesen, prófécikusan.
Néha nekem is félelmetes, de veszem a hasznát.
Apám tanyáján, ahol gyermekkoromban éltünk, visszatérő álom, nehéz, fajsúlyos, emlékezetes, s szinte rémálom. De már megszoktam, megszerettem, tudatosan készülök rá, és elemzem. Egyik este úgy feküdtem le, hogy elegem van abból, hogy úgy ébredek, mint, akit ölnek, zihálva, levegő után kapkodva, fuldokolva.
Választ szerettem volna, hogy miért?
Megkaptam.
Apám tanyájáról álmodtam, a falakon vörös betűkkel, hogy takaródj a háztól!
Faternak volt egy felesége, nem anyám.
Alkesz volt, sokat balhéztak, megtaláltam a kertben az elásott rumos üvegeket. Mondtam faternak, hogy gáz van, nem nagyon vett róla tudomást. A nő egyszer nagyon kapatos volt, és kikezdett velem, szépeket mondott, meg próbált közeledni, simogatott.
Elmenekültem előle, akkor még egy éretlen gyerek voltam, ösztönösen cselekedtem. Volt ott egy ásott kút, és részegen kergetett, hogy akkor is megfoglak az anyád Istenit!
Nem mondtam el faternak soha, lehet most szerez róla tudomást. A nő utána ki nem állhatott, üzeneteket írt az iskolás könyveimbe, hogy takaródj el a háztól! Én apádat szeretem, nem kellesz koloncnak!
Aztán egy szép napon megmérgezte magát patkányméreggel. Ráivott, apám mentőt hívott, oltári balhé volt, meg üvöltözés, elvitte a mentő.
Fater meg félre hívott a tyúkólhoz, hogy: fiam te már nagy vagy, megállsz a saját lábadon is, nekem fontos ez a nő, szeretnék rendet és nyugalmat magam körül. Kristály tisztán emlékszem a szavaira, azóta egyszer már rákérdeztem, és nem emlékezett rá. Utána költöztem Budapestre egy munkásszállóra.
A nő ideje korán ott hagyta Őt, később a két közös gyerekük is állami gondozásba került hanyagság, és alkohol miatt. Fater erről sem tudott semmit, a háta mögött történt. Anita és Joci nálam kötöttek ki, faterral közösen elértük, hogy hozzám kerüljenek Szigetszentmártonba, ahol a feleségemmel, és az akkor egy éves Levente fiunkkal laktunk.
Mari később meghalt, nem voltam a temetésén, apám sem, talán a két gyerek sem.

Még Gyulán történt, amikor szobafestő, mázoló és tapétázó szakmunkástanuló voltam. Páfrány brigádjában, aki az óta szintén meghalt, s szintén alkohol vitte el, de a fél brigádod is, egyiknek sem voltam a temetésén, holott akkor, és ott közel álltunk egymáshoz, s a mai napig tartom, hogy Páfrány nagyszerű ember volt. De az élet bárkivel elbánik. Szóval lakótelepi lakást tapétáztunk. Siettem a munkával, hogy tudjak fürödni, és elérjem a buszt. Éjjeli látásomban láttam, hogy a radiátor mögött nem tapétáztam le a falat. Reggel bementem, s már az ajtóban mondtam Páfránynak, hogy képzeld, azt álmodtam, hogy. Majd oda vezettem, s mutattam neki, hogy tényleg kimaradt a fal a radiátor mögött. Akkor még nem guga volt a becenevem, hanem culi, s mondta, hogy: culi, te beteg vagy. Miért nem alszol, még éjjel is dolgozol?

Rendszeresen álmodom, szépeket, érdekeseket, különlegeseket, csak e miatt élvezetes az alvás, amúgy ki nem állhatom, haszontalan dolognak tartom. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy megtámadt egy bika, kis bika volt, nemrég született. Simán legyűrtem a földre, izomból, a nyakánál fogva, és fuldoklott. De jött az apja, s néztem körbe, hogy hova menekülhetnék? Csak egy gyér fácska volt, amire, ha felmásztam volna, bajba kerültem volna. S, jött a kérdés. Miért nem ébredsz fel? Logikus. Így hát azonnal felébredtem, a szívem hevesen vert. Reggel utána olvastam az álmos könyvben. Magamra erőltetett cinizmus.

S ki az, aki képes átlépni a saját korlátait, vagy akárcsak feszegetni is?
Az, aki gondolkodik, pörög, sürög, pezseg, vagy az, akinek szólnak, hogy ez nem jól van így.
Nehéz az emberi lélek, egész életében nem vesz tudomást arról, hogy, amit tett, gondolt, vagy akár ösztönösen, beáll a sorba, toporog egyik lábáról, majd blokkolnak, és ki kell fizetni.
Nem vicces ez, túl komplex rendszerben létezünk, ami csak, s csupán véletleneken, természeten nem alapul. Mert pl. evéshez, nem kell a látás, de van. Sőt, ha nekiülsz egy tányér ételnek, nem bírod ki, hogy közben ne nézzél fel, ne nézz körbe.
Ez az állatias éned, az ösztön, a veszélyérzet, amit a vadon diktál. Próbáld ki, erőltesd magadra, ha egyedül vagy otthon, s falatozol, ne nézzél fel.
Megígérem, hogy nem fog menni, mert egy állat vagy.
Szóval tempó.

Jó dolognak tartom a rögtönzést, a hirtelen felismerést, ami nélkülözi a kérdéseket, az értetlenkedést. Bármiből le lehet diplomázni, de annak, akinek lassú a felfogása, még a Mcdonalds-ba sem kell. Sokszor kerültem már nehéz helyzetbe, amikor úgy éreztem, ez nem az én asztalom, de mindig kivágtam magam határozottan. Ha kérdezel, az negatív, nem kell kérdezni semmit, csak csináld, majd alakul. Akinek ennek kapcsán aggályai vannak, az képes egy pontgyűjtő kártyát is igénybe venni. Hozzátenném, az is időbe kerül, amíg hozzájut, majd a kérdésre válaszolni, hogy van pontgyűjtő kártyája? S még igénybe is veszi.

 Na futás.

[jutubos, prezentációs] 

Szólj hozzá!

Címkék: gugaizmus?

A bejegyzés trackback címe:

https://guga.blog.hu/api/trackback/id/tr252734375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása