HTML

Satira si umorul

Kdo je to osmák degu ? Norinka, terinka, šmudlík, mláďátka, piškůtek.

Friss topikok

Linkblog

Az első űrhajós bánki volt

2011.01.07. 18:08 guga

 Az első űrhajós bánki volt

 

2009 május
A bánki önkormányzat terjeszkedni kezdett, a meglévő épület mellé toldottak egy újat, ill. megvásárolták az önkormányzat épülete melletti régi parasztházat, hogy lebontsák, és a helyére gyönyörű parkot létesítsenek.
Eddig a történet száraz, s unalmas keksz.
Már régóta szemeztem az épülettel, visszagondolva a gyermekkoromra, amikor gátlások nélkül bebújtunk kerítések alatt az elhagyott épületekbe, s szájtátva indultunk felfedezőútra.
Egy kellemes, napsütötte délutánon arra vetett az utam, s látom, hogy a kapu tárva, s nyitva áll. Épp arra járt a polgármester, akitől már hónapokkal azelőtt hallottam, hogy tervezik megvásárolni, s elbontani.
Kérdeztem tőle, hogy bontjátok?

Megkönnyebbülten bólogatott, végre elkezdődött…
Bemehetek körülnézni (?), néztem rá kérdő tekintettel...
Ne zavartasd magad, csak nyugodtan.
Csak képek, levelek, vagy pecsétek miatt, vagy más apróság, ami fontos lehet...
Szerintem ezek költözéskor mindent elvittek, de csak menj és nézz körül, hagyta jóvá.

Dohos, régen használt épület, penészes vályogfalak, évek óta érintetlenek. A bejárat a konyhába nyílt, régi Salgó tűzhely, egyből megdobbant a szívem a látványára, s eszembe jutott, mikor gyermekkoromban mellette ültem, teát szürcsöltem, Anyám pedig 20 literes fazékban főzte a tyúkhúslevest a családnak.
Fal mellett papírdoboz, benne 20-30 évvel ezelőtti gyógyszerek, befőttes üvegek, olyan formák, amit még nem is láttam. Vastagok, zöldek. A szoba sötét, vastag fagerendás, barnára festve, a falak koszosan fehérek, s üresek. Egy korhadt ágy, rajta se matrac, se lepedő. Ha filmet forgatnék, akkor most zseblámpa fénye pásztázna, s egy patkány iszkolna. Kívülről egy hatalmas kamrába jutok, a tető lyukas, lépcső a padlásra, pókháló, és recsegő deszkák, az idő megette.
Óvatosan lépkedek fölfelé, amint felkémlelek, s magam elé képzelek egy filmet, galamb röppen fel, s a fény felé csapdos a szárnyaival. De nem, csönd van, csak a por látszódik a vékony fénysugárban, ami a sérült tetőn át beszűrődik. A padlás üres, már elszállították a hulladékot, viszont ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy körbesétáljak. Bár veszélyesnek ítélem, mert néhány helyen az eső elmélyítette a mennyezetet. Lábujjhegyen, nesztelen, minden lépést meggondolva botlottam egy összekötözött könyvkupacba. A madzag megsárgult az idők folyamán, ahogy megemeltem el is szakadt, s a lapok széjjelhulltak, vaskos port felverve. Megvártam, amíg elül a por, valamennyit el is legyintettem kézzel, az iratokat magamhoz vettem, s a motorom ülésébe rejtettem hazáig.

Mivel éppen lakásfelújítás, s minden bútorunk szanaszét, nincs egy nyugodt porcikája a lakásnak, így megfeledkeztem a papírokról, a motor ülése alatt maradtak.
Majd másnap, hogy mentem Rétságra, és hozni kellett festékpatront, optikai egeret, stb., amit az ülés alá szoktam helyezni, akkor jutott eszembe újra, s élénkült fel a kíváncsiságom a megsárgult jegyzetek láttán.
Eszembe is jutott, hogy gyönyörű napsütés van, langy meleg szellő, felmegyek a bánki hegyoldalba motorral, s zavartalanul beleolvasok.
Leállítottam a motort, forró levegő csapta meg a vádlimat, ahogy sztenderdre állítottam, felhajtottam az ülést, és felmarkoltam a vaskos, megsárgult, s poros paksamétát.
Kézzel írták, dohos illata volt, évszázados, csoda, hogy az egerek épségben hagyták, vagy a Mindenható óvta, de egyből elkerekedett a szemem azon, amit olvastam.

Címzett: Bánki Űrhajózási felügyelet
(védelmi flotta, kísérleti bázis)
Tisztelettel Lumen Ferenc
Levelem kelt: 1785 augusztus 8.

Tisztelt Felügyeleti Bizottság!

Nem tudom mérlegelni a dolgok, s történések kimenetelét, hogy a megírt levelemet valaha is kézhez kapják-e, mindenesetre én előkészültem, a tapasztalataimat és visszaemlékezéseimet megírom.
A közlendőm egy mondatba tömörítve annyi lenne, hogy a program működik, de van egy káros mellékhatása. A bumeráng csak térben tér vissza, időben azonban, nos az idővel másképp gazdálkodik.
A bumeráng elv alapvetően jó, és alkalmazható az űrhajózásban, de a sebességen változtatni kell. A mellékletben csatoltam a megfelelő matematikai, és fizikai leképezését a modellnek.
Sajnos az űrhajóm összeroncsolódott a landolás során, térben Bánkra tértem vissza, de időben nem 2062-be.
Amit eddig tengerszemnek, tónak hittünk, előttem nem is létezett. Az űrhajó hozta létre, hatalmas krátert ütött a templom melletti réten. Az űrhajó teteje még most is kilátszik a vízből. A tó közel két hónap alatt nyerte el végleges formáját. Eddig csak szivárgott belé a környező hegyek csapadéka, de mostanra megtelt, épp aratunk, a helyi emberek nem nézik jó szemmel, ha egész álló nap jegyzetelek, s ugyanúgy enni szeretnék, mint ők.
Többen kérdőre is vontak, hogy mire nézi maga a napot?
Így hajnal ötkor ébresztenek, megyünk kaszákkal aratni, asszonyok jönnek később, s gyűjtik utánunk kévékbe a búzát. Esténként közösen borozgatunk a keletkezett tó partján, ami vonzza messze távolról a kíváncsiskodókat, s azt hiszem halálom napjáig faggatni fognak, hogy honnan jöttem, de nem értik.
Nem is érthetik, ez a kor nélkülöz minden emberi találmányt, a legnagyobb vívmány a kerék feltalálása a tűz után, azt próbálják tökéletesíteni. Pl. a szekerek kerekén körben már vaspánt van, hogy ne kopjon olyan gyorsan.
Hirtelen mindenről szeretnék beszélni, és nem tudok semmiről.
Eszembe jutott szeretett feleségem, akitől a bánki űrhajózási központban vettem búcsút.
Alig 3 éves gyermekem Eszter, akiket már éltemben nem áll módomban viszontlátni.
Biztos meggyászolnak, ám értelmetlenül, hisz életben vagyok.

A bumeráng elv hibás, a sebességet alacsonyabbra kell venni.
Az elgondolás, hogy nagyon gyorsan, s messze, az jó.
Látom a múltat, de nem távolról, s nem érkezem vissza.
Egyenesen a múltban landoltam. Eleinte nehezen dolgoztam fel, de a helyi egyszerű emberek gondolkodása, s kedvessége feledtette velem a jövőben maradt múltamat.

Az első nap délelőttjét eszméletlenül töltöttem, csak a vészjelző hangjára emlékszem, s hogy az automatikus kioldó nagy sebességgel lőtte ki a mentőkabint az ernyővel.
A mentőkabin az északi hegyen landolt, a segítőkész, s megrettent bánki emberek, akik látták a templom melletti réten a kráter keletkezését, s rögtön utána a mentőkabin érkezését ejtőernyővel, eleve félelmükben a hegyre menekültek.

Másnap reggel jófajta helyi főzet körte pálinkával térítettek észhez, hatása hasonló a későbbi repülősóhoz, azonnal kinyitja az ember a szemét tőle, s észhez is tér.
A bánkiak minden betegséget eme helyi főzettel gyógyítanak, legyen az nátha, depresszió, lábtörés, vagy skizofrénia. Nincs az a beteg, aki talpra ne állt volna eme főzettől.
Nekem is hasznomra vált, akár az aznap délután felkínált füstölt sonka, s finom, húsos szalonnák, kolbászok, szinte azonnal erőre kaptam.
Első utam a kráterhez vezetett, amiben fémesen, s csillogón beékelve állt az egyszemélyes űrhajóm.
A tudós énem határozottan tiltakozott a látvány ellen, az emberi énem pedig barátkozott a gondolattal, hogy innen nincs visszaút.
Ha a bánki emberek nem lettek voltak ily segítőkészek, s barátságosak, figyelmesek, akkor percek alatt megőrültem volna a látványtól. Úgy éreztem magam képzett űrhajósként, mint akit élve eltemettek, s felébredése után a föld alatt találja magát bezárva a koporsóba, fogy az oxigén, majd évszázadok múlva találják meg a csontvázát, mindkét karja törött.
Lelkileg én is igyekeztem szabadulni, hasztalan, órák teltek el abban a reményben, hogy figyeltem az égboltot, mentőhajót kémleltem.

Vasárnap kezembe adta a lelkész a Bibliát, s nekem ajándékozta, hogy még hasznomra lesz.
Ebédelni meghívott magához a Janecskóné, meg kell hagyni takaros asszony, pedantéria övezi, finoman is főz, sajnos a férjét elveszítette 3 évvel ezelőtt. A hegyoldalban legeltette a juhokat és belé csapott a villám. Biztattak, hogy maradjak a házánál, elkel az erős ember, akad dolog mindig.
Nem volt ellenemre, mert arra, hogy valaha visszatérjek a jövőbe, esélyem sem volt.
Janecskóné finom tyúkhúslevest főzött, utána rántott csirke pirével. Degeszre ettem magam, s elindultam egy rövid sétára a frissen keletkezett tóhoz.
Leültem a partjára, s fellapoztam a könyvet.

Korinthusbeliekhez írt II. levél 12. rész

1. A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
2. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
3. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja),
4. Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
5. Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem.
6. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem.

Ahogy olvastam felismertem, rólam szól, én vagyok az, aki megjárta a harmadik eget, s olyan dolgok birtokában vagyok, amit nem mondhatok el, hisz semmit nem értenének belőle.
A bánkiak nem filozófus alkatok, sokat dolgoznak, szeretnek jókat enni, hétvégenként kiöltözve templomba mennek, esténként meg hegedülnek. Rendkívül barátságosak, kérés nélkül megtesznek bármit, első naptól fogva volt hol aludnom, etettek, itattak.
Cserébe csak annyit kértek, hogy menjek ki a kaszálóra megforgatni a lucernát, tehenekre vigyázzak, favágás, földművelés. Kemény, férfias munka, ahogy itt mondják, nem szokta a paraszt a szántást. Feltöri a tenyerem a kapanyél, izzadok a napon, mint még soha, utána az étel nagyon jólesik. Alkonyatkor lemegy mindenki a tóhoz fürdeni, a gyerekek rikoltoznak, élvezik a hirtelen jött csodát. S olyankor a férfiak is körém gyűlnek, hogy meséljek nekik, hogy honnan jöttem.
Az asszonyok kicsit távolabbról figyelnek, pajkosan összenevetnek, sugdolóznak, kiszemeltek a Janecskóné mellé.

Az egyik férfi fából készült poharakba finom bánki bort tölt, rágyújtanak egy kapadohányra, s érdeklődve figyelnek, hogy miről fogok mesélni.
Az én világom majdnem 300 év múlva fog elkezdődni. Bánkon éltem, ahogy most is itt vagyok. Ugyanilyen varázslatos hely maradt, s az űrhajóm még most is ott van a tó közepén, csak 300 év múlva, amikor a feleségemmel, és a gyermekemmel kimentem körbesétálni a tavat, nem tudtam, hogy az a múltbéli balesetem kitörölhetetlen nyoma, s nem is sejtettem, hogy a tó így keletkezett.
A férfiak elismerően bólogattak, nagy haszon számukra a tó, messziről a csodájára járnak, s van hol itatni az állatokat.
Szóval tudós ember voltam az én világomban, iskolázott, sokat tanult ember, nem csak írni és olvasni tudtam. Terveztem olyan eszközöket, amivel a levegőben lehetett közlekedni nagyon távolra, s ujjammal az égre mutattam. Majd az északi irányba kémleltem, ahol ezüstösen csillogott a mentőkabinom a lenyugvó nap fényében. Biccentettem, hogy abba az oldalba már nem lesznek szőlők és szénaboglyák, hatalmas, egymás tetejére épült lakóházak, kocka alakúak.
Ott élnek majd a bánki tudósok, akik felfedeztek valamit.

Ha egy ilyen űrhajóval, mint ami a tavat hozta létre nagyon gyorsan, és nagyon messze repülünk el egy adott útvonalon a csillagok irányába, akkor a vissza úton látni lehet a múltat.
De végzetes hiba csúszott a számításainkba, a múltat nem megláttam, hanem egyenesen ide érkeztem vissza. A tudós társaim biztos igyekeznek megfejteni, hogy mi történhetett velem és az űrhajómmal. S próbálnak felderítő, mentő flottát a nyomomba küldeni, de nem valószínű, hogy a nyomomra bukkannak.

300 év múlva a bánki tavat teljesen körbeölelik a szállodák, a partja mindenhol homokos, az éghajlatváltozás miatt végig pálmaligetek övezik. A vize kristálytiszta, égszínkék a folyamatos tisztításnak köszönhetően. Tereske és Bánk között a hegyháton van az űrközpont, onnan indulnak a turisták kisebb holdkörüli útra, ami alig 30 percig tart. Beszállnak húszan egy ilyen fémkapszulába, mint ami a tó közepébe zuhant, s felrepülnek az égbe vele.
A férfiak kezében megállt a cigaretta, tátott szájjal néztek rám, látszott, hogy nem nagyon értik hogyan lehetséges ez.

Az öreg Ivanyics viccesen megkérdezte, hogy: oszt tehenek lesznek é fiam, vagy azok is tudnak repülni? He? Aztán köpött egy izmosat a tóba, a többiek meg hangosan felnevettek, hosszan gurguláztak, az öreg bevasalta a dicsőséget, s megtörölte a száját a cserzett kézfejével.
Ivanics bácsi! Tehenek már sajnos nem lesznek, és fát sem kell vágni télire. Szinte mindent annak a távoli napnak a fényével üzemeltetnek. Azzal fűtenek, az hajtja meg az akkori szekereket.
Fényszekerek mi? Olyan, mint a Göncöl? Oszt nem gyullad ki rajta a széna, ha meg van rakodva? He? S megint sercintett egyet a pipája mellől a vízfelszínre, a férfiak ismét a térdeiket csapkodták, s nyersen nevettek az öreg élcelődő, hitetlenkedő megjegyzésein.
Persze nem ellenségesen, csak úgy játékosan, hisz egész nap a tűző napon dolgozott mindenki, elfáradtak, elkelt a jókedv a kapanyél után.

Folyt köv?

[Szakértők 2009-ben csónakból vizsgálják az űrhajó vízből kilátszó részeit.]

3 komment

Címkék: gugaizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://guga.blog.hu/api/trackback/id/tr272567998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vörös Nefelejcs 2011.01.08. 11:08:08

Kit làtnak szemeim. :)
BUEK, Guga.

mErzsébet 2011.01.09. 15:22:26

Gratulálok.Ha guga ,ha nem guga ,nagyon jól írsz ,olyan érdeklődve olvastam ,remélem még lesz ilyen. Köszönöm.

guga 2011.01.09. 15:26:25

Üdv! Maxi thx az olvasatot :)
süti beállítások módosítása