A állás, a hűtő, a melegvíz
15 éves házassági évfordulónkra
1997 Szigetszentmárton, de ha nem akkor majd a nejem kijavít, Ő egy élő naptár. Mert ugye 1994-ben ismerkedtünk össze az érsekvadkerti főutcán, 1995 decemberében házasodtunk, 1996-ban született Levente, szerintem 1997-ben költöztünk le Szigetszentmártonba.
A nejemnek egyáltalán nem volt ínyére Mártonba költözni, vályogház, kinti budi, fúrott kút, fürdőszoba nincs, de évek távlatából az egyik legszebb emlékünk.
Azzal indítottunk, hogy hirdetéseket ragasztottam ki Szigetszentmiklóson, hogy albérletet keresünk, emberi körülményeket, szerencsére nem találtunk. Muszáj volt Mártonba költözni a kis parasztházunkba, mert akkor már házasok voltunk, s közösnek számított.
Előtte már levittem (HÉV) magammal néhány lányt, sex, drog, rock&roll címszó alatt, de a nejem volt az első, aki nálam korábban kelt, s azonnal kapát fogott a kezébe. A szomszéd néni meg is jegyezte, hogy: látom szeret kapirgálni.
1600nm telek, sok gyümölcsfa, szőlő, gaz, volt mit rendbe rakni, mert én évekig csak szédülni jártam oda, azt sem tudtam, hol van a kapa. Szóval a nejemnek minden jogalapja megvolt, hogy asszony lesz a lányból, s hivatalos vagyok oda én is.
A állás
Az első átugrandó mérföldkő az állás. Nekem már volt, a nagyvágóhídon egy cégnél voltam nyomdai segédmunkás, később raktáros. Gyermekkori barátom révén kerültem oda, felejthetetlen évek. Vihogás, wc falán üzengetés egymásnak, órákig álltunk befüvezve, bebélyegezve a forró zuhany alatt, meló utáni piázás, utolsó HÉV-en elalvás, végállomás, s hajnalban gyalog vissza, haza.
A nejem a miklósi zeneiskolában helyezkedett el zenetanárként, a főnöke egy szipirtyó volt, ettől függetlenül boldogok voltunk, mert végre volt állás, kiindulási alap, elkezdhettünk berendezkedni a saját életünkre. Takaros kis kunyhót faragtunk abból a parasztházból, fekete-fehét tv-n néztük a Top modellt, vajas kenyér, párizsi, szójapörkölt, lavórban fürdés, villany rezsó, de nem volt még hűtőnk.
A hűtő
Kispesten a József Attila utcában volt egy 10 emeletes, régebben villanyszámlás voltam ott, szinte mindenhez volt kulcsom. Egyik délután költöztettek egy lakót, hordták le a bútorokat, dobozokat az előtérbe, onnan egy teherautóra. Észrevettem, hogy egy hatalmas Lehel hűtőt hagytak magára, emberek rögtön utána fordultak vissza, mentek fel a lifttel.
Szegény hűtő ott árválkodott, pár méterre az elektromos helyiség, amihez volt kulcsom, nekünk meg hűtőnk nincsen. Megfogtam, s a sarkainál fogva odagörgettem az elektromos helyiséghez, kinyitottam, betuszkoltam, s rázártam az ajtót, majd angolosan távoztam.
Napokkal később mentünk érte a nejemmel, egy Trabant kombival.
A melegvíz
Ez nem volt annyira körülményes, szélsőséges, inkább csak megoldhatatlan mérföldkő. A konyhánkban volt egy bajai szivattyú, 24 méter mélyről hozta fel a vizet, abból ittunk, főztünk, s a rezsón megmelegítve lavórban fürödtünk. Vettünk szép, szürke, műkőre hajazó, legolcsóbb linóleumot a döngölt padlóra, s diadalittasan pocsoltuk ki a lavórból a vizet.
Szigethalomra jártunk piacolni, hétvégi bevásárlás, cukrászda, faliszőnyeg, házi kolbász, kokárda. Leltünk ott egy csap végére szerelhető elektromos kütyüt, ami szinte azonnal forró vizet a kopaszra, ilyen átfolyásos, volt benne spirál, ami izzott.
Konyhában szabadon 9db papagáj, egy hatalmas faág volt a sarokban, kalitka nyitva, éjjelre elültek. Reggel tojásrántotta, Misi bácsi a szomszédból pálinkával traktált, féllábú kakukk fészkelt a fenyőfán, darazsak döngték az eperfa lombját, kicsi ház, kicsi boldogság.
Ott lettem igazán guga, elneveztük magunkat gugányóknak, amiből lett gugapo, guganyo, s ott cseperedett a kisguga is, egészen gugás helyzet volt.
Közben eltelt 15 év, Benjámin a kisebbik fiunk most első osztályos, mögöttünk van sok keserűség, csalódás, öröm, és boldogság. Tegnap a nejemmel beültünk egy kád forró vízbe, s megtartottuk a szokásos évértékelőt. A végén arra jutottunk, hogy mindent elértünk, amire mások vágytak, s amire mi vágytunk, az másoknak jutott.
Kerestük azt a bizonyos három szavassal leírható, évet lezárhatót, amire még Mártonban felderült az arcunk, s oly sokat mondogattuk egymásnak, hogy: a állás, a hűtő, a melegvíz.
2010-ben megépült a bungi, apa bungija, amolyan műhelypótló, kicsi boldogság. Tudok hol dolgozni, az ajtaját magamra húzhatom, magvas gondolataimat képernyőre vethetem, rólam szól, meg a két ostoba macskáról, akik szintén beköltöztek, és soha nem hagynak békén.
Pont a legjobb gondolataim közepette ugrik fel az asztalra, s mászik rá a billentyűzetre, érdes nyelvével megnyalja a kézfejemet, kicsi macskaboldogság.
Végre lett kiskertünk, gondolom senki előtt sem titok, hogy 2007-ben Bánkra költöztünk, kicsi falu, nagy boldogság, nagyon boldog gugapo, nagyboldogasszony.
Két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere. Van vöröshagyma a tarisznyába…
Vagy is, hogy se szántani hol, se vöröshagyma. Tavasszal kikémleltünk egy parcellát a kicsi boldog telkünkből, hogy ez jó lesz veteményezni, a Járja János felrotálta, nagyboldogasszony bepalántázta sűrűn paprikával, paradicsommal, retekkel, s mindennel, ami szem s szájnak ingere, és még vetési varjúval. Nem győztük behordani a sok finom falatot, nyáron cukkínit grilleztünk saját termésű hagymával, fokhagymával. Kicsi kert, kicsi boldogság.
Aztán ott van a bedőlt cégem, a guga bt, volt rajta bőven adósság az apeh felé. Nem is tudtam sokáig dolgozni csak feketén. Végre ez is mögöttem van, letudva, kínos volt, hogy munkákat nem tudtam elvállalni, mert nincs cég, se számla. 2010 ezt hozta magával, tiszta lappal indulhatok, guga végre számlázhat, ennek is nagyon örülünk, nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára. Aztán engedtünk még forró vizet a kádba, s néztünk kérdőn egymásra, hogy ennyi?
Hja, 15 év ennél hosszabb volt, de minden év belefér három szóba. A állás, a hűtő, a melegvíz. A bungi, a kiskert, a számlázás. S, hogy mi volt közte?
Cipős dobozban őrizzük a befizetett csekkeket, felszólítások, halasztási kérelmek. Másik dobozban üres ünnepek, megfakult fényképek, halottaink, akikre úgy emlékezünk, mint ha még ma is élnének, s olyan évek, amit nem kívánunk vissza magunknak.
Egyszer verset is írtam róla részegen, de másnapra elfelejtettem, csak a hangulata maradt meg, mint a felkelő nap ragyogott. Aztán visszaváltottam az üres üvegeket, kenyérre még pont jutott. 15 évbe sok nevetés, könnyesre, térdcsapkodósra sikerült kacagás is belefért, ez tartott bennünket életben. Mindegy mennyire sikeredett szánalmasra, ki tudtuk röhögni, csak idő kellett hozzá, bassza szellő. Mindig találtunk örüljünk neki, hogy nem kezdetű mondatokat. Kis fogyasztású, belső égésű gugák. Ha most kéne költöznöm, a ruhatáram beleférne egy kisebb dobozba. 1 pár cipő, 1 nadrág, karácsonyra kapott kínai alsók, zoknik, zsebkendő, kedvenc póló, és a dolgozós mackóm. Nem tűnt még fel, hogy mindig ugyanabban a ruhában látsz? Az a titka, hogy a nejem sokszor mos.
Viszont.
Az elmúlt 15 év azzal telt, hogy ha a nejem volt magam alatt…Őőőő ez így nem jó, kezdjük újra. Az elmúlt 15 év azzal telt, hogy ha a nejem volt maga alatt s ajkát lebiggyesztve, vagy magából kikelve valamit a falhoz vágott, én támogattam, vigasztaltam. Ha rajtam volt a sor, s a keserűség kiáradt, s nem lelte gátját, akkor a nejem állt ellent neki. Ebből elég volt, tényleg elég volt abból, hogy 15 évig simogattuk egymás buksiját, hogy jól van na, ne szomorkodj.
Ez végleg megváltozott. Mostanában nem vigasztaljuk egymást, együtt kesergünk át akár egy egész napot némán. Gyerkőcök iskolában, a hűtő üres, a kocsiban egy csepp benzin sincs, a telefon sem csörög. Tévé reggeli műsorában kutyakozmetikus nyeherészik vígan, ölében lilára buzerált pudli, legszívesebben belebasznék egy csákányt. A nejem a konyhában, nem int türelemre, nem fegyelmez, mint máskor, ezen már rég túl vagyunk, csak áll némán, s bámul ki az ablakon. A meg nem valósult terveinket szürcsölgeti két cukorral, a lejárt szavatosságú álmainkat címkézi újra, azt már soha többé nem teszi hozzá, hogy van remény. 15 év ebből elég volt, megerősödtünk, mindenből jól jöttünk ki. Azt nézzük, hogy minek lehet örülni, azt a kicsi boldogságot. Van hova hazajönni, ott vár valaki, meg a két gyerek. Egészségesek vagyunk, eddig minden nap ettünk, van öltözet ruhánk, van hol aludnunk. Kell ennél több?
Viszont.
Arra is rájöttünk, hogy a keserűség csak egy viszonyítási pont. Mikor meghatározzuk, hogy a végtelen világűrben hol van a föld. Mert van a nap, sok-sok bolygó, s ott van a hold is, ez meg a föld, itt vagyunk. Ez a sok mifaszom ezünk van, meg azunk van, ebből már nekünk kettő is van zavart meg bennünket. Szeretnénk tudni, hogy 15 év után hányadán állunk, mik a hiányosságok. Félig üres, vagy félig tele? Körülnézünk, és annak nagy háza van, nagy autója, nagy vállalkozása, állandóan pörög. Hű de jó neki. De nincsen felesége, mert régen elvált, a neje vitte a fél vagyonát, s a gyerekét is. Hű de rossz neki. De még mindig a galaxison belül járunk, a bolygók kivehetők, szemmel követhetőek.
Aztán engedtünk még forró vizet a kádba, s néztünk kérdőn egymásra, hogy ennyi?
Sorra vettünk még másokat is, hogy hozzánk képest, térképen megjelöltük karikával.
Csak abban nem tudtunk megegyezni, hogy most mit keresünk, kutatunk? Azért tekintünk körbe, hogy félig üres, vagy azért, hogy félig tele?
Bezártad az ajtót?
Fölém hajol a kádban, csókolódzunk, megmarkolom a formás kis seggét, és rutinosan szexelünk, kádban mindig ugyanaz a póráz, kiforrott, lendületes, amorf strófák. A refrén is mindig ugyanaz, csak az ágyban lehet szabadjára engedni a fantáziánk, ha a gyerekek nincsenek itthon. Egyszer azt találta mondani egy fürdőkád utáni pihegés közben, hogy ezt legalább nem veheti el tőlünk senki, kicsi boldogság.
Meg lehet unni egymást? Lehet úgy gondolni a házastársunkra, hogy fárasztó, teher, kolonc, s szabadulni kéne tőle? A flipperben is vannak szabályok, minden gombnyomás egy újabb löket, csak az ásó, kapa, és a nagyharang választ el bennünket.
Jel 2,4 De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
Bolti Zsolti (Semsis) mesélte, hogy úgy szexel a nőjével, mint ha aznap látná utoljára, végig arra gondol, ettől olyan vad. Azóta már külön vannak, de a tanácsát megfogadtam.
Minden ember lelke végtelen, akár a mély világűr, gyermeki frissességgel, érdeklődéssel, kíváncsisággal lehet ébren tartani + forró víz, s kikapcsolt telefon.
Most jöhetnék ilyen elbutult, Csernus-féle ne hódolj be a világnak, álljon térden könyörögve előtted a világ, ha magam sem venném hasznát. Minek raknám ki a facebookra, iwiwre?
Csernustól éppen válik a felesége, saját dugájába dőlt, magán sem tud segíteni. Minek menne kelyhet keresni? Van már neki, igya ki azt.
1994-ben, Érsekvadkert sötét főutcáján pillantottam meg először azokat a csillogó szemeket, a barátnőivel várt rám, jön a pesti srác. Igyekeztem elkápráztatni színes tollaimmal, akár a páva. Táncház találkozóra mentünk a stadionba, s bűvöltem Őt esti egyetemmel, apám birtokával, kajaktúrával, nem volt hasztalan. Bár se esti egyetemre nem mentem (szobafestő szakmunkás vagyok), apám is eladta a tanyáját, a nagy dunai árvízre való tekintettel pedig lemondtam a túrát. Minden csalóka ábránd ellenére sikerült megtartanunk a 15. évértékelőnket a kádban.
1997: a állás, a hűtő, a melegvíz
2010: a bungi, a kiskert, a számlázás
Anno Domini: a ásó, a kapa, a nagyharang
Viszont, nem panaszkodunk, minket mindenki mosolyogva lát 
