Satira si umorul

 GUGA – 2011 évi naptárrendelés!

2007 augusztusában, amikor Bánkra költöztünk, el kellett töprengenünk azon, hogy milyen fűtésre rendezkedjünk be. Gáz or fatüzelés? Tanultunk mások hibáiból, elveszített munkahelyek, bedőlő hitelek, fagyoskodás helyett rohanás hősugárzót venni, mert kikapcsolták a gázt. Maradt a fatüzelés, első évben egy kisebb vaskályha, ami orrán, száján füstölt, a kéményünk olyan rossz állapotban volt, hogy még a padlószőnyegből is dőlt a füst, mivel bekeveredett a házunk alapja alá. Néha mikor bementem Budapestre alkatrészekért, az ügyfélváróban megjegyezték, hogy jó füstölt szalonna illatod van.

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

2008 telére megépült az új kémény, és a cserépkályhánk, nálam magasabb (192), ha nem is búbos kemence, de purgatórium van a közelében, leszen vele babra bőven, nem csak egy kattintás, hogy fűccsé oszt jóvan. Rendesen utána kell járni, hogy honnan rendeljünk fát, papírt begyújtáshoz, a hamut kiszórni a konyhakertbe, de ezt legalább nem tudják kikapcsolni, nincs rettegés, hogy mekkora a számla, s vajon ki tudjuk e fizetni.
Sokan térnek át fatüzelésre a környezetünkben, még annak árán is, hogy a lebontott cserépkályhát újra építtetik. Jó szórakozás csípős hajnalokon, amíg a kiccsalád alszik, s az asszony kávét főz, kilépni a hóba, kiszórni a hamut, begyújtóst aprítani, begyűrni a papírt a kályha ajtaján, gyufát lobbantani, s leülni elszürcsölni a kávét, s meghallgatni a Kossuthon a híreket, amíg lobot vet a tűz. Ha ügyesen játszik az ember, akkor a kályha reggel még tűzforró, s csak szinten kell tartani. Ezt úgy lehet elérni, hogy 2-3 óránként felébredünk, s rakunk rá egy formás akác rönköt. A felébredést meg egy nagy pohár vízzel lehet elérni. Álomittasan kibotorkál az ember a slozira, ülve pisál, próbál visszaemlékezni, hogy éppen mit álmodott, s mi lehet az értelme. Álmomban megint repültem, egy hatalmas erő magával ragadott és kirepültem a világűrbe, onnan néztem le a földre, teljesen meztelen voltam, meg ilyenek. Aztán rálegyint az ember, iszik megint egy nagy pohár vizet, kicsit kiengedi, hogy hideg legyen, betol a kályhába egy akácost, és újra álomba merül.
Begyújtáshoz a papírt a nejemre bíztam, hetente legalább egyszer ment fel Pestre zenekari próbára, mondtam neki, hogy hozzon rendesen reklámújságokat, dübbentse meg a Suzuki hátulját, hogy üljön. De ne ilyen fényes valamit, hanem rendes papírt, Népszabadságot, Szabadföldet, ilyesmit, a fényes az csak kojtol, bealszik. Na el lehet képzelni, ahogy a nejem járta a lépcsőházak bejárati ajtajait, és próbálta kiválogatni a fogamra valót.

A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.

2009-ben már próbáltunk előre gondolkodni, és jó előre fát rendelni, nem jött össze. Kérdeztem is a faszit, aki szállítja a fát, hogy mások megrendelik ugye előre egész télre?
Áhhh francokat, dehogy, köbméterenként rendelik havonta, ahogy jön a családi pótlék, vagy a fizetés, nincs itt már pénze senkinek előre gondoskodni. Azt csak a jóléti nyugdíjasok tehetik meg, akinek rendezett élete van, és félretett pénze, meg nincs gyerekük, unokák.
Ezt szó szerint így mondta. A nejemmel összenéztünk, és megnyugodtunk, hogy nem csak mi vagyunk egyedül ilyen szerencsétlen jószágok, nem kell felesleges bűntudatot táplálnunk, amikor felaprítjuk a felesleges bútorokat, hogy legyen mivel fűteni, amíg pénzhez jutunk. Lehetne fát lopni, közel az erdő, tényleg egyszerűnek tűnik, de eddig még sikerült megoldani enélkül. Meg már hogy nézne ki? A nejem köztiszteletben álló tanár, én polgárőr, s az éj leple alatt settenkedve berregtetném a láncfűrészt? 700 lelkes faluban lakunk, hamar híre menne, hogy a Zvolenszkiék lopják a fát, tudod a víkendesek, a felesége tanár. Aaaaz? Tényleg? Nem mondod? S ezek a pletykák ahogyan szárnyra kapnának, úgy vennének egyre ferdébb irányt, s még azt is ránk vernék, hogy mi öltük meg Laura Palmert, mi szabadítottuk ki Isaurát.

Kint sincsen kincsünk, bent sincsen kincsünk.

2010 a homlokhoz csapás, és a megkönnyebbülés éve, tényleg jó nagy marhák vagyunk, hogy nem vettük észre már előbb. Itt a víkendsoron, ahol lakunk, minden ősszel kirakják az utcára a kivágott gyümölcsfákat, visszavágott, fiatalított, megbokrosodott növényzetet. Hatalmas mennyiség, amit Kubi szokott összeszedni az embereivel traktorral, s szállítja el egy közeli helyre. Egyszer mentünk hata a nejemmel, s mondom neki, hogy: Te! Nézzed már, az nem egy kivágott cseresznyefa? Gyorsan dobjuk be a Suzuki hátuljába, otthon majd feldarabolom.
Ülés előrehajt, alig bírtuk betuszkolni, szerencsére elaprózták, nem egyben hordták ki az utcára, legalább egy heti fűtőanyag, fordultunk vele vagy kétszer, mire hazakerült.
Aztán körbejártam a környéket robogóval, s mondtam a nejemnek, hogy ez nem egyedi eset, az utcák tele vannak fával, csak ránk várnak, hogy hazahozzuk.
Eleinte kínos volt, mert nincs szokva a paraszt a szántáshoz, hogy jönnek ismerősök, s látják, hogy mások telke előtt babrálunk kidobott fákkal, s igazgatjuk a Suzuki hátuljába, majd hazaröpítjük, kigömbölyítjük kerítésen át, és dekopír fűrésszel, meg a vastagabbját láncfűrésszel abriktolom.
Az idősebbek megálltak, elbeszélgettek velünk, és dicséretes dolognak tartották, hiába szégyelltük az ingyen tüzelőt. Mondták is, hogy volt régen a szegény világ, akkor még baltával vágták ki a fát. S pár nap múlva jöttek szólni, hogy melyik utcába menjünk, mert éppen ott dolgoztak, kivágtak néhány fát, s kirakták. Hozzuk haza, amíg Kubi el nem viszi traktorral. Közel két hétig edződtünk, mire már fel sem figyeltünk arra, ha valaki meglátott bennünket. Munka közben jól elcsiviteltünk a nejemmel, megdöbbentettük a Suzuki hátulját fával, s 2-3 kanyar délelőttönként, aztán abriktolás fűrésszel Kossuth rádió kíséretében, alapos déli krónika, ki nyer ma. Hát mi.

Netán platán, netán palánta, netán tán platánpalánta?

Nem számoltam, de szabadidőnkben összehordunk kb. 5 köbméter fát a pincébe, ez emberek között is 100 küvecs, mert, hogy fát nem hoznak ki darabolva 18 küvecs alatt köbméterenként. Vérszemet kaptunk, és egyre többet mentünk fáért, ha volt egy szabad óránk. Kezdtük élvezni, magasról legyintettünk rá, ha jött valaki, aki nem szólt, csak alaposan végigmért rajtunk, és vitte a hírt, hogy képzeld a Zvolenszkiék. Hadd képzelődjenek, nálunk viszont gatyarohasztó meleg van, a két külyök forró cserépkályhára ébred, s nem került egy vasunkba sem, nem fáj a fejünk a gázszámla miatt.
Sőt, megoldódott ez a Pestre menős, reklámújságot hozzál, de ne a fényeset probléma is.
Kiépítették a faluban a szelektív hulladékgyűjtést. A teniszpálya mellett van 5 konténer.
2 a papírnak, 1 az üvegnek, 2 a műanyagnak. Csak lesétálok egy nagy papírdobozzal, és kiválogatom a fogamra valót. Komolyan mondom, felér egy alapos szociológiai tanulmánnyal, hogy az itt élők, és a víkendesek mit olvasnak, hogyan, és mit dobnak ki. Nem beszélve arról, hogy a begyújtósra egy futó pillantást vetve pl. micsoda új világ, és új információk tárulnak fel az ember előtt. Én pl. nem vagyok egy nagy tévé néző emberke, így most kellett megtudnom Hulé Edit tolmácsolásában, hogy meghalt Jimmy. De az is feltűnő, hogy szinte minden címlapon Klaudia van, hogy éppen kibe habarodott bele, kije halt meg, és hogyan viselte, s hogy milyen ruha volt rajta. De az is elgondolkodtató, hogy a rejtvény mellékletek érintetlenek, a nejem ennek kifejezetten örült. Próbáltunk rájönni a nyitjára, hogy vajon szellemi kapacitás, vagy idő hiánya okozza? Végül is mindegy, tűzre megy, megégetni való.

A savas alma a kamasz hasat karbantartja: ha lassan halad, hajtja, ha szalad, marasztalja.

Egyik reggel derékig a konténerbe hajoltam, s jött egy közeli lakó, aki látva, hogy mit csinálok, elcsapta a fejét, próbált nem tudomást venni a látottakról. Nem tudom mit gondolhatott magában, de azt igen, hogy gázzal fűt, s jön még kutyára dér, bár nem kívánom neki. Lehet arra gondolt, élelmiszert kaparok ki a forró gesztenye közül. Majdnem.
Találtam 170db felbélyegzett, megírt képeslapot 1955-1965 tájékából. Nem voltam rest és visszamentem a fiamnak szólni, hogy gyeridemán. S nyakig elmerült a konténerben, bemászott, majd sűrűn kinézett, hogy nehogy meglássa valamelyik osztálytársa.
Hiába nyugtatgattam, hogy ne azokhoz mérd magad, meg lesz azoknak is a maguk baja.
Szóval otthon átnéztük az erdélyi, felvidéki, délvidéki, jugoszláv, csehszlovák, román, usa, spanyol, német, ndk, egyiptomi, török, és egyéb képeslapokat.
Egyet fel is olvastam a nejemnek, hogy: Kedves Édesanyám! Nagyon hideg van, az étel rossz, és beteg vagyok, a hasam is megy. Alig várom, hogy hazaérjek. Ezen jót röhögtünk, biztos sikerült megnyugtatnia az édesanyját a távolból, tűrőképesség, terhelhetőség nulla. Szívbajt kapna, ha az utcáról kellene becipelnie a fűtőanyagot.
Utánanéztem a neten, a hasonló kaliberű képeslapok akción 800-1800 Ft./db áron kelnek el.
Az viszont végképp nem fér a fejembe, hogy az embereknek honnan van pénzük 1-2000 forintos divat és, mezőgazdasági újságokra. Ilyen fényes, biszem-faszom lapokra, amikben traktorok pózolnak melltartóban. Ezek nem láttak még kombájnt aratás közben?
Pedig van Bánkon traktoros, ha vennék a fáradtságot és kisétálnának a wellness hotelből Kubi piros pozsgás arcát láthatnák traktoron.

Kecském kucorog, macskám mocorog, vizslám vicsorog, ürgém ücsörög s vígan vigyorog.

Könyveket találtam kidobva a szelektívbe, hatalmas térképek, régi orosz regények, Jókai, Mikszáth, sorolhatnám, valakinek meghalt egy idős rokona. Nem volt szívem elhozni, és begyűrni a kályhába, maradtam a szokásosnál, Kiszel Tündével a címlapon gyújtottam be. Hamar fellángolt és azonnal melegünk lett, csak úgy izzott a kályha, nem győztük ledobálni a ruháinkat. Nejem kérdezte is, hogy tudod Kiszel mivel lett híres? Hááá mondom műsorvezető volt az M1-en, még régen. Áhhh, dehogy, vetkőzött, aktképekkel futott be külföldön, utána jött haza és vezetett gyermekműsorokat, aztán be a cserépkályhába, hadd lobogjon.
Meg kell hagyni még a kávét sem tudtam elszürcsölni, sem a híreket meghallgatni, olyan hamar leizzott parázsra, kellett rádobni néhány hasábot, amit behordtunk az utcáról.
Rá is kérdezett a fa szállító faszi, hogy miért nem rendeltek? Furcsa volt neki, hogy nem emelem meg a telefont, és nem kérek egy köbméter akácot. Hááá mondom most jól el vagyunk látva, amíg Kiszel van címlapon. Egy szót sem értett belőle, értetlenkedett.

Aztán egyik este a polgárőr szemeimmel láttam, ahogy egy helybéli tiszteletben álló lakos, úgymond ős bánki, lopja a fát. Megrakott autóval jöttek le a hegyről a sötétben, félrehúzódtam, nem láthattak. Nem is tettem szóvá, holott dolgom lett volna. De úgy voltam vele, hogy kerülhetek még én is ilyen helyzetbe, dehogy ugrasztom rá a falut, rendőrséget. Nem azért lopja a fát, mert könnyű helyzetben vannak, maradjon az én titkom, melegedjenek kedvükre.
Inkább elhadartam egy nyelvtörő gyakorlatot, harmadjára sem sikerült kimondanom, elröhögtem magam. Mit lopsz küklopsz? Gipsz klipszet lopsz, küklopsz?

Késő este újra jó a cserépkályha elé guggolni, rádobni egy hasábot, becsapni egy pohár jéghideg vizet, ami később felébreszt, letörölni a borostámról a cseppeket, a tükörbe bámulni, és álomba merülni. Majd Vodi zenéjére elaludni, mostanában nem is hallgatok mást, absztarkt álmokra számíthatok. Hatalmas felhő görgeteg, apró felhők válnak ki belőle, sebesen száguldanak, 12 angyal lesz belőle, megállnak a levegőben a földre tekintve, mint egy hadsereg, hó nyilakkal lövöldöznek felém, nem találnak el. S ahogy megjelentek, úgy tűnnek el egy szempillantás alatt, a nyomukban hóvihar, és szakadó hóesés. A húgyhólyagom ébreszt, kikóválygok a slozira félig éberen. Próbálok visszaemlékezni, s egy kérdés jut eszembe, hogy ez igaz? Igaz, amit láttam? Jósálom? 2010 tele ilyen kemény lesz? A kályha még izzik, újabb hasábbal etetem meg, a csaphoz hajolok, kicsit kiengedem, hogy hideg legyen, jólesik a hideg víz, kicsit felébredek, de perceken belül elalszom. Egyetemi kollégium szobájában vagyok. A hűtőben hazai kaja, amit anyám csomagolt, és a többieké. Valaki, valami sejtelmes alak odalépett, kinyitotta a hűtő ajtaját, és vastag, acélos hátú bögölylegyek lepték az ételeket. A sejtelmes valaki Chemotoxot fújt a hűtőbe, majd rácsukta a böglyökre. Igénytelen álom, sosem jártam egyetemre, szakmunkásképzőt végeztem. Az álom még is olyan, mint egy kirándulás. Újabb ébredés, a szájam szegletében félmosoly, próbálom értelmezni a lehetetlent, a realitás újabb hasábot követel, újra a csap csőréhez hajolok, várom, amíg hideg lesz, újra letörlöm, keresem az álmok hajlékát. Hajnal 4 óra van, kicsit a hagyományok háza, félötig népzene, utána határok nélkül, Kossuth rádió.
Már a népzenénél belealszom, a zene beleszövődik az álmomba. Kerékpárral megyek, és a küllőknek hegedű hangja van. Idegen tájakon járok, élvezetes dombok, és források. A mondatok megmaradnak, hogy Csíkszereda, Kossuthra aludninál nincs édesebb álom. Az 5 órás hírekre még felébredek, Kránicz Balázs, Bozsik gazda, félálom, valami állatorvos hangrögzítője várja a hívásaikat, a macskánk rühes. S utána élménybeszámoló, hogy Nógrádon volt fiatal állatorvos, TSZ-ről-TSZ-re járt. Az első állomáson téglákat melegítettek neki a kályhán, a lovaskocsi bakjára rakta egy pokróc alá hideg téli napokon, s a másik TSZ-ben forró téglákkal várták, kicserélte, s szinte egész napon meleg volt az ülepe alatt. Olyan átéléssel és szeretettel mesélte, hogy beleálmodtam magam. A Nokia 3310 ébresztett, anya megbökött, hogy apa a telefon. Megpróbáltam magam a felszínre verekedni az álomból, felfogtam, hogy én én vagyok, a reggel az reggel, s a kávé az kávé. Felültem az ágyamon, kitöröltem a csipát, s pavlovi reflexként beindult a nyálelválasztásom. Mindjárt reggeli. Szalonnás tojás, sok hagymával, fokhagymával, forró teával.

Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.

Ha celeb lennék, ha celeb életünk lenne, ha én és a nejem, a gyerekeink celeb életet élnénk, s fejből tudnák az emberek, hogy a fiam neve Donatella (egyébként nem az), hanem Levente és a kisebbik Benjámin. Akkor még arra is kíváncsiak lennének, hogy naponta hányszor megyek vécére. Hát tessék, legyen nektek, nekem jó az anyagcserém. Reggelente elmegyek 3-4 alkalommal, de leginkább akkor jön rám, ha valaki a vécén ül. Ártatlanul, de a másikban bűntudatot keltve megkérdezem, hogy van valaki a vécén? Holott látom, hogy az ajtó csukva, s bent ég a lámpa. Persze apa, de mindjárt megyek. Én addig egyik lábamról a másikra feszengek, hogy meddig már? Ennyi elég az anyagcserémről? Vagy arra is kíváncsi vagy, hogy közben mit olvasok? Bibliát. Bizony régebben a Biblia előkelőbb helyet foglalt el az életünkben, s több időt szántunk rá, nem csak szarás közben olvastuk, s épültünk belőle lelkileg.
De mostanában begörcsöltünk. Okkal, ok nélkül, magunk sem tudjuk, de egymás előtt is szégyeljük. Néha napján rákérdezünk, hogy te mit olvastál? S pontosan tudjuk, hogy nem az azt megillető helyen olvasta a másik, s nem is vár tőle túl sokat. Képmutatóak sem szeretnénk lenni, hogy nem így van, ezért nem hibáztatjuk egymást. Viszont a függőségi viszonyt sem tudja feloldani egyikőnk sem. Naponta elismerjük, hogy az életünk Istentől függ, minden percünk.

Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé. Jamaika a jamaikaiaké.