Satira si umorul

Ilyen a jó férj?

Előrebocsátom, hogy hosszú olvasmány, ha nincs türelmed, vagy sűrűn benéz a főnök, akkor inkább nyomtasd ki, előre is köszönöm a figyelmet.

Természetesen olyan, mint én, legalábbis nagyon hasonlít hozzám, kedves, figyelmes, előzékeny, udvarias, okos, jól nevelt, megbízható, okos, temperamentumos, vitális, az ágyban egy Isten, hűséges, modoros, erkölcsös, okos, igyekvő, dolgos, szorgalmas, szerető, barátságos, őszinte, nyugodt, okos, intelligens, szereti a komoly zenét, de járatos a punk világában is.
De mivel férfiról van szó, s egyben rólam, a hosszas, végeláthatatlan felsorolásnak még nincs vége, mert a jó férj: okos, jó kedvű, szereti az állatokat, lojális, humoros, fitt...

Egyrészről...
Másrészről:
Érzéketlen fatuskó, aki bármikor kedvesebb a macskákhoz, mint a családjához, lusta és rendetlen, nincs az a ruha, ami ne férne el a szék karfáján, önző, kizárólag Vele kell foglalkozni, ha nem így van, akkor tesz róla, hogy így legyen, udvariatlan, minden ajtón a felesége előtt megy be, figyelmetlen, a wc deszkát mindig felemelve hagyja. Izgága sajtkukac, amennyiben a másik szívesen pihenne, modortalan, akárkit letegez, neveletlen, minden vendégével széket hozat, ahelyett, hogy Ő hozna, az ágyban egy isten, de inkább csak kis „i”-vel...

Nahhh, közben, mint láthatjátok a nejem félbeszakított.
Nem tesz semmit, majd lesz egy „milyen a jó feleség?” c. poszt, s megkapja a magáét.
Folytatnám, tehát a jó férj: mindenre van ideje, mindenhol szívesen látott, piros pozsgás, áldozatkész, magabiztos, férfias, okos, tanulékony, rugalmas, a családjának él, optimista, lehozná a csillagokat, ha kell gyengéd, türelmes, kompromisszum képes, ismer néhány idegen szót, de nem mindig a megfelelő helyen használja, szeretetre méltó, érzékeny, jó szerető.
S most jöjjön az, hogy a jó férj miben járatos.

A jó férj autószerelő, vízszerelő, szobafestő, kiváló masszőr, pszichológus, apró műtéteket maga végez (kivéve amputáció), csodálatos mitfahren, beszél idegen nyelveket, jól tájékozódik idegen helyeken, könnyen feltalálja magát, improvizál, impozáns, imponál, imposztor (hja, az nem, és nem is impotens).
Találékony, a jég hátán is megél, igazi vak tyúk is talál szemet, vérbeli kereskedő, kőművesnek sem utolsó, kertésznek elmegy, halásznak mondható, juhásznak már tapasztalt, tehenésznek profi, lovásznak jobbat nem találsz, politikusnak (izé). Árkot ugrik, bokrot nyes, zenésznek kiváló, íróként verhetetlen, a divat nem hóbortja, a jó szó nem hatja meg, dicséret nem illeti, kemény, mint a kő, megmarad akár a szikla, ellenségeit szétzúzza akár a pöröly.
Nahhh, kicsit vegyünk vissza. Ellenségem csak egy van, de ő sem tud róla, és amúgy is régi ügy. Eleinte tényleg faragatlan voltam, mentünk a nejemmel étterembe és nyitottam az ajtót, majd beléptem, s a nejem utánam. Lehordott a sárga földig, hogy lehetsz ilyen?
Nem volt aki megtanítson, tehenész családban nőttem fel, egyetlen dolog volt, amit előre engedtünk, mostoha apám dunyhája alól a bepiszkított levegőt, sietve tártuk szélesre a bejárati ajtót.
Az öregem néha olyanokat evett, hogy rendesen beleizzadtak a falak, manapság igazi kincs lenne az öreg, megújuló energiaforrás.

Oké, még két év, és akkor már ugyanannyit neveltem én, mint az apja, anyja, mostoha apja, mostoha anyja, egyéb apjai és egyéb anyjai. Szóval három év múlva szeretném látni, hogy az a rengeteg energia, izzadság, könny, bánat, őszhajszál nem volt hiábavaló, amit „okos” párom nevelésébe belefeccöltem.
Még hogy eleinte ment csak előre az ajtóban, ha-ha, most ugyanúgy előre megy. A wc ülőkét fenti két bejegyzése között is képes volt felhajtva hagyni. Na és ez a tehenészetre hivatkozás, kezd enyhén szólva unalmassá válni. A csillagokra visszatérve, ha kérnék egyet, a válasz ez volna: „Majd!” Előbb lesz csillagom, ha én megyek fel érte. Tanulékony:))))) beszarok! Ország, világ, televízió, rádió úgy ejti szerencsétlen Zuschlag nevét, hogy ejtsd: Cuslág, Neki viszont a mai napig ejtsd: Zuslág a helyes kiejtés. Még hogy bokrot nyes! Csak már látnám, hogy végre megnyírja azt a szerencsétlen sövényt. Csak abban bízom, hogy ha Apósom újra eljön, Ő majd megcsinálja. Pszichológus??? Valóban! „Fiam, Te hülye vagy!” A gyerek észhez is szokott térni eme bölcs tanítás hallatán. Hát, a megújuló energiaforrással itt sincs baj!

Írásban nem jelölt teljes hasonulás, másképp ejtjük, mint ahogy írjuk.
Vagy nem azt kapjuk, amit várunk?
Szóval minden lány, nő, elvált asszony, vénlány, öregasszony az igaziról álmodozik. Ilyen magazinok címlapjáról lelépett, tökéletes, kocka hasú, csak soha meg ne szólaljon, amíg a nagy harang el nem választ mosolyogjon typ, férfiról.
Elárulok egy titkot, ilyen nem létezik, és mégis. A felsorolt külső, belső tulajdonságok néha felbukkannak, minden szökőévben, vagy ha a családról van szó, összejövetel, s muszáj képmutatóan viselkedni, de amúgy jellemzően, a hétköznapokban a férj mutatkozik meg, a maga valójában, hamisítatlanul. S, hogy milyen az igazi férj? Olvasd el az egészet elölről ezen felül már csak okos.

Nem tudom, hogy a feleségem mit várt konkrétan, nem beszéltük meg, de azt, hogy mit nem, utólag kitárgyaltuk. S akkor most jöjjön a megismerkedésünk fázisa.
Én 2-3 hosszabb kapcsolaton már túl voltam, akadt néhány rövidebb, de már belülről megfogalmazódott bennem látva mások életét, hogy én is feleséget szeretnék. S olyan gyerekeket, akik, miközben forog a mosógép, sül a rántott hús, s a kettő együttes illata belengi a kis egyszobást, az anyjuk szoknyájába kapaszkodva sipálkodnak, hogy akarok.
Közben csönget a postás, vagy a villanyszámlás, a feleség mindent félredobva siet ajtót nyitni, menet közben fellöki az előszobában felsorakoztatott hó végi reménységeket, az üres sörösüvegeket. Sűrűn elnézést kérve lejattol, majd miután elment, méltatlankodva megjegyzi, hogy nem érti, hogyan fogyaszthattunk ennyit, egész hónapban itthon sem voltunk, alig járt a mosógép.

A nejem már előre figyelmeztetett, hogy ha leírjuk a megismerkedésünket, akkor kétféle verzió lát napvilágot, mert szerinte nem úgy történt. Ez abból adódik, hogy ő alapvetően földhözragadt (ragaszkodik a rideg tényekhez), én pedig hajlamos vagyok kicsit élvezhetőbbé tenni, kiszínezni, írói szabadság, stb. De amúgy is vallom, hogy ha enni szeretnénk, jóllakni, a nejem főz. Ha finomat, fűszereset, különlegeset, merészet, akkor én főzök. Ezt nem ledegradálásként (már megint egy idegen szó, amit ismerek) írom, hanem úgy, mint elismerés. Nekem könnyebb dolgom van, mert hobbiból főzök, nem kötelességből. Jóllakatni a családot a hét minden napján nehezebb, mint néha finomakat főzni. Bár szerintem nincsenek extra igényeim, ha az étel nem májas lekvár, akkor megeszem, amit elém tesz. Bár az előző kontrájában kritikus hangnemet ütött meg velem szemben, s tudja, hogy nem szívesen vágok vissza, egy azért most eszembe jutott.
Mindig legyinteni szoktam, nem terhelem vele, de lassan eljön az ideje, hogy vegyek neki egy hajhálót. Na most itt megint az jön képbe, hogy milyen egy igazi, jó férj?
Őszinte, türelmes, kompromisszum képes, ismer néhány idegen szót, okos, s még sorolhatnám.

Holnaptól nem főzök, az tuti. Én naponta eljárok majd fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz, pedikűröshöz – utóbbi kettőnél még életemben nem jártam – továbbá konditerembe a vihogó barátnőimmel, masszőrhöz, fodrászhoz, kozmetikushoz, talpmasszázsra, kozmetikushoz, fodrászhoz, közben shopingolni egy kicsit a rétsági kínai plázába, majd manikűröshöz.
Szeretett és okos férjem eközben naponta megfőzheti a faszábbnál faszább kajákat, ami nem csak őrületesen finoman fűszeres, merész és különleges, de a családot is ötször jóllakatja/étkezés. Ja, az én szeretett és okos férjem kopasz! ÉN vágom a haját, hogy még a fodrászig se kelljen elmennie szegénynek, nehogy elfáradjon a lába.

Folytatnám. ez a kis kirohanás ne tévesszen meg senkit. A minap a Spektrumon láttam egy természetfilmet oroszlánokról. Bennem eddig az a tévképzet élt, hogy a nagy hím oroszlánok vadásznak, elejtenek, küzdenek, megfélemlítenek, hegyek ormára állnak feszesen.
Tévedtem, mert a hím oroszlán azon felül, hogy lihegve heverészik valami árnyékos helyen, s néha nagy kegyesen megeszi a legfinomabb falatokat, amit elé hoznak, nos, azon felül csak szaporodik. Dehogy mozdul, nem kajtat semmiféle zebra után, sem zerge, nem mogyorós, nem nugát.
Azt mondom az élet igazságtalan. Oroszlán vagyok, igazi Metro Goldwin Mayer, háááurrrghhh
Szóval maradjunk csak annál, hogy ha egy igazi, jó férj nem is egy etalon, aki a címlapokról dezertált, s egy év után jön a válóperes tárgyalás, de azért oroszlán. Olyan, mint én.
Szerintem mindenki ilyen férjre vágyik, mint én, ha nem is rám. Legalábbis a nejem szerint, nekem meg Ő a szerintem mindenki...
Azok véleményére nem adhatok, akik elfogyasztottak már 2-3 férjet és még mindig ők hordják a nadrágot.

Hogy miként ismerkedtünk meg? A magam szempontjából utólag visszagondolva mindent elkövettem, hogy ne sikerüljön. Az első találkozásunkat majd később írom le, ha már a fejemre olvasott, de másodjára nem átallottam megjegyezni, hogy már megint ugyanaz a ruha van rajtad? Meghívtam egy kocsmába, ahol lenyomtam két deci bort és, egy kis rumot, majd jóízűen elmeséltem egy szűzmárjás viccet, holott gyülekezetbe járt és megvetette az alkoholt.
Megjegyezendő, hogy most együtt borozgatunk a Pali bácsi-féle háziból, s már vágytul ég, hogy lerántsa rólam a leplet.
Ha lerántom magamról neki mi marad? Miről fog írni?
Kipróbáljuk?

Megpróbálok leírni minden negatívumot, amit nem szeret, de még is együtt toljuk a szekeret.
Kíváncsi vagyok, hogy utána honnan fogja folytatni.
Kezdjük reggel. Paplan alá fingós, utána bocsánatkérős typ. vagyok. Megvárom, amíg kikászálódik kávét főzni, évente 4-5 alkalommal megteszem helyette.
Aztán úgy teszek, mint aki nem éhes, maradj csak nyugodtan, persze ebből érti, hogy ha azonnal nem csinál reggelit, kiverem a balhét, és hisztizni kezdek. Bár kemény gyereknek gondolom magam, kívülről szemlélve magam néha elég alacsony az ingerküszöböm.
A férfit a gyomrán keresztül? Ha nem is igaz, akkor is igaz.
Sőt, a nejem szokott hivatkozni az örök érvényű igazságokra, közmondásokra, hogy nem alap nélküliek.
Úgy ismerkedtünk össze (lepel lerántás), hogy nő nélkül voltam, s meglátogattam egy közös ismerősünket. Közös ismerősünkkel kirándultunk a hegyekben, felhőtlenség, de este az anyja belerondított. Szerettem volna náluk aludni, de azt mondta, ez nem kurvák tanyája.
Akkor még voltak ilyen tekerős utcai telefonok, felhívta a Susut Vadkerten. Ő meg leadta a drótot, hogy pesti srác, niddamá. Sereglettek a vadkerti lányok körém, nejemnek kis huncut mosoly a szája szegletében, hogy vajon Ő lesz az? Csillogó szem, hódolatom mai napig, megkergültem.
Irány busszal Budapest, 3 napos táncház találkozó, mindenhonnan én jöttem neki szembe, mindenhonnan én bukkantam fel, úgy intéztem, mint egy páva, amelyik színes fartollaival.
Aztán egy év szünet, majd egy üzenet, hogy üdvözöl Annamária.
Balassagyarmaton lakott, saját lakás, magány, csak rám várt.
Vettem neki ajándékba egy gázpalackot, remélem most sikerült sarokba szorítanom.

Na jó, feladom. Már az előbb elhatároztam, hogy meglepem és csak csupa jót fogok írni Róla, de sajnos megelőzött, és Ő írt magáról csupa nem annyira jót. Egyébként én örülnék néha egy ágyba hozott kávénak, de valóban rettenetesen ritkán fordul elő, hogy megfőzi. Egyáltalán nem szeretek reggelit csinálni. Sokkal szívesebben ejtőznék, mazsongoznék, zenét hallgatnék, de mivel túlteng bennem a kötelességtudat, inkább legyártom az egyáltalán nem annyira fűszeres, merész és különleges, ámde annál laktatóbb reggelit, abban bízva, hogy utána lesz időm ejtőzni. Fenét! No de sebaj, ez a lelke mindennek. Mármint a rend.

A megismerkedés idáig stimm, de meglepne, ha végig így volna. Akkoriban minden kimondott „Ámen” előtt a következő hangzott el: „Férjet Uram, de azonnal!” Túl a nagy- és kis szerelmeken, viszonyokon, menyasszonyságon és lemondott esküvőn, véglegesre és állandóra vágytam. Azért itt nem hagynám ki a Mindenhatót, aki erről gondoskodott.
Egyébként nem értem, miért van 15 éve kiakadva ezen a gázpalack-témán. Nekem akkor annyira egyértelmű volt, hogy Tőle kérek pénzt gázpalackra, hiszen én már az első telefonbeszélgetés után tudtam, hogy a végállomásra értem. A minap találkoztam azzal a nővel, akitől a bizonyos gázpalackot vettem. Azóta nem láttam, nem változott semmit.

A nejem egyszer frappánsan megfogalmazta ezt az igazi, jó férj dolgot, nem túlozva el, nem túl Valentinosan azt mondta: azért szeretem, mert engem szeret...
Ez ilyen egyszerű. Voltam lent a Semsis Zsoltinál, aki apró szívecskékkel ragasztotta teli a boltját, s várta szíve választottját. Aki belépve meglepődött, száját a keze elé kapva úgy viselkedett, mint egy igazi nő, nyakába ugrott, láb térdnél behajlítva, aztán ennyi. Azóta nem túl boldogok, ha nem is rajtuk múlt, voltak külső körülmények.
Mi, most már 14 év boldog házasság, és két tűzről pattant fiúgyermek távlatából már bátran mondhatom, hogy (elfelejtettem mit akartam mondani).
A lényeg az, s ami fontos (by Deni, akit egyszer ezért a fülünkbe ragadt mondatért arcon fogok csapni), hogy már nem nősültem hiába. Van egy bio manager kalkulátorom, aki pontosan tudja kinek mikor van a születés, névnapja. Nekem ezek a dátumok nem mennek, nem vagyok zsíratomkirály, rajűbercool. A házassági évfordulónkat rendre elvétem, mindig két héttel utána csap a homlokához, aztán meg az enyémhez, hogy hja volt? Hányadik?
Bevallom őszintén bennem is van szorongás. Láttam már házasságot széthullani 30 év után, s fújtak egymásra, mint a mérges macskák, az egész család megbotránkozott.
Most nyáron a fiam volt katonai táborban.
De nem is itt kezdeném, hanem a kukánál.
Megyek ki, és benne egy bontatlan Axe borotválkozás utáni zselé, olyan, mint egy dezodor, csak bontatlan. Nahhh, kisördög mindjárt igyekezett teret nyerni. Biztos megcsal, amíg nem voltál itthon mással hált. Miért is ne? Kézenfekvő, te sűrűn elmész itthonról, a nejed meg ismer más embereket is, ráadásul egy bunkó vagy, megérdemled, paplan alá fingasz, böfögsz, mint egy ökör, nálad csak jobbat érdemel.
Ki is húztam magam, elhatároztam, hogy bemegyek, mondja a szemembe, hogy ha azt akarja, hogy menjek a háztól megyek.
Józan észnek nyoma se, igazi férfi, jó férj, kukában bontatlan borotválkozás utáni.
Nejemnek szerencsére volt annyi esze, hogy kiderítse honnan került oda, bennem is csitult, de egészen addig, amíg a fiam haza nem jött, s be nem vallotta, hogy ő lopta, de nem tudta használni semmire, addig volt tétje a dolognak.
Ez hosszú mondat volt?
Ki mást dicsérne a nejem?
Még, ha látszólag alaposan odasóz is, értem dobog.
Házas embernek lenni jó, van kinek hisztizni.

Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!

Ma délelőtt kirándultam a két fiammal. A nagyobbik megkérdezte, hogy apa a férfiak miért nem sírnak? Feltűnt neki, hogy a férfiemberek nem jajveszékelnek annyit, mint az asszonyok.
Annyit mondtam neki, hogy jól is nézne ki a világ, ha tele lenne, pityergő, könnyeiket hullató, szemüket két öklükkel állandóan dörzsölő férfiakkal.
Nem.
A férfiak is tudnak sírni, belül.
Ha igazi könnyet ejtenek, azt csak egy igazi feleség láthatja.
Aztán bevallottam, hogy már sírtam én is, de anyád megvigasztalt.

Levente a ma feltett kérdése előtt már tőlem is kérdezett. … a ti születéseteknél... „és a Papa halálakor is sírt Apa...” - egészítette ki. Ennek egyébként volt előzménye:
Levente fiunk 7. osztályba jár, plusz zeneiskolába Balassagyarmatra. (Ja, köszi a bort, Szivi!)
Hétfőtől péntekig, Ő van itthon a legkevesebbet. Reggel 7-kor már nincs a házban, és ha haza is jön délután 2 körül, estig tanul, leckét ír, fuvolázik, kb. 1 órája marad arra, hogy kikapcsolódjon. Hetente kétszer zeneiskolába megy, ilyenkor este 6-ra ér haza, és csak akkor kezd másnapra készülni. Mindeközben mi fél 9 körül kényelmesen megreggelizünk, egész délelőtt nem csinálunk semmi különöset, én délután letanítom azt a néhány órámat, fél 5-re már itthon vagyok, drága okos párom pedig abszolút kötetlen időbeosztásban végzi a rámértet. Szóval csütörtökön reggel Levente szentimentális hangulatban ébredt, indulás előtt pedig elpityeregte magát: „Anya, olyan fáradt vagyok, olyan rossz, hogy megint el kell mennem itthonról” Kb. egy óra múlva vettem egy levegőt, és elmeséltem ezt az én okos páromnak, vállalva a várható reakcióját. Nem ért csalódás: „Én iskolás koromban hajnal 5-kor keltem, cipeltem a vizet a teheneknek, utána tehénszar-szagúan mentem az iskolába, mégsem bőgtem senkinek.” Biztos? Vagy csak nem volt kinek?!

Még leírom a gázpalack történetét: Szüleimtől kaptam egy lakást, amikor 23 éves voltam. Apukám Németországban dolgozott, ott kereste meg a rávalót. A kéró 1 millió forint volt, de nekik csak 900 000 volt, amit kifizettek előlegként, és további két hónapot kértek a maradék 100 000 összegyűjtésére. A tulajok véres szájú, kíméletlen nem is tudom, kik voltak. Beköltözhettem a lakásba, de a nagyszobát lezárták, nehogy már használjam az egészet, mikor ilyen nagy adóságunk van még. Ám a konyhában ott hagyták a gázpalackot, hogy használjam. Ahogy közeledett a második hónap vége, és még nem kapták meg a pénzüket, állandóan zaklattak, hogy mi lesz már? Majd egy este rám törték az ajtót, és kicibálták a gázpalackot, mondván, az az övék. Mindez szilveszter előtt két nappal történt, viszont a szilvesztert a szüleim ebben a lakásban akarták tölteni. Nem akartam Őket kitenni ennek a megaláztatásnak, mert vért izzadva szedték össze a pénzt a lakásra. Tudtam, hogy főzni is akarnak majd, ezért elhatároztam, hogy megszerzem a gázpalackot. Drága okos párommal kb 4 napja ismertük egymást. Reggel felhívtam és pénzt kértem tőle, 4000 forintot, kértem, hogy azonnal postázza. Azt javasolta, hogy kérjek kölcsön ott helyben, Ő pedig máris postára adja. Két embertől kértem, az egyik egy barátnőm volt, a másik pedig a volt fuvolatanárom. Mikor a kezemben volt a pénz, elbuszoztam Rétságra, mert korábban hallottam az egyik tanárnőtől, hogy van egy eladó gázpalackjuk. Fűtől-fától kérdeztem, hogy merre laknak. Otthon voltak, hisz téli szünet volt. Kifizettem, de nem tudtam elvinni. Felhívtam Szabolcs hegedűs kollégámat, hogy volna szíves autóval elvinni engem és a palackomat Gyarmatra? A beteg gyerekére vigyázott otthon, de bebugyolálta, felcsíptük a palackot, el Gyarmatra, felhozta, beüzemelte. Anyuék a mai napig nem tudnak erről. Boldog Új Évet Anyuci, Apuci! Köszönöm a lakást! Itt kezdtük el közös életünket, amit 30 év múlva sem fenyeget veszély. Isten megígérte.

Nahhh, közben egy nap szünet, mert tegnap este bealudtunk. Ma meg Pali bácsit hoztam haza a kórházból, utána szüret nála, versenyt futva a darazsakkal. Jó meleg van, méhek, darazsak totálisan kikészülve, némelyik úgy teleette magát, hogy nem tudott repülni, leesett a földre. Utána finom ebéd by Margit néni. Szegfűgomba leves, lebbencsleves, sült csirke, paradicsomos húsgombóc.
Kicsit lelkiismeret furdalásom volt ebéd közben, hogy tudok természetesen viselkedni, illedelmesen megköszönöm az ebédet, s megdicsérem, hogy jaj nagyon finom volt, köszönöm, elég volt, nem kérek többet, úgy tele ettem magam, mint a guga.
Nejemet ahhoz szoktattam, hogy ha valamit nem hordok le, megeszem azt finom, nem kell külön rákérdeznie, maga a megevés ténye = megelégedettségem. De nem.
Apa! Kész az ebéd...
Mindjárt, nyakig benne vagyok valamiben, máshol jár a fejem, nem szeretnék felállni, a gondolataimat rendezve szeretném leírni.
Apaaa!
Mindjárt, hagyjál már!
Na!
Kihűl!
A francba, jóvan már, ez alap nálunk.
Bár a nejem törekszik néha összehozni egy igazi családi, vasárnapi ebédet, aminek az a vége, hogy a gyerekek a szobában esznek, én a számítógép előtt, ő meg egyedül a konyhában, s szünet nélkül felugrál, ha megszólalnak a gyerekek, hogy anyaaa...
Kaphatok még?
Ha ők esetleg nyugton lennének, amire még sohasem volt példa, akkor jövök én.
Persze én mindig jövök, vagy is mindig én jövök, én, én, én
De azért nem kell bennünket sajnálni, nincs is normális konyhánk (egyelőre), ahová leülhetnénk egész család, asztalt körbe, gőzölgő leves, asztalt lábával nyughatatlanul rugdosó gyerek, utána a férj sört iszik, feláll, böfög és mosdatlan kézzel nyúl a távirányítóhoz, rajta csirkezsíros prézli, ujjlenyomat. Egy légy érdeklődve repül oda, majd deklarálja, s gyün rá a többi.
Ennyit a hasunkról, jöjjön, a mije van egy jó férjnek, egy igazinak, csupa külsőség.

A megnyerő, s ellenállhatatlan belső tulajdonságaim után jöjjenek a külsőségek, hogy mim van.
Egy jó „parti” férj természetesen vagyonos, menő autója van, vastag bankszámlája, ha mosolyog a napfény elcsúszik a fogsorán, fess, fitt, okos, csikkzsebből (van olyan?) veszi elő a fehér lovat.
Ezzel szemben én: mikor megismerkedtünk volt egy parasztházam Szigetszentmártonban, a nejem meglátta, s azt mondta kizárt, hogy ide költözzek. Nem igénytelen volt, hanem kidolgozatlan, szedett-vetett fatákolmányok az oldalában. Evett a penész a nejem után, s együtt szerettünk volna élni, siettem hirdetéseket kiragasztani Szigetszentmiklós villanypóznáira, telefonfülkéire, hogy albérletet keresünk. Szerencsére, vagy a nagy könyvben így volt megírva, nem találtunk.
Viszont olyan helyre-pörge kis házat kerítettünk a parasztházból, hogy azóta is emlegetjük, szívmelengető hónapokat töltöttünk ott. A nejem már várandósan, nagy pocakkal, egy fillér nélkül, fekete-fehér tévé, akkor ment a Duda (top modell), meg a ZX Spectrumon a backgammon.
Vajas kenyeret ettünk hagymával. A szomszédot azon kaptam hajnalban, hogy a felesleges palántáit a mi kertünkbe ültette, szép korszak volt.

A parasztházat korábban vettem, mint ahogy a nejemet megismertem. Ha próbáltam kapcsolatot teremteni egy lánnyal, akkor oda utaztunk, hogy elkápráztassam, micsoda birtokom van. Tényleg nagy volt, 1600 négyszögöl. A csajok általában ettek, ittak, kocsmáztak, élvezték a helyet.
De a nejem volt az első, aki reggel, ébredés után kapát vett a kezébe.
Szomszéd asszony meg is jegyezte, hogy látja Zoltán, ebből lesz az asszony, mert szeret kapirgálni.

Fúú, azt nem is meséltem még, hogy a nejemet mivel vettem le a lábáról. Mikor utaztunk Budapestre, a buszon melléültem. Ködösítettem mindenféle esti egyetemekkel, hogy hamarosan beiratkozom (érettségim se volt, a mai napig szobafestő szakmunkás vagyok hivatalosan).
Már 3 alkalommal elvégeztem a középiskola első osztályát, de mindig beleszóltak külső tényezők.
Még Gyulán, rögtön a szakmunkásképző után mentem levelező tagozatra.
De ott és akkor elég balul alakult az életem, kicsit előzetesben voltam, s utána elköltöztem Budapestre (ezt majd később).
Majd egy kedves ismerősöm magán középiskolájában landoltam, de nem vettem túl komolyan, azt hittem olyan lesz, hogy kitöltik a bizonyítványom.
Helyette napokat gyakoroltam a nejemmel az angolt, oszt mikor mondták a vizsgán, hogy egészítsem ki a következő mondatot, hogy akárki valami shampion és chess, akkor zavarba jöttem.
Akkor próbáltak enyhíteni irányomban, hogy tudja mi az a shampion? Nem mertem megszólalni sem, holott tudtam, hogy egy kibaszott gomba.
Erre felsorolta az összes valaha élt magyar sakk bajnokot.
Harmadjára Kiss Tamás országos cimborám vett rá, hogy érettségizzünk le együtt.
Nosza, jó tényleg sokat hülyültünk, sőt inkább be sem mentünk, csak az iskola nevére emlékszem, hogy belvárosi. Meg, hogy jó füvet lehetett kapni az első emeleten, és utána vigyorogtunk, mint a vadalma. Esélyem sem volt leérettségizni.

Most?
Minek?
Akinek diplomája van, az sem tud magával mit kezdeni, nekem meg nincs ilyen gondom, 12 éve egyedül dolgozom, magammal szemben nincsenek követelmények, én vagyok a legjobb munkaadó, tuti nem rúgom ki magamat.
Nejem mondogatja, hogy ennek meg annak is sikerült, azt nem mondja, hogy nálad sokkal hülyébbek, akkor neked is menni fog.
Azt hiszem a föld befogad érettségi, diploma nélkül is, a sírkövem meg nem lesz hátrányos helyzetű, ha nem szerepel rajta, hogy oszlóban lévő diplomás hulla.
Viszont kéne egy jó sírfelirat, ami beépül a köztudatba.
De az is minek? Minden mindegy.

Később érkezvén a szüretre, leparkoltam – dehogy megyek gyalog... - kiszálltam a kocsiból, be a kapun az udvarba. Mi a fene, Pali bácsi már szüretel? Most jött ki a kórházból, nem kéne feküdnie? Mindegy, ő tudja. „Jó napot Pali Bácsi!” - kiáltottam, mint aki naponta oda jár. Erre két idétlen tekintet néz le rám a létráról, homlokukra felírva: „Ennek meg mi baja?” Én is néztem meglepetten: „Ezeknek meg mi bajuk? Miért néznek rám ilyen hülyén?” Majd az én okos párom törte meg a kínos csendet: „Anya, ez nem Pali Bácsi, hanem Laci Bácsi.” Mit lehet erre mondani? Sosem láttam egyiket sem. Na erre hosszas magyarázásba kezdett az én okos férjem, hogy innen ennyi meg ennyi házra lakik Laci bácsi, annak az öccse, stb, fúúúújjjjj!
14 évesen elkerültem otthonról, ami történetesen egy nagyközség. Egy városban nem ciki, ha nem ismeri az ember az összes lakót, egy faluban viszont mindenki ismer mindenkit. No és egy nagyközségben? Soha nem költöztem vissza végleg, közben a fiúk nősültek, a lányok férjhez mentek, a falu lakossága teljesen kicserélődött, aki meg nem, annak akkoriban sem tudtam a nevét. Ezért aztán a falra mászok, mikor egy beszélgetés kapcsán hevesen magyarázni kezdik, hogy a történet főszereplője kinek a szomszédja, kereszt anyja, ángya, térgye kalácsa.

Ma reggel azt olvastam a Bibliában: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Nálunk a kakas kora reggel szól, vagyis mi még álmunkban is képesek vagyunk megtagadni Istent. Ma történetesen nem igazán volt miből fűszeres, merész és különleges, laktató, nagyon fasza vasárnapi ebédet főzni. A fenti idézet után viszont szégyen lett volna nem hinni abban, hogy Isten ma is ellát minket ebéddel. „Az igaz ember hitből él.” Így hát ettünk gomba és lebbencslevest, sült húst, sült krumplit, paradicsomos húsgombócot, volt pálinka, bor, must. Van kérdés? Megismerkedésünk története még mindig stimmel. Nem hiába nevelem az én okos páromat már 15 éve.

Amíg a nejem szorgosan gépelte a sütnivalóját, én közben elsurrantam a klozetra, s gondosan lehajtottam az ülőkét, nehogy még egyszer be tudja írni a poszton belül, hogy na ugye, én előre megmondtam, nézd meg milyen bunkó! Az előbbi kirohanásomból kimaradt az autó. Mert, hogy egy jó férjnek van menő autója. Nem hogy autóm nem volt, még jogosítványom se. Tavaly októberben kaptam kézhez, azt is úgy, hogy előtte egy évvel elkaptak a cyberdétől részletre vásárolt, s a mai napig ki nem fizetett Yamaha robogón ittasan, jogosítvány nélkül, s bevérzett szemmel. Úgy néztem ki, mint egy zombi, talán egy napja voltunk Bánkon, a költözés napján éjjel a sloziról jövet szerettem volna lefeküdni az ideiglenesen földre megágyazott vackunkra, s belehajoltam egy szekrény sarkába a jobb szememmel. Egyetlen centiméteren múlt, hogy ki nem loccsant. Csillagokat, nagy fényességet láttam, felordítottam, a nejem ugrott felkapcsolni a villanyt, gyerekek aludtak, stb.
Nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy a nejem vezetett mindig, én az anyós ülésről osztottam az észt, miután lett jogsim rosszabb lett, mert már jogosan.
Megbüntettek 35 küvecsre, ittas vezetés, jogosítvány nélkül, s hat hónapra eltiltottak a vezetéstől. Hozzáteszem teljesen jogosan, nem is kekeckedtem a rendőrökkel, megköszöntem, elköszöntem, s uzsgyi a jogsiért, legalább ösztönözve voltam.
Mikor megházasodtam, nem menő autóm volt, hanem egy igen komoly kerékpárom, de ellopták.
Még jó, hogy tudom mi a poszt címe, különben elkalandoznék, s valami másról kezdenék hablatyolni, szerencsére önmagamat kell dicsőíteni, s a nejemnek is kötelező, mert hogy rólam van szó, én, engem, enyém, hozzám, engem, hja nem az okost kell kétszer, vagy minél többször.

Ma, ahogy hoztam haza Pali bácsit a kórházból, s a körforgalom után befordultunk Bánk felé fellélegzett, hogy erre még az ég is tisztább. Majd kérdezte, hogy a neje is szokott vezetni?
Ha teheti, akkor nem, válaszoltam neki, de kiegészítettem azzal, hogy sok éven keresztül hurcolta a valagomat, tartozom neki annyival, hogy ha lehet, minél többet vezetek, meg nekem is kell a rutin.

Persze szívesen írok én a Szigetszentmártonban töltött időszakról. Sajnos nem volt túl hosszú. Szeptemberben beköltöztünk, decemberben házasodtunk, majd novemberben frissen született Kisgugánkkal én elköltöztem Balassagyarmatra, okos párom pedig vissza Budapestre a régi albérletbe. Milyen lehangoló. Sokkal több évet kellett volna ott töltenünk, elszigetelve mindenkitől, rokonoktól, barátoktól, falutól, világtól. Csak mi ketten a pici házunkban, ami olyan csini lett, hogy a mai napig fáj a szívem érte. Mindent csinosítást együtt csináltunk. Szerető férjem fehérre festette a rozzant székeket, én pedig bevontam az ülőkéket a Hungaro Casing-ból hozott, kéztörlő rongynak kikiáltott szövetekkel. Ugyanolyan terítőt csináltam, horgoltam függönyt, varrtam hozzá fodros sötétítőt, vettünk muskátlikat, felfüggesztettük a teraszra, fenyőtobozokból hosszú koszorút csináltam és az ablakok köré szögeltem keretnek, kavicsokat gyűjtögettem és sétányt készítettem belőle a virágos kertbe, ami egy sátor formájú eperfa alatt volt, a sétány végén pedig egy kis postaláda volt, amibe hegesztő pákával beleégettem: Levente Sétány 1. - aztán aranybarnára festettem, és minden délutáni alvás alatt belecsempésztem egy kis csokit. Ezek már a következő tavasszal történtek, amikor néhány hónapos kisbabánkkal visszaköltöztünk a béke szigetére, de ez sem tartott sokáig, mert annak a nyárnak a végén már beköltöztünk Budapestre.
Sőt, a kis postaláda még később volt, mert Levente már besétált érte a kis sétányán, hogy kivegye a csokiját, de annyira régen történt, és olyan szép volt, hogy nem is számít az időrend.

Elfelejtettem a gázpalackot megmagyarázni, a nejem azt hiszi, hogy a mai napig orrolok érte.
Dehogy, persze ezt ma már kitárgyaltuk a fürdőkádban ülve, hogy mindenképpen leírom, ő meg elhiszi. Szóval szeretem önmagamat kikarikírozni oly mód, hogy más jó férj parti a jövendőbelijének vacsorameghívással, csillogó jegygyűrűvel, sport Audival kedveskedik, mert minden ostoba csiganyálas tyúknak, aki hónapok múlva úgy áll a válóperes bíró előtt, mint egy ázott veréb, ez az álma. Én egy gázpalackkal loptam be magam szívébe.
Azóta is cserélgetjük.
A jegygyűrűnket is Ő vette.
Van kérdés?

Szerettünk volna templomi esküvőt, olyan igazit, az is volt, de előtte járnom kellett hitoktatásra a kispesti görög katolikus paphoz. Ott voltam villanyszámlás, a helyzet magától adódott. Mondta, hogy menjek el 10 alkalommal, adott mellém valami kereszt izét, akit azóta sem láttam. Festékes munkaruhában mentem a keresztelőmre, mert hogy azelőtt megkeresztelve sem voltam. Néztem rá bambán, mint a légy, levezette a ceremóniát, hűs volt a templom, a szolgálati részt jobban ismertem, mert oda jártam leolvasni a villanyórát.
A végén megkérdezte, hogy na fiam, hiszel Jézusban?
Hiszek atyám...
Nem volt igaz, képmutatásból mondtam neki, nem akartam megbántani.
Egy igazi lelkész már akkor kiszúrta volna, és rákoppintott volna az orromra, hogy Jézust nem lehet becsapni.

Ez a bizonyos kereszt izé öltönyben, nyakkendőben jött el a keresztelőre, az okos keresztgyerek meg kinyúlt, kifényesedett seggű mackó alsóban állt a szent oltár előtt. Ugyanezen délután az Oktogonnál lévő OREX-ben megvettem a jegygyűrűinket, majd a keresztelő után elmentünk a Szent Jupátba vacsorázni, ahol idétlenül vihogva megtörtént a jegyzés. Az esküvőt azért komolyabban vettük. Együtt vettünk menyasszonyi cipőt, két villanyóra leolvasás között, inget a Szigethalmi piacon, öltönyt a Szigetszentmiklósi piacon, 3000 forintért.
Én mindig azt gondoltam, hogy nekem soha nem lesz férjem, nem lesznek gyerekeim, ilyen ronda nőt senki nem fog elvenni, magányosan fogok élni halálomig. Ami borzasztó, az az, hogy vannak ilyen nők, és még csak nem is rondák. Minek köszönhető az a sok csoda, amit megkaptam? Minden este megköszönöm, és csak azt kérem, hogy soha ne legyen vége. Néhány napja a kisebbik fiacskám beteg volt, sokat köhögött éjjel. Átjött a szobánkba, odabújt hozzám a kis fejével, nekem meg az jutott eszembe: „Van kisfiam!”

Nem szabad szó nélkül elmenni egy jó férj ruhatára mellett, mert ugyebár. A szekrényben sorakoznak a jobbnál jobb öltönyök, a fehérneműs fiókban ízlésesen élére hajtott zoknik, alsóneműk. A pulóverek garmada akár egy mosópor reklám főszereplői is lehetnének. Márkásabbnál márkásabb ingek, illatosak. Többféle kabát, szezonnak, divatnak egyaránt alárendelve. Egy fiók csak nyakkendőkkel van tele.
S, hogy mi a valóság? Van 4-5 nadrágom, de a felét kihíztam, csak azért tartom meg azokat, amik nem jönnek rám, mert nosztalgiázok, vagy bízok benne, hogy egyszer majd lefogyok.
Ing, póló az van is, meg nincs is. Egyetlen normális fehér ingem van, azt is a Vilitől kaptam (falubéli), mert mentünk énekelni a kórussal. Van egy öltönyöm, azt is kihíztam, utoljára, amikor felvettem, kiszakadt az ülepe, esküvőn voltunk. [ITT]
Nyakkendőm talán van, nem tudok róla, emlékeim szerint egy piros, még akkor vettem, amikor legény voltam, s próbáltam értelmiségi csajoknak udvarolni. Vettem hozzá piros, műbőr diplomata táskát is.
De igazam lett, értelmiségi feleségem van, két-diplomás tanár.
Zokni, gatya...hát az is van, fogyóeszköz, egyetlen dolog, amit megveszek a kínainál. Fogalmam nincs, hogy a kínaiak előtt hol vásároltam, vagy az idősebb generáció hol vásárolt. Egyszer a nagymamám kézen fogott és elvitt egy áruházba, ahol cipőt is árultak. Jó illat volt, kedvesek voltak az eladók, minden osztályt végigjártunk, s a végén egy hatalmas szatyorral mentünk haza.
Jelenleg egy pár cipőm van, egy Adidas, ezer forintért vettem a bolhapiacon. Előtte is egy pár cipőm volt, négy évig volt rajtam, Nike, azt is ugyanott vettem, azt is ezerért. Van egy fekete műbőr cipőm is, amit csak ritkán veszek fel. Pl. majdnem elmentem a nagyobbik fiam évnyitójára, ezzel nagyjából el is mondtam mindent.
Általában egy kibolyhosodott mackó van rajtam, már festékes is, fényes, meg lyukas, de legalább kényelmes, meg aztán itthon vagyok, kit érdekel?
Pulóvereket anyósom szokott venni karácsonyra, kabátom is csak egy van. Volt egy másik, de ellopták, aztán jött a hideg, se pénzünk, apósom adott kölcsön egy pufajkaszerűt, majd jött Deni, aki hozott egy Nike kabátot, vagy kapta, vagy találta, a lényeg, hogy rá nagy volt, így nekem adta.

Erre a ruhás részre nem tudok reagálni. Amíg Pesten laktunk és naponta kijártunk a bolhára, volt egy csomó blúzom. A Rózsadombi naccságák vasalva, összehajtogatva kirakták a már egyszer felvett blúzukat, Terka meg, a cigány asszony összegyűjtötte és kihozta a bolhára. Alig vártuk, hogy megérkezzen, foglaltuk Neki a helyet. Mikor megjött, igyekeztünk oxigéndús, tágas teret biztosítani neki: „Hagyjuk kibontakozni a Terkát!” - mármint, hogy kibonthassa a batyuját. Húsz, azaz 20 forintért árulta a blúzokat. Némelyiknek egyetlen gombja került volna 3-400 forintba a boltban. Cipőért soha nem adtunk 300 forintnál többet és az már a drágább kategória volt. Sajnos mára az összes blúzt kihíztam, hiszen nekem van kisfiam, kettő is.

Ezt az írást nem lehet rövidre fogni, mert arról, hogy milyen apa egy jó férj, még nem is írtunk egy sort sem. A jó férj természetesen minta apa, egy igazi etalon. Asztali lámpa kellemes fényénél együtt írják a leckét, mindent elmagyaráz türelmesen, részletesen, ha nem érti, akkor másik szemszögből is rávilágít. Elmeséli milyen volt régen, hogy az iskolapadban én is féltem, bátorítja.
Nem is folytatom, mert egy szó sem igaz belőle, azt sem tudom hányadikos a gyerek, nem hogy milyen tantárgyak vannak. Itt utalnék a már említett oroszlánra, nyelvkilógatós, árnyékban ejtőzős, meg sem mozdulós.
Részemről az is nagy csoda, hogy tudom melyik iskolába jár a gyerek, ha rám köszön az osztályfőnöke nem nézek rá hülyén, hogy ki a bánat ez?
Na jó, nem akarom a saját hibáimat eltúlozni, vagy elbagatellizálni, az hogy még egyetlen leckét sem írtunk együtt, az iskolákhoz való automatikus iszonyomnak tudom be. Nem voltak jó iskolaéveim, velem mindig baj volt, egyszer elszöktem és az egész iskola engem keresett. Persze nem találtak meg (he-he).
Ha nem is vagyok minta apa, a fiaim szeretnek. Jövet-menet csapd bele az orrtörlőd, ennél nem több. Közös kirándulások, szinte mindegyik úgy indul, hogy le kell kiabálni a hajukat.
Olyat, hogy sétálni normál tempóban, egyik sem tud. Bendzsó pl. vagy rohan, vagy megsértődik és direkt lemarad, vagy vegyem a nyakamba. Leventének nem szabad mutatni semmit, se gombát, se lepkét, mert utána leragad, s még hol vagyunk az úti céltól...
Szeretnek velem filmet nézni, csak kevés olyan van, ami nem rajzfilm és ők is nézhetik. Hülyék ezek a filmesek, megcsinálnak egy jó röhögcsés filmet, mint pl. a derült égből Polly, és állandóan tekerhetem túl a dugós jeleneteken. Levente már magától eltekeri, akkor is, ha nem vagyok bent a szobában. Levente szereti, ha ajánlok neki zenét, hogy mit hallgasson. Zenészpalánta, muzikális alkat, mindig a fülében van az mp3. Tegnap szüretelni voltunk, ő kezelte a szőlődarálót, persze az egyik fülében ott volt a bedugható, a másikban csak azért nem, hogy hallja mit mondok.
Fúú, hányszor volt már, hogy megláttam a faluban, jött a suliból, kiabálok neki Leventeee! Meg sem fordul, világát se tudja, bele van merülve a zenébe.
Néha elindul sétálni a környék utcáin, teheti, mert hétköznap itt nincs senki, üdülő övezet.
Én is szerettem Budapesten csak a zenehallgatás és kerékpározás miatt otthonról elnyargalni.
A kisebbikről mit írjak? Óvodás, nem nehéz megjegyezni, mert eléggé úgy viselkedik.
Állandóan nyaggat, hogy játsszunk együtt valamit, ki érti ezeket a kis gyerekeket.
Olyankor mindig lerázom, hogy nem lehet, most sokkal fontosabb dolgom van.
Nem látod, hogy dolgozom? Ne zavarj!
Csak azt látja, hogy ugyanazt csinálom, mint minden nap, apa ül a számítógép előtt. Vagy egy másik számítógép előtt, vagy fekszem egy számítógép előtt és az alkatrészekkel terítve van a szoba.
Apa segíthetek?
Persze, jó hogy, na gyere. Adok neki tápegységet, hogy szedje szét, portalanítsa ki, azzal el van egy ideig, közben kérdezget, hogy az mi az?
Processzor...
Mit lehet azzal csinálni?
Ez a számítógép agya, ha valamit szeretnél, ez hajtja végre.
Aha, és hova kell tenni?
AMD X2-es, mutatom neki a tokját, kihajtom a fémkart, óvatosan belehelyezem, s mutatom neki a hűtőt, hogy mindjárt ez megy rá, mert ha gondolkodik, akkor túl meleg, le kell hűteni.
Én is belerakhatom?
Aha, óvatosan!
Megcsinálja, újra kiveszi, de legjobban a kis fémkar tetszik neki, ki be hajtogatja.
Így megy ez.

Van két fiam, írtam már? Én az idén foglalkozom először normálisan az iskolai leckékkel, igaz, eddig nem volt annyi tantárgy, és a tanulást is viszonylag önállóan oldotta meg a gyerek. Igaz, a jegyei is csak ezt az „önállóságot” tükrözték. Bezzeg ha Anyám foglalkozott Vele, másnap ötösöket kapott. De 7. osztályban van földrajz, biológia, fizika, kémia. Szerintem az embernek ezeket a tantárgyakat 30 éven fölül kellene tanulni. Most végre értem és nem kell magolni. Eddig fogalmam sem volt Amerika történelméről, most végre tisztán látok.
Benjámin fiú lett, pedig lánynak kellet volna lennie. De ahogy Nagyapám mondta, ilyen kislegényt kilenc üres faluban sem lehet találni, mint Benjámin. 7 éves, de még mindig beszédhibás, a fizimiskája olyan, mint egy kisbabáé. Szokták kérdezni: Nem megy még iskolába? Ha-ha, nézz rá: el tudod képzelni őt egy iskolapadban?

Szeret, nem szeret. Ilyen szempontból igazi fatuskó vagyok, ha össze kellene állítanom egy listát arról, hogy a feleségem mit szeret, mit nem szeret, akkor bajban lennék, de lássuk csak:
Szereti a lágy, puha lángolt kolbászt friss kenyérrel, vörös hagymával. Csirkemájat is szereti. Szeret kistehén tánczenekart hallgatva mahjongozni, a zene az változik. Szereti a vörös rózsát, de a virágokat általában, meg hímezni is. Szeret(ne) nyolcig aludni, vagy kilencig. Szereti a vasárnapokat kikapcsolt telefonnal, úgy hogy a két gyerek elfoglalja magát, én a számítógép előtt (hol máshol?), ő meg Marimar. Katasztrófa filmeket is szereti, meg a bűnügyit, bíróságosat is. Szeret(ne) ágyban reggelizni, csak eddig ágyunk nem volt, most hogy van, nincs mit enni, valami mindig hiányzik, de amúgy sem engedném meg.
Vannak elveim, macska a lakásba nem jöhet be, ágyban étkezés nincs.
Szereti a zenekart, akikkel fuvolázik, teljes mellbedobással viszi, a munkáját is szereti, zenetanár.
Szeret(né) ha néha csak úgy átölelném, ez még eddig nem jött össze, de van még időnk, tegnap voltunk Pali bácsiéknál, 57 éve házasok, azt mondták mi a 14 évünkkel csak a mézesheteket töltjük.
S, hogy mennyire igazuk volt, életünkben először vettünk mézet, bánki méz, helyben, termelői, a nejem rá is vágta egyből, hogy mézeshetek.
Szeret jól öltözött lenni, de neki is csak egy pár cipője van.
De legalább nem két balos, mint ahogy egy ismerősünk mondta: olyan szegény vagyok, hogy vettem egy pár cipőt, de két balost, úgy olcsóbb volt.
Szeret(ne) göncöl szekeret a plafonra éjjelre, pici lámpákból, de előbb kéne egy mennyezet.
Szeret(ne) egy állólámpát, mellette fotel, kötés-horgolás, Marimar, forró tea.
Tavaly vett egy állólámpát, rizspapírral volt burkolva, s egész télen be sem kapcsoltuk, izzó sem volt benne. Ráadásul bepenészedett, mert még nincs leszigetelve a házunk, s pont azon a falon csapódott le a pára, ahol a lámpa állt. Így kidobtuk.
Utazni is szeret(ne), valami tengerpart, egyszer már voltunk, de alig tudott fürdeni, mert ő vigyázott a gyerekre, ha még is átvállalta valaki (10perc), akkor már türelmetlenül topogott a parton. legalábbis a nejem így emlékszik vissza.
Amint látjátok a sok szeretből, jóval több a még meg nem valósult.

S, hogy mit nem szeret? Ha megfogják a lábát, vagy a kezét. Ismerkedni sem szeret, sőt, alapvetően eléggé földhöz ragadt gondolkodás módja van. Tegnap pl. elfogyott a wc papír, hozott egy csomag papír zsebkendőt, s kérdeztem tőle, hogy nem lehetne véglegesíteni? Mert a papír zsebkendő nagyon is megfelel a célnak, s olcsóbb is.
Erre azt mondja nekem, hogy a papír zsebkendő az papír zsebkendő, a wc papír meg wc papír.
De ugyanígy van a hair shampoo-val is, nekem tök mindegy, belerakok egy keveset a kádba, és megfürdök, ő meg a haját mossa vele csak, és sima shampont használ a fürdéshez, de nem tenne a fürdővízbe tusfürdőt sem.
Szerintem ez hülyeség, mindegyikben ugyanaz van, csak átcímkézik, esetleg adnak hozzá színezéket, hogy mégse röhögjem őket körbe.
Na most kéne megfelezni, közönség segítsége, vagy telefonos, mert elakadtam. A nejemet mégsem kérdezhetem meg, hogy te figyi, segítsél már, rólad szeretnék írni, hogy mi az, amit nem szeretsz, de nem jut eszembe semmi.
Hja, eszembe jutott, nem szereti a telefonját, Nokia 3310, az egy dolog, hogy régi, de rózsaszín, átlátszó előlapja van, kilátszik az elktronika. Ha társaságban van, és felhívják, elfordul, hogy ne lássák, pedig szerintem jó telefon. Nekem is az van, csak citromsárga, amióta megjelent ez a modell, azóta azt használom, hűséges typ. vagyok.
Hja és azt sem szereti, hogy bármiről legyen szó, a vége az, hogy megint csak rólam beszélünk.
Nem szereti az állatokat, se kutyát, se macskát, hozzá sem tudna érni, a hideg kirázza tőle. Ez családi örökség, hozta magával, még egyszer nem láttam, hogy megsimogatta volna a két macskánkat.
Egyébként sincs szerencsénk a házi kedvencekkel, volt papagáj, egyszerre kilenc, utána kutya, macska, stb. Vagy elszökött, vagy elpusztult, most, hogy ideköltöztünk idecsapódott hozzánk két macska. Szerintem csak azért vannak még életben, mert úgy kezeljük őket, hogy nem a mienk.
Nem szereti, ha felugráltatjuk a vécéről, ha magára húzza a fürdőszoba ajtaját, szinte biztos, hogy két perc múlva valaki ott türelmetlenkedik az ajtó előtt, hogy anyaaa, lécci siess!
Hja, nem szeret futni. Fogalmazhatnék úgy is, hogy utoljára 15 éve futott, akkor is véletlenül, nem egy tipikus sportember.
Úszni szokott a bánki tóban, meg velünk sétálós kirándul.
Csípős ételeket sem szereti.
A pontatlanságot kifejezetten rühelli.
Pl. valaki felhív, hogy egy óra múlva itt lesz nálunk, otthon vagytok?
Nahhh, ilyenkor letakarja konyharuhával a mosatlant, elpakolja a szennyest a tartóba, nagyjából szalonképessé teszi a lakást. Én is eltüntetem a sörös dobozokat, a teraszról a létrát, széthagyott számítógép alkatrészeket. S lessük az utat, de csak nem akar jönni, és bassza meg eltelik vagy öt óra hossza, mire nagy kegyesen felbukkan, s ártatlan képpel megkérdezi, hogy sokat késtem?
Na ettől még én is a falnak megyek, hazavágja az egész napját a családnak, mert nem tudsz nyugodtan pihenni, mindjárt jön. Ezért a kikapcsolt telefon, az ilyen inkább ne akarjon semmit.
Nem szereti a hideget, nem szeret fázni.
Sorban állni sem, bár jobban tűri, mint én. Ha valaki ügyetlenkedik, én már forgolódom meg ciccegek, főleg, ha a benzinkúton intézi a nagy bevásárlást, és keresi hova van felírva a kártya pin kódja, majd a végén számlát kér.
Szerintem ennyi elég.

A sárga rózsát szeretem, nem a vöröset, és savanyú uborkával szeretem a lágy kolbászt. De sokkal jobban szeretem, amikor disznóvágásban bekeverik a kolbászhúst és meg kell kóstolni, csak úgy vájlingból. Igenis beviszem a kaját az ágyba, mert gyerekkoromban nem lehetett, ezért megfogadtam, ha felnőtt leszek, ágyban eszek. Azt is megfogadtam, hogy bekeverem a piskótatésztát, de nem sütöm meg, hanem megeszem az egészet a tálból, nyersen. (Ezt még teljesítenem kell.) Már bármit beleöntök a vízbe, és bármivel megmosom a hajam, mivel mindig csak egyféle cucc van itthon.
A kézfogást csak akkor utálom, ha olyan férfi nyújtja a kezét, akit egyébként jól ismerek, ő poénból kezet akar rázni velem. Fújjj, gusztustalan, menjen a picsába, vagy adjon két puszit és kész.
A telefon miatt már megszóltak, kiröhögtek, kell ez nekem 38 évesen? Új telefont akarok!

Mondja a nejem, hogy kezd átcsapni szentimentálisba. Nahhh, akkor jövök leoltani a témát a végére, a csillagokra visszatérve, nem kell lehozni egyet sem, már itt vagyok.

gúgaaa gúgaaa

Azt kérdezi, hogy hogy fejezzük be az írást? Neki az ilyesmiben nincs gyakorlata, én már sok kis guga eposzt megírtam, nagyon könnyű befejezni, oda kell írni, hogy: VÉGE.